2020. március 29., vasárnap

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest

Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár évvel később az „Utazás Keleten” címmel jelenik meg könyv a zarándokútról, melyet nem csupán útleírásnak szánt Havrán, hiszen történeti, vallási és kulturális betétekkel is kiegészítette a művet, a saját tapasztalatai mellett, a „legjobb hazai és külföldi irók művei nyomán”. A plusz információk bár érdekessé teszik a művet, de egyúttal sokszor vontatottá is. A kötet 1911-ben jelenik meg Budapesten a Szent István Társulat gondozásában. A 250 oldalas könyvben száznál is több kép található, valamint függelékként Jeruzsálem nagyméretű látképe is. A borítón látható rajz, Horn Antal munkája.

Tánczoló dervisek a seikh előtt



Havrán János 1860. szeptember 9-én született a Zólyom vármegyei, Zólyomlipcsében. Középiskoláit Besztercebányán és Egerben végezte, majd a teológiai tanulmányait Bécsben folytatta. 1885-ben szentelik pappá, majd 1886-ban a besztercebányai püspöki hivatalban iktató lesz. 1890-ben már szertartó, 1893-ban püspöki titkár, 1896-ban egyházmegyei irodaigazgató kanonok, 1898-ban címzetes apát míg végül 1901-ben bidua (budva) választott püspöke lesz. 1900-1904 között Rimely Károly püspök általános helynöke. Több éven keresztül a besztercebányai szeminárium rektora is volt. 1907-ben zarándokúton járt a Szentföldön, melyről 1911-ben jelenik meg az „Utazás Keleten” című műve. 1930-ban, 70 éves korában, Besztercebányán halt meg.

Részlet a könyvből:

„Jaffa körül sok és kitünő bor terem. Visszafelé a Gáza-uton, a bokáig érő por- és homokban, a tengervárosba jutottunk. Itt a ferencrendiek kolostorát és templomát, mely igen szűk és piszkos utcában fekszik, látogattuk meg; bejárata igen alacsony (védelmi szempontból ez igen helyes). A templom magas sziklán áll; kicsiny ugyan, de igen csinos. Innen a piszkos bazáron át szállónk felé haladtunk; nem tudván azonban vezető nélkül magunkat kellőleg tájékoztatni, bérkocsiba ültünk, de nem telt öt percbe, s már szállónk előtt voltunk és a kocsis mégis 4 frankot követelt tőlünk. A nem egyesült örmény kolostorban azt a termet mutogatják, ahol Napoleon 1799-ben a pestisben megbetegedett katonáit, hogy a borzasztó betegségnek elejét vegye, bezáratta és megmérgeztette.

Galata torony

Aja Sophia mecset 
Április 25-én reggel 8 órakor csónakokon, melyeket négy-négy evezős és egy-egy kormányos kezel, a parttól mintegy 50 m. távolságban levő és a parttal párhuzamos irányban elterülő sziklazátony 3 m. széles kapuján átevezve, a hajóhoz bárkáztunk. Az evezősök ütemre eveznek, nehogy az egyetlen evezés folytán a hullámról-hullámra kapaszkodó ladik egyensulyát veszítve, felforduljon. A hajóhoz való átkelésünk jó ½ óráig tartott, mert a tenger erősen hullámzott. Örültünk, mikor a Portugál nevű nagy hajóra felszálltunk. 10 óra lehetett, mikor a hajó felszedte a vasmacskát. S minthogy a szél folyton erősebben s erősebben kezdett fújni, a hullámok is magasra verődtek s nem nagyon megterhelt hajónk erősen kezdett himbálódzni. Alighogy az ebédhez ültünk, a fejem szédülni kezdett s hogy a további bajnak elejét vegyem, lefeküdtem a kabinban s csak akkor keltem fel, mikor a hajó erős kürtje jelezte, hogy Portsaidba érkeztünk. 9 óra lehetett, mikor a hajó megállt. Kibárkázás után a Continentál-szállóba hajtattunk. S mivel egész nap semmit sem ettem, többed magammal a szállónkkal szemközt levő vendéglőbe mentem vacsorázni, melynek bérlője magyar ember.

Ahmed mecset

Mohamedán negyed 
Másnap a reggelinél feltünt mindnyájunknak egyik utitársunk, kinek arcán és kezén a hieroglifek bizonyos neme látszott. Kérdezősködésünkre azt a megnyugtató felvilágosítást nyertük, hogy éjjel a kis moszkitók (simulia pertinax) kelleténél jobban lakmároztak rajta. A jól táplált testű utitárs ugyanis elmulasztotta leereszteni a függönyöket, melyek az ágyat a moszkitók ellen védik.

A Nílus áradáskor

Ima a pusztában 
A boldog keletiek részben hálásak lehetnek e kellemetlenkedő állatkák iránt, mert keleten annak, akinek sok fölösleges vére van, nem kell épen az orvos segítségét igénybe vennie, elvégzik rajta a <vérköpülést> a kis legyek önként és ingyen s miként a jelen esetben tapasztaltuk, meglepő hatással.

Ordító dervis

Szmyrna 
Április 26-án korán kelve, a városban és a kikötőben egy kis sétát tettünk. A város utcái, eltekintve az arab negyedtől, elég tágasak és tiszták. A lakósok száma 43 ezer, köztük 12 ezer európai, nagyobbrészt franciák. Legszebb tere a Lesseps-tér. A kikötő nagyszerű. A Szuezi-csatorna torkolatánál 54 m. magas világítótorony áll, mely éjjel messzire szórja zöld és vörös szinű villanyfényét; 46 ½ klm. távolságból lehet e tornyot látni. A kikötőben két nagy móló épült, az egyik – a keleti – 1600 m. hosszú, a másik – a nyugati – pedig 2250 m. hosszú s mint a nyelvek, úgy nyulnak be a tengerbe a védőgátul szolgálnak a hullámok és a szelek ellen. A nyugati mólón Lesseps Ferdinánd szobra áll, melyet 1899-ben a Szuezi-csatorna-Társaság emelt. A Szuezi-csatorna kiépítése, mely évezredeken át csak pium desiderium volt, a világkereskedelemnek nagy lendületet adott. Hiteles történeti adatok szerint volt ugyan csatorna, mely a Nil-folyót a Timsah-tóval (Krokodilus-tó) és a Vörös-tengerrel kötötte össze s melyet I. Szeti, illetve ennek fia, II. Ramszesz a szántóföldek öntözésére építtetett, később azonban a homok eltemette. Herodot és a talált perzsa ékiratok tanúsága szerint e csatornát, melynek fölépítését Nechao (Neko) egyptomi király is tervbe vette, tervét azonban megvalósítani nem birta, Hystaspis, I. Darius perzsa király atyja, Kr. e. a VI. században fejezte be, illetve újból felépítette; ezen csatornán át menekült Kleopátra királynő az Actiumnál Kr. e. 31-ben vivott csata után. Később, Kr. u. 767-ben ezt a csatornát betömették.

Vasúti állomás Damaszkuszban

Bejárat a bethlehemi születési templomba 
Az az eszme, hogy a Közép-tenger a Vörös-tengerrel összeköttessék, a velenceieknél és egyes török szultánoknál ismét visszhangra talált, azonban csak akkor valósult meg, mikor Lepéres francia mérnük, a nagy Napoleon egyenes meghagyása folytán, 3 ½ évi fáradozás után elkészítette a tervet, csakhogy számításai nem váltak be. A problémát Lesseps Ferdinánd oldotta meg s miután Lesseps tervét a Párisban összeült nemzetközi bizottság kivihetőnek találta és az európai nagyhatalmaknak elfogadásra ajánlotta, amelyek azt az egyiptomi khedivével egyetértőleg tényleg el is fogadták: a vállalat Lesseps zseniális vezetése alatt 1859-1869-ig teljes befejezést nyert. 25 ezer munkás állandóan dolgozott az óriási munkánál; csak az ivóvíz hordására nap-nap után 1600 tevét használtak. És ezen világraszóló mű 1869. évi november 16-án leírhatatlan ünnepélyek közepette, az európai hatalmak képviselőinek jelenlétében, nyittatott meg. Az ünnepélyek költségeinek fedezésére az egyptomi alkirály 37 millió frankot költött. A csatornát az 1884. évben kiszélesítették s mélyítettét. Hossza 160 klm., szélessége 58-100 m. között váltakozik. Legsekélyebb helye 8m. A hajózás a nemzetközi egyezmény értelmében teljesen szabad; a szállítási költségek aránylag magasak ugyan, tekintetbe véve azonban azt a körülményt, hogy annakelőtte a Jóreménység-foka körül kellett a hajónak az indiai vizekre járniok, a magas árak, az idő és a kőszén megtakarításában teljes kárpótlást, sőt előnyt nyernek.

Bethlehemi leány

Lázár sírja 
Reggel 8 órakor elrobogott velünk a vonat. A vasúti pálya keskenyvágányú egészen Ismailijáig; a vasút mentén nem látni őrházakat, a pálya tehát Istenre van hagyva és a Szuezi-csatornával párhuzamosan halad. Ismailija felé menve, a vasúti pályatest jobboldalán a nagy Menzále-tó terül el, amelyben sűrűn láttunk flammingó, pelikán és más vizimadarakat. A tóban oly nagymennyiségű hal él, hogy az államnak a halászatból évenkint másfél millió franknyi jövedelme van. Alighogy a Menzále-tavat elhagytuk, a pályatest baloldalán, a Kantara állomásánál a Ballah-tó tünt elő. Tovább haladva, elértük Ismailiját; ez kis város, 7000 lakóssal bir, a Szuezi-csatorna építése alkalmával keletkezett. A városban nagy épületek emelkednek: a khedive és az alkormányzó nagyszerű palotája, nagyszabású vízműépületek stb.”

Lovas bediun

Holt-tenger 
Havrán János csakúgy, mint a korábban már bemutatott Uhrl Józsa és Bátorfi Lajos részt vett XIII. Leó pápa aranymiséjén, mely pappá szentelésének 50. évfordulóján történt 1888. január 1-én. A római zarándokút során elhatározta, hogy el fog zarándokolni azokra a szent helyekre is ahol „Krisztus Urunk csodálatos születése és isteni tanítása” történt. Közel húsz évet kellett várnia, de végül 1907. március 31-én útnak indul Budapestre, ahol aztán társaihoz csatlakozva kezdetét vette a régóta vágyott zarándokút. Budapestről, Belgrád és Szófia érintésével vasúton érik el Konstantinápolyt, majd innen hajóval indulnak tovább Szmirnán keresztül Bejrút irányába. Innen ismét vonattal mennek tovább, Libanonon keresztül Damaszkuszba, ahonnan a mekkai vasúttal Názáret, Haifa érintésével érnek Jeruzsálembe. A város és környékének alapos bejárását követően Bethlehem felé veszik az irányt, majd Jaffa és Port Said következik. Itt vonatra szállnak ismét és Kairó megtekintése után érkeznek meg Alexandriába, ahonnan aztán hajóval Athén, Konstantinápoly és Konstanca érintésével Bukaresten keresztül érkeznek haza Budapestre, 1907. május 15-én. A nagyjából folyamatos másfél hónapos utazás során az útvonalon található, szinte minden ismert látnivalót megtekintenek, melyről művében részletesen beszámol a szerző.

Jaffa

Jaffai kikötő 
Havrán János életéről csupán egy rövid, nagyon száraz életrajz megírásához szükséges információt lehetett találni, ugyanakkor az 1907-1908-ban zajló pere jelentősen dokumentált, hiszen a korabeli sajtóban bőven olvashatunk róla. Az ellenérdekű fél által a "világ legbotrányosabb papi pöreként" megfogalmazott jogi vita, több hónapon keresztül jelen volt a sajtóban, mely vélhetően alaposan megtépázta Havrán János, amúgy is kétséges hírnevét. A konfliktus 1907. augusztus 1-én kezdődött. A Népszava aznapi számában „Az egyház palástját most jó kezek szövik” című szemlében "sötétfekete" úrnak nevezik Dr. Hermann József selmecbányai segédlelkészt. Hermannt már az „Igaz Szó” című lapban is érte támadás, így megelégelte mindezt és levelet írt mindkettő újság szerkesztőjének. Az „Igaz Szó” ne jeleníti ezt meg, de a Népszava 1907. augusztus 7-én lehozza Hermann levelét az újságban. A levél kezdetén a sérelmet elszenvedett részletesen leírja, hogy miért is döntött úgy, hogy védekezik, majd az „Igaz Szó” című lapot kezdi el kritikával illetni, amiért az nem jelentette meg panaszát. Példaként említ egy cikket (amolyan bezzeg ezt megjeleníti az „Igaz Szó” felkiáltással), ami arról szól, hogy Havrán János biduai püspök a besztercebányai keresztény szociális egyesületnek 1000 koronát adományozott, amiért is az egyesület tiszteletbeli elnökének választotta. Hermann felháborodását fejezi ki ezzel szemben, és mint egy lufi, amit kiböknek, elkezd ömleni belőle a Havránnal kapcsolatos kritika. „Havrán János, kinek nevéhez annyi botrány fűződik, hogy az egész világ feljajdulna, ha viselt dolgait ismerné, amint fogjai is megismerni nemsokára, ezen alak, kivel becsületes ember, feltéve, hogy ismeri dolgait, kezet nem fog, kalapot előtte le nem vesz, ki az egész besztercebányai társadalomtól van megvetve és meg lesz vetve az egész világtól, tetteinek napfényre hozása után; ezen ember, mert ezer koronát adott Júdás pénzéből, ez az „Igaz Szó” előtt, a keresztény-szocializmus előtt „egy szent”. A levélében ezt követően is rendszeresen visszatér Havrán, sőt lényegben egy idő után már Ő lesz a középpontjában. Havrán rovására írja, hogy szent életű munkáspapokat üldözött, állásukból felfüggesztett, befeketített, míg a sikkasztó, erkölcstelen, botrányos, dologtalan, here papokat védett, dicsért, etetett-itatott, fizetett, mindazért, hogy neki hűségesen talpat nyaljanak és hamisan tanúzzanak. A hamis tanúzás kapcsán kerül elő Pitrof esete, aki Hermann szerint az egyházmegye egyik legszentebb papja volt, de Havrán borzasztó üldözésének hatására, belehalt a folyamatos megaláztatásba. Bár még az életében az egyház rehabilitálta és Havrán „összes irka-firkáit” elvetette, de addigra már az idegei annyira tönkrementek Pitrofnak, hogy nem lehetett megmenteni. Mondanom se kell, Havránt elég rosszul érintette ez a nyilvánosan megjelent írás.

Egyiptomi asszonyok vizet merítenek

Arab kávéház 
Havrán a cikk megjelenését követően két nappal reagált is az őt ért vádakra. Leírta, hogy dr. Hermann Józsefet, selmecbányai segédlelkészt még besztercebányai növendékpapként erkölcsileg és anyagilag is jelentősen támogatta, így még inkább megrázta a hálátlan, igaztalan támadás. Egyidejűleg bejelenti, hogy Hermann ellen „bírói úton megtorlással” fog élni. A vitát természetesen nem csillapította le ez a közlemény, sőt Hermann még inkább bepörgött és újabb levelet írt, amelyet a sajtó ismét lehozott. Részletekbe nem belemenve, tovább folyt Havrán kreatív kritizálása, mint például: „Havrán, mint a világ legnagyobb papi bazárjának védője” vagy éppen „Havrán, mint a szent élet hóhérja”. Második levelében ismét elmesél egy esetet, amikor a handlovai (Nyitrabánya) plébános sikkasztását Havrán jogellenes eszközökkel elfedte, időt adva neki ezzel a menekülésre, amit végül a plébános ügyesen kihasznált és sikeresen kereket oldott szeretőjével Amerikába. Végül eljött a bírósági ítélet napja.

Port Said és a szuezi csatorna

A három gizehi piramis 
1908. június 7.-én a „Népszava” című újságban jelenik meg a „Megfutott a csuhás” című cikk, mely beszámol a per kimeneteléről. dr. Hermann Józsefet felmentették a Havrán által megfogalmazott becsületsértés vádja alól. Érdekes, hogy Havrán erre nem nyújtott be fellebbezést, így jogerős lett a Hermannt felmentő ítélet. Az újság azzal zárja a rövid beszámolót, hogy Havrán „a besztercebányai főcsuhás megmaradt továbbra is olyannak, akivel becsületes ember kezet nem fog”. Hermannt amúgy az érseki szentszék papi funkciójából felfüggesztette, a Havránról megfogalmazott vádjai miatt, Hermann fellebbezett a római szentszékhez, amely neki adott igazat és megsemmisítette az esztergomi egyházmegye ellene szóló ítéletét és visszahelyezte papi funkciójába. Hermann azonban ennek ellenére is lemondott a papi pályáról és ügyvédnek kezdett el tanulni. Így zárul tehát a "világ legbotrányosabb papi pöre".

Egyetemi előadások az Azhár mecsetben

Nászmenet 
Havrán János könyve az utazást követően négy évvel jelenik csak meg Budapesten. Lehetséges, hogy az előzőekben említett per és botrány hatására jobbnak látta a kiadó, ha tolják egy kicsit Havrán könyvének a megjelenését. Végül 1911-ben megjelent a mű. A szerző az előszóban már jelzi, hogy nem „puszta útleírás” a szentföldi zarándokútjáról írott műve, hanem sokkal több annál. Így fogalmaz Havrán: „a muzulmánok, a Libanont és Antilianont lakó keresztény maroniták és a félvad drúzok családi és vallási viszonyait, a palesztinai zsidók és a szamaritánusok történelmének legfőbb mozzanatait, főleg pedig az ős egyptomiak történetét, vallási és családi viszonyait,kulturájukat és úgy az utóbbiaknak, mint a görögöknek (Atén leirásánál) magas nivón álló képzőművészetük és építészetük bámulatos fejlődését és nagyságát is röviden ismerteti, saját tapasztalatomon kívül a legjobb hazai és külföldi irók művei nyomán”. A mű tehát egy komplex munka, amely amennyire előnye is a könyvnek, annyira hátrányává is válik. Aki tudományos mélységű adatokra és információkra éhezik, annak bizonyára tetszeni fog Havrán János könyve, hiszen valóban alapos és részletes munkáról van szó. Ugyanakkor, aki olvasmányélményt keres egy útleírásban, az valószínűleg csalódni fog. A számomra igazán szomorú az, hogy Havrán útleírása jó, csak az utazás történetét állandóan megszakító történelmi, vallási és kulturális részek, megölik az olvasmányélményt. Az „Utazás Keleten” című könyv, amennyiben két különálló blokkban jelent volna meg, azaz Havrán leírta volna az utazását, majd akár függelékként csatolta volna az összes egyéb információt, akkor egy igazán jó munka lett volna. Így is érdekes, de pokoli nehéz belelendülni és beleélni magunkat a korabeli utazásba, mert lépten-nyomon jön a sokszor száraz és számos adatot tartalmazó ismertető blokk.

Alexandria kikötője

Az Opera tér Ibrahim basa szobrával 

Havrán János könyve nyugodtan nevezhető ritkának. Nem extrém ritka, de nem is egy mindennap fellelhető darab. Nekem is csak évekig tartó vadászat eredményeként, nemrég sikerült a gyűjteményem részévé tennem. A kötet létezik kemény borítós és puha borítós verzióban. Küllemre ugyanúgy néz ki mind a két kötésváltozat, különbség csak az árban volt. 1911-ben a puha kötéstáblájú ára 6 korona volt, míg kemény borítós ára 8 korona.  A könyv elektronikus formában tudomásom szerint nem fellelhető, így elolvasni vagy beleolvasni csak az tud, akinek a birtokában van a ritka munka. A könyv képállománya csodás, de maga az olvasmányélmény mérsékelt, így aki egy lebilincselő könyvet keres egy szentföldi zarándokútról az ne Havrán János könyvét vásárolja meg. A szerzőtől búcsúzunk is az ELBIDA projektben, mert ismereteim szerint a témában egykötetes szerző volt, így Havrán Jánossal többet nem találkozunk. A Szentföldet azonban nem hagyjuk el, hiszen számos további kötet sorakozik még a könyvespolcon, amelyekben utazók, szentföldi zarándokútjuk élményeiről mesélnek. A Szentföld tehát hamarosan visszatér.  




2020. március 25., szerda

Japán-Ország - A felkelő nap birodalma

Rövid villámbejegyzésként ma egy kicsit rendhagyó, az Inter Japán Magazin által kiírt pályázatra beadott írásommal érkezem. A pályázati felhívásban meghatározottak szerint, a pályaműnek valamilyen módon kapcsolódnia kellett Japánhoz.

Játszó gyermeklányok 
Az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben több Japánnal foglalkozó antik útleírás található, melyek közül egy különleges és ritka kötetet választottam ki a pályázathoz.

A színes és rajzos borító
Bródy Sándor „Japán-Ország – A felkelő nap birodalma” című könyve a saját korának egyik legnagyobb hatású munkája volt Japánról. A könyv rendkívüli népszerűsége több tényező szerencsés együttállásának volt köszönhető, melyről az Inter Japán Magazin oldalán most megjelent pályaművemben olvashattok részleteket

A könyv korabeli reklámja



2020. március 22., vasárnap

Utazásom Mesopotámiában és Irak-Arábiában

Az ELBIDA projektben eddig bemutatott könyvek sokféle utazásról meséltek nekünk. Olvashattunk már felfedezőutakról, tudományos expedíciókról, katonai missziókról, zarándokutakról, klasszikus turistautazásokról és számos egyéb különleges útról, melyek mindegyikének megvolt a maga speciális célja. A most következő könyv is egy ilyen, igazán speciális expedíciós utazás krónikáját meséli el. A szerző a mesébe illő életű Fadlallah el Hedad Mihály, aki a bábolnai ménes parancsnokaként 1901-ben szervezett expedíciót a „földmivelésügyi miniszter” megbízásából. Az utazás célja az volt, hogy vérfrissítés céljából annyi lovat vásároljon keleten, amennyit tud. Az expedíció 1901. szeptember 30-án vette kezdetét. Az „Utazásom Mesopotámiában és Irak-Arábiában” című könyvében ennek a „lóvásárló” expedíciónak a történetét meséli el a szerző. A kötet 1904-ben jelent meg Budapesten a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság gondozásában. A 176 oldalas műben hivatalosan 35 kép és egy térkép található, de szerintem a képek száma több ennél (41 db).

Vásár Damaskusban


Fadlallah el Hedad Mihály vélhetően 1843-ban született Libanonban. Szülei talán fémművesek voltak. 1857-ben a Brudermann Rezső által vezetett expedícióval érkezik Magyarországra. Az egyik történet szerint felszökött a hazafele tartó hajóra, mivel Brudermannék megvásárolták kedvenc lovát, amit gondozott. Mire észrevették, hogy a hajón van, már nem akartak visszafordulni. A másik történet szerint tudatosan hozták magukkal a Nekhle becenevű magas fiút, hogy a hajóúton gondozza a megvásárolt lovakat. A legenda szerint a hazatérő hajó szállítmányát az osztrák császár Ferenc József is meg kívánta tekinteni, ahol feltűnt neki az addigra a lovászfiúk egyenruháját és kardot viselő arab fiú. A császár magához szólította és kezét kardjára téve megkérdezte honnan származik. Nekhle semmit nem értett a kérdésből, de a kardja megérintését komoly sértésként élte meg, ezért rácsapott a császár kezére. Mindenki megdermedt a cselekedettől, de a császárnak tetszett Nekhle bátorsága, így megparancsolta, hogy a fiút a kincstár költségén kadétiskolába kell küldeni. A történet valóságtartalmára nincs bizonyíték, de az biztos, hogy ösztöndíjjal végezte el a katonai iskoláját és magyar katonatiszt lett, Fadlallah el Hedad Mihály néven. A császár pártfogoltjaként gyorsan haladt a katonai ranglétrán. 

Fadlallah el Hedad Mihály

A szerző szobra, O'bajan sírja mellett
Háromszor járt új lovak beszerzése céljából a Közel-Keleten és utazásai során nagy szakértelemmel választotta ki a megvett lovakat. Ő vásárolta az 1900. évi Párizsi Világkiállítás győztes lovát, a Koheilan nevű arab telivért, valamint a legeredményesebb arab törzsmént O’bajant is. A debreceni méntelep után Bábolnára került, ahol gyakorlatilag élete jelentős részét töltötte. 1899-1913 között a bábolnai ménes parancsnoka volt, majd altábornagyként ment nyugdíjba. Bábolnán töltött évei alatt, ő tette nemzetközileg elismerté, sőt a világ egyik legjobbjává a ménest. Sohasem nősült meg, nyugdíjba vonulását követően is Bábolnán élt és segítette utódja munkáját egészen haláláig. 1924-ben, 81 éves korában hunyt el Bábolnán. Magyarnak vallotta magát, de arab származását sohasem tagadta, az Európában egyik legmagasabb rangot elérő arab származású katona. A ménesbirtok egyik legszebb helyén egy 300 éves akácfa árnyékában, kedvenc lova, O’bajan sírköve mellett a mai napig megtalálható a szobra.

Részlet a könyvből:

„Bagdad a Tigris folyó mindkét partján terül el. Egykor kalifák székhelye, ma egy török vialet főhelye. A két városrészt négy hajóhid köti össze, melyeken lebonyolódik Bagdad élénk forgalma, de igen sok kellekhajók is állanak a parton, ezeken kivül eredeti közlekedési eszköz is: furcsa formájú ladikok; pálmalevélből való gömbölyű csolnakok ezek, melyek hézagai és alja hiti-i aszfalttal vannak kitöltve; olyan az alakja, mint a felébe vágott görög dinnyéé és a ki nem tud hozzá, ugyancsak hiába erőlködik: se előre, se hátra nem birja hajtani. A hajóhidak rozzantak, ódonak. Legérdekesebb része a városnak a Tigris mindkét partja. Midőn feléje tartottunk, nem győztem szépségével betelni. Mindenütt pálmafák, narancsligetek. Minden iczi-piczi térség kultivált.

Bejrut látképe

Hotel D'Orient Basszul

Tripolisz 
Belseje azonban korántsem igazolja azt az elragadtatást, melylyel arab regények szólanak felőle. A középkorban állítólag ez volt a földgömb legnagyobb, legszebb és leggazdagabb városa, mintegy két millió lakossal, ma mintegy 180 ezer lakosa van. A konzul kocsisa a legjobb utat választotta s csak később, midőn a városban szétnézegettem, láttam a város elhagyatottabb részeit. A legtöbb kapu ma már be van dőlve, közelükben pedig romhalmaz, posványok és tisztátalan csatornák, melyekből a karavánok által megriasztott vad kutyák kullognak ki.

Libanoni részlet

Szíriai nő

Vízimalom az Orontes folyón  
A város fölött a sivatag kondora kering, s itt ez elhagyott piszkos külső városrészén az elhullott állatok hulláin holló-csapatok lakmároznak.

Teherhordó öszvérek

Messzelátóval kémleljük a vidéket 
De nem az egész város ilyen visszataszító. A mozgalmas város egy-egy utczája határozottan szép és az idegennek sok néznivalóit kinálja. Egyik érdekessége, a melylyel lépten nyomon találkozunk, a fehér szamáron való szamaragolás. Férfiak, nők, és főleg nők, mert az divatos, az utczákon fehér szamarakon járnak-kelnek. Ezekből az arab fehér szamarakból Bábolnán is van most néhány.

A Vaál-templom romja

A Via Triumphalis egyik oldalról

A Via Triumphalis egyik részlete 
Bagdadban 500—600 forint között váltakozik áruk. A nők szamarai igen szépen vannak szerszámozva s az utczai életnek ők legnagyobb érdekességei.

A három Státua

Deir el Zor környéke

Úszó arabok 
Így igen szép és kellemes látványt nyújt az ó-várost körülvevő mintegy öt kilométernyi hosszú datolyapálmaerdő és a narancsliget. A kalifák idejéből egyedül Zobeidnek, Harun al Rasid kedvelt feleségének mauzóleuma maradt fönn. A mohamedán szentek sirjai is, a melyek egykor jelentékeny búcsújáró helylyé lettek, nagyobbára összedőltek. A modern épületek közül tetszetősek a vámház, az angol palota, Chazim pasának az Eufrates jobb partján épült keleti stilü palotája.

Lovakat nézegetve

Rumadie

A bagdadi hajóhíd 
Konzulunk Menachemnek, a sziriai Krözusnak bérházában lakik, mely szintén egyike Bagdad legszebb épületeinek, hasonlóképen szép a német konzuli épület is.

Bagdad, jobboldalon az Abd el Kader mecsettel

Részlet Bagdadból

Chazim pasa hivatalába viteti magát 
A vámház mellett kötnek ki a gőzhajók, melyek a Tigrisen Tekzitig járnak, gyakoriabbak a felfujt kecsketömlőkből készült kellekhajók, melyek helyiérdekű forgalmat bonyolítanak le egyik szomszédos városból a másikba. Bagdad egyike azoknak a keleti városoknak, melyekben a legkülönbözőbb vallású emberek laknak. A hitfelekezetek számát valami húszra tehetjük, a keresztény és izlám szektákon kivül vannak itt tűz-, ördög-imádók, braminok és Konfudzse követői. A keresztények vallásuk gyakorlatában szokatlan szabadságot élveznek. Mindenesetre érdemes fölemliteni, hogy pl. Bagdadban harangozni is szabad, a mi oly sok keleti városban erősen tilalmas dolog. Nem tapasztaljuk itt a mohamedánusnak keresztény letelepült polgártársaitól való azt a nagy idegenkedését és elzárkózottságát, a mi Keleten annyira föltűnő. A társalgás jobbára arab.

A szultán ménese

Kifa, Ezekiel síremlékével, a hindu csatorna partján

A Dervis-kapu Kerbelében
Az arabok rokonszenves emberek s Bagdad múlása nem egészen az arab törzslakók kényelemszeretetén ek, de egészen más tényezőknek, főleg a Tigris gyakori kiáradásának tulajdonitható. Ma is érintkezési pontja Indiának és Perzsiának. A lakosok nagyobbára szunnita mohamedánok, ezek valamint az izraeliták és a többféle felekezetű keresztények a legnagyobb városrészekben laknak. A jobbparton jobbára siita mohamedánusok és csekély számban hinduk telepedtek le. Bagdadnak egykori hires ipara kétségkivül aláhanyatlott, de ma is készit szattyánbőröket, ló- és teveszerszámokat, selyem- és pamutkelméket, szőnyegeket, sálokat, ékszereket és ezüst dísztárgyakat, melyekből — de leginkább datolyából — egy kis kivitele is van. Bagdad gyűjtő állomása azoknak az összevásárolt lovaknak, melyeket az angolok Indiába visznek. Evenkint 4—5 ezer ló megy Bagdadból külföldre. A bazárokban igen sok az indiai áru selyem, aczél, arany és bőrkészitmények, gyapotáruk. Legnagyobb fénykorát Harun al Rasid korában élte a IX. században.

Husszein sírja Kerbelében

A sammárok

Nayef, a sammár seik, szerecsen rabszolgája, közbül a könyvíró 
Sátrainkat a Tigris partján ütöttük föl, de mivel a Tigris áradóban volt s a következő éjjelen már majd sátraink szélét nyaldosta, és egyébként is, mivel Bagdadban és környékén heteket szándékoztam tölteni, igy azt főhadiszállásunknak tekintettem egy udvart béreltem ki, a hová sátrainkat fölállittattuk. Különben meg kell emlitenem, hogy az európait nem igen engedik itt a városban magára. Ha a kavasz nem volt velünk, akkor török katonának kellett kisérnie. Világításról szó sincs. S ha a pihenés napjain este a konzulok valamelyikéhez hivatalosak voltunk, egy lámpavivő világította még előttünk az utat. Ilyen lámpavivővel megy este mindenki, a kinek dolga akad.

Lószemle a sammárok között

Aida

Hagyale 
Mindenek előtt a konzult látogattuk meg. Szentkirályi, az expediczió volontőrje, itt rosszullétről panaszkodott. A konzul az angol ezredorvost kérte meg, hogy Szentkirályi betegségét állapítsa meg. Az ezredorvos azt konstatálta, hogy Szentkirályi napszurásban beteg. Szerencsére betegünk a konzulnál jó otthonra és ápolásra talált s hat hétig feküdt ott, míg betegségét kiheverte. A napszúrás itt, főleg idegenek között, igen gyakori betegség. Kegyetlen meleg van itt, nyarantszaka olykor 50 Celsius is. Ilyenkor Bagdad utczái néptelenek. Az emberek elsötétített földszinti lakásaikon alusznak, vagy húzódnak a földbe vájt üregekbe.

Legelésző teve

Veszteglő ladikok a Tigrisen

A karaván megpihen a Tigris partján 
A munka zaja éjjel van. Egyik specziálitás az éjszakai házfedélen való séta és beszélgetés, de van ennél kellemetlenebb specziálitás. a legyek, melyek a nagy melegben nem mutatkoznak, de mihelyt alább hágy a meleg, oly óriási számmal röpködnek, hogy az minden képzelmet felülmúl.

A bagdadi tornáczos mecset

Csolnakjavító benszülöttek

A menyasszonyt hozó díszteve 
Hosszú idő után most részesültem abban, hogy négy fal között vetett ágyban pihenhettem ki uti fáradalmaimat. Másnap a többi konzult is meglátogattam. Az osztrák-magyar konzulunk megkérdeztette a válit, hogy mikor fogadhat? S meglátogattuk Chazim pasát, altábornokot, hadtestparancsnok-helyettest, a szultán sógorát, egy mintegy 45 éves, magas férfiút, a ki a cserkesz fajnak prototípusa. Nővére a szultán felesége. A tisztelgő látogatás kölcsönös udvariasságokra szoritkozott.”

Fhéli

Homs

Tripolisz vidéke 
A bábolnai ménesbirtok megfelelő tenyészlovak vásárlása céljából már korábban is indított expedíciókat. 1836-ban Herbert Ede őrnagy utazott Szíriába, ahol Aleppo és Damaszkusz vidékén tizennégy arab lovat vásárolt. 1843-ban már ezredesi rangban utazik újra az arab világba Herbert és újabb tíz lovat vásárol ezúttal Egyiptomban. A két Herbert expedíció sikerén felbuzdulva 1852-ben lovag Gottschlig őrnagyot küldték Szíriába, aki ismét tíz arab lovat vásárolt. A korai beszerző expedícióknál jóval nagyobb jelentőségű volt az 1856-ban és 1857-ben Brudermann Rezső ezredes által szervezet két hasonló célú utazás, amely amellett, hogy negyvenhat kiváló arab lóval gyarapította a ménesbirtok állományát, utólag már tudjuk, hogy megtalálta és hazahozta Nekhlét az arab fiút, aki felvirágoztatta végül a bábolnai ménesbirtokot. Az állományfrissítés és vásárlás folyamatos volt. 1876-ban a szultán halálát követően gróf Zichy Ferenc konstantinápolyi követ vásárolt tíz lovat, amelyekért már Fadlallah el Hedad Mihály utazott ki és hozta haza őket. 1885-ben aztán újabb kiküldetésen vett részt, amikor Lutzenbacher titkárral Szíriába utazott. Az egyik legeredményesebb beszerző út ez volt, hiszen itt sikerült O-Bajanra és az 1900-as Párizsi Világkiállítás győztes lovát Kohailant megvásárolni. 1897-ben egy kisebb Arábiai expedíció után érkezünk el a bemutatott műben is szereplő 1901-1902-es „lóvásárló” expedícióhoz. Fadlallah el Hedad Mihályt bízza meg az akkori földművelésügyi miniszter, hogy szervezzen expedíciót Keletre, és ott szerezzen be annyi az arab fajta tenyésztésére szolgáló lovat, amennyit csak tud. Az ekkor már elismert Fadlallah el Hedad Mihály, gyakorlatilag teljes szabad kezet kapott az utazás szervezésében és lebonyolításában.

Tripolisz vidéke

Az expedíció vezetője tevén 
Fadlallah el Hedad Mihály nagy lelkesedéssel állt neki az expedíció tervezésének. Felmérte az 1897-es expedícióról megmaradt eszközöket és beszerezte mindazt, amire még szükség lehetett, majd összeállította az expedíciós csapatot. Az utazók között volt Halácsy Gyula főhadnagy, Szentkirályi István, a tapasztalt Bojtár Lajos őrmester és Pénzes János a szerző inasa. 1901. szeptember 30-án indultak el végül Trieszt irányába. A kikötőt elérve kiderült, hogy pestisjárvány miatt Bejrútban vesztegzár alá helyezik a hajókat, így egyből csúszással kezdődött az expedíció. A csapat végül több nap várakozás után a „Vorwärts” nevű, Brazíliából érkező hajóval indult Bejrút irányába. Korfuban ismét három nap vesztegzár várt rájuk, utána azonban bár több szigorú járványügyi szabály betartása mellett, de elérték Bejrútot, 1901. október 22-én. A tengeri utazás a három napos korfui vesztegléssel együtt összesen 12 nap volt. Bejrútból aztán Palmüra felé vették az irányt, majd az Eufrátesz mentén haladva értek el Bagdadba. Innen tovább indultak Babilonba, majd Meshed-Ali, Kerbela és számos kisebb település érintésével érkeztek vissza kiinduló kikötőjükbe, Bejrútba. A vásárolt lovakkal felpakolva 1902. április 12-én indulnak haza az „Amphitritte” nevű hajóval. Port Szaid érintésével érkeznek meg Alexandriába, itt azonban azt a hírt kapják, hogy hajójuk az „Amphitritte” nem szállít lovakat Triesztbe. A váratlan nehézséget hamar megoldották és a teljes ló szállítmányt átpakolták a „Semiramis” nevű hajóra, amivel végül 1902. április 16-án érkeznek vissza Triesztbe. Az expedíció teljes költsége 103.000 Korona volt.

Az expedíció útvonala térképen 

Régóta kerestem Fadlallah el Hedad Mihály könyvét. Volt, hogy közel jártam a sikerhez, de a végén mindig lemaradtam róla, mígnem pár hónapja sikerült beszereznem. Beleolvastam, aztán félretettem. Többször megkörnyékeztem, de soha nem vitt rá a lélek, hogy belekezdjek. Valami miatt nem éreztem benne túl sokat. Aztán nemrég ismét nekikezdtem és óriási pozitív meglepetésként lenyűgözött a könyv. A szerző élete mellett az általa írott könyv is egészen csodálatos. A könyv mesél utazásról, az út során átélt nehézségekről, szakértelemről, az arab lovakról és a lovak iránti szeretetről, arab emberekről és a különleges tájról is. A szerző jól írt, így könnyű olvasni a könyvet és mivel hamar magával ragadja az olvasót, gyorsan a végére is lehet érni. Nagyon megszerettem a művet és a szerző stílusát, így a végén sajnáltam, hogy véget ért a történet. A lovak szerelmeseinek kötelező, de mindenki másnak is a különösen ajánlott kategóriát képviseli. Kézzelfogható könyv formájában nagyon nehezen beszerezhető, ritka és drága kötet, de elektronikus formátumban szerencsére elérhető és ingyenesen letölthető a Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából. Fadlallah el Hedad Mihálytól elbúcsúzunk itt az ELBIDA projektben, hiszen a témába vágó műve több nem jelent meg. A térséget azonban korántsem hagyjuk a hátunk mögött, hiszen a rejtélyes arab világ, a Közel-Kelet, sokakat csábított arra már a régmúltban is, hogy elinduljanak és felfedezzék ezt az európai szemmel különleges világot.