2018. október 15., hétfő

Amerikai Naplókivonatok, Utijegyzetek, Levéltöredékek

gróf Vay Péter nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára. Az arisztokrata származású főpap élete során sokat utazott és élményeiről, tapasztalatairól több könyvben is beszámolt. Vay Péter neve sokak számára összeforrt a „kelettel", pedig az utazó élete során Amerikába is többször járt és e térség is meghatározó volt életében. A most következő ritka művében, mely „Amerikai Naplókivonatok, Utijegyzetek, Levéltöredékek” címmel jelent meg, dolgozza fel amerikai élményeit és benyomásait. A könyv olvasását követően azonban bátran állíthatom, sokkal többről van itt szó, mint egy puszta élménybeszámoló. A kötet 1910-ben jelent meg Budapesten a Szent István Társulat kiadásában. A 300 oldalas műben számos izgalmas kép található. gróf Vay Péterről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Keleti féltekén” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

"A Rocky-Mountain hóval fedett csúcsai között irom e sorokat. Ki ne hallotta volna hirét a „Rocky”-nak, mint a hogyan a tájszólás nevezi a nevezetes hegylánczot? Az északamerikai continens Alpeseinek tekinthetők a hatalmas Cordillerák. Elnyúlnak hosszan e világrész északi területéről le délfelé. Alaska hideg, dermedt földjétől leágaznak a forró California irányába, átszelik északról dél felé Canada és az Egyesült-Államok területét.

New York

British-Columbia részeit szeretem legjobban. A nyugati lánczok a legfestőibben hatnak. A sötét völgyek mélyén e tájakon csillogó tavak terülnek el. Canadának ez a legszebb vidéke. A Rocky-Mountain itten a legmegragadóbb. Csoda-e, hogy nagy a hire, sok a látogatója? Legalább nyáron, mikor Amerika kicsinye, nagyja egyaránt uton van.

Prédikációt hallgató tömeg

A nép vigaszul tánczra perdült

A mi engem illet, először télen jártam erre. A hó leple alatt a vidék még nyer nagyszerűségében. De voltam tavaszszal is, mikor Columbia hires gyümölcsösei virulnak. Utolsó izben márcziusban utaztam át és akkor majdnem végleg itt maradtam. Egy alkalommal a vonat szédítő meredek mentén haladva, hegyszakadást ért, szerencsére azonban csak a mozdonyt ütötte el.

New York, a metropolis látképe

A város központjában fellegkarcolók

A legkiesebb pontokon vendéglők, üdülőhelyek emelkednek. A leghozzáférhetetlenebb völgyeken át út vezet. A legszédítőbb csúcsokon menházak állanak. Régen szándékoztam a különböző alpesi állomásokat bejárni, de soha se értem reá. Mindig a bányatelepekhez kötött foglalkozásom. A magyar munkásokat kerestem föl. Mert van sok e tájon elszórva. A legnagyobb központ Lethbridge. Az ottani tárnákban százával dolgoznak véreink. Sorsukkal aránylag eléggé meg vannak elégedve. Jól keresnek. Életük tűrhető. Meglátogattam a nagy részét. Megannyi apró munkásházban vannak elszállásolva. A legtöbb család több nőtelen munkást lát el. Ez a mellékkereseti forrás. Az asszonyok nyeresége. A nevezetes Crows-Nest-Pass szénbányáiban is vannak magyarok nagy számmal. A legtöbb persze a felső vidékről vándorolt ki. Megannyi tót nemzetiségű. De pár év óta tiszta magyar is érkezett nagyobb számmal. Abauj, Borsod, Zemplén, Szatmár és Szabolcs megyebeliek.

Roosevelt koronázásán seregek felvonulása

Roosevelt elnök dolgozó asztalánál

A viszonyok e tájékon már kevésbé kielégítőek. Elsősorban a munka fölötte veszélyes. A tárnák tele vannak szénsavval. Minden untalan ismétlődnek a robbanások. Csak alig pár hónap előtt lelte egy egész tárna munkása halálát. Magyar származású is lehetett vagy tíz közöttük. A legtöbb családos ember volt, kik egy kis tőkét szerzendő, vándoroltak ide.

Quebec, a régi franczia város

Canadean Pacific Railway. Igazgatósági épület

De ha már nincsen is robbanás, a tájék gyászos és sötét. Komor. Soha komorabb, sötétebb vidéket nem láttam. Minden kopár. Minden kiégett. Szennyes. Szintelen. Hamu és fekete szén fedi az egész vidéket. Növény és állatvilágot mintha tintaeső áztatta volna, vagy pedig korommal mázolták volna be. Feketék a házak és feketék lakóik.

Az őserdőkben. Csendes tenger mentén

Loghouse gyarmatos telep

A szűk völgy mentén a kohók állanak. Kémény kémény mellett meredez a sötét égbolt felé. Mindannyi fullasztó fekete füstöt okád. Tekintsek bármerre, a kép egyaránt kietlen és ijesztő. Jobb nevet, mint crows-nest, alig adhattak volna a siralom e völgyének. Az elnevezés megilleti minden tekintetben. Igazi varjúfészek az.

A Cordillerák. A sziklás hegység. 

Banff. Az uj vendéglő.

Szegény kivándorlott földieink. Hiszen érzik is nagyon az elszomorító táj komor hangulatát. A varjúfészek fullasztó fekete légköre mint lidércznyomás nehezedik mindannyiokra. Panaszkodtak is őszintén. Mit tegyenek. Itten legalább megtalálták a keresetüket. Létük biztosítva van. De milyen szivesen mennének hazafelé bármikor.

Előadás után. A collegium növendékei.

Missionarius az eszkimók között

És még se tér haza többé egyik sem. Mentül többet vagyok ez emberek között, annál jobban tapasztalom, hogy még azok is, a kik visszautaznak a hazába – hosszabb – rövidebb idő után ismét csak kijönnek ide az újvilágba. Elszokott hazulról, mint mondja. A nélkül, hogy cselekvéseit részletesen indokolná, még kevésbé, hogy érzéseit elemezni tudná. Azon szóba: elszoktam, foglalja össze magát a való tényt.

Az utolsó mohikánok. Sátorozó indusok.

Sziklás hegység. Tengerszemek és jégmezők.

Elszokott hazulról. Még ha keresett is bőven és módjában lenne otthon letelepedni, csendben, gondtalanul élni, nem találja többé magát bele a viszonyokba. Hány ember nézetét hallgattam végig. Hány mondotta el, hogy pár év alatt tőkét szerezve haza tért. Vásárolt földet, szerzett telket és fölépítette szülőházát. És meddig maradt? Miét jött ismét vissza? A szavak eltérően hangzottak, de a fogalom ugyanaz volt.

Rockey Monntains, üdülő állomás.

A. C. P. R. vonaton. Hatalmas úttörő.

Elszoktak, jobban mondva, nem találták magukat bele a hazai viszonyokba. Más a gondolkozás, eltérő az életmód. Egyszóval más az egész cultura. Az ok lényege – ezen körülményekben rejlik.

Passeo, délutáni kocsizás.

A helyzet kifejezésére a szavak ritkán megfelelőek. A legtöbb esetben egy-egy véletlen okot, vagy mellékkörülményt említenek. Azt mondják, hogy nem maradtak, mert nem volt igazság. Vay azt említik, hogy nagy volt a falu népe között az irigység. Mások a községházát és a jegyzőt okolják a helyzet tarthatatlanságával. Az általános viszonyok olyanok voltak, melyek a tartózkodást kellemetlenné tették. Se a társadalom mint olyan, sem az államrendszer nem felelt meg többé igényeiknek.”

Amerika egykori urai. Vándor indusok. 

A bevezetőben már említettem, hogy Vay Péter aktuális műve kapcsán többről van szó, mint egyszerű élménybeszámolóról. A szerző úti élményei mellett mélyrehatóan mutatja be az amerikai embereket, az oktatás és munka világát, ipart és mezőgazdaságot, valamint az amerikai irodalomról és képzőművészetről is bőven esik szó a műben. Vay Péterről tudjuk, de könyveiből is kiderül, hogy fontos feladatának, mondhatni szívügyének tartotta a kivándorlók, elsősorban az Amerikába emigráló magyarok segítését. Tengerentúli utazásainak, függetlenül attól, hogy mi volt az aktuális út konkrét célja, mindig része volt a kivándorlók mindennapi viszonyainak a feltérképezése is. Jelen kötet megjelentetésének egyik nem titkolt célja volt az, hogy a korabeli magyar olvasó a könyv olvasása során reális képet tudjon alkotni, az amerikai viszonyokról, a kivándorlás során felmerülő helyzetekről, lehetőségekről vagy éppen nehézségekről. A könyvben a szerző bemutat egy klasszikus kivándorlóhajó három hetes útját is, amely úton több ezer emigráns utazik Fiumétól egészen New Yorkig. Vay az ilyen utak kapcsán is folyamatosan szolgálatban volt és mindig nyitva állt kabinja ajtaja a kivándorló magyarok előtt.

A nagy fensikon legelő csorda

Vay Péter könyve ritka és nehezen beszerezhető mű, így egy gyűjtő számára igazi öröm a polcon látni. Olvasóként is jó választás, függetlenül attól, hogy régies nyelvezete és helyesírása miatt nem mindig nevezhető könnyed olvasmánynak. A magyarul kiadott mű megjelenése előtt két évvel, „The Inner Life of the United States” azaz „Az Egyesült Államok belső élete” címmel jelent meg Vay másik híres könyve Amerikáról. A magyar nyelvű műben többször hivatkozik a két évvel korábban kiadott angol nyelvű alkotásra, több ponton utalva arra, hogy bizonyos témákat a korábbi művében már részletesen bemutatott, így a magyar könyvben már nem teszi meg azt újra. Sajnos az 1908-ban megjelent kötetnek nincs hivatalos magyar megjelenése, így a kizárólag magyarul értő olvasóknak be kell érni a most bemutatott, és Vay egyetlen magyarul megjelent, Amerikáról szóló kötetével.

Az 1908-as angol nyelvű mű




Vay Péter második műve az ELBIDA projektben ismét egy lenyűgöző kötet. Amennyiben az ember sikeresen ráérez a szerző gondolatmenetére, akkor nehéz olvashatósága ellenére is, egy lebilincselő és rendkívül érdekes olvasmányt kap. A probléma ez esetben is, mint a legtöbb Vay Péter mű kapcsán szokott, hogy nem fellelhető elektronikus formában a mű, így csupán azon kevesek élvezhetik ezt a nem mindennapi könyvet, akik valamilyen módon beszerzik azt. Akinek tehát lehetősége adódik a beszerzésre, az mindenképpen tegye meg, mert egy igazán különleges, értékes és gondolatébresztő kötet kerül a birtokába. gróf Vay Pétertől szerencsére nem búcsúzunk még, hiszen a blog hátterét biztosító gyűjteményben az összes magyarul megjelent műve megtalálható, így rövidesen újra visszatér a szerző egy újabb különleges művével.




2018. szeptember 30., vasárnap

Uti jegyzetek

Levelekben

Lassan egy hónapja nem jelent meg bejegyzés az ELBIDA projektben. A kényszerű szünetet a blog hátterét biztosító gyűjtemény (és a szerző) költözése okozta. Az utóbbi hónap összes rendelkezésre álló szabadideje ennek a rövidtávon nem kedvelt, de hosszú távon mégis számos előnnyel járó új helyzetnek az érdekében lett felhasználva. A változásra a gyűjtemény szempontjából is nagy szükség volt, hiszen a gyarapodó kötetszám elhelyezése egyre nagyobb gondot okozott. Az új helyszín minden tekintetben optimális helyzetet hoz, így végre folytatódhat az ELBIDA projekt.

Pados János

A hosszú szünet előtti utolsó bejegyzésben a híres kaposvári tanárembert kísértük „Triesztől Szmirnáig”, most pedig egy katolikus pap, orvos úti jegyzetei segítségével járjuk be Európa egy részét. Pados János, „Uti jegyzetek - Levelekben” című korai munkájából nem egyetlen, nagy utazás kalandjait ismerhetjük meg, hanem a szerző több kisebb és időben is elkülönülő európai utazásának élményeit. Az utazások 1856 és 1860 között történtek, míg a „beutazott” négy ország: Olaszország, Franciaország, Svájc és Németország volt. A könyv 1863-ban jelent meg Pesten a Lauffer és Stolp könyvkereskedés és kiadó gondozásában. Az összesen 250 oldalas műben egyetlen kép sem található.



Ajánlás gróf Károlyi Istvánnak

Pados János katolikus pap és orvos, 1820. június 21.-én született Dunaföldváron. Iskoláit Budán, Kőszegen és Pesten végezte. 1836-ban a fehérmegyei papok közé vették fel, majd 1840-ig Székesfehérváron teológiát hallgatott. Fiatal kora miatt csak 1843. június 21-én szentelték fel. A püspöki udvarban báró Barkóczy László mellett szertartó volt, aztán a felszentelését követően előbb káplán lett Bogdányban, majd később a püspöki hivatalnál szentszéki jegyzőként dolgozott. Székesfehérváron beállt az önkéntesek közé, és mint tábori pap részt vett a pákozdi és a schwechati csatában. Görgei Artúr vezetése alatt Komáromban feloszlatták az önkénteseket, így Pados is visszatért Székesfehérvárra. Gaál Eduárd császári biztos üldözése elől, 1849-ben beállt Kmetty hadtestébe közvitéznek és a X. honvédzászlóaljban szolgált, mint őrmester, egészen a világosi fegyverletételig. Az oroszok elfogták, de megmenekült, azonban bujdosása során elfogták és az Újépületbe került.A haditörvényszék hat év várfogságra ítélte. Először Munkácsra vitték, majd Olmützbe raboskodott. 1853-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után püspöke, gróf Károlyi György fiai nevelésére rendelte Csurgóra. Ezt követően támadt az ötlete, hogy orvostudományt tanul. 1861-ben orvosnövendék lett, majd 1867-ben sikeresen letette a vizsgáit. 1868-ban Ázsiába készült történelmi kutatásokat végezni, de Jekelfalusy Vincze, új püspöke lebeszélte szándékáról és kinevezte zsámbéki plébánosnak és helyettes esperesnek, majd a katolikus autonómia kongresszusának jegyzője is lett. Utazásának, ázsiai terveinek meghiúsulása nagyon megviselte, emiatt 1872-ben visszavonult és lemondott minden egyházi és polgári hivataláról. Tanulmányútra indult Európába, ahol megtekintette a kontinens nevezetes orvos intézeteit, majd a Badacsony tövében, Nemestördemicen telepedett le, ahol birtokának és orvosi praxisának jövedelméből élt egészen 1892. június 22.-én bekövetkezett haláláig.

Részlet a könyvből:

„Tegnap kirándultunk a berni Oberlandba, hogy a természet nagyszerű müveiben gyönyörködjünk. A vasút egészen Thunig, melly a hasonnevű tó mellékén, az Aar kifolyásánál fekvő városka, — mindenütt jól művelt, és helylyel közzel némi kiterjedéssel bíró szántóföldeken, — mi Sehweizban sokat jelent, — vezetett keresztül. Az Aarvölgy a város előtt legszélesebb; alkalmas arra, hogy katonai gyakorlatokat is lehessen benne tartani. Azért itt öszpontosíttatnak évenkint a schweizi csapatok, míg szolgálatuk ideje tart. Ittlétemkor éppen gyakorolták magukat; és így alkalmam volt megismerkedni a schweizi manoeuvre-ekkel. A schweizi polgár a katonai egyenruhában is csak polgár marad; azon semmi gépies mozgást, melly a halbrechts és halblinks által commandiroztatik, észrevenni nem lehet; hanem azért, ha rákerül a sor, mégis megmérkőzik a rendes hadakkal; megmutatták ezt Morgartennél, Laupennál, Sempachnál; miből kitetszik, hogy a katonát nem az egyenruha teszi, hanem a szellem, melly őt lelkesíti. Hanyagabb járást kelést alig lehet képzelni a zuavénál: midőn kezeit zsebébe dugva, bő nadrágjában sétál föl s alá, alig hinné valaki, hogy ezek a magentai győztesek.

Velence

Róma - a Colosseum

Mielőtt a gőzhajóra szállottunk volna, utunkat a vadon szép thuni tavon tovább folytatandók, kikocsiztunk a környékre, hogy a vidék panorámájával jobban megismerkedjünk, s a tó különféle kanyarulataiban tájékozhassuk magunkat, ha majd a Wetterhorn, Schreckhorn, Finsteraarhorn, Eiger, Mönch, Jungfrau s a Blümlisalp hófedett bérczei feltűnnek és ismét elvesznek szemeink elől. Ez tulajdonképen a berni canton legszebb része, melly évenkint ezer meg ezer utast csal ide. Mire visszatértünk, a hajó már indulásra készen állt, és Schadaut, Rougemont Lövenberg urnak bájkertjét és kastélyát elhagyván, a tó sima tükrén úszott tovább és tovább, míg másfél órai kéjutazás után, a neuhausi fogadónál kikötött; honnan ismét kocsin jöttünk Interlakenbe (inter lacus, mondák a romaiak, mert két tó, a thuni és brienzi között fekszik) és Interlakenből estére Brienzbe; hogy virradatkor Meyringenbe, és onnan a Rosenlaui gletscherre juthassunk.

Basel - utcarészlet

Bonn

Gyönyörű őszi idő volt: a köd, melly ma reggel a völgyet ellepé, s a levegőt kissé csipőssé teve, már elenyészett, s a nap egész íennségében ragyogott a világ teremtésével egykorú hegyek rovátkos homlokán; midőn a meyringeni fogadó előtt, az egész társaság, mellyhez magam is tartozám, lóra pattant, s ki mint tudott, férfi és nő egyiránt, — előre törekvék; hogy minélelőbb fölérvén a meredekre, az első állomáson, a reichenbachi vizesés felső zuhatagánál, gyönyörködhessék a természet szépségein. Hogy az út nem volt éppen kényelmes, és hogy néha néha egy csuszamodás, vagy sikoltás, annál derültebbé tette a társaságot, minél több nehézséggel kellé küzdenünk, — tulajdonképen nem is nekünk, hanem azon szegény páráknak, mellyek a terhet viselik, — fölösleges volna mondanom; ha az olvasót arra nem akarnám figyelmeztetni, milly édes a fáradalmak után a pihenés. Valóban elfásult kebelnek kellene annak lennie, mellyet illy nagyszerű jelenetek meg nem illetnek. Fejünk fölött havasok emelkedtek az ég felé; lábunk alatt virány; oldalunkon a sziklafalakról lerohanó patak összetört gyöngyei! — Kipihenvén magunkat, tovább menénk a vadon vidéken, hol egy madár sem hallatta magát, és csak a lovak kopogása váltakozott a hegyekben elszórva legelő marhák csengetyűivel. Néha közbevágtak a vezetők, és vidáman éneklék az ismeretes nemzeti dalt :

„Ein schönes Land,
Ein freies Land,
Ist das Sehweizerland,
Mein liebes, theures Vaterland” sat.

Míg végre, két órai lovaglás után, elértük a jéghegyet, a Rosenlaui gletschert, melly a Wellhorn és Engelhorn között elterülő síkot képez, és szép, tiszta, kékes jege által különbözik a többi gletscherek mocskos tömegétől. A jégen járni lehet, sőt néhol lépcsők is vágynak belevágva, azok számára, kik még magasabbra akarnának kapaszkodni. Hanem mi a széles repedéseken át látván a jég kérge alatt tátongó mélységet, hol a folytonos olvadásból eredő Weissbach zuhog, és tudván azt is, miszerint éppen e nyáron, valamelly orosz utazó, vakmerőségének szomorú áldozata lett, és sírját illyen elrejtett mé­lyedésben találta; nem akartunk a jeges folyamban sem megfürödni, sem megfagyni; hanem megszemlélvén ezen természeti ritkaságot, beköszöntöttünk a hegyalatti fogadóba, hol tejet, vajat, kecskehúst, burgonyát és sajtot raktak asztalunkra; mit szépen el is költöttünk, és azután havasi virágokat tűzvén keblünkre, mint kirándulásunk emlékeztető jelét, azon az utón amellyen mentünk, ismét vissza is tértünk Interlakenbe.

Milano

Bern - vasútállomás

Nyáron át ezeren és ezeren utaznak így a schweizi hegyvidékeken; kiket a szegény, többnyire mesterségből élő lakosok el nem mulasztanak minden utón és módon kizsákmányolni; az egyik árul valamit, a másik vezetőül ajánlkozik, a harmadik par force vinni akarja az utasnak botját, vagy esernyőjét, a negyedik ajtót nyit, ahol nem is kellett volna az utat elzárni, vagy valamelly hídra ügyel sat. Mi mind megannyi közvetett adó.”

Frankfurt

Róma - Piazza Navona

A művet annak idején a szerző ifjabb Nagykárolyi gróf Károlyi Istvánnak baráti emlékül ajánlotta. Pados szabadulását követően Csurgóra került gróf Károlyi György gyermekeinek nevelőjeként. A gróf a reformkor egyik legnagyobb formátumú alakja volt. Pados három fiát, Gábort, Tibort és Istvánt nevelte. A könyvben olvasható első olaszországi utazás is ennek a munkának az eredménye, hiszen 1856-ban Károlyi György gyermekeit kellett édesanyjukhoz Olaszországba kísérni és erre a feladatra a nevelő Pados Jánost kérte fel a gróf. A szerző kedvence az akkor 11 éves István volt, akinek végül a könyvet ajánlotta. gróf Károlyi Istvánt a „Magyar haza szépreményű ifjának” nevezete Pados, amelyben nem is tévedett, hiszen aktív közszereplő, kora egyik közkedvelt személyisége lett, akit kortársai a legelső magyar gavallérként emlegettek. Komoly politikus volt, számos társadalmi és jótékonysági pozícióval. 

Párizs

Versailles


Gyűjtői szempontból Pados János művének igazi különlegessége, hogy egy korai európai, pontosabban németországi, franciaországi, svájci és olaszországi élményeket bemutató útleírás, ugyanakkor olvasóként a régisége kimondottan hátrányára is válik, hiszen igen nehezen olvasható nyelvezete van. Az olvashatóságot tovább nehezíti a műben található számos idegen nyelvű szövegrész is. Ezt a könyvet nem lehet úgy olvasni, mint egy kalandos Sven Hedin vagy éppen egy izgalmas Almásy László művet, ugyanakkor, ha az ember rászánja az időt, igen érdekes részeket lehet benne találni. Mondanom se kell, hogy a kötet kézzelfogható könyv formájában nehezen beszerezhető, viszont elektronikus formában a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyen letölthető és elolvasható. Ajánlom, bár igazán csak érdekességként és nem, mint egy lebilincselő olvasmány, hiszen a nyelvezete szerintem meggátolja élményszerű olvasását. 




2018. augusztus 26., vasárnap

Trieszttől-Szmirnáig

Tengeri utazásom emlékei


Kaposváriként kifejezetten örültem, amikor sikerült beszereznem Biczó Ferenc, híres kaposvári tanár egyetlen és ritka, utazással kapcsolatos könyvét. Biczó egyedi órái messze földön híresek voltak, tanítványai is rajongtak érte, amely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a szokványostól eltérő módszerekkel, élménydúsan, változatosan és a tanulók aktivitására építve oktatta az irodalmat. Éppen ezért vártam kíváncsian „Trieszttől Szmirnáig” című útleírását, mely egy 6 országon és 11 városon keresztül vezető körutazás rövid élménybeszámolója. A könyv a kaposvári egyesületi leányiskola 1933-34. évi értesítőjéből származó különlenyomatként, 1934-ben jelent meg Kaposváron, Szabó Lipót Könyvnyomdájának kiadásában. A mindösszesen 24 oldalas aprócska műben, egyetlen térkép található. 






Biczó Ferenc irodalomtörténész és középiskolai tanár, 1895. január 28-án született Keszthelyen. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar-latin szakos diplomát és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az I. világháborúban katonaként szolgált, ahonnan visszatérve a kaposvári egyesületi leányiskola tanára lett. 1922-es kinevezését követően 23 évig, egészen haláláig az iskola tanára maradt. Számos kritikája és irodalomtörténeti cikke jelent meg országos és helyi lapokban, 1935-től a "Pannón Múzsa könyvtára" című sorozat szerkesztője. Komoly figyelmet fordított az elszakított országrész irodalmára és megalapította a Kaposvári Katolikus Szabadegyetemet is. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság örökös tagjává választotta.


Biczó Ferenc
A hazai irodalomtanítás módszertani úttörőjeként számos könyvet írt tapasztalatairól. A szovjet csapatok megszállása azonban nagyon megviselte. Az anekdota szerint a Kaposvárra bevonuló oroszok feldúlták Biczó Ferenc lakását is, szeretett könyveit széttépték és kidobálták. Ekkor Biczó lefeküdt a kanapéra és azt mondta: „Ilyen barbárság között nem tudok élni”, majd meghalt az akkor, 1945. május 4-én mindössze 50 éves tanár. 


Részlet a könyvből:

„Már egészen hajólakók lettünk: a szárazföldi kirándulásaink alatt visszavágyodunk a hajó kényelme után. Görögországban megpróbáltuk a szárazföldi életet: döcögtünk autókon sívár, sziklás vidéken keresztül. Eleusisbe Salamisba, Mykenebe, Marathonba, a régi dicsőség színhelyére. Mégis csak jobb a hajó fedélzetén sétálgatni, ledülni a heverőszékre és a tenger búzakék bársonyában gyönyörködni. Szárazföldi tartózkodásunk ideje alatt már nosztalgia fog el bennünket a hajó iránt. Többször felsóhajtunk a kellemetlen forróság közepette: menjünk haza.

Trieszt
Velence
Tehát újra a hajón vagyunk. Otthonosan mozgunk a folyósok labirintusában, s csak akkor tévedünk el, ha gondosan figyeljük a helyes útat. Egyébként ösztönünk után indulva biztosan elérünk a kitűzött helyre. Egész családias hangulat köt össze bennünket: ismerős társaságok csoportosulnak; esténként bridzspartik alakulnak ki, a táncteremben lelkesen lejtik a táncokat. A mozi érdekes drámáit feszült figyelemmel nézzük, miközben a Földközi tenger egéről egy-egy csillag fut le… Legkedvesebb emlékük lesz a hajón tartózkodás minden napja.

Szaloniki
Athén
Tehát ilyen szórakozások közepette hasítja a hajó az Égei tengert. A hajó körül halak fickándoznak, s mi a karfára dülve el-el mélázunk e nagy kékség csendes békéjében.

Athén
Isztambul
Si quotiens peccant homines sua fulmina mittat, Juppiter exiguo tempore inermis erit.

Cattaro
Korfu
Szaloniki felé megy a hajónk. A hajóról tisztán kivehető Olympusz komoly, méltoságos csúcsa, hol az istenek „boldog semmitevésben töltötték napjaikat.” A hegy felett ködfoszlányok szálldosnak, mintha az el nem múló görög istenek, vagy istennők lebegnének itt felhőszárnyaikon. Szinte várjuk, mikor küldi villámait a bűnös emberiségre a fellegtorlasztó Zeus. De Zeus menydörgése még kellemesen hatott volna ahhoz a zajhoz, lármáhozképest, amellyel bennünket Szaloniki élelmes lakossága fogadott. Parti városokban általában egy új hajó kikötése, pláne a világhírű, előkelő Oceania kikötése nagy esemény: felsereglenek a kíváncsiak, a kereskedők kezüket dörzsölik a nagy forgalom reményében, a koldusok pedig még siralmasabb könyörgésekre készülnek. Szaloniki lakossága is felkészült, de mi sem mentünk készületlenül a nagy invázióval szemben. A kíváncsiak elől elszökdöstünk, a kereskedőket kikerültük, a koldusoknak pedig görög tudományunknak fitogtattuk, mondván ezt a kimondhatatlan szót a már begyakorolt görög mimika kíséretében: ochi (nem). De a görög kiejtésünk úgy látszik sok kívánnivalót hagyott maga után, mert a kéregetők mindig kijavítottak bennünket, helyesen ejtve ki az occhit, vagy ha tetszik ochjit, vagy ha tetszik ochit. Azért itt is legcélszerűbb mindjárt a magyar nyelven kezdeni.

Korfu
Durazzo
Már több hete lévén kizárva az iskola krétaporos levegőjéből, vágyódtam, sóvárogtam a görög terciák, görög szekundák birodalmába. Ugyan eddig is egy városban sem mulasztottam el tiszteletemet tenni a múzsák felszentelt csarnokában. Jártam a velencei leánygimnáziumban, amelynek minden falát a tenger nyaldossa. Hej – gondoltam – itt talán nem igen hajolnak ki az ablakon a diáksignorinák. Felkerestem régi ismerősömet is, az athéni leánygimnázium tanárát, kivel Párisban együtt forgattuk a Nemzeti könyvtár foliánsait. Így érthető, hogy Szaloniki gödrös utcáin is elfogott a vágy a görög iskolapadok után… A gimnázium három tüdőbeteg pálmafa mögött szomorkodott. Hektikás ajtaját egy pirospozsgás pedellus nyitotta ki s előttem volt unatkozott vakációs tétlenséggel a penészes folyosólyú iskola. Benyitok egy tanterembe: egyszerűen, de ízléstelenül volt berendezve. Elaggott térképek dísztelenkedtek a határozatlan színű falon: a padok végkimerülésben szenvedtek. Siettem ki, ki a szabad levegőre ebből az áporodott szagú tanteremből. A folyóson egy diákleány olvasta a hirdetést, amely azt adta tudtul, hogy mikor lesz pótvizsga. Omilite gallika? (beszél franciául) kérdezem tőle, mire bájos görög mimikával és a sokat emlegetett ochi szóval felel. Többit az olvasó is sejti. Valószínűleg franciából bukott meg Nausika szépreményű rokona…

Isztambul
Rodosz
Mikes Kelemen, a hűséges íródeák árnya bukkan fel az idők homályából, mikor hajónk a Dardanellákon át Gallipoli, Rodostó mellett elhalad. Néma kegyelettel gondolunk a boldogtalanság boldog vándorára, aki még lóháton vágtatott át Konstantinápoly városába, ahová mi most a modern kor luxushajóján, az Oceanián megyünk.

Izmir
Izmir
Este hét óra van. Alkony és minarét. Ez a két szó jellemzi ezeket a bűbájos, keleti regékhez méltó perceket, amelyekben először látjuk meg Konstantinus városát, Konstantinápolyt. A bíbor alkony gyertyákat rak az európai és ázsiai házak ablakai mögé. A lenyugvó nap a házak ablaküvegjei mögül gyertyafény módjára világít. Majd bíborpalástját ráteríti a tengerre, az épületekre, hajónkra és mintha Stambul mögött valahol tüzet rakott volna. Vérszínű lesz tőle a tenger, az épületek fehér fala elpirul s mi meg szinte megborzongva látjuk a tengeren a vértócsákat, s az elpiruló, szemérmes házfalakat. A piros szín minden változata borul a horizontra, amelyből az ég felé tör a karcsú minaretfák síkolya. Valami meggyötörtség, lázas betegség van ebben a konstantinápolyi alkonyban, amelyet azonban az álmok hűsítő vizének, a tengernek csobogása enyhít…

Raguza
Lassanként Konstantinápoly piros megvilágítására rászáll az éjjel és ez a barna szerecsen kioltja az ablaküvegek gyertyáit, letépi a házak bíborát s fekete hamuesővel oltja el a tenger tüzeit. Fekete csönd borul így távolból nézve Konstantinápoly házaira, csak a minaretek sóhajtanak fel az ég, a hihetetlenül mély-kék ég irgalmáért…”

Biczó útjának térképe a könyvből
A szerző 1933 augusztusában indult 6 országot érintő körutazására. Vonattal utazik egészen Triesztig, majd onnan hajóra száll és Velence, Raguza (Dubrovnik), Athén, Szaloniki, Isztanbul, Szmirna (Izmir), Rodosz, Olimpia (Olümpia), Korfu, Durazzo (Durrës), Cattaro (Kotor) és ismét Velence érintésével érkezik vissza Triesztbe. Könyvében kiemeli, hogy utazása célja nem az, hogy művészettörténeti könyveket akarjon pótolni, vagy éppen útikönyvet írjon. A könyv megjelentetésének igazi célját a szerző így fogalmazza meg: „a trianoni ifjúságnak izenetet hozni a távoli országok embereiről. Szeretném elérni, hogyha a tanulóifjúság a térképen az egyes országokat nézegeti, elhigyje, íme itt is élnek emberek.” Azt, hogy a trianoni ifjúság miként reagált Biczó művére azt nem tudni, viszont az bizonyos, hogy a szerzőnek hatalmas élmény volt a Földközi-tengeri körutazás, amely egyértelműen érzékelhető a könyv olvasása során.

A Dunántúli Bank ex librise
Biczó Ferenc stílusa nagyon érdekes. Sokszor tényszerű az élménybeszámolója, de sok esetben szinte művészi képet rajzol az adott pillanat élményéről vagy éppen a látottakról. Az irodalomhoz fűződő szenvedélyes viszonyát le se tagadhatná, hiszen művében számos versrészlet színezi az aktuális élmény leírását. A könyv értékét számomra minden bizonnyal növeli, hogy a szerző szülővárosom egy híres személye, de ettől függetlenül is egy különleges és olvasmányos, bár nagyon rövid munkával van dolgunk. A mű így különlenyomatként rendkívül ritkának számít, nehezen beszerezhető és elektronikus formában is csak itt az ELBIDA projekt oldalán elérhető és tölthető le ingyenesen. Mindenkinek bátran ajánlom, hiszen Biczó Ferenc munkája egy rövidke de igazán különleges útleírás, amely megéri az olvasására fordított időt. A szerző értékes könyvtárát egy kaposvári bankra hagyta, amely nyilvános könyvtárként működött egészen az államosításig. Minden bizonnyal ezen adományozott kötetek egy példánya került az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteménybe, hiszen a könyvben megtalálható a Dunántúli Bank és Takarék Részvénytársaság könyvtárának ex librise. A szerző bár termékeny író volt, de utazással kapcsolatos műve csak ez az egy jelent meg, így jelen kötetének bemutatásával gyakorlatilag búcsúzunk is Biczó Ferenctől a szenvedélyes kaposvári irodalomtanártól.