2018. április 15., vasárnap

Ázsia szívében

Az Utazások Könyvtára sorozat nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára, hiszen immáron a sorozat harmadik kötete érkezik a blogban. Dr. Prinz Gyula „Ázsia szívében” című műve időrendben a sorozat második kötete, melyben a szerző 1909-es ázsiai expedícióját meséli el. Prinz Gyula ekkor már gyakorlott Ázsia utazó volt, hiszen 3 évvel korábban már részt vett Almásy György közép-ázsiai expedícióján, ahol elsősorban a Tiensan-hegység vonulatait kutatta és tanulmányozta. A második kutatóútja 1909-ben indult, ahol folytatta a megkezdett munkát és részletesen feltárta a Tiensant. A kötet 1911-ben Budapesten jelent meg az Utazások Könyvtára kiadásában, összesen 80 oldal terjedelemben. A könyvben 14 különleges színes kép található. Prinz Gyuláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Utazásaim Belső-Ázsiában” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Képes borítójú kötésváltozat

Hagyományos papírkötéses változat


Részlet a könyvből:

„Már első utamról hazajövet, élt bennem a vágy, hogy visszatérjek újra a szürt-sikokra, Közép-Ázsia magas plateauira.

Imádkozó szártok

Kirgiz ház ajtaja

A második út tervei szüntelenül foglalkoztattak. Az utiköltség megszerzése okozta az első nehézséget. Körülbelül tizezer koronára volt szükségem, hogy megvalósíthassam terveimet. Amikor ennek csaknem felét, négyezer koronát, a Magyar Tudományos Akadémia biztosította számomra, hozzáfoghattam az előkészületek munkájához.

Araba

Tervem a következő volt: 1908 szeptember végén indulok. Október végén elhagyom Andizsánt s Narinszkoje-ba megyek. Ott felszerelem karavánomat a téli expedícióra s felkutatom az Üzün-gegus és Szári-dzsássz szurdokvölgyeit, amikor a befagyott folyók jegén lehetséges a behatolás. Tavasszal a Kara-teke-hegységet kutatom át, nyárra lemegyek a Kasgári Alpokba, az őszt pedig a Kok-tan-tau-ban töltöm s október-novemberben hazatérek. Az akkori politikai viszonyok miatt azonban az orosz kormány késett az engedély megadásával. Szentpétervári nagykövetünk, Berchtold gróf ötször is megsürgette ügyemet, egész télen át eredménytelenül. Csak 1909 március közepén érkezett meg az engedély, amely szabaddá tette az utat az orosz Ázsiában. Annál könnyebben ment a dolog khínai részről. Leupudong miniszter, a khínai birodalom wieni követe gyorsan elintézte ügyemet.

Aul a Tar-völgyben

Az előkészületekre tehát volt időm elég. Sátramat, amely csaknem egy évig szolgált lakásomul, terveim és rajzaim alapján a pozsonyi Klinger-gyár készítette el bámulatos olcsó áron, mindössze hatvanöt koronáért. Ez a sátor kitünő szolgálatot tett. Útam végén emlékül adtam narinszkojei barátomnak, Laurenty kozák ezredorvosnak. A bútorzatot egy Elsinger-féle tábori ágy alkotta. Az aluminium-konyhafelszerelést, két karabélyt, egy browning revolvert, a hozzávaló töltényeket, a sport-felszerelést a Skaba és Plökl budapesti cég szállította. Vettem azonkívül egy jó angol nyerget, hálózsákot. A fényképezésre Watson-kamarát és egy Kodak-gépet vittem magammal. Felszerelésemhez tartozott még: két aneroid, egy Fuess-féle „Tascheninstrument” (Richthofen-Horisontglas), egy Heyde-féle iránytű, hőmérők, higrometer s az apróságoknak egész halmaza.

Bódumm-bej

Ékítmények egy szárt lakóház faláról

1909 április 2.-án reggel végre elindult vonatom. Az orosz határt Woloczysk-nál léptem át s a már ismert vonalon haladtam Baku felé. A Dnyeper és Don vidékén még havazott néha, de az unalmas domboldalakon már megindult a szántás. A távoli dombhátak mögül koronkint cifra templomok, piros és zöldfedelü házak kandikáltak elő. Fenn a tetőkön egy-egy magányos szélmalom öltögette karjait.

Kirgiz ékítmények 

Kirgiz leány

Nyolcadikán reggel Baku-ba érkeztem. Goldlust osztrák-magyarkonzul, akinek vendégszeretetét már 1906-ban élveztem, szíves fogadtatásban részesített. A város most békés képet mutatott. A lapok azonban valóságos rabló-romantikával vontak tele. A közbiztonsági viszonyok nem valami példásak ebben a városban, aminek főként a rendőrség az oka. Igen gyakran történik meg Oroszországban, hogy a rendőrtisztek szövetkeznek a rablókkal, tolvajokkal. Baku-ban sokszor hallottam, hogy amióta új polgármestert kapott a város, a helyzet sokat javult. Ezzel a derék „grado-nacsalnik”-kal Goldlust konzul révén meg is ismerkedtem.

Mauzoleum Kasgárban 

Bakuból a Kavkaz-Merkurij vállalat hajójával kellett átkelnem a Káspi-tengeren. Éppen ezekben a napokban történt a következő eset. A Kavkaz-Merkurij gőzöse már indulásra készen állott a kikötőben, amikor a grado-nacsalnik a postával értesítést kap, hogy a hajón huszonkét fegyveres rabló tartózkodik, akik a nyílt tengeren kiakarják rabolni a postát meg az utasokat, hogy azután elrontsák a gépet s csónakon elhagyják a hajót. A grado-nacsalnik rohant a hajóra, hogy a kapitányt figyelmeztesse a veszedelemre. A kapitány erre elinditotta a gőzöst, de azután szépen visszakanyarodott a parthoz, ahol a grado-nacsalnik már várta az időközben kivezényelt katonasággal. Rövid küzdelem után valamennyi rablót letartóztatták. Vezetőjük egy szolgálaton kívüli lovastiszt volt, aki a grado-nacsalniknál néhány héttel azelőtt jelentkezett azzal a kérdéssel, hogy osszák be a rendőrséghez. A hajón másfél millió rubel értékű arany volt a turkesztáni főkormányzóság számára.

Mauzoleum At-basi vidékén

Kilencedikén este már a hajón vacsoráltam. Másnap reggel az ázsiai parton, Krasznovodszkban kötöttünk ki.”

Kasgárlik férfi vizi pipával

Dr. Prinz Gyula 1906-ban és 1909-ben utazott és kutatott Ázsiában. Dr. Almásy György (Almásy László apja) második expedíciója volt a fiatal Prinz Gyula első komoly tudományos utazása, melyről „Utazásaim Belső-Ázsiába” című könyvében szemléletesen mutatta be a látottakat. A blogban már bemutatott kötetnek az is külön értéke, hogy míg Almásy György első útjáról saját maga készített egy fantasztikus beszámolót, addig a második expedícióról csak a fiatal Prinz számol be az említett munkájában, mely az egyetlen beszámoló Almásy második, amúgy kevésbé sikeres útjáról.

Öreg szárt At-basiban 

A most bemutatott műben az 1909-es expedíció lényegében klasszikus, szinte útinaplószerű leírását olvashatjuk, sajnos csak rövidke 80 oldal terjedelemben. A két Prinz kötet között érezhető különbség van. Az „Ázsia szívében” című mű kicsit olyan „Sven Hedines”, kalandos, de rövidített útleírás, míg az „Utazásaim Belső-Ázsiában” című, mely ugyancsak 1911-ben jelent meg, már egy bővebb és tudományosabb hangvételű munka. Olvasmányosság szempontjából a most bemutatott kötet (személyes véleményem szerint) erősebb, hiszen sokkal inkább az útra és a kalandra koncentrál és nem törekszik tudományos információkat átadni az olvasó számára. Az Utazások Könyvtára sorozatban önálló műként megjelenő kötet kimondottan ritkának számít, így bár az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli, mégis keveseknek van lehetősége olvasni azt és sajnos lehetőség sincs letölteni ismereteim szerint egy online archívumból sem. A szerzőtől ezzel a kötettel búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen mindkét, a blog témájába illő kötetét bemutattam. Egy olyan szerző két művét ismerhettük meg, akit idős korára politikai okokból méltatlanul háttérbe szorítottak, de ma már tudjuk, hogy Dr. Prinz Gyula a magyar földrajztudomány egy olyan szereplője, akire emberként és tudósként is méltán lehetünk büszkék.




2018. április 8., vasárnap

Magyar jezsuiták Kínában

A tamingi magyar misszió első tíz éve


Az ELBIDA projekt eredeti célkitűzése az, hogy széles nyilvánosság számára mutasson be antik, ritka, érdekes és értékes útleírásokat, földrajzi témájú könyveket. A blog történetében nem először egy igazi határeset kötet érkezik. Valójában vegytisztán nem útleírás és nem is földrajzi témájú kötet, ugyanakkor mégis mindkettő is egy kicsit. A „Magyar jezsuiták Kínában – A tamingi magyar misszió első tíz éve” című kötet valóban határeset a blogban, de mégis egészen lenyűgöző műről van szó. A könyv valójában egy gyűjteménykötet a misszió tíz éves kínai tevékenységéről, életéről, fejlődéséről és számos izgalmas kalandjáról. Bár nem útleírás, de aki olvassa, az érteni fogja miért került bele a bemutatandó művek körébe. A kötet 1935-ben jelent meg Budapesten a Katolikus Missziók kiadásában. A könyv összesen 301 oldal terjedelmű, számtalan kép és térkép található benne és a kivitele pedig egészen kivételes. Az egyszerű papírkötéses könyv, a fantasztikus képek, a színes rajzok és térképek valamint az informatív táblázatok miatt a gyűjtemény egyik legszebb tagja. A mű egy igazi többszerzős gyűjteménykötet, így a rendszeres olvasók által megszokott szerzői életrajz ebben a bejegyzésben elmarad, azonban helyette röviden a magyar jezsuiták történetét, elsősorban Kínához kapcsolódóan mutatom be.





Több évszázados küzdelem után Franz Wernz rendfőnök 1909. szeptember 7-én alapította meg az önálló és független magyar jezsuita rendtartományt. Az első tartományfőnök Bús Jakab jezsuita atya volt. A múlt század első évtizedében olyan meghatározó jelentőségű személyek kerültek az önálló magyar rendtartomány központjába, mint Bóta Ernő, Bíró Ferenc és Bangha Béla (vele fogunk még találkozni az ELBIDA projektben), akik munkájukkal évtizedeken keresztül meghatározták a jezsuiták életét és tevékenységét, valamint nagy hatással voltak az egész magyar egyházi életre is. Az első világháború után Somogyi Jenő vállalása alapján a magyar jezsuiták külhoni missziós küldetést terveztek. Elsőként a rokon népek körében kívántak hitterjesztő tevékenységet folytatni így Finnországra, majd később Törökországra gondoltak, mint a misszió helyszíne. Törökországban el is indult egy kisebb misszió, az ott élő magyar és más nyelvű katolikusok gondozására, de a rend római rendfőnöke inkább Kínát ajánlotta fel a magyar jezsuiták számára, mint megtérítendő pogány missziós területet. 

Kína királynője

Az északkelet-kínai Tamingban 1862-ben már megtelepedtek a francia jezsuiták. Az ottani misszióvezető a 1921-ben határozta el, hogy bevon a munkába más nemzetek térítőit is. A magyar jezsuiták is a Kína középső részén fekvő Taming környékét kapták és kezdték meg missziós munkájukat. A Jézus Társasága magyarországi rendtartományának első hittérítője, Szarvas Miklós 1922-ben érkezett Észak-Kínába. 1947-ig összesen negyvenen követték. A rend generálisa 1931 tavaszán Szarvast Miklóst Taming helyettes elöljárójává, majd több mint tíz év aktív hittérítő és egyéb missziós tevékenység után, 1936. március 26-án pápai határozat alapján apostoli kormányzóvá és missziós főnökké nevezték ki, egyben a tamingi misszió területén született kínai jezsuitákat a magyar rendtartományhoz csatolták. A tamingi jezsuiták tevékenységük során árvaházakat, rendelőket és gyógyszertárakat, iskolákat, valamint szegénykonyhákat létesítettek. Az 1937-ben kitört japán–kínai háborúban a japánok elfoglalták Tamingot, amit a misszió viszonylag békésen vészelt át. A jezsuitákat befogadó városba 1945. május közepén érkezett meg a kommunisták előőrse, amely kezdetben mérsékelten viselkedett. 1946 első felében még működhetett a keresztény iskola, hamarosan azonban ellenségessé vált a hangulat. Ekkor kezdődött a misszió zaklatása, a kommunista propaganda terjesztése és a keresztény papok elleni uszítás. 

Sang-Juan-Tu: Madonna

1946 szeptemberében házkutatást tartottak a misszióban, Szarvas Miklóst elhurcolták és több ízben meg is verték. Ezt követően a jezsuiták vagyonát elkobozták, a házakat és létesítményeket kirabolták. 1947. január elején bevonultak a kommunista kormánycsapatok, s a nemzetiekkel együtt a magyarok is elhagyták a várost. Az utolsó magyar, a jezsuita Császár György 1955-ben hagyta el a „népi Kína” területét.
    
Részlet a könyvből:

„Július 4-én a két mandarin jelentette P. Finck-nek, hogy a katonaságnak északra kell vonulnia, ahol harc folyik. Így ők nem biztosíthatnak bennünket a továbbiakról!

Siensien misszió

A magyar jezsuiták vezetése alatt álló tamingi misszió

Elhatároztuk tehát, hogy még hajnalhasadás előtt július 6-án, elhagyjuk Tamingot. Tsaotcheoufuba, Chantong tartományba fogunk menni, ahol, mint mondták, P. Japiot-t szívesen fogadták és Shanghai felé irányították. De ugyanilyen bizonyossággal mások meg azt állították, hogy P. Japiot-t Kaichow környékén megölték.

Búzahordás

Ahol még faekével szántják a búzaföldeket

Kínai "országút" esők után

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka pár órás pihenés után, némi ételt vettünk magunkhoz. De ez is nehezünkre esett a fájdalom miatt. Tudtuk, hogy amit itt hagyunk, annak vége! Hiszen már eddig is az egyik tiszt szobámból, a szemem láttára emelte el ébresztő órámat. A másik meg a lámpát vévén föl, hogy világítson nekem, utána lámpástól együtt távozott.

Békésen összeférnek a közös járomban

Közlekedési bárka a tamingi misszióban

Pagoda belseje

Igy július első péntekén, 6-án, reggel 3 órakor hagytuk el kedves tamingi otthonunkat. Nem volt módunkban, hogy bemutathassuk az engesztelő szentmisét Jézus Szentséges Szívének: ezt az áldozatot is megkövetelte tőlünk az Úr!

A misszió kis pártfogoltjai

Árva gyermekek a misszió gondviselésében

Fiúcskák írást gyakorolnak

A katonaság őrködött azon, hogy békében hagyhassuk el a várost és lépjük át Taming kapuját. De amint jobban és jobban kivilágosodott, kitűnt, hogy a mi őrségünk egészen más, mint aminőnek jelezték.

Ahogy a pogányság bánik a gyermekekkel

A katonásdit Kínában is ismerik

Szegénysorsú munkásasszony

Hat kocsiból állott a menekülő csapat. Négy kocsi a misszióé, kettő bérelt, amit a mandarin szerzett. De e hat kocsi védelme csak húsz katonából állt és még ennek is egy részét a Weiho folyó átkelésénél visszaküldték. 10-12 katona maradt mellettünk egy-két puskával. A többinek még fegyvere sem volt.

A protestánsok temploma Tamingban

Nanlo főutcája

Egy órával a folyón való átkelésünk után jobbról hosszú csapatot vettünk észre, kik nagyokat kiáltozva egyenesen felénk tartották. Botokkal, villákkal voltak felfegyverkezve s mind közelebb értek hozzánk. Néhány katona lóhátról igyekezett őket csendre inteni, de a tömeg mit sem törődött velük, mind merészebb és szemtelenebb lett. Látták ugyanis jól, hogy ellenállástól nem kell tartaniok. Úgy néztek ránk, mint a kiéhezett farkascsorda, amely prédára talált.

R.P. Szarvas "pöfögő paripája"

Boldogult P. Gábor István növendékei között

Míg egészen közel értek, éppen annyi időm volt, - írja P. Gaudissart – hogy tökéletes bánatot indítsak s lelkemet Istennek ajánljam. A következő pillanatban már rám vetették magukat, lábamnál és hajamnál fogva kihúztak a kocsiból és a földre dobtak. Erős ütést éreztem, majd szemüvegem és órám eltünt a támadóim kezében. Minthogy még mást is reméltek, hajamnál fogva húzott maga után az egyik, miközben szorgalmasan folytatta a kutatást ruháimban. Kocsisom, ki régóta hűséges emberünk volt és egy katona végül segítségemre jöttek, kiszabadítottak szorongatott helyzetemből. Utána a katona lovára ülve, P. Finck és Cézárd után vágtattam, előttem haladtak gyors iramban, miután már átestek a tortúrán.

Taming

A tamingi missziós központ épülete

A három első kocsi után jött P. Neveux kocsija, majd P. Gissingeré, melyeken semmit sem bántottak. Hogy miért, nem tudtuk.

A tamingi iskolákban is lelkesednek a labdarúgásért

Boldog diákélet

Szélmotor

Nem így bántak azonban velem, - írja fr. Kieffer – aki az utolsó kocsin volt. Egy gézengúz előbb kocsim ablakán nyúlt be és kiragadta kezemből a legyezőt, de a következő pillanatban már egész had vett körül s a kocsit egy szempillantás alatt kifosztották. Én a földre estem. A katona lőtt ugyan egy párat, természetesen a levegőbe, de ez nem zavarta az útonállókat.

R.P. Szarvas plébániai központja

Akik a missziónál mindig nyilt ajtóra találnak

P. Lischerong orvosságot ad egy beteg számára

Midőn újra a kocsira cihelődtem, teljesen üres volt. Alapos munkát végeztek!”

P. Lischerong új kaichowi "kerülete" a Sárga-folyam kiöntése után

P. Lischerong kínai káplánjával mentésre indul

Árvíz után


A „Magyar jezsuiták Kínában” című gyűjteménykötet nem a legjobb vagy legizgalmasabb könyv a blog életében, de az biztos, hogy a rendkívül különleges kötetek közé könnyedén bekerül. Fantasztikus az a képanyag ami a kötetben található és emellett nagyban növeli is a könyv hatását. Bár az igaz, hogy nem egy klasszikus útleírásról van szó, de mégis több izgalmas utazás történetét ismerhetjük meg, és Kínát is valódi mélységében mutatja be. 

A missziósnővérek anyaháza

Serényen folyik a templomi ruhák készítése és javítása

Édes gondtalanság

A mű gerincét a tamingi misszió története alkotja, de a történet olvasása közben számos izgalmas epizód elevenedik meg az olvasó előtt. Személyes szakmai életemben, szociális munkásként egy anyaotthon vezetője vagyok. Lassan húsz éve a területen dolgozom, így személy szerint nagy érdeklődéssel olvastam a jezsuiták által kialakított szociális gondoskodás rendkívül széles körét Kínában. Iskolában, árvaházban, aggnők otthonában, veszélyben lévő fiatalasszonyok menhelyén és betegkezelőben végezték a segítő munkát. A kötetben található táblázatok számadataiból az is kiderül, hogy 1931-ről 1933-ra körülbelül 5000 főről majdnem 19000 főre nőtt a segítettek köre, amely nem kis teljesítmény a misszió erőforrásait tekintve. 

Nővéreink az árvízkárosultak szolgálatában

Új keresztény pár az esküvő után

A misszió gyámoltjai: árva leányka, elaggott nénike...

A kötet persze személyes szakmai érdeklődésemen túl is tartalmaz számos lebilincselő történetet, így mindenki számára bátran ajánlom a kötetet. Az olvasmányos könyvből Kína és a tamingi misszió történetén és életén túl, betekintést kapunk a jezsuita misszionáriusok hétköznapjaiba is. A közepesen ritka kötet ez esetben nem letölthető online felületről, így csak fizikai valójában olvasható a mű, de akinek van lehetősége az szerezze be és olvassa el ezt a csodás kivitelű és különleges könyvet.