2019. augusztus 18., vasárnap

Keletázsiai utazás

1868. október 18-án két hajó, a Donau fregatt és az Erzherzog Friedrich páncélos korvett kifutott a Trieszt melletti Muggia hadikikötőjéből, és ezzel kezdetét vette az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsiai Expedíciója. Az elsődleges cél új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat kiépítése volt. Az expedíciónak több magyar résztvevője is volt, köztük a méltatlanul elfelejtett Bernáth Géza, aki a pekingi követség titkáraként utazott a Donau fregatton. Az expedícióról és az ott átélt élményekről, hazatérését követően írta meg „Keletázsiai utazás” című könyvét, mely azon ritka kötetek egyike, amely hitelesen számol be a nem mindennapi utazás egy szakaszáról. A könyv az Athenaeum gondozásában, 1873-ban jelent meg Pesten. A 234 oldalas műben egyetlen illusztráció sem található.





bernátfalvi Bernáth Géza élete alig ismert, annak ellenére, hogy egy híres és több generációra visszanyúló nemesi család tagja volt. 1845-ben ismeretlen helyen született. Életéből egyetlen elem ismert, mégpedig hogy Császári és királyi Követségi titkár volt Lisszabonban, Londonban, Párizsban, Péterváron és Pekingben. A Kelet-ázsiai expedícióban, mint pekingi követségi titkár vesz részt. Hazatérését követően megírja könyvét, majd ismét homályba vész élete. Utolsó adat róla, hogy igen fiatalon, 37 éves korában, 1882. február 8-án hunyt el Nizzában. Egyes források szerint, egyetlen fiú gyermeke született 1871-ben, Bernáth László, aki aztán később gyermek nélkül halt meg. Utazásáról részleteket közölt a korabeli sajtó, jelentek meg cikkei a Vasárnapi Újságban, a Pesti Naplóban valamint az Athenaeum Nagy Képes Naptárában is, majd önálló műként 1873-ban jelenik meg „Keletázsiai utazás” című, ma már nagyon ritkának számító műve.
  
Részlet a könyvből:

„Saigon, mint város, semmi említésre méltót nem bir felmutatni. A várost részben ehinaiak, részben anamok lakják. A chinaiak kezében van a kereskedés, az anamok szolgák és munkások. Az anam nép, kinézés után Ítélve, erősebb és ügyesebb fajnak látszik, mint a siami vagy a malayi népfajok, melyek Javat, Borneo és Sumatrát lakják, ás mint a francziák ellen folytatott harczaik mutatják, az elszántság és bátorság nagy mértékben tulajdonuk. Öltözetük majdnem a földig érő, zsák szabású, fekete vászon ruha, mely férfinél és nőnél oly egyforma, hogy a két nemet első tekintetre nem lehet megkülönböztetni.


S.M.S. Donau
Az egész gyarmat a francziák által katonai kerületekre osztatott fel, és kormányzati ügyeit tengerésztisztek végzik, kiket minden második vagy harmadik évben változtatni kell az éghajlat káros befolyása miatt.


Kínai család
Az anamok mozgékony és háborgó nép, és a franczia kormányzónak elég bajt okoznak, ki minden pillanatban ké­szen lehet rá, hogy ez vagy amaz helységben forrongás üt ki. De a katonai erő, mely a kormányzó rendelkezésére áll, igen tetemes; csak magában Ghowlongban, (Csaulong), mely város egy órányira van Saigontól, ezer ötszáz emberből álló katonai őrség van.


S.M.S. Erzherzog Friedrich
Az idő rövidsége nem engedte, hogy a gyarmatba tá­volabbi kirándulásokat tehessünk, s csakis Chowlongba mehettünk el, hol Xantus úr a pesti nemzeti muzeum számára sok érdekes dolgot gyűjtött és vásárolt.


Xántus János
Saigontól Chowlongig az út mellett jobbról és balról mindenütt temető van; az egész láthatár csupa sírdombokból áll; úgy hallottam, hogy e temető hét angol mértföld széles, és 15 angol mértföld hosszú, így tehát kétségkívül a legnagyobb temető a világon.


A Kínai nagy fal
A franczia messagerie társaság gőzöse ugyan egy időben érkezett velünk Saigonba. A Hong-Kongból jött, s néhány franczia nő is utazott vele, kik Hong-Kongban egy café-chantantban énekeltek. Itt is rendeztek egy hangversenyt, melyen természetesen minden franczia tengerész tiszt már csak patriotismusból is megjelent.


S.M.S. Donau
A gyarmatnak, az átalános közvélemény szerint, addig nincs jövője, míg franczia kezekben marad, sőt kétséges, hogy más államnak is sikerülne-e a gyarmat kereskedését és jóllétét nevelni, mintán az éghajlat fölötte egészségtelen. A tenger melletti részek túrvizenyősek és terméketlenek, s miután végül az anamok az industria egyik ága iránt sem viseltetnek előszeretettel, úgy hogy e részben a szomszéd China náluk sokkal előnyösebb helyzetben van. Mindezen okokhoz járul még az is, hogy az anam nép túlságosan nyugtalan levén, szünet nélkül erős katonai őrizetet kell a gyarmatban tartani, minek folytán a franczia kormánynak saigoni birtoka bizonyára két annyi kiadásba kerül, mint a mennyit az adóból és a vámból bevesz.


Küldöttség a sziámi uralkodónál
Alig negyvennyolcz órai időzés után elhagytuk Saigont, felhasználva a kinálkozó jó alkalmat, leveleinket a haza felé útban levő messagerie társaság gőzösétől elküldeni. Az elindulás kissé nehezen sikerült, mert véletlenségből úgy le horgonyoztuk hajónkat, hogy négy egész óráig tartott, míg a legénység minden ereje megfeszítésével fel birta húzni a horgonyt.


Porcelán váza árus Kínában
Saigontól Hong-Kongig hét nap hosszan voltunk tengeren ; az utolsó napon szenünk már egészen kifogyott volt; de a gondviselés szánakozott rajtunk, és csak huszonegy órát töltöttünk egy álló helyen, roppant hőségben míg este felé szél kezdett fújni, és a vitorlák segítségével Hong-Kong közelébe juthattunk.


S.M.S. Erzherzog Friedrich
A Friedrich corvette, mely velünk egy időben indult el Saigonból, már a kikötőben horgonyozott. Mint ez már több alkalommal történt, a Friedrich corvette most is a kedvezőbb utat választotta, és a hajózásban minket megelő­zött, mi annál kedvezőtlenebb hatást tett a Donau fregatté tisztikarára, mivel a Friedrich szénkészletét sem égette el, és négy napon át folytonosan vitorlázott.


Japán utcarészlet
Hong-Kong fekvése igen szép, Gibraltárhoz és Santa Cruz de Tenerifához hasonlít. A kikötőt minden oldalról hegyek veszik körül, melyek szép zöld füvei vannak benőve, s a szemnek igen kedves látványt nyújtanak. A város maga hegyoldalban fekszik, és úgy néz ki, mintha csupa palotákból állana, mi nagy részben úgy is van. A város fölött, a hegy oldalában, számos villa látható. Az utczák igen tiszták, s telvék európai boltokkal, melyeknek kirakatai csak oly fényesek, akár a londoniak és párisiak. Különösen szép a Queen street, mely mindkét oldalon csinos uj házakkal van be­építve, s hol a chinai és európai boltok szakadatlan sora. Hong-Kong kereskedelmi jelentőségét mutatja. Valamennyi hely között, melyet az expeditio folyama alatt láttam, mindenesetre Hong-Kongot választanám lakásul. Daczára, hogy most van a legmelegebb évszak, a hőség még sem oly tűrhetetlen, mint Singaporeban, vagy Saigonban. Az év többi részében a hőség nem oly nagy. sőt egy vagy két hónapon át tél is van.


S.M.S. Donau
Mielőtt partra szállhattunk volna, ez alkalommal még nagyobb mértékben kellé tűrnünk a fülhasogató ágyúdörgést mint máskor. A „Donau" fregattéról egy óra alatt hatvan lövés tétetett, úgy hogy már mindnyájan közel voltunk a megsüketüléshez. Végre egy szabad pillanatban nagy sietséggel csolnakba ugrottunk, s a partra eveztünk, s ideje is volt a gyors menekülésnek, mert alig hagytuk el a fregattot, a lövöldözés újból megkezdődött.


Pagoda Sziámban
Az expeditio polgári hivatalnokai, egy-két kivétellel, a parton való lakást eléje tették a hajó cabinjeinek, és így valóságos rohammal vettük be a hotelt. Majdnem egy idő­ben érkezett meg velünk a „Peninsular and Orientál” angol társaság utasszállító gőzöse is, minek folytán a bár nagy és tágas hotelben alig sikerült szobákat kapnuk.


S.M.S. Donau
A ,,European hotel" igen szép stylben épült, palotaszerű ház, amerikai modorú kezeléssel, és árakkal nem túlcsigázott.


Korabeli Japán
Hong-Kong sziget a Chinával 1842-ik évben folytatott hadjárat után jutott az angolok birtokába, s ekkor még tökéletesen puszta és lakatlan volt. Jelenleg magának Victoriának, a sziget fő helyének, több mint száz ezer lakosa van, köztük 6—8 ezer európai, kik itt mindazon kényelemben részesülhetnek, minőket bármelyik európai főváros nyújt.


Kína partjainál
Hong-Kong sziget kormányzója a Victoria-város feletti domb tetején épült kormányzói palotában lakik, honnét rendkívül szép kilátás nyilik a tengerre, és a szigetre. Az angol kormány több ezerre menő őrséget tart Hong-Kongban, ez levén legjelentékenyebb kereskedelmi gyarmata, s egy­ úttal a legfontosb stratégiai pont a chinai birodalom szomszédságában.”


Anton von Petz
Az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsia Expedíciójának létrejöttét, már az 1860-as évek elején tervezték, de a porosz-osztrák háború és a kiegyezés körüli politikai helyzet folyamatosan tolta a megvalósulás időpontját. Az utazás alapvető ötlete a Trieszti Kereskedelmi Kamara egyik gazdasági szakemberétől, Pasquale Revoltellától származik, ugyanakkor az expedíció előkészítése elsősorban Wüllerstorf Urbair tengernagy, valamint Carl von Scherzer földrajzi utazó nevéhez fűződik. Két hajót, a már említett Donau fregattot és az Erzherzog Friedrich páncélos korvetett jelölték ki a feladatra. Az expedíció vezetője az akkor már hősnek számító báró Anton von Petz ellentengernagy volt, aki jelentős felhatalmazás birtokában indította útnak a hajókat. A két alapvetően vitorlás hadihajó gőzgéppel is rendelkezett, de hogy még inkább megfeleljenek a hosszú utazásra további átalakításokat is végeztek rajtuk indulás előtt.  A küldetés akkori költsége több mint félmillió forint volt, amely akkor óriási összeget jelentett. A teljes költség 30%-át Magyarország állta egy kiegyezéskori szerződés értelmében, annak ellenére, hogy voltak a magyar kormányban olyanok, akik nem sok fantáziát láttak a remélt kelettel kötött kereskedelmi egyezményekben. A hajók 1868. október 18-án indultak útnak, majd Afrika megkerülését követően jutottak el Sziámba, Kínába, valamint Japánba. Mindhárom keleti országgal sikerült kereskedelmi és hajózási szerződéseket aláírni, így a küldetés teljesült, de nem ért véget. Az expedíció ezen pontján a két hajó szétvált. A Donau új útvonalon elindult hazafelé, átkelt a Csendes-óceánon, majd Peru, Chile, Argentína és Uruguay érintésével, ahol újabb kereskedelmi szerződéseket sikerült tető alá hozni, tért végül haza. A Donau, aki lényegében körbehajózta a földet, végül 1871. március 1-jén érkezett meg Polába, azaz Pulába. A másik hajó, az Erzherzog Friedrich páncélos korvett azt a parancsot kapta, hogy állomáshajóként még egy darabig a Távol-keleti vizeken maradjon. 1870 őszéig teljesített szolgálatot keleten, majd a parancsa értelmében vissza kellett térnie Polába.  Szingapúr és Áden érintésével, az addigra megnyitott Szuezi-csatornán keresztül, 1871. január 26-án futott be a kikötőbe. A két hajó hazatérésével ért véget a közel két és fél évig tartó Kelet-ázsiai expedíciója a Monarchiának.


Kaas Ivor
Az expedíciónak öt magyar tagja volt. Kaas Ivor publicista, Xántus János természettudós, Cserei Manó kereskedő, Hengelmüller László diplomata és végül Bernáth Géza követség titkár.  Öten indultak, de érdekes azonban, hogy időközben legtöbben elhagyták a szigorúan vette expedíciót. Kaas Ivor publicista már 1870 februárjában hazatér. Sziám, Kína és Japán után Fokföld felé veszi az irányt, majd Észak-Amerika érintésével érkezik haza, ahol Andrássy Gyula gróf mellett lesz fogalmazó. Cserei Manó esetleges idő előtti hazatéréséről nem sikerült információt szerezni, de fontos megemlíteni Kaas és Cserei kapcsán, hogy két alkalommal közös írásos tudósításaik jelentek meg 1869-ben az útról, illetve az érintett országok kereskedelmi viszonyairól. Hengelmüller László diplomata is, minden információ szerint már 1869-ben hazatért az expedícióról, vélhetően bécsi külügyminisztériumban kapott megbízatása miatt. Xántus János is 1869-ben különválik az expedíciótól, hiszen összekülönbözik a kutatóút vezetőivel azon, hogy az út során gyűjtött anyag a pesti vagy bécsi múzeumba tulajdonába fog-e kerülni az utazás végeztével. Távozik, de nem tér haza azonnal, hiszen Celebesz, Borneó és Jáva szigetén folytatja gyűjtését és csak 1870-ben tér haza. A Xántus által gyűjtött sok szempontból párját ritkító anyagból alapítják meg később a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának alapjait. És végül Bernáth Géza. Szerzőnk hagyja el elsőként az expedíciót. A Donau 1869 októberében köt ki Jokohamában, ahonnan Bernáth nem követi a csapatot tovább Tokióba, hanem az Amerika nevű gőzös hajóra vált jegyet, amellyel San Franciscóba utazik. 21 napi utazás után érkezik meg Amerikába, amely átszelését követően 1869 novemberében a Cunard Line gőzhajó-társaság Cuba nevű hajóján indul tovább Liverpoolba. A magyar résztvevők tehát szépen lassan leszakadtak az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsiai Expedíciójáról és eltérő útvonalon, eltérő időben tértek végül haza.  


Hengelmüller László
Bernáth könyve gyűjtői szempontból igazi kincs, de olvasói szempontból is fantasztikus élmény. Igazi ritka útleírás egy olyan expedícióról, amelyről vélhetően kevesen tudtak részleteket. Bernát műve sok érdekes eleméről számol be az utazásnak, és annak ellenére, hogy a szerző alapvetően diplomataként volt ismert, kimondottan jól írt, így olvasmányélményként is magas minőséget képvisel a mű. A kötet ritkán, drágán és nehezen szerezhető be, de ez esetben mégis van értelme az ajánlásnak, hiszen elektronikus formátumban elérhető és ingyenesen letölthető a mű, a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából. A mű személyes értékelésemben ötöst kapott, és csak az illusztráció hiánya miatt nem szerezte meg mellé a csillagot is. Bernáth Géza igazi egykötetes szerző, így búcsúzunk is tőle, de reményeim szerint az expedíció szerepelni fog a jövőben még az ELBIDA projektben. Most azonban egy hét szünet következik a blogban. Irány a Dráva, azaz elindulok és kergetem kicsit a balinokat és domolykókat. Peca után azonban folytatom, egy talán minden eddiginél ritkább kötetem bemutatásával.



2019. augusztus 11., vasárnap

Egy év Perzsiában

Úti és néprajzi vázlatok tizenkét fölvételben

Hétvégi bejegyzésünk főszereplője egy szinte ismeretlen szerző, alig ismert, de egészen magával ragadó műve. Szerzőnk, Mihalovits Béla tanár, aki vélhetően jóval ismertebb lenne, ha életműve megalkotásában nem akadályozza meg korai, váratlan halála. Élete bár rövid volt, de munkájának köszönhetően így is bejárta Európát és egy évet Teheránban is eltöltött. Perzsiai utazásáról jelenik meg az egyetlen útleírása, „Egy év Perzsiában – Úti és néprajzi vázlatok tizenkét fölvételben” címmel. A lebilincselő és nagyon ritka művet 1903-ban adta ki a Becsek D. Fia Könyvnyomda, Székelyudvarhelyen. A 80 oldalas műben 5 kép található. A bejegyzésben található képek az eredeti műből, illetve a szerző, 1901-ban a Földrajzi Közleményben megjelent beszámolójából származnak.



Mihalovits Béla életéről keveset tudunk és olyan alapinformációk sem tisztázottak, hogy mikor született és hány éves korában halt meg. Egyes források szerint valamikor 1850-ben születhetett, majd 1879 körül hagyta el Kolozsvárt. Mihalovits Béla a Magyar Földrajzi Társaság rendes tagja volt, aki perzsiai utazását követően 1900. december 13-án még felolvasást is tartott útjáról a társaság ülésén, „Útazásom Perzsiában” címmel, mely előadás meg is jelenik a Földrajzi Közlemények 1901-es évfolyamában. 1904-ben aztán a Földrajzi Közleményekben megjelenik a hír, Mihalovits Béla haláláról. A közlemény szerint 1904. február 28-án, 29 éves korában hunyt el tagtársuk Mihalovits Béla. A Szinnyei József által szerkesztett „Magyar írók élete és munkái” című munka szerinti 1850 körüli születési dátum tehát nem stimmel. Személy szerint azonban inkább a 29 éves kornak és a Földrajzi Közleményekben található hírnek hiszek, mint Szinnyeinek, hiszen a társaság tagjai ismerték tagtársukat, találkoztak vele a perzsiai utazásról szóló előadás kapcsán mindenképpen és vélhetően feltűnt volna nekik, ha nem huszonéves Mihalovics hanem az ötvenes éveit tapossa. Másrészről a halálhírről szóló közleményben a kora biztosan nem elírás, hiszen a szövegben is megjelenik, hogy: „Igazán kár ezen fiatal, törekvő, szép műveltségű tanárért. Rövid, de munkás pályát futott meg.”. A gyászolók között szüleit is említik, ami tovább erősíti a 29 éves kor valódiságát, így ezzel az adattal dolgozok.

A ritka mű címlapja 
Mihalovits Béla tehát valamikor 1875-ben született, vélhetően Kolozsvárott. Iskoláiról nem tudni semmit, egy biztos, hogy főállását tekintve a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium tanára volt. A szerző 1898-ban ír alá szerződést Eperjesy Alberttel az osztrák-magyar monarchia perzsiai nagykövetével, amelynek értelmében a hatodik osztályos fiának lett a tanára Németország és Tirol különböző helyein, majd később Perzsiában. Nevelőként sok helyre elkísérte munkaadóját, így bejárta Európát, majd azt követően jött a közel egy éves perzsiai utazás. A Szinnyei-féle életrajzban számos elem van, amely valóságtartalma kétséges és némileg meseszerű. Szinnyei szerint Mihalovits egy Teheránban élő magyar ember, aki a perzsa sah udvarában jelentős állást foglalt el, hiszen a trónörökös nevelője volt. Az életrajz arra is kitér, hogy Mihalovitsnak rendkívül sok ellensége volt Teheránban, mert nagy reformokat kezdeményezett, amelyben a perzsa uralkodó hallgatott is rá. A történet szerint azonban a szegények szerették, mert naponta huszonhét koldust etetett meg saját vagyonából, valamint a kolera idején, amikor mindenki menekült Teheránból, Ő ott maradt és a nála lévő európai orvosságokkal betegek életét mentette meg. Az életrajzban még hivatkoznak egy a neve elhallgatását kérő kolozsvári öregúrra is, aki elmondása szerint találkozott a szerzővel Teheránban, rendszeresen beszélt is vele és bár igazi perzsa udvari méltóság volt Mihalovits, még akkor is nagyon jól beszélte a magyar nyelvet. Az „Egy év Perzsiában” című műben azonban ezekről az elemekről szó nincs, egyetlen történet sem köszön vissza a könyvből, így nagy kérdés, hogy mely eleme igaz és mely csak amolyan legenda. A Szinnyei-féle életrajz kérdéses elemei után, azonban kevés további tény áll a szerzőről rendelkezésre. Valamikor 1899-ben tért haza Perzsiából, majd ismét tanár lett és több művet is írt a keleti országról, valamint újságokban is közölt részeket élményeiről és tapasztalatairól. 1900-ban tart felolvasást a Földrajzi Társaság ülésén, majd a következő fellelt adat már az 1904-ben bekövetkezett halála.

Részlet a könyvből:

„Augusztus 21-edike és kora reggel volt, mikor hajónk bekanyarodott az Aranyszarv-öbölbe, tehát mikor a török főváros soha nem felejthető, remek panorámája a valóságban állt előttünk. Olyan ez a domb-völgyön fekvő, kupolás mecsetekkel és karcsú minaretekkel ékeskedő város, mintha a partjait nyaldosó kék habokból merült volna föl. Hát az a forgalmas élet, ami az öbölben játszódik le! De micsoda még ehhez képest is az a folytonos sürgés-forgás, mely az Aranyszarv-öblének sokak által emlegetett, leirt, sőt le is festett hidján reggeltől-estig észlelhető?

Első osztályú útazás Perzsiában
(Földrajzi Közlemény-1901)
 
Egy teljes hét állván rendelkezésünkre, sorra járhattuk Konstantinápoly minden oly részét, amely az újság ingerével hathat az európaira. Összejártuk a piszkos európai és még piszkosabb török rész girbe-görbe s kutyákkal belepett szűk utczáií, elmentünk egynéhány híresebb mecsetbe, múzeumba, bazárba, végignéztük a szultánnak mecsetbe-vonulását (szelamlik), kirándultunk a hét-toronyhoz, hol régente magyar foglyok is hallgathatták czelláikból a tenger locsogását, végre végignéztük Skutariban az üvöltő dervisek őrült czeremóniáját. Konstantinápolyi bucsuesténket Széchenyi Ödön gróf pasa kedélyes társaságában töltöttük. Igazán jól esett a török fez alól hallani azokat a szavakat, melyekkel a fiu nagynevű atyjáról kegyelettel megemlékezett.

Déli pihenő a teheráni úton
(Földrajzi Közlemény-1901)
 
Utunk azon részéig, mely a Fekete tengerig vezetett, semmi bajunk sem volt a vizzel. Konstantinápolytól kezdve azonban Batumig, ezen orosz városig folytonos hányattatásban volt részünk. Nem is volt kedve egyikünknek sem a Héliosz födélzetére menni. Annál szivesebben vettük, mikor Trapezuntnál pár órára partra, tehát szilárd talajra szállhattunk. Érdemes volt itt elsétálni a város fölött jó magason fekvő Komnen várromig, honnan messze beláthattunk a háborgó tengerre s az üde zöld színben pompázó szárazföldre.

Oroszlánszelídítők(kép az eredeti műből) 
Batumtól Bakuig ismét vasúton mentünk. Utunknak a Kaukázuson keresztülvivő része főleg különböző néptipusai miatt igen érdekes és tanulságos. A Káspi-tenger felé eső részen azonban, Tifliszen tul, már kietlen kopárságra találunk. A vidék egyhangúsága állandó kísérőnk egész a tengerig, hol a változatosság reményében robogunk be a petróleumvárosba. Baku t. i. világhírű és elsőrendű petróleum forrásainak köszöni ugy létét, mint hírnevét. Régebben perzsa város volt, ma már azonban az oroszé. Két dolog az, ami a benne való tartózkodást kellemetlenné, csaknem tűrhetetlenné teszi. Egyik a naftának mindent átható s mindenütt föltalálható illata, a másik pedig a város ridegsége. A városnak és környékének ugyanis több kilométernyi távolságban olyan a talaja, hogy benne sem fa, de még a fűszál sem terem meg. Hiába keresünk tehát Bakuban tikasztó délutánokon árnyas fákat, vagy sétahelyeket. Van ugyan a tenger partján egy szánalomraméltó, csenevész, porral belepett fácskákból álló park, az u. n. Mihailovszky-liget, de ennek a talaját is nagy költséggel és fáradsággal hozták hajókkal a Káspi-tenger déli részén levő területekről. Valóban megváltás volt, mikor néhány nap múlva a Káspi-tengerről szemlélhettük Baku körvonalait. A tenger, mint mindig, ugy most is igen szeszélyes volt. De még ha csendes lett volna is, nem gyönyörködhettünk volna annyira sárgás-zöld színében, mint az eddig látott tengerek ég-kék tükrében. Asztara volt tengeri utunkon az a parti városka, melyen tul már Perzsiában képzelhettük magunkat. Innen már csak néhány órai ut kell ahhoz, hogy Enzelinél perzsa szárazföldre tegyük lábunkat. Ezt is megértük szerencsésen szeptember 7-edikén hajnalban. Azért mondom, hogy szerencsésen, mert Enzelinél az öböl alakulása miatt nem mindig lehet horgonyt vetni. Ilyenkor aztán a hajó meg sem áll, hanem egyenest visszafordul a 2—3 napig tartó uton Bakuba. Ilyen próbakikötéseknek némelykor többször is ki vannak téve az utasok. Legkellemetlenebb pedig az egészben az, hogy az ide-oda utazgatás dijait mindannyiszor külön kell fizetniök.

Ítélet a varróműhelyben(kép az eredeti műből) 
Nem mulaszthatom el annak a megemlítését, hogy Bakutól kezdve érdekes útitársunk akadt K. Tebrizi magyar-osztrák konzul ur személyében, ki mint végzett orvos egyenest azért jött elénk, hogy karaván-utunkon óvjon bennünket a klima szélsőségeitől. Tatár szolgájával együtt azonban már a tengeren oly beteg lett, hogy kénytelenek voltunk Enzeliben hátrahagyni s egyedül nekiindulni a 9 napig tartó fárasztó útnak. Enzeliben, ebben a nyomorúságos kis faluban, szálloda hiányában, protekeziónk révén a sah egy elhagyatott, üres palotájában tartózkodtunk, míg Teheránból elénk jött személyzetünk össze nem szedte 40 utiládánk s a magunk számára a karavánt.

Kán (kép az eredeti műből) 
Már itt különös véleményt kezdtünk táplálni arról a híres keleti vendégszeretetről, mely velünk szemben üres szobácskák és a saját tarisznyánkra való utalás alakjában nyilatkozott meg. Nagyon meg kellett azonban becsülnünk azt is, amit kaptunk. Hajlékunk, t. i. az emeletes hárem, elég magas volt ahhoz, hogy bennünket, persze megfelelő kinin porcziók segítségével, megóvjon Enzeliben, e lázfészekben, az európaira oly veszedelmes hidegleléstől. Legalább is egy hétnek tetsző három unalmas és olvasással töltött napot éltünk át emeletes rezidencziánkban, mikor követségünk tolmácsa, Mirza Husszein tán azzal a rég várt hírrel állt elénk, hogy rendben a karaván, indulhatunk!

A sah egyik palotája Teheránban
(Földrajzi Közlemény-1901)
 
Fölpakoltunk tehát a kikötőben az egyetlen perzsa pro-pellerre, melyet szintén tiszteletből kaptunk s azon a Káspi tenger mocsaras kiöntésén, az u.n. Murdab-on (holtviz) addig mentünk, mig meg nem feneklettünk. Ekkor leoldozták a propellerhez kötött három bárkát s egyhangú evezőcsapások, közt haladtunk tovább abban a sekély folyócskában, mely folytatása a mocsárnak.

Iskola a háremben
(Földrajzi Közlemény-1901)
 
Éppen dél volt, mikor Piribazár-nél (régi bazár) a »Ho-tel d' Europe« nevet viselő, düledező épületnél kiszállottunk. A parton sürgő-forgó, kíváncsi vásáros nép fogadott bennünket, mig a háttérben öszvéreink, — valami harmincz sovány állatka — legelésztek. Már itt megtudtuk, hogy a Teheránig terjedő utat nem leszünk kénytelenek sem öszvérhátra kötött ládákban (kadzsáve), sem nyeregben megtenni, mert az orosz országút, a hogy ugy már készen áll s rajta kocsival is elmehetünk. Élelmes tolmácsunk e czélra már elő is kerített három rozoga és oly szánalmas állapotban levő jármüvet, melyen ha kényelmesebbnek, de életveszélyesnek is ígérkezett, sőt bizonyult is az utazás.”

Kurd nő (kép az eredeti műből) 
Mihalovits Béla könyvének nagyon örültem mikor sikerült beszereznem, pláne, hogy alapvetően elviselhető áron vásároltam. Az öröm első forrása az volt, hogy a könyv talán bátran mondható extra ritkának. Az elmúlt húszonöt évben háromszor bocsájtották eladásra aukciókon és az interneten is alig található a műről információ. Egy ilyen ritkaság mindig rendkívül boldoggá tesz. Mihalovits könyve esetében, ahogy elkezdtem olvasni máris rájöttem, hogy nem csak a beszerzés és birtoklás öröme az enyém, hanem az olvasásé is. Eszméletlenül jó könyv. Sajnos csak 80 oldal, ami mivel rendkívül olvasmányos a könyv, nagyon kevésnek tűnt, de emellett nagyon sok információt is tartalmaz. A szerző szisztematikusan mutatja be útját és az országot. A könyv alcíme „Úti és néprajzi vázlatok tizenkét fölvételben”, amelyet úgy kell érteni, hogy tizenkét fejezet a mű. Az első és az utolsó az oda és visszaút története, míg a további tíz szól Perzsiáról és Teheránról. A szerző bemutatja Teheránt, a lakóit, családi életüket, szokásaikat, lakásukat, ételeiket, az uralkodót és az udvart, az igazságszolgáltatást, az ünnepeket, a derviseket, pelivánokat és ópiumszívokat és végül a Perzsiában élő néhány magyart is. Az ott élő csekély számú magyar ember közül kitér Hartviger Andrásra, a teheráni Európa-Szálló (volt Hotel Hungária) tulajdonosára, valamint Balogh úrra, aki közel húsz éve bognármester a városban, de sok baja származott a magyar virtuskodásból. Informatív és részletes, de nem túlterjengő a mű, valamint a szerző stílusának köszönhetően több ponton igen jó humorú is a könyv. Egyszóval le voltam és vagyok nyűgözve. Fantasztikus munka.

Főpap
(kép az eredeti műből)
 
Mihalovits Béla műve, mint említettem igazi ritkaság, így gyakorlatilag minimális esély van arra, hogy valaki elolvassa. Elektronikus formátumban nem fellelhető, reprint kiadás nincs, így maradt az elméleti ajánlás. A könyv a mindenképpen ajánlott kategóriát kapná, ha lenne értelme az ajánlásnak. Akinek valaha mégis lehetősége lesz, az olvassa és vigyázza ezt a kiváló művet. Bár a szerző több Perzsiával kapcsolatos írása is megjelent nyomtatásban, mégis búcsúzunk tőle az ELBIDA projektben, hiszen utazással kapcsolatos csak ez az egyetlen műve volt. Mihalovits Béla bár nem jön többé, ritka és extrém ritka művek azonban több is érkezik még a blogban, így hamarosan újra igazi kuriózumokkal jelentkezek itt az ELBIDA projektben.



2019. augusztus 3., szombat

Olaszhoni utazásunk emléke

Ma éppen 40 évesen, egy szülinapi süteményszelettel a gyomromban ültem a gép elé és bár nem vagyok egy nagy ünneplős, mégis úgy gondoltam a mai naphoz egy igazi könyvkülönlegesség dukál. A választásom Klekner Alajos kötetére esett. A szerző neve és irodalmi munkássága sem ismert széles körben, annak ellenére, hogy saját korában ismert jogász, aktív műfordító, többkötetes szerző és újságszerkesztő volt. Az ELBIDA projekt tematikájába illő műve a szerzőnek azonban csak egy jelent meg, az „Olaszhoni utazásunk emléke” címmel. A könyv gyakorlatilag egy olaszországi utazás útinaplószerű élménybeszámolója, amely bár jól megírt, mégsem a belső tartalma az, ami miatt igazán szeretem. Gyűjtőként rajongok a kötetért, hiszen a magyar utazási irodalom egy igazi ritkasága Klekner Alajos könyve, amely mára nagyon kevés példányban maradt fenn. Egy ilyen könyv megszerzése egy mániás gyűjtő számára, igazi ünnepnap. A művet Bernovits Gusztáv könyvnyomdájában nyomtatták és 1886-ban jelent meg Kassán. A 289 oldalas könyvben egyetlen illusztráció sem található.





dernői Klekner Alajos jogi doktor, jogakadémiai igazgató 1836. június 1-én született a Gömör Vármegyei Rédován (ma Sajóréde). Iskoláit Kassán és Rozsnyón végezte, majd fél évig Bécsben tanult teológiát. 1855-1856-ban gróf Andrássy Dénes krasznahorkaváraljai uradalmában lesz írnok. Innen kerül Budapestre, ahol 1856-1860-ig jogot hallgatott, majd 1860 augusztusában gyakornok lesz a császári és királyi törvényszéknél, majd október hónapban már auscultáns. 1862-ben először megszerzi a közügyvédi, majd a váltóügyvédi oklevelet is. 1863-ban a pesti egyetemen a jogtudományok doktora lett, majd a kassai jogakadémia segédtanárává nevezik ki. 1865. október 1-től a kassai jogakadémia rendes tanára. Közel húsz év tanári pálya után 1884. augusztus 7.-én nevezik ki a kassai királyi jogakadémia igazgatójává, amely tisztséget 1904-ben történt nyugdíjazásáig tölt be. 

Klekner Alajos
Mindeközben választmányi tagja volt több egyesületnek, számos szakmai cikket írt különböző lapokban, 1870-1872 között munkatársa volt a Kaschauer Zeitungnak, majd szerkesztője az Abauj-kassai Közlönynek is. Szerkesztőként megjelenik a neve az 1875-1879 között működő „Kassa és Vidéke” című politikai hetilap és a kassai jog és államtudományi kar évkönyveinek a szerkesztőjeként is. Emellett számos művet, elsősorban színművet fordított franciából. Tanári pályafutásának 40.-ik évfordulója alkalmából a király a dernői előnévvel, nemességet adományozott neki, míg nyugdíjba vonulásakor pedig a vaskoronarend III-ad osztályú keresztjével tüntette ki. Halálának az időpontja bizonytalan, de vélhetően 1920-ban, 84 éves korában hunyt el dernői Klekner Alajos.

Részlet a könyvből:

„Florenczből april 26-án estve a legkedvezőbb előzmények után teljesen megelégedve indultunk el a Velenczével közlekedő vasúti vonallal.

Velence - Szent Márk tér 
Azon reményben ringatództunk, hogy másnap korán reggel már a Lagunák városában fogjuk köszönteni a felkelő napot.

Velence - Sóhajók hídja 
Elhelyezkedvén coupéinkban s a vonat is megkezdvén utját, a napi fáradalmak után valamennyünkön mihamar többé-kevésbé erőt vett az álom. Szenderegtünk ki jobbra, ki balra dülve; ki végül előre bakólva fejével. Észre sem vettük, hogy milyen gyorsan hagyók az egyes állomásokat egymás után hátra.

A Dózse-palota 
Pistojában, hol kissé hosszabb szünetet tartott vonatunk, némileg föléreztem, de csak hogy mihamar ujra szendergésnek adjam át magamat.

Velence 
Ez állapotból egyszerre roppant zökkenés riaszt fel. Ijedelem és rémülés lármája hallatszik. A vasúti vészjel huzamosabban szól. Mi ez?

Vatikán 
Hirtelen kinyitom az ablakot. Roppant sűrű füstgomoly tódul be rajta, mintha fojtásra készülne. Kérdem: Mi baj van? – A gép eltörött – mondja a kalauz.

A Tevere folyó 
Le nem irható kedélyhangulat nehezedék belsőmre. Képzeletemben feltámadt otthon levő enyéim emléke; gondolataim azokhoz szárnyaltak, kiket lelkem szeret; kik egész valójukban reám lettel utalva a Gondviselés által. Mind nagyobb erőt vett rajtam a lesujtó sejtelem, mintha tán itt lenne a határvonal, melyen tul számomra nincs élet, nincs többé remény.

Róma piactere 
Nagy mértékben mozditotta elő e kedélyhangulat képződését kivált azon nő jajveszékelése, ki a szomszéd coupéból minden áron ki akart szállani; mit azonban a kalauzok megengedni egyáltalán véve nem akartak.

Pompei 
A szerencsétlenség az Appenninek között az alagutak leghosszabbjában ért utól. Helyzetünk kinos voltának átérzése; a meggyőződés, hogy itt tenni, változtatni emberi erőnek és hatalomnak módja nincs: Isten jóvoltába vetett vallásos megnyugvásnak engedett nemsokára helyet lelkemben.

Nápolyi utcakép 
Megbarátkoztam a gondolattal, hogy hát – hiába! – ha itt kell ütnie utolsó órámnak: legyen meg akarata annak, kinek tudtán kívül egyetlen hajszál sem eshetik le fejünkről.

Nápoly látképe 
Enyéimre, szeretteimre áldást kivánva lelkemben: tudakozódni kezdtem a helyzet egyes körülményei iránt. Megtudtam, hogy a sűrű füstöt a gépkazán tűzének eloltása okozta; hogy a hely, hol vagyunk, Vajoni környéke (Igy mondta a kalauz. Földrajzi munkában, térképen sehol sem tudtam ráakadni e névre); hogy mind előre, mind visszafelé már sürgönyözés történt s az elhagyott legközelebbi állomásról gép fog érkezni a vonat visszavontatására.

Tarantellát táncoló pár 
Kinosak voltak az itt eltöltött perczek. Életemben idő oly lassan nem múlott, mint az a körülbelül háromnegyed óra, melyet itt nehéz várakozásban átküzdeni kellett. A legmegfeszitettebb érdeklődéssel lestük és vártuk, hogy ugyan mikor halljuk majd a megszabaditó mozdony füttyét, zakatolását. A később uralkodó siri csendben mindennek természetesen már messziről hallhatónak kellett lennie.

Nápoly - Palota tér 
Milyen föllélegzés; milyen általános megkönnyebbülés; mily üdvözítő vidámság és megvigasztalódás fogadta a helyzetünkből való megszabadulás sikerének e reményjeleit: elképzelheti!

Firenze - Palazzo Vecchio 
Megjött a mozdony. Vissza lettünk vontatva oly állomásra, honnét az éjben óriási bérczek ijesztő alakjai tüntek fel előttünk s a mélyben tátongó örvény a fenekén sziklák között tova zuhogó víz harsogása költötték fel mindnyájunk figyelmét.

Firenze 
A szerencsétlenség körülbelül két órányi idővesztességet okozott. Igy történt, hogy ahelyett, hogy már éjfélkor Bolognában lettünk volna, oda értünk reggel oly időtájban, amikor, ha a Bolognából elindult gyorsvonatról el nem maradunk, már Velenczében kellett volna lennünk. Azonban igy is hálát adtunk Istennek, hogy minden bajtól megoltalmazott minket, minek folytán egész utazásunkat igazán szerencsésnek mondhatjuk.”

Róma 
Klekner Alajos és társai utazása 1886. április 17.-én indult Kassáról. Budapest érintésével az első megálló Velence volt. A csapat innen továbbutazott Rómába, ahol mindösszesen három napot töltöttek. Rómából aztán Nápolyba mentek. Pompei és a Vezúv megtekintése után Firenzébe utaztak, ahonnan Velence és Trieszt érintésével, 1886. május 2.-án térnek haza Kassára. Az utazás tervének hallatán Klekner mellé még tizenegy társa is csatlakozott, így alakult ki a 12 fős úti társaság. dr. Tóth Lőrincz és dr. Brencsán Sándor jogakadémiai tanárok, Schlatter Alfréd, Istvánffy Pál, Szekeress Ödön gimnáziumi tanárok, Varga Bertalan kereskedő, dr. Bernolák József honvéd főtörzsorvos, Fábián Imre tanár, Kytka Ferencz ügyvéd, Argalács Márk lelészi prépostsági prefektus, Lencsés János és Klekner Alajos alkotta az olaszhonba utazók körét. Az utazás előtt a résztevők között ki voltak osztva a szerepek, kinek-mit kell az út előtt tanulmányoznia, hogy majd az utazás során amolyan idegenvezetői lehessenek a többieknek az adott témában. Tóth Lőrincz a városok történetéből, Schlatter Alfréd a megtekintendő nevezetességekből, Istvánffy Pál a régiségekből, míg Szekeress Ödön a földrajzi és természetrajzi adatokból készült fel. Klekner az olasz nyelvtudásának köszönhetően a tolmács szerepet kapta. Ilyen komolynak mondható felkészülés után indult el végül a csapat, a két hetes olaszhoni utazásra.

Róma 

Klekner Alajos hazatérésüket követően írta meg élménybeszámoló útleírását az olaszországi utazásukról. A könyv jól megírt, olvasmányos, de semmi kiemelkedő nincs benne. A mű valódi értékét sokkal inkább ritkasága okozza. Arról nem sikerült információt szerezni, hogy hány példányban jelenhetett meg, de az biztos, hogy nagyon ritka, aukciókon is alig-alig előforduló műről van szó. Egyes információk szerint, Klekner a megjelenése előtt, részleteket jelentetett meg már a műből az általa szerkesztett Abauj-kassai Közlönyben. Az aukciók archívumában kutakodva azt találtam, hogy mindösszesen egyszer, 2000-ben volt a kötet megvásárolható aukción. Ez persze nem jelenti azt, hogy máshol nem bukkant fel egy-egy példány, de egyértelműen utal arra, hogy kimondottan ritka műről van szó. A könyv nem található meg egyetlen elektronikus archívumban sem, így gyakorlatilag a mű ajánlása is okafogyott, hiszen szinte beszerezhetetlen könyvről van szó. Klekner Alajosnak bár jelent meg még nyomtatásban írása, de utazás témában ez az egyetlen műve, így búcsúzunk is tőle az ELBIDA projektben. Bárkinek véletlenül, valahogy mégis a birtokába kerül vagy esetleg már a birtokában van a mű, az vigyázzon rá nagyon, hiszen a magyar utazási irodalom egy kevéssé ismert, végtelen ritka műve, Klekner Alajos az „Olaszhoni utazásunk élményei” című könyve.