2019. február 17., vasárnap

Utirajz és kalauz

Budapestről: Cili, Laibach, Triest, Grado, Velencze, Padua, Verona, Milano, Arona. Innen gyalog : Locarno, Lugano, Como, Belagio, Chiavena, Maloja-hágón át Maloja, Szt.-Moritz, Ponterezina, Berninahágón át Tirano, Bormio, Stilfster-Joch, Trafoje, Meran, Lienz, Villach, Vörti tó, Klagenfurt, Judenburg, Leoben, Bruck, Semmering és Badenon át Bécsig. Részben gyalog és vasúton.

Ujváry Aladár neve nem található a híres utazók között és most bemutatott „Utirajz és kalauz” című műve sem egy kiemelkedő könyv a témában, ugyanakkor egy ritka, különleges és kevéssé ismert mű a magyar utazási irodalomban, így mindenképpen érdemes egy bejegyzést szentelni neki. A szerző könyvében 1912-es európai utazását mutatja be, amely során Olaszországban, Svájcban és Ausztriában járt. Útja nagy részét vonattal és gyalog tette meg. A műben az utazás élményei mellett számos egészségügyi tanácsot is ad az olvasónak, az ő elmondása szerint így, a kellemes dolgok mellett, hasznosakat is adhat az olvasóknak. A könyv csekély példányszámban Budapesten jelent meg 1913-ban, az Egenberger és Pfeifer Ferdinánd Könyvkereskedések gondozásában. A művet a ceglédi Sárik Gyula féle „villanyerőre berendezett” könyvnyomdában nyomtatták. A mindösszesen 152 oldalas műben egyetlen kép vagy illusztráció sem található.  



Ujváry Aladár vízgyógyintézet tulajdonos, gépész, természetgyógyász és író életéről ugyancsak csekély információ áll rendelkezésre. Amit biztosan tudunk az, hogy Pozsony vármegyében született 1890-ben. Apja, gróf Széchenyi Pál gazdatisztje volt. Iskoláit Nagykanizsán végezte, majd gépipari pályára lépett és mint gépész, hét évig Svájcban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban tevékenykedett. Külföldről hazatérve Budapesten is gépgyárban dolgozott mindaddig, míg régi idegbetegsége ki nem újult. Bajorországba, Pullachba egy természetgyógyászattal foglalkozó intézetbe utazott kezeltetni magát, ahol felismerte a természetes gyógyászat fontosságát, éppen ezért kezelése befejezése után Berlinbe ment, ahol két évig tanulta a természetgyógyászatot. Hazatérve Budapestre, elkezdte terjeszteni a természetgyógyászattal kapcsolatos ismereteit, sőt megalapította a második Kneipp egyesületet is. Először Lippán, majd Cegléden aztán Budapesten nyit, gőz és kádfürdőt valamint vízgyógyintézetet. Ekkor már újságban hirdetve terjeszti működését és toborozza a gyógyulni kívánókat gyógyintézményeibe. 


Számos külföldi szaklap munkatársa, valamint a hazai Kneipp újságban is rendszeresen ír. Könyvei jelennek meg a meleg, hideg és gőzfürdők előnyeiről, valamint bizonyos betegségek kezelési lehetőségéről, szigorúan a természetes gyógymódot alkalmazva. Egyetlen utazással kapcsolatos műve, a jelen bejegyzésben bemutatott „Utirajz és Kalauz” című, amelyben is dominánsan jelennek meg az egészségre vonatkozó tanácsai. Élete utolsó szakaszáról és halálának időpontjáról nincs információ.


Részlet a könyvből:

„Itt újra hajóra szálltam, hogy Morcotoba utazzam. Az egész hajóutam végtelen vadregényes, sziklák között vezetett végig. Zord, magas, fiatal erdővel bevont hegyek néznek le a tó vizébe jobbra-balra. Sehol egy gyalogösvény vagy út a hegy oldalán nem látható. Az egész Lugano-tó több remek öblével és vadregényes hegyeivel felveszi a versenyt a Férvaldstetti-tóval, sőt sok részben még szebb.

Trieszt

Velence
Utamban a tó egyik öblének végén fekvő kies völgy kezdetén, a magas hegyek közé ékelve fekszik Porto, mely szintén nagyon bájos kis olasz üdülőhely, több szép villával, szállodával és villanyvasuttal. Innen hajóm Morkoto, végtelen kedves, festői fekvésü kis városkájaba érkezett. Itt kiszálltam, hogy gyalog folytassam utam Luganoba. Morkoto városka teljesen a tó partján fekszik, árkádos házakkal és keskeny utcákkal. Felette a hegy oldalában, végtelen bájosan trónol a Madonna del Saso, gyönyörű bucsujáró temploma, érdekes márványoszlopokkal és képekkel. Közvetlen mellette van egy ősrégi temető, szebbnél-szebb kriptákkal és sirkövekkel. Innen utam teljesen a vadregényes tó partján vezetett, mindenütt több kedves kis villával találkoztam, melyek oly festőien, oly ideálisan feküsznek itt a tó partján, a meredek sziklák aljában, hogy megirigyeltem lakóit.

Verona

A Garda-tó
Melidebe érkezve, gyönyörű festői kép tárult elém. Jobbról, Como felől, egy vadregényes völgyből jön ki a Gotthárd-vasút egyik fővonala s azután több hidon és töltésen átvágja a tavat és Melidébe érkezik s innen tovább megy Luganoba. A vasut felett trónol a Monte Genereso festői hegycsúcsa, rajta két nagy szállodával, melyek a Lugano-tó körüli hegyek közül a legszebb kilátást nyujtják, hova egy teljesen külön kis hegyi pálya is vezet fel. Melide községe több szép épülettel bir. Óriási borpincéi nagy kereskedést űznek egész Sveicban. Itt végre alkalmam nyilt a tóban felfrissiteni magamat. S egyuttal gyönyörködtem is a vidék vadregényes szikláiban.

A Comói-tó

Földpiramisok Merano közelében
Délután 5 óra felé Lugano külső részébe érkeztem, ahol pár szép remek kastély trónol a hegyoldalon. Gazdag angolok és amerikaiak tulajdona.

St. Moritz

Lugano
Lugano talán a legkisebb, legbájosabb város és gyógyhely, amit életemben láttam. Luzern, Locarno, Merán, Posen, Salzburg, Innsbruck, Berchtesgaden, ezek mind elsőrendű, szép helyek, de Lugano ezeken is túltesz a vadregényes hegyevel és keskeny, bájos tavacskájával. Nem számitva a város remekül épült részeit, de maga a tó, a közvetlen mellette levő magas hegyektől dél, kelet és nyugat felé úgy körül van véve, hogy Luganoból négy gyönyörű hegycsúcs is látható, melyek mindegyikére külön kis vasút vezet fel. Igy ha a remek tópartra (strandra) kiülünk, megy ritkitja párját, úgy először is szembe ötlik a Monte Generesso 1000 m., második jobbról a Monte Salvatore 950 m., harmadik közvetlen balról a Monte Bree 973 m. és végre a negyedik, a Monte Casle 1048 m. magas, mindegyik szállodával. Nálunk, Magyarországon még a Tátra Szalóki csúcsra is talán csak most fognak vasutat felépiteni. De itt az élelmes sveici négyei is épitett, hogy minél jobban lekösse az ott időző utazókat.”

Bernina-hágó

Merano
Ujváry Aladár másodikként alapított a Kneipp féle természetes gyógymód népszerűsítésére Egyesületet Magyarországon. A Kneipp módszer alapja egy közel 300 receptből és gyógymódból álló vízkúra volt, amely a hideg és a meleg víz váltakozása által előidézett ingerek elvén alapult/alapul. A váltott hőmérsékletű fürdőkön kívül borogatásokat, pakolásokat és gőzfürdőt is alkalmaz a módszer, amely a tapasztalatok alapján serkenti az anyagcserét, élénkíti a vérkeringést, erősíti az immunrendszert. A bizonyított egészségjavító hatáson kívül a Kneipp kúra kiváló közérzetet is biztosított a kezelésen részesültek körében. Az első ilyen egyesületnek József Főherceg állt az élén, de ennek a tömörülésnek elsősorban a magasabb körök voltak a tagjai, illetve a kedvezményezettjei. Az Ujváry által létrehozott egyesület arra törekedett, hogy a munkásosztály is megismerje és használja a természetes gyógymódokat. Az egyesületbe való belépés 1 koronába került, majd évenként további 3 korona volt a tagdíj.

Sils-tó

St. Moritz
A szerző munkája alcímében gyakorlatilag leírja teljes útvonalát. Az utazás Budapesten veszi kezdetét, majd a Balaton mellett végig vonatozva egy rövid nagykanizsai pihenőt követően hagyja el az országot. Prágerhofban ( a mai Pragersko, Szlovénia) száll át a Trieszti vonatra. Trieszten át aztán Velence következik. Innen továbbindulva bejárja Olaszország számos városát és természeti látnivalóját. Az utazás következő fontos állomása Svájc, ahol sok időt tölt el a szerző az Alpokban való túrázással, majd ezt követően a mai Ausztrián keresztül tér haza ismét Budapestre. A nem sokkal hazatérése után megjelenő könyvében aztán beszámol a látottakról és az átélt élményeiről, de konkrét adatokat és javaslatokat is ad az olvasónak, a szállásokról, fürdőkről, éttermekről, egyéb látnivalókról és a helyi közlekedés lehetőségeiről is. Ujváry Aladár műve összességében egy érdekes és sok információt tartalmazó útirajz lett, mely a szerző szerint „a kontinens legszebb vidékét” mutatja be az olvasó számára.

Bécs

Bécs
Ujváry Aladár művében az utazás mellett az egészség is jelentős szerepet kap. A könyv gyakorlatilag egy útinapló és egy prevenciós kiadvány keveréke, amelyben az aktuális helyszínek kapcsán a szerző mindig megfogalmaz egészségügyi tanácsokat is az utazóknak. A mai szemmel sokszor közhelyszerű jó tanácsok, mint például, hogy a szeszes ital fogyasztása nem ajánlott hegymászás során, vagy éppen a réteges öltözködés és megfelelő lábbeli használatára utaló tanácsok, megmosolyogtatóak, ugyanakkor az 1900-as évek elején még nem voltak annyira alapértelmezettek, mint ma. A mű korabeli értékelése is kettős. Izgalmasnak és érdekesnek tartják az utazás leírását, azonban a könyvbe kevéssé passzoló egészségügyi tanácsokat már nem erősségeként említik a műnek, valamint azt is zavarónak említik, hogy rendszeresen utalásokat tesz a szerző a nála beszerezhető egészségmegőrző készítményekre és kiadványokra, amolyan burkolt reklám formájában. Tény, hogy a mű egy furcsa keverék, amelyben egy útleírás, egy útikalauz és egy preventív célú egészségügyi könyv egyszerre jelenik meg, azonban mindezek ellenére jól olvasható és mulatságos a mű. Akinek kezébe akad a könyv az vigyázzon rá, mert egy ritka és különleges könyvről van szó, ugyanakkor bátran ajánlom olvasásra is, hiszen sok érdekes és a mai szemmel megmosolyogtató információt tartalmazó, furcsa de olvasmányos útleírás Ujváry Aladár „Utirajz és kalauz” című műve. 



2019. február 4., hétfő

Észak vidékein

A blogban nem először mutatok be olyan művet, amelynek a szerzője lényegében ismeretlen, pontosabban bár tudjuk a szerző nevét, de életéről vajmi csekély információval rendelkezünk. Eck Péter a most következő kötet szerzőjének élete is valódi rejtély, ugyanakkor két ismert útleírás is fűződik a nevéhez. Az elsőként bemutatott mű az „Észak vidékein” című, klasszikus útleírás, amelyben a szerző 1913 nyarán tett utazásáról mesél, melyben Prágán, Drezdán és Berlinen keresztül a dán, norvég és svéd fővárosokba látogatott el. A kötet 1913-ban jelent meg Temesváron, Uhrmann Henrik könyvnyomdájának kiadásában. A mindösszesen 135 oldalas könyvben számos kép található, többek között a szerző arcképe is, mely az egyetlen ismert fotó róla.




Eck Péter teljes életrajza gyakorlatilag nem fellelhető, ugyanakkor apró morzsák megismerhetők életéből. Az első nyom, amin elindultam a szerző utáni kutatásban az a könyvének értékesítéséből származó bevétel felajánlása volt, hiszen a könyveladás teljes bevételét a vakok temesvári képző és foglalkoztató intézetének adományozta. Nyilvánvaló, hogy aki egy ilyen felajánlást megfogalmaz, azt erős szálak kötik a támogatott intézményhez vagy célhoz. A szerző neve, mint vakok intézetének gondnoka, elsőként a „Szeged és vidéke” című újságban tűnt fel 1908-ban. Az egyik hír a vakokat gyámolító országos egyesület alföldi fiókegyesületének választmányi üléséről számol be, ahol Eck Péter már gondnoki minőségben jelenik meg, majd még ugyanazon év szeptemberében a következő hír arról szól, hogy Eck Péter gondnokot a vakok szegedi intézetének vezetőjét, ugyanilyen minőségben áthelyezik Temesvárra. 1908-tól tehát a Temesvári Vakok Intézetét gondnokként vezette. Az 1913-ban megjelent első művének és az 1915-ben megjelent második könyvének is a bevételeit ennek az intézetnek szánta, valamint több korabeli feljegyzés is arról számol be, hogy anyagi eszközökkel támogatta a temesvári intézményt. Vélhetően alapvégzettségét tekintve tanító lehetett a szerző. A feltevést két információ is alátámasztja. A neve 1888-ban, mint rudolfsgnádi tanító tűnik fel. Rudolfsgnád, mai nevén Rezsőháza, a bánsági térségben Szerbia területén található település, Szegedtől kb. 180 kilométerre, míg Temesvártól mindössze 120 kilométerre. A térség és a kor passzol tehát vélhetően szerzőnkről van szó. Másrészről pedagógiai végzettségét az is alátámasztja, hogy rendszeresen publikált a „Siketnémák és vakok oktatásügye” című, a siketnémák és vakok tanárai országos egyesületének hivatalos lapjában. Az 1930-as években több ilyen irányú cikkét olvashatjuk a szakfolyóiratban. Rezsőháza település kapcsán neve feltűnik még, mint a Rudolfsgnádi Takarékpénztár Részvénytársaság közgyűlésének tagja, továbbá egy tragikus esetről szóló beszámoló kapcsán is. A rövidke cikkből kiderül, hogy szerzőnknek voltak a térségben rokonai, ami azt is alátámaszthatja, hogy talán ez volt Eck szülőföldje is. 1933 szeptemberében a „Délamerikai magyarság” című újság rövid hírben számol be, egy balesetről:

„Eck Ferenc, a becskereki Guttmann-féle szőnyeggyár művezetője halászni ment a Begára rokonaival, Eck Péterrel együtt. Eck Péter nemsokára jelentette a rendőrségen, hogy Eck Ferenc belefulladt a folyóba. A holttestet kifogták s elrendelték felboncolását.”

Nagybecskerek Rezsőházától pár kilométerre található és mindkét település mellett ott folyik a Béga nevű folyó. Az évszám és a terület ez esetben is stimmel, tehát ismételten feltételezhető, hogy a hírben szereplő Eck Péter a szerző, míg Ferenc valamely rokona.

A szerző arcképe
Más akár a születésére, akár a halálára, vagy bármely más életének fontos részére utaló adatot nem sikerült fellelni.
  
Részlet a könyvből:

„A délutáni idő hátralevő részét ezután a Stockholm külvárosában, Tomdebodában levő egyik jóté­kony intézményt, a vakok intézetét tekintettem meg. A nagyhírű svéd intézménybe vonzó meleg érdeklődés ösztökélt, ahová a villanyos rövid idő alatt szállított ki. Megilletődéssel léptem a nagy lombos parktól körülvett kétemeletes épületbe, mely egyszerűségével igen mély benyomást gyakorolt reám. Belépve a szerény méretekre szorított előcsarnokba, az intézet igazgatója iránt tudakozódtam s egy ép ott tartózkodó vak leány fürge, biztos lépésekkel vezetett abba a helyiségbe, ahol az igazgatót valóban meg is találtam. Amidőn bemutattam magam, igen szívélyesen fogadott és ritka vendégként oly előzékeny barátsággal állt a rendelkezésemre, hogy karonfogva kisért a családjához, engem a Balkán tőszomszédságából odakerülő vitéz nemzetbeli magyarnak ismertetve meg. Előkerültek az igazgató kisebb gyermekei és velük is meg kellett ismerkednem, akik megbámultak, fürkészve kerestek valamit rajtam. Magyar jelleget-e, vagy balkánszerűséget, nem tudom, de miután rajtam semmi különöset fel nem fedeztek, megcsappant irányomban a további érdeklődésük és folytatták ismét abbahagyott szórakozásaikat.

Prága látképe a Károly-híddal


Rattwiki leány
Az igazgató ezután megmutatta intézetét. Elsőbb a minden egyszerűséggel berendezett kápolnába tértünk, ahol naponként istentisztelet tartatik az összes növendékek és benlakó személyzet részvétele mellett. Tehát vallásosságon nyugszik az a mindenekfeletti humánus ténykedés, mellyel a vakokból művelt egyé­neket törekszenek kiképezni és a vallásos érzelmek által eme szerencsétlenek lelki állapotába vigaszt és erőt csepegtetni. Megtekintettük a háló- és mosdó, majd pedig az ebédlő helyiségeket, ezekben az igazgató azt a felvilágosítást nyújtotta, hogy a vakok tanári felügyelet mellett az öltözködést, az ágyak rendbehozatalát, elkülönített helyiségekben a ruha- és cipőtisztítást, a mosakodást elsajátítják egymaguk elvégezni és egyedül minden segítség nélkül el is végzik olyannyira, hogy e tekintetben senki segélyére nem szorulnak. Megtanulják a vak növendékek az inté­zetbe való bejutásuk alkalmával az egyedüli étkezést, a villával, késsel, kanállal való bánásmódot, az intézet minden részében a szabad tájékozódást, a vezetés nélküli önálló járást. A szakszerű útbaigazítások mindezeknél természetszerűen nem maradnak el és a növendékek minden szerencsétlenségük dacára — lehet-e még borzasztóbb is valami, mint vaknak lenni — életrevalósággal, kedvvel és buzgalommal tanulják meg ezeket a mindennapi dolgokat és képesíti őket az egyedülálló tevékenységre, a szabad mozgásra.

Drezda látképe

Fiatal lapp
A további tanhelyiségeken átjárva, meghatottsággal érintett, amint a slöjd-teremben kiállított és az apró 10—12 éves vak gyermekek által készített agyagtárgyakat szemléltem végig, melyek almát, narancsot, körtét és más gyümölcsöket, majd háziállatokat ábrázoltak. Nem tökéletesek ezek a munkák, de számbavéve, hogy vakok készítették azokat az egyedüli tapintási érzékükre támaszkodva, bámulatosnak találtam az ügyességüket. Azonban a felsőbb osztályú növendékek fiúrészének asztalosmunkái, leányrészének női kézimunkái már olyan ügyességgel vannak megcsinálva, hogy a látók munkáitól egyáltalán meg sem különböztethetők.

Katholikus udvari templom Drezdában
Az igazgató ezután bemutatta az egyik növendék által a vakok speciális pontrendszerű írását, a könyveket, a földrajzi domború térképeket, sőt a mértani rajztáblákat is, melyeken a vakok lapos lószőrpárnán tapintható vonalzó, gummizsineg és kampós tűk segítségével mértani alakzatokat rajzolnak.

Pálmacsoport és palota a drezdai királyi kertben

A berlini császári dóm
A gazdag felszerelésű tornaterem megtekintése után, mely a vakok táncterméül is szolgál — és nem irónia ez, hogy a vakok megtanulnak táncolni is? — az intézeti épület hátsó kertrészében lévő játszótermet tekintettem meg. Itt a növendéksereg ép abban az időben játékkal volt elfoglalva és a szabatos mozdulatok, a biztos tájékozódás szinte kétségessé tette előttem, hogy valóban vakok-e a növendékek ? A szomorú valóság azonban meggyőződtetek, hogy szerencsétlen világtalanok mozogtak és szórakoztak a téren; az oktatás, a gondos nevelés és a velük való szeretetteljes foglalkozás igen sokat eltávolított a vaksággal együtt járó előbbi ügyefogyottságukból. A játszótér közelében megmutatott az igazgató egy cementirozott térséget, ahol a téli időben korcsolyapálya van és amikor a vakok szabad idejüket ezzel a sporttal töltik ki.

A kopenhágai városház-tér
Visszatértünk ezután ismét az intézeti épületbe és annak egyéb internátusi berendezését szemléltem végig. A látottak a rend és tisztaság jelében nemcsak figyelemreméltók voltak, hanem meggyőződtek arról, hogy ez az intézmény nemes hivatását példásan tölti be és lehetetlen, hogy meg ne indítsa azt, aki ennek az intézménynek belső életével megismerkedik.

Városi kép Kopenhágában. Dronning Louises Bro
Megtudtam végül azt is, hogy a stockholmi vakok intézete tanárai zászlóvivői annak a mozgalomnak, mely az eszperantó nyelv segítségével a világ összes vakjait egymáshoz közelebb hozni törekszik, ilyen nyelvű folyóiratot pontrendszerű írásban ki is adnak már és remény van arra, hogy egykor a világ összes vakjai ilyen nyelven egyesítve, egymástól tanulva, egymást támogatva jövő sorsukat, ipari és zenei életboldogulásukat szilárdabb alapokra lefektethetik és egymaguk erejére támaszkodva létfentartásukat is jobban előmozdíthatják.

Tűzijáték Tivoliban a hangversenycsarnok előtt 
Amidőn a jótékony intézmény hajlékából távozva, köszönettel búcsúztam az igazgatótól kedves és elő­zékeny felvilágosításaiért és kalauzolásáért, lelkem mélyére maradandóan belevésödtek mindazon benyomások, melyeket az intézet reám gyakorolt. A vakság ténye nyomult gondolataim közé, vaknak lenni, mily mérhetetlen nagy csapás lehet. Nem látni ezt a szép világot, természetében nem gyönyörködhetni, tétlenül hiába reménykedni a sorsnak jobbrafordulatán, nagyobb fogyatékosságot el sem lehet képzelni. És mégis az ilyen intézetek embermentö munkája mennyit tud kárpótolni, a tanítás, nevelés mennyit el tud venni a súlyos csapásból. A füll hallásának, az ujjak tapintó érzékének kiművelődése által mennyivel közelebb juthatnak látó embertársaikhoz. Felemeli az elveszetteknek látszó szerencsétleneket arra az útra, melyen minden fogyatékosság dacára, boldogulásukat meglelhetik. Áldásos munka ez, mely a nyomorék koldusból munkás erőt és hasznos polgárt formál a társadalomnak.

Rosenborg vára

Marienlyst fürdő Helsingőrnél.
Másnap délelőtt útra készen állottam ismét, hogy hazafelé irányítva utamat Stockholmból eltávozzak. Szállodám éttermében az utolsó svéd reggelihez ültem, mely ugyancsak gazdag volt ez alkalommal is, egy asztal területének méretei kellettek ahhoz, hogy elhelyezhetö legyen rajta mindaz a sok mindenféle felvá­gott, sajt, vaj, halkészítmény, híg tojás, kávé, tej és a süteményfélék, melyeket erre a célra felszolgálnak minden egyes vendégnek. Nem kérdezik senkitől, miből mennyit fogyasztott, bő alkalmat kínálnak, hogy tetszés szerint elvégezhesse ki-ki a reggelijét és ha kielégítve ez megtörtént, az egységes fizetéssel rendbe jő minden, ami irigylésre méltó jó szokás.

Helsingborg restaurált vára a kilátótoronnyal.

Trollhattani vízesés
A vonat csak a déli órákban indult, úgy terveztem, hogy az elindulás előtt még rendelkezésre álló szabad idő alatt bevásárlásokat eszközlök. Ez azonban meghiúsult azáltal, hogy még délelőtt 11 óra után is az üzletek mind zárva voltak. Egyetlen egy papirüzletet találtam nyitva, abban meg nagy takarítást végeztek és bajos lett volna abba belépni. Az útravaló cigarettákkal, mit tehettem mást, csak automata útján láthattam el magamat, még a trafik-üzletek is mind zárva voltak.

Karl Johanns Gate Krisztiániában.

Főtéri park Krisztiániában
Elhagytam Stockholmot, három-négy alagúton vezetett át a vonat, míg a nagykiterjedésű város határait végleg elhagytuk. Kedves utitársaim akadtak közben, akik közül az egyik helsingforsi mérnök volt és Berlinbe utazott, egy általa feltalált önműködő tejmérőkésziilék értékesítése végett, a másik pedig egy wiborgi banktisztviselő, akinek útja ugyancsak Berlinbe vezetett. Mindkettő finn és csak az egyik bírta nagynehezen a német nyelvet, de azért az angol és orosz nyelvek segítségével mégis annyira el tudtunk menni, hogy megértettük egymást. A hosszú út alatt kölcsönösen igyekeztünk ennek a vegyesnyelvű társalgásnak folytonosságát fentartani, ami a nehézségek ellenére nagyban hozzájárult, hogy utazásunk idejét élénkebb hangulatban kitölthettük.

Krisztiania-fjord
Éjszakára az utolsó svéd állomásra, Tralleborgba érkeztünk, ahol vonatunkat egy ott várakozó trajekthajóra vontatták. A hajón azután hálófülkét béreltünk és amíg a hajó a német Sassnitz kikötőbe jutott, ha  nem is teljesen, de kipihentük az út fáradalmainak legnagyobb részét. Sassnitzra érve a vonatra szálltunk ismét, amikor újra kivonták azt a hajóról és folytattuk utunkat Berlinig.

A stockholmi királyi műkert
Berlinben egy napi pihenőt tartottam, bevásárlásokat eszközöltem, azután ismét vonatra szálltam és Oderbergen át magyar földre jutva otthonomba tértem.”

Saltsjöbaden
Eck Péter első könyve több szempontból is különleges. Útleírásként semmi kiemelkedő nincs a kötetben, egy korrekt és élvezetes munka, melyben az úti élménybeszámoló a 109. oldalon lezárul. A kötet különlegességét a fennmaradó 36 oldal adja. Elsőként a korabeli magyar viszonyokkal összehasonlítva mesél a külföldön szerzett tapasztalatairól, a közlekedés, a szállás és vendéglátás, valamint a vendégszeretett területéről. Véleménye a hazai viszonyokról nem túl pozitív, és mint egy követendő példa hozza az utazása során, külföldön tapasztaltakat. A könyv ezt követő záró blokkjában pedig amolyan függelékként az észak mitológiáját dolgozza fel és mutatja be. Odin, Loki, Thor istenek mellett olvashatunk a Walhalláról is. A kötet legizgalmasabb része véleményem szerint ez a rész.

Riddarholmen kikötő Stockholmban
Második kötetének feldolgozása kapcsán is majd említem, de ez esetben is meg kell jegyezni, hogy Eck Péter bármely országban ahol járt, igyekezett annak történelmi hátteret is bemutatni. A probléma ezzel csak az, hogy szűkös terjedelem, amolyan dióhéj szerű bemutatása a történeti háttérnek, véleményem szerint nem növeli a kötet értékét, sőt olvasás közben kimondottan zavaró a sok név és dátum egymás után említése. Valószínűleg a kevesebb ez esetben is több lett volna. A szerző azonban ezt az utat választotta és az 1915-ben megjelent következő útleírásában is ezt a felépítést követi. Az összességében érdekes kötet ritka és nehezen beszerezhető, de aki mégis beleolvasna, annak lehetősége van elektronikus formában ingyen letölteni a művet az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából. Érdekességként mindenképpen ajánlott a kötet, ahogy a szerző második műve is, melyet hamarosan az ELBIDA projekt oldalán is bemutatok.



2019. január 28., hétfő

Utazás az S.M.S. Zrínyi csatahajón (V. rész)

1914. május végén kifutott a „Zrínyi”, a „Tegetthoff” és a „Viribus Unitis” alkotta hajókaraván Alexandria kikötőjéből. A következő célállomás Málta volt. 

S.M.S. Zrínyi

Tengeri látkép

Tengeri látkép

A Földközi tengeren a májusvégi napok 1914-ben nagyon melegek voltak. A hajnali 4-kor ébredő nap már délelőtt 9 óra felé rendkívüli hőséget eredményezett, így a hadihajókon kihúzták a napvédő ponyvákat és a fedélzeten dolgozó haditengerészeknek felszerelték a sapkájukat egy fehér, napvédő résszel, hogy elviselhetőbb legyen a hőség. A tisztek és szolgálaton kívül lévő matrózok délelőtt és délután is tusolhattak a tengerből szivattyúzott friss tengervízzel a fedélzeten. A szolgálatban lévők csak szolgálatuk letelte után élvezhették a hűsítő fürdőzést. A Máltáig tartó út minden komolyabb esemény nélkül zajlott, bár néhány tengeri gyakorlatot elvégeztek a hadihajón, de igazi próbatételre nem került sor, így csak élvezték az utolsó békés tengeri útjukat.

Imádkozó arabok

Pihenő a sivatagban

Észak-Afrikában

Tevekaraván

Málta szigete előtt még jócskán kint a nyílt vízen tűnt fel egy kétkéményes vámőrségi hajó. A gőzös a máltai révkapitányság tulajdona volt, mely először a „Viribus Unitis”, majd a „Tegetthoff”, végül pedig a „Zrínyi” hadihajónál állt meg. Minden hajóra átszállt egy vezető tiszt és két angol kormányos tengerész, majd így kísérték a hadihajókat Valetta nagy kikötőjébe.

Az iskolában

Arab nő

Vízipipázó arab nő

Tengeri látkép

Málta szigete 1914-ben brit koronabirtok volt. A kalandos történelmű ország lakossága mindössze 300.000 fő, területe pedig 300 km2 volt. Bár lakosai nagy részt olasz és arab származásúak, az ország hivatalos nyelve mégis csak az angol volt. A máltai halászok és korallszedők jól értettek a tengerhez, így igen keresett hajósok voltak. Málta szigete a történelem során mindig is fontos szerepet játszott a térség életében, mint amolyan központja a Földközi tengernek.


Arab nő

Arab nő

Marokkói nő

A hadihajók érkezését a sziget erődítményéből 21 tisztelgő ágyúlövéssel fogadták az angolok. A fogadtatás és a vendég szeretett itt volt a legnagyobb az egész út során. Az angol tengerészeti főparancsnokság vendégei voltak a hadihajók, így egy vendéglőt és egy mozit is kijelölt az angol tengernagyi hivatal az osztrák-magyar monarchia haditengerészeinek, ahol teljesen díjtalanul ehettek, ihattak és élvezhették a moziban a filmeket. A vendéglátók a tisztek számára is nagy estélyt rendeztek a máltai tiszti kaszinóban. Természetesen a "vendégflotta" tisztikara sem maradhatott le az estélyek szervezésében, így a parancsnok, a „Tegetthoff” legénységét átküldte a „Viribus Unitis” és „Zrínyi” hadihajókra, majd a kiüresített csatahajót feldíszítették, és viszont vendégül látták az angol tiszteket. Az egész hajó fedélzetét egy nagy teremmé alakították, amit villanylámpákkal kivilágították és a két ország lobogóival díszítettek. Az egész estés mulatságot a hajón játszó zenekar tette még inkább feledhetetlenné, az akkor még békésen egymás mellett létező birodalmak tisztjei számára.

Arab nő

Keleti típus

Piac Észak-Afrikában

A sok kedves máltai élményt követően, azonban indulnia kellett a hadihajóknak haza, Pulába. Málta elhagyása ugyanúgy történt, mint az érkezés. Angol tisztek segítették a kiutat egészen a biztonságos nyílt tengerig, ahol aztán a kísérők átszálltak a máltai révkapitányság gőzőseire, amellyel visszatértek a szigetre. Pula közelében a hadihajók legénysége még átesett az elengedhetetlen vámellenőrzésen. A legtöbb tengerész, ha hozott is bármit az útról, azt jól eldugta, így a vámellenőrzés, amolyan formaság volt csupán. A „Viribus Unitis”, a „”Tegetthoff” és a „Zrínyi” csatahajókból álló hajókaraván, 66 nappal az indulást követően, 1914. június 5.-én pénteken köt ki ismét Pula kikötőjében.

Málta - Látkép

Málta - Utcarészlet

Málta - Nagy öböl
   
A kipakolás befejezését követően nem sokkal 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére Szarajevóba utazott, ahol Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet tagja, pisztollyal halálosan megsebesítette őt és feleségét. A merényletet követően a Monarchia részleges mozgósítást rendelt el, majd 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette az első világháború, mely főszereplő hadihajóink sorsát is megpecsételte.

Málta - Piac

Málta - Szent János tér

Málta - kikötő

Az S.M.S. Viribus Unitis a haditengerészet Tegetthoff-osztályának első tagja, az Osztrák-Magyar Monarchia zászlóshajója volt. A korszerű csatahajóba a világon elsőként építettek három löveget egy páncéltoronyba, melynek köszönhetően nagyon nagy tűzerejű volt. 1914 júniusában, amikor visszatért a földközi-tengeri útról, rövid pihenőt követően Triesztbe ment, ahol június 25.-én Ferenc Ferdinánd Főherceget és feleségét felvette és Bosznia fele szállította, egészen a Neretva-folyó torkolatáig, ahonnan a pár továbbutazott Szarajevóba. A merényletet követően a holttesteket a „Viribus Unitis” fedélzetén szállították vissza Triesztbe, majd onnan vonat vitték azokat Bécsbe. A hadihajó bár 1915. május 23-24-én részt vett Ancona ágyúzásában, a háború nagy részét mégis csak Pulában töltötte tétlenül. 1918. június 8-án Horthy Miklós zászlóshajójaként indul az Otrantói-szorosban lévő tengerzár feltörésére. Az indulást követő második nap, 10-én hajnalban azonban testvérhajóját az SMS Szent Istvánt elsüllyesztik, így az akciót lefújják. A háború vége Pulában, a kikötőben éri a „Viribus Unitis” csatahajót. 1918. október 31-én Horthy Miklós flottaparancsnok a „Viribus Unitis” fedélzetén írja alá a flotta átadásáról szóló dokumentumokat. Az aláírást követően a hajót át kellett adni a Délszláv Nemzeti Tanácsnak, így a délszláv származású legénység kivételével, mindenki elhagyja a hajót. A hadihajó nevét a Viribus Unitisről, Jugoslavijára változtatták. Még aznap éjjel két olasz könnyűbúvár, aki nem tudták, hogy akkor már nem az Osztrák-Magyar Monarchia a tulajdonosa a hadihajónak, aknát helyeztek el a hajó oldalán és felrobbantották azt. A Raffaelle Rossetti őrnagy és Raffaele Paolucci hadnagy által elhelyezett aknáktól, a „Viribus Unitis” az oldalára dőlt, majd 14 perccel a robbanást követően elsüllyed. A hajó legénységéből 400-an vesztették életüket.

Az S.M.S. Viribus Unitis veszte

A földközi-tengeri utazás másik résztvevője az S.M.S. Tegetthoff csatahajó sorsa sem alakult jobban. A hajót 1912. március 21-én bocsátották vízre, majd 1913. július 14-én állt hadrendbe. A 1914-es körútról visszatérve a háború kitörését követően a „Tegetthoff” is részt vett Ancona ágyúzásában, de jelentős szerepe a háborúban neki sem volt. A Horthy Miklós által szervezett akcióban a „Tegetthoff” is részt vett. Testvérhajójával a „Szent István” csatahajóval 1914. június 9-én indult el Pula kikötőjéből, hogy csatlakozzon az ellentengernagy támadásához. A konvojnak azonban nem sikerült észrevétlennek maradnia. 1914. június 10-én hajnalban Luigi Rizzo olasz fregattkapitány felfedezte a hadihajók füstjét, és torpedós motorcsónakjaival utánuk eredt. Hajnalban érte a hajókat a támadás, melynek következtében a Szent Istvánra kilőtt két torpedó célt ért és végül elsüllyesztették a magyar haditengerészet büszkeségét. A „Tegetthoff” megpróbálkozott a testvérhajó megmentésével, azonban a vontatásra szolgáló acélsodrony elszakadt, így a Szent István menthetetlenül elsüllyedt. A háború befejezését követően az S.M.S. Tegetthoff az olaszokhoz került, akik először Velencébe vitték és hadizsákmányként mutogatták azt. Az 1920-as években a Szent István csatahajó elsüllyesztéséről forgatott „Eroi di nostri mari„ (Tengeri hősök) című filmben szerepelt, majd 1925-1926-ban La Speziában szétszerelték.



Végül főszereplőnk az S.M.S. Zrínyi csatahajó sorsa sem alakult jobban. Az földközi-tengeri körúton résztvevő társhajóihoz hasonlóan ott volt 1915-ben Ancona ágyúzásánál, azonban ezen kívül jelentős szerepe nem volt az I. világháborúban. A háború lezárását követően, először úgy tűnt, a „Zrínyi” hadihajót is átadják a Délszláv Nemzeti Tanácsnak, ugyanakkor Marijan Polić horvát kapitány váratlanul, 1919. november 22-én felajánlotta a hajót az Egyesült Államoknak kártérítésként. A hajó így az amerikaiak kezébe került. Az U.S.S. Zrinyi névre keresztelt csatahajó parancsnoka E.E. Hazlett lett. A hadihajó a spliti kikötőben vesztegelt, motorját csak egyszer, egy óriási szélvihar miatt indították el. 1920 novemberében kivonták a hadrendből, majd később az olaszokhoz került, akik 1921-ben szétbontották azt.

Ancona ágyúzása

Az S.M.S. Zrínyi csatahajó építése

Bodó Mihály, amikor összeállította az út során beszerzett képeslapokból úti emlékét, még nem tudta, hogy az utolsó békebeli tengeri körútról készített képes beszámolót. Egy olyan földközi-tengeri körútról, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia három csodás és később tragikus sorsú hadihajója, az S.M.S. Viribus Unitis, az S.M.S. Tegetthoff és az S.M.S. Zrínyi még teljes erejében, utoljára mutatkozott együtt.