2019. június 22., szombat

Séta a világ körül

Joseph Alexander Hübner követjárásai


Az ELBIDA projektben megint egy másodközlés következik. Az Élet és tudomány című hetilap LXXIV. évfolyamának 14. számában jelent meg újra a témában írásom. A blog hagyományait követve az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény egyik különleges antik útleírása volt a cikk főszereplője ismét. Ez alkalommal gróf Hübner Sándor, „Séta a világ körül” című izgalmas  munkájára esett a választás. A megjelent írást bővített illusztrációval, de változtatás nélkül és a szerkesztőség engedélyével közlöm.

A kétkötetes mű, díszes kötésben


Josef Hafenbredl neve vélhetően keveseknek mond bármit is, holott híres osztrák követ és utazó volt, aki még diákkorában Joseph Alexander Hübnerre cserélte nevét. Történelmi fordulókban igencsak gazdag diplomatamúltjának köszönhetően olyan helyekre jut el, olyan személyekkel találkozik, és olyan összefüggéseket fogalmaz meg az 1870-es években, amelyet utazó előtte nem tett meg. Úttörő jellegű könyveiből az olvasó megismerheti Amerika számos vidékét, az oly sokáig elzárt Japánt vagy éppen Kína folyton nyüzsgő városait. Műveivel beírta magát az utazási irodalom nagyjai közé.


gróf Hübner Sándor
Az 1811-ben született Josef Hafenbredl iskolái elvégzését követően – immár Joseph Alexander Hübner néven – hamar kitűnt tehetségével, amelyre maga Metternich herceg is felfigyelt és elnöki irodájában alkalmazta. Így indult diplomáciai karrierje, amely során előbb 1837-ben követségi titkárként Párizsba, majd 1841-ben Lisszabonba, aztán három évvel később mint főkonzul Lipcsében szolgál. 1848-ban Milánóban tartózkodik, amikor kitör az olasz forradalom. A fölkelők túsz gyanánt letartóztatják, de néhány hónap múlva kalandos körülmények között kiszabadul egy fogolycserének köszönhetően. Szabadulását követően a fővárosba siet, ahol az októberi bécsi felkelés miatt menekülő V. Ferdinánd és családja kíséretében Olmützbe tart. Azon kevés beavatott személy közé tartozik, akik előre tudták V. Ferdinánd lemondását, sőt ő szerkesztette a lemondási oklevelet.

Az eredeti francia nyelven megjelent könyv
A magyar forradalom leverését követően 1849-ben Párizsba utazik, majd néhány hónap múlva már Ausztriát képviseli nagykövetként a Francia Köztársaságban, egészen 1859-ig, amikor is az olasz–francia hadüzenetet követően a kormány visszahívja. A háború alatt előbb római nagykövetté nevezik ki, de rövid idő múltán onnan is visszaszólítják. Bach felmentését követően az őt váltó Goluchowski belügyminisztersége alatt, 1859. augusztus 21-én rendőrminiszterré nevezik ki. A miniszterségről azonban két hónap múltán lemond. Bár 1865-ben nyugdíjba vonul, mégis újabb nagyköveti megbízatást kap, mely során a Szentszéknél képviselte Ausztria érdekeit. Vatikáni megbízatásáról 1867-ben visszahívják, ekkortól kezd életében az utazás és az írás központi szerepet kapni. 

Látogatása célja

Első nagy utazását a Séta a világ körül című művében, útinaplószerűen dolgozza fel. Az eredeti, francia nyelven megjelent mű 1871-ben került a párizsi könyvesboltok polcaira Promenade autour du monde címmel. A könyv nagy sikert aratott a kor olvasóinak körében, így rövidesen angol, majd német nyelvre is lefordították. A Földet megkerülő vállalkozásába az olvasó 1871. május 14-én kapcsolódhat be, amikor Hübner a corki kikötőben várja a felszállást a China gőzhajóra, amellyel első célállomása, New York felé indul. Amerika, Japán és Kína bejárását követően 1872. január 13-án érkezik vissza Európába, Marseille-ba a Tigris nevű hajó fedélzetén. Hübner az utazást megelőzően minden célországhoz kapcsolódóan mint jó diplomata, megfogalmazza „látogatása” céljait: „Utazásom vagyis inkább a világ körüli sétámnak czélja: hogy a Szikla-hegységen túl, a Sierra Nevada őserdeiben meglássam a polgárisodás küzdelmeit a vad természettel; hogy a felkelő nap országában lássam nehány nevezetes ember bátor kísérletét, kik nemzetöket rögtönözve akarják a haladás ösvényére terelni; hogy a mennyei birodalomban megfigyeljem a rejtett, de folytonos, többnyire szenvedélyes, de mindig daczos ellentállást, mely a khínai szellem és a betolakodó európai polgárisodás között fennáll.”

Hübner az 1856-os párizsi békeszerződés aláírásán (Édouard Dubufe festménye)
Hübner a középen, hátul álló vékony, magas férfi
Hübner remek stílusban írt, ráadásul éles megfigyelő képességének köszönhetően olyan dolgokról is beszámol, amelyet előtte kevesen fogalmaztak meg. A szerző nem egy Lóczy Lajos-szerű földrajztudós, aki utazása során új földrajzi felismerésekre jut, de nem is egy Almásy László-féle felfedező, aki hihetetlen bátorsággal vág neki az ismeretlennek. Báró Hübner Sándor – ahogy nevét 1884-ben a magyar olvasóközönség megismerte a Séta a világ körül fordítójának, Toldy Lászlónak köszönhetően – utazása során sem más, mint egy diplomata, aki nem felfedez, csak megfigyel és e megfigyeléseiről útinaplójában beszámol.

Az oroszlányok vidékén

Hosszú útja során mindig csak ott jár, ahová kényelmesen, hajón, vonaton, kocsin vagy éppen lovon el lehet jutni. Amerikát keresztülszeli New York, Washington, Chicago, Salt-Lake City, Corinna és San Francisco érintésével: „Új-Yorkban az idegent, mindjárt megérkezése napján a Központi-parkba, Washingtonba a Capitóliumba, Chicagóban a gabnatárakba, San Franciscóban Cliffhouseba vezetik. A legérdekesebb látnivalók az „oroszlányok” mint azt Amerikában mondják. Én részemről Cliffhousenak adom az elsőséget. Ennél sajátszerűbb és egyszersmind vonzóbb valamit még nem láttam. Itt a természet mindent megtett, ami lehetséges volt. Azon kis kioszkot kivéve, mely observatórium gyanánt szolgál, nyoma sem látszik emberi kezeknek. Konzulunk, Mücke úr, ki gyakran volt szeretetre méltó kalauzom, és fáradhatatlanúl felelgetett számos kérdéseimre, az oroszlányokat is meg akarta nekem mutatni. Gig-jébe – könnyű nyitott kocsijába – ültünk, mely elé egy oly pompás ügető ló volt fogva, amilyenek csak Amerikában teremnek.

Corinna
Kitünő makadam-uton, egyenes irányba haladtunk tova a Tengerparti-hegység hullámos lejtőin felfelé. Már elmaradtak az utolsó házak, majd a különböző felekezetek egymástól elkülönített, és gyönyörű kertekhez hasonlító temetői. Most azután fátlan homok-parton megyünk tova. Nemsokára megszünik az egész tenyészet. Fekete felhők siklanak végig a homokos talajon, s elfátyolozzák az oczeánt. Csupán a hullámtörés tompa ordítása jelenti annak közellétét. A nemes állat a hat mérföldnyi távolságot lehetőleg kevés számú percz alatt futotta be, s most egy ház kapuja előtt állt meg. Belépünk, s a verandára sietünk. A végtelenség tárúl fel előttünk. 

San Francisco
A tenger hullámai megtörnek azon természetalkotta emelvényen, melyen a ház áll. Jobbra tőlünk a Coast-Range hosszú lánczolata, balra egy fehér sík, a part huzódik tova, előttünk a Csendes-tenger fekszik. Épen szemközt velünk, csekély távolságra három szirt emelkedik a vízből. A középsőn számtalan vizi madár tanyáz. Mint a szikla, melyen tartózkodnak, oly feketén és mozdulatlanul állnak ott, mintha kőből volnának kifaragva. A másik két sziklán, csoportokban heverészve, óriási alakokat látunk. Néhányan alusznak, mások játszadozni látszanak, ismét mások dühös csaholások kíséretében marakodnak. A sokat említett oroszlány-fókák ezek. Ez állat California számtalan szirtjein gyakori. Az előttünk kiemelkedő három szikla lakói állami oltalomban részesűlnek. Törvény védelmezi azokat a vadászok lelkesedése elől. E szabadalmazott szirtek körűl czivakodnak az óriások, egyik a másik elé akar vágni, nagy sebesen felkúsznak a sziklára, vagy nehézkesen visszaloccsanak a morajló árba. Bőrük nedves állapotban sötétszürke, de mihelyt megszárad, szőke, mint az oroszlányé. 

Indiánusok
Egyszerre némi távolságban óriás bálna tünik fel. Ekkor zaj riaszt fel figyelmes szemlélésemből. Több, gazdag öltözetű hölgy, és fiatal divathősök, mindenik távcsővel felfegyverkezve kirohannak a kioszkból a karzatig, kiváncsian nézve az új jövevényre. A nyitott ajtókon keresztül látni az elhagyott asztalokat, telve csemegékkel, s a magasabb ínyenczség minden termékeivel: a polgárisúltság kicsinyességei, a természet vad nagyszerűségével szemben.” 

Washington
Amerikát 1871. július 1-én hagyja el a China nevű gőzhajóval és indul a mintegy ötezer mérföldes, megállás nélküli útra, melynek célállomása Yokohama. A több mint három hétig tartó hajóúton fogalmazza meg sommás véleményét az Újvilágról. A diplomata szerint Amerika egy nagy és dicső ország, gazdag ifjú életerőben, így ha a jövőben nem követ el súlyos hibát, akkor gazdag és nagy nemzet marad. 

Chinával Japánba

Az óramű pontosságú China hajónak köszönhetően, pontosan a tervezett időpontban, 1871. július 24-én lép a felkelő nap országának titokzatos partjára. Hübner egy olyan Japánba érkezik, amely előzőleg komoly reformokon és számos viharos időszakon ment keresztül. Megszűnt az évszázados elszigeteltsége, túl volt egy polgárháborún és az újonnan létrehozott központi hatalom az elmaradott feudális országból készült iparosodott nagyhatalmat létrehozni. Óriási mértékben fejlődött és változott, ami Hübner szerint korántsem biztos, hogy hosszú távon fenntartható és boldog országot fog eredményezni. Bár a teljes elszigeteltsége megszűnt, de az ország jelentős része a szerző ottlétekor még mindig nem volt utazható. Az 1854–1858 között kötött „béke, barátsági és kereskedelmi” szerződések értelmében csupán öt kikötőváros és két nagyváros volt megnyitva idegenek előtt. Emellett külön engedéllyel csak néhány földrajzilag neves helyet lehetett meglátogatni, azt is kizárólag hivatalos kísérettel. Hübnernek a teljes út során előnye származott jelentős diplomáciai múltjából, így amellett, hogy utazása gördülékeny és szervezett volt, még magas rangú japán államférfiakkal is találkozhatott. Művében különleges rész, amikor leírja találkozását a volt (Sawa) és az új (Iwakura) külügyminiszterrel, valamint a miniszterelnökkel (Sanjo) is.

Khínai törvényszék
A Japánban töltött kicsivel több mint 2 hónap élményeiből a szerző elsősorban nem a természeti szépségekre vagy földrajzi látnivalókra koncentrálva írja naplóját, hanem sokkal inkább a polgárosodó Japán társadalmára, illetve az ott végbemenő gyors ütemű változásokra és hatásaikra fókuszálva. Hübner utazásának is eredendő célja ennek a változásnak a megismerése volt. Noha ez említett kötet megjelenése előtt több Japánról szóló munka került az olvasóközönség elé a nagyvilágban, de Hübner nézőpontja teszi igazán különlegessé és egyedivé a művet az akkor piacon fellelhető ilyen könyvek között. A szerző véleménye kétségekkel és kérdésekkel teli volt az ország jövőjét illetően. 

Tien-Tsin
„Az idegen hírlapok, s a legtöbb Yokohamában lakó külföldi, azt tartják, hogy az út jó, amelyen haladnak, csakhogy igen gyorsan haladnak előre. Én ezt az utat sem tartom jónak. Azt hiszem, hogy az igazi reformnak mindenekelőtt a szíveket kell mozgásba hoznia. A felebaráti szeretetnek és az önmagáról való lemondásnak csiráját kell oda letenni. Csak, ha ez megtörtént, lehet erőszakoskodásokat és vérboszút sikerrel kiirtani, és emberbaráti intézményeket megalapítani. A női méltóság elismerésével tisztul és szilárdul meg a házassági kötelék, emelkednek az erkölcsök, születik ujjá a család, pedig a család alapja mindenütt az állami társadalomnak.

Tien-Tsin - A katolikus missió háza
Ha ezek megvannak, akkor a tulajdon iránti tisztelet, s a köznyugalom szükséges biztosítékai maguktól is meglesznek. És ezen biztosítékok nélkül az iparnak valódi és tartós felvirágzása is üres képződés. Ha ez meglesz, akkor jön el majd ideje annak, hogy táviróoszlopokat állítsanak és vasutakat építsenek. De ezzel kezdeni a dolgot úgy hiszem nagy tévedés, annál inkább, mert itt a nemzet jobbjairól, nem pedig európai spekulánsok jó üzletéről van szó. A japán megtanulhatja, miképen kell kezelni táviró készüléket, hogyan kell vezetni a gőzmozdonyt, s ezért mégis barbár marad, ha koldús mellett megy el és szükségét érzi annak, hogy pallosának élét a nyomorúlton megpróbálja, vagy ha főnöke rendreutasítja és ő megsértett becsületének helyreállítása végett hasát felhasítja. 

Kung hercege
Mindezen kérdéseket igen gyakran beszélik meg az ügynökségekben. Ha elmondott nézeteimet az urak előtt fejtegetem, barátságos mosolylyal felelnek, jobb nevelésűek, semhogy hangosan felkaczagnának. De ezzel nem csillapítják le azon aggodalmaimat, hogy ezen reformpróbálgatások rossz gyümölcsöket teremhetnek. A mi polgárisodásunkkal való érintkezés romboló hatással volt eddig még mindig a vad, vagy félvad népekre, ha ezen érintkezéseket a kereszténység által való megvilágíttatás meg nem előzte.” 

Kína

Japánt elhagyva Hübner utazása az utolsó állomáshoz érkezett, mely Kína volt. Az ország területeit tekintve a harmadik legnagyobb volt a világon, csak Oroszország és Anglia előzte meg, amennyiben az utóbbinak a gyarmataival együtt számított területét vesszük. Népesség tekintetében azonban az első helyet foglalta el a maga 425 millió fős lakosságával. A szerző csakúgy, mint utazása többi állomásán, elsősorban a társadalmi viszonyokra és azon belül is a polgárosodás kihívásaira koncentrál Kínában is. Természetesen az utazása során látottakat is rögzíti, de nem olyan mélységben, mint egy klasszikus útleírásban szokás volt. Hübnernek Kínában is lehetősége volt találkozni az aktuális kormányzat vezetőjével, Kung hercegével. A találkozót a szerző „semmitmondó társalgásnak” említi és a herceg személye sem nyűgözte le a sokat látott diplomatát.

Yedo
„Yih-sin, Kung herczege, körülbelől negyven éves. Ahhoz, hogy mandsu, vonásai igen szabályosak, kifejezése, mondhatnám ábrándozó, rövidlátása miatt szemeivel pislog. Tréfáit kellemes, kissé gúnyos mosolylyal kezdi. Mielőtt megszólal, keményen szeme közé néz a megszólítandónak, de mihelyt beszélni kezd lesüti a szemét. Termete czingár, s alig mondható középmagasnak. Vonásai pettyhüdtek, arczszíne fakó. Máskülönben a nagyurak gondtalansága, egykedvűsége és egyszerűsége jellemzik. Látni rajta, hogy sokat csalódott, és hogy sok dolog iránt eltompúlt. Sokkal jobban tudja, mily kevéssé boldogít a hatalom, semhogy annak birtokát túlbecsülné, amivel nem azt akarom mondani, hogy kész arról lemondani, vagy azt magától könnyedén elvétetni. Kissé asszonyias kezeit roppant hosszú körmök teszik feltünővé. Ez itt oly szokás, melynek megvan a maga jelentősége. A férfiak azért növesztik meg körmeiket, hogy jelentsék, miszerint nem végeznek kézi munkát; a nők azért nyomorítják meg lábaikat, hogy megkülönböztethetőek legyenek a mongol nőktől, s hogy bebizonyítsák, miszerint a khínaiak nem nomádok. Mert ha ezek volnának, a nők nem nélkülözhetnék lábaikat! Bal kezén a herczeg zöld vesekőből készűlt nagy gyürűt hord. Öltözete igen egyszerű: sötétkék kabát, világoskék hajtókával és gallérral. Sapkáján a gomb és bojt karmazsinveres. A herczeget nem tartják nagy tehetségű embernek, de mint hallám, van benne egy állásának megbecsűlhetetlen tulajdonsága, t.i., hogy megtalálja a kellő embereket és mindeniket a maga helyére tudja állítani.”

A "Daimio" kastélya Yedo-ban 
Hübner Kínával szemben is megfogalmazza kritikáját. Meggyőződése, hogy minden igaz kínai a belső harag és bosszúság mélyen gyökerező érzetével néz az idegenekre, sőt ennek néha hangot is ad. A diplomata szerint ez a viselkedés az európai betelepülők vagy hittérítők szempontjából veszélyeztető körülmény lehet. Művének Kínával foglalkozó részében egy jelentős fejezetet szentel az 1870. június 21-én történt tiencsini mészárlásnak, mely során körülbelül 60 ember halt meg és jókora diplomáciai feszültséget okozott Kína és Franciaország között. Az utazás során Hübner által, a témában végzett kutatómunkának valódi eredménye nem lett, pontosabban új információ nem derült ki az eset kapcsán. Egyetlen következménye csupán az volt, hogy a munka során döntötte el a szerző, hogy útinaplóját hazatérését követően könyv formájában megjelenteti. 

A Brit Birodalmon keresztül

Az 1871-ben megjelent mű nagy sikerét talán annak köszönheti, amely magát a művet is igazán különlegessé tesz. Hübner diplomatamúltját, kapcsolatait ügyesen kamatoztatva jut el a más utazók elől többnyire elzárt messzi területekre, amelyeknek népeit, a felkeresett országok polgárosodását úttörő módon mutatja be. Mindemellett persze hozza a „kötelezőt” is, így nem veszít útleírás jellegéből sem. Teszi mindezt úgy, hogy az útinaplókban megfogalmazott tipikus információk mellett mindig ad hozzá egy kis pluszt is. Ez a hübneri plusz az, amely miatt kimagasló és több nyelvre lefordított útleírás lett a bemutatott mű. Ilyen erős kezdés után nem csoda, hogy következő nagy utazásának – ugyancsak kétkötetes – feldolgozása, a magyarul A Brit birodalmon keresztül címmel 1892-ben megjelent könyve ismét nemzetközi siker lett.








2019. június 16., vasárnap

Emlékek római utamból

A blog hátterét biztosító gyűjtemény gyarapítása aprólékos munka. Aukciókon, antikváriumokban, internetes piactereken és még számos egyéb lehetséges lelőhelyen folyamatosan vadászok a különleges példányokra. Minden érdekel, ami 1945 előtti és passzol a meghatározott témába, de különösen izgatottá tesz az, amikor ismeretlen vagy kevéssé ismert művet sikerül fellelni és beszerezni. Az ELBIDA projektben most következő mű is a ritkaság kategóriába tartozik, az pedig, hogy női szerző tollából, az számomra csak hab a tortán.  Uhrl Józsa és volt tanítványai 1887-1888 fordulóján indulnak Rómába, hogy meghallgassák XIII. Leó pápa aranymiséjét. „Emlékek római utamból” című művében ennek az olaszországi zarándokútjának élményeit meséli el. A mű 1888-ban jelent meg Pozsonyban, melyet Wigand F.K. nyomdájában nyomtattak. A mindösszesen 30 oldalas mű teljes bevételét a szerző a Gönczy-alap javára ajánlotta fel. Kép nem található a rövidke könyvben.




Uhrl Józsa a pozsonyi magyar királyi állami tanítóképző intézet igazgatónője 1826-ban született Pozsonyban. Apja a szobrászművész és egyetemi tanár Uhrl Ferenc volt. Ma már kevéssé ismerjük, de Uhrl Ferenc a 19. század egyik legkeresettebb szobrásza volt. A gondoskodó szülők Józsát beíratták a Brunszvik Teréz által alapított óvodába, majd 7 éves korában, 1833-ban, a Felber-féle magánintézet növendéke lesz. Tehetséges és szorgalmas tanuló volt. Szülei felismerték tehetségét ezért magántanárokat is fogadtak mellé, akik franciából és rajzból tovább fejlesztették. Írói tehetsége is korán megmutatkozott, már iskolás korában elkezdett verseket, elbeszéléseket írni. Az 1838-as árvíz megrendítette a család anyagi helyzetét, ezért ott kellett hagynia a tanulmányait a magánintézetben. Ekkor édesapja vette át lánya képzését, elsősorban a zene, a rajz és a festészet területén. 1848-ban a Marasztoni-féle festő akadémia tanulója lesz. A francia volt az elsődleges nyelv tanulmányai során, de emellett igen jól beszélt olaszul, angolul és spanyolul is. 

A pozsonyi állami tanítóképző intézet
Az 1852-ben nevelőnőnek utazik Firenzébe, azonban bár vannak ajánlatai, 1854-ben mégis visszatér Magyarországra. Az 1850-es évek második felében nagyobb utazásokat tett Egyiptomba és Palesztinába. Visszatérését követően letette a tanítói vizsgát. 1857-ben már, mint képesített tanítónő veszi át a Tenczer Lilla féle nevelőintézet vezetését, amelyet aztán 14 éven keresztül irányít. Munkája eredményeként az intézet ismerté és elismerté vált. 1871-ben mindenki meglepetésére elhagyja az intézetet és elvállalja a pozsonyi állami tanítóképző intézet igazgatói megbízatását. A következő évben egy nagyobb körutat tesz Németországban és Svájcban, majd 1888-ban Olaszországba is elutazik. 18 évi igazgatói munkája után, 1889-ben saját maga kéri a nyugdíjazását. Halálának pontos dátuma nem ismert. Valamikor az 1890-es években hunyt el Pozsonyban. Életében számos cikket és könyvet írt.

Részlet a könyvből:

„Deczember 21-dikén útnak" indultunk Budapest felé. Nyolczra tervezett társaságunk utolsó perczben ötre olvadt össze — persze, nem a nagy hőségtől! — mert az eddig gyér hópelyhek dús zápora bővebben-bővebben árasztott el bennünket, a mint fővárosunkhoz közeledtünk.

(Nagy) Kanizsai vasútállomás 1888-ban 
Értettük a meleg bundák jelentőségét, sejtettük hasznosságukat az Alpokon túli vidékeken is, és örültünk, hogy magunkkal vittük, daczára a czipelés kellemetlenségeinek. Örültünk a meleg szobáknak is, melyek Budapesten számunkra készen állottak. Az estét kedves ismerősök társaságában töltöttük, és meleg teával ültünk bucsúünnepet hazánk jól fütő kályháitól. Méter-magas hófalak, csikorgó hideg, sűrű ködfellegek voltak másnap reggel, fájdalom, nem épen biztató, de annál hívebb kísérőink. Nem szabadultunk tőlök; vissza nem hagyhattuk őket; majd megelőztek, majd utánunk siettek, majd megint körűlvettek bennünket, s elkísértek nyomról-nyomra a „Szent Atya" trónjáig.

Steinbrücke 
Ámde, most csak Budapesten vagyunk még. Volt ott több rendezni és elintézni valónk. Elmentünk a főtemplomba is, imádkoztunk, személyünket, vállalatunk sikerét az Urnák ajánlván. Végre ütött az elválás órája. Indultunk Budára a déli pályaudvarhoz, a zarándoklat kiindulási pontjára. Ha azt mondanám, hogy az indulás minden confusio nélkül ment végbe, hazudnám. Rossz út, sűrű köd, sok egymást kergető kocsi, szél és hó ellene szegülni látszottak készülődéseinknek. Többszöri fennakadás után mégis szerencsésen ott állottunk végre várakozásaink teljesülésének küszöbén.

Laibach azaz a mai Ljubljana 
Ismerősökkel való találkozás, az úti jegyek lebélyegzése, podgyász-feladás, a pápai és olasz nemzeti színű szalagcsokroknak — a zarándokok jelvényének — kiosztása, többféle miheztartási tanács közlése, új zarándoktársak érkezése fűszerezte vagy elsózta az időt, míg első csengetéssel adták a helyek elfoglalására szólító jelt. Kellemes meglepetésül megtudtuk, hogy csak négyen-négyen helyezkedjenek egy szakaszba. Beszállottunk örömtelt meghatottsággal, nem sejtve még e perczben, mily nehéz megpróbáltatás vár reánk.

Róma - életkép 
Intonálták a pápai hymnust, kölcsönösen éljenezték egymást a honmaradók és a távozók, fütyült egy nagyot és előrehaladt velünk, 200 embernél nagyobb számra rúgó zarándokcsapattal, a különvonatot maga után hurczoló erős mozdony. Isten veled drága hazánk! néhány hétre. — Isten veled!

Róma - életkép 
Haladt a gőzös Kanizsára, csakhogy közbe-közbe megállott, új zarándokok felvételére, csakhogy közbe-közbe ingott a vihar hatalmas lökéseitől. Csodás Szent Iván éjet véltem átélni, a mint mozdonyunk kilökte ezer-meg-ezer tüzes szikragolyóit, melyek, egyesülve a hópelyhekkel, tovarepültek a megsemmisülés feneketlen örvényébe . . . vagy talán a feltámadás könyörületes, lágy ölébe? ...

Giordano Bruno szobrának avatása 1888-ban 
Nagyszerű karácsonyi kivilágítás volt ez, gyönyörűséges látvány, a mint elhaladtunk a magyar tenger mellett, a mint otthagytuk Kanizsát, és beljebb vonúltunk Stájerország magas, mindinkább szűkülő hegysorai közé, a százezrekre rúgó hatalmas karácsonyfa-óriások szülőföldjére. Nem hinném, hogy volt társaságunk között elég szerencsés természetű egyén, ki e viharos órákban aludt volna, meglehetős kényelmünk daczára, ' és addig is, míg elegendő gőz volt még a fűtésre és haladásra.

Zarándokok a Szent Péter téren 
Éjféltáján egy stentorhang meghagyta a fűtőkészülékek lezárását, nehogy a szikrák befelé- hatása tűzvészt hozzon az útitársaságra. Már most a fázás is fűszerezte éjjeli nyugodalmunkat, ámbár jókedvünket ez sem ronthatta meg. Természetesen csak a pozsonyi kompániáról beszélve. Lassan érkeztünk Steinbrückbe, hol megreggeliztünk, hóval mosakodtunk, és így hideg-meleg segítségével, tagjaink használhatását, külső-belső egyensúlyunkat is némileg visszanyertük, s megtudtuk az éjjel titkait; hogy t. i. kettős mozdonynyal kellett a vihar ellen küzdenünk, és annyi érővel, hogy a szükséges gőz fejlesztése czéljából állottunk meg oly gyakran.

Római utcarészlet 
Sűrűn esett még mindig a hó. Nem is nappal, hanem szürkés-ködös félhomályban haladtunk Laibachig, hol a vezető „öt percz"… „Bis auf Weiteres"-e szeget ütött fejünkbe (természetesen csak képletileg). Lett az öt perczből négy válságos óra; küzdelem — nem az élet, — hanem az ebédért. Ez mind nem volt nagy mulatság; de ki deczember havában útnak indúl, tudja, mi érheti .. . és csak maga ellen zúgolódhatik. Eltelt az idő a város megtekintésével, kis vásárlásokkal, ez első uti kalandunk és Laibach városa emlékül. Nem is volt hiába az ebédért való küzdelem. Ki előbb, ki utóbb, jóllaktunk valamennyien. Két órakor elhelyezkedtünk, ki-ki elfoglalva előbbi helyét, és három óra után haladtunk két állomással előre, Franzdorfon át Loitschig. Ott, meredek sziklafalak közepett, újból megrekedtünk. Se előre, se vissza nem mehettünk; az út kellő közepén töltöttük az éjszakát.

Porta Angelica 
Eszembe jutott másnap reggel Schubert: „A természet tükre" czímű művének első szakasza. Jajgatott társaságunk majd egyik, majd másik tagja. Ki rossznak találta kávéját, ki nem kapott theát, s így tovább .. . ad infinitum. Magamban gondolám: „Mégis meg van az életre legszükségesebb, mi nélkül öt másodperczig sem lehetnénk el: van légköri levegő, bár hideg, de jó, friss, ozondús levegő." Kis vártatva lett (társaságom fiatal hölgyei által habart) erősítő borleves is. Új erővel néztük a szép téli képet. Akarva, nem akarva, be kellett látnunk, hogy „Ember tervez, Isten végez" ismét bebizonyúlt. A karácsonyestét Rómában már sehogysem tölthetjük.”

XIII. Leó pápa 
Uhrl Józsa a kor elismert pedagógusa volt, akinek a számos szakmai cikke mellett több könyve is megjelent. A könyvei közül kettő mű az, ami passzol a blog tematikájába. Az „Emlékek római utamból” lényegében az olaszországi utazása első szakaszát mutatja be és miután a csapat Rómát elhagyja és Nápolyba érkezik, véget is ér a mű. Uhrl Józsának azonban jelent meg egy másik útleírása is „Nápoly, Pompeji, Florencz” címmel, ugyancsak 1888-ban, melyben az utazás további részét mutatja be valószínűleg. Azért írom, hogy valószínűleg, mert ez a mű még nem része a gyűjteménynek, de ami ennél is érdekesebb, hogy gyakorlatilag nem lelni a könyv létezésének a nyomát sem az interneten. Az szinte biztos, hogy megjelent, de kérdéses, hogy előbukkan e majd valamikor. Eddig még nem sajnos nem tudtam nyomára bukkanni, de bízom benne, hogy egyszer sikerül beszerezni és elolvashatom a zarándokút második szakaszát is. 

Korabeli "pápamobil" 
Uhrl Józsa és volt tanítványai utazásának elsődleges célja az volt, hogy meghallgassák XIII. Leó pápa aranymiséjét. Eredeti nevén Vincenzo Gioacchino Pecci 1810. március 2-án látta meg a napvilágot egy Róma és Nápoly között fekvő 5000 fő lakosú városkában, Carpinetóban. Hamar eldöntötte, hogy egyházi pályára megy. 1846-ban a Perugiai egyházmegye püspökévé, majd 1853-ban már bíborossá nevezte ki a pápa. 1877. szeptember 21-én IX. Piusz pápa camerlengónak, azaz kamarás-bíborosnak nevezi ki, ami akkoriban Róma második leghatalmasabb rangja volt. 1878. február 7-én meghalt IX. Piusz pápa, majd az összeülő konklávé 1878. február 20-án pápává választotta Vincenzo Gioacchino Peccit, aki a Leó nevet vette fel. 25 éven át kormányozta a katolikus egyházat, amellyel a negyedik leghosszabb ideig uralkodó pápa lett Szent Péter, IX. Piusz pápa és II. János Pál pápa után. Aranymiséjét, amelyre a magyar zarándokok között Uhrl Józsa is érkezett, a pappá szentelésének 50. évfordulóján, 1888. január 1.-én tartotta.

Róma - életkép 

Uhrl Józsa könyve egy jól megírt élménybeszámoló egy olaszországi zarándokútról. Érezhető, hogy a szerzőnek nem ez az első műve, hiszen a könyv lendületes, olvasmányos és több ponton számomra kedves fanyar humorú is. Maga a könyv ritka, így kézzelfogható könyv formájában beszerezni nem egyszerű, de szerencsére ez esetben is van lehetőség elektronikus formában a művet elolvasni, hiszen a Szegedi Tudomány Egyetem Miscellanea Digitális mindenes gyűjteményében fellelhető és letölthető a mű. A női szerzőkkel mindig elfogult vagyok, de ettől függetlenül is mindenképpen az ajánlott kategóriát képviseli a mű, így olvassa mindenki bátran. Titkon abban reménykedem, hogy a zarándokút folytatását feldolgozó szinte ismeretlen művet is sikerül beszereznem és akkor mindenképpen visszatér Uhrl Józsa az ELBIDA projekt oldalára. 



2019. június 9., vasárnap

Három főváros

Berlin, Kopenhága, Drezda


Legutóbbi Vértesiről szóló bejegyzésemet azzal zártam, hogy a blog hátterét adó gyűjteményemből kifogytak a szerző művei, így új kötetének a bemutatása csak akkor lehetséges, ha sikerül azt beszereznem. Nos, a szerencse rám mosolygott és sikerült fellelnem egy hiányzó és nagyon ritka művét Vértesinek, így folytatom is kedvenc szerzőm életművének a bemutatását. A régóta keresett mű „Három főváros” címmel jelent meg, amelyben a szerző északi utazásának egy szeletét ismerhetjük meg, elsősorban Berlin, Koppenhága és Drezda városokra fókuszálva. A könyv 1903-ban Budapesten jelent meg, ifjabb Nagel Ottó Könyvkereskedésének a gondozásában, míg a nyomdai feladatokat ez esetben is Bittermann Nándor és Fia Könyvnyomdája látta el Zomborban. A 112 oldalas aprócska méretű könyvben 26 kép található. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában" című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Az Elba partján az óvárosban állok s várom a gőzös indulását. Mulatságból olvasom a hajók nevét a hajókerekek dobján. Hallgatom a habok halk locscsanását. Nagy csomó ember ácsorog körülöttem. A város mindkét parti látképe terül el a szemem előtt. Egy tekintetre sokat látok, akár Budapesten a dunaparti korzón.

Siegessaule

A birodalmi gyűlés háza 
Látom a hidakat hetivásáros napi élénkségükkel, látom a kimagasló, patinás kupolákkal zöldelő épületeket, melyeket megismervén, sorra nevezek. A kép közepén uralkodik a pompás Frauen Kirche, azután a különös Zwinger-épitkezés, de az uj múzeum és hasonlóképen az uj királyi palota, a Belvedere a Brühl-féle terrasse-on, az udvari színház, a zöldtetős japán palota s. a. t., de a tekintetem folytonosan visszatér az impozáns tornyú, felső rövid, de magastestü, lapos födelü katholikus udvari templomra, amely akármilyen sajátságos formájúnak is tűnik a szembe, a felső párkányon szabadon álló, nagyszabású kőszentjeivel — melyek messzire ellátszanak — mégis remek egy építkezés. Azt beszélik körülöttem, hogy a fényképészek erről a pontról szeretik lekapni a várost lemezükre, a festőknek is ez adja a legjobb perspektívát. Nézzük hát több ideig, hogy a kép belevésődjék az emlékezetünkbe.

A városháza 
A jelharang megkondult, kisvártatra indulunk. A hajóról még jóidéig látjuk a várost, de azután, a Máriahid alatt a vizkanyarulaton elhaladva, egymásután tűnnek el azok a kimagasodó alkotások, melyeket Drezdá­ban megcsodáltunk.

I. Vilmos császár palotája 
A földélzeten kis leánykák halk, fojtott hangon árulják, lányos lágysággal kínálgatják a képes levelező­ lapokat azokról a tájakról, melyek bontakoznak előttünk. Veszünk válogatva, mert. némelyiken művészi érzéketlenség és verssorok olyantól, aki beletolakszik a poézisba. A levelezőlapon hangulatos, tömör sorokban megírjuk az üdvözlést az Elbáról, piczi hírt adva magunkról, haza­ érkezésünkről. Nem is kell sokat írnunk, a levelezőlapokra, mondom, szellemes és szellemtelen versek vannak nyomtatva, az egyiken turistái szempontból megáll ez az igaz beszéd:

„Die Thaler, die Höh'n,
Die Felsenwand,
Das alles schmückt schön
Den Eibestrand."

Valóban szép utazás esik az Elbán a szászok földén keresztül, fölér egy kis rajnaival. Sokféle a benyomás, melyet szerzünk az Elbán hajózván.

II. Vilmos császár palotája a Lustgarten felől

Trón a lovagteremben 
A  zöldelő előhegyek közt, legelőbb jönnek a szemhatárba a városiak közeli kiránduló helyeinek a zöldbeli restaurácziói, külön az uri osztályé, külön a csinadrattát kedvelő plebejikus népé, (daczára, hogy a drezdai híres képtárban annyi mestermű hirdeti az emberek egyenlő­ségét) s azután azok a kedves, árnyas zöldből, helylyelközzel villaerdőkből kimagasló, előfehérlő nyaralók, a melyekbe menekülnek nyár derekán, olvasztó hőségben a háztengernek lakói. Mikor az idegek lázonganak, jó pihenő esik bennök. Végre következnek a Priessnitz folyócskának az Elbába torkollása után gomba számra a gazdasági épületek. Hegyhátak, magasságok tünnek fel azután; hangoztatják a nevüket, de minek nekünk az?! Közbül kőbányákkal meglikgatott helyek.

A királyi palota kápolnája

Nagy Frigyes szobra 
A viz fölött nevető sirályok lebegnek. Balpartra irányulnak a látcsövek, bükkök, tölgyek magas és mély erdőire, várakra és omladékra, nevető szőlőhalmokra. Közönként kisebb-nagyobb községek; kiemelkedik a látott képekből a szikla magasán uralkodólag fekvő Scharfenberg-kastély s odább — Meissennél — messze terjedő park zöldjéből a még tornyosabb Albrechtsburg. Szépen látszik a dom, az iskola, melyben Lessing növekedett. Loschwitz következik azután nyaraló telepével, soksarkos, formás építkezés. Loschwitz után Blasewitz, Wachawitz, általában több „witz"-el végződő helység, csaknem annyi, mint Bécs körül a sok „ing" végződésű. Első közöttük Pillnitz, villasorral, terjedelmes királyi kastélylyal, melyben a szász király szokott nyaralni. A kastélynak hosszabb a története, mint sok városnak, de mellőzzük ezt, ugy is meglátszik rajta, hogy nagyon vén. A király is inkább a mögötte elterülő kastély-kertért jön ide, melyben — mondják — száz éves kamélia törzse van. Ezt ugy elhiszem, mint azt, hogy Meissenben minden iskolamester büszke arra, hogy Lessing ott tanult, de hogy magnolia-fa, Olaszország legnagyobb és legszebb virágfája ezen az éghajlaton — ahol télen az Elba jege zajlik —- virágot is hozzon, sehogysem tudtam elhinni.

A régi muzeum III. Frigyes Vilmos szobrával

A tözsde palotája 
Pompás kilátások nemcsak alulról fel, de mondják, még szebbek felülről le az Elba-völgyre. Porshergről például 300 helység és 200 hegycsúcs látszik. A parton szaladó, el-el tűnő, meg-meg előkerülő vonat járása igen szép. Schandau városnál, az Elbán keresztül vetett vashídon, fejünk fölött dübörög a gőzkocsi. Ezen a vizi útvonalon, melyet a szászok földén Bodenbachig tettem meg, engen minden urasági kastélynál jobban érdekelt a tulajdonképeni Szászországi Svájc. Látszik legszebb részlete a hajóról. Lehet rajongani a természet ölén Természet-asszonyért.

Amalienborg

Örsted Parken 
Itt a kettős Basteifelsem melynek egyikem a folyam partjáról egész meredeken és merészen, égbetörő magaslatán, rácsozott, zászlós helyről, isteni kép lehet a lelátás. Most is annyian vannak a szük magason, a hányan csak elférnek. Kiránduló társaság, urinép, napernyős nő- világ, lelkes turistahad. Felrajzolva én is láttam az onnét való kilátást, a Königstein, Liliensleiu, a Zschirnslein csonka-kupos hegyek magasára, folyóvíznek mélyére. De még talán ennél is szebb a folyó tükréről a fölnézés! Nyakunk megfájdul a fejünknek hátracsavarásától. Ez is olyan sziklamagaslat, amelyet legjobban lehetne hanyattfekve nézni. A kettős kőtorony sok rétegéből, a geologus mennyit tanulhat! Ha nem volna már annyi idő mögöttem, kiszállnék.

Rosenborg 
A magaslatokat a mélység fölött a Basteibrücke köti össze. Iveken nyugvó, megcsodálni való hidalkotvány, preparált természeti szépség. Az ivek lába azokon a nagy sziklatuskókon nyugszik, melyek hasonlóképen a mélységből nőttek fel, hogyan és miképen? egymagukban, mondja meg a geológus, és ha ez se tudja, maga a teremtő Isten. A természet és az emberi kéz mesterkedésének egyöntetű, merészen remek kivitele. Üljön ünnepet az emberi agy ilyennek a láttára.

Thorwaldsen muzeuma

Márványtemplom 
A közönség jókedvűen sétál a kőhidon, amely elenyésztette alatta a mélységet. A hová előbb csak kő­száli sas szállt le pihenni, ott most az ember lelke gyönyörködik a természet szeszélyes voltában és a gondolkozó fő csodálkozik az utolérhetlen kéz világraszóló alkotásán.

Siegesdenkmal 
Ekközben az ég lángba borult Nyugaton. Az ég elmélyít, a hajó elringat.

Wettin-obeliszk 
A Szászországi Svájcznak ez a kicsi, de fölötte érdekes részlete, s a rajta elömlött rózsatenger, legyen, lelkemben életre keltett éjszaki utamnak a méltó befejezése.”

Belvedere 
Vértesi Károly a blogban bemutatott első műve, vagy pontosabban műpárosa az „Az éjféli nap országában” főcímmel megjelent könyvek voltak. Elsőként a Svédországról, majd azt követően a Norvégiáról szóló rész jelent meg az ELBIDA projektben. Vértesi Károly több magyar írótársával együtt, a Magyar Írók és Hírlapírók Társaság tagjaként, 1897-ben Stockholmba utazott a IV. Nemzetközi Sajtókongresszusra, mely északi utazás eredménye lett az „Az éjféli nap országában” című műpáros. Az északi utazása során azonban nem kizárólag csak ezt a két országot utazta be Vértesi, hanem eljutott Dániába is, valamint természetesen átutazott Németországon is. A „Három főváros” című munka lényegében, a szerző északi utazásáról született művek egyike, pontosabban az említett útról született első mű, hiszen a kötet megjelenését követő évben jelent csak meg aztán a már említett „Az éjféli nap országában” főcímű dupla munka. Az északi utazásáról tehát összesen három könyvet jelentetett meg Vértesi Károly.

Johannes Strasse

Zwinger 
A „Három főváros” nem a legjobb műve a szerzőnek, de az egyik legritkább. Természetesen objektív számadatokkal nem rendelkezem a kiadott példányszámról, de vannak tények, amelyek alátámasztják a kijelentésemet. Napi szinten keresem, kutatom az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteménybe passzoló műveket, immár ötödik éve. Eddig egyszer sem volt lehetőségem megvenni a művet, sőt nem is láttam azt soha. Kutakodva az aukciós archívumokban is azt találtam, hogy mindössze 3 esetben szerepelt árverésen a kötet, 2008-ban, 2011-ben és most 2019-ben. Nem meglepő tehát, hogy végtelenül boldog vagyok a beszerzett kötet kapcsán, hiszen így tovább nőtt bennem a remény arra nézve, hogy sikerül valamikor egy teljes Vértesi életművet a könyvespolcomon tudni. Már csak három mű a hiányzik.

Palota a Königlicher grosser Garten-ben

Városi kiállitási épület 
Ahogy már jeleztem, véleményem szerint nem a legjobb műve Vértesinek a most bemutatott „Három főváros”című munka, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne. Vértesi egyedi stílusa, furcsa humora és különös gondolatmenete számomra mindig igazi olvasmányélményt jelent, de tény hogy vannak a művei között színvonalbeli eltérések. Ezen művéről semmi korabeli információt nem találtam, sem dicsérő, sem kritizáló cikket, ugyanakkor személyesen azt érzem, kicsit szűkre fogta a terjedelmet, ezért az olvasónak könnyen támadhat olyan érzése, hogy a szerző felszínesen ír. A könyv tiszta szövegterjedelme 100 oldal (a maradék 12 oldal, idegen szavak tára és saját könyveinek reklámja), melyben, a három nagyvárosban, és egy rövid elbai hajóúton látottakat írja le a szerző. Az a szerző, aki például Konstantinápolyról egy közel 300 oldalas kiváló könyvet ír. Szóval azt gondolom, a szűkös terjedelem ez esetben a minőség rovására ment.

A királyi kastély Pillnitzben 

A mű mindettől függetlenül Vértesi Károly kedvelőknek kötelező darab, mindenki másnak pedig csak ajánlott. Természetesen tudom, semmit nem ér az ajánlás, ha nem lehet a művet beszerezni. Vértesi ezen műve könyv formájában valóban extrém nehezen beszerezhető, ugyanakkor a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálható és ingyenesen letölthető a nagyon ritka kötet. Töltsétek és olvassátok bátran. Reményeim szerint nem kell éveket várni újabb Vértesi Károly művét bemutató bejegyzésre, de tény, hogy a hiányzó kötetetek beszerzéséhez nem elég, ha a forrás rendelkezésre áll, hanem végtelenül nagy szerencse is kell hozzá. Keresem, kutatom és remélem hamarosan a szerencse is mellém szegődik. Ha így lesz, értesülni fogtok róla.