2020. február 16., vasárnap

Utazásom Marokkóban

Régen jártunk már Marokkóban. Antoni Ferdynand Ossendowski volt talán az utolsó szerző, akinek „Sivatag népe” című munkájában az országról olvashattunk. Dr. Zsivny Viktor, „Utazásom Marokkóban” című munkája azonban most ismét a sivatagos vidékre kalauzol minket. A szerző két tanulmányúton vett részt 1930 nyarán, amely során összesen 3 hetet töltött az országban és ez alatt tanulmányozta azt földtani és tereptani szempontból. A tudományos ismeretek mellett az utazás során azonban számos egyéb benyomást is szerzett, melyről előadások keretében számolt be a Kis Akadémián. Az előadások sikerét látva végül, a szervezet illetékese úgy dönt, hogy a „A Kis Akadémia Könyvtára” sorozat XII. köteteként, nyomtatásban is kiadják a szerző élményeit. 1934-ben Budapesten jelenik meg a mű a Kis Akadémia kiadásában. A mindösszesen 84 oldalas könyvben, számos kép és illusztráció található.


   
Dr. Zsivny Viktor vegyészmérnök, mineralógus 1886. november 30-án született Budapesten. A gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd maradva a fővárosban a műegyetemre iratkozik be. 1908-ban szerez vegyészmérnöki oklevelet, majd 1924-ben a Budapesti Tudományegyetemen ásvány és kőzettanból doktorál. 1912-től kezdve a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárába dolgozik, ahol 1932-ben már az ásvány-őslénytárának ideiglenes igazgatója lesz. 1934-ben az Országos Természettudományi Múzeum ásvány-őslénytárának igazgatója. Múzeumi állása mellett az oktatás rendszerét sem hagyja el. 1916-ban a Kertészeti Tanintézet ásványtan előadója lesz, majd 1918-tól a műegyetem általános kémia tanszékének tanársegédje. Tudományos kutatások céljából sokat utazott. 1927-ben Ausztriába és Norvégiába utazik, majd 1928-ban Svájcban és Dániában jár. 1929-ben Dél-Afrikában, míg 1930-ban Marokkóban vesz részt tanulmányúton. 1922-től intenzíven foglalkozott kristálytannal, kristályoptikával és a kőzetek vegytanával. Idehaza Kis és Nagybánya, a Lahócza hegy, Rudabánya, a Vaskő és a Velencei hegység ásványait dolgozta fel. Élete során több új ásványt is felfedezett. 1953. október 14-én, 67 éves korában hunyt el Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Eleinte a marrakes-mogador-i úton haladtunk, amely a sivatagi jellegű, kietlen, vörös színű, alluviális Marrakesi-síkságnak tengelyében nyugat felé halad. Tőle északra emelkedik a Dzsebel Erduz mészkőből álló kicsiny tömege, amelyben jó megtartású devonkorú kövületeket gyüjthettünk. Helyenként csaknem növénytelen hammadán haladtunk, amelynek felszínét csupa kő borítja. Sisaua környékén jól láthatóak a mészkő és foszfátrétegből álló, gúroknak nevezett, lapos tetejű izolált hegyek. Ank el Dzsemel-nél elhagytuk a főútat és délnek fordulva mai célunk: Imi n’ Tanut felé igyekeztünk, állandóan növényzetben szegény, sívár, krétakorú üledékkel borított területem haladva.

Marseille-ből ezen a hajón indultak útnak 

Ben Gerir-i házak

Marrakes 
Konzerves ebésünket egy piszkos patak melletti festői olajligetben fogyasztottuk el bámészkodó bennszülöttek segédlete mellett, akik részben orrunk előtt, részben tisztes távolságban helyezkedtek el, bámulva, hogyan tünnek el az ízletes falatok gyomrunkban. Befejezte után a szegények összeszedték az ebéd maradványait. Nem volt kenyérmorzsa, vagy üres szardiniás doboz, amely elkerülte volna figyelmüket. Az egyik kisleány egy kiürített szardiniás dobozban hagyott olajjal először haját kezdte kenni s csak amikor néma apja jelbeszéddel megmagyarázta neki, hogy az olaj ennivaló, - mártogatta ki kenyérmaradványokkal, jó étvággyal. Előbb gondolt a cicomázásra, mint a gyomrára. Imi n’ Tanut-ig, ahol megszállandók voltunk a táj változatlanul sívár maradt. Buabut vidékén részletesebb földtani megfigyeléseket végeztünk.

Pálmacsoport Marrakes falai alatt

Marrakes falai 
Az úton egymásután két kellemetlen incidens ért. Két személyszállító autóbuszunk és egy teherautónk volt. Délután ¼ 6 körül olyan rossz, kanyarodó útrészlet elé értünk, hogy ki kellett szállanunk. Míg az első autóbusz ügyes és óvatos soffőrje néger szolgája segélyével, aki az út mélyedéseibe rakott kövekkel egyenlítette ki a felszín egyenetlenségeit – baj nélkül vezette át a kocsit a kényes helyen, addig a másik autó a meredek, köves kanyarodónál egyszerre csak visszafelé kezdett gurulni s aggodalommal eltelve és lélegzetet visszafojtva kellett látnunk, hogy felfordul. Hamarosan kitünt, hogy a soffőrnek szerencsére semmi baja sem történt. Míg az első autóbusz kétszer megfordult a baleset helye és a legközelebbi falu között, hogy bennszülötteket hozzon segítségül, addig a geológusok fiatalabbjai kalapácsukkal nagy tömegű földet takarítottak el a felborult autóbusz egyik kereke mellől, hogy felállításnál ne legyen útban. 

A Tin Mal mecset 

Átkelés az Urika-folyón

Húst feldaraboló bennszülöttek Talbanin-ban
Komikus képet nyújtottak geológusaink, amikor a felfordult autóbuszból kihúzott cók-mókjukat igyekeztek rendbehozni. Az egyike, egy német, alaposan összeroppant garderobe-kofferjét javítgatta s hamisítatlan német szokás szerint már kártérítésről handabandázott, egy spanyol trópusi sisakját, amelyre olaj ömlött, tisztítgatta, egy portugál pedig kilyukadt nadrágját varrogatta. Végül sikerült az autóbuszt talpraállítani és örömmel konstatálhattuk, hogy néhány horpadáson kívül nem történt baja.

Az animiter-i kaszba 

Vizet merítő nők Buabut mellett

Törpe növésű Euphorbiák 
Alig indult azonban el a két autóbusz, az 1. számú egészséges autóbusznak tört el a tengelye. Utasai kénytelenek voltak átszállani a teherautóba úgy, hogy egy autóbusszal és egy teherautóval tartottuk meg bevonulásunkat este 9 óra tájban, koromsötétségben a kis Imi n’ Tanut falúba. Az eltört tengelyű autóbuszt soffőrje egész éjjelen át a baleset színhelyén javítgatta.

Az Ingherm-erőd udvara

A Tenszift-folyó

Agyagedényvásár Szafi-ban 
Részben az erődben, részben egy zsidó házban szállásoltak el bennünket. Magam az utóbbi helyre kerültem s nemsokára meg kellett győződnöm, hogy a kalandoknak még nem szakadt ma vége, mert az éjjel bolhákkal, csótányokkal, főként azonban poloskákkal kellett a harcot felvennem. Érdekesek az erőd modorban épült házak, amilyenben én is laktam. Külsejük teljesen igénytelen kinézésű, csupasz falaik tagozatlanok és várfalakhoz hasonlítanak s nem is sejtetik, hogy mögöttük többé-kevésbé csinos helyiségek és üde zöld, árnyékos kert, valóságos kis oázis húzódik meg.”

Benszülöttek kunyhói a szafi - casablancai út mellett

A rabat-i Sella nagy kapúja 
Dr. Zsivny Viktor 1930 nyarának elején utazik Párizsba, ahol a Société Géologique de France azaz a Francia Földtani Társaság az alapításának századik évfordulóját ünnepli. Az ünnepségek előtt és után a társaság több tudományos kirándulást is tervezett, melyre az ünnepi alkalmon résztvevő, a világ minden pontjáról érkező tudósokat invitálták. A tanulmányutak úti célja elsősorban Francia-Marokkó, Algéria és Tunisz volt, melyek közül Zsivny végül a Marokkói utak közül választott kettőt. Az úti cél a szerző elmondása szerint elsősorban azért volt vonzó, mert 1930-ban Marokkóban kirándulni körülményes és kockázatos volt, de így szervezett keretek között olyan helyre is lejuthatott, ahová vélhetően egy önálló expedícióval nem. A két tanulmányút, mintegy 3 hétig tartott.

A rabat-i Hasszan-torony

A meknesz-i Bab Manszur el Aleüzs

Gabonavásár Meknesz-ben 
A kötet a Kis Akadémia Könyvtára sorozat XII. kötete, mely lényegében a szerző Kis Akadémián megtartott előadásának könyvé formált verziója. A Kis Akadémia nevét Eötvös Lorándnak köszönhette, hiszen az ő javaslatára cserélték le a kezdeti Egyetemi Asztal-társaság megnevezést. Az immáron 121 éve, 1899-ben alapított társaságot a budapesti tudományegyetem fiatal oktatói, azok közül is elsősorban, de nem kizárólag a természettudományok területén jártas oktatói hozták létre. A cél az ismeretterjesztés volt, tudományosan színvonalas minőségben. A hétfőnként megtartott előadásokat közös vacsora is követte, ahol a társaság tagja vehettek rész, így az ismereterjesztés mellett amolyan kapcsolat és közösségteremtő feladata is volt a Kis Akadémiának. 1942-ig mintegy 1000 előadást tartottak meg és mindig törekedtek arra, hogy a legszélesebb körben tájékozódjanak a tudományos, műszaki, művészeti, társadalmi és történelmi területen. A Kis Akadémia végül nem bírta tovább és 1944-ben Budapest ostromának kezdetéig működött, majd megszakította tevékenységét. Ismereteink szerint a háború befejezését követően, már nem kívánta senki újraéleszteni a közel 50 évig működő Kis Akadémiát. A társaság által kiadott Kis Akadémia Könyvtárában 1942-ig több mint ötven könyv jelent meg.

Meknesz-i vízárús

A Bab Szeba Fez Dzsedid-ben

Fez Dzsedid-i rézműves  
Zsivny Viktor könyve sok tekintetben hasonlít az előző bejegyzésben bemutatott „Oroszország és hazánk” című kötethez, amely csakúgy, mint a most bemutatott kötet, nem vegytiszta utazásról szól. Bár a két mű között terjedelemben és mélységben jelentős különbség van mégpedig Thallóczy javára, de minkét szerző ugyanúgy egy kicsit száraz, sok adatot tartalmazó bevezető résszel kezdi könyvét, majd utána következik az úti beszámoló blokk. Zsivny művének első részében részletesen bemutatja Marokkó földrajzi fekvését, politikai beosztását, domborzatát, vizeit, földtörténetét, ásványi anyagait és bányászatát, valamint történelmét és lakosságát. Ezt követi a klasszikus értelembe vett úti beszámoló.  Míg Thallóczy úti leírásában a néprajzi elemek dominálnak, addig Zsivny beszámolójában az ásvány és földtani ismeretek. Zsivny művében végig jelen vannak a tudományos észrevételek, amelyek főként szakkifejezései miatt nehezítik a mű gördülékeny olvasását, de amennyiben ezen az apró kellemetlenségen túl lépünk, akkor a szerző személyes élményeinek és az országban szerzett benyomásainak leírása élményszámba mennek.

Fez Dzsedid-i "virsli" sütő

A Seraser-folyócska Fez-Dzsedid mellett

A Rue Kléber az algir-i Kaszbá-ban 

A terjedelem tekintetében Dr. Zsivny Viktor könyve amolyan egyéjszakás kaland, hiszen az apró méretű könyv még a száz oldalt sem éri el. Ezt a tényt fontos figyelembe venni, amikor értékeli az ember a művet, hiszen valójában ekkora terjedelemtől nem szabad ugyanazt elvárni tartalomban és élményben, mint egy több száz vagy akár ezer oldalas nagy műtől. Amennyiben valaki azonban gyors és könnyed élményre vágyik az útleírás kategóriában, annak tökéletes választás, hiszen egy ritkán utazott vidékről szóló, különleges útleírásról beszélünk. A beszerzése nem lehetetlen, de nem is rendelhető meg, vagy lelhető fel azonnal bármely antikváriumból, vagy könyves piactérről. Közepesen ritkának mondanám, de terjedelmének hála, az ára tipikusan nem szalad el annyira, hogy komoly fájdalmat okozzon. Elektronikus formátumban nem letölthető a mű, így csak a nyomtatott kivitel az egyetlen beszerezési lehetőség, ha valaki olvasni szeretné. A műben csodás fotók találhatók, de pocsék minőségben. Olyan zajosak már eredendően a könyvben is, hogy van kép, amihez ha a szerző nem teszi mellé a képaláírást, magam sem tudtam volna, hogy mit ábrázol. Ez sajnos érzékelhetően levon egy útleírás által nyújtott élményből. A szerzőtől ez esetben sem búcsúzunk még az ELBIDA projektben, hiszen Dél-Afrikai élményeiről jelent meg még nyomtatásban írása, amely amint a gyűjtemény része lesz, a blogban is megjelenik újra Dr. Zsivny Viktor.






2020. február 9., vasárnap

Oroszország és hazánk

Legutóbb Líbiában jártunk, most pedig Oroszországba utazunk. Dr. Thallóczy Lajos „Oroszország és hazánk” című műve különleges kötet. Valójában a könyv gerince nem utazásról szól, hanem sok-sok száraz adatról, mezőgazdaságról, kereskedelemről és iparról, mégpedig Oroszország és hazánk viszonylatában. A műnek ugyanakkor van egy közel 100 oldalas „úti emlék” blokkja is, amelyben a szerző Oroszországi élményeiről mesél. Egy olyan szerző, akinek élete és teljesítménye egészen figyelemre méltó. A könyv 1884-ben jelent meg Budapesten az Athenaeum Társulat gondozásában. A mű megjelenését a „Magyar Királyi Földmivelés, Ipar- és Kereskedelemügyi Ministérium” támogatta. A 276 oldalas műben 41 szöveg közé nyomott kép található, melyet Dörre Tivadar rajzolt.



Dr. Thallóczy Lajos 
Dr. Thallóczy Lajos magyar történész, politikus Strommer Benedek Lajos néven, 1857. december 8-án született Kassán, egy felvidéki német ajkú polgári családban. Apja Strommer Benedek, míg anyja Uhl Van der Well Margit volt. Nevét 1877-ben változtatta meg. Tanulmányait 1875-1879 között a budapesti egyetemen végezte, ahol középiskolai tanári és bölcsészdoktori címet szerzett. 1879-ben magyar gazdaságtörténetből magántanári képesítést szerzett. Rövid ideig a Magyar Nemzeti Múzeum, majd 1879-től a Magyar Országos Levéltár tisztviselője volt. 1874-1884 között a „Századok”, 1876-1880 között az „Archaeologiai Értesítő” segédszerkesztője, majd 1877-1878 között a „Magyar Gyorsíró” szerkesztője. 1883-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1895-től rendes tagja. 1913-tól a Magyar Történelmi Társulat elnöke és a magyar Balkán-kutatás megalapozója volt. 1885-től a közös Pénzügyminisztériumhoz tartozó udvari kamarai levéltár igazgatója. Gróf Tisza István miniszterelnök Thaly Kálmánt és Thallóczy Lajost bízta meg Rákóczi hamvai hazahozatalának lebonyolításával. 1908-tól osztályfőnök a közös Pénzügyminisztériumban, majd 1912-től valóságos belső titkos tanácsos, míg 1916-tól a megszállt Szerbia polgári kormányzója lett. 1916. december 1-jén Ferenc József temetéséről hazajövet Magyarország történelmének legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségben halt meg Herceghalmon, 59 éves korában.

Részlet a könyvből:

„Az uráli kormányzóság középpontja Orenburg. Egyúttal az ázsiai orosz sivatag kulcsa. Mint sok orosz város: ez is parancsra keletkezett. Előbb várat emeltek, azután önkénytesen vagy önkénytelen lakosságot hoztak a városba. A mint keletnek és délnek haladunk, mindig Nagy-Péter és II. Katalin nevével találkozunk. Nagy Pétert az igazi orosz nem szereti. Szemére vetik, hogy nyakukra hozta az idegent, ösi szokásaikat felforgatta. Az unokáknak mintha fájna az elődeiken elkövetett kíméletlenség. S ez mutatja a császári-ács nagyságát. Az emberi tömegből ő ácsolt úgynevezett nemzetet, fegyveres csapatból hadsereget, területből államot. Nagysága abban áll, hogy felismerte, hogy kell nemzetével bánni, hogyan kell terjeszkedni. Katalin czárnő azt a munkát, melyet Péter szláv erőszakossággal kezdett, német szivóssággal folytatta. O fogta járom alá az orosz janicsárokat: az autonóm érzelmű kozákságot, hatalmas eszközt formálva belőlük. Az utódok haladnak ezen a pályán, nem csak a traditio, de az ösztön s a földrajzi lehetőség is űzi, hajtja őket terjeszkedésökben.



Munkás
A Volga területétől délkeletre végtelen rónaság terül. A viszonyok Samarát tettek vasúti és közlekedési központtá. Itt van az astrachan-kaspii Volgahajózás s az Orenburgig épített vasút találkozója. Az Orenburgig terjed vonal lakatlan vidéken robog végig. Órák hosszant nézhetjük a puszta lapályt, élő nem tünik szemünkbe. Nagy ritkaság, ha egy-egy tatár ault (falut) pillantunk meg. Igazi aulok, palóczosan ejtvén ki az ólat. Nagy néha egy keservesen megaranyozott orosz templom pillant feléd, az a lehajlós ágú kettős kereszt is, mintha unná hirdetni a mindenható dicsségét, oly álmosan mered az égnek. A szélmalmok csöndesen pihennek a forró, szellőtlen időben. 


Moszkva

Lepényárús
A legel ménes bámulva nézi a zakatoló vonatot, a vezérlő felágaskodva hegyezi füleit, a többi összebúvik, csak a kis tapasztalatlan csikó merészkedik előre. A vonat füttyétől az egész had megriad s porfelleg jelzi a merre elvágtattak. Végre elérjük Orenburgot, melyet az Ural folyó ural. Rozzant vasúti hidon kell átmenni, a mozdonyvezető keresztet vet, jó keresztény utasok szintén, még a tatár is gondolatban Allahhoz fohászkodik. Bizonyára ezt a hidat is megigazitják néhány baleset után.


Iván Blazsenoj templom

Nagy-oroszországi parasztok
A város maga, mint ilyen, arról nevezetes, hogy semmi különös nincs benne. Legfeljebb arról ismerjük meg Ázsiát, hogy a járművesek (kocsisoknak nem lehet neveznünk) beérik a kialkudott sommával. Hosszú, egyenes poros utczák, egy csomó keresztény templom s néhány mecset s hajdani vár romjai, melyet Pugacseff nem tudott megostromolni.


Mordvinok

Kasan
A város végén már karavánok állomásoznak. Karaj nyakú, álmosszemű tevék százszámra állanak sorjában, várva, a terhet. Mellettök kirgiz hajcsárok élvezetesen töltik a napot, a mennyi ben alusznak. A vezérfelügyelő hosszú hálókabáthoz hasonló felöltővel, felhajtott prémkámzsával a fején, csöndesen pipázik a teve púpján. Most van az ázsiai vásár évadja, mely néha félesztendeig is eltart.


Volgamelléki előkelő cseremiszek

Keresztény cseremiszek
Ázsia délnyugati sivatagbeli lakosai itt adnak találkozót egymásnak. Chiva, Bokhara, Taskend, Turkesztán, a kirgiz sivatag lakói ide hozzák nyers terményeiket, melyekért gyarmatárúkat és kelméket visznek cserébe.


Pogány cseremiszek

Vot jákok
A vásárt a várostól öt verstnyire tartják egy kaszárnyaszer épület óriási udvarán: a minamnoin. A sivatag állatvilága úristen adta nyelvét halljuk mindenfelé. Az európai elemet a rövidre nyirt hajú, hosszú szakállú muszkák képviselik. Főszerepet mégis az élelmes tatárok játszanak. Értenek az ázsiaiak nyelvén s nagyon ismerik a természetöket. De nézzünk körül a vásárban.


Kalmuk pagoda

Kalmuk főnök
Közepén a térnek óriási kutak, melyből ember, állat egyaránt s egyszerre iszik. A tértől oldalvást, oh csodák csodája, egy Hotel de Paris díszeleg, mely előtt pusztai kövérfarku juhok bégetnek, mig gazdáik bőrükre alkusznak. Odább van a rengeteg lóvásár, melyen a pusztai lovak mindenféle, szebbnél-szebb válfaja van képviselve, kezdve az erős csontú, kisfejü kirgiz lovon, a félvér arabsokig. Majd meg a kis, kajla szarvú marhacsordákhoz érünk, ezek jobbára baskírokéi, a sivatag tótjaié. Amott bőröket s gyapjút harácsolnak a taskendiek. Komoly nép, kikkel a muszkák is tisztelettel beszélnek. Ezelőtt tisztán cserekereskedést űztek, melynél természetesen a muszkák és tatárok nyertek. Most azonban a sivatagbeliek is szemesek s portékáikért megkivánják a szines rublákat. A vásár estefelé legélénkebb, fél Orenburg kint van s alkuszik akár vesz, akár nem. Este aztán megszólal a harmonika s az ázsiaiak ingyenes zeneélvezetben részesülnek. A kenyér, sajt és kvasz (kenyérpálinka) árusuk egetverő ordítozása összhangzóan vegyül a kínos dallamba.


Kalmuk tánczosnők

Pusztabeli vásár
Késő este volt, mikor egy jámbor kirgiz-karavánnal útnak indultam Orsk, egy pusztabeli mezváros, felé, mely ide 270 verstnyire esik. Útitársam és tolmácsom egy beyruthi görög volt, kit a sors forgandósága ide vezetett. Pénztárczákkal, kendőkkel, szappannal, kenőcsökkel kereskedett s a világ sokféle nyelvén beszélt : oroszul görögös, olaszul kirgiz kiejtéssel. Két tevét béreltünk, fizetvén egy-egyért a két napi útra 4 rublát, ő gondoskodott az élelmi szerekről is. Éléskamaránkban csaj, vagyis thea, uborka, hagyma és kenyér vitte a főszerepet. Kirgiz vezetőink öten voltának, kettő családjával, élemedett hölgyek és serdül kirgiz csemetékkel, kik még nem érdemelték ki az önálló ruházatot s csak néhány rongygyal fedték be gyenge, de piszkos tetemöket.


Sátor alatt tanyázó kirgizek

Karaván
A teveháton utazás nem tartozik a legfőbb gyönyörök közé. Volt alkalmam a külső ó-budai s újpesti kövezeten üres seres kocsikon utazhatni, de ez gyorsvonat e sokat és méltán dicsért állat ügetéséhez képett. Ön-anatomiai tapasztalatokat tehetünk belső szerveink jó vagy rossz voltáról. Szerencsére éjjel utaztunk s igy a hőség, ez a kellemes kisérő elmaradt.


Borszállítás

Georgiai szépség
Holdvilágos szép éjszaka volt, mikor az avar sivatagba hatoltunk. A karaván eleinte elég élénk volt, az egyik kirgiz valami nótafélét zümmögött, a hölgyek — úgy vettem észre — a vásárfián veszekedtek, a gyermekek pedig egész európaiasan lármáznak, sivalkodtak, kis hija volt, hogy le nem estek a teve hátáról. Útitársam — Trandafir volt a neve — tapasztalatairól beszélt és elhitette velem, hogy belőle pasa is lehetett volna. Éjfélkor minden elcsendesedett, csak a tevék egyhangú ügetése hallatszott. A hold és a csillagok messzire láttatták a mérhetetlen pusztát, melyen a magas füvön kivül egyéb nem terem. Nagy néha robogott el mellettünk egy kirgiz lovas éles Hurun kiáltással, a mi üdvözlégyet jelent. Reggel felé négy hosszú pikás kozák őrjárat vágtatott felénk, daliás alakok, kérdezték, hová, honnan s egy charassoval (jól van) tovább álltak.”


A Tiflis melléki grúz templom

Cserkeszek
Thallóczy Lajos utazása leginkább Oroszország déli vidékeit érintette. Hosszabb ideig tartózkodott Odesszában, Kijevben és Moszkvában, majd bejárta a Volga vidékét. Kirándulásokat tett az ázsiai Oroszországban is. Ezt követően bejárta a Kaukázust és a Krímet. Nagyjából egy évig tartott a tanulmányút, amely eredeti célja az volt, hogy az út során szerzett információkból és tapasztalatokból megszülessen ez a könyv, melynek eredményeként a szerző remélte, hogy a hazai olvasók véleményét tudja formálni Oroszországról, vagy ha nem is sikerül a sok „balvéleményt” eloszlatni talán további Oroszországról szóló művek létrejöttét elősegíti, ezzel tágítva ismereteinket a hatalmas országról. Meggyőződése volt, hogy Magyarország fejlődése szempontjából kulcsfontosságú az Oroszországgal való kapcsolatunk.


Georgiai muzsikusok

Bakcsi-Szeráj
Thallóczy Lajos könyve nem egy kalandos expedíció leírása, még ha csupán az utazási blokkra is koncentrálunk. Sokkal inkább egy leíró jellegű úti beszámoló számos néprajzi elemmel vegyítve. Sokat ír a helyi emberek, népcsoportok külső jegyeiről, öltözködésükről, szokásaikról, dominánsan objektív jelleggel, de néha megenged magának a szerző saját benyomások vagy tapasztalatok alapján megfogalmazott véleményt is. Itt-ott történelmi visszatekintésekben meséli el az adott térségről, amit fontosnak tart.


Csufut-Kaleh

Krimi tatárok
Thallóczy műve izgalmas olvasmány lehet azoknak, akik érdeklődnek a térség iránt, vagy éppen néprajzi jellegű információkra van szükségük a régi Oroszország területén élő népcsoportokról. Bár sok szempontból száraz a könyv első mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari blokkja, mégis ajánlom mindenkinek, hogy olvasson bele, hiszen sok érdekes adatra lelhetünk a közel 140 éves helyzet elemzésében. A könyv ingyenesen letölthető az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából, így anyagi áldozatok nélkül is betekintést kaphatunk Thallóczy Lajos művébe. A szerzőtől még nem búcsúzunk, hiszen ha minden igaz van még neki az ELBIDA projekt profiljába vágó műve. Bár a gyűjteményemben a szerzőnek ez volt az egyetlen könyve, de a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, így valamikor biztosan megtörténik Thallóczy visszatérése.