2016. március 31., csütörtök

Utazásaim Belső-Ázsiában

Nagy-Turán földrajzi ábrázata

A címben szereplő mű a szerző, Dr. Prinz Gyula 1906-os és 1909-es ázsiai barangolásait mutatja be. A könyv elsőként 1911-ben jelent meg (Budapest, Kertész József Könyvnyomdája, 333 oldalon), majd a szerző 1945-ben újra kiadja. Az előszóban Prinz azzal indokolja az újbóli kiadást, hogy „arra is gondoltam, hogy a magyarságnak szüksége van reá.” 

A Kuenlun-hegylánc

A Raszkem-darja, a kuserabi tadzsik-oázissal

A második kiadás kalandos körülmények között jelent meg, melyről a kiadó előszavában olvashatunk. „ Prinz Gyulának, a felfedező utazások hőskorában az utolsó explorátorának ez a könyve Budapest katasztrófája előestéjén bekötésre készen feküdt a nyomdában. Tűz és víz, egyetlen példány kivételével, ezt az első kiadást megsemmisítette az összes képek és rajzok dúcaival együtt. Ez az újranyomás a megmaradt egyetlen példányról készült, a magyar sors legzordabb időszakának emlékeként.” 



Moréna által felduzzasztott tó a Tiensánban

Jelen kötet Budapesten 1945-ben jelenik meg a Renaissance Kiadóvállalat gondozásában 311 oldalon.

A Kokszel jégár a 8000 méteres Kungurtübe oldalfalával

A Karaagil-pamiron (4100 m) jaktulok karavánnal

Prinz Gyula geológus, geográfus, néprajzkutató 1882-ben Rábamolnáriban született, vasutas apa és nemesi származású anya gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte ahol több tárgyból többek között földrajzból is megbukott, majd érettségijét már Budapesten tette le.  1900-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre. 1903-ban Breslauban fejezi be tanulmányait. Tanársegéd lett aztán rá egy évre doktorált. Almásy György 1906-ban meghívta közép-ázsiai expedíciójára. Első útján elsősorban a Tiensan-hegység vonulatait kutatta és tanulmányozta majd 1909-ben második kutatóútján folytatta és részletesen feltárta a Tiensant. Két kutató expedíciója tapasztalatait és eredményeit írta meg Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban.

Kirgiz híd a Nárinon

A Tárim-medence pereme 

Az 1910-es években számos tanulmányúton vett részt szerte Európában. Felkérték, hogy legyen a tucumani egyetem geológiai tanszékének vezetője de ő elutasította. 1908-1912-ig a Budapesti Tudományegyetem földtani magántanára, majd 1918-ig az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára.  1918-tól először Pozsonyban, majd Pesten végül 1923-1940 között Pécsen az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára. Itt dolgozta ki máig érvényes Tisia-elméletét. 1940-1945 között a Ferenc József Tudományegyetem földrajzi intézetének a vezetője, majd nyugdíjba vonulásáig a szegedi Egyetem tanszékvezető professzora.  Számos elismerést kapott életében. 1935-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, 1939-ben Lóczy érmet, 1950-ben József Attila emlékérmet, 1954-ben pedig Munka érdemrendet kapott. 1904-től tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, majd alelnöke, főtitkára is volt egy időre. 1952-től örökös tiszteletbeli elnöki címet kap.

Átkelés a Kara-darján nagykerekű kordékon

Jégár-fülkés és morénával borított hegylánc

Politikai nézetei miatt az 50-es évektől több méltánytalanság is éri. 1949-ben MTA tagságát elveszik, majd csak 1989-ben rehabilitálják. 1973. december 31-én halt meg Budapesten 91 éves korában.

A Kogelecsab-fensíkon 3700 m magasságban

Jurt-gyűrűk és kislakok az Atbasi-fennsíkon nyáron

Részlet a könyvből:

„ Erre az útra szokatlan kísérőt kaptam. Utánunk szaladt egy kis kirgiz asszonyka, a legnagyobb hős, akit életemben láttam. A tevéjüket féltette. Átvette a teve vezetését, s jár velünk étlen, szomjan naphosszat. Két araszos fehér turbánjából ugyan csak arcocskájának fele piroslott ki, de alig lehetett több húsz évesnél. S ez a pöttöm nő két idegen, hozzá még az egyik nem is muzulmán férfival neki indul ismeretlen célnak. Folyton fecseget. A környék szegénységét nem csak legelőhiánnyal magyarázat. Beljebb a hegyekben vannak elég jó legelők, ha sok nem is. A szürt nemsokára kizöldül, akkor feljönnek a kirgizek. Most sok a farkas, ez a legnagyobb baj. Miattuk nem lehet a nyájat itt tartani addig, míg nem lesz elég fű a ménesnek. Ha feljönnek a ménesek, akkor eliszkolnak a farkasok. A kirgiz ló nem ijed meg tőlük. A szártok félnek a farkasoktól. Csodálkoztam, hogy ez a gyermekasszony mindezek ellenére velünk jön nem egy napra, hiszen vissza is kell jutnia. Bizonyosan arra számít, hogy már elindultak a kasgari karavánok, majd csatlakozhatik egyikhez. De amikor valóban megjelentek az ismerős mozgó pontok a meztelen hegyoldalon, akkor hölgyünk is aggodalmaskadva kezdett pislogni. A bestiák falkában kísérgettek bennünket.”




2016. március 29., kedd

Mexico és utazásom a tropusokon

Bánó Jenő könyve igazi különlegesség az antik útikönyvek piacán, így egyértelmű volt, hogy része lesz a bemutatandó könyvek között az ELBIDA projektben. Bánó híres utazó, akinek több az amerikai kontinenst bemutató útleírása jelent meg a 19-20. század fordulóján. A „Mexico és utazásom a tropusokon” című kötet 1896-ban jelent meg Budapesten a „Kosmos” Műintézet Kő- és Könyvnyomda és Hírlapkiadó Részvénytársaság gondozásában, 204 oldalon. A könyvben számos a szerző által készített korabeli fotó található. A mű a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyenesen letölthető itt. 


Bánó Jenő egy híres Magyarországon ma is élő történelmi család, a tapolylucskai és kükemezei Bánó család tagja. A család bizonyíthatóan közel 800 éves múltra tekint vissza. IV. Béla király 1251-ben több ősét Bánónak a szentkirály-jobbágyfiak közé emelte. A 12-13 század fordulóján született Wysobur fia, a komlósi Germanust (Gyármán) mentesítette 1259-ben az uralkodó tartozásai alól és elrendelte, hogy komlósi birtokait senki ne háborgassa. A Gyármán fiaitól származó utódok (a Bánó, a Kálnássy, a Kükemezey és Dienesfalvi) először 1350-ben osztoztak Komlós birtokán. 1415-ben egy perben kellett származásukat bizonyítani (nyolcados per), amely iratanyaga a Magyar Országos Levéltár gyűjteményének része, és egyben a legkorábbi irat ahol a Bánó család neve feltűnik.

Kanoán utazó indiánok

Bánó Jenő utazó a család egyik ismert tagja, aki 1855-ben született Roskoványon.  A fiumei kereskedelmi akadémián végezte tanulmányait, majd ezt követően tengerészapródként utazta be, Olaszországot, Franciaországot és Angliát. Utazásairól hazatérvén a vasút szolgálatában kezd dolgozni. 1889-ben nyugdíjba megy és utazni kezd. Bejárja gyakorlatilag a világot, míg nem Mexikóban telepedik, le ahol kávéültetvényeket hoz létre. Utazásairól és az ott szerzett tapasztalatairól könyveket ír és cikkekben számol be. Írásai több nyelven jelennek meg.

Indián tipusok Veracruz államból

A 20. század fordulóján kávételepeit egy ciklon elpusztítja. 1903-ban a mexikói köztársaság magyarországi főkonzulja lesz. 1910-ben egyiptomi főkonzul, majd az I. világháború idején Barcelonában él. Spanyolországi tartózkodása alatt Suleiman El Fakir álnévvel írt politikai cikkeket. 1927. augusztus 2.-án 72 éves korában hunyt el a spanyolországi Malagában.

Tipusok Venezuelaból

Életében több földrajzi társaság tagja továbbá a párizsi Societé Academique d’Historie Internacionale szervezet arany éremmel kitüntetett tagja. Legismertebb művei az Utiképek Amerikából (Bp.,1890), a bejegyzésben tárgyalt Mexico és utazásom a trópusokon (Bp., 1896) és a Bolyongásaim Amerikában (Bp., 1906).

Rio-Blanco folyó zuhataga az Agricola vasut mentén

Részletek a könyvből:

„Meggyőződve arról, hogy két év előtt kiadott <Uti képek Amerikából> czimü művemet, a tisztelt magyar olvasó közönség szivesen fogadta, és egy Budapesten megjelenő német ujsag kivételével (melynek kritikájának éle nem annyira művemet, mint az abban kifejtett politikai nézetemet vagdalta) a magyar sajtó is kedvezőleg nyilatkozott; sőt egyik-másik lap, talán túlságos jóakarattal itélte azt meg; én erőt meritve e tényekből és buzdulva az irántam tanusitott jóakaratok folytán; elhatároztam, hogy a legutóbb befejezett utazásomról és tapasztalataimról uj munkát irjak s azt, mint az előbb emlitett alkotásomat is, tisztelt honfitársaim rendelkezésére bocsássam.

Utca Antimano községben

Ezen uj, bár gyenge művem, némelyekben talán előbbeni munkámnál is nagyobb érdeklődést fog kelteni, szólván oly földrészekről, melyek eddig még hazánk szép nyelvén sem eredetiben, sem pedig forditásban nem ösmertettek.
Ugy mint <Utiképek Amerikából> cimü könyvem nem birt irodalmi becscsel ez sem dicsekedhetik azzal; egyszerü utazási leirás az egész, magába foglalva mindenből egy keveset.

Schaedler ur vendégei az első tehervonattal

Földrajzt, történelmet, természetrajzot és sok más egyebet fog a nyájas olvasó abban sorrend nélkül összekeverve találni. Ugy adom elő a dolgokat, mint a hogy eszembe jutottak, ki nem válogatva semmit.


Cuba sziget

A mexicói köztársaságban való tartózkodásom alatt, volt szerencsém a tárca-cikkek nagyobb sorozatát küldeni hazám egyes lapjainak; nemhogy tehát ez országról szólva ismétlődésekbe essem, talán nem volt tőlem helytelen eljárás, azokat keletjök szerint mint a hogy megjelentek, egybefoglalni és művem első része gyanánt ujból kiadatni.

Cuba sziget

Ily módon a t. olvasó közönség azon része, mely eddig tárca-cikkeimet nem olvashatta, avagy azokból csak egyeseket olvasott, az összesnek birtokába juthat, s bár gyenge tollal irva, sok érdekes dolgot tudhat meg azon országról, melynek régi urai az egykoron oly magas kulturán álló Aztékok voltak.
A mű második részét, utazásom Mexicóból – Veracrus kikötőn át az Antillákra és a nagy Humboldt részéről oly szépen ecsetelt Orinoko folyam által szelt Venezuela köztársaságba – képezi.”

Tájkép

„Befejezvén a kávé, cukornád, vanilia, cacao és kaucsuk-fa termelésére vonatkozó tanulmányomat, szükségesnek véltem még megemliteni, hogy én csakis laikusok, tehát oly egyének számára irtam, kiket ezen forróégövi növények praktikus termelése érdekel; ha valaki azonban ezek tudományos oldalával is meg akar ismerkedni, ott a sok botanikai mű, azokból kiböngészheti azt, a mit éppen tudni óhajt.
Nekem itt a vadonban nem állott botanikai könyv rendelkezésemre, nem irhattam tehát egyebet, mint azt, a mire a többi évi tapasztalat megtanitott s a mely esetleg az engem követni szándékozó honfitársaimnak is némileg hasznukra lehet.

Schaedler ur és egyik társa családjával

Kérem önöket, nyelvészeti képzettségem tekintetében se biráljanak szigoruan, szolgáljon mentségemül azon körülmény, hogy már több mint hat éve távol vagyok hazámtól s szép zengzetes nyelvünket, bár a legnagyobb fájdalmamra, csak a legritkább esetben használhatom és hogy teljesen el ne feledjem azt, a kajdácsokat utánzom, vagyis saját magam számára tartok hangos szavallatokat, melyeket természetesen csakis a rengeteg erdő szokott néha-néha visszhangozni, nagy ijedelmére az abban barangoló egy-egy szarvas, jaguár avagy a fára kuszó majomnak, a kik ily nyelven alig hallották még dicsérni a mindenható jó istent.

Végül kedves honfitársaimnak további jóakaratába ajánlva magamat, maradok hazafiui üdvözleteket küldve a távolból – tisztelőjük. Bánó Jenő„





2016. március 24., csütörtök

Pekingtől Párisig automobilon

Borghese herceg útja


Luigi Barzini a „Pekingtől-Párisig Automobilon” című művében a francia Le Matin újság által szervezett és 1907-ben rendezett Pekingtől Párizsig tartó kalandos autóverseny történéseit meséli el. Barzini a versenyt személyesen végigkísérte és az itt szerzett élményeiből írta meg művét. A könyv nagy sikert aratott az olvasok körében ezért hamarosan 11 nyelvre fordították le, köztük magyarra is. A szerző azon túl, hogy elmeséli a kezdetben barátságosnak induló, majd később igazi küzdelmet hozó verseny történéseit, egy klasszikus útleírást is készített a Peking-Párizs útvonalról.  Budapesten 1908-ban jelent meg a Singer és Wolfner kiadásában. A 470 oldalas könyvben 112 kép, 12 melléklet és 1 térkép is található.





Luigi Barzini olasz újságíró, haditudósító, fasiszta politikus 1874-ben született Orvietoban. 1898-ban egy kisebb olasz újságnál kezdett dolgozni, de tehetségét hamar felismerték, így rövidesen a Corriera della Sera a kor egyik legrangosabb olasz újságjához került. 1900-ban a lap kínai haditudósítója lett, ahonnan első kézből küldött beszámolókat a Boxer lázadásról. 1904-1905-ben a japán-orosz háborút kíséri végig tudosítóként, majd 1907-ben részt vesz a Peking-Párizs autóversenyen, amelyről nagysikerű könyvet ír.

Az Itala és Ettore a pekingi olasz követség udvarán

Az I. világháborúban az olasz hadsereg hivatalos haditudósítója. A háború után 1920-ban elhagyja a Corriera della Sera újságot és Amerikába utazik. Olaszországba visszatérve az Il Mattiono olasz napilap igazgatója lesz.

Átkelés az Iro folyón

Szibériában 

Barzini 1925-ben aláírja a fasiszta értelmiségiek kiálltványát és közel kerül Benito Mussolinihez. Több politikai tisztséget is betölt, ugyanakkor továbbra is dolgozik az Il Popolo d’Italia fasiszta újságnál. Jelen van tudosítóként a spanyol polgárháborúnál és az orosz inváziónál is.

Észak-Mongólia mocsaras sikságán
Az Itala a kjachtai uton megreked
1947-ben halt meg 73 éves korában. Egyetlen fia ifj. Luigi Barzini szintén ismert és elismert újságíró.

Ettore munkában
Akadály a taigában

A francia Le Matin újság által a csökkenő olvasottság felturbózása céljából szervezett autóversenyre 62 versenyző jelentkezett. A Kínába érkezésre ez a szám jelentősen lecsökkent. 4 autó és egy tricar (3 kerekű autó) 11 versenyzővel vágott neki a kalandos versenynek. Borgese herceg egy 45 lóerős olasz gyártmányú Itala típusú autóval, Charles Godard egy 15 lóerős holland Spykerrel, Auguste Pons üzletember egy 6 lóerős háromkerekű Contallal, míg Collignon és Cormier mindketten egy-egy 10 lóerős francia De Dion Bouton típusú kocsival indultak a Pekingi rajtnál 1907. június 10.-én. A szervező Le Matin újság tudósítója a holland Spyker autóval utazott.

Mocsaras vidéken Sao-huai-huen falu mellett

A kínai hegységek közt

A verseny célja a Le Matin lapszámnövelésén túl az volt, hogy bebizonyítsák az autó gyorsabb mint a ló. Az út hossza 15.000 km volt mely az alábbi útvonalon haladt: 

Peking-Kalgan-Udde-Urga-Verche-Udinszk-Irkuczk-Krasznojarszk-Tomszk-Omszk-Isim-Perm-Kazán-Moszkva-Nowgorod-Pétervár-Kowno-Berlin-Liéges-Páris

Egy szibériai faluban
A gép Tomszk közelében besüpped

A verseny számtalan kihívással és kalanddal volt tűzdelve. Átkeltek a Bajkál tavon, keresztül a Gobi sivatagon és az Ural-hegységen, végigautózták a Szibériai síkságot és a Sztyeppét, útközben pedig több mint 30 folyón és számtalan mocsaras vidéken át vezetett az út Párizsig. Balesetek, műszaki hibák és egyéb nehézségek tovább fokozták a rendkívüli út nehézségeit. A verseny során néha nem volt járható út, így nem egyszer a vasúti sínen haladtak a versenyzők és volt, hogy autójukkal vágták keresztül magukat az addig autóval járatlan vidéken. Minden nehézség ellenére végül az Itala versenyautó Borgese herceg és szerelője Ettore Guizzardi vezetésével 1907. augusztus 10.-én (62 nap alatt) elsőként ért Párizsba, és ezzel megnyerte a különleges versenyt. Collignon, Godard és Cormier három héttel később értek Párizsba, míg a tricarral induló Auguste Pons és szerelője Foucault, a Góbi sivatagi átkelésnél homokfogságba került, így a versenyt nem tudták befejezni, sőt éppen hogy csak sikerült megmenekülniük a szomjhaláltól. A versenygyőzelmet Borgese herceg gondos szerelőjének és az Itala erős motorjának köszönhette. Fölényét jól tükrözi, hogy három hetes előnye úgy is megmaradt, hogy az út során még egy bálon is részt vett Szentpéterváron.

Az Itala utolsó besüppedése
Az Iro egy mellékfolyóján keresztül

Borghese herceg teljes nevén Luigi Marcantonio Francesco Rodolfo Scipione Borghese herceg a komoly történelmi múlttal rendelkező Siennai származású Borghese nemesi család tagja egy olasz nagyiparos, politikus, felfedező, hegymászó és autóversenyző volt. A család már 1450-től szerepet játszott az olasz történelemben. A XVII. században Rómában telepedtek le, majd Camillo herceget a család egyik tagját pápává választották. V. Pál pápa 1605-1621-ig tartó regnálásával, megalapozta a Borghese család jövőjét. Fivére fiának hercegséget adományozott valamin 200.000 arany évi jövedelmet biztosított neki. Scirpione Borghese 1871. február 11.-én a Pisa melletti Migliarino várkastélyban született. Apja Paolo herceg, anyja Nagy-Apponyi Ilona grófnő volt. Borghese herceg az Albano Laziale kerületben olasz parlamenti képviselő volt, valamint a párt „Spettarore” című újságjának társszerkesztője. Képviselői mandátumáról a Peking-Párizs versenyen való indulás miatt lemondott. Borghese herceg a korabeli beszámolók alapján egy hideg, nyugodt, mértékletes és nagy önuralommal rendelkező magas nemesember volt. 1895-ben feleségül vette De Ferrari Anna Mária hercegnőt és házasságukból két leánygyermeke született. Borghese herceg a Peking-Párizs versenyt megelőzően is ismert kalandor volt. Több jelentős utazást tett az 1900-as évek elején többek között Ázsiába és Kínába is. Utazásairól könyvet írt, amelyek nagy sikert arattak. Kalandor énje mellett Borghese herceg igazi olasz volt, aki hazafiként részt vett és harcolt is az I. világháborúban. 1927. október 18.-án 56 évesen halt meg Firenzében.

Indulás Vladímirből Moszkvába

Részlet a könyvből:

„- Előre! Lassan!
Az automobil ráment a padlózatra, mely megingott, egy kissé recseget s meghajlott a gépünk alatt, mint ez annyi hídon megtörtént már velünk. Nem ijedtünk meg valami nagyon. De az ember ily átmeneteknél mindig érzi az idegek sajátos feszültségét, figyel, konczentrálja magát, éberen követi a gép haladását, beleadja minden gondolatát, mintha az anyagba beleöntené az észnek minden energiáját, hogy előresegítse, föntartsa, irányozza az akarat feszültségével. Nem emlékszem, hogy ily helyzetekben valaha egy hangot is ejtettünk volna.


A hiddal leszakadt automobil kiszabadítása

Az automobil előrésze már túlhaladt a híd felén s már a füves túlsó parthoz közeledtünk. Úgy látszik, hogy elmúlt minden veszedelem. Egyszerre csak rémületes recscsenést hallottunk. A padló deszkája engedett a hátulsó rész súlya alatt, szétmállott, a híd megnyílt s leszakadt. Ebben a romlásban úgy éreztük egy pillanatra, hogy nagy kataklizma szakad ránk.


A hídről való leszakadás után

A motor elhallgatott. A gép abban a pillanatban hogy megállt, súlyos mozdulattal hátradőlt s gyomrával a megmaradt padlózathoz vágódott. Azután egy folytatólagos mozgással, melyet időnk sem volt megérteni, mellső kerekeit fölemelte a levegőben, míg a hátulsókkal lesülyedt s mintha valami óriási mérleg billent volna föl, függőleges helyzetbe került. Fenékig belemerültünk a patakba s mind a hárman belefordultunk az összetört, korhadt gerendák irtózatos khaoszába. A gép még akkor sem állt, mikor elmerült a patak vizében. Egyre forgott, míg egy gerenda meg nem állította. A kocsi kerekei fölfelé álltak, háta a talaj felé, fölötte gerendadarabokkal s pozdorjává tört deszkákkal. Mindez pár másodpercz műve volt. Az automobil oly lassan, mint egy viziló, halálugrást tett hátrafelé.”

Az Italát kimentik

A „Pekingtől-Párisig Automobilon” című könyv egy nagyszerű kaland, izgalmas leírása. Borghese herceg és autója az Itala lenyűgöző teljesítményt nyújtott saját korában. A könyv megírásával Luigi Barzini pedig megőrizte ezt a kalandot az utókor számára is. 


Besüppedve Tomszk és Kolivan között
Egy telega-készitő által hét óra alatt csinált új kerék

Zárásként egy kis érdekesség az 1908-ban megjelent könyvből. A korabeli könyvekben többször találhatunk az adott kiadó egyéb kiadványaira illetve azok árára és beszerezhetőségére vonatkozó tájékoztatókat, amolyan korabeli reklámokat, de sokkal tényszerűbbeket, mint napjainkban. Ezek kevésbé akartak az érzelmeinkre hatni, inkább tényszerű tájékoztatásról szóltak. A „Pekingtől-Párisig automobilon” című könyvben azonban már megjelenek az „igazi” reklámok. Az egyikkel "automobil" ruházatot, míg a másikkal a Dunlop pneumatikot kívánják népszerűsíteni. A ruházati reklám nem túl bőbeszédű, míg a Dunlop pneumatik reklámszövege egyszerre zseniális és megmosolyogtató. 


Az alábbiakban a teljes reklám olvasható, mellette a magyarországi vezérképviselet és elérhetőségei, hátha valaki be kíván szerezni automobiljára egy garnitúra DUNLOP pneumatikot :) 


„A legmerészebb és legcsodálatraméltóbb vállalkozások egyike volt az a távverseny, melyet a „ Le Matin” rendezésében Pekingtől Párisig néhány kalandvágyó és merész automobilista véghezvitt. Utópiának tetszett e vakmerő idea, mikor az automobilokat Francziaországból Kinába vitték, onnan indultak el, hogy a legnagyobb nehézségekkel és akadályokkal küzdve oly utazást tegyenek meg, melyhez képest Captain Barnaby klasszikus „Ride to Khiva”-ja puszta gyermekjáték. Négy kocsi és egy motorkerékpár – tricar indult el, hogy hihetetlen küzdelmek és fáradalmak árán elsőnek Borghese herczeg érkezzen meg 40 lóerős kocsiján, követve egy 14-18 lóerős Spykertől; de ezeket erősen árnyékba helyezi azon fenomenális produkczió, melyet a másik két kocsi vitt véghez. Két, csak tiz lóerős, de Dion-kocsi sikeresen tette meg az utat s azokon az igazán miserablis utakon első pneumatikájukat egyáltalán nem cserélték, a hátsókat pedig csak egyszer. Ez a pneumatik a DUNLOP volt. Collignon és Cormier, a két Dion-kocsi vezetője oda nyilatkozott, hogy sohasem hitték volna el, hogy pneumatik ennyit elbirjon és alig hiszik, hogy más pneu, mint a Dunlop ezt csak felényire is kitartott volna."

Magyarországi vezérképviselet:    VAS GÉZA és FIA Budapest VI. Liszt Ferencz-tér 6.

Sürgönyczim: Dunlop                                             Távbeszélő 65 – 43 (mellékállomással)





2016. március 22., kedd

Öt világrészen keresztül

dr. Sebők Imre saját fantasztikus 53.000 km-es föld körüli utazását írja le az „Öt világrészen keresztül” című művében. Az út 1905. június 15.-én kezdődik és öt és fél hónapig tart. Fiuméből (akkor még magyar kikötőváros) indulva, folyamatosan nyugatra tartva teszi meg útját. Az út során érinti Algériát és Marokkót, átszeli az észak-amerikai földrészt New Yorktól a nagy tavak és Denver érintésével egészen San Franciscóig. Hawaii érintésével érkezik Japánba, majd Kína és a Fülöp szigetek után Szingapúr és Calcutta következik. Eljut a Himalája lábához, majd Ceylonba és Bombaiba érkezik. Aden érintésével a Szuezi csatornán keresztül tér vissza kiinduló állomásához, Fiuméhez.




dr. Sebők neve nem utoljára olvasható az ELBIDA projektben. A szerző termékeny írói pályája során három útleírása is megjelent, melyből kettőt szerzőként, míg a harmadikat társszerzőként jegyez. 



Jelen bejegyzésben bemutatott műve eredetileg 1906-ban Budapesten jelent meg. A könyv több kiadást is megért. A blogban látható kötet az 1911-ben Budapesten a Szent István Társulat kiadásában megjelent második átdolgozott kiadás. A kötet 516 oldalon, számos fényképpel és egy az utazás útvonalát mutató színes térképpel jelent meg.


A magyar kikötővárosban
Személyszállító gőzös a szuezi csatornában
Útban az oázis felé

Sebők Imre író, hittanár 1878. január 1.-én született Budapesten. Piarista gimnáziumban érettségizett Budapesten, majd teológiát 1898-ban Esztergomban végezte. 1898-1903 között hitoktatóként dolgozik, eközben 1900-ban pappá szentelik. 1902-ben doktori címet szerez Rómában teológiából. 1903-ban középiskolai földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet szerez. 1907-ben a Rákóczi Kollégium és a II. kerületi Érseki Főgimnázium igazgatója. A I. világháború idején tábori lelkészként tevékenykedik. 1915-től egészen haláláig az esztergomi Tanítóképző igazgatója. Többször járt Amerikában és a Magyar Földrajzi Társaság megbízásából beutazza Japánt, Mandzsúriát, Mongóliát, Dél-Oroszországot és a Krím félszigetet a magyarok Ázsiai nyomait kutatva. Budapesten 1917. december 5.-én halt meg 39 évesen.


Éhínség idején
Parszi iskola
Yellowstone felé

Részlet a könyvből:

„Istennek hála, a munka nem volt hiába való. Az, akinek szánva volt, az ifjúság elolvasta, megértette és megszerette ezt a könyvet. El is fogyott az első kiadás elég hamarosan. Ami még megvan belőle, az ott van az iskolai könyvtárak polczain, nem valami nagyszerű állapotban: szinehagyott táblákban, szétesve, diák nyelven <salátakiadásban>, sok ujjlenyomattal, ami az iró számára mind csupa szépség számba megy és többet mond minden borzasmájú kritikusok minden szavánál. Mivel azonban még mindig akadtak, akik olvasni szerették volna ezt a könyvet, nem volt mit tenni mást, szárnyaira kellett azt bocsájtani mégegyszer. Persze, azóta egybenmásba fordult a világ; a japán tenger vizein, ahol akkoriban lerakott aknák között járt a hajónk, most békességes kereskedő gőzösök játnak – a szépséges Messina mincsen többé, sőt a szegény Slavonia, a néhai hatalmas, oceánjáró gőzös is szomorú ronccsá szakadt szét azóta az Azórok sziklapartjain és oda lenn nyugszik az Oceán fenekén. Egynémely dolgot tehát újra kellett írni, de nagyjából régi a könyv és a régi szeretettel ajánlja azt az ő olvasóinak, a magyar keresztény fiatalságnak. Budapesten, 1911 pünkösdvasárnapján a szerző.”

Beoltás a pestis ellen Bombayban
Kigyótánczoltatók

„ A piráták néha még a nagy gőzösöket is megpróbálták hatalmukba keríteni, ha nem egyenes támadással, hát úgy, hogy tömegesen fölszálltak reá és fegyvert rejtettek a ruhájuk alatt; alkalmas helyen azután megrohanták a legénységet, kifosztották és lemészárolták az utasokat és hatalmukba kerítették a hajót. Persze azután jaj volt annak a kalózbandának, amelyik angol vagy kinai hivatalos kezekbe került! Még jobban járt, ha az angol fogta el; az csak fölakasztotta valamennyit, de a kinai, az előbb iszonyúan megkínozta őket. Hogy hogyan expendiál a másvilágra a kinai hóhér, azt minden leírásnál borzalmasabban mondja el a túlsó fénykép, ami a kantoni vesztőhelyről – egy üres telekről – való. 


A kantoni vesztőhelyről
Nem vágja le egyszerre az elitéltnek a fejét, hanem először a tagjait, lassan, egyenként, hogy a páciens hozzászokjék; fölhasítja a törzsét és csak a végén nyiszálja le a fejét. Mielőtt elkezdené ezt a borzalmas munkát, először fejbeüti az áldozatot a kése nyelével, hogy elkábuljon és az elitélt családja ezt használhatja föl arra, hogy a kivégzendő elkerülje a kínzást: ha meg van vesztegetve a hóhér, mindjárt ekkor olyan ütést mér emberére, hogy az egyszerre belehal és a többit már csak a holttesten végzi.” 


Bhutan-i kuli
A Mount Everest
A New-York Central pályaházában
Az "Öt világrészen keresztül" egy különlegesen izgalmas utazás írott emléke. A kötet olvasása közben az olvasó is egy kicsit részese lehet dr. Sebők Imre földkerülő utazásának. Az élményt tovább fokozza a könyvben található számtalan különleges fotó és illusztráció. Csodás útleírás így a szerző további műveivel hamarosan ismét találkozni fogunk az ELBIDA projektben.