Zajzánból Khámin át Tibetbe és a Sárga folyó forrásvidékére – Przseválszkij Mikhájlovics Nikolaj harmadik útja Közép-Ázsiába
A harmadik bemutatásra kerülő kötet egy lengyel származású, orosz katona, geográfus és Ázsia kutató Przseválszkij híres és ritka útleírása. A könyv 1884-ben Budapesten a Franklin Társulat kiadásában jelent meg 491 oldalon.
 |
| Az expedíció személyzete |
Przseválszkij 1839-ben született lengyel nemesi családban. Tanulmányait Szentpéterváron végezte katonai akadémián. 25 évesen már a varsói kadétiskolában oktatóként földrajzot tanít. 1867-ben az Orosz Földrajzi Társaságnál kérvényezi, hogy helyezzék Kelet-Szibériába.
 |
| A dálda nők fejdíszei |
Przseválszkijnak több jelentős expedíciója volt.
Az első kutatóútja az Usszuri folyó medencéjébe vezetett és a két évig tartó expedícióban eljutott az Amur folyó forrásához is. Ezt követően 1870-től több expediciót is szervezett és vezettett Közép és Belső Ázsiába. Keresztül szelte a Góbi sivatagot, eljut Pekingbe, felfedezi a Jangce felső folyását és Tibet északi részét.
1877-ben az akkoriban nagy visszhangot kiváltó útja során eljut a Lop-nór tóhoz. (a Lop-nór tó a Tarim medence legmélyebb pontján a Lop sivatagban elhelyezkedő tó, amelynek akkori kiterjedése jelentősen függőt a Tarim folyó aktuális vízhozamától. 1921-ben végleg kiszáradt). A kor néhány jelentős földrajz tudósa kétségbe vonta, hogy Przseválszkij valóban eljutott volna a tóhoz. Komoly földrajzi viták kerekedtek ebből a helyzetből, amelyek csak akkor csitultak el, amikor két orosz földrajz tudós bebizonyította, hogy a Lop-nór gyakorlatilag egy vándorló tó.
 |
| A dalai láma küldöttei |
1880-tól kezdve eljut a Kuku-nór tóhoz, ajd a Tien-san hegységen keresztül ismét Tibet. Lhasszába bár szeretett volna de a Tibeti ellenállás miatt nem sikerül eljutnia. Később a Góbi sivatagon keresztül Alashanba is eljut.
 |
| Tibeti emberek |
Przseválszkij utazásai során hatalmas területet járt be és felfedezéseinek köszönhetően a térképeken addig fehér foltként számon tartott területek száma jelentősen csökkent. Útjai azonban nem egyszerű utazások voltak, hanem komoly tudományos kutatóexpedíciók, melyek során számtalan addig ismeretlen állat és növényfajt tár fel. Jelentős méretű természettudományos gyűjtemény keletkezett munkássága során.
 |
| A czájdámi fejedelem és kísérete |
1888-ban 49 évesen halt meg Karakol városában az Iszik-köl tó partján legújabb expedíciója előestéjén. Társai tanácsa ellenére forralatlanul ivott a Csu folyó vízéből és hastífuszt kapott. Halálát követően a cár utasítására Karakol városát átnevezték Przsevalszkra. (1889-1921 és 1939-1991 között Przsevalszk ma már ismét Karakol a város neve, mely Kirgizisztánban található 150 km-re a kínai határtól.)
 |
| Khámi táráncsi |
A Zajzánból Khámin át Tibetbe egy különleges útleírás. Przsevalszkij rendkívüli alapossággal, de mégis nagyon élvezetesen ír útjairól. A könyv a kalandokat kedvelő és a tudományos igényű olvasó számára is egyaránt érdekes olvasmány lehet.
A könyv a szerző harmadik Közép-Ázsiai útjáról szól. Az expedíció 13 fős (3 katona, 5 kozák, 1 altiszt, 1 preparátor, 1 rajzoló, 1 tolmács és Przsevalszkij) személyzettel indult és körülbelül 29.000 rubel tervezett költséggel. A költségeket II. Sándor cár állta.
 |
| Vad ló |
Részlet a könyvből:
„Természetesen élelmi czikkek képezték az elsőrendű fontosságú kérdést. Háromfélék voltak ezek nálunk is, ép úgy mint az idevaló karavánoknál, jelesül: hajtottunk magunkkal élő bárányokat, vittünk teát és dzámbát, azaz pörkölt árpa- vagy buzalisztet. Ez a liszt péppé főzve, megsózva, forró teával, zsir vagy bárányhús hozzáadásával becsülettel helyettesíti a kenyeret; aztán meg sokáig eltart, és nagyon alkalmas arra, hogy podgyász alakban szállíttassék. Utközben, a hol szerit ejthettük, vettünk rizst és köleskását, hébe-korba khinai fintyáuzát és guámjánt, nemkülönben buzalisztet, a melyből pihenők alkalmával lepényt sütöttünk a forró hamuban. Ezenfelül 7 pud (1 pud = 16,38 kilogram) czukrot, körülbelül egy pus aszalt gyümölcsöt, egy-egy láda cognacot és chereszt, és végül két vedro (1 vedro = 12,3 liter) borszeszt (a gyüjtendő állatok számára) is vittünk magunkkal Zájzánból.”
 |
| Jagráj |
„Pokoli feladat a Grandala coelicorra vadászni, mert míg az ember felér azokon a meredek szirtes hegyoldalakon, úgy elfárad, hogy ugyancsak. Igaz ugyan, hogy a madár nem sokat törődik az emberrel, a ki bántalmazni nem szokta, de azért gyakran ül olyan gonosz sziklán, melyhez a vadász nem tud hozzáférkőzni. Sokszor egész napon át mászkál utána az ember, pogányul kifárad és – üres kézzel jő haza. De néha sikerül ám a vadászat, ha az ember rajt’ éri őket a réteken, midőn táplálkoznak. Ha a rét kedvelt helyük, lövés után is visszatérnek rá;
csak le kell ülni és várni, ők maguk jönnek a vadász eleibe. Dzsákhár hegységben három nap alatt 25 Grandala coelicolort ejtettünk el. Büvös hatást gyakorol az a gyönyörű madár, midőn akár valami virág ott ül a réten, vagy ugrál a sziklán; néha rosszul esik az embernek meglőni ezt a kedves és bizalmas teremtést.”
 |
| Tibeti nők |
Az út során hatalmas méretű gyűjteményt állítottak össze. Emlősökből 90 fajt – 408 darabot, madarakból 400 fajt – 3425 darabot, hüllőkből és kétéltűekből 50 fajt – 967 darabot, halakból 53 fajt – 423 darabot, rovarokból ismeretlen mennyiségű fajt körülbelül 6000 darabot és növényekből körülbelül 1500 fajt – 12000 darabot gyűjtöttek össze. Kőzetmintából is jelentős mennyiséggel zárták az expedíciót. Az állattani gyűjtemény a szentpétervári tudományos akadémia múzeuma, a herbáriumot a császári növénytani kert, az ásványgyűjteményt a szentpétervári egyetem ásványtani intézete kapta meg. Három expediciója során körülbelül 23 750 kilométert tettek meg Przsevalszkij és emberei.