2016. április 28., csütörtök

Homokba temetett városok

Régészeti és Földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900-1901-ben

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban elsőként, az ELBIDA projektben immár másodjára találkozhatunk Stein Auréllal. Az MFTK sorozat X. kötete a „Homokba temetett városok” címmel megjelenő mű szerzőjeként tér vissza a blogba Stein Aurél. A könyv több kiadást is megért a MFTK sorozatban, elsőként 1908-ban Budapesten a Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat gondozásában jelent meg. A mű a szerző 1900-1901-es expedíciójáról számol be, amely során Stein az Indiai kormány támogatásával Khotán város és környékén földrajzi és régészeti kutatásokat folytatott. A képen látható képes borítójú MFTK kötet 326 oldal (+24 oldal a szerkesztő előszava és a szerző bevezetője) és 38 kép valamint 12 egyéb műmelléklet található benne, köztük 2 panorámakép és 1 különleges térkép. Stein Aurélról újra ebben a bejegyzésben nem írnék, mert az ELBIDA projektben az „Indiából Kínába” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.


Képes borítójú kötet (MFTK)



Stein Aurél

Stein 1898 júniusában nyújtja be expedíciója tervezetét az Indiai kormánynak. Az utazás fő célja az volt, hogy eljusson Khotan város környékére valamint Kelet-Turkesztán sivatagjaiba, ahol a régi romvárosokat kívánta kutatni. Két év türelem és számos levélváltást követően az Indiai kormánytól megkapja Stein az expedícióhoz szükséges anyagi forrást. 1900 nyarán kel útra jelentős mennyiségű poggyásszal (felszerelését 16 ló cipelte) és több kísérővel. Az expedícióra Steint elkísérte Rám Szing Gurkha-kerület földmérője, Dzsaszvant Szing szakács és inas, Szadák Ákhún turkesztáni szolga és Mirzá Álim szolga. Az egy évig tartó út során több ezer kilométert tesznek meg és több jelentős romvárost is sikerül felfedezni.

Rombadőlt templom belseje Enderben

Sivatagbeli tanyánk Dandán-Uilikban

Khotanban a szerző, a sikeres régészeti kutatásokon túl, bűnügyi nyomozást is folytatott és végül sikeresen ki is derítette az ismeretlen régi iratok titkát. Stein leírása szerint akkoriban elterjedtek ismeretlen betűvel írott kéziratok, mint antik leletek. Nemcsak Kalkuttába jutottak a furcsa leletekből, hanem Londoni, Párizsi és Pétervári nagy nyilvános gyűjteményekbe is. A szerző gyanakodott, hogy valójában ezek a leletek hamisítványok, mert az általa gyűjtött jelentős mennyiségű régészeti leletben egyszer sem találkozott még hasonlóval sem. A „bűnügyi nyomozás” eredményeként Stein megtalálja a felelőst, aki egy akkor hírhedt khotani kincskereső Iszlám Ákhun volt. A hamisító eleinte kézzel, kis darabszámban készítette a hamis iratokat, majd később vérszemet kapott és már fatömbökből készített klisékkel, gyakorlatilag nagy mennyiségben kezdte el nyomtatni azokat. Az elkövető végül is bevallotta cselekményét és megkapta érte büntetését a kínai bíróságtól.

A Miszgarban elbocsátott kandzsúti hegylakók

A ravaki sztúpa-udvar óriási szobrai (ásatás után)

Részlet a könyvből:

„1901 január 3.-án befejeződtek a kutatások Dandán-Uilikban. Előtte való este megérkezett a várva várt posta Kasgárból. Az Indián keresztül továbbított legutolsó európai küldeményt október elején adták fel. Legnagyobb örömet az a levél szerzett, amelyben az indiai külügyi hivatal értesített, hogy az orosz hatóságok jóváhagyták abbéli kérelmemet, hogy Orosz Turkesztánon át utazhassak Európába. Tevékeny munkában telt el ez az utolsó nap; ugyancsak elfoglalt az est beálltáig a sok törékeny lelet csomagolása s a magam postájának az előkészítése.


A Níja mögötti telep egyik rombadőlt épülete

Ősi szemétdomb a Níja mögötti telepen

Az adot utasítás értelmében pontosan megjöttek a tevék is a Keríja mellől s embereim boldogan készülődtek fel az útra, hogy mielőbb búcsút vehessenek megpróbáltatásuk színhelyétől. Rosszul esett aztán az a kis csalódás, hogy mielőtt elhagynók ezt a pusztaságot, szándékom felkeresni még bizonyos romokat tőlünk északra, amelyekről Turdi azt mondotta, hogy a kincskereső Ravaknak, (magas ház-nak) nevezik.


A Musztág-Ata a Kara-kul Déli partján fekvő tanyáról

A dandán-uiliki ásatásokra szerződtetett tavakkéli munkások

4.-én reggel munkás-csapatom egy részét kifizettem és elbocsájtottam Tavakkélbe, a többivel pedig útra keltem észak felé. Mintegy tíz kilométert hagyhattunk hátra, amikor újra régi lakosság nyomaira akadtunk. A homokbuckák között edény-cserepek hevertek szétszórtan s itt, ahol annak idején Kászim csapata táborozott s talált vizet, felütöttük tanyánkat. Az új kút, amit ásnunk kellett, a dandán-ulikinél is sósabb, lúgosabb vizet szolgáltatott.


Ősi fák maradványai a Níja mögötti telepen

A ravaki sztúpa-udvar sarkának a külső falain talált óriási szobrok

Habár kilenc éve nem járt erre Turdi, minden tétovázás nélkül vezetett el másnap a romokhoz. Két romladékos fal-maradványból állottak ezek, körülöttük pedig törmelék borította a földet. Az itt talált Han-dinasztia korabeli érmékből s más jelekből is arra következtettem, hogy Ravak-ot jóval régebb ideje hagyták el lakói, mint Dandár-Uilikot.
A ravaki romok megvizsgálása után nem maradt más feladatom errefelé, azért tehát január 6.-án elindultam a Keríja-folyóhoz. Előbb elbocsátottam Ahmed Merghen-t s a még velem volt tavakkéli munkásokat. Jó barátsággal, elégedetten váltak el tőlem mindannyian; Iszlám Bég is, aki olyan pompásan kormányozta seregemet s most visszatért Khotanba, hogy hírt vigyen rólunk az ambánnak s megköszönje nevemben nyújtott segítségét. Ő továbbította egyúttal postámat is messze Nyugatra.”


Rafík Atábád felett

A Batúr-jégár délkelet felől

Stein Aurél a „Homokba temetett városok” című művét inkább élménybeszámolónak szánta mintsem száraz tudományos értekezésnek. Útja kevéssé kalandos, mint a Sven Hedin által leírt utak, ugyanakkor hatalmas mennyiségű és értékes régészeti leletet sikerült ezen az expedícióján is feltárni, amit aztán a későbbiek során tudományos elemzésnek vetett alá. Az eredményeket tudományos alapossággal is publikálta Oxfordban, 1907-ben megjelent Ancient Khotan című művében. Az ELBIDA projektben már bemutatott Stein művek ugyanakkor rendkívül olvasmányosak és csodálatosan mutatják be, egy 1900-as években lebonyolított expedíció szépségeit és nehézségeit. Stein Aurél sikeres expedícióinak egyik jelentős tényezője, hogy a szerző emberségesen, barátságosan bánt kísérőivel, munkásaival ezért ők lojálisak voltak és szerettek vele dolgozni. Idővel újra találkozni fogunk a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat bemutatása során a szerzővel, akkor majd Nagy Sándor nyomában fog járni Indiában.






2016. április 24., vasárnap

Öt év Mandzsúországban

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat IX. kötete „Öt év Mandzsúországban” címmel jelent meg 1907-ben. A szerző, Gubányi Károly 1897. augusztus 2-án érkezik Sanghaiba, azzal a céllal, hogy részt vegyen vasútépítő mérnökként a kínai vasút építésében. 1903-ig dolgozik Mandzsúországban majd kis kitérővel hazatér Magyarországra. Kínában töltött öt évének élményeit írja le első jelentősebb művében. A könyv több szempontból is különleges mű. Bepillantást ad egyrészről, az 1800-as évek végi Kína, azon belül is az orosz-kínai határvidéken fekvő Mandzsúország életébe, másrészről a Kínai vasútépítés hőskorszakának nevezhető időszak robbanásszerű vasút fejlődéséről és mérnöki kihívásairól. A könyv Budapesten a Lampel R. Könyvkereskedése (Wodianer F. és Fiai) Részvénytársaság kiadásában jelent meg 324 oldal terjedelemben. A műben 88 kép található. Az ELBIDA projektben bemutatott kötet, egy képes borítójú kiadás, de természetesen létezik a mű sorozatkötésben is. Az MFTK sorozatban több kiadást is megért e kötet.

Képes borítójú kötet (MFTK)



Gubányi Károly mérnök, földrajzi utazó 1867. szeptember 9.-én született Jobbágyiban. Tanulmányait Cegléden kezdi, majd Budán érettségizik. Budapesten a József Nádor Műegyetem kultúrmérnöki karának hallgatója lett, ahol 1890-ben szerzett oklevelet. Friss diplomásként aztán a Bakonyon átvezető vasút, Cuha patak völgyében épülő szakaszának megépítésében vállal volt évfolyamtársával, Szentgáli Antallal feladatot. E 73 kilométer hosszú szakasz megépítése során jelentős tapasztalatra tesz szert vasút és alagútépítésben. Egykori tanára Lóczy Lajos Kelet-Ázsiai élménybeszámolója olyan hatással van a fiatal Gubányira, hogy ekkor el is dönti, elutazik Kínába és részt vesz az ottani vasutak építésében. 1897-ben indul útnak, de nem kelet felé, hanem Amerikán keresztül. Az Egyesült Államok, Hawaii majd Japán érintésével érkezik meg Kínába. Megérkezését követően sikeres tárgyalásokat folytat, amelynek köszönhetően megkezdheti alagútépítő munkáját a mandzsúriai vasútvonalon.

Vegyes társaság Vladivosztok utcáján

A lépcsős pálya

1898-ra már olyannyira híre terjed szakértelmének, hogy a kínai császári vasutak igazgatósága mérnöki állást ajánl fel neki. Rövidesen egy építendő alagút komplett költségvetésének megtervezésével bízzák meg. Önálló építő munkája elsőként egy sziklabevágás kialakítása volt, majd 1901-ben már a Cseng-lung-cse hágó alatti 130 m hosszú alagút kivitelezésén dolgozik. Gubányi sikere annak is köszönhető volt, hogy jó vezető volt. Munkásaival emberségesen és tisztességesen bánt, becsületesen és időre fizetett valamint gondoskodott élelmezésükről is. Jó híre rövid időn belül elterjedt, így nem szenvedett munkaerőhiánytól, sőt csapatostul jelentkeztek nála a kínai és orosz munkások. Megfelelő munkaerővel kivitelezési munkái is jól haladtak. 1903-ra a rá bízott feladatokat ellátta és elhagyta Mandzsúországot.

Mandzsu katonaság a vasutépítés megnyitásánál

Részlet Vladivosztok látképéből

Rövid ideig Vlagyivosztokban tartózkodik, ahol részt vesz a kikötő építési munkálataiban. Ezt követően hazatér Budapestre. Rövid idő után 1906-ban Ausztráliába utazik, ahol több évig ültetvényesként él. 1913-ban tér vissza Magyarországra, ahol Pilisen létesít mintagazdaságot.
Az első világháborút követően (melyben részt vesz Gubányi), a tanácsköztársaság ideje alatt a bankban elhelyezett pénze elúszik a kommunisták fosztogatása miatt. A veszteséget nehezen viselő Gubányi visszavonul Pilisi birtokára, ahol visszahúzódva él 1935-ben bekövetkezett haláláig.


Részlet a műből:

„ Gyorsan úszunk tovább a víz mentén lefelé. A hajó óránként 25 versztnyi sebességgel halad. Az Amur gyönyörű és felséges. Előre talán tíz versztnyire is ellátunk a folyó mentén. A nap aranyfényben tükröződik a csendes hullámokban.
Ülök a padon a kormányos közelében és gyönyörködve nézem az érdekes tájat. Előttünk jó messze a csillogó vízben feketéllik valami, aztán a mint tovább haladunk, mind több sötét folt látszik feltünni. Vajjon mi lehet az?

Kirin. A Szungári partja

A vén kormányos az én jóformán magamhoz intézett kérdésemre halkan mormogja: khinaiak. Aztán mintha azt gondolná, vajjon érdemes-e ily mindennapi kicsinységekről fecsegni, egy szóval se mond többet.
Hamar elérjük a csendesen úszó alakokat.
Meztelen, bronzszínű test, arccal lefelé fordulva, szétvetett lábakkal, karokkal, borzasztóan felpuffadt állapotban lebeg a vízszinen és bukdácsolva úszik tovább a hajó nyomán felverődő hullámokon. Aztán elérjük a másodikat, a harmadikat és Isten tudja még hányadikat. Végre az Amur egész szélességét elfogja a száz meg száz feloszlásnak indult, felpuffadt, borzasztó tetem.

Vashid a Szungarin keresztül Harbinnál

Aztán elhagyjuk őket, de a mint önkénytelenül is mégegyszer hátra tekintünk, egyszerre úgy tünik fel, mintha a hajóverte hullámokon bukdácsoló borzasztó alakok minket üldözve sietve úsznának utánunk…
Azt hiszem e rettentő képet a halálom órájáig sem fogja semmi kitörölni emlékezetemből…
Nem volna teljes a boxer felkelés rémkrónikájának ez a kisded gyűjteménye, ha végezetül és az egyoldalu itélkezés kikerülése végett ide nem iktatnám egy angol forrásból, a N. Ch. Herald hasábjairól átvett amaz érdekes közleményt, mely a mérges, gyilkos gázokat terjesztő lidit bombák borzasztó hatását vázolja, mely bombákat az egyesült európai haderő használta Tiencin körül a khinai hadsereggel folytatott harcok folyamán.

Kozák lovasok a vasuti töltésen

A tiencini vasút állomás mögött, a temető területén ezer meg ezer khinai holtteste feküdt, kik mind lidit gázok okozta mérgezés folytán pusztultak ott el.
Egy tengerésztiszt, a ki küzdött a délafrikai hadjáratban, azt állítja, hogy a bur háboruban ehhez hasonlót sehol sem látott.
Tiencin khinai városrészében, a csaknem teljesen sértetlen lakásokban egész családokat találtak ülve, holtan. A lidit bomba gázai ölték őket meg.

Mandzsuország térképe

Egy angol matróznak feltűnt egy khinai, a ki a falnak támaszkodva, a puskáját kézben tartva csendesen ült Tiencin várfalán. A matróz, a mint közel lépett hozzá, látja, hogy halott. Egyetlen sebhely sem volt rajta, a lidit bomba gázai ölték meg.
Tiencin mellett a folyó, a Pei-hó tele van halottakkal, melyek a ponton-hídnál fennakadtak és ott borzasztó torlasszá halmozódtak fel.

Kikötő az Imán folyó partján

Fel kellett szakítani a ponton-hidat, hogy a felgyűlt hullatömeg szabadon úszhasson tovább a megmételyezett folyóvíz árján le a tenger felé.
Talán elég is lesz ennyi a háboru rémségeinek vázolásából, és a helyett, hogy tovább kutatnók, hogy az alig lezajlott harcok folyamán a szereplő hősök melyike fejtette ki a legtöbb brutalitást, helyesebben tesszük, ha a feledés sötét szemfödőjét borítjuk azokra a kétes erkölcsi sikerű győzelmekre, melyeket az európai civilizációnak öldöklésében járatos képviselői arattak, az ó-világnak egyik legősibb kulturájú, békés népe fölött.”

A munkásaim

Az oroszok által elfoglalt khinai ágyúk

Gubányi Károly az „Öt év Mandzsúországban” című művében egy olyan időszakot mutat be Kína életéből, amikor megkezdődik a robbanásszerű fejlődése a mára világvezető gazdasági hatalommá nőtt országnak. A 19. századi Kína közúthálózata rendkívül elmaradott volt. Elsősorban karavánutak jelentettek lehetőséget az országon belüli utazásra, de ezek hálózata is rendkívül szegényes volt. Vasúthálózatuk gyakorlatilag nem volt. Az első vasutak építésének a kezdetén, olyannyira idegenkedtek a kínaiak az új közlekedési formától, hogy az 1876-ban átadott Sanghaj környékén megépült vasutat rövid időn belül a tiltakozások miatt be kellett zárni. Később aztán természetesen rájöttek és felismerték, hogy a vasút milyen lehetőségeket rejt magába. Ebben az időszakban érkezik Gubányi Károly Kínába, amikor gyakorlatilag robbanásszerű fejlődésnek indul a vasútépítés. 1895-ben összesen 80 kilométer vasút volt a Kínai birodalomban. 1905-ben a Gubányi Károly által is épített Mandzsuföldi vasúttal egyben már több mint 3000 km, míg 1913-ra már közel 10.000 km a megépített vasutak hossza. Gubányi kínai tartózkodása alatt tör ki a bokszerlázadás, melynek véres végeredményét a szerző is megtapasztalja és művében fejezetet is szentel neki. A műben azonban a vasútépítés, a bokszerháború és a kínai élet mellett Gubányi Károly komoly figyelmet fordít magára a látottakra. A mű ez által egy különleges útleírás is, amely megspékelve a szerző által átéltekkel egy igazi kuriózuma lett a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatnak.


Az „Öt év Mandzsúországban” sikerének köszönhetően nem csak egyetlen művel szerepel Gubányi Károly a MFTK sorozatban. Az ELBIDA projektben elsőként tehát, de nem utoljára találkoztunk a szerzővel. 




2016. április 21., csütörtök

Ázsia szívében

Tízezer kilométernyi úttalan utazás

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat soron következő művét, az ELBIDA projektben már egy kötettel szereplő, Sven Hedin jegyzi. Az „Ázsia szívében” címmel megjelent két kötetes mű, a szerző 1899-ben indult második nagy expedícióját mutatja be (negyedik középázsiai útja). A mű több kiadást is megért az MFTK sorozatban. Elsőként 1906-ban jelent meg Budapesten a Lampel Róbert Kk. (Wodianer F. és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat gondozásában, mind képes borítóval, mind sorozatkötésben. A két kötet összesen 484 oldal (214+270) és a műben számos kép és térkép található. Sven Hedinről újra ebben a bejegyzésben nem írnék, mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.

Képes borítójú kötet (MFTK)


Sven Hedin

Sven Hedin második nagy expedíciója 1899-ben Szent Iván napján indult és egészen 1902. június 27.-éig tartott. Az utazásra 1130 kilogrammos poggyásszal vágott neki a szerző, amely 23 ládába volt elhelyezve. Ekkor már tapasztalt utazóként a felszerelését tökéletesítette és minden eszköz rendelkezésre állt a tudományos mérésekre is. Vitt magával egy univerzaltheodolitomot (szögmérő), három kronométert, nivelláló messzelátót (szintkülönbség mérő), mérőrudakat, mérőszalagokat, meteorológiai felszerelést, tíz puskát és húsz revolvert. Emellett az elmaradhatatlan Watson fényképezőgépe, valamint jelentős papírkészlet és 300 db gyűjtésre alkalmas üveg is a csomag részét képezte. Élelmiszerkészlete 8 láda konzerv és Liebig-féle húskivonat volt. Tetemes súlyú poggyászát szállítani is rendkívül drága lett volna, de köszönhetően az Orosz cárnak, az Orosz birodalom teljes területén ingyen szállították az expedíció felszerelését. Krasznovodszktól egészen a Közép-Ázsiai vasút végpontjáig, Andisánig pedig egy külön vasúti kocsit biztosítottak a szerző és felszerelése számára.

A Sáh-jári bég látogatása Csimenben

Cserdon és Sagdur vadász-zsákmánya

Tibeti lövészek

Utazása során felfedező utat tesz a Tarim-medencében, Tibetben és Kasmírban. Végighajózza a Jarkend-darja, a Tarim és a Koncse-darja folyókat. Lhászába nem jut be, pedig mongol viseletbe öltözve megpróbálja, de többszöri kísérlete is sikertelen lesz mert felismerik és visszatérésre késztetik. Indiába is eljut, ahol az Indiai főkormányzónál is látogatást tesz. A Lóp-sivatagban északról indulva addig teljesen ismeretlen területeket fedez fel.


Homokförgetegben

A három zarándok tanyája

Részlet a könyből:

„Október 31-ikén óriási szél kerekedett; bundát és nemez csizmát húztam, mégis majd megfagytam a hideg szélben, mely egyenesen behatolt a sátramba s ponyváját majdnem szétrepesztette. A széles folyómederben tajtékozva csapkodtak a hullámok s az egész dereglye remeg a hullámok verésétől. Mivel sátram veszélyben forgott és még a folyó sodrában sem haladhattunk a szél ellen, kikötöttem, bár alig tettünk még néhány órai utat.

Hajótörés veszedelmében

Ördek és Palta hajórajunk élén

Alighogy partraszálltunk s a tűz mellett kissé felmelegedtünk, előszedtem kis csónakomat s embereim álmélkodása közben ugyanazon úton, amelyen jöttünk volt, visszafelé indultam. A könnyű csónak a szó szoros értelmében röpült a vizen felfelé s az erős szélrohamok annyira emelték, hogy látszólag alig érintette a víz tükrét. Most ismét egyedül voltam Ázsia szívében; társaim voltak a tajtékzó hullámok, az őszies táj s a féktelenül tomboló vihar s lelkemet az a kéjes érzés fogta el, mintha mindezek a végtelen térségek enyéim volnának s mintha mandarinoktól és fejedelmektől függetlenül, tetszésem szerint uralkodhatnám az országban. A szél azt suttogta fülembe, hogy ez a hatalmas folyam évezredekig várta érkezésemet s hogy a Tárim, magasabb akarat parancsából, csak azért szeli ezüstös tükrével a sivatagot, hogy nekem a kontinens belsejébe a legjobb utat biztosítsa. Ki vonhatta kétségbe e víziutat illető kizárólagos tulajdonjogomat? Talán a pásztorok, kik nyájaikkal a parton ballagtak s ijedt antilopok gyanánt menekülnek, mikor a földnyelv mögül némán előbukkanunk? Ki tartóztathatott fel, ki kérhette útlevelünket, ki szedhetett tőlünk vámot? Talán a tigrisek, melyeknek szemei esténként smaragdzölden tündököltek a tamariskák sűrű sötét bozótjában? Nálamnál senkisem ismerte a folyót jobban.”

Még egy lépés tovább - és fejetekbe kerül!

Tibet középső része

Mongol ruhában

Sven Hedin „Ázsia szívében” című műve rendkívül olvasmányos és kalandos útleírás. A szerző útjai során folyamatosan naplójegyzeteket készített, amelyből aztán útleírásait elkészítette. Ezen útról készült naplójegyzete 4500 oldal volt és emellett 1149 térképet is készített. 

Kasgár kötéltánczos

A sivatagban Kasgár és Lailik között

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat második Sven Hedin kötete, de nem az utolsó. Jó pár műve a sorozat részét képezi, és emellett a sorozattól függetlenül is több kötete fog szerepelni az ELBIDA projektben. A kor egyik legmeghatározóbb utazója és legtermékenyebb írója (útleírás témában) Sven Hedin, akinek írásait olvasva az ember maga is könnyen átéli a szerző kalandjait. 





2016. április 19., kedd

Emberevők között

Nyolcévi Csendes-óceáni hajózás a „Tolna” yachton

Ahogy azt az előző bejegyzésem végén jeleztem, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő, azaz VI. kötetében sem hagyjuk el az óceánok világát. Az „Emberevők között” című kötet a szerző gróf Festetics Rudolf utazását és kalandjait mutatja be, mely során a gróf, az első házasságából származó hozományból építtetett 76 tonnás Tolna nevű jachtján 8 év alatt bejárja a Csendes-óceán jelentős részét. A könyv 1904-ben jelent meg Budapesten Lampel Róbert Könyvkereskedése (Wodianer F. és Fiai) részvénytársaság kiadásában 279 oldal terjedelemben. (Az MFTK sorozatban a mű több kiadást is megért.)

Képes borítójú kötet (MFTK)




Az ELBIDA projekt képein látható kötet ismét egy képes borítójú MFTK kötet, amely azonban természetesen sorozatkötéses verzióban is fellelhető. A művet Sárosi Bella fordította magyarra, melyben 55 kép és 1 térkép található. Festetics írásának bizonyos elemeiről többen azt feltételezték, hogy nem mindig fedik a valóságot, ugyanakkor ettől függetlenül is a mű lenyűgöző és izgalmas olvasmány.

gróf Festetics Rudolf

Bennszülöttek csoportja (balra lent a szerző)
Gróf Festetics Rudolf 1865. szeptember 15.-én született Párizsban. Tanulmányait Bécsben, a Theresianumban végezte el. Iskolája elvégzése után Néhány évig huszárhadnagyként Magyarországon szolgált, majd leszerelését követően utazgatni kezdett. Kisebb utakat tett Európában és Afrikában majd az Egyesült Államokba utazott. Fiatal, művelt, jóképű és nemesi származású volt, így hamar kedvence lett a helyi amerikai pénzügyi elitnek. 1892-ben, 27 évesen San Franciscóban veszi feleségül Ella Haggint, egy amerikai milliomos egyetlen leányát. A hozományból építteti meg 76 tonnás „Tolna” nevű jachtját Matthew Turnernél. 1893 októberében a hajó elkészültét követően első feleségével indulnak rendhagyó nászútjukra a Tolna fedélzetén. 8 évig tartó kalandos utazásukat írja le az „Emberevők között” című könyvében. 1900-ban a Maldív szigeteknél zátonyra fut és lényegében megsemmisül a Tolna. 

A "Tolna" Raratonga kikötőjében

Bennszülött asszonyok Espiritu-Santo szigeten

Fejvadászatra induló csata-csónak

Ezt követően visszatér Bécsbe, ahol megírja élményeit. A hosszúra nyúlt és talán túl kalandos nászút után, elválik feleségétől, de rövid időn belül 1908-ban újra megházasodik. Második felesége Alice Wertherbee ugyancsak egy milliomos lánya, így lehetőség adódik ismét a hozományból hajót építtetni. Gróf Festetics Rudolf ezt meg is teszi és megépítteti az új 270 tonnás Tolna II. nevű jachtját. Új feleségével ismét vízre száll. Az út során a hajón két zendülés is kitör, melyet Festetics bár sikeresen visszaver, de az ismételten túl kalandosra sikerült út, újra felőrli házasságát és a hazatérés után Alicetől is elválik. 


Fiatal főnök Malajta szigeten

A Rubiána-laguna melléki főnök

1931-ben Rómában újra nősül. Házasságaiból gyermeke nem született, így 1943-ban Párizsban bekövetkezett halálával a Festetics család egyik ága kihalt.

Manua királynőjének komornái

Részlet a könyvből:

„ A parton, hirtelen, sortűz roppant meg. Meghívás volt ez, mellyel a vadak bennünket közeledésre felszólítottak. A lőporfüstben százával nagy izgatottságban láttuk őket szaladgálni.

Fiatal asszony Santa-Anna szigetén

Néhány jól fegyverkezett emberemmel partra szálltam. A vadak bátran, minden félelem nélkül jöttek elébünk. Külsejük rettenetes volt, arcukon állati vadság, gyáva ravaszság és kegyetlenség tükröződött. Adtam a királyuknak egy darab szövetet, melyet azonnal a derekára kötött. Kisérői közül néhányat szintén hasonlóan megajándékoztam, de ezek nem kötötték fel, hanem kezökben tartották a szövetet.

Harci dob Ambrym szigeten

Fölfegyverzett harcosok Rubiánán

Vagy teljesen meztelenek voltak, vagy nem sok kellett, hogy egészen ilyenek legyenek. Az egészen mezteleneknek sokkal tisztességesebb a megjelenésük. Egy misszionárius ezt mondta róluk: 
- Egyetlen keztyűvel öt embert lehetne felöltöztetni és még akkor is megmaradna a kesztyű feje.

Fiatal főnök Santa-Anna szigetén

Ottlétem idején is volt köztük egy misszionárius, a ki még nem régóta érkezett és a kit még nem koncoltak fel. Ez a sziget túlsó részében térítgetett, nem sok sikerrel. A vadak, különösen az emberevés tekintetében, hajthatatlanok voltak. A király ekként védte előttem csúf szokásukat: 
- A misszionárius meg akarja nekünk tiltani, hogy emberhúst együnk. Apáink is ették, miért ne ennők tehát mi is? Fölöslegesnek tartottam vitába elegyedni ezzel a csökönyös emberrel. Beértem azzal, hogy megkérdeztem tőle, evett-e már fehér ember húsából?
- Igen, de nem valami nagyon kedvelem, - felelte.
- És ugyan miért nem? – kérdeztem kissé sértődve.
- Mert rossz az íze. Nagyon sós!
A bennszülöttek jobban szeretik a szomszéd szigeteken lakó, velük hasonfajúak húsát; a király ellenben kijelentette, hogy legjobban ízlik neki a sárga embereké. Olykor ugyanis japánok és kinaiak vetődnek e sziget tájékára ezeknek a húsát isteni eledelként dicsőítették.”

Fiatal leány Levukán

Fidzsi szigeti halászbárkák

Festetics hosszúra nyúlt utazása során bejárja a Csendes-óceán szigetvilágának jelentős részét. Honululu, Hawai szigetek, Fanning és Rakahanga szigetek, Manihiki sziget, Tahiti, Szamoa, Fidzsi szigetek majd Sydney. Ausztráliában fél évre megphentek majd folytatták útjukat az emberevők szigetei felé. Tanna szigetek, Épi és a Húsvét szigetek, Santa Cruz szigetek és a Salamon szigetek. A Tolna végül is a Maldív szigetek Minicoy sziklazátonyán zúzódik szét. Útja során felbecsülhetetlen értékű néprajzi gyűjteményt állított össze. A tárgyak óriási kiterjedésű gyűjtőterületről származnak és számos kevéssé ismert nép kultúráját mutatja be. A gyűjtemény javát 1902-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának ajándékozza, hazája iránt érzett ragaszkodása és hűsége jeléül. A gyűjtemény egy másik részét, amelyet Festetics szintén Magyarországra szánt, végül is nem jutott el oda, mert az első világháborúban elveszett, szétszóródott. Franciaországban a mai napig több múzeumban fellelhetőek a gyűjteménybe tartozó darabok, de jelentős része magángyűjtőkhöz is került. A Magyarországra adományozott közel 1600 tárgy között 441 eredeti felvétel is megtalálható, amelyet maga Festetics vagy a felesége készítettek az út során. A fotók egyedülálló módon mutatják be a szigeteken élő emberek életét és anyagi kultúráját. Több közülük az eredetileg Francia nyelven megjelent útleírásában is látható. A gyűjtött tárgyak között emberáldozatok koponyái is megtalálhatók, amelyeket bár a bennszülöttek nem engedtek elvinni, Festetics végül is ellopta a koponyákat.

Szimbo. A koponyák megőrzésére épült erdei kunyhó

gróf Festetics Rudolf utazása egy igazi kalandokkal teli, sok éven át tartó óceánjárás volt, amelynek egy felbecsülhetetlen néprajzi gyűjtemény lett az eredménye. Kalandjai néha kétséget ébresztenek az olvasóban, hogy vajon pontosan úgy történhetett-e az eset, ahogy azt a szerző leírja, de ez nem von le a könyv értékéből. Az ELBIDA projektben bemutatott VI. Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára kötet lenyűgöző olvasmány, egy kalandos életű ember, kalandos útjáról a Tolna nevű jachtján.