A Magyar Földrajzi Társaság
Könyvtára sorozat következő kötetében, elsőször az ELBIDA projektben „repülőgépre
szállunk” és ismét a sarkvidék felé vesszük az útirányt. Walter Mittelholzer „Repülőgépen
az Északi sark felé” című műve 1926-ban jelent meg Budapesten a Lampel Róbert (Wodianer
F. és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat kiadásában 187 oldal terjedelemben. A
könyvben a Mittelholzer mű mellett, egy másik írás is található, amely
különleges és nem megszokott a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban.
Dr. Cholnoky Jenő a sorozat szerkesztője, ebben a kötetben jelentette meg saját
„A Spitzbergák földrajzi képe” című írását. Cholnoky szerint ki kellett
egészíteni a Mittelholzer műben olvasottakat azért, hogy méginkább megismerje
az olvasó a szigetcsoportot. A kötet ezen része klasszikus földrajzi leírás,
amely tényszerűen, fotók, rajzok és térképek segítségével mutatja be a
Spitzbergákat.
Walter Mittelholzer svájci pilóta,
fotós, író 1894. április 2.-án született St. Gallenben. 1917-ben szerezte meg
pilótaengedélyét. 1919-ben társalapítóként megalapítja a Mittelholzer und Co.
céget amely légi fotózással és utas szállítással foglalkozott. 1920-ban egybeolvadnak a
pénzügyileg jóval erősebb Ad Astra Aero céggel, amelyben igazgató és pilóta
funkciót lát el. Később ebből a cégből alakul ki a mai napig működő Swiss Air
svájci légitársaság.
![]() |
Az Anker-társaság egyik kisháza |
![]() |
Szikra-távíró állomás régi bálnavadász állomás helyén a Green-öbölben |
1923-ban az északi sarki repülős
expedició tagjaként fotózza a Spitzbergákat. 1926-ban elsőként repüli keresztül
észak-déli irányba Afrikát összesen 77 nap alatt. Afrikai útja után a
Földközi-tenger körül repül, majd 1929. december 15.-én elsőként repüli át a
Kilimandzsárót. 1930-1931-ben ismét Afrikai utakat tesz meg, majd 1931-ben az
újonnan megalakult Swiss Air légitársaság technikai igazgatója lesz. Életében
számos könyvet írt és közel 100.000 légi felvételt készített. 1937. május 9.-én
egy Ausztriába szervezett hegymászó expedíció során balesetet szenved és életét
veszíti. Walter Mittelholzer a légi fotózás úttörője volt, aki saját korában
számtalan egészen különleges addig nem látott felvételt készített az általa
bejárt területekről.
Részlet a könyvből:
„Félkettőkor újra minden készen
volt a repülésre. Mint szárazföldi repülő, igen kíváncsi voltam, hogyan fogunk
indítani a nagy hullámjárásban. Nagyon kétesnek látszott a dolog. Mikor újból
messze künn himbálóztunk a nyilt tengeren, Pütz gépét a szél ellen fordította
és teljes gázt adott. Fülsiketítő reccsenések, egyik ütés a másik után, rázta
meg a gépet minden eresztékében! Hogy a felszállást megkönnyítsük Hammer
konzullal az elülső kabinfalhoz szorultunk, közelebb a gép súlypontjához.
Görcsösen kellett kapaszkodnunk, hogy a fülke ellenkező sarkába ne repüljünk.
De mindhiába! Amint azt hittük, hogy végül sikerült a hullámhegyet lerázni,
kemény ütközéssel újra a vízre kerültünk. Gépünk sebessége és hordképessége még
mindig elégtelen volt. Negyedszer fogott hozzá Pütz és ez alkalommal
kényszeríteni akarta a gépet, hogy nedves, tapadó elemét elhagyja. Nem
sikerült! Amikor már nagy fáradsággal, teljesen megfeszített magassági
kormánnyal, 90 km-es sebességgel éppen kikerültünk a hullámok dühöngéséből, 2 m
magasságból újra mély hullámvölgybe buktunk le s a hullám óriási vízfala ránk
omlott. Rettenetes ütés, érces reccsenés, az átbukó hullám keresztül zúdult
rajtunk és másodpercekre elsötétítette vízmentes fülkénket. Kiröpültünk üléseinkből,
podgyászunk keresztül-kasul bukdácsolt szerelőről és vezetőről csakúgy csurgott
a víz. Úszómadarunk azonban lassan megint felemelkedett és úszott, amiből
következtettük, hogy úszóink és a gép váza a hullámok rettenetes ütését,
kiállották. De mi történt egyik szárnyunkkal? Külső harmadában le volt törve,
lelógó vége már csak gyengén kapcsolódott gépünkhöz és úszott a vizén. Ilyen
körülmények között továbbutazásra gondolni sem lehetett, örülnünk kellett, ha a
körülbelül 1 km távolságban levő hesnaesi partot még elérhetjük. A part felé
haladás lassan ugyan, de várakozáson felül simán ment végbe, a gépváz, az úszók
és a propeller sértetlenek voltak, az ütést egyedül a balszárnynak kellett magára
vennie. Olyan volt, mintha fűrésszel vágták volna szét. Az eseményt Hesnaes
lakossága feszülten figyelte, a halászok már készen álltak, hogy csónakokkal
segítségünkre siessenek, amikor megint kiúsztunk a partra.
A dolog kellemetlen volt ugyan,
de magamban örültem, hogy a Junkers-gépek ilyen kitűnően beválnak és ilyen,
hatalmas erejűek. Sohsem hittem volna, hogy egy más repülőgép kibírja azokat a
megrázkódtatásokat és ütődéseket, amelyeket négyszeres indításunk alkalmával 10
percen belül végigéltünk. Ha építőjük, a derék Junkers professzor láthatta és
végigélhette volna ezt a teherpróbát, bizonyosan nagy öröme telt volna benne.
Ha motorunk hibátlan, fordulatszámából nem hiányzik az 50 fordulat és nem
lettünk volna annyira túlterhelve (több mint 500 kg haszon-terhünk volt*),
akkor a magas hullámok között is kikerültünk volna a vízből. Ez az élmény a
gépben való bizalmamat határtalanul megnövelte. A bizalmat teljesen és
egészében megérdemelte és nekem szükségem volt rá, mielőtt repüléseimet az
ismeretlen és lakatlan területeken megkezdem.
![]() |
Konow-gleccser (1200 m magasságból) |
![]() |
Holta-hegy Jakab király földjének nyugati szélén (1200 m magasságból) |
A gépet két kísérőjével
otthagytuk Hesnaesben, hogy ott a Dessauból küldendő pótszárnyra várjanak. Mi
pedig hirtelenül előkerített magánautón, sértetlen podgyászunkkal együtt,
magastörzsű bükk- és tölgyerdőn át, pompás, tiszta tanyák mellett a
legközelebbi vasúti állomásra, Stubbeköbingbe utaztunk. Még elértük a
kopenhágai expresszhez csatlakozó vonatot. Este ½ 8-kor voltunk a fő városban.
Itt a balesetről már tudomást szereztek, ezért nagy tömeg üdvözölt bennünket a
pályaudvaron. Másfél órai tartózkodásunkat felemésztette az újságíróknak adott
felvilágosítás. Alig, hogy a vonatból kiszálltunk, minden oldalról megrohantak
bennünket és lefényképeztek. Hesnaesi kényszerleszállásunk a következő héten a
napi beszélgetések tárgya volt, az újságok szárnyaszegett gépünkről borzalmas
rajzokat hoztak, alatta a három utas arcképével.
![]() |
A Chydenius-hegység (1700 m magasságból) |
![]() |
Cross-fjord (balra előre), Kings fjord (középen) és Károly-herceg-földje |
Valóban örültem, amikor 9 órakor
a hálókocsi megfelelő részét elfoglalhattam és ezzel Dánia szép és életvidám
fővárosának utolsó búcsút mondhattam. Ki a kíváncsi újságírók köréből, bele a
kellemesen vakító fehér, ringató, hintázó ágyba, a hálókocsi magas mennyezete
alatt. Amikor a kerekek megmozdulnak és egyhangú zökkenésekkel gurulnak tovább
a síneken, úgy hiszem, hogy újra a repülőgépen vagyok, amely táncolva lejt át a
hullámok taraján! Még egyszer átélem a nap nagy szenzációját, hesnaesi
szerencsétlen indításunk minden részletét! De aztán eljött az álom, meghozta a
túlfeszített idegek csillapodását. Csak későn reggel ébredtem fel újra, amikor
már régen Svédország nyugati partja hosszában haladtunk zöld erdőkön,
romantikus mezőkön át, sötétkék tavak meg fjordok mellett — észak felé. Délben
érkeztünk Krisztiániába. A tavasz ez évben nagyon későn és zordul jelentkezett;
éppen most tartotta bevonulását, orgonafák és gyümölcsösök most hordták első
virágdíszüket.”
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára
sorozatban megjelent „Repülőgépen az északi sark felé” című mű, nem a sorozat
legizgalmasabb kötete, de mindenképpen különleges, mert a korabeli légi
fotózásról és repülésről is érdekes részleteket mutat az olvasó számára. A
könyvben olvasható vállalkozás eredendően egy Amundsen tervnek köszönhette
létrejöttét. A híres sarkkutató elhatározta, hogy az Észak-amerikai Barrow-fokról
átrepüli az északi sarkot. A tervezés során azonban kiderült, hogy Amundsen a
repülőgépen elszállítható tartalékokkal nem tud eljutni a Spitzbergákra sem,
akkor a Junkers cég egy expedíciót szervezett annak érdekében, hogy Amundsen
útját előkészítsék. A cél az volt, hogy a befagyott tengerre depókat helyezzenek
ki, amely aztán később Amundsen számára jelent útközben tartalékot és így
lehetővé teszi az Északi sark átrepülését. Amundsen bár később megváltoztatta a
tervét, ugyanakkor a Junkers cég akkor már úgy döntött, hogy az akkor már
Tromsőbe ért gépét nem visszahívja, hanem továbbküldi és tudományos kutatási
céllal légi felvételeket készítenek a Spitzbergákról. Mittelholzer ennek az expedíciónak
volt a légi fotósa. Az út során minden képet és mozgóképet ő készített.
Az ELBIDA projektben ismét a
földre szállunk és hamarosan a Tűzföldre kalauzol minket Alberto Maria de
Agostini olasz misszionárius.