Angolok a déli sarkvidéken

The voyage of the Discovery 1901-1904

Az ELBIDA projektben soron következő Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kötetében ismét a sarkvidékre utazunk egy a kor meghatározó felfedezőjének kalauzolásában. Az „Angolok a déli sarkvidéken” címmel megjelent kötet szerzője Robert Falcon Scott, aki tragikus halála után az akkoriban zajló hősies, embert próbáló felfedezések jelképévé vált. A kötet 1911-ben a Lampel R. Kk. (Wodianer F és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat gondozásában jelent meg 299 oldalon. Scott első komoly és sikeres útját írja le a műben. A Discovery expedícióként ismerté vált 1901-1904 között lezajlott utazás során Scott és társai elérik az addigi legdélebbi pontot, a déli szélesség 82°17' fokot 1902. december 30-án. A bemutatott MFTK kötetben 75 kép, 47 műmelléklet és két térkép teszi még élményszerűbbé az olvasást. Az eredeti angol nyelvű műből Halász Gyula dolgozta át a kötetet.

Robert Falcon Scott a Brit Királyi Haditengerészet tisztje, a Déli-sark kutatója 1868. június 6.-án született a Plymouth melletti Devonportban. Már az apai nagyapja is a haditengerészetnél szolgált hajópénztárnokként. Vagyona jelentős részét a napóleoni háborúk idején szerezte, amelyből aztán megvásárolta a flotta hajóépítő műhelyének közelében fekvő birtokukat. A haditengerészettől visszavonulva egy sörfőzdét vásárol, amely mint családi vállalkozás biztosította jövedelműket. 3 fia az indiai hadsereg katonája lesz, míg a legfiatalabb John Edward a családi vállalkozást vitte tovább. John Edward feleségül veszi egy flottakapitány nővérét Hannah Cuminget és ebből a házasságból született meg Robert Falcon Scott nevű gyermekük. Scott hamar elhagyta a családi házat. 13 évesen már a HMS Britannia nevű hadihajóra szegődött kadétként szolgálni. 1881-ben csatlakozik a haditengerészethez és először a HMS Boadicea-n hajózik ki, majd átkerül a HMS Rover-re. Szolgálataiért előléptetik és ezt követően a HMS Spider-en folytatja karrierjét. 1891-ben már fregatthadnagy a HMS Amphionon, majd 1982-ben sorhajóhadnaggyá léptetik előre és a HMS Majestic hajóra kerül.

Shakleton, Scott, Wilson a Déli csoport

Jégzajban

1899-ben az Angol Királyi Földrajzi Társaság titkára, Sir Clements Markham, Scottot javasolja az Antarktiszra tervezett angol expedíció vezetőjének. A haditengerészet admirálisa jóváhagyja Scott kikérését. Előbb fregattkapitánnyá, majd a Discovery hajó parancsnokának nevezi ki. Scott rendkívüli módon vágyott az előmenetelre. Valójában elsőként nem a jégvilág és nem is természet iránti szeretet motiválta az antarktiszi expedícióban, hanem a karrier, az előléptetés lehetősége. A Discovery expedíció sikerét követően azonban már visszavágyott a sarkvidékre. A küldetésről hazatérve mindennél jobban motiválta, hogy ő érje el először a Déli-sarkot.

Hófuvásban

A csónakok kiszabadítása fűrészelés segítségével

1908-ban feleségül veszi Kathleen Bruce-t és 1909-ben már meg is születik fiúk Peter Scott. Eközben folyamatosan szervezi új expedícióját és keresi a támogatókat. Akkoriban az Északi-sark meghódításáért folyt hatalmas küzdelem, így nem volt egyszerű a forrást előteremteni a Déli-sarki útra. 1910-ben aztán sikerül Terra Nova hajójával útnak indulni, de Scott egy kísérőhajóval visszafordul, hogy további pénzeket gyűjtsön a küldetés sikeres végrehajtása miatt. A kellő forrás beszerzése után egy hónappal később száll vissza a Terra Novára Dél-Afrika partjainál. 1912. január 17-18.-án sikeresen elérik a Déli-sarkot, de legnagyobb csalódására ott találja nagy versenytársa a norvég Amundsen által kitűzött zászlót és az ő sátrát. Az idő rosszra fordul így visszaindulnak, de végül 1912 márciusában Scott és emberei odavesznek.  A holtteste mellett megtalált naplójának utolsó bejegyzésében azt írta: „Azt hiszem, nem tudok tovább írni. Robert. Isten szerelmére, gondoskodjatok szeretteinkről.” (Az ELBIDA projektben hamarosan megismerhetjük a Terra Nova expedíció részleteit a „Scott utolsó útja” című MFTK kötet bemutatása során.)

Armitage karácsonyi tanyája a Ferrar-jégár morénái között

A jég nyomásának az eredménye

Amundsen sikeres sarkhódításának hamar híre megy Európában, Scott tragédiája azonban csak később látott napvilágot. Az expedíció résztvevői a kor hősévé váltak. Az angolok a norvég felfedező teljesítményét lebecsülték és próbálták úgy beállítani, mint egy professzionális felfedezőt, míg Scottot egy egyszerű emberséges hősnek. A valóság azonban az, hogy Amundsen is amatőr felfedező volt, de az angolok nehezen viselték a Déli-sark meghódításáért indult „versenyfutás” második helyét, így mindent megtettek, hogy presztízsüket helyreállítsák és próbálták a norvég teljesítményét kisebbíteni.

A Discovery az utolsó robbantás után, 1904 február 16.-án

Karácsonyi tanyánk

Részlet a könyvből:

Kezdetét vette a hosszú téli éjszaka, a maga mindennapos, szabályszerű életével. Ez a szabályszerűség nem jelent egyhangúságot. Ettől megóvott bennünket szüntelen munkánk és – vidámságunk.

A napi teendőket a jég gyűjtésével kezdettük, hogy belőle ivóvizet, meg főzésre és mosásra való vizet olvasszunk. A túlságos tisztaság fényűzését nem engedhettük meg magunknak. Takarékosan kellett bánnunk a vízzel, de azért rengeteget kimostunk vele. Hetenkint egyszer kapott fürdőt mindenki.

Télközép ünnepe

Azok, akikre a sor került, korábban keltek a többinél s szánon azonnal kimentek a jégbányába. Minél keményebb és kékebb a jég, annál jobb és annál kevesebb tüzelő kell az olvasztásához. A hó nagyon megnehezítette volna feladatunkat. Szerencsére a hajótól alig kétszáz lépésnyire kemény jéglejtő volt, alkalmas a jég bányászására. Két éven át ástuk itt a jeget s alig karcoltuk meg a lejtő felületét húsz lépés hosszú területen.

A mágnességi kunyhók 

Negyedórai munka minden reggel, csákánnyal és lapáttal, elegendő volt rá, hogy ellássuk magunkat egész napra jéggel.

A reggeli pontban félkilencre elkészült. Ekkorra a függő-ágyakat már mind összeszíjazták és a legénység ebédlőjének linoleum-szőnyegét szép takarosan felmosták. A reggeli igen egyszerű: egy tányér porridge (zabkása), vajas kenyér és gyümölcs-íz. Eleinte húsfélét is készítettünk, de a nagyobb mozgások beszüntetésével étvágyunk csökkent s ezt a fogást elhagytuk. Olyankor azonban, amikor – hetekint kétszer – fóka-máj volt reggelire, bezzeg nem sokat mértékleteskedtünk, ellenkezőleg szívből kivántuk, vajha egynél több mája olna ennek a szeretetreméltó állatnak.

Amikor a második télre való fókák leölésére került a sor, erős kisértésnek voltunk kitéve, hogy a májuk kedvéért vágjuk le őket. Azt tartom, dicséretünkre válik, hogy ezt mégsem tettük a annyi állatot fosztottunk csak meg életétől, amennyinek a húsára szükségünk volt.

Kedvező szélben

A kását is annyira megkedveltük később, hogy egyebet se ettünk reggelire és elhatároztuk, hogy a szán-expediciók étrendjébe is besorozzuk.

Reggeli után mindenki hozzálátott teendőihez. A tennivalóból sohse fogytunk ki. A szánok, szerszámok, alvó-zsákok, sátrak, főzőedények és egyebek javítása, a hó fölhalmozása vagy eltakarítása, az ernyők, kémények, műszerek helyreigazítása mind-mind munkát igényelt s nem igen mult el egy-egy téli vihar anélkül, hogy valami kárt ne okozott volna, amit ismét csak dolgot adott.

Az Erebus dél felől

Téli szállásunk

A legénység ebédjét egy órakor tálalták. Az ételek eltérők, de mindennap volt leves, fókahús vagy húskonzerv és gyümölcs-íz (jam) vagy gyümölcsös tészta (fruit tart). Ebéd után tengerész-szokás szerint kijárt egy kis rum. Nem valami üdvös szokás, de csak elkedvetlenítette volna az embereket, ha megvonjuk tőlük; az a kis mennyiség különben, ami egyre-egyre jutott, igen ártatlan. A szánutakon egyébként ezt is megszüntettük. A dohányzás, amióta téli szállásunkra érkeztünk, meg volt engedve a szobában is; kevés a nem-dohányzó és ezeknek sem kellemetlen.

Kettőtől ötig dolgaikat végezték az emberek. Öt órakor az ebéd maradéka egy kis vajjal és teával, esetleg gyümölcs-ízzel vagy sajttal, szolgáltatja a vacsorát. Vacsora után azok, akik egész nap nem jártak kinn, kimentek lábszánkózni vagy egyéb sportot űzni. Ez nem volt kötelező, de mindegyikük megértette, hogy a jó egészség megkivánja a naponkénti mozgást a szabadban.

A Ballón-öbölben

A kunyhók

Az estéje mindenkinek szabad volt. Ilyenkor valami kézi munkával (fafaragás, kötés, varrás, stb.), olvasással, vagy különféle játékokkal telt az idő. Ilyenek az ostábla, kártya (whist) és a sakk, de talán legnépszerűbb volt az az egyszerű játék, amit garaslökésnek (shove-ha’ penny) neveztek el. A hosszú asztal egyik végét négyszögre osztják s számokkal megjelölik. A másik végére helyeznek egy félpennys darabot s ezt tenyérrel megtaszítják. A pénzdarab végigsiklik a csúszós asztalon s amelyik négyszögben megállapodik, annak a számát a játszó javára írják.

A meleg és barátságos hajószobákban vidámság és jókedv uralkodott. Mindent összevéve alig képzelhetünk a miénknél derűsebb és elégedettebb társaságot.”

Felszállás a léggömbbel

A nagy jégfal legmagasabb pontja (85 méter)

Robert Falcon Scott 1901. augusztus 6-án indult útnak Angliából a Discovery nevű hajó parancsnokaként és 38 emberével együtt. Az expedicióban részt vett Edward Adrian Wilson és Ernest Henry Shackleton is. 1902. február 11.-én Hut Pointnál kötöttek ki és építették fel szálláshelyüket. A nyári időszakban felfedezőutakat tettek szánokkal. Egy ilyen szánnal megtett felfedező út során éri el 1902. december 30.-án Scott, Wilson és Shackleton a déli szélesség 82°17' fokot. Ekkor 465,4 km-re közelítették meg a Déli-sarkot. Az expedíció további eredményei közé sorolják, hogy feltérképezték a Ross-tengert és felfedeznek egy addig ismeretlen földnyelvet, melyet VII. Edward király földnek neveznek el.

A Terror-csoport mély hóban

Védett öbölben a Jones-fok mögött

Az ELBIDA projektben bemutatott „Angolok a déli sarkvidéken” című Scott kötet, egy rendkívül izgalmas és érdekes a sarkvidékről szóló mű. A tudományos munkálatok és a kalandok leírásán túl, a déli tengerek és a sarkvidék különlegesen képszerű bemutatása is ez a mű. A könyv első lapjain, Lóczy Lajos 1910 júliusára datált szerkesztői előszavában már jelzi, hogy „Scott kapitány a közelmúlt napokban indult újra Terra Nova hajójával a déli tengerekre. Mire ez a könyv az olvasó kezébe kerül, már talán partra is száll az örökké gőzölgő Erebus és Terror vulkán közelében, azon a földön, amelyről a britt nemzet lelkes ünneplése közben alig néhány éve tért haza.” Scottot az első expedícióján szerzett élményei egy életre a sarkvidék szerelmesévé tették, amely csodás világ, a bemutatott kötetben az olvasót is könnyen rabul ejti.