2016. május 12., csütörtök

Közép Brazília természeti népei között

A második singu-expedíció (1887-1888) útjának vázolása és eredményei

Cholnoky kínai utazása után irány Közép-Brazília. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő az ELBIDA projektben bemutatandó kötete von den Steinen Károly dr. hazájában nagyon népszerű „Közép Brazília természeti népei között” című útleírása. A műben Steinen az 1887-1888-ban lezajlott második Xingu expedíciójáról számol be. Előzőleg a szerző már 1884-ben végighajózta a Xingut az Amazonas egyik mellékfolyóját. Második útjának, első Németországban megjelent leírása azonban kicsit túl szárazra sikerült. Bár népszerű volt a kötet, de a még nagyobb nyilvánosság elérése érdekében, átdolgozták a művet és kiadták az egy kicsit élményszerűbb és közérthetőbb formában. A MFTK sorozatban megjelent mű, ennek a közérthetővé átdolgozott eredeti mű, rövidített kivonatos változata. Az eredeti első, német nyelven 1894-ben megjelent mű 570 oldal terjedelemben volt olvasható, míg a magyar, rövidített és átdolgozott verzió összesen 275 oldalon jelent meg a Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R.T. könyvkiadóvállalat gondozásában. A kötetben továbbá 3 térkép, 11 műmelléklet és 52 ábra található. A német első kiadás lehet, hogy kicsit szárazra és túl tudományosra sikeredet, azonban az átdolgozásnak és a rövidítésnek köszönhetően egy kimondottan olvasmányos művé vált von den Steinen Károly dr. azaz eredeti nevén Karl von den Steinen könyve.

Képes borítójú kötet (MFTK)




Karl von den Steinen német orvos, antropológus és felfedező 1855. február 7.-én születet Mülheimben. Düsseldorfban végzett gimnáziumi tanulmánya után pszichiátriát tanul a zürichi egyetemen. 1878-1879-ben orvos asszisztensként dolgozik a berlini Charité intézetben. 1879-1881 között világ körüli utazást tesz, amely során néprajzi kutatásokat végez. Útjáról visszatérve folytatja rövid ideig munkáját Berlinben. 1882-ben aztán meghívást kap az első német nemzetközi sarki expedícióba. Elfogadva a meghívást 1882-1883-ban részt vesz a sarki expedícióban ahol a dél-Amerika keleti partjától több mint 1400 kilométere található South Georgia szigetcsoporton végez tudományos munkát orvosként. 1884-ben lett volna lehetősége visszatérni a sarkvidékre, ő azonban dél-Amerikában felkereste festő, grafikus unokatestvérét William Steinen akivel Buenos Airesen át a Xingu folyóhoz, mely az Amazon egyik nagy déli mellékfolyója Mato Grossóban. Az út alapvetően elsődlegesen üzleti célokat szolgál. Szerettek volna egy hajózó utat találni, Brazília középső erőforrásokban gazdag vidékére. Az eredeti terv nem sikerült, azonban Steinen elsőként végighajózza a Xingu folyót és eléri az Amazonast. Az út során találkozik több a folyó mentén élő indián törzzsel, valamint először kerül kapcsolatba az addig ismeretlen Bakariri és Kustenau indiánokkal. 

Az expedicio tagjai. Az urak


Az indiánok életének és kultúrájának tanulmányozására nincs komoly lehetősége, ezért ekkor eldönti, visszatér a Xingu folyó vidékére. 1887-1888-ban kerül sor a második Xingu expedícióra, amelyből legsikeresebb könyvét írja. A második Xingu expedíciónak jelentős eredményei voltak. Nemcsak a földrajzi ismeretek bővültek a Mato Grosso területéről, hanem  nagymértékben növelték a térképészeti ismereteket is a területről. Steinen az expedíció során kilenc különböző törzs életét és kultúráját tanulmányozta és hatalmas méretű néprajzi gyűjteménnyel tért haza. 1888 augusztusában már ismét Németországban van. 


Jaguár-alakra faragott ülőzsámoly

Az elkövetkező közel 10 évben tudományos munkát végez, valamint a Marburgi Egyetem néprajz oktatója lesz. 1897-1898-ban aztán egy újabb expedícióra indul, melynek célja a Marquesas-szigetek a Csendes-óceánon volt. Az utazás eredményeként Steinen a helyi lakosok tetoválásairól, illetve az azokban használt motívumokról hatalmas gyűjtemény állít össze. Hazatérése után folytatja tudományos munkáját, de mindeközben megírja egyik legkomolyabb munkáját „Die Marquesaner und ihre Kunst” címmel. A 3 kötetes műben a Marquesas szigetek művészetével, elsősorban a tetoválásokkal foglalkozik. Az utolsó kötet 1928-ban jelenik meg. Karl von den Steinen 1929. november 4.-én halt meg Kronbergben, 74 évesen.



Részlet a könyvből:

„Hat hétig tartó vándorlásunkból a négy első hét volt a legnehezebb. Igazán sok apró bajon, kellemetlenségen kellett átesnünk, melyek rosszabbak mint a nagyok, valamiképpen a moszkitók rosszabbak, mint a ragadozó állatok s a számtalan megáradt apró patakon rosszabb átkelni, mint a széles folyón.

Pihenő a Kuliszehu partján

Tumayaua-öböl

Ráadásul beütött az esős évszak! Vándorlás közben valahogy csak megvan vele az ember, de elindulni akkor, amikor éppen beköszönt, kockázatos vállalkozás. Nem kell ugyan azt gondolni, hogy szakadatlanul zuhogó esőben jártunk, azonban az ellentét a csaknem felhőtlen száraz évszakkal szemben óriási volt. Hatalmas zivatarok szakadtak nyakunkba s verőfényes nap csakugyan ritkaság volt. Ha el is állt a zápor, vígasztalan szürkeség takarta el az eget. Az eső néha ugyancsak hideg volt s éppen úgy fáztunk, mint szegény pőre mehinakúk az erdőben. Máskor meg ömlött rólunk az izzadság kivált éjjelenként a nedves-párás szúnyoghálóban.

Mehinakú faálarc

A mezőség új köntösbe öltözött. Mivel pedig Európában havazik akkor, mikor itt esik s amikor állat és növényvilág új életre kel s a nap a tetőponton áll, elkeresztelték ezt az évszakot télnek. Az odautazásunk alkalmával fölégetett mezőséget hatalmas, friss, zöld fűtenger lepte el. Alig látszott meg rajta az öszvér-karaván lábnyoma, úgyhogy az utánnunk jövőknek kétszeresen kellett ügyelniök, hogy el ne tévedjenek.

Előadást tartunk a mehinakúknak

Kamayurá, nyaklánca bakairi készítmény 

A patakokra sem lehetett ráismerni. A magas vízállás a partokat kivette formájukból s az akkor száraz medrek megteltek vízzel. Szemünk láttára dagadt, majd ismét apadt némely patak vize, amit az átkelések alkalmával kellőképpen ki is használtunk. Gyakran nyakig vízben gázolva keltünk át rajtuk, vagy pedig ember, állat egyaránt úszni kényszerült, ha a meder mélyebb volt. Sajnos, néhányan nem tudtak úszni. Ezek számára Brazilia baromtartó vidékein használatos ú. n. pelota-kat készítettünk. Egy ökörbőrt négyszögletes, lapos iskátulyaformára meggörbítettünk s azt rudakkal feszült állapotban tartottunk. Az utas persze az iskátulyában kuporgott.


Egész nap is ráment az átkelésre; sátrainkat az egyik parton fölszedtük, a másikon újra összeállítottuk. Vidám lárma s hangos hajkurászás töltötte be a levegőt. Mezítelen emberek lubickoltak, eveztek az úszó öszvérek mellett. Vízbe ugrásra kész mezítelen emberek foglalkoztak a parton, az alacsony akuri-pálmák alatt a bőriszákok rendbeszedésével, az esetlen nagy csomagok összekötözésével. Egy másik csoport a sütés-főzés körül szorgoskodott s a kéklő füst vidáman szállt föl a pálmák zöld lombkoronái között. Egy alkalommal tapírt sikerült elejtenünk, gyönge húsa s omlós mája pompásan ízlett. Hihetetlen húséhség fogott el bennünket. Ha más vad nem kínálkozott, a bakbűztől szagos őzet is szemhunyorítás nélkül megettük. Máskor meg zsírra éheztünk rá, vagy az édességet kívántuk meg halálosan.

Tumayaua főnök

Luhu

A nedvességtől lázrohamokat kaptunk. Kezünk, lábunk, ruhánk, iszákjaink, függőágyaink, hálózsákjaink, egyszóval mindenünk csuromvíz volt. Sokszor azt képzeltük, hogy a mezőség nem más, mint nagy tó, melyben békák módjára mászkálunk. A hangulatos, vizes tájékban sem tudtunk gyönyörködni.

Kamayurá-asszonyok

Az igazi özönvízelőtti képet egyik napon egy óriási mocsári szarvas megjelenése idézte elénk, mely fejét lelógatva, buta kiváncsisággal közeledett felénk körülbelül negyven lépésnyire, majd söréttel megsebezve, őrült iramodással elvágtatott.

A cimborák

Kamayurá-tó

Holmiaink nyomorúságos állapotban voltak. A száraz, kemény ökörbőrök, melyeket az eső ellen vittünk magunkkal, lucskos rongyokká váltak s minduntalan szétszakadoztak. A bőriszákok szintén megpuhultak, a fanyergek széttöredeztek s a szegény öszvérek hátát csúnyán fölhorzsolták. Ragasztott vagy csirizelt tárgyaink elpusztultak s gyűjteményeink és fényképlemezeink megvédése és szállítása ezer gondot okozott.”

Nyilazó bororó-indián
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtár sorozatában megjelent Steinen mű egy nagyon érdekes világba kalauzolja az olvasót. Egyrészről ritka a korbeli útleírások között az, amely az Amazonas vidékét mutatja be, másrészről nagyon érdekesek azon részei a könyvnek, amelyekben a folyó mentén élő törzsek hétköznapjaival, szokásaival és kultúrájával foglalkoznak. Steinen Károly rövidített és közérthetővé átdolgozott egyetlen az MFTK sorozatban megjelent műve különleges kötet, amit bátran ajánl az ELBIDA projekt mindenkinek. Útleírás és néprajz kategóriában is egy erős mű a „Közép Brazília természeti népei között” című MFTK kötet.