A második singu-expedíció
(1887-1888) útjának vázolása és eredményei
Cholnoky kínai utazása után irány
Közép-Brazília. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő az
ELBIDA projektben bemutatandó kötete von den Steinen Károly dr. hazájában
nagyon népszerű „Közép Brazília természeti népei között” című útleírása. A
műben Steinen az 1887-1888-ban lezajlott második Xingu expedíciójáról számol
be. Előzőleg a szerző már 1884-ben végighajózta a Xingut az Amazonas egyik
mellékfolyóját. Második útjának, első Németországban megjelent leírása azonban
kicsit túl szárazra sikerült. Bár népszerű volt a kötet, de a még nagyobb
nyilvánosság elérése érdekében, átdolgozták a művet és kiadták az egy kicsit élményszerűbb
és közérthetőbb formában. A MFTK sorozatban megjelent mű, ennek a közérthetővé
átdolgozott eredeti mű, rövidített kivonatos változata. Az eredeti első, német
nyelven 1894-ben megjelent mű 570 oldal terjedelemben volt olvasható, míg a
magyar, rövidített és átdolgozott verzió összesen 275 oldalon jelent meg a
Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R.T. könyvkiadóvállalat gondozásában. A
kötetben továbbá 3 térkép, 11 műmelléklet és 52 ábra található. A német első
kiadás lehet, hogy kicsit szárazra és túl tudományosra sikeredet, azonban az
átdolgozásnak és a rövidítésnek köszönhetően egy kimondottan olvasmányos művé
vált von den Steinen Károly dr. azaz eredeti nevén Karl von den Steinen könyve.
Karl von den Steinen német orvos,
antropológus és felfedező 1855. február 7.-én születet Mülheimben.
Düsseldorfban végzett gimnáziumi tanulmánya után pszichiátriát tanul a zürichi
egyetemen. 1878-1879-ben orvos asszisztensként dolgozik a berlini Charité
intézetben. 1879-1881 között világ körüli utazást tesz, amely során néprajzi
kutatásokat végez. Útjáról visszatérve folytatja rövid ideig munkáját
Berlinben. 1882-ben aztán meghívást kap az első német nemzetközi sarki
expedícióba. Elfogadva a meghívást 1882-1883-ban részt vesz a sarki
expedícióban ahol a dél-Amerika keleti partjától több mint 1400 kilométere
található South Georgia szigetcsoporton végez tudományos munkát orvosként.
1884-ben lett volna lehetősége visszatérni a sarkvidékre, ő azonban
dél-Amerikában felkereste festő, grafikus unokatestvérét William Steinen akivel
Buenos Airesen át a Xingu folyóhoz, mely az Amazon egyik nagy déli
mellékfolyója Mato Grossóban. Az út alapvetően elsődlegesen üzleti célokat
szolgál. Szerettek volna egy hajózó utat találni, Brazília középső
erőforrásokban gazdag vidékére. Az eredeti terv nem sikerült, azonban Steinen
elsőként végighajózza a Xingu folyót és eléri az Amazonast. Az út során
találkozik több a folyó mentén élő indián törzzsel, valamint először kerül
kapcsolatba az addig ismeretlen Bakariri és Kustenau indiánokkal.
Az indiánok
életének és kultúrájának tanulmányozására nincs komoly lehetősége, ezért ekkor
eldönti, visszatér a Xingu folyó vidékére. 1887-1888-ban kerül sor a második
Xingu expedícióra, amelyből legsikeresebb könyvét írja. A második Xingu
expedíciónak jelentős eredményei voltak. Nemcsak a földrajzi ismeretek
bővültek a Mato Grosso területéről, hanem
nagymértékben növelték a térképészeti ismereteket is a területről.
Steinen az expedíció során kilenc különböző törzs életét és kultúráját tanulmányozta
és hatalmas méretű néprajzi gyűjteménnyel tért haza. 1888 augusztusában már
ismét Németországban van.
Az elkövetkező közel 10 évben tudományos munkát
végez, valamint a Marburgi Egyetem néprajz oktatója lesz. 1897-1898-ban aztán
egy újabb expedícióra indul, melynek célja a Marquesas-szigetek
a Csendes-óceánon volt. Az utazás eredményeként Steinen a helyi lakosok
tetoválásairól, illetve az azokban használt motívumokról hatalmas gyűjtemény
állít össze. Hazatérése után folytatja tudományos munkáját, de mindeközben megírja
egyik legkomolyabb munkáját „Die Marquesaner und ihre Kunst” címmel. A 3
kötetes műben a Marquesas szigetek művészetével, elsősorban a tetoválásokkal
foglalkozik. Az utolsó kötet 1928-ban jelenik meg. Karl von den Steinen 1929.
november 4.-én halt meg Kronbergben, 74 évesen.
Részlet a könyvből:
„Hat hétig tartó vándorlásunkból
a négy első hét volt a legnehezebb. Igazán sok apró bajon, kellemetlenségen
kellett átesnünk, melyek rosszabbak mint a nagyok, valamiképpen a moszkitók
rosszabbak, mint a ragadozó állatok s a számtalan megáradt apró patakon
rosszabb átkelni, mint a széles folyón.
Ráadásul beütött az esős évszak!
Vándorlás közben valahogy csak megvan vele az ember, de elindulni akkor, amikor
éppen beköszönt, kockázatos vállalkozás. Nem kell ugyan azt gondolni, hogy
szakadatlanul zuhogó esőben jártunk, azonban az ellentét a csaknem felhőtlen
száraz évszakkal szemben óriási volt. Hatalmas zivatarok szakadtak nyakunkba s
verőfényes nap csakugyan ritkaság volt. Ha el is állt a zápor, vígasztalan szürkeség
takarta el az eget. Az eső néha ugyancsak hideg volt s éppen úgy fáztunk, mint
szegény pőre mehinakúk az erdőben. Máskor meg ömlött rólunk az izzadság kivált
éjjelenként a nedves-párás szúnyoghálóban.
A mezőség új köntösbe öltözött.
Mivel pedig Európában havazik akkor, mikor itt esik s amikor állat és
növényvilág új életre kel s a nap a tetőponton áll, elkeresztelték ezt az
évszakot télnek. Az odautazásunk alkalmával fölégetett mezőséget hatalmas,
friss, zöld fűtenger lepte el. Alig látszott meg rajta az öszvér-karaván
lábnyoma, úgyhogy az utánnunk jövőknek kétszeresen kellett ügyelniök, hogy el
ne tévedjenek.
A patakokra sem lehetett
ráismerni. A magas vízállás a partokat kivette formájukból s az akkor száraz
medrek megteltek vízzel. Szemünk láttára dagadt, majd ismét apadt némely patak
vize, amit az átkelések alkalmával kellőképpen ki is használtunk. Gyakran
nyakig vízben gázolva keltünk át rajtuk, vagy pedig ember, állat egyaránt úszni
kényszerült, ha a meder mélyebb volt. Sajnos, néhányan nem tudtak úszni. Ezek
számára Brazilia baromtartó vidékein használatos ú. n. pelota-kat készítettünk.
Egy ökörbőrt négyszögletes, lapos iskátulyaformára meggörbítettünk s azt
rudakkal feszült állapotban tartottunk. Az utas persze az iskátulyában
kuporgott.
Egész nap is ráment az átkelésre;
sátrainkat az egyik parton fölszedtük, a másikon újra összeállítottuk. Vidám
lárma s hangos hajkurászás töltötte be a levegőt. Mezítelen emberek
lubickoltak, eveztek az úszó öszvérek mellett. Vízbe ugrásra kész mezítelen emberek
foglalkoztak a parton, az alacsony akuri-pálmák alatt a bőriszákok
rendbeszedésével, az esetlen nagy csomagok összekötözésével. Egy másik csoport
a sütés-főzés körül szorgoskodott s a kéklő füst vidáman szállt föl a pálmák
zöld lombkoronái között. Egy alkalommal tapírt sikerült elejtenünk, gyönge húsa
s omlós mája pompásan ízlett. Hihetetlen húséhség fogott el bennünket. Ha más
vad nem kínálkozott, a bakbűztől szagos őzet is szemhunyorítás nélkül megettük.
Máskor meg zsírra éheztünk rá, vagy az édességet kívántuk meg halálosan.
A nedvességtől lázrohamokat
kaptunk. Kezünk, lábunk, ruhánk, iszákjaink, függőágyaink, hálózsákjaink,
egyszóval mindenünk csuromvíz volt. Sokszor azt képzeltük, hogy a mezőség nem
más, mint nagy tó, melyben békák módjára mászkálunk. A hangulatos, vizes
tájékban sem tudtunk gyönyörködni.
Az igazi özönvízelőtti képet
egyik napon egy óriási mocsári szarvas megjelenése idézte elénk, mely fejét
lelógatva, buta kiváncsisággal közeledett felénk körülbelül negyven lépésnyire,
majd söréttel megsebezve, őrült iramodással elvágtatott.
Holmiaink nyomorúságos állapotban
voltak. A száraz, kemény ökörbőrök, melyeket az eső ellen vittünk magunkkal,
lucskos rongyokká váltak s minduntalan szétszakadoztak. A bőriszákok szintén
megpuhultak, a fanyergek széttöredeztek s a szegény öszvérek hátát csúnyán
fölhorzsolták. Ragasztott vagy csirizelt tárgyaink elpusztultak s
gyűjteményeink és fényképlemezeink megvédése és szállítása ezer gondot
okozott.”
A Magyar Földrajzi Társaság
Könyvtár sorozatában megjelent Steinen mű egy nagyon érdekes világba kalauzolja
az olvasót. Egyrészről ritka a korbeli útleírások között az, amely az Amazonas
vidékét mutatja be, másrészről nagyon érdekesek azon részei a könyvnek,
amelyekben a folyó mentén élő törzsek hétköznapjaival, szokásaival és kultúrájával
foglalkoznak. Steinen Károly rövidített és közérthetővé átdolgozott egyetlen az
MFTK sorozatban megjelent műve különleges kötet, amit bátran ajánl az ELBIDA
projekt mindenkinek. Útleírás és néprajz kategóriában is egy erős mű a „Közép
Brazília természeti népei között” című MFTK kötet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése