Könyvek

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötetében, elsőször az ELBIDA projektben „repülőgépre szállunk” és ismét a sarkvidék felé vesszük az útirányt. Walter Mittelholzer „Repülőgépen az Északi sark felé” című műve 1926-ban jelent meg Budapesten a Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat kiadásában 187 oldal terjedelemben. A könyvben a Mittelholzer mű mellett, egy másik írás is található, amely különleges és nem megszokott a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. Dr. Cholnoky Jenő a sorozat szerkesztője, ebben a kötetben jelentette meg saját „A Spitzbergák földrajzi képe” című írását. Cholnoky szerint ki kellett egészíteni a Mittelholzer műben olvasottakat azért, hogy méginkább megismerje az olvasó a szigetcsoportot. A kötet ezen része klasszikus földrajzi leírás, amely tényszerűen, fotók, rajzok és térképek segítségével mutatja be a Spitzbergákat.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Walter Mittelholzer svájci pilóta, fotós, író 1894. április 2.-án született St. Gallenben. 1917-ben szerezte meg pilótaengedélyét. 1919-ben társalapítóként megalapítja a Mittelholzer und Co. céget amely légi fotózással és utas szállítással  foglalkozott. 1920-ban egybeolvadnak a pénzügyileg jóval erősebb Ad Astra Aero céggel, amelyben igazgató és pilóta funkciót lát el. Később ebből a cégből alakul ki a mai napig működő Swiss Air svájci légitársaság.

Az Anker-társaság egyik kisháza
Szikra-távíró állomás régi bálnavadász állomás helyén a Green-öbölben

1923-ban az északi sarki repülős expedició tagjaként fotózza a Spitzbergákat. 1926-ban elsőként repüli keresztül észak-déli irányba Afrikát összesen 77 nap alatt. Afrikai útja után a Földközi-tenger körül repül, majd 1929. december 15.-én elsőként repüli át a Kilimandzsárót. 1930-1931-ben ismét Afrikai utakat tesz meg, majd 1931-ben az újonnan megalakult Swiss Air légitársaság technikai igazgatója lesz. Életében számos könyvet írt és közel 100.000 légi felvételt készített. 1937. május 9.-én egy Ausztriába szervezett hegymászó expedíció során balesetet szenved és életét veszíti. Walter Mittelholzer a légi fotózás úttörője volt, aki saját korában számtalan egészen különleges addig nem látott felvételt készített az általa bejárt területekről.

Részlet a könyvből:

„Félkettőkor újra minden készen volt a repülésre. Mint szárazföldi repülő, igen kíváncsi voltam, hogyan fogunk indítani a nagy hullámjárásban. Nagyon kétesnek látszott a dolog. Mikor újból messze künn himbálóztunk a nyilt tengeren, Pütz gépét a szél ellen fordította és teljes gázt adott. Fülsiketítő reccsenések, egyik ütés a másik után, rázta meg a gépet minden eresztékében! Hogy a felszállást megkönnyítsük Hammer konzullal az elülső kabinfalhoz szorultunk, közelebb a gép súlypontjához. Görcsösen kellett kapaszkodnunk, hogy a fülke ellenkező sarkába ne repüljünk. De mindhiába! Amint azt hittük, hogy végül sikerült a hullámhegyet lerázni, kemény ütközéssel újra a vízre kerültünk. Gépünk sebessége és hordképessége még mindig elégtelen volt. Negyedszer fogott hozzá Pütz és ez alkalommal kényszeríteni akarta a gépet, hogy nedves, tapadó elemét elhagyja. Nem sikerült! Amikor már nagy fáradsággal, teljesen megfeszített magassági kormánnyal, 90 km-es sebességgel éppen kikerültünk a hullámok dühöngéséből, 2 m magasságból újra mély hullámvölgybe buktunk le s a hullám óriási vízfala ránk omlott. Rettenetes ütés, érces reccsenés, az átbukó hullám keresztül zúdult rajtunk és másodpercekre elsötétítette vízmentes fülkénket. Kiröpültünk üléseinkből, podgyászunk keresztül-kasul bukdácsolt szerelőről és vezetőről csakúgy csurgott a víz. Úszómadarunk azonban lassan megint felemelkedett és úszott, amiből következtettük, hogy úszóink és a gép váza a hullámok rettenetes ütését, kiállották. De mi történt egyik szárnyunkkal? Külső harmadában le volt törve, lelógó vége már csak gyengén kapcsolódott gépünkhöz és úszott a vizén. Ilyen körülmények között továbbutazásra gondolni sem lehetett, örülnünk kellett, ha a körülbelül 1 km távolságban levő hesnaesi partot még elérhetjük. A part felé haladás lassan ugyan, de várakozáson felül simán ment végbe, a gépváz, az úszók és a propeller sértetlenek voltak, az ütést egyedül a balszárnynak kellett magára vennie. Olyan volt, mintha fűrésszel vágták volna szét. Az eseményt Hesnaes lakossága feszülten figyelte, a halászok már készen álltak, hogy csónakokkal segítségünkre siessenek, amikor megint kiúsztunk a partra.

Ymer-öböl (800 m magasságból)
A Mittag-Leffler gleccser (1700 m magasságból)

A dolog kellemetlen volt ugyan, de magamban örültem, hogy a Junkers-gépek ilyen kitűnően beválnak és ilyen, hatalmas erejűek. Sohsem hittem volna, hogy egy más repülőgép kibírja azokat a megrázkódtatásokat és ütődéseket, amelyeket négyszeres indításunk alkalmával 10 percen belül végigéltünk. Ha építőjük, a derék Junkers professzor láthatta és végigélhette volna ezt a teherpróbát, bizonyosan nagy öröme telt volna benne. Ha motorunk hibátlan, fordulatszámából nem hiányzik az 50 fordulat és nem lettünk volna annyira túlterhelve (több mint 500 kg haszon-terhünk volt*), akkor a magas hullámok között is kikerültünk volna a vízből. Ez az élmény a gépben való bizalmamat határtalanul megnövelte. A bizalmat teljesen és egészében megérdemelte és nekem szükségem volt rá, mielőtt repüléseimet az ismeretlen és lakatlan területeken megkezdem.

Konow-gleccser (1200 m magasságból)
Holta-hegy  Jakab király földjének nyugati szélén (1200 m magasságból)

A gépet két kísérőjével otthagytuk Hesnaesben, hogy ott a Dessauból küldendő pótszárnyra várjanak. Mi pedig hirtelenül előkerített magánautón, sértetlen podgyászunkkal együtt, magastörzsű bükk- és tölgyerdőn át, pompás, tiszta tanyák mellett a legközelebbi vasúti állomásra, Stubbeköbingbe utaztunk. Még elértük a kopenhágai expresszhez csatlakozó vonatot. Este ½ 8-kor voltunk a fő­ városban. Itt a balesetről már tudomást szereztek, ezért nagy tömeg üdvözölt bennünket a pályaudvaron. Másfél­ órai tartózkodásunkat felemésztette az újságíróknak adott felvilágosítás. Alig, hogy a vonatból kiszálltunk, minden oldalról megrohantak bennünket és lefényképeztek. Hesnaesi kényszerleszállásunk a következő héten a napi beszélgeté­sek tárgya volt, az újságok szárnyaszegett gépünkről borzalmas rajzokat hoztak, alatta a három utas arcképével.

A Chydenius-hegység (1700 m magasságból)
Cross-fjord (balra előre), Kings fjord (középen) és Károly-herceg-földje

Valóban örültem, amikor 9 órakor a hálókocsi megfelelő részét elfoglalhattam és ezzel Dánia szép és életvidám fővárosának utolsó búcsút mondhattam. Ki a kí­váncsi újságírók köréből, bele a kellemesen vakító fehér, ringató, hintázó ágyba, a hálókocsi magas mennyezete alatt. Amikor a kerekek megmozdulnak és egyhangú zökkenésekkel gurulnak tovább a síneken, úgy hiszem, hogy újra a repülőgépen vagyok, amely táncolva lejt át a hullá­mok taraján! Még egyszer átélem a nap nagy szenzáció­ját, hesnaesi szerencsétlen indításunk minden részletét! De aztán eljött az álom, meghozta a túlfeszített idegek csillapodását. Csak későn reggel ébredtem fel újra, amikor már régen Svédország nyugati partja hosszában haladtunk zöld erdőkön, romantikus mezőkön át, sötétkék tavak meg fjordok mellett — észak felé. Délben érkeztünk Krisztiániába. A tavasz ez évben nagyon későn és zordul jelentkezett; éppen most tartotta bevonulását, orgonafák és gyümölcsö­sök most hordták első virágdíszüket.”

Cross-öböl és a Quade-fok északról (1600 m magasságból)
A Spitzbergák térképvázlata

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent „Repülőgépen az északi sark felé” című mű, nem a sorozat legizgalmasabb kötete, de mindenképpen különleges, mert a korabeli légi fotózásról és repülésről is érdekes részleteket mutat az olvasó számára. A könyvben olvasható vállalkozás eredendően egy Amundsen tervnek köszönhette létrejöttét. A híres sarkkutató elhatározta, hogy az Észak-amerikai Barrow-fokról átrepüli az északi sarkot. A tervezés során azonban kiderült, hogy Amundsen a repülőgépen elszállítható tartalékokkal nem tud eljutni a Spitzbergákra sem, akkor a Junkers cég egy expedíciót szervezett annak érdekében, hogy Amundsen útját előkészítsék. A cél az volt, hogy a befagyott tengerre depókat helyezzenek ki, amely aztán később Amundsen számára jelent útközben tartalékot és így lehetővé teszi az Északi sark átrepülését. Amundsen bár később megváltoztatta a tervét, ugyanakkor a Junkers cég akkor már úgy döntött, hogy az akkor már Tromsőbe ért gépét nem visszahívja, hanem továbbküldi és tudományos kutatási céllal légi felvételeket készítenek a Spitzbergákról. Mittelholzer ennek az expedíciónak volt a légi fotósa. Az út során minden képet és mozgóképet ő készített.

Az ELBIDA projektben ismét a földre szállunk és hamarosan a Tűzföldre kalauzol minket Alberto Maria de Agostini olasz misszionárius.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment