2016. június 28., kedd

Az ismeretlen Szahara

Az ELBIDA projektben, az MFTK sorozatban találkoztunk már Almásy Lászlóval. Az első bemutatott műve az "Autóval Szudánba” egy különleges autós kaland és afrikai vadászat történéseit mutatja be, amely egyike a kedvenc köteteimnek. A szerző következő a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent könyve „Az ismeretlen Szahara” című, egy furcsa kötet abban az értelemben, hogy nem egy utazás történetét, hanem Almásy összes Szaharához kötődő kalandos utazását meséli el. Gyűjtői szempontból ritka kötetnek számít, ami annyit jelent, hogy nem beszerezhetetlen, de meg kell fizetni az árát egy-egy szebb borítójú sorozatkötéses verziónak.  A könyv 1934-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 216 oldal terjedelemben. A kötetben 94 kép és térképmelléklet is található. Almásy László kalandos életéről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Autóval Szudánba” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Részlet a könyvből:

„ A Khartum—Vadi-Halfa közötti útszakaszon alaposan megterhelt autóink aránylag könnyen győzték le a núbiai sivatag terepnehézségeit. Több helyen követhettem három év előtti utamnak, a homokban még tisztán kivehető nyomát. Halfában várt az ottani kerületi főnök által szerzett kabír, Mohammed Oszmán Hasszán, öregedő, szikár szudáni típus. Kísérőül még egy rendőr aszkarit rendeltek ki mellénk, Fadlalla Szelim nevű mozgékony, kis katonát, aki a Szelima-oázisig vezető útvonal kijelölésében résztvett. ötödik társunk egy Khartumból magammal hozott ottani bennszülött soffőr volt, benne azonban már az eddigi útszakaszon sem igen bízhattam meg. Június 2-án kisebb-nagyobb nehézségekkel áthajóztuk a két kísérleti Steyr-kocsit a túlsó partra és a hajdani erőd mellett táboroztunk, amelyet a máhdi felkelés idejében a dervisek elleni védelmül építettek.

Dzsebel el Magdud, a "lyukas" hegy

Géphiba a sivatagban

Kababis sejk a fiával

Örültem, hogy végre eljutottam kedvenc tervem kiinduló pontjához. Most már nem kellett többet aggódnom a hatóságok esetleges tilalma miatt és elmúltak a terheléses üzemanyagszámítások gondjai. A rokonszenves angol kerületi főnök baljóslatú intelmei sem vették el jókedvemet. A trópusi éjszaka csillagos égboltja alatt leheveredtem tábori ágyamra. Hátat fordítottam a halkan suttogó szent folyónak és a holdfényben élesen kirajzolódó homokdombok felé tekintettem, azon tűnődve, hogy majd holnap hajnalban hogyan vezetem arra a kocsit?

Éjjeli szállás a sziklák tövében

Arab sír az Arbain-úton

Keselyűk által rakásra hordott tevecsontok

Az aránylag hűvös éjszaka üdítő álmot hozott. A reggeli körül foglalatoskodó bennszülött vezetőink halk beszéde már egy órával napkelte előtt felébresztett. Pillanatok alatt ittuk ki párolgó teánkat, hajtottuk össze ágyneműnket, amelyet utolsó és majdnem egyetlen podgyászként raktunk a benzinkannákkal súlyosan megterhelt kocsikra. Megnyomjuk az önindító gombját és halk berregéssel melegítjük be gépeinket. A keleti láthatáron, a núbiai hegyek szaggatott körvonalai felett, pirkad a kelő nap első opálos sugara. Halvány narancssárga színben tükröződnek a lomhán és majdnem hangtalanul tovahömpölygő folyam hullámai.

Az Abu Moharig dünében

Megérkezés a Kharga-oázisba

Bir el Murr

A táborhelyünk közelében lakó révészt és családját felébresztette gépeink zakatolása. Ahmed sejk, aki még saját szemével látta ezen a tájon a derviseket, elöljárója a kis falunak, amely itt, a Nílus keskeny partján elkeseredett harcot folytat a sivataggal egy kis darab megmívelésre alkalmas földterületért. 
Vászoningére, a gallabiára, többméter hosszú gyapotkendőt csavarva, dideregve közeledik hozzánk. A szudániak kis csoportja a vörösben pompázó láthatár felé fordulva, halkan és ünnepélyesen mormolja az utasok imáját, a Fat' - hát, a próféta könyvének bevezető szuráját:  vezess bennünket a helyes úton, azoknak útján, akikhez kegyes vagy és nem a tévelygőkén …

Az expedíció élelmiszerkészlete

A "moly" megérkezése a Messaha-kúthoz

A keskenyvágányú vonalon

A hűtők hőmérői a szükséges hőmérsékletet mutatják. Még egy utolsó kézszorítás az öreg sejkkel: (Insa'Allah nasuflak f’kher!) (Adja Isten, hogy jólétben lássalak viszont!) részünkről is egy Insa' Allah és halk zúgással megindulnak az autók. A partmenti kemény homokon a lehető legnagyobb sebességgel vezetem a kocsit. Azután enyhe szögben a domboldal felé fordítom a kormányt és a gép nehéz terhével búgva iramodik a lejtőn felfelé. Még egy utolsó pillantás a mélyen alattunk csillogó Nílusra, amely most a napfelkelte színdús pompájában tükrözik. Messze túl a másik parton sötét pálmák koronázzák Vadi-Halfa hófehér kockaházait.

Az ördög kertjében

Útban Kufra felé

A lehorgonyzott "moly"

Gyorsan tűnik a látomás és kocsim hirtelen megkönnyebbül, amint felér a homokdombtetejére. A mellettem ülő kabír előremutat:
— El gyurra, a nyom!
A sötétvörösen csillogó homokfelületen élesen rajzolódik ki a négy évvel ezelőtt itt járt gépkocsik nyoma. Mi sem könnyebb, mint ezt a legmegbízhatóbb útjelzést követni. Hullámos, állandóan enyhén emelkedő terepen, a folyó irányában, kelet felé haladunk. Körülöttünk kő- és törmelékhalmok, a napfelkeltében bíboros árnyékot vető sziklák. Sehol egy fűszál: a kő és homok világa.

A kufrai sóstó

A Kufra-depresszió szélén

Az olasz tisztekkel Kufrában

A kavicsos homokon könnyen fut a gép és önkénytelenül gyorsítom a kocsi iramát. A sűrűn felbukkanó útjelzőket annak idején nagy szikladarabokból rótták össze. Az öreg Mohammed örül és csodálkozik ezeknek az alamat-oknak nagy számán, de biztosít, hogy ő ezek nélkül is megtalálná a Szelima-oázist. Alig néhány kilométer után a kőhalom-sor élesen balra, északnak fordul. Meglehetősen sík, kemény talajon haladunk, alacsony szélformálta kősziklák között. Mint annyiszor hosszú afrikai utazásunk során, bará­tom kocsijával mellém kerül és kölcsönösen leadjuk a megszokott kürtjelzést: «0. K.» — Minden rendben! —

Nyiki-Nyiki

Pihenő a sivatagban

Vadjuhcsontvázak az egyik vadiban

Felkelt a Nap. Könnyű langyos szél ellen haladunk, a motor hőmérséklete normális. Elődeink helyenkint mély nyomot vájtak a homokba és én gondosan kerülgetem ezeket a laza felületeket. A sivatag jellege lassan megváltozik. Meredek, hegyes sziklacsúcsok emelkednek előttünk. Azoknak a tetejére, amelyek utunk irányába esnek, útjelzőül merőlegesen kőlapokat helyeztek. Irányunk is változott, most már a partmenti dombok északi lejtőjén egyenesen nyugatnak haladunk.

Futóhomokban elakadt autó kiszabadítása kötéllétrákkal

A Ford-kocsik leírhatatlan szenvedése

Vadi Abd el Melik völgyében

Mintegy hatvan kilométer után palával teleszórt köves síkon megállunk, hogy mégegyszer alaposan átvizsgáljuk a gépeket.  Megkérem Mohammedet, írja le nekem emlékezetből az előttünk fekvő utat.
— Nem messze innen szűk szakadékon keresztül sziklavölgybe kellett levezetnünk a karavánokat. A völgy végén kezdődik a zerir, a végtelen sivatagfelület. Két és fél nap alatt értük el az <(átlyuggatott hegyet», Dzsebel el Magdud-ot.
— Nem tudom neked megmondani Nagyuram, hogy mikor érkezünk oda, mert kocsid gyors, mint a nyíl, de adja Allah, hogy még ma este ott táborozhassunk. Háromórás út után kezd a terep romlani. A széltől élesre csiszolt palatáblák, sűrű homokkő-görgeteg, az egyre kevesbedő szabad homokterület fokozott figyelmet kívánnak.
— Allahra, — mormolja az Öreg — azt hiszem, már a völgy közelében járunk!

Menekült asszonyok és orrkarikás lányok

Menekült zueia sejk

Az egyik életmentő Ford

Elővigyázatosan, tapogatózva ereszkedünk le egy szélszántotta lejtőn. Jobbkéz felől világossárga homokdűnék bukkannak fel, a szél ködszerű apró foszlányokban hajtja a homokjukat, közvetlenül a föld felett. Az autónyomok eltűntek. Kettőzött figyelmet kell az utat jelző kőhalmokra fordítanunk és önkénytelen örömmel veszek tudomást egy a homokban heverő üres benzintartályról. Egyre nehezebben haladunk a görgetegben és hirtelen meredek szakadék szélén állok meg.

A Líbyai sivatag

Sziklafestmények másolása közben

Signor D., a kis Winchester, a Vaddan és a szerző

Kétoldalt áthatolhatatlan, alacsony hegyláncok és mélyen alattunk a szakadékos sziklák között meredek sziklafalba vájt keskeny vádi. Kiszállok, hogy megfelelő helyet keressek, ahol a szakadékba való leszállást megkockáztathatjuk. L. előremászik és integet, hogy kövessem. A legnagyobb óvatossággal indítom el a kocsit a sziklaperemen le a mélységbe. Pillanatnyi feszültség, lecsúszó kavicsok zaja, egy csúszás, egy lökés — és a legrosszabbon túlvagyok. Kemény görgetegen állok meg és feszülten figyelem barátomat, amint hasonló módon szánkázik le a futó­ homokkal belepett vádiba. Most aranyfényben ragyogó homokhullámokon át száguldunk le a völgybe és pár perc múlva nevetve állunk egymás mellett a hegység lábánál. Előttünk a mérhetetlen sivatag, ameddig a szem ellát, végtelen sík zerir ! Nyugat felé a hegylánc a láthatárral olvad össze és messze délen a nílusmenti dombok éles csúcsai csillognak.”

Festmény Vadi Szorában

Művészi sziklafestmény

Művészi sziklafestmény


Almásy élete során többször járt a Szaharában. Az 1930-as években a Szaharát három fő részre osztották. A nyugati harmadra, Marokkó az Atlasz-hegységgel, a középső része Algír és Tunisz valamint a keleti harmadra, amely Líbia volt. A Líbiai-sivatag akkoriban gyakorlatilag feltáratlan volt, nagyon kevesen próbáltak csak rajta átkelni, mert míg a Nyugati és Közép-Szahara vidékén számos oázis volt található, addig a Líbiai-sivatag rendkívül sivár és vízlelőhely hiányos volt. E terület nagyon izgatta Almásy fantáziáját. Eleinte autóval majd később repülőgéppel kutatta és fedezte fel a sivatag rejtett és akkor még ismeretlen területeit. A könyv ezen sivatagi útjait gyűjti csokorba a szerzőnek, aki a tőle megszokott lebilincselő stílusban meséli el a Szaharához kötődő kalandjait. Almásy személy szerint egyik kedvenc szerzőm, élete egészen lenyűgözően termékeny a kalandok és a felfedezések tekintetében. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat bemutatása során találkoztunk már a szerzővel és szerencsére további műve is helyet kapott a sorozatban, így Almásy László hamarosan visszatér  az ELBIDA projekben. 










2016. június 26., vasárnap

Kanitz Fülöp Félix "A Balkán Kolumbusa"

Kanitz Fülöp Félix "A Balkán Kolumbusa"  élete és munkássága 1829-1904

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat megjelenés szempontjából soron következő kötete egy igazi kuriózum. A sorozat gyűjtői számára az egyik legnehezebben beszerezhető az 1932-ben megjelent, Fehér Géza „Kanitz Fülöp Félix A Balkán Kolumbusa” című kötete,  annak ellenére, hogy nem betiltott példányról van szó. A legutolsó árverésen ahol fellelhető volt, ismeretem szerint 75.000 Ft-ért kelt el egy gyönyörű védőborítós példány. A mű alapvetően életrajzi kötet, mely magának Kanitz Fülöp Félixnek az életét és munkásságát mutatja be. A könyv 1932-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 204 oldal terjedelemben. A kötetben számos korabeli illusztráció és több térkép is található. Jelen kötet esetében, mivel egy életrajzi jellegű műről van szó, így nem csak a szerző (ahogy eddig az ELBIDA projektben megszokhatta az olvasó), hanem magának a kötet főszereplőjének Kanitz Fülöp Félixnek is röviden bemutatásra kerül az élete.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)



Fehér Géza régész, a mű szerzője 1890. augusztus 4.-én született Kunszentmiklósban. Bölcsészdoktori oklevelét 1913-ban szerezte meg.  1913-1914-ben Sepsiszentgyörgyön, majd 1915-1916-ban Szabadkán volt tanár. Ezt követően katonai szolgálatot teljesített, ahonnan 1918-ban tért haza. Még ebben az évben elkezdett dolgozni a konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetben. Hazatérve előbb középiskolai tanár, majd a Fővárosi Könyvtár keleti gyűjteményének alkalmazottja lett Budapesten. Kutatásai során elsősorban a magyar-bolgár-török történeti kapcsolatokat tanulmányozta. 1922-től két évtizeden keresztül több bulgáriai ásatáson tevékenykedik. 1931-ben egyetemi rendkívüli tanár címet szerez. Magyar régészként azon kevesek közé tartozik, akiket a Bolgár Tudományos Akadémia a tagjává választ. A második világháború végén Isztambulba kerül, ahol egyetemi előadásokat tart, majd a Top Kapi Szeráj Múzeumban dolgozott. 1948-tól Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum dolgozója és négy éven át a zalavári ásatások vezetője. Élete egyik legjelentősebb munkája a Magyarország területén élt szlávok régészeti hagyatékának meghatározása, összegyűjtése és értékelése volt. 1955. április 10-én halt meg 65 évesen Budapesten.

Kanitz Fülöp Félix

Kanitz F. bulgáriai utazásai 1860-1874

Kanitz F. szerbiai utazásai 1859-1867

Felix Philipp Kanitz azaz magyarosan Kanitz Fülöp Félix magyar származású osztrák művészettörténész, térképész, régész és etnográfus 1829. augusztus 2.-án született Pesten. A kor híres Balkán kutatója és az itt elért eredményei miatt a Balkán Kolumbusza névvel illetik. Jómódú zsidó kereskedő családban született. 1842-ben izraelita tanodában végzett. Fiatalon árva lett, édesanyja 1842-ben halt meg, míg édesapja még Kanitz kisgyermek korában. 14 évesen így dolgozni kezdett. Elsőként a Grimm Vince litográfiai intézet vésnök gyakornoka lett. Itt találkozott számos több olyan személlyel, aki nagy hatást gyakorolt rá a régészet, etnográfia és topográfia területén. 1847-től már Bécsben az egyetemen tanul műtörténetet és emellett Singer Eduárd litográfiai intézetében dolgozott. Kiváló kézügyességgel rendelkezet, amelynek köszönhetően 1848-ban már közreműködött rajzaival az akkor létrejött lipcsei Illustrirte Zeitungnál. 1855-ben Drezdába költözik ahol művészeti tanulmányait folytatja. 1856-ban munkája elismeréséül az Illustrirte Zeitung Bécsbe küldi, ahol Ferenc József és Erzsébet magyar királyná felső-olaszországi utazásáról készít illusztrációkat. 1856-ban Montenegróba utazott és számos etnográfiai rajzott készített. Innen Szerbiába, majd Albániába és Bosznia-Hercegovinába utazik. Kanitz utazásai során „beleszeret” a Balkán világába és mind részletesebben fel kívánta fedezni.  Kanitz élete ezt követő időszakát a Balkán egészen részletes feltárásával töltötte. Utolsó éveiben Szerbiát és az ott élő népek szokásait és művészetét tanulmányozta. Egy korabeli tanulmánykötet ezt írta Kanitzról: „ ha valaki Japánról akar írni, csak elő­vesz egy Japánról szóló könyvet s kiírja az adatokat, de aki Kanitz működése előtt a Balkánról, különösen meg, ha Bulgáriáról akart írni, bizony hamar megakadt”
Kanitz Fülöp Félix 1904. január 5-én Bécsben halt meg 75 évesen.

Részlet a könyvből:

„ Már első utazásai alkalmával látta, hogy a Balkánhegység teljesen felkutatlan. 1864-ben lépte át először a Balkán vonalát e hegység legnyugatibb pontján, s tíz teljes évig kutat ezután. Miután 18 ízben kelt át a Balkánon, végre 1874. aug. 4-én átjutva a legkeletibb szoroson (Emine) befejezte a munkát. Amikor 1864-ben először kelt át a hatalmas hegységen, az 1829-i hadjárat után az oroszok által felkutatott keleti részén kívül a Balkán-hegység egész középső és nyugati része részleteiben teljes terra incognita volt. A térképeken a hegylánc konfigurációja, magasságviszonyai és nomenklaturája teljesen tévesek voltak, sőt maga a hegység neve is ismeretlen volt. A hegylánc egyes részeinek neveként szerepelt addig a török Hodzsa-Balkan, bolgár Sztara-Planina, maga Kanitz is azt hitte még 1868-ban is, hogy csak a hegység egy részének a neve, de kutatásai alapján megállapította, hogy ez a Balkán-hegység egészé­nek a török, illetve bolgár neve. Szintilyen hibák voltak természetesen a részletekben is. Márpedig a helyi használatnak és a hegylánc geognosztikai felépítésének megfelelő helyes nomenklatúra és terepábrázolás hiánya nemcsak tudományos szempontból volt sajnálatos, de megkívánta ezt a hegységnek ebben a korban oly nagy katonai jelentő­sége is. Alapos fiziko-geográfiai leírásra, a nevek megállapítására, az utak, szorosok megjelölésére stb. volt szükség.

Szófia 1877-ben

A Szveti Nikola szoros

Kanitz óriási kitartással elvégezte ezt a munkát. Kutatásai alapján geognosztikai, geológiai, klimatikai és vegetációi okokból három részre osztja a Balkán-hegységet: A Kelet-Balkán a tengertől Szlivenig, a Közép-Balkán Szliventöl az Iszker áttöréséig s a Nyugat-Balkán innen a Timokig terjed.

Nikopolisz romjai

Ravanica monostor

Részletkutatásaival tényleg a Balkán-hegység felfedezője lett. Hiszen már első utazásai alkalmával fel kellett fedeznie a Balkán-hegység egyik legjelentősebb részét. Az a földrajzilag és néprajzilag nagyon fontos Balkán-rész, amelyet Kanitz elnevezett Szveti Nikola-Balkánnak, a nevet Kiepert már 1871-ben elfogadta, 1864-ig ismeretlen volt. Kanitz fedezte fel. A Balkán-hegyláncnak legjelentősebb nyugati emelkedése ez, amelyben a Timok, Temszka, Lom, Cibrica és Ogoszt-folyók forrásai vannak, s amelynek nyugati nyulványai adják a néprajzi határt a szerbek és a bolgárok között.

Régi szerb ítélkezés

Raska

Az átkelők megállapítása katonai, gazdasági és politikai szempontból is nagyon fontos volt. Kanitz tizennyolcszor ment keresztül a Balkánon, s 30 átkelőt állapított meg, éspedig a Kelet-Balkánon kilenc, a Közép-Balkánon tizenöt, a Nyugat-Balkánon hat átkelőt, tizenhétnek a magasságát is megmérte. Ebben a tekintetben a legfontosabb kérdés az volt, hogy a körülbelül 90 mérföld hosszú Balkán-hegylánc nincs-e több helyen folyóvölgyektől áttörve : a legújabb térképeken is fel voltak tüntetve egyes folyócskák, amelyek átszelik a Balkán-hegységet. Kanitz roppant kitartással keresztül-kasul átjárta a hegyláncot s megállapította, hogy a Balkán mindenütt vízválasztó, elejétől a végéig, a szerb határtól a Fekete-tengerig sehol sincs áttörve másutt, csak egy helyen, a Dunába folyó Iszker völgyével. Az Iszker- áttörést, ezt a természeti szépségekben páratlan folyóvölgyet Kanitz kutatta át először. Barátja, Lejean halála előtt hozzáintézett utolsó levelében mintegy végső akarataként hagyta rá ezt a munkát. A tíz mérföld hosszú völgyben több római castellum maradványain kívül 45 községet fedezett fel, s megállapította, hogy ez a völgy nem alkalmas arra, hogy itt hadsereg keljen át a Balkánon.

A zgorigrádi defilé (Vráca mellett)

A kaloferi szoros

Az egész Balkán-hegység alapos leírásán, az egyes részek nomenklatúrájának rendbehozásán, az átkelők stb. megállapításán kívül a hegység egyes csoportjait ő tanulmányozta először, így a Szveti-Nikola, Kalofer és a ZlaticaBalkánt. A Balkán-hegységen kívül teljesen átkutatta a hegységtől a Dunáig terjedő területet.

Ami Boué vízesés

Egy deliormáni török falu kupaktanácsa

Kartográfiai felvételekhez (1:288,000) az orosz és az osztrák asztronómiai és trigonometriai meghatározott pontokat használta, de a részletekre kizárólag a maga utazásai folyamán mágnestű, hegyprofilok, magasságmérések stb. alapján nyert adatai szolgáltak. Ez adatok alapján sok új, addig teljesen ismeretlen anyaghoz jutott, a régit meg sok helyen kellett helyreigazítania. Mindjárt a Duna mellett, mielőtt a részletes topográfiai felvételekbe kezdhetett volna, az orográfiai-hidrográfiai vázat kellett megcsinálnia. Egé­szen ismeretlen, sűrűn lakott területeket fedezett fel. Pl. az addigi térképek alapján azt lehetett hinni, hogy a bolgár Duna-völgy s a Nisava vidék szinte teljesen lakatlan. Kanitz 150 helységet talált, míg a régi térképen csak 50 volt, s ebből is három város és tizenhét falu fikció, a többi pedig meg nem megfelelő helyen van.”

A Dobrudzsa lázban gyötrődő Kanitzot viszik Szilisztrába 

Tárnovó

Uzsica vára

Fehér Géza „Kanitz Fülöp Félix A Balkán Kolumbusa” című MFTK kötet egy egészen különleges mű. Egyrészről egy kevéssé ismert, de egészen kivételes ember, tudós, felfedező életét és munkásságát ismerhetjük meg, másrészről pedig a Balkán országairól, földrajzáról valamint az ott élő népekről és szokásokról számos érdekes információt kapunk. Klasszikus útleírásnak nem nevezném a kötetet, de sok szempontból mégis keresztülutazzuk vele a Balkánt. Mindent egybe vetve egy bámulatos mű és a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatot gyűjtőknek hőn áhított vágya, de olvasni nem annyira élvezetes. Aki különlegeset akar olvasni annak bátran ajánlom Fehér Géza művét, aki azonban izgalmasat és kalandosat az inkább keresgéljen az ELBIDA projekt ezt megelőző bejegyzéseiben bemutatott útleírások között.