Nagy Sándor nyomában Indiában
A Magyar Földrajzi Társaság
Könyvtára sorozatban is és a sorozaton kívül is szerepelt már szerzőként Stein
Aurél az ELBIDA projektben. Soron következő általa jegyzett kötet a „Nagy
Sándor nyomában” című egy különleges Indiai utazás leírása. A szerző célja az
volt, hogy kövesse a macedón fejedelem Nagy Sándor hadseregeinek a nyomát
Indiában és eközben feltárja régészeti és földrajzi szempontból a térséget. A
könyv 1931-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi
Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 175 oldal terjedelemben. A kötetben 100
kép és több térkép található. Stein Aurélról újra ebben a bejegyzésben nem
írnék, mert az ELBIDA projektben az „Indiából Kínába” című könyvének a
bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.
![]() |
Sorozatkötéses kötet (MFTK) |
![]() |
Stein Aurél |
Részlet a könyvből:
„Csárbághból április 2-án
indultam tovább, fölfelé a völgyön a Szvát forrásai felé. Utam a Szvát mentén a
Bádsáh országának jelenlegi határáig vezetett. Túl rajta terülnek el Kalám és
Szvát Kohisztán többi alpi vidékei. Szvát Kohisztán ma még független, de aligha
van messze az idő, amikor a Bádsáh és Dír és Csitrál uralkodói összekapnak
rajta. Természetesen már eleve megígértem volt, hogy nem lépem át házigazdám
országának mai területét, hogy zavarokat ne támasszak s a jövő alakulásának
elébe ne vágjak.
![]() |
Rombadőlt lakóházak és torony a Bandakai hegyháton |
![]() |
Domborművek egy szváti buddhista szentély romjaiból |
Szvát Kohisztán népe ugyanahhoz a
dard fajhoz tartozik, amelyhez egész Szvát lakossága a pathán beözönlés előtt.
Tudtam jól, hogy igen hasznos lenne a Szvátban elterjedt két dard nyelvet
tanulmányoznom és antropológiai adatokat gyüjtenem. A másik ok, amely arra
serkentett, hogy fölhatoljak a folyó mentén, ameddig csak feljuthatok a nélkül,
hogy politikai természetű nehézségeket okozzak, az volt, hogy az előttem fekvő
területet még senki nem térképezte. így azután Tórabáz khán, derék afrídí térképezőmnek
ugyancsak kijutott a munkából. Fáradhatatlan hegymászónak és igen ügyes
topográfusnak bizonyult. Nagyszerűen értette a mérőasztallal való felvételeket.
Reméltem is, hogy az indiai térképészeti hivatal (a Survey of India) meg lesz
elégedve azokkal az eredményekkel, amelyek utunk északra való kiterjesztésének
köszönhetők.
Jókora kiterjedésű falvak mellett
vitt el utunk a bő ségesen öntözött fővölgyön fölfelé Khvádzsa-khél-be, Ez a
tekintélyes helység a vízválasztó láncból eredő nagy patak mellett fekszik, ott
ahol az az Indus felé kanyarodik. Estére heves eső kerekedett. Szakadatlanul
zuhogott az eső másnap is. Ki sem mozdulhattunk ezen a napon. Éppenséggel nem
sajnáltam ezt a kényszerű késedelmet. Napok óta jártuk már a romokat és bálvány-szobrokat,
a késő esti órákat felemésztette a naplóírás, a fényképfelvételekkel való
vesződség, úgy hogy alig jutott idő egyéb feladatokra, még kevésbbé pedig a —
pihenőre. így tehát egyenesen jól esett ez a kis pihenő. Annál jobban sajnáltam
kíséretem egyes tagjait, akiket a rólunk való gondoskodás kényszerített rá,
hogy a szabadban töltsék a napot ebben a csúf időben. Igaz, hogy mindössze
néhány éber őrszem őrködött és virrasztott, a többiek mind úgy aludtak másnap
délutánig sátraikban, mint a bunda.
A szakadó esőben naphosszat irogattam
kis sátramban. A sátor fenekén tócsában állott a víz. Itt is, ott is besüppedt
a föld, nem csuda, mert éppen egy régi temető sírhantjai fölé feszítettük ki
sátramat. Április 4-én szerencsére megszűnt az eső. Elindulhattunk tovább
felfelé a völgyben.
Az első két napban semmi
szembetűnő változás nem mutatkozott a tájképben. Jobbról-balról növekedtek
ugyan a hegyek és közelebb vonultak a folyóhoz, de maradt annyi térség a hegy s
a folyó között, hogy hely jusson a lépcsőzetes rizsföldeknek. Másodnapra
elértük Csurrai-t. Egészen idáig olyan bőséges a víz, hogy a megfelelő nyári
melegben kétszer aratnak. Búzát, zabot, repcemagot és egy bizonyos fajta
lucernát termelnek errefelé. A lucerna hasonlít a Turkesztánból jól ismert
bidar-hoz. Üdezöld a mező. A földeket szegélyező sövények mentén tarka virágok
pompáznak. Szemet vidító látvány a fakadó tavasz frisseségében.
A folyóhordta földsáv megmunkált
szalagja sokkal keskenyebb a jobb — vagyis a nyugati — parton. Ezen a
partszegélyen haladunk felfelé, mert errefelé vannak azok az ősi romok,
amelyekről hírt hallottam. A romok mind jó magasan vannak a hegyoldalban.
Meredeken kellett felkapaszkodnunk hozzájuk, a hegyoldalban. Ahol nincsenek
terraszos földek, mindent sűrűn borít a tüskés bozót. Az itt kinyomozott
sztúpák és kolostorok romjai a kisebbek közül valók, de igen megörültem nekik.
Végleg megcáfolják ezek azt az uralkodó hiedelmet, hogy a buddhista emlékek nem
terjednek túl Csárbágh-on, a folyó nagy kanyarulata közelében. Azért is örültem
ezeknek a felfedezéseknek, mert kellemes megnyugtatást nyújtottak és meggyőztek
róla, hogy vendéglátó gazdám és emberei igazán lelkes buzgósággal igyekeznek
megadni minden lehető tájékozást ezekről a régi emlékekről.
![]() |
Tanítványok és mások csoportja a Garai medreszé előtt |
![]() |
Dzsamadár és Nikpi-khél területről való fegyveres kíséret |
Az ő állandó segítségük nélkül valóban
teljességgel lehetetlen lett volna kinyomoznom az ilyen romokat. Az omlatag
falmaradványokat már kis távolságból sem lehet megkülönböztetni a hegyoldal
sziklájától és cserjéitől. A kora tavaszi időszakban nem ütközött még ki a
friss fű a lejtőkön. Ezért aztán a falak vörösesbarna maradványai és a
mellettük rendesen mutatkozó edénycserepek halmaza egészen beleveszett a
hegyoldal köveinek színébe.
A bevésett díszítő minták
bizonyos egyszerű, de jó ízlésre valló fajtái mindig igen gyakoriak a buddhista
időkből eredő cserepeken. Ez igen megkönnyíti hozzávetőleges koruk
megállapítását. Kísérőimnek pénzbeli jutalmat osztottam ki az ilyen díszített
darabokért. Ennek köszönhettem, hogy valamennyien mohón rávetették magukat a
kutatásra és halomszámra hordták oda hozzám a leleteket.
Szambat-ban bőrtömlőn kellett
átkelnünk a hánykolódó folyón. Paitai-ban azonban, ahol visszajöttünk a
balpartra, hogy ott üssünk tábort, a folyó medre már annyira összeszűkült, hogy
fahidat vertek a magas sziklás partok között. A híd még nem készült el s bár
jól megszerkesztett, szilárd, cantilever-rendszerű hídnak igérkezett, középső
részének három nagy gerendája még olyan ingatag volt, hogy Móti, a
szipáh-szálár értelmes vizslája semmiképpen nem akart átmenni rajta a maga
lábán. Végül is ölben vittük át. A kutyát a Mardánban vásárolták, a katonai
telepen. Szülei nyilván megszokták a száhibok társaságát. Így hát Móti hamarosan
megbarátkozott velem. Persze angolul szóltam hozzá. Pathánjaim egészen
természetesnek találták, hogy a kutya megértette ezt a vilájatí nyelvet.
Paitaiban, a Bádsáh nemrégiben
épült erődje közelében kellemes táborozó helyre találtunk a folyóhordta
áradásos területen. A kakukfű finom illata betöltötte a levegőt és
emlékezetembe idézte azokat a messze dast-okat, amelyeken valaha jártam az Oxus
legfelső forrásvidékén vagy a K'un-lun peremén.”
A „Nagy Sándor nyomában” című MFTK
kötet egy igazi Stein mű. Aki a szerzőtől már olvasott könyvet, az hamar
felismeri a szerintem semmivel össze nem téveszthető stílusát. Tudományos és alapos,
de mégis nagyon olvasmányos. Valahogy átsüt a sorok között, hogy Stein mennyire
motivált és felszabadult volt utazásai során. Jelen kötetben bemutatott expedíciójáról
a szerző azt vallotta, hogy a legboldogabb és legkedvesebb vándorútja volt,
amelyet valaha megjárt a Pamírok és az Indiai-óceán között. Stein Aurél példaképe
volt Nagy Sándor. Munkásságának fontos részét tette ki az, hogy a hódító vezér
hadjáratait és azok hatását felmérje. Az útja során szerzett információk és
végzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták Nagy Sándor hadjáratainak művészeti
és kulturális hatását India és Afganisztán képzőművészetének néhány elemére.
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban az első Stein Aurél kötet a „Homokba temetett városok” című után ismét egy nagyszerű kötettel jelentkezett a sorozatban a szerző. A stílusát kedvelő olvasóknak jó hír, hogy nem az utolsó Stein kötet ez az ELBIDA projektben, mert hamarosan ősi ösvényeken „utazhatunk” vele Ázsiába.
![]() |
Rombadőlt erőd falainak maradványa a Bar-tetőn |
![]() |
Stein Aurél kutatásainak a szintere |
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban az első Stein Aurél kötet a „Homokba temetett városok” című után ismét egy nagyszerű kötettel jelentkezett a sorozatban a szerző. A stílusát kedvelő olvasóknak jó hír, hogy nem az utolsó Stein kötet ez az ELBIDA projektben, mert hamarosan ősi ösvényeken „utazhatunk” vele Ázsiába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése