2016. augusztus 31., szerda

A Pandzsáb

Az öt folyó országa

Baktay Ervin nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasóinak, illetve a téma iránt érdeklődők számára. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban a szerző harmadik megjelent kötete „A Pandzsáb” című mű. Baktay az egyik legismertebb orientalista szerelmese volt Indiának. Jelen kötetében India egy kis északi szegletét mutatja be a tőle megszokott izgalmas stílusban. A könyv 1936-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 188 oldal terjedelemben. A kötetben 76 kép és 1 térkép található. Baktay Ervinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A világ tetején” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)






Részlet a könyvből:

A vasút nagyjából a Great Trunk Roadot követi. Ez a hatalmas országút a világ egyik leghosszabb útja. Megvolt már részleteiben a Mogulbirodalom idejében is és India muzulmán urainak ez volt a legfontosabb hadiútja, amely keresztülszelte egész Északindiát. Az angolok aztán modern eszközökkel kiépítették, úgyhogy a Nagy Törzsút Kalkattából, tehát a Bengáli öböltől kiindulva végigvonul a Gangesz völgyén, aztán a Dzamná-menti nagyvárosokat érintve eléri a Pandzsábot és Amritszáron, Lahoron ár északnak fordulva Rávalpindit érinti, hogy végül nyugatra térve átvágja az Indus folyamot és Pésóarban, az afghán határhoz közel érjen véget. 

Az Indus folyam hegyek közt

A Pandzsa Szaháb nevű szikh szenthely medencéje

Részlet Rávalpindi régi városnegyedéből

Hindu halottégetés

Udvari elefánttelep Szangrurban

A Great Trunk Road kb. harmadfélezer kilométer hosszú és megérdemli nevét, mert valóban olyan, mint valami óriási törzs, amelyből Északindia minden más útvonala kiágazik. Az utóbbi tizenöt év alatt kiépítették a folytatását is egészen az afghán határig, a Khaibár szoroson keresztül, ott csatlakozik hozzá az afghánisztáni főútvonal, amely megszakítatlanul köti össze a Perzsiába és Turkisztánba vezető utakkal. A Great Trunk Road tehát fontos része az Ázsia nagy részét egybekapcsoló óriási úthálózatnak. Az angolok pompásan megépítették és kifogástalanul karbantartják, különösen azóta, amióta géperejű járművek egyre inkább tért hódítanak. A széles út közepén fémcsillogású, sima bitumenborítással ellátott sáv húzódik végig, két nagy teherautó is kényelmesen elfér rajta egymás mellett, ettől a sávtól jobbra és balra aztán ugyancsak széles és jól karbantartott macadam útsávok húzódnak, amelyeken a jövő és menő szekerek, lovas, ökrös vagy bivalyos járművek, lovasok vagy tevék közlekedhetnek. 

Hindu templom Patiála mellett

Majmok etetése a szimlai Dzsákó hegyen lévő hindu templomban

Az esőfelhők megülik Szimlát

Szimlában a hátasló a leggyakoribb közlekedési eszköz

Szimla főútja, a Mall

A pompás út, amelyen helyenként igen gyér a forgalom, szertelen sebességre csábítja az autóvezetőket és különösen az indus útvezetők találják élvezetüket abban, hogy eszeveszett sebességgel – 100, sőt 120 km-es tempóban – száguldjanak végig az úton. Nem egy alkalommal utaztam így valamelyik indus barátom gépkocsiján és olykor bizony némi aggodalommal figyeltem a sebességjelzőt, különösen ha a volán mellett ülő derék szikh barátaimon nyilvánvaló módon észre lehetett venni, hogy jóval több whiskyt fogyasztottak, mint amennyit elbírnak. De el kellett ismerni, hogy kitűnő vezetők és fínom idegreflexek dolgoznak bennük, amelyek sokszor – a nélkül, hogy tudatában volnának – komoly szerencsétlenségeknek veszik elejét. De azért sohasem fogom elfelejteni ezeknek az indiai autózásoknak egyikét-másikát, mert tényleg tapasztalhattam, mennyire találó volt az, amivel magaskedvű úrvezető barátom megokolta, hogy miért nem hajt óvatosabban: „Életünk úgyis Isten kezében van és nem lehet változtatni azon, ami a sorsunkban megírva áll!” De azért nem ártana, ha a szeszfogyasztás tilalmát az indiai autóvezetőkre is kiterjesztenék…

Mozgalmas élet az amritszári bazárban

Egy amritszári műkereskedésben

Pandzsábi fejedelmi családból való hölgy

A szentkönyv olvasására magánházban összegyűlt szikhek

Az amritszári szent tó részlete a Bábá Atal toronnyal

A gépkocsi különben egyre jobban elterjed mindenütt egész Indiában. A vasutaknak hovatovább a Keleten is komoly versenyt jelent az autóközlekedés. Indiában a vasutak amúgyis csak a fontosabb, nagyobb városokat, a főútvonalakat kapcsolják össze és a gépkocsinak még rengeteg lehetősége van. Az alárendeltebb jelentőségű, lokális útvonalakon máris sűrűn járnak az autobuszok. Ezek közt is kezdetleges alkotmányok is akadnak, mert a kisvárosok élelmesebb kereskedői – többnyire hindu baniák – felismerve az új idők követelményeit, sietve autobuszvállalatokat létesítettek, de a járműveket a kevéssel megelégedő indus nép igényeihez szabták. A legtöbb ilyen autobusz úgy jön létre, hogy a tulajdonos megvásárol valami ócska alvázat, aztán a helybeli asztalossal festetlen, gyalult puhafából felépítteti rajta a kocsit. Az egész olyan, mint valami láda, amely fölé oszlopokon nyugvó deszkatető borul. Egyszerű deszkapadok állnak az utasok rendelkezésére. Igaz, hogy az indus köznépnek kár is volna modernebb és fényűzőbb autobuszokat nyujtani, hiszen igen gykori látvány, hogy egy-egy turbános atyafi kecskét, birkát szállít, s az állatok idillikus békében szoronganak az utasok közt. Az ilyen autobuszokon csak egy úri hely van, elől, a soffőr mellett, ezért aztán jóval többet is számítanak, mint a többi helyért. Az árak egyébként igen szerények, és tekintve azt, hogy az indusokat jól össze lehet zsúfolni a kocsikon, a vállalkozó bízvást alkalmazhatja a nagy forgalom, kevés haszon elvét.

Akáli

Szikh családfő

Indus zenekar egy lahori előkelőség kertjében

A Badsáhi Maszdzsid, nagy muzulmán ünnepnapon

Pandzsábi muzulmán család

Mindenesetre kényelmesebb és biztonságosabb, ha vonaton robogunk célunk felé. Vezirábádon túl nemsokára elérjük Gudzsrát állomását és végignézve a környező síkon, elmerenghetünk a letűnt szikh dicsőségen, mert kilencven esztendeje itt, majd a Gudzsráttól nem messze nyugatra elterülő csiliánválai csatatéren omlott össze a pandzsábi szikh uralom a brit fegyverek tüzében.”

Hindu szolga

Városi muzulmán

Előkelő lahori hindu

Délpandzsábi legelő

Pandzsábi vasuti állomás

Baktay Ervin a tőle megszokott lelkesedéssel mutatja be India e különleges területét. A Pandzsáb a szerző szerint a béke és nyugalom szigete és bár nem volt mindenki megelégedve az akkori brit uralommal, mégis egyfajta védelmet biztosított a külső fenyegetéseknek. Egyfajta választóvonal volt az Indus folyam, amelytől északra a nyers, zabolátlan Ázsia, India vadnyugata volt található, míg túlsó partján már az Öt folyó országa, a Pandzsáb a fejlődés és remény területe. 1947-ben aztán India és Pakisztán megállapodik arról, hogy Pandzsáb tartományt kettéosztják. Ezekben az időkben nem lehetett már a béke szigetének nevezni, mert több konfliktus is kialakult a muzulmánok és a hinduk között. A konfliktusok azonban lassan megszűntek és 1966-ban Pandzsáb önálló indiai állam lett.

Modern szikh szerdár

Szikh szerdár a mult század ötvenes éveiből

Régimódi szikh szerdár (főnemes)

Pandzsábi hindu vezeklő (szádhu)

Szikh szerdár (Sir Dzsogendra Szingh, a Pandzsáb földmívelésügyi minisztere)

Baktay Ervin harmadik a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent műve egy klasszikus útleírás. Ami azonban igazán különlegessé teszi a művet az maga a szerző Baktay Ervin magával ragadó vonzalma az ország és az ott élő emberek iránt. Olvasás közben ez az érzés átragad az olvasóra is és emiatt egyszerűen jó olvasni még azon részeket is, amelyek talán első ránézésre száraz leírásnak is tűnnek. Szerencsére találkozni fogunk még az ELBIDA projektben a szerzővel, mind az MFTK sorozatban megjelent további művei mind egyéb különleges kötetei kapcsán. Személy szerint örülök ennek, mert Baktay-t olvasni egyszerűen: JÓ.