Ősi ösvényeken Ázsiában

Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain Stein Aurél a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősiösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójánaktörténetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Steinszámára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyennehézséget is rejtettek magukban,…

Keserű tenger

A Magyar Földrajzi TársaságKönyvtára sorozat következő kötete Leidenfrost Gyula a „Keserű tenger” címmelmegjelent műve. A szerző az egyik legismertebb magyar tengerkutató, aki az elsőés a második Magyar Adriakutató Expedíció tagjaként komoly kutatómunkát végzett.Ezen expedíciók eredményei és tapasztalatai több művének is, így a jelen kötetnekis, adta a gerincét. A könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulata…

A szigetek gyöngye

Az ELBIDA projektben augusztuselején az olvasók már találkozhattak Keöpe Viktorral szerzőként a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozat bemutatása során. Első kötete a „Cejlon, az éden szigete” című, ázsiai utazása első megállójáról Ceylonról szólt. Aszigetet elhagyva utazása következő állomása Jáva volt melyről Keöpe így írt: „Cejlonnakennek az istenáldotta földi paradicsomnak csak egy párja van és ez Jáva”.…

A Gerle 13 útja

Bánhidi Antal útinaplója 1933. február 19.-én BánhidiAntal és társa Bisits Tibor a HA AAI lajstromjelű Gerle 13 fedélzetén felszálltés elindult 12 258 kilométer hosszú repülőútjára. A Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozat következő kötete a „A Gerle 13 útja” című ezt a Földközitenger kerülő repülését mutatja be. A több mint 1 hónapig tartó repüléssel aGerle 13 több…