2016. szeptember 22., csütörtök

Ősi ösvényeken Ázsiában

Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain

Stein Aurél a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen nehézséget is rejtettek magukban, az életének a legboldogabb időszakát adták. A két kötetes könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 247 oldal terjedelemben. A kötetben 148 kép és 1 térkép található. Stein Aurélről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Indiából Kínába” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)


Régi buddhista selyemfestmény




Részlet a könyvből:

„Amikorra a Tun-huang-oázisban befejeztem a tennivalómat, beköszöntött 1907 nyara. Nagyon is szívesen cseréltem tehát föl a tikkasztó puszta síkságot, a nan-san nyugati és középső hegyeivel: a kínaiak nagy Déli Hegységével, s így a régészeti munkát a földrajzi kutatásokkal.

A Muz-tágh-ata csúcsa a kis Kara-köl (tó) déli végétől

A külső K'un-lun szaggatott hegyláncai

A Kaskul-jégár és Firnmezői, északkelet felé tekintve, 4600 méterről

Mielőtt azonban elvonulhattam a hűvös hegyek közé, el kellett még látogatnom An-hsziba, háromnapi járóföldre Tun-huangtól keletre, ahol a Kanszuból és Kína belsejéből jövő nagy út elkanyarodik Kínai Turkesztán felé. A későbbi Han-uralkodók kora óta ez az út – a Pei-san sivatagi hegyein és fennsíkjain á vivő út – volt mindig a fő közlekedő vonal Belső-Ázsiába. An-hszi mindig jelentékeny helye volt ennek a vonalnak. De nem volt semmi jele ennek a fontosságnak, sem az elhagyatott körfalakon belül, a helység egyetlen kanyargós utcájában, sem a falakon kívül, a romváros szélmarta omladékai közt.

Boracse bazárjának bejárata, a Khotani oázisban

Tevéim a kiszáradt Lop-tó medrében

Karavánom a Taklamakán-sivatag magas buckái közt 

Társaim körében, második kutató utamon, Csirától északra a sivatagban

De sikerült kinyomoznom délre innen a puszta talajon a hajdankori határfal maradványait. Ezen a falon ment keresztül Hszüan-cang, amikor a hivatalos tilalom ellenére suttyomban elindult kalandos útjára a Nyugati vidékekre. Elmondtam másutt a vakmerő vállalkozás történetét, amely már a kezdet kezdetén csaknem életébe került a kegyes zarándoknak, amikor eltévedt a sivatagban észak felé és hajszál híja, hogy szomjan nem veszett, mielőtt elérte Hámi messze oázisát.

Kiz-kurghán falának és erődjének romja, délnyugatról

Khotani száműzöttek és Tághlik pásztorok Karangu-tághban

Pakhpu hegylakók Kök-járban

Régiség-leleteimet elhelyeztem biztos őrizetbe An-hszi sívár ja-mén-jében, aztán elindultam délnek a Nan-san havasaiba. Odavivő útamban felfedeztem egy nagy romhelyet a kis Csiao-tszü falu közelében, a két legalacsonyabb kopár külső hegylánc között. A kiszáradás – akár valami helyi éghajlati változás idézte elő, akár pedig a legészakibb tibeti fennsíkok magas vízválasztó hegyláncában az utolsó jégkorszak után hátramaradt jégárak fokozatos megfogyatkozása – nagy változásokat teremtett ennek az alacsony hegyvidéknek a fizikai viszonyiban. Ennek jele az, hogy az a patak, amelynek még kinyomozható csatornája öntözte egykor a mai romvárost és a körülötte elterülő megmívelt területet, teljességgel eltűnt.

Fafestmény

Ősi szemétdomb egy Nijai ház romjai közt, ásatás közben

Ház romjai Lou-lan nyugati romhelyén, faragott faoszlopokkal

Felhalmozott sótömbök a kiszáradt Lop-tómedence felszínén

Régészeti bizonyíték azt mutatja, hogy a fallal körülvett városban a tizenkettedik vagy tizenharmadik századig még laktak emberek. Annál meglepőbb volt tapasztalnom, hogy ezóta milyen pusztítást vitt végbe a szél a város falaiban. Mindamellett, hogy igen szilárdan épült a fal, a keletnek néző szakaszon mindenütt teljesen leomlott és sokhelyütt valósággal nyoma sem maradt. Felfalta a szélsöpörte homok. Az uralkodó keleti szél irányával párhuzamos, északnak és délnek néző falak majdnem teljesen sértetlenek maradtak.

Szentély-cella belseje az ezer buddha barlangjaiban

Vang Tao-Si, a Tun-Huangi (ezer buddha) taoista papja

Vang Tao-Si templomának cellája és előcsarnoka

Amikor később felkapaszkodtam a második külső hegyláncot átmetsző Ta-hszi patak canon-szerű völgyén, buddhista barlangtemplomok festői sorára bukkantam. Kínai nevük Van-fu-hszia – a Tízezer Buddha völgye. Ma is búcsújáró-hely még. Korban is, jellegben is nagyon hasonlók az Ezer Buddha szentélyeihez, bár jóval kevesebb barlang van itt. A falak finom festményei a T’ang-kor buddhista művészetének emlékeit őrizték meg itt a tulajdonképpi Kína határszélén.

Sztúpa romja

Sztukko buddha és bódhiszattva szobor Ma-ti-szu barlangszentélyében

Templom udvara Barkul mellett

Buddhista szentélyromok a Tojuk-szurdok oldalán 

Térképeztük a Nan-san jégárborította csúcsainak hegyláncát, amely a Szu-lo-hótól nyugatra elterülő rettentő kopár görgeteges fennsíkokra tekint alá, aztán elindultunk egy eddig ismeretlen hegyvidéken keresztül a még meglevő Nagy Fal híres Csia-jü-kuan kapuja felé. Útunk közben még ebben a kedvező időszakban is komoly nehézséget okozott a víz hiánya. A fal átjáróját tekintélyes erőd jelöli. A Belső-Ázsiából érkező utazók évszázadok óta úgy üdvözölték ezt a helyet, mint az igazi Katháj küszöbét. Minden könyv és térkép, akár európai, akár kínai, valóban úgy ábrázolja a nagy Szu-csou-oázis legnyugatibb részén a Nan-sanlábáig körülkanyarodó fal vonalát, mint a Kanszu északi határát védő hajdani Nagy Fal végződését. Mégis nyilván lehetetlen volt belenyugodni abba a hiedelembe, hogy ez a fal ily régi időből való. A Tun-huang sivatagában felfedezett ősi határfal maradványai, amely An-hsziig és azon túl is kiterjedt, ellentmondtak ennek a feltevésnek.

Buddhista szentély romja

Lovagló nő festett agyagszobrocskája

Kara-csimi kirgizek

A kérdést akkor oldottam meg, amikor harmadik kutató útamon sikerült kinyomoznom annak a régi kínai limes-nek a folytatását, ahol sivatagos vidéken halad tovább az Etszin-golhoz, mintegy nyolcvan kilométerre Szu-csoutól északra. Célja az volt, hogy megvédje a Nan-san északi lába mentén vonuló oázisok övét. Ez az oázisszalag volt a nélkülözhetetlen átjáró a Tárím-medencébe, amióta csak az első Han-dinasztia idejében megkezdődött Kína terjeszkedése nyugat felé. A döngölt agyagból rakott roskadozó fal, amelyet a mai utazó a Csia-jü-kuan kapunál lép át, késő középkori eredetűnek bizonyult. Éppen ellenkező célból épült, mint a Nagy Fal. Nem azért, hogy nyitva tartsa, hanem hogy elzárja a nagy belső-ázsiai útvonalat, attól fogva, hogy Kína újra áttért hagyományos elzárkózó magatartására.

Rósaní falusi főnökök Szaunáb-ban

A Nagy-Pámíron, a Viktória-tó mellett lőtt ovis poli

Kökan Bég

Hajókázás bőrtömlőn a Bartang-folyószurdokában 

Szu-csouban, az első városban a falon belől, nagy nehézségekkel kellett megbirkóznom, mielőtt július végével elindulhattunk a Közép-Nan-sanba vivő útunkra. A helyi hatóságok tele voltak aggodalommal a tangut rablók útonállásai és hasonlók miatt. A szükséges szállítóállatok összeszedése nehéz feladat volt. Kanszu kínai telepesei általában halálosan rettegnek a hegyektől. A legszélső előhegyeken túl nem merészkednek. Csak a Richthofen-lánc és a Tolai-san-hegylánc közötti fennsíkszerű völgyig kaptunk vezetőket. Ott, mintegy 4000 méter magasságban, aranytárnákat találtunk. A hsziningi oldalról, Tibet északkeleti határszéléről való vállalkozóbb szellemű nép apró csoportjai dolgoztak itt.”

Faizábád falu Hisszárban

Rósaní család, Kala-i-vámar-ban

Kínai Turkesztán térképe Stein három kutatóútja alapján

Stein harmadik és egyben utolsó műve ez a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. Amolyan összefoglaló kötet ez melyben több, pontosabban három kutatóútjáról (1900-1901, 1906-1908, 1913-1915) számol be a szerző. Az 1930-as években Stein amerikai körútján sikeres előadássorozatot tartott expedícióiról, illetve az általa feltárt titokzatos világról. Ezek az előadások adják az „Ősi ösvényeken Ázsiában” című kötet gerincét. Izgalmas, olvasmányos, ugyanakkor kellően tudományos a könyv, amely élvezeti értékét tovább növeli a fantasztikus képanyag. Stein a blogban bemutatott eddigi 3 műve ("Indiából Kínába", "Homokba temetett városok", "Nagy Sándor nyomában") és a most bemutatott "Ősi ösvényeken Ázsiában" számomra nagyon kedvesek és azt gondolom, hogy a témát kedvelő olvasónak is biztosan hasonló érzései lesznek. Bár az MFTK sorozatban lezárul a szerző munkássága, ugyanakkor az ELBIDA projektben hamarosan találkozni fogunk még Stein Auréllal.








2016. szeptember 18., vasárnap

Keserű tenger

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete Leidenfrost Gyula a „Keserű tenger” címmel megjelent műve. A szerző az egyik legismertebb magyar tengerkutató, aki az első és a második Magyar Adriakutató Expedíció tagjaként komoly kutatómunkát végzett. Ezen expedíciók eredményei és tapasztalatai több művének is, így a jelen kötetnek is, adta a gerincét. A könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 224 oldal terjedelemben. A kötetben 56 kép található.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Leidenfrost Gyula magyar tengerkutató, halbiológus, író 1885. június 24.-én született Debrecenben. Apja Leidenfrost Ármin kereskedő, míg anyja Gacsári Erzsébet volt. A Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolán szerzett magántanári végzettséget halbiológiából. Az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület aktív tagja és alelnöke volt. A magyar kormány által Fiumében alapított Magyar Tengerkutató Intézet igazgatója. Kiemelkedő szerepe vol az I. és a II. Magyar Adriakutató Expedíció megszervezésében. Az SMS Najade nevű gőzhajóról végezték a tengerbiológiai kutatáshoz szükséges mintavételeket és megfigyeléseket. Ezen expediciókról és az ott szerzett tapasztalatokról írta aztán a Kék Adria és a Keserű tenger című könyveit. A Magyar Tanácsköztársaság ideje alatt a Természettudományi Múzeumok és Tárulatok Direktóriumának elnökeként tevékenykedik. Az 1920-as évektől e szerepvállalása miatt egy darabig nélkülözték, mint tengerkutató és kizárták a tudományos életből is. A trianoni békeszerződés után, azonban befejeződtek a magyar adriai-tenger kutatások. A szakterületet kutatók ezután már a Magyarországon fellelhető tengeri kövületek vizsgálatával foglalkoztak. 1929-től a budapesti polgári iskolák tanfelügyelőjeként dolgozott. A Magyar Hajózási Szövetség elnökének választják és ifj. Lóczy Lajos megbízásából a Magyar Földtani Intézet halmaradványait is feldolgozza. 1967. szeptember 19.-én Budapesten 82 évesen halt meg.


Részlet a könyvből:

„A cetek különböző ideig tudnak víz alatt maradni. Búvártehetségük a fajtól, a nemtől s a kortól függ. A szilás cetek hímje és nőstényei egyforma nagyságúak, s így az alámerülés idejében sincs köztük különbség. Önkéntesen negyed óráig is a víz alatt időznek, de megsebesülve félórán túl is kihúzzák. A sebet kapott grönlandi bálna nyolcvan percig tartja ki a felszín alatt, de akkor már a levegőhiánytól kimerülve jön fel. Az ámbrás cet nőstényei rövidebb ideig tudnak lebukni, mint a nagyobb hímek. Ha táplálék után kutatnak, félórát is eltöltenek a mélységben. Felnőtt fiatal hímek sokszor egy órahosszáig búvárkodnak, öreg hímek pedig ötnegyed, sőt másfél óráig is elidőznek lent.

A tengervíz sótartalmának meghatározására Richard-palackkal vízmintát merítenek

Vízminták merítése a Najade oldalfedélzetéről

Ő felsége Najade hajója Teodo kikötőjében

A Najade hadihajó parancsnoki hídja

Albert monakói fejedelem, aki sokat vadászott cetekre, hajójával nyomon követett egy bálnát, amely nyolcadfél kilométer sebességgel haladva, tíz percenkint bukkant felszínre lélekzetet venni. A cetek éppúgy szabályos időközökben lélekzenek, mint a szárazföldi emlősök. A rendesnél hosszabb ideig csak akkor tartózkodhatnak víz alatt, ha tüdejüket előbb jól átszellőztették. Ehhez legalább 4-10 percre van szükségük. Ha ennél előbb kénytelenek lemerülni, nem tartják ki sokáig lélekzés nélkül. A cetvadásznak ismernie kell az egyes fajok búvártehetségét, s a vadászat elején nem tesz egyebet, mint hogy az állatnak nem hagy soha elég időt a lélekzésre. A bálna minden alábukás után kimerültebben jön fel, végül a vadász már könnyen elbánhat vele.

Cherso kikötője

Chioggiai halászok kiválogatják a zsákmányt

Halsózás a fedélzeten, a Lofot-szigetek mellett

Óriási tőkehalak

A cetűzőhajók teste úgy van építve, hogy az úszó jég nyomását kibírja. A gyorsjáratú apró gőzösök a vadászterületen keringenek. Ha a távolban vízsugarat vesznek észre, a gőzös óvatosan megközelíti a bálnát, s ha sikerül megszigonyozni, kezdetét veszi az izgalmas küzdelem a tenger óriása és az ember között. A cet megsebesülése után menten alábukik, de a tapasztalt vadász már tudja, hogy mennyi ideig maradhat lent és körülbelül hol fog feljönni. Amikor a bálna újra mutatkozik, ismét megszigonyozzák, újabb robbanó töltényt lőnek bele, s ez így folytatódik a végkimerülésig. A levegőhiány és a nagy vérveszteség végül teljesen elgyengítik az óriást és megkezdődik a szörnyű haláltusa.

Stockfis-készítés a Lofotokon

Heringhegy a rakodóparton

Halászat kerítőhálóval

A vadászat gyakran jár veszedelemmel. Megtörténik olykor, hogy a száguldó óriási után a szigony kötelét teljesen utána kell engedni. Ilyenkor az a veszély fenyeget, hogy a cet megfeszült kötéllel víz alá rántja a bárkát, amint az Scoresby kapitány egyik csónakjával meg is történt. A vadászok csak úgy menekülhettek meg, hogy az utolsó pillanatban egy közeli jégtáblára ugrottak át. Ilyen esetben nincs más választás, mint a kötelet elvágni és az értékes zsákmányt szabadjára engedni. A sebzett állat többnyire zeg-zúgos irányban futkos a víz alatt. A bárka legénységének ugyancsak ügyelnie kell, hogy a folytonosan iránytváltoztató kötél ügyébe ne kerüljön, mert húsukba vágódik. Megesett már, hogy a szigonykötél derékban szelte ketté a vigyázatlan vadászt.

Modern páncélos búváröltöny

Az Artiglio búvárai és az Egypt aranyrakománya

Halikra tőkehalfogáshoz

Hálójavítás a nápolyi Mergellinán

Cetvadászok beszélik, hogy a bálna, amikor megsebzik, panaszos hangokat hallat. A fizéterek haláltusájukban, amikor alábukni többé már nem tudnak, a közelükben levő csónakra vetik magukat és farkcsapásukkal zúzzák szét. A vadászok különösen az idősebb bálnáktól tartanak, mivel az olyan állat, amelyiket egyszer már megszigonyoztak, de elmenekült, dühében szembefordult üldözőivel és a levegőbe repíti a csónakot a benneülőkkel együtt. Scoresby egyik első útján látta, amint egy ilyen megdühödött bálna – az angol fighting whale-nek nevezik – egy csónakot négy méterre vágott fel farkával. Az Essex bálnavadászhajó 1820 november 13-án egész csapat ilyen dühös cet közepébe jutott. A csapat vezére egyenest a hajónak rontott és farkával olyan csapást mért rá, hogy a hajó féloldalt fordult és a víz a kajütökbe hatolt. A legénységnek csak annyi ideje maradt, hogy a mentőcsolnakokat leoldja és némi élelmet dobáljon beléjük. Az Essex néhány perc mulva szemük láttára süllyedt el a habokban. Hasonló sorsa volt 1807-ben a Nantucket és 1851-ben az Anne Alexander nevű amerikai cetűzőhajónak. Mindkettőt egy ilyen rossz hangulatban levő fizéter farkcsapásai küldték örök pihenőre.”  

Horgász a Posilippo-fok szikláin

Heringhalászok a skandináv partok mentén

Barázdás bálnák feldolgozása a norvég partokon

Bálnatetem leszalonnázása


Leidenfrost Gyula műve nem egy klasszikus útleírás, sokkal inkább egy összefoglaló munka egy tengerkutató tapasztalataiból. A szerző széles körben mutatja be a tengerek élővilágát, a tengereken végzett halászat és vadászat módszereit, a „Najade” nevű gőzhajóról végzett expedíciós munka epizódjait, a mintavételi eljárásokat és eredményeket. Egyfajta napló ez mely egy tengerkutató élményeit és tapasztalatairól szól, miközben történelmi információkkal még színesebbé teszi a kötetet a szerző. Leidenfrostnál kevés ember ismerte jobban az Adriát és a tengereket. A szerző fantasztikusan széles ismerete a témában, a műben is megjelenik, mégpedig olvasmányos ugyanakkor kellően tudományos formában.  Az MFTK sorozatban egy kötettel jelentkező szerzővel találkozni fogunk még, mivel a „Keserű tenger” című műve mellett több értékes művet is jegyez, amelyet rövidesen be fogok mutatni az ELBIDA projektben.