A Magyar Földrajzi Társaság
Könyvtára sorozat következő kötete Leidenfrost Gyula a „Keserű tenger” címmel
megjelent műve. A szerző az egyik legismertebb magyar tengerkutató, aki az első
és a második Magyar Adriakutató Expedíció tagjaként komoly kutatómunkát végzett.
Ezen expedíciók eredményei és tapasztalatai több művének is, így a jelen kötetnek
is, adta a gerincét. A könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat
a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 224 oldal terjedelemben.
A kötetben 56 kép található.
 |
Sorozatkötéses kötet (MFTK) |


Leidenfrost Gyula magyar tengerkutató,
halbiológus, író 1885. június 24.-én született Debrecenben. Apja Leidenfrost
Ármin kereskedő, míg anyja Gacsári Erzsébet volt. A Magyar Királyi Állatorvosi
Főiskolán szerzett magántanári végzettséget halbiológiából. Az 1911-ben
alapított Magyar Adria Egyesület aktív tagja és alelnöke volt. A magyar kormány
által Fiumében alapított Magyar Tengerkutató Intézet igazgatója. Kiemelkedő
szerepe vol az I. és a II. Magyar Adriakutató Expedíció megszervezésében. Az
SMS Najade nevű gőzhajóról végezték a tengerbiológiai kutatáshoz szükséges
mintavételeket és megfigyeléseket. Ezen expediciókról és az ott szerzett
tapasztalatokról írta aztán a Kék Adria és a Keserű tenger című könyveit. A Magyar
Tanácsköztársaság ideje alatt a Természettudományi Múzeumok és Tárulatok
Direktóriumának elnökeként tevékenykedik. Az 1920-as évektől e szerepvállalása
miatt egy darabig nélkülözték, mint tengerkutató és kizárták a tudományos
életből is. A trianoni békeszerződés után, azonban befejeződtek a magyar
adriai-tenger kutatások. A szakterületet kutatók ezután már a Magyarországon
fellelhető tengeri kövületek vizsgálatával foglalkoztak. 1929-től a budapesti
polgári iskolák tanfelügyelőjeként dolgozott. A Magyar Hajózási Szövetség
elnökének választják és ifj. Lóczy Lajos megbízásából a Magyar Földtani Intézet
halmaradványait is feldolgozza. 1967. szeptember 19.-én Budapesten 82 évesen
halt meg.
Részlet a könyvből:
„A cetek különböző ideig tudnak
víz alatt maradni. Búvártehetségük a fajtól, a nemtől s a kortól függ. A szilás
cetek hímje és nőstényei egyforma nagyságúak, s így az alámerülés idejében
sincs köztük különbség. Önkéntesen negyed óráig is a víz alatt időznek, de
megsebesülve félórán túl is kihúzzák. A sebet kapott grönlandi bálna nyolcvan
percig tartja ki a felszín alatt, de akkor már a levegőhiánytól kimerülve jön
fel. Az ámbrás cet nőstényei rövidebb ideig tudnak lebukni, mint a nagyobb
hímek. Ha táplálék után kutatnak, félórát is eltöltenek a mélységben. Felnőtt
fiatal hímek sokszor egy órahosszáig búvárkodnak, öreg hímek pedig ötnegyed,
sőt másfél óráig is elidőznek lent.
 |
A tengervíz sótartalmának meghatározására Richard-palackkal vízmintát merítenek |
 |
Vízminták merítése a Najade oldalfedélzetéről |
 |
Ő felsége Najade hajója Teodo kikötőjében |
 |
A Najade hadihajó parancsnoki hídja |
Albert monakói fejedelem, aki
sokat vadászott cetekre, hajójával nyomon követett egy bálnát, amely nyolcadfél
kilométer sebességgel haladva, tíz percenkint bukkant felszínre lélekzetet
venni. A cetek éppúgy szabályos időközökben lélekzenek, mint a szárazföldi
emlősök. A rendesnél hosszabb ideig csak akkor tartózkodhatnak víz alatt, ha
tüdejüket előbb jól átszellőztették. Ehhez legalább 4-10 percre van szükségük.
Ha ennél előbb kénytelenek lemerülni, nem tartják ki sokáig lélekzés nélkül. A
cetvadásznak ismernie kell az egyes fajok búvártehetségét, s a vadászat elején
nem tesz egyebet, mint hogy az állatnak nem hagy soha elég időt a lélekzésre. A
bálna minden alábukás után kimerültebben jön fel, végül a vadász már könnyen
elbánhat vele.
 |
Cherso kikötője |
 |
Chioggiai halászok kiválogatják a zsákmányt |
 |
Halsózás a fedélzeten, a Lofot-szigetek mellett |
 |
Óriási tőkehalak |
A cetűzőhajók teste úgy van
építve, hogy az úszó jég nyomását kibírja. A gyorsjáratú apró gőzösök a
vadászterületen keringenek. Ha a távolban vízsugarat vesznek észre, a gőzös
óvatosan megközelíti a bálnát, s ha sikerül megszigonyozni, kezdetét veszi az
izgalmas küzdelem a tenger óriása és az ember között. A cet megsebesülése után
menten alábukik, de a tapasztalt vadász már tudja, hogy mennyi ideig maradhat
lent és körülbelül hol fog feljönni. Amikor a bálna újra mutatkozik, ismét
megszigonyozzák, újabb robbanó töltényt lőnek bele, s ez így folytatódik a
végkimerülésig. A levegőhiány és a nagy vérveszteség végül teljesen elgyengítik
az óriást és megkezdődik a szörnyű haláltusa.
 |
Stockfis-készítés a Lofotokon |
 |
Heringhegy a rakodóparton |
 |
Halászat kerítőhálóval |
A vadászat gyakran jár
veszedelemmel. Megtörténik olykor, hogy a száguldó óriási után a szigony kötelét
teljesen utána kell engedni. Ilyenkor az a veszély fenyeget, hogy a cet
megfeszült kötéllel víz alá rántja a bárkát, amint az Scoresby kapitány egyik
csónakjával meg is történt. A vadászok csak úgy menekülhettek meg, hogy az
utolsó pillanatban egy közeli jégtáblára ugrottak át. Ilyen esetben nincs más
választás, mint a kötelet elvágni és az értékes zsákmányt szabadjára engedni. A
sebzett állat többnyire zeg-zúgos irányban futkos a víz alatt. A bárka
legénységének ugyancsak ügyelnie kell, hogy a folytonosan iránytváltoztató
kötél ügyébe ne kerüljön, mert húsukba vágódik. Megesett már, hogy a
szigonykötél derékban szelte ketté a vigyázatlan vadászt.
 |
Modern páncélos búváröltöny |
 |
Az Artiglio búvárai és az Egypt aranyrakománya |
 |
Halikra tőkehalfogáshoz |
 |
Hálójavítás a nápolyi Mergellinán |
Cetvadászok beszélik, hogy a
bálna, amikor megsebzik, panaszos hangokat hallat. A fizéterek haláltusájukban,
amikor alábukni többé már nem tudnak, a közelükben levő csónakra vetik magukat
és farkcsapásukkal zúzzák szét. A vadászok különösen az idősebb bálnáktól
tartanak, mivel az olyan állat, amelyiket egyszer már megszigonyoztak, de
elmenekült, dühében szembefordult üldözőivel és a levegőbe repíti a csónakot a
benneülőkkel együtt. Scoresby egyik első útján látta, amint egy ilyen
megdühödött bálna – az angol fighting whale-nek nevezik – egy csónakot négy
méterre vágott fel farkával. Az Essex bálnavadászhajó 1820 november 13-án egész
csapat ilyen dühös cet közepébe jutott. A csapat vezére egyenest a hajónak
rontott és farkával olyan csapást mért rá, hogy a hajó féloldalt fordult és a
víz a kajütökbe hatolt. A legénységnek csak annyi ideje maradt, hogy a
mentőcsolnakokat leoldja és némi élelmet dobáljon beléjük. Az Essex néhány perc
mulva szemük láttára süllyedt el a habokban. Hasonló sorsa volt 1807-ben a
Nantucket és 1851-ben az Anne Alexander nevű amerikai cetűzőhajónak. Mindkettőt
egy ilyen rossz hangulatban levő fizéter farkcsapásai küldték örök pihenőre.”
 |
Horgász a Posilippo-fok szikláin |
 |
Heringhalászok a skandináv partok mentén |
 |
Barázdás bálnák feldolgozása a norvég partokon |
 |
Bálnatetem leszalonnázása |
Leidenfrost Gyula műve nem egy
klasszikus útleírás, sokkal inkább egy összefoglaló munka egy tengerkutató
tapasztalataiból. A szerző széles körben mutatja be a tengerek élővilágát, a
tengereken végzett halászat és vadászat módszereit, a „Najade” nevű gőzhajóról
végzett expedíciós munka epizódjait, a mintavételi eljárásokat és eredményeket.
Egyfajta napló ez mely egy tengerkutató élményeit és tapasztalatairól szól,
miközben történelmi információkkal még színesebbé teszi a kötetet a szerző.
Leidenfrostnál kevés ember ismerte jobban az Adriát és a tengereket. A szerző
fantasztikusan széles ismerete a témában, a műben is megjelenik, mégpedig
olvasmányos ugyanakkor kellően tudományos formában. Az MFTK sorozatban egy kötettel jelentkező
szerzővel találkozni fogunk még, mivel a „Keserű tenger” című műve mellett több
értékes művet is jegyez, amelyet rövidesen be fogok mutatni az ELBIDA
projektben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése