Keserű tenger

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete Leidenfrost Gyula a „Keserű tenger” címmel megjelent műve. A szerző az egyik legismertebb magyar tengerkutató, aki az első és a második Magyar Adriakutató Expedíció tagjaként komoly kutatómunkát végzett. Ezen expedíciók eredményei és tapasztalatai több művének is, így a jelen kötetnek is, adta a gerincét. A könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 224 oldal terjedelemben. A kötetben 56 kép található.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Leidenfrost Gyula magyar tengerkutató, halbiológus, író 1885. június 24.-én született Debrecenben. Apja Leidenfrost Ármin kereskedő, míg anyja Gacsári Erzsébet volt. A Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolán szerzett magántanári végzettséget halbiológiából. Az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület aktív tagja és alelnöke volt. A magyar kormány által Fiumében alapított Magyar Tengerkutató Intézet igazgatója. Kiemelkedő szerepe vol az I. és a II. Magyar Adriakutató Expedíció megszervezésében. Az SMS Najade nevű gőzhajóról végezték a tengerbiológiai kutatáshoz szükséges mintavételeket és megfigyeléseket. Ezen expediciókról és az ott szerzett tapasztalatokról írta aztán a Kék Adria és a Keserű tenger című könyveit. A Magyar Tanácsköztársaság ideje alatt a Természettudományi Múzeumok és Tárulatok Direktóriumának elnökeként tevékenykedik. Az 1920-as évektől e szerepvállalása miatt egy darabig nélkülözték, mint tengerkutató és kizárták a tudományos életből is. A trianoni békeszerződés után, azonban befejeződtek a magyar adriai-tenger kutatások. A szakterületet kutatók ezután már a Magyarországon fellelhető tengeri kövületek vizsgálatával foglalkoztak. 1929-től a budapesti polgári iskolák tanfelügyelőjeként dolgozott. A Magyar Hajózási Szövetség elnökének választják és ifj. Lóczy Lajos megbízásából a Magyar Földtani Intézet halmaradványait is feldolgozza. 1967. szeptember 19.-én Budapesten 82 évesen halt meg.

Részlet a könyvből:

„A cetek különböző ideig tudnak víz alatt maradni. Búvártehetségük a fajtól, a nemtől s a kortól függ. A szilás cetek hímje és nőstényei egyforma nagyságúak, s így az alámerülés idejében sincs köztük különbség. Önkéntesen negyed óráig is a víz alatt időznek, de megsebesülve félórán túl is kihúzzák. A sebet kapott grönlandi bálna nyolcvan percig tartja ki a felszín alatt, de akkor már a levegőhiánytól kimerülve jön fel. Az ámbrás cet nőstényei rövidebb ideig tudnak lebukni, mint a nagyobb hímek. Ha táplálék után kutatnak, félórát is eltöltenek a mélységben. Felnőtt fiatal hímek sokszor egy órahosszáig búvárkodnak, öreg hímek pedig ötnegyed, sőt másfél óráig is elidőznek lent.

A tengervíz sótartalmának meghatározására Richard-palackkal vízmintát merítenek

Vízminták merítése a Najade oldalfedélzetéről

Ő felsége Najade hajója Teodo kikötőjében

A Najade hadihajó parancsnoki hídja

Albert monakói fejedelem, aki sokat vadászott cetekre, hajójával nyomon követett egy bálnát, amely nyolcadfél kilométer sebességgel haladva, tíz percenkint bukkant felszínre lélekzetet venni. A cetek éppúgy szabályos időközökben lélekzenek, mint a szárazföldi emlősök. A rendesnél hosszabb ideig csak akkor tartózkodhatnak víz alatt, ha tüdejüket előbb jól átszellőztették. Ehhez legalább 4-10 percre van szükségük. Ha ennél előbb kénytelenek lemerülni, nem tartják ki sokáig lélekzés nélkül. A cetvadásznak ismernie kell az egyes fajok búvártehetségét, s a vadászat elején nem tesz egyebet, mint hogy az állatnak nem hagy soha elég időt a lélekzésre. A bálna minden alábukás után kimerültebben jön fel, végül a vadász már könnyen elbánhat vele.

Cherso kikötője

Chioggiai halászok kiválogatják a zsákmányt

Halsózás a fedélzeten, a Lofot-szigetek mellett

Óriási tőkehalak

A cetűzőhajók teste úgy van építve, hogy az úszó jég nyomását kibírja. A gyorsjáratú apró gőzösök a vadászterületen keringenek. Ha a távolban vízsugarat vesznek észre, a gőzös óvatosan megközelíti a bálnát, s ha sikerül megszigonyozni, kezdetét veszi az izgalmas küzdelem a tenger óriása és az ember között. A cet megsebesülése után menten alábukik, de a tapasztalt vadász már tudja, hogy mennyi ideig maradhat lent és körülbelül hol fog feljönni. Amikor a bálna újra mutatkozik, ismét megszigonyozzák, újabb robbanó töltényt lőnek bele, s ez így folytatódik a végkimerülésig. A levegőhiány és a nagy vérveszteség végül teljesen elgyengítik az óriást és megkezdődik a szörnyű haláltusa.

Stockfis-készítés a Lofotokon

Heringhegy a rakodóparton

Halászat kerítőhálóval

A vadászat gyakran jár veszedelemmel. Megtörténik olykor, hogy a száguldó óriási után a szigony kötelét teljesen utána kell engedni. Ilyenkor az a veszély fenyeget, hogy a cet megfeszült kötéllel víz alá rántja a bárkát, amint az Scoresby kapitány egyik csónakjával meg is történt. A vadászok csak úgy menekülhettek meg, hogy az utolsó pillanatban egy közeli jégtáblára ugrottak át. Ilyen esetben nincs más választás, mint a kötelet elvágni és az értékes zsákmányt szabadjára engedni. A sebzett állat többnyire zeg-zúgos irányban futkos a víz alatt. A bárka legénységének ugyancsak ügyelnie kell, hogy a folytonosan iránytváltoztató kötél ügyébe ne kerüljön, mert húsukba vágódik. Megesett már, hogy a szigonykötél derékban szelte ketté a vigyázatlan vadászt.

Modern páncélos búváröltöny

Az Artiglio búvárai és az Egypt aranyrakománya

Halikra tőkehalfogáshoz

Hálójavítás a nápolyi Mergellinán

Cetvadászok beszélik, hogy a bálna, amikor megsebzik, panaszos hangokat hallat. A fizéterek haláltusájukban, amikor alábukni többé már nem tudnak, a közelükben levő csónakra vetik magukat és farkcsapásukkal zúzzák szét. A vadászok különösen az idősebb bálnáktól tartanak, mivel az olyan állat, amelyiket egyszer már megszigonyoztak, de elmenekült, dühében szembefordult üldözőivel és a levegőbe repíti a csónakot a benneülőkkel együtt. Scoresby egyik első útján látta, amint egy ilyen megdühödött bálna – az angol fighting whale-nek nevezik – egy csónakot négy méterre vágott fel farkával. Az Essex bálnavadászhajó 1820 november 13-án egész csapat ilyen dühös cet közepébe jutott. A csapat vezére egyenest a hajónak rontott és farkával olyan csapást mért rá, hogy a hajó féloldalt fordult és a víz a kajütökbe hatolt. A legénységnek csak annyi ideje maradt, hogy a mentőcsolnakokat leoldja és némi élelmet dobáljon beléjük. Az Essex néhány perc mulva szemük láttára süllyedt el a habokban. Hasonló sorsa volt 1807-ben a Nantucket és 1851-ben az Anne Alexander nevű amerikai cetűzőhajónak. Mindkettőt egy ilyen rossz hangulatban levő fizéter farkcsapásai küldték örök pihenőre.”  

Horgász a Posilippo-fok szikláin

Heringhalászok a skandináv partok mentén

Barázdás bálnák feldolgozása a norvég partokon

Bálnatetem leszalonnázása

Leidenfrost Gyula műve nem egy klasszikus útleírás, sokkal inkább egy összefoglaló munka egy tengerkutató tapasztalataiból. A szerző széles körben mutatja be a tengerek élővilágát, a tengereken végzett halászat és vadászat módszereit, a „Najade” nevű gőzhajóról végzett expedíciós munka epizódjait, a mintavételi eljárásokat és eredményeket. Egyfajta napló ez mely egy tengerkutató élményeit és tapasztalatairól szól, miközben történelmi információkkal még színesebbé teszi a kötetet a szerző. Leidenfrostnál kevés ember ismerte jobban az Adriát és a tengereket. A szerző fantasztikusan széles ismerete a témában, a műben is megjelenik, mégpedig olvasmányos ugyanakkor kellően tudományos formában.  Az MFTK sorozatban egy kötettel jelentkező szerzővel találkozni fogunk még, mivel a „Keserű tenger” című műve mellett több értékes művet is jegyez, amelyet rövidesen be fogok mutatni az ELBIDA projektben.