2016. szeptember 22., csütörtök

Ősi ösvényeken Ázsiában

Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain

Stein Aurél a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen nehézséget is rejtettek magukban, az életének a legboldogabb időszakát adták. A két kötetes könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 247 oldal terjedelemben. A kötetben 148 kép és 1 térkép található. Stein Aurélről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Indiából Kínába” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)


Régi buddhista selyemfestmény




Részlet a könyvből:

„Amikorra a Tun-huang-oázisban befejeztem a tennivalómat, beköszöntött 1907 nyara. Nagyon is szívesen cseréltem tehát föl a tikkasztó puszta síkságot, a nan-san nyugati és középső hegyeivel: a kínaiak nagy Déli Hegységével, s így a régészeti munkát a földrajzi kutatásokkal.

A Muz-tágh-ata csúcsa a kis Kara-köl (tó) déli végétől

A külső K'un-lun szaggatott hegyláncai

A Kaskul-jégár és Firnmezői, északkelet felé tekintve, 4600 méterről

Mielőtt azonban elvonulhattam a hűvös hegyek közé, el kellett még látogatnom An-hsziba, háromnapi járóföldre Tun-huangtól keletre, ahol a Kanszuból és Kína belsejéből jövő nagy út elkanyarodik Kínai Turkesztán felé. A későbbi Han-uralkodók kora óta ez az út – a Pei-san sivatagi hegyein és fennsíkjain á vivő út – volt mindig a fő közlekedő vonal Belső-Ázsiába. An-hszi mindig jelentékeny helye volt ennek a vonalnak. De nem volt semmi jele ennek a fontosságnak, sem az elhagyatott körfalakon belül, a helység egyetlen kanyargós utcájában, sem a falakon kívül, a romváros szélmarta omladékai közt.

Boracse bazárjának bejárata, a Khotani oázisban

Tevéim a kiszáradt Lop-tó medrében

Karavánom a Taklamakán-sivatag magas buckái közt 

Társaim körében, második kutató utamon, Csirától északra a sivatagban

De sikerült kinyomoznom délre innen a puszta talajon a hajdankori határfal maradványait. Ezen a falon ment keresztül Hszüan-cang, amikor a hivatalos tilalom ellenére suttyomban elindult kalandos útjára a Nyugati vidékekre. Elmondtam másutt a vakmerő vállalkozás történetét, amely már a kezdet kezdetén csaknem életébe került a kegyes zarándoknak, amikor eltévedt a sivatagban észak felé és hajszál híja, hogy szomjan nem veszett, mielőtt elérte Hámi messze oázisát.

Kiz-kurghán falának és erődjének romja, délnyugatról

Khotani száműzöttek és Tághlik pásztorok Karangu-tághban

Pakhpu hegylakók Kök-járban

Régiség-leleteimet elhelyeztem biztos őrizetbe An-hszi sívár ja-mén-jében, aztán elindultam délnek a Nan-san havasaiba. Odavivő útamban felfedeztem egy nagy romhelyet a kis Csiao-tszü falu közelében, a két legalacsonyabb kopár külső hegylánc között. A kiszáradás – akár valami helyi éghajlati változás idézte elő, akár pedig a legészakibb tibeti fennsíkok magas vízválasztó hegyláncában az utolsó jégkorszak után hátramaradt jégárak fokozatos megfogyatkozása – nagy változásokat teremtett ennek az alacsony hegyvidéknek a fizikai viszonyiban. Ennek jele az, hogy az a patak, amelynek még kinyomozható csatornája öntözte egykor a mai romvárost és a körülötte elterülő megmívelt területet, teljességgel eltűnt.

Fafestmény

Ősi szemétdomb egy Nijai ház romjai közt, ásatás közben

Ház romjai Lou-lan nyugati romhelyén, faragott faoszlopokkal

Felhalmozott sótömbök a kiszáradt Lop-tómedence felszínén

Régészeti bizonyíték azt mutatja, hogy a fallal körülvett városban a tizenkettedik vagy tizenharmadik századig még laktak emberek. Annál meglepőbb volt tapasztalnom, hogy ezóta milyen pusztítást vitt végbe a szél a város falaiban. Mindamellett, hogy igen szilárdan épült a fal, a keletnek néző szakaszon mindenütt teljesen leomlott és sokhelyütt valósággal nyoma sem maradt. Felfalta a szélsöpörte homok. Az uralkodó keleti szél irányával párhuzamos, északnak és délnek néző falak majdnem teljesen sértetlenek maradtak.

Szentély-cella belseje az ezer buddha barlangjaiban

Vang Tao-Si, a Tun-Huangi (ezer buddha) taoista papja

Vang Tao-Si templomának cellája és előcsarnoka

Amikor később felkapaszkodtam a második külső hegyláncot átmetsző Ta-hszi patak canon-szerű völgyén, buddhista barlangtemplomok festői sorára bukkantam. Kínai nevük Van-fu-hszia – a Tízezer Buddha völgye. Ma is búcsújáró-hely még. Korban is, jellegben is nagyon hasonlók az Ezer Buddha szentélyeihez, bár jóval kevesebb barlang van itt. A falak finom festményei a T’ang-kor buddhista művészetének emlékeit őrizték meg itt a tulajdonképpi Kína határszélén.

Sztúpa romja

Sztukko buddha és bódhiszattva szobor Ma-ti-szu barlangszentélyében

Templom udvara Barkul mellett

Buddhista szentélyromok a Tojuk-szurdok oldalán 

Térképeztük a Nan-san jégárborította csúcsainak hegyláncát, amely a Szu-lo-hótól nyugatra elterülő rettentő kopár görgeteges fennsíkokra tekint alá, aztán elindultunk egy eddig ismeretlen hegyvidéken keresztül a még meglevő Nagy Fal híres Csia-jü-kuan kapuja felé. Útunk közben még ebben a kedvező időszakban is komoly nehézséget okozott a víz hiánya. A fal átjáróját tekintélyes erőd jelöli. A Belső-Ázsiából érkező utazók évszázadok óta úgy üdvözölték ezt a helyet, mint az igazi Katháj küszöbét. Minden könyv és térkép, akár európai, akár kínai, valóban úgy ábrázolja a nagy Szu-csou-oázis legnyugatibb részén a Nan-sanlábáig körülkanyarodó fal vonalát, mint a Kanszu északi határát védő hajdani Nagy Fal végződését. Mégis nyilván lehetetlen volt belenyugodni abba a hiedelembe, hogy ez a fal ily régi időből való. A Tun-huang sivatagában felfedezett ősi határfal maradványai, amely An-hsziig és azon túl is kiterjedt, ellentmondtak ennek a feltevésnek.

Buddhista szentély romja

Lovagló nő festett agyagszobrocskája

Kara-csimi kirgizek

A kérdést akkor oldottam meg, amikor harmadik kutató útamon sikerült kinyomoznom annak a régi kínai limes-nek a folytatását, ahol sivatagos vidéken halad tovább az Etszin-golhoz, mintegy nyolcvan kilométerre Szu-csoutól északra. Célja az volt, hogy megvédje a Nan-san északi lába mentén vonuló oázisok övét. Ez az oázisszalag volt a nélkülözhetetlen átjáró a Tárím-medencébe, amióta csak az első Han-dinasztia idejében megkezdődött Kína terjeszkedése nyugat felé. A döngölt agyagból rakott roskadozó fal, amelyet a mai utazó a Csia-jü-kuan kapunál lép át, késő középkori eredetűnek bizonyult. Éppen ellenkező célból épült, mint a Nagy Fal. Nem azért, hogy nyitva tartsa, hanem hogy elzárja a nagy belső-ázsiai útvonalat, attól fogva, hogy Kína újra áttért hagyományos elzárkózó magatartására.

Rósaní falusi főnökök Szaunáb-ban

A Nagy-Pámíron, a Viktória-tó mellett lőtt ovis poli

Kökan Bég

Hajókázás bőrtömlőn a Bartang-folyószurdokában 

Szu-csouban, az első városban a falon belől, nagy nehézségekkel kellett megbirkóznom, mielőtt július végével elindulhattunk a Közép-Nan-sanba vivő útunkra. A helyi hatóságok tele voltak aggodalommal a tangut rablók útonállásai és hasonlók miatt. A szükséges szállítóállatok összeszedése nehéz feladat volt. Kanszu kínai telepesei általában halálosan rettegnek a hegyektől. A legszélső előhegyeken túl nem merészkednek. Csak a Richthofen-lánc és a Tolai-san-hegylánc közötti fennsíkszerű völgyig kaptunk vezetőket. Ott, mintegy 4000 méter magasságban, aranytárnákat találtunk. A hsziningi oldalról, Tibet északkeleti határszéléről való vállalkozóbb szellemű nép apró csoportjai dolgoztak itt.”

Faizábád falu Hisszárban

Rósaní család, Kala-i-vámar-ban

Kínai Turkesztán térképe Stein három kutatóútja alapján

Stein harmadik és egyben utolsó műve ez a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. Amolyan összefoglaló kötet ez melyben több, pontosabban három kutatóútjáról (1900-1901, 1906-1908, 1913-1915) számol be a szerző. Az 1930-as években Stein amerikai körútján sikeres előadássorozatot tartott expedícióiról, illetve az általa feltárt titokzatos világról. Ezek az előadások adják az „Ősi ösvényeken Ázsiában” című kötet gerincét. Izgalmas, olvasmányos, ugyanakkor kellően tudományos a könyv, amely élvezeti értékét tovább növeli a fantasztikus képanyag. Stein a blogban bemutatott eddigi 3 műve ("Indiából Kínába", "Homokba temetett városok", "Nagy Sándor nyomában") és a most bemutatott "Ősi ösvényeken Ázsiában" számomra nagyon kedvesek és azt gondolom, hogy a témát kedvelő olvasónak is biztosan hasonló érzései lesznek. Bár az MFTK sorozatban lezárul a szerző munkássága, ugyanakkor az ELBIDA projektben hamarosan találkozni fogunk még Stein Auréllal.