Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain
Stein Aurél a Magyar Földrajzi
Társaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi
ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának
történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein
számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen
nehézséget is rejtettek magukban, az életének a legboldogabb időszakát adták. A
két kötetes könyv 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar
Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 247 oldal terjedelemben. A
kötetben 148 kép és 1 térkép található. Stein Aurélről ebben a bejegyzésben nem
írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Indiából Kínába” című könyvének a
bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.
 |
Sorozatkötéses kötet (MFTK) |
 |
Régi buddhista selyemfestmény |
Részlet a könyvből:
„Amikorra a Tun-huang-oázisban
befejeztem a tennivalómat, beköszöntött 1907 nyara. Nagyon is szívesen
cseréltem tehát föl a tikkasztó puszta síkságot, a nan-san nyugati és középső
hegyeivel: a kínaiak nagy Déli Hegységével, s így a régészeti munkát a
földrajzi kutatásokkal.
 |
A Muz-tágh-ata csúcsa a kis Kara-köl (tó) déli végétől |
 |
A külső K'un-lun szaggatott hegyláncai |
 |
A Kaskul-jégár és Firnmezői, északkelet felé tekintve, 4600 méterről |
Mielőtt azonban elvonulhattam a
hűvös hegyek közé, el kellett még látogatnom An-hsziba, háromnapi járóföldre
Tun-huangtól keletre, ahol a Kanszuból és Kína belsejéből jövő nagy út
elkanyarodik Kínai Turkesztán felé. A későbbi Han-uralkodók kora óta ez az út –
a Pei-san sivatagi hegyein és fennsíkjain á vivő út – volt mindig a fő
közlekedő vonal Belső-Ázsiába. An-hszi mindig jelentékeny helye volt ennek a
vonalnak. De nem volt semmi jele ennek a fontosságnak, sem az elhagyatott
körfalakon belül, a helység egyetlen kanyargós utcájában, sem a falakon kívül,
a romváros szélmarta omladékai közt.
 |
Boracse bazárjának bejárata, a Khotani oázisban |
 |
Tevéim a kiszáradt Lop-tó medrében |
 |
Karavánom a Taklamakán-sivatag magas buckái közt |
 |
Társaim körében, második kutató utamon, Csirától északra a sivatagban |
De sikerült kinyomoznom délre
innen a puszta talajon a hajdankori határfal maradványait. Ezen a falon ment
keresztül Hszüan-cang, amikor a hivatalos tilalom ellenére suttyomban elindult
kalandos útjára a Nyugati vidékekre. Elmondtam másutt a vakmerő vállalkozás
történetét, amely már a kezdet kezdetén csaknem életébe került a kegyes
zarándoknak, amikor eltévedt a sivatagban észak felé és hajszál híja, hogy
szomjan nem veszett, mielőtt elérte Hámi messze oázisát.
 |
Kiz-kurghán falának és erődjének romja, délnyugatról |
 |
Khotani száműzöttek és Tághlik pásztorok Karangu-tághban |
 |
Pakhpu hegylakók Kök-járban |
Régiség-leleteimet elhelyeztem
biztos őrizetbe An-hszi sívár ja-mén-jében, aztán elindultam délnek a Nan-san
havasaiba. Odavivő útamban felfedeztem egy nagy romhelyet a kis Csiao-tszü falu
közelében, a két legalacsonyabb kopár külső hegylánc között. A kiszáradás –
akár valami helyi éghajlati változás idézte elő, akár pedig a legészakibb
tibeti fennsíkok magas vízválasztó hegyláncában az utolsó jégkorszak után
hátramaradt jégárak fokozatos megfogyatkozása – nagy változásokat teremtett
ennek az alacsony hegyvidéknek a fizikai viszonyiban. Ennek jele az, hogy az a
patak, amelynek még kinyomozható csatornája öntözte egykor a mai romvárost és a
körülötte elterülő megmívelt területet, teljességgel eltűnt.
 |
Fafestmény |
 |
Ősi szemétdomb egy Nijai ház romjai közt, ásatás közben |
 |
Ház romjai Lou-lan nyugati romhelyén, faragott faoszlopokkal |
 |
Felhalmozott sótömbök a kiszáradt Lop-tómedence felszínén |
Régészeti bizonyíték azt mutatja,
hogy a fallal körülvett városban a tizenkettedik vagy tizenharmadik századig
még laktak emberek. Annál meglepőbb volt tapasztalnom, hogy ezóta milyen
pusztítást vitt végbe a szél a város falaiban. Mindamellett, hogy igen
szilárdan épült a fal, a keletnek néző szakaszon mindenütt teljesen leomlott és
sokhelyütt valósággal nyoma sem maradt. Felfalta a szélsöpörte homok. Az
uralkodó keleti szél irányával párhuzamos, északnak és délnek néző falak
majdnem teljesen sértetlenek maradtak.
 |
Szentély-cella belseje az ezer buddha barlangjaiban |
 |
Vang Tao-Si, a Tun-Huangi (ezer buddha) taoista papja |
 |
Vang Tao-Si templomának cellája és előcsarnoka |
Amikor később felkapaszkodtam a
második külső hegyláncot átmetsző Ta-hszi patak canon-szerű völgyén, buddhista
barlangtemplomok festői sorára bukkantam. Kínai nevük Van-fu-hszia – a Tízezer
Buddha völgye. Ma is búcsújáró-hely még. Korban is, jellegben is nagyon
hasonlók az Ezer Buddha szentélyeihez, bár jóval kevesebb barlang van itt. A
falak finom festményei a T’ang-kor buddhista művészetének emlékeit őrizték meg
itt a tulajdonképpi Kína határszélén.
 |
Sztúpa romja |
 |
Sztukko buddha és bódhiszattva szobor Ma-ti-szu barlangszentélyében |
 |
Templom udvara Barkul mellett |
 |
Buddhista szentélyromok a Tojuk-szurdok oldalán |
Térképeztük a Nan-san
jégárborította csúcsainak hegyláncát, amely a Szu-lo-hótól nyugatra elterülő
rettentő kopár görgeteges fennsíkokra tekint alá, aztán elindultunk egy eddig
ismeretlen hegyvidéken keresztül a még meglevő Nagy Fal híres Csia-jü-kuan
kapuja felé. Útunk közben még ebben a kedvező időszakban is komoly nehézséget
okozott a víz hiánya. A fal átjáróját tekintélyes erőd jelöli. A Belső-Ázsiából
érkező utazók évszázadok óta úgy üdvözölték ezt a helyet, mint az igazi Katháj
küszöbét. Minden könyv és térkép, akár európai, akár kínai, valóban úgy
ábrázolja a nagy Szu-csou-oázis legnyugatibb részén a Nan-sanlábáig
körülkanyarodó fal vonalát, mint a Kanszu északi határát védő hajdani Nagy Fal
végződését. Mégis nyilván lehetetlen volt belenyugodni abba a hiedelembe, hogy
ez a fal ily régi időből való. A Tun-huang sivatagában felfedezett ősi határfal
maradványai, amely An-hsziig és azon túl is kiterjedt, ellentmondtak ennek a
feltevésnek.
 |
Buddhista szentély romja |
 |
Lovagló nő festett agyagszobrocskája |
 |
Kara-csimi kirgizek |
A kérdést akkor oldottam meg,
amikor harmadik kutató útamon sikerült kinyomoznom annak a régi kínai limes-nek
a folytatását, ahol sivatagos vidéken halad tovább az Etszin-golhoz, mintegy
nyolcvan kilométerre Szu-csoutól északra. Célja az volt, hogy megvédje a
Nan-san északi lába mentén vonuló oázisok övét. Ez az oázisszalag volt a
nélkülözhetetlen átjáró a Tárím-medencébe, amióta csak az első Han-dinasztia
idejében megkezdődött Kína terjeszkedése nyugat felé. A döngölt agyagból rakott
roskadozó fal, amelyet a mai utazó a Csia-jü-kuan kapunál lép át, késő
középkori eredetűnek bizonyult. Éppen ellenkező célból épült, mint a Nagy Fal.
Nem azért, hogy nyitva tartsa, hanem hogy elzárja a nagy belső-ázsiai
útvonalat, attól fogva, hogy Kína újra áttért hagyományos elzárkózó
magatartására.
 |
Rósaní falusi főnökök Szaunáb-ban |
 |
A Nagy-Pámíron, a Viktória-tó mellett lőtt ovis poli |
 |
Kökan Bég |
 |
Hajókázás bőrtömlőn a Bartang-folyószurdokában |
Szu-csouban, az első városban a
falon belől, nagy nehézségekkel kellett megbirkóznom, mielőtt július végével
elindulhattunk a Közép-Nan-sanba vivő útunkra. A helyi hatóságok tele voltak
aggodalommal a tangut rablók útonállásai és hasonlók miatt. A szükséges
szállítóállatok összeszedése nehéz feladat volt. Kanszu kínai telepesei
általában halálosan rettegnek a hegyektől. A legszélső előhegyeken túl nem
merészkednek. Csak a Richthofen-lánc és a Tolai-san-hegylánc közötti
fennsíkszerű völgyig kaptunk vezetőket. Ott, mintegy 4000 méter magasságban,
aranytárnákat találtunk. A hsziningi oldalról, Tibet északkeleti határszéléről
való vállalkozóbb szellemű nép apró csoportjai dolgoztak itt.”
 |
Faizábád falu Hisszárban |
 |
Rósaní család, Kala-i-vámar-ban |
 |
Kínai Turkesztán térképe Stein három kutatóútja alapján |
Stein harmadik és egyben utolsó
műve ez a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. Amolyan összefoglaló
kötet ez melyben több, pontosabban három kutatóútjáról (1900-1901, 1906-1908, 1913-1915)
számol be a szerző. Az 1930-as években Stein amerikai körútján sikeres
előadássorozatot tartott expedícióiról, illetve az általa feltárt titokzatos
világról. Ezek az előadások adják az „Ősi ösvényeken Ázsiában” című kötet
gerincét. Izgalmas, olvasmányos, ugyanakkor kellően tudományos a könyv, amely
élvezeti értékét tovább növeli a fantasztikus képanyag. Stein a blogban
bemutatott eddigi 3 műve ("Indiából Kínába", "Homokba temetett városok", "Nagy Sándor nyomában") és a most bemutatott "Ősi ösvényeken Ázsiában" számomra nagyon kedvesek és azt gondolom, hogy a témát
kedvelő olvasónak is biztosan hasonló érzései lesznek. Bár az MFTK sorozatban
lezárul a szerző munkássága, ugyanakkor az ELBIDA projektben hamarosan találkozni
fogunk még Stein Auréllal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése