2016. október 25., kedd

Balaton

Cholnoky Jenő negyedik a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent műve a „Balaton”. A szerző célja a mű megírásával az volt, hogy olyan dolgokat mondjon el a Balatonról, amelyeket szerinte jó tudni. Cholnoky szerint ezeknek az ismereteknek az ember hasznát veszi, ha a Balaton mellett tartózkodik, másrészről pedig ezen ismeretek birtokában sokkal jobban fogja élvezni a tó gyönyörűségeit. A könyv 1937-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 192 oldal terjedelemben. A kötetben 120 kép található. Cholnoky Jenőről  ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben  „A sárkányok országából” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)



  
Részlet a könyvből:

„Szokás volt azelőtt a jégen átrándulni Somogyból Zalába, vagy fordítva, s persze a rokonlátogatás iddogálással jár. A megkésett látogató pityókosan indult neki a jégnek, sötétedő estefelé, s nem tudva az irányt betartani, rátévedt a rianásra s menthetetlenül belefulladt. Majdnem minden jeges télen történt egy-két ilyen katasztrófa. A jeges vízbe bukott ember persze ordít, ordítását talán meghallani a parton is és aki hallja, az keresztet vet magára, de menteni lehetetlen. Tavasszal veti ki hulláját a jéggel együtt az északi vihar hullámverése.

A Balaton 1916. évi tavaszi árvize Boglár előtt 

A Sió-csatorna zsilipje alulról nézve

A rianás szót a halászok nekem úgy magyarázták, hogy a legveszedelmesebbek azok, amelyek a partok előtt, a partokkal párhuzamosan futnak, mert ezeket az északi szél még jobban kitágíthatja, elnyomván a jeget dél felé. Ha az ilyen rianás felé közeledik a lovas szekér vagy szánkó, a ló megérzi a jég himbálásáról, hogy nyílt víz felé közelednek s a ló úgy megriad, vagy megrian, hogy semmiféleképpen sem lehet tovább hajtani.

Az Ecséri-templom romja 1900 körül

A Vendégi-hegy románízlésű haranglábja

Nem egészen biztos, hogy innen származik-e a szó, de nem lehetetlen. Inkább azt hiszem, hogy a rianás az erőszakos elrepedés és tátongó rés keletkezését jelenti. De semmi esetre sem a durrogással keletkezett, vékony hasadásokat, repedéseket, mert ezeket a halász nem nevezi rianásnak. Durrogáskor bátran jár a jégen, még a lovak sem félnek a kísérteties durrogástól, sikoltozástól, nyögés- és sóhajtásszerű hangoktól. Olyankor hízik a jég és máris vastag.

Forrás-kút Haláp faluban, Tapolcától északra

A hullámok pusztító munkája Fonyód alatt

Attól féltünk, hogy talán a rendkívül érzékeny, Eötvös-féle műszer (torziós-inga) ilyen repedezéskor, durrogáskor össze-vissza fog kalimpálni, s még kár is eshetnék benne. De közvetlen a műszer alatt elfutó repedés süvöltése után is, beletekintve a műszer leolvasó távcsövébe, csak igen finom reszketést lehetett látni, nagyobb kitérések egyáltalában nem történtek.

Lösz-szakadék Aliga fölött

Placochelys placodon az egyetlen ismert fogas teknős

Az észlelések utolsó éjjelén a sátrak Alsóörs és Siófok közt egyharmad távolságban, Alsóörstől mérve, mélyen benn a tóban álltak. Már lágy idő volt, erős északi széllel óceáni levegő érkezett a Balaton fölé. Este éppen váltottunk, a báró felutazott Budapestre, én pedig lementem Siófokra az észleléseket folytatni. Siófokon találkoztunk, a báró aggodalmaskodott, hogy a szél erős, a jég kezd gyertyásodni, még valami baj lesz, s kiadta az utasítást, hogy ha nem javul az idő, akkor holnap mindent le kell szerelni és Siófokra szállítani.

A Tapolcai-medence részlete

A szélfúvás hatása Tihanyban

Sötéttel érkeztem ki a sátrakhoz az egyik halász kíséretében. Lámpást is vittünk, meg egy szál deszkát, mert rianáson kellett átmennünk. Az állomáson Vas János várt s aggódva mondta, hogy kénytelen volt a műszert a vászonsátorban "odébb rukkoltatni", mert a szél nagyon előre nyomta a sátrat s félt, hogy feldönti a műszert. A négyszögletes, léckeretes vászonsátrat is, meg a lakósátrat is mindig kikötöttük négy kötéllel úgy, hogy a kötél végére kölöncöt kötöttünk s a jégbe vágott léken alá dugva, a jég alá feszítettük s aztán meghúztuk a kötelet. A vihar annyira ráncigálta, hogy a kötél egészen belefűrészelte magát a jégbe s a sátor tovább csúszott.

Malom a Szent-Benedek-hegy északi végénél

Dolomitsziklák a veszprémi Séd-völgyben

Az "odébbrukkoltatás" természetesen a műszert használhatatlanná tette. Elszakadt benne a főrész, az a finom drót, amelynek megcsavarodásával mérjük a műszerre ható erő nagyságát. A drót olyan vékony, hogy csak 140 gramm súlyt bír el és 120 grammal meg volt terhelve. A rukkoltatás egyetlen zökkenése elég volt, hogy a drót elszakadjon. Így tehát a műszert be lehetett csomagolni, mérésről többé szó sem lehetett. Az egész műszerállványt, mindent összecsomagoltam és a szállító szánkóra szereltem, aztán aludni mentünk. Kora reggel nagy ködre ébredtem föl a két halásszal. Vártuk az alsóörsi halászokat, hogy a két sátrat kivontassuk akár az északi, akár a déli partra, mert nagyon enyhe idő volt, a jég már megbízhatatlan.

Kerek nádasfoltok Akarattya alatt, régibb suvadások hupáin

Régi pince és lakóház Almádi nyugati szélén

Erős szél támadt s az emberek késtek. Amit hárman el tudtunk végezni, elvégeztük s az emberek csak nem jöttek. Végre tíz óra felé az északi part felé siettem, mágnestűvel a kezemben, mert a sűrű köd miatt semmit sem lehetett látni. Amint a sátrak mögöttem eltűntek a ködben, mintha a semmiség közepén volnék. A jégen keményen ráfagyott fehér hó, köröskörül fehér köd, mágnestű nélkül igazán bolondság lett volna elindulni. Csak a szél tájékoztatott, mert egyenesen északról fújt. Az erős szél miatt előre hajolva, szememet a jégre függesztve, nehezen haladtam előre a vihar miatt, de sietnem kellett. Egyszerre zavaros hangokat hallok s fenn a levegőben egy csomó madarat látok szállni, talán varjak... nem! Ezek a halászok voltak! De ebben a ködben, szélben az ember még a vízszintes iránt való tájékozódást is elveszti. A halászok jöttek sietve, beszélgetve, rajvonalban, hogy megtalálják a sátrakat.

A Badacsony repülőgépről

Bazalt-sziklák a Badacsony északi oldalán

Nagyon örültek, amikor megtaláltak és kértek, hogy siessünk. Az északi partról elszakadt a jég, 10-20 méter széles rianás támadt, s csak úgy tudtak átjönni, hogy egy leválasztott, nagy jégtábla darabbal áttutajoztak. Vakmerő vállalkozás, de tudták, hogy mi a sátraknál veszedelemben vagyunk, okvetlen át kellett jönniök. A nagy köd miatt nagyon féltek, hogy eltévesztik a sátrat, de a szél tájékoztatta őket.

A tapolcai melegvizű tó

A szigligeti tufa-halmok repülőgépről nézve

Mire visszaértünk a sátrakhoz, a köd szakadozni kezdett, pompás tavaszi napsugár ömlött végig a ragyogó havon. Amint az emberek a vászonsátrat kiszabadították, a szél kikapta kezükből s mint a vitorlás szán úgy repült a könnyű, lécvázas alkotmány dél felé. Lehetetlenség volt elfogni! Majd megtaláljuk valahol!

A kenesei limnografus végleges felállítása előtt

A Zala-csatornája a Kis-Balaton nádasaiban

A másik sátrat aztán nem húzni, hanem fékezni kellett, mert azt is vitte volna s az bizony valami turolásba, vagy a partba ütközve, nagy kárt szenvedhetett volna.

Főhasadás Alsóörs és Siófok közt

Mérő-állomás a Balaton jegén

Végre minden baj nélkül, megizzadva érkeztünk Siófokra. Ott a halászokat megdicsérve, megjutalmazva haza küldtem. Az egyik fiatal azt mondta, hogy hazasétálnak a jégen, de az öregebbek kinevették, az már lehetetlen! Körül kellett nekik kerülniök a parton, Kenese felé (az északi parton még nem volt vasút). Felajánlottam, hogy szekereket fogadok nekik, de nem fogadták el, meghálnak Siófokon s kora reggel haza indulnak, estére otthon is lesznek.”

Somogyvámos román ízlésű templomának romja

Siske-malom Balatonfüreden

A Balaton mindig is vonzó célpont volt az utazók, tudósok és írók számára. Cholnoky Jenő műve nem az egyetlen, amely feldolgozza valamilyen szempontból a „magyar tengert”. Margittay Rikárd, Entz Géza, Eötvös Károly és Lóczy Lajos csak néhány név Cholnoky mellett, aki jelentős a Balatonnal foglalkozó művet írt. Nyugat és Közép-Európa legnagyobb taváról készült művet írni kockázatos vállalkozás volt, pontosan azért, mert már akkor is sok hasonló jellegű mű született. Cholnoky Jenőnek azonban sikerül olyan könyvet írni, amely népszerű volt saját korában is. Egyrészről nyilván Cholnoky nem volt ismeretlen az olvasók számára, másrészről bár földrajzi témájú a mű, de mégis sikerült kellően olvasmányosra megírnia ahhoz, hogy ne fulladjon tudományos unalomba a kötet. A szerző felismerte a Balaton nemzetgazdasági és turisztikai jelentőségét és igyekezett a mű megírásával növelni az Európa hírű pihenőhely népszerűségét is.

Félszeres és istállós pince Almádi és Alsóörs határánál



Sven Hedin, Almásy László, Henry Morton Stanley vagy éppen Przseválszkij műveihez mérten Cholnoky Jenő könyve inkább tudományos, mint kalandos, inkább ismeretterjesztő, mint élményszerű és inkább monográfia, mint útleírás, de mégis olvasmányos és élvezetes, így mindenkinek bátran ajánlom. Cholnokynak nem ez az utolsó MFTK sorozatban megjelent műve, így rövidesen ismét találkozni fogunk az ELBIDA projektben egy újabb monográfiai munkájával.






2016. október 21., péntek

Levegőben... homokon...

Előző bejegyzésemet azzal az ígérettel zártam, hogy a rövid kitérő után, visszatérünk az útleírások világába. Nos, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete a „Levegőben… homokon…” című Almásy mű útleírás, mégpedig a „jobbik fajtából”. A szerző harmadik és egyben utolsó kötete ez az MFTK sorozatban, amely gyakorlatilag az előző „Ismeretlen Szahara” című kötet folytatása. A könyv 1937-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 147 oldal terjedelemben. A kötetben 42 kép található. Almásy Lászlóról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Autóval Szudánba” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Részlet a könyvből:

„Zúg, süvít a szél a kairói repülőtér felett. Tán tíz lépésnyire sem látni a kavargó homoktól, mert a forró déli szél űzi a végtelen síkságon át. A gépek törzse mellett, a némi védelmet nyújtó büffésátor előtt szorongunk, várunk reggel hat óra óta. Eleinte úgy mondták, hogy a startot egy órával elhalasztjuk s most már közel nyolc óra és még nem tudjuk, indulhatunk-e?

Az összetört moly

Addax-antilop nyomán

Friss autócsapa kemény homokon

Az Almaza repülőtér homokján, két sorban, kipányvázva, lefödve a 32 tarka-barka sportgép készen áll az oázis-körrepülés startjához. Ha egy-egy pillanatra megritkul a homokfelhő és áttör a napsugár az ólmos, sötét égen, felcsillognak az élénk szinek, kibontakoznak a kecses formák. Piros, sárga, ezüstszínű, kék, zöld gépmadarak, mindenféle alakú és nagyságú, az impozáns hárommotoros utasszállítógéptől a gyermekjáték formájú kis együlésesig. És mellettük, körülöttük ugyanilyen kevert külsejű tarka tömeg, a pilóták, megfigyelők, szerelők, minden elképzelhető öltözetben és felszereléssel.

A Gizeh-i Piramisok repülőgépből 

A Lybiai Sivatag kútjai

Ott az a bőrsisakos, ejtőernyős, biztosan valami nyaktörő versenygépen repül, a tengerészegyenruhás, aranysassal a mellén, az egyik légiforgalmi társaság főpilótája, tán csak nézőket fog szállítani, az a hosszú, utcai-ruhás, egy angol lordnak magánpilótája, könnyű nekik abban a kétmotoros, csukott luxusgépben.

Egy méter mélységben már felgyülemlik a víz 

Sabr és Selim

Sportruhás angolok, elegáin; franciák között egy-egy barna arc, egy felvillanó vörös fez, a benzincégek lobogó kaftános, turbános arab munkásai és mindezek között bábeli nyelvzavar!

Ahol a szudániak rám találtak

H. G. Penderel őrnagy a moly árnyékában

A végtelen sivatag síkság fölött

On part? Are we starting? Was sagt der Wetterbericht? Aspettiamo ancora? Lissa effendi? És szerbül, románul, görögül, törökül ugyanaz a kérdés, ugyanaz a találgatás, míg végre a sportbiztosok fekete tábláján megjelenik a hír: Az oázisok között a sivatagban erős számum, a látás a legrosszabb, a startot elhalasztjuk holnap reggelre, hét óra 30 percre!

Hans Joachim Von der Esch 

Ain Dalla, a Nagy Homoktenger térképezésének kiindulópontja

A mi gépünknek ötös a startszáma. Csak tegnapelőtt ismerkedtem meg a gép fiatal tulajdonosával, Laumet algeri borkereskedővel. Valahol ott az orani határon van egy kis város, Sidi Bel Abbés 35,000 lakossal, közülük t á n csak 3000 a francia. De van egy sportrepülő klubjuk, úgy hallom 300 taggal és 45 magántulajdonban lévő géppel! Sidi Bel Abbésnél híres bor terem, a fehérek ott mind bortermelők és — úgy látszik — milliomosok, mindenesetre sportrepülők. Tizenkét rikító tarka géppel jöttek, hogy résztvegyenek az egyiptomi oázis-körrepülésen.

A düne talaján álló alakok mutatják a homokgát magasságát

Mint a légy a falon

Szél vájta depresszió a Nagy Homoktenger-ben

Laumet barátom még csak az idén nyáron tanult repülni, kérte a versenyrendezőket, nem adhatnának-e melléje pilótát, aki ismeri a sivatagot. A versenyt rendező Királyi Egyptomi Aero Club akkor már az ötödiknek igért oda. Sorsot húztunk, az ötös nyert, most ötödiknek startolunk.

Az úttörő Baby-Ford

Felhőképződés a déli szél beállta előtti estén

A tegnapi rossz időt ragyogó napsugár váltotta fel. A legnagyobb rendben, szinte magától megy minden. Nem siet, nem tolong senki. A nemzetközi légügyi konferencia kiküldöttjei mind kijöttek a repülőtérre. Persze, ki-ki a maga nemzetének versenyzőjét búcsúztatja. A mi gépünk mellett Hültl Hümér áll, a magyar delegátus, hivatalosan komoly arccal, fényképezőgéppel, a kiváltságosok külön jegyével, ezzel még a gépparkba is be szabad menni.

Düne-taraj a Nagy Homoktenger-ben

A Lybiai Sivatag kútjai

Sziklaforrás

Amikor beszállok a vörös Coudron egyfedelű, kényelmes csukott kabinjába, szigorúan megint : Jól csináld ám, öregem! Aztán búcsúzóul jól hátbavág. Ügy látszik, ez itt pilótaszokás.

Abd el Melik, el Zueia

Kötéllétrázás folyékony homokon

Kétpercenkint indulnak a gépek. Előregurul, porfelhőt vág mellettünk a kis kecses Klemm-gép, gurul, gurul — nagyon meg van terhelve szegény, mert minél több hasznos súly, annál több jó pont — aztán fellebben, már csak egy vonal, egy pont a fénylő égen — és lecsap számunkra a starter zászlaja.”

A kistestvér kiszabadítása egy düne bálnahátán

Magyarok leszármazottjai a Nílus szigetén


A „Levegőben… homokon…” című Almásy könyv két (1931-1934, 1935-1936) Líbiai-sivatagi expedíció szemelvényeiről szóló úti beszámoló. Eredendő célja ezeknek a kutatóutaknak az volt, hogy feltérképezzék a „Halál birodalmát” azaz a Líbiai-sivatag addig ismeretlen területeit. Ennek ellenére, szerintem jó érzékkel, Almásy nem kezd bele komoly földrajzi vagy régészeti értekezésekbe és nem kíván tudományos magyarázatokkal szolgálni addigi tapasztalatairól, hanem „pusztán” sivatagkutató élményeiről és kalandjairól számol be. A kalandozások és a térképészet elengedhetetlen járművei ez esetben is a gépkocsi és a repülőgép volt, amelyek nem pusztán eszközök voltak a munka során, hanem Almásy szenvedélyei is. Minden fejezet izgalmas, de kiemelten ajánlott a „Repülőverseny az egyiptomi oázisok körül” és a „Magyarok leszármazottjai a Nílus szigetén” című rész. Összességében egy izgalmas, kalandos, lebilincselő és olvasmányos mű a „Levegőben… homokon…” című Almásy László kötet, amellyel a legnagyobb probléma az, hogy ez az utolsó kötet a szerzőtől az MFTK sorozatban. Nekem már most hiányzik.