2016. október 21., péntek

Levegőben... homokon...

Előző bejegyzésemet azzal az ígérettel zártam, hogy a rövid kitérő után, visszatérünk az útleírások világába. Nos, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete a „Levegőben… homokon…” című Almásy mű útleírás, mégpedig a „jobbik fajtából”. A szerző harmadik és egyben utolsó kötete ez az MFTK sorozatban, amely gyakorlatilag az előző „Ismeretlen Szahara” című kötet folytatása. A könyv 1937-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 147 oldal terjedelemben. A kötetben 42 kép található. Almásy Lászlóról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Autóval Szudánba” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Részlet a könyvből:

„Zúg, süvít a szél a kairói repülőtér felett. Tán tíz lépésnyire sem látni a kavargó homoktól, mert a forró déli szél űzi a végtelen síkságon át. A gépek törzse mellett, a némi védelmet nyújtó büffésátor előtt szorongunk, várunk reggel hat óra óta. Eleinte úgy mondták, hogy a startot egy órával elhalasztjuk s most már közel nyolc óra és még nem tudjuk, indulhatunk-e?

Az összetört moly

Addax-antilop nyomán

Friss autócsapa kemény homokon

Az Almaza repülőtér homokján, két sorban, kipányvázva, lefödve a 32 tarka-barka sportgép készen áll az oázis-körrepülés startjához. Ha egy-egy pillanatra megritkul a homokfelhő és áttör a napsugár az ólmos, sötét égen, felcsillognak az élénk szinek, kibontakoznak a kecses formák. Piros, sárga, ezüstszínű, kék, zöld gépmadarak, mindenféle alakú és nagyságú, az impozáns hárommotoros utasszállítógéptől a gyermekjáték formájú kis együlésesig. És mellettük, körülöttük ugyanilyen kevert külsejű tarka tömeg, a pilóták, megfigyelők, szerelők, minden elképzelhető öltözetben és felszereléssel.

A Gizeh-i Piramisok repülőgépből 

A Lybiai Sivatag kútjai

Ott az a bőrsisakos, ejtőernyős, biztosan valami nyaktörő versenygépen repül, a tengerészegyenruhás, aranysassal a mellén, az egyik légiforgalmi társaság főpilótája, tán csak nézőket fog szállítani, az a hosszú, utcai-ruhás, egy angol lordnak magánpilótája, könnyű nekik abban a kétmotoros, csukott luxusgépben.

Egy méter mélységben már felgyülemlik a víz 

Sabr és Selim

Sportruhás angolok, elegáin; franciák között egy-egy barna arc, egy felvillanó vörös fez, a benzincégek lobogó kaftános, turbános arab munkásai és mindezek között bábeli nyelvzavar!

Ahol a szudániak rám találtak

H. G. Penderel őrnagy a moly árnyékában

A végtelen sivatag síkság fölött

On part? Are we starting? Was sagt der Wetterbericht? Aspettiamo ancora? Lissa effendi? És szerbül, románul, görögül, törökül ugyanaz a kérdés, ugyanaz a találgatás, míg végre a sportbiztosok fekete tábláján megjelenik a hír: Az oázisok között a sivatagban erős számum, a látás a legrosszabb, a startot elhalasztjuk holnap reggelre, hét óra 30 percre!

Hans Joachim Von der Esch 

Ain Dalla, a Nagy Homoktenger térképezésének kiindulópontja

A mi gépünknek ötös a startszáma. Csak tegnapelőtt ismerkedtem meg a gép fiatal tulajdonosával, Laumet algeri borkereskedővel. Valahol ott az orani határon van egy kis város, Sidi Bel Abbés 35,000 lakossal, közülük t á n csak 3000 a francia. De van egy sportrepülő klubjuk, úgy hallom 300 taggal és 45 magántulajdonban lévő géppel! Sidi Bel Abbésnél híres bor terem, a fehérek ott mind bortermelők és — úgy látszik — milliomosok, mindenesetre sportrepülők. Tizenkét rikító tarka géppel jöttek, hogy résztvegyenek az egyiptomi oázis-körrepülésen.

A düne talaján álló alakok mutatják a homokgát magasságát

Mint a légy a falon

Szél vájta depresszió a Nagy Homoktenger-ben

Laumet barátom még csak az idén nyáron tanult repülni, kérte a versenyrendezőket, nem adhatnának-e melléje pilótát, aki ismeri a sivatagot. A versenyt rendező Királyi Egyptomi Aero Club akkor már az ötödiknek igért oda. Sorsot húztunk, az ötös nyert, most ötödiknek startolunk.

Az úttörő Baby-Ford

Felhőképződés a déli szél beállta előtti estén

A tegnapi rossz időt ragyogó napsugár váltotta fel. A legnagyobb rendben, szinte magától megy minden. Nem siet, nem tolong senki. A nemzetközi légügyi konferencia kiküldöttjei mind kijöttek a repülőtérre. Persze, ki-ki a maga nemzetének versenyzőjét búcsúztatja. A mi gépünk mellett Hültl Hümér áll, a magyar delegátus, hivatalosan komoly arccal, fényképezőgéppel, a kiváltságosok külön jegyével, ezzel még a gépparkba is be szabad menni.

Düne-taraj a Nagy Homoktenger-ben

A Lybiai Sivatag kútjai

Sziklaforrás

Amikor beszállok a vörös Coudron egyfedelű, kényelmes csukott kabinjába, szigorúan megint : Jól csináld ám, öregem! Aztán búcsúzóul jól hátbavág. Ügy látszik, ez itt pilótaszokás.

Abd el Melik, el Zueia

Kötéllétrázás folyékony homokon

Kétpercenkint indulnak a gépek. Előregurul, porfelhőt vág mellettünk a kis kecses Klemm-gép, gurul, gurul — nagyon meg van terhelve szegény, mert minél több hasznos súly, annál több jó pont — aztán fellebben, már csak egy vonal, egy pont a fénylő égen — és lecsap számunkra a starter zászlaja.”

A kistestvér kiszabadítása egy düne bálnahátán

Magyarok leszármazottjai a Nílus szigetén


A „Levegőben… homokon…” című Almásy könyv két (1931-1934, 1935-1936) Líbiai-sivatagi expedíció szemelvényeiről szóló úti beszámoló. Eredendő célja ezeknek a kutatóutaknak az volt, hogy feltérképezzék a „Halál birodalmát” azaz a Líbiai-sivatag addig ismeretlen területeit. Ennek ellenére, szerintem jó érzékkel, Almásy nem kezd bele komoly földrajzi vagy régészeti értekezésekbe és nem kíván tudományos magyarázatokkal szolgálni addigi tapasztalatairól, hanem „pusztán” sivatagkutató élményeiről és kalandjairól számol be. A kalandozások és a térképészet elengedhetetlen járművei ez esetben is a gépkocsi és a repülőgép volt, amelyek nem pusztán eszközök voltak a munka során, hanem Almásy szenvedélyei is. Minden fejezet izgalmas, de kiemelten ajánlott a „Repülőverseny az egyiptomi oázisok körül” és a „Magyarok leszármazottjai a Nílus szigetén” című rész. Összességében egy izgalmas, kalandos, lebilincselő és olvasmányos mű a „Levegőben… homokon…” című Almásy László kötet, amellyel a legnagyobb probléma az, hogy ez az utolsó kötet a szerzőtől az MFTK sorozatban. Nekem már most hiányzik.