2016. november 15., kedd

A selyem útja

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő bemutatott kötete ismét egy izgalmas Sven Hedin mű. A szerző immár ötödik műve a sorozatban „A selyem útja” címmel megjelent könyv. Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói bizonyára várták ezt a művet, hiszen a „Ma Csung-Jin menekülése” című könyv bemutatásakor már jeleztem, hogy egy három műből álló sorozat első kötetéről van szó. Nos, az említett trilógiának a következő, azaz második része a „A selyem útja” című mű. A teljes útirajz a szerző 1933-1934-ben megtett Észak-Nyugat Kínai utazását írja le, melyből az első kötet fókuszában a véres háború állt, míg a második kötet esetében az út a központi elem. A mű többféle kötésváltozatban is előfordul és létezik, egy és két kötetes verzió is. A gyűjteményemben megtalálható két kötetes könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 309 oldal terjedelemben, Vitéz Mezey Dénes fordításában. A kötetben 61 kép található. Sven Hedinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)






Részlet a könyből:

„Fagyos éjszakánk volt, mínusz 24,6 °-ot mutatott a hőmérő. A vékony hótakaró azonban már reggelre elpárolgott és a nap szikrázó fénnyel ragyogott a felhőtlen égen. Rosszhírű vidékhez közeledtünk. Délre tőlünk, a Lang-san-hegység tulsó oldalán, Paotou és Vu-jüan között, a Huang-ho íve mentén, Szun, a rablótábornok tartotta megszállva a tartományt. A darkhan-veli és mingani mongolok a maguk kárán már elég gyászos tapasztalatot szereztek a fosztogató katonai bandák rablóhadjáratairól. Ezek a vad útonáló betyárok szívesen le-lelátogattak a Jang-csang-ce-kou völgyébe is, éppen oda, ahol nekünk ma át kellett vonulnunk. Kínában nem mindig könnyű megkülönböztetni a katonákat a rablóktól. Ha ugyanis a katonák ráunnak a szolgálatra meg az igen-igen kicsiny zsoldra, egyszerűen puskától, pisztolyostúl, lehetőleg sok tölténnyel, megszöknek és azután vígan élnek rablásból és fosztogatásból. De éppen így gyakran állnak a rablóbandák is valamelyik vállalkozó szellemű, a saját becsvágyó politikáját űző tábornok zsoldjába.

Saroktorony Peking várfalán

Arasnál, 2. számú táborunkban átrendezzük a rakományt

Ezért szólt úgy a november 19.-i napiparancs. hogy valamennyi lőfegyver készen tartandó. Lövészeink között kiosztottuk a töltényes öveket.

Mongol jurta Beli-miao egyik templomudvarán 

Pihenő mongolok

Ikhe-nornál az Ecin-golig ránk váró út egyötödét tettük meg, szóval kétszáz kilométernél valamivel többet. Ilyen haladással körülbelül december 4.-én érhetünk el a mi régi sivatagi folyónkhoz, az Ecin-golhoz. Azonban még sok körülmény akadályoz a rendes haladásban. Elsősorban idő kell ahhoz, míg mindenkiben szinte ösztönössé válik az útirend és a napi tennivalók úgy mennek, mint a karikacsapás. A térképezés időtrabló munka, az utak rosszak, sőt egyre rosszabbodnak, minél messzebb jutunk nyugatra. Mindezt betetőzik az előre nem látható akadályok meg késések és végkép meghiusítják minden számításukat. Az első négy nap nagyjából baj nélkül telt el. Hanem az ötödik napon, bár a tiszta égbolt és a ragyogó napsugár szerencsés utazást igért, szép reményeink csalókáknak bizonyultak.

Kvei-huai koldusok 

Itt történt a jang-csang-ce-koui baleset

Jó időbe telt, míg nagynehezen sikerült fölolvasztanunk a motorokban kőkeményre fagyott olajat. A nap már magasan járt az égen, amikor Georg meg Szerát teherautója végre tovagördült az Ikhe-nor mellől. Nem sokkal utánuk elindultak a térképező autók is.

A Szinkiangba szánt áruk Gasatu mellett

Gyapjút szállító karaván Unien-usszuban

Zsombékszerűen körülárkolt rögök meg alacsony kúpok tetején növő fűcsomók között egyenletes és kemény talajon húzódik a karavánút egészen Csendamenig. Itt Georg birkanyájra bukkant. A pásztoroktól öt ezüstdollárért két birkát vásárolt; mire odaértünk, már le is vágta az állatokat. A bőröket visszaadtuk a pásztoroknak.

Mongol zarándokok

A kvei-huai szorosban

Négyszögben kővel körülrakott, régi sírokat látunk. Alkalmasint húnok vagy turkok pihennek alattuk.

Mongol fiú

Szilfa a száraz folyómeder közepén

A Honin-csgan-csöllo-gol medrében most részben jégtakaró alá bújó kis vízér csörgedezik. Ennek a folyónak a partján, 1927-ben, már táboroztunk. A part mentén néhány kínai település ütött tanyát. Nyugat felől karaván közeledik; 593 teve lépdel lassú, ünnepélyes ringással. Három zászló jelzi a szállítmány tulajdonosainak nevét. A tevék gyapjúbálákat visznek Kvei-huába meg a tengerpart felé.

Kanavász-szőnyegekkel segítjük ki a teherautót

Az út homokos síkságon vezet keresztül

Ismét kis folyón vágunk át. A neve Liu-tao-kou. Medre elkanyarodik nyugatra, a Huang-hó felé. Ez utóbbinak 1724 méter magas nyugati vízválasztóját elhagyjuk maguk mögött.

Kínai kereskedelmi karaván a Gobiban

Démonmaszkok egy lámaista templomi táncban

Enyhén hullámos terepen, alacsony dombhátak és sziklatömbök között érjük el a Jang-csang-ce-kou völgyét. Keményre befagyott patak csillog a fenéken. A hanyatló nap fényében Georg és Szerát két autóját fekete árnykép gyanánt látjuk magunk előtt. Georg eléri a patak partját és ráhajt a jégre. A két elülső kerék már éppen átér a másik partra, mikor a hátsó kerekek alatt beszakad a jég és az autó kátyuba roggyan a jégtörmelék között. Mindenki leszáll. Csákánnyal, csáklyával törik a jeget. A doktor közben másik helyen próbálja meg az átkelést. Itt szélesebb a folyó, de Hummel teljes sebességgel síklik át a jégen a kisautóval, és benne velem, majd éppily könnyedén megint vissza is száguld a keleti partra, oda, ahol Effe meg Szerát várakoznak teherautóikkal. A soffőrök haditanácsot tartanak. Az a határozat, hogy Effe ott keljen át a folyón, ahol mi kétszer is kipróbáltuk a jeget, azután vegye kötélre Georg kocsiját és vontassa ki a partra.

A szerző Bergmannal az ebédlősátorban

Két postafutárunk

Effe nekieresztette a kocsit, ment mint a veszedelem – és az is lett belőle! A kocsi túlságosan meg volt terhelve, a bal hátsó kerék beroppantotta maga alatt a jeget és levágódott a meder fenekére. A kocsi megbillent és a karosszéria hátsó bal sarka nagyot reccsenve nekiütődött a jégnek. Így most már két kocsink üdült a folyóban. Mind a kettőről leszedtük a rakományt és fölhordtuk a balpartra, ahol mi várakoztunk. Lopakodva ránk terült az alkonyat. Lámpát gyujtottunk és fölütöttük sátrainkat. Hiába! Füstbe ment az a reményünk, hogy az éj leple alatt átrobogunk ezen a messze földön hírhedt betyárvidéken.

Javítják a kisautót, Je-ma-csing mellett, a Fekete Gobiban

Georg szabad ég alatti műhelyében 

Tüzelőnk nem volt. Hummel doktor a kisautón elhajtott Ulan-hutukba, a kis kínai telepesfaluba. Elhagyottan, betegen, nyomorúságban két család tengette itt az életét. Hummel átkötözte két szerencsétlen családtag sebeit, azután három zsák argel-lel megrakodva visszatért. Tüzet raktunk.

Teherautónkat Tun-huangnál ökrök vontatják ki a laza homokból

A Nagy Fal kb. öt kilométernyire San-tantól keletre

Míg a doktor odajárt, Georg autóját sikerült kiszabadítanunk a jégből, ő azután Effét vontatta ki a partra. Hanem, amikor alaposabban szemügyre vettük az utóbbi kocsit, komoly bajt találtunk rajta: eltörött a differenciálház. Nyomott és komor hangulatban telepedtünk vacsorához az én sátramban.

Lékbe ragadtunk

A Nagy Fal maradványai Szucsoutól északra

Mit tegyünk? ez volt a kérdés. Késő éjszakába nyúlt a haditanács. Mindenek előtt elhatároztuk, hogy kétórás váltással éjjeli őrséget tartunk. Nem volt ugyanis vitás, hogy most jó darab időre ide vagyunk cövekelve a Jang-csang-ce-kou mellé, a rablók országának kellős közepébe.”

Kátyuban a kisautó

Az út vége

Sven Hedin ismét csodás művet alkotott. Tudom persze, hogy sokszor kritika éri a szerzőt, egyrészt azért, hogy műveiben néha talán túlszínezi a történeteket, másrészről pedig politikai nézetei miatt, de e kritikai megjegyzések mellett sem lehet elvitatni azt, hogy a kor egyik legjelentősebb felfedezője és szakírója volt, aki nem mellékesen lebilincselő stílusban írt. „A selyem útja” című kötet is ékes példája ennek. 1933-ban a nankingi központi kormány azzal bízza meg Hedint, hogy vezessen expedíciót az országon keresztül, azzal a céllal, hogy a Kína és Szinkiang között megépítendő két autóút nyomvonalát kitűzzék. A szerző és 15 fős csapata, öt autóval indul útnak. Hedin 1933. január 19-én érkezik Tiencsinben a President Garfield nevű hajóval, de egészen 1933 őszéig nem tud elindulni az expedíció. Sok viszontagság után végül október 21-én a csapat vonattal indul útnak, majd Kvei-huában további készülődést követően november 10.-én kezdik meg a tényleges expedíciót. 174 táborhely után 1935. február 18.-án érik el Sziant az utolsó, azaz 175-ik táborhelyet. Másnap Hedin 250 fős hallgatóság előtt számol be az út tapasztalatairól. A február 19.-e azonban nem csak az előadás miatt emlékezetes, hanem mert a szerző ezen a napon ünnepelte 70.-ik születésnapját és azt, hogy 50 éve indult először útnak Ázsia legsötétebb részeit felkutatni. Különleges expedíció volt és belőle különlegesen izgalmas és lebilincselő mű született, amelyet mindenkinek bátran ajánlok. Sven Hedinnel és következő MFTK művével hamarosan találkozni fogunk az ELBIDA projektben, amely egyben zárókötete is lesz az előző két bejegyzésben bemutatott trilógiának.