2016. november 6., vasárnap

Hindusztán

Baktay Ervin immár a negyedik kötettel jelentkezik a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. A „Hindusztán” című műben a szerző folytatja India bemutatását a tőle már több ízben megszokott lebilincselő stílusban. E kötetben a Dzsamna és a Gangesz lapályát járja be, amelyet gyakran csak Gangesz síkságának neveznek. A könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 195 oldal terjedelemben. A kötetben 55 kép és 2 térkép található. Gyűjteményemben e kötet is rendelkezik papír védőborítóval, amely bár szakadt és viseltes, mégis igazi kuriózumnak számít. Baktay Ervinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A világ tetején” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Eredeti papír védőborító

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Egészvászon kötésváltozat 




Részlet a könyvből:

„Ha az ember hosszabb időt tölthet India fővárosában, akkor a környék műemlékeinek bejárásán kívül alkalma nyílik arra is, hogy a város életével megismerkedjék. Delhiben – magáról Delhi városáról van itt szó, nem New-Delhiről – tarkán vegyül össze a bennszülött népesség élete az angolos, modern élet képeivel. Mondottuk, hogy Új-Delhi inkább a hivatalos, kormányzati székváros: a mindennapos városi élet azért ma is a Sáh Dzsehán alapította Delhiben folyik s igen sok angol üzlet, szálloda s egyéb intézmény maradt benne az új város felépülte után. S az angol üzleteken kívül itt van a legtöbb nagy indus cég üzlete, amelyek már egészen modern berendezéssel látják el nemcsak a modern viszonyok közt élő indus úriosztály, hanem az angolok szükségleteit is. Ezek a modern üzletek főleg a Kasmiri kapu környékén találhatóak.

Az Alái Darváza faragott díszítményei

A hindu oszlopcsarnok maradványai és a Kuvvat-mecset fala Ó-Delhiben

Az első Delhi legrégibb emléke: hindu oszlopcsarnok

Ott vannak aztán a szállodák, a Maidens Hotel, a Cecil Hotel, az Elysium és a Savoy Hotelek, meg a délutáni vagy esti zenés helyiségek. Ezekben ma már nemcsak európaiak jelennek meg, hanem egyre nagyobb számban az indus úriosztály tagjai, mi több, nők is. Nagy szó ez Indiában, mert ott még nem is olyan régen szinte elképzelhetetlen volt, hogy jó családból való nők nyilvánosan megjelenjenek olyan helyeken, ahol férfiak – idegen férfiak! – vannak. Ma már azonban egyáltalán nem ritkaság, ha fiatal nők megjelennek a délutáni teákon a nagy szállodákban, sőt az sem kelt nagyobb feltűnést, ha résztvesznek a táncban, kecsesen járva az amerikai táncokat a goai portugál muzsikusok jazz-zenéjére.

Tuglakh Sáh síremléke

Mecset a Lodi-dinasztia korából

Humájun mogul császár síremléke Delhiben

Száfdár Dzsang síremléke Delhiben

Az indus urak, akik ilyen helyekre járnak, természetesen a legmodernebb körökbe tartoznak és európai módon öltözködnek. Legföljebb a turbánt tartják meg, különösen a szikhek, mert követik vallásuk előírását és sohasem nyírják a hajukat, szakállukat: hosszú hajukat fejük tetején kontyba kötik s a jellegzetesen csavart szikh turbánnal takarják el. De ez nem akadályozza őket abban, hogy egyébként ne öltözzenek egészen modern nyugati eleganciával; ellenkezőleg, választékos öltözék tekintetében többnyire túltesznek a telivér angolokon is. A hindu urak modernebbjei már turbánt sem viselnek, hanem tetőtől-talpig nyugati módon öltözködnek. A muzulmánok szintén. De az indus nők, még ha modernek, akkor sem cserélik fel az ősi indiai köntöst a modern Nyugat női divatjának termékeivel. 

Népies bérkocsi Ágrában

Indus asszonyok sziesztája

A Lál-Kót (vörös kastély) Delhiben

A régidivatú, de mindig szép, festői és előkelő hatású szári-t viselik s ezt az 5-6 méter hosszú, finom anyagból szőtt leplet mesteri ízléssel csavarják, redőzik alakjukra. A lepel szegélyét arany, ezüst hímzés, vagy finom virágos minták díszítik. Klasszikus viselet ez, a régi görög köntösre emlékeztet. Rövidujjú ingblúzféle járul a szárihoz, szintén hímzett szegéllyel. Aztán a sok szebbnél-szebb ékszer, többnyire nagyértékű családi darabok, a fejlett indiai ötvösipar remekei. Csillog-villog a sok drágaság, a nagy gyöngyök, a rubinok, smaragdok, gyémántok sokasága pompásan hat hamvasbarna nyakukon és karjukon. 

A Tádzs Mahál holdfényben

A Gumti folyó Lakhnauban

A Tádzs Mahál sírkamrája

Sok úrinő ma is követi a régi szokást és aranykarikát visel a bokáján, noha lábát modern selyemharisnya és magassarkú, európai szabású cipő födi. Ebben az egyben behódoltak a nyugati divatnak, s jól is tették, mert mi tagadás, a finom rajzú, könnyű, modern női cipő és a selyemharisnya előnyösebb megjelenést kölcsönöz a hölgyeknek, mint a mezítlábra húzott széles, lapostalpú papucs, ha ezt még oly dúsan kihímezték is arannyal-ezüsttel.

Mumtáz-i-Mahál császárasszony egykorú arcképe

A Residency romjai Lakhnauban

A lakhnaui nagymecset

Elefántháton

Az indus nők jóízlését és ítélőképességét dícséri, hogy ennyit átvettek, de semmi egyebet, a nyugati divatból. Legföljebb még a modern bundát, amelyet az ősi szári fölé öltenek, amikor autóikba szállnak. De jól tudják, hogy a szári mindennél jobban megfelel lényüknek, szebb és hatásosabb, mint a legdrágább párisi divatkreáció. És a szárikban éppoly fényűzést lehet kifejteni, mint a legdrágább nyugati ruhákban. Csodálatosan szép darabokat látni; az anyag, a színek, a hímzések vagy brokátszövések kimeríthetetlen változatosságot hozhatnak ebbe az alapjában véve egyszerű és évezredek óta nem változó köntösbe. 

Ájtatos fürdőzők a Gangeszban

Benáreszi partrészlet

A buddh-gajai nagy pagoda

Némelyik szárit talán már az illető hölgy dédanyja is viselte, valóságos családi kincs, de mégis finomabb, pompásabb hatást tesz, mint akármelyik angol hölgynek esetleg Párisból, Londonból rendelt nagyestélyije. És nem megy ki a divatból soha! Micsoda előny ez a nyugati nőkkel szemben, akiknek minden idényben új ruhákat kell csináltatniuk, vagy átalakíttatniuk a tavalyit, hogy ezt senki – főleg a barátnőjük – fel ne ismerje!”

Buddha képmása a kásziai burmai szentélyben

A haldokló Buddha fekete márványszobra Kásziában

A Hindusztáni síkság térképe


Baktay Ervin szerelmese volt Indiának és ez minden e területről szóló művében jól érezhető. Az akkori magyar olvasó, amit India földjéről és népéről tudott, azt javarészt Baktay könyveiből tudta. A világjárók számára akkor a legkevésbé ismert terület volt Hindusztán, melyről akkoriban még útikönyv alig jelent meg. A terület földrajzi bemutatásán túl a szerző Hindusztán népszokásairól, jelenéről és múltjáról, művészetéről, az ott élő emberek életéről, erkölcséről és a hindu lélekről is hiteles és részletes leírást ad. Mindenképpen említésre méltó a könyvben szereplő gazdag fénykép illusztráció, amely az olvasó számára még inkább élményszerűvé teszi a művet és mutatja be Hindusztán jellemző tájait, különféle embertípusait és szebbnél szebb műemlékeit. Hamarosan újra találkozni fogunk az ELBIDA projektben a szerző következő MFTK sorozatban megjelent művével, amelyből India egy újabb különleges vidékét ismerheti meg az olvasó.