Könyvek

Cholnoky Jenő hatodik a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent művének a címe, „Erdélyi képek”. A szerző ismét egy monográfiával jelentkezik, melynek témája Erdély földrajza és  természeti szépségei. A Cholnokytól már megszokott olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal megírt műben szinte mindent megtudhatunk az akkor éppen ismét Magyarországhoz tartozó vidékről. A könyv 1941-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 164 oldal terjedelemben. A kötetben 43 kép és 36 ábra található. A gyűjteményemben található kötet külön érdekessége, hogy az MFTK sorozatban ritkán előforduló fehér borítójú kötéssel rendelkezik. A sorozatban összesen 4 kötet esetében ismert ilyen kötésváltozat. Cholnoky Jenőről  ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben  „A sárkányok országából” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Különleges kötésű kötet (MFTK)

Vajdahunyad környékének vázlatos térképe

 

Részlet a könyvből:

„Az Aldunától egészen a Törcsvári-hágóig nyúló, hatalmas hegyívet nevezzük Déli-Kárpátoknak. Nem nagyon illik rá erre a hegységre a Kárpátok elnevezés, mert meglehetősen lényeges különbség van a kettő közt, de már úgy megszoktuk, hogy kár volna módosítani. A térképre tekintve, csakugyan úgy is tűnik föl, mintha Háromszék vármegyében sarkon fordulna a hegylánc s úgy húzódnék nyugat felé.

Az Igréc-barlang alsó része
A Királyhágó útja, a hágó legmagasabb pontja közelében
A Bethlen-bástya
A Kétszemű-szikla a révi szakadékvölgyben

A hegyek szerkezete azonban sokkal bonyolultabb, s kimondhatjuk, hogy a Keleti-Kárpátok redői nem fordulnak át, hanem itt két meglehetősen különböző korú redőzet egymásba ütközik. A Keleti-Kárpátok redői egyenesen délnek tartanak és hirtelen elvégződnek. Ott, az elvégződés helyén még mindig nagyon zavaros állapotban lehet a Föld kérge, mert ez veszedelmes földrengés-központ. A Déli-Kárpátok kelet-nyugati irányú redőzete Törcsvár táján hirtelen véget ér, beleütközik a Keleti-Kárpátok észak-déli irányú redőibe. Ezért itt olyan bonyolult a hegy szerkezet, hogy még mindig nem ismerjük elég jól.

Barlanglakások a kolozsvári Fellegvár déli oldalán
A révi Zichy Ödön-cseppköves-barlang
A kolozsvári Szent Mihály székesegyház
A kolozsvári bástyafal maradványa a Fogoly-utca mellett

A Déli-Kárpátok lánca azonban elég egyszerű felépítésű. Csupa igen régi, átkristályosodott kőzetből, különösen gnejszből van s ennek a kőzetnek nagy keménysége okozza, hogy a hegység ilyen magas maradt. Az egész hegyvonulat öt darabra bontható. Az Aldunánál emelkedik ki a Damogled-vonulat, ennek folytatása a Vulkán-lánc, aztán a Pareng, a Szebeni-havasok és végül a Fogarasi-havasok.

Római amfiteátrum romjai Várhelyen
Vajdahunyad vára
A Kürzsa-tó, tengerszem a Pareng-hegységben
Fogarasi-havasok

A Damogled-vonulat az Orsovánál torkoló Cserna patak völgyének baloldalán legnagyobbrészt Románia területén húzódik egészen addig a hármas vízválasztó csomópontig, ahol a Cserna meg az Oláh-Zsil erednek. Innentől kezdve Vulkán-hegységnek nevezzük, de ennek az elnevezésnek semmi köze sincs a tűzhányóhegyekhez, mert a hegység kristályos kőzetekből van. Végét veti a Zsil áttörése. a Szurdok. Ezentúl Parengnek vagy Paringnak nevezzük a hegységet egészen a Lotru forrásig. Azontúl Szebeni-havasok a neve, egészen a Vöröstoronyi-szorosig és végül a Vöröstoronyi-szorostól egészen a Törcsvári-hágóig Fogarasi- havasok a hegység neve. A hegyvonulatnak nagyon nagy darabja –  a Damogledről nem beszélve – 2000 méternél magasabb s a legnagyobb csúcsok a 2500 métert is elérik, de általában csodálatos az egyenletes csúcsmagasság. Különösen a Fogarasi-havasok tűnnek föl nagyon szabályos völgyrendszerükkel s a vízválasztó gerinc egyenletes csúcsmagasságaival.

A Szent Bertalan-templom Óbrassóban
A brassói Fekete-torony
A brassói Fekete-templom
Bronzkori duzzasztógát a Rakodó-völgyben

A Vulkán-hegység meg a Pareng közt tör át a Zsil a hegységen, rettenetes meredek falú, azelőtt teljesen járhatatlan szurdokban. A kiegyezés után építtetett itt a magyar kormány egy remek műutat, sok helyen félig a sziklába vágva. Az út jó magasan van a patak fölött, mert a Zsilnek igen nagy árvizei vannak. Ha felhőszakadás zúdul le a Petrozsényi –medencébe, ott, ahol a két Zsil, az Oláh- meg a Magyar-Zsil, összefolyik, akkor úgy megárad a Zsil, hogy a szurdokon alig fér keresztül az apokaliptikus víztömeg. Borzalom ilyenkor a műútról látni a mennydörgő áradatot. Kidőlt és elragadott fák, épületrészek, sokszor egész házroncsok rohannak ott el előttünk a sötét áradatban, s amint a víz óráról-órára emelkedik, szinte borzalommal gondolunk rá, hogy mi lenne akkor, ha az utat is elöntené? Hova menekülnénk? A hátunk mögött függőleges sziklafalak, a völgy kijárata messze van, mire odafutunk, már el is ragadhatott bennünket az ár. De szerencsére a mérnökök jól számítottak, az úttestet semmiféle árvíz sem érheti el.

Lepusztult konglomerátum-rétegek utolsó maradványai a Bucsecs tetején
A Nagykő-havas részlete
Brassói kémény
A szász házak általános típusa

1915-ben a románok váratlanul és meglepő módon betörtek Erdélybe. Akkor a román hadsereg egy része ezen a szoros völgyön vonult be. Mielőtt a magyar kormány ezt az utat megépítette volna, a közlekedés a Vulkán-hegység nyergén át, az 1624 m magas Vulkán-hágón keresztül bonyolódott le. A Szurdok műútjának elkészülte után ezen az úton nem járt senki. Fölverte a gaz, helyenkint belepték a bokrok, de mivel a hegyi pásztorok gyakran használták ezt az utat marhahajtó útnak, azért még 1915-ben is járható volt, legalább a magyar oldalon. A románok ezt nem tudták. A mi hadseregünk ezen az úton felvonult a hágóra, onnan a Szurdok fölé, jó kis tábori ágyúkkal, s amikor a román hadsereg egyik fele már a Szurdok fölött, a Petrozsényi-medencében volt, a másik meg még a Szurdok alatt Romániában, akkor vették tűz alá a hosszan elnyúlt, védekezni képtelen hadoszlopot s tökéletesen megsemmisítették, szétszórták őket.”

A brassói városháza
Törcsvár
Salamon-sziklák Brassó fölött
A Szent Anna-tó felülről nézve

Cholnoky Jenő művének születésekor Erdély egy jelentős része ismét Magyarországhoz tartozott. A trianoni békeszerződés követően Magyarországtól elcsatolt Erdélyből, az 1940-es második bécsi döntés visszaadott 43 492 km²-t. Erdély északi és keleti részét, benne a 90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel. A terület teljes, mintegy 2,5 millió főnyi népességéből azonban több mint 1 millió volt a románok száma, akik az itteni vármegyék többségében többen voltak a magyaroknál. A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntéseket érvénytelenítette, így a területet újra Romániának ítélte.

A lövétei suvadás következtében elferdült faházak
A Lála-völgy a Radnai-havasokban
A Lála-tó a Radnai-havasokban
A Horthy-csúcs

Cholnoky a magyar föld egyik legjobb ismerője, éveken át a kolozsvári tudományegyetem tanára volt, így mondhatni „hazai pályán” volt Erdélyben. A szerző a sorozatban megjelent hatodik műve gyakorlatilag egy erdélyi útikalauz, amely részletesen írja le Erdély szépségeit, a Királyhágótól egészen a brassói hegyekig.  A műben számos kép és ábra mutatja be a terület szépségeit és földrajzi jellegzetességeit. Összességében tehát egy csodás mű az „Erdélyi képek”, amely a Cholnoky Jenőre mindig is jellemző tudományos alaposságú, de olvasmányos mű. Erdélyt elhagyva, hamarosan ismét útnak indulunk a szerzővel és utolsó MFTK kötete lapjain végigutazzuk vele a világ sivatagait.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment