2017. február 17., péntek

Pekingtől Moszkváig

Sven Hedin egyetlen műve a Modern Utazók és Felfedezők Társaság Könyvtára sorozatban a „Pekingtől Moszkváig” címmel jelent meg. A szerző Föld körüli utazásának megírását tervezgette, amikor úgy döntött, hogy mivel az Oroszországban 1923-ban látottak elavulhatnak, mire megírja nagy utazása krónikáját, ezért előre hozza azt és egy külön műben dolgozta fel oroszországi élményeit. A gyűjteményemben megtalálható papír védőborítós, képes borítójú kötet 1924-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 231 oldal terjedelemben. A kötetben számos kép és 1 térkép található. Sven Hedinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.


Megviselt de eredeti papír védőborító

Képes borítójú kötet (MUFK)


A kötet szerzője: Sven Hedin

Részlet a könyvből:

„ Miután új barátainktól elbúcsúztunk s a derék vendéglősöknek fejedelmi borravalót adtunk jó, régi orosz aranyban, reggel 8 órakor útnak indultunk. Hóborítottan és kékes-fehéren emelkedtek körülöttünk a dombok s nyugaton rózsaszínűek lettek, midőn a nap fölkelt s gyönyörű volt a vidék csendes, hideg méltóságában.


Karaván Peking falain kívül

Larson kalgani udvarán

Az ég tiszta volt, mint a kristály és kék, mint a türkiz s legkisebb szellő sem mozdult ebben a reggeli órában. Ez jó, mert kemény hideg volt: - 32° ; ott ültünk, remélve, hogy a testünkben és ruházatunkban velünk hozott meleg sokáig fog tartani.


Pihenő egy hótól mentes helyen a sivatagban

A nagy fal

A síkságon néha megrekedtünk ugyan a hóban, de nagy nehézség nélkül szabadultunk meg. Azután dombos lett a vidék s mentünk hegynek föl és hegyről le. A kerékvágások mélyek voltak s a ferde reggeli világítás mellett sötéten ásítottak elénk. Itt-ott fű bújt ki a hóból.


A poggyásszal megrakott autó

Larson másik autója, amely kísért bennünket Mongólián keresztül

A Sara-gol (sárga folyó) jobb partján megy az út vagy húsz kilométernyire. A hótömeg kevesebb volt s gyorsan haladtunk előre. Az első napokban lebocsátottuk magunk előtt az üvegtáblát, de a nagy hidegben jégréteg rakódott rá. Kezdetben tisztán tarthattunk rajt néhány kilátó lyukat, de később minden erőlködésünk hiábavaló volt, nem lehetett letörölni a jégréteget. Tehát fel kellett csavarnunk az üvegtáblát s a légáram egyenesen arcunkba csapott. Most vigyázni kellett, hogy le ne fagyjon az orrunk, az arcunk vagy az ujjaink.


Megterhelt autó útra készen 

Utca Urgában

- Szasa, fehér folt van a bal arcodon, - szólt Andruska a kurirhoz s Szasa leugrott, hogy hóval dörzsölje be arcát. Alsó szempilláimon kis jégcsapok lógtak, ami kellemetlen volt s jéghideg, merev ujjainkkal alig tudtuk felolvasztani. A kínai szőrmesapka fülvédőjével s a vastag nyakkendő, melyet fejem köré csavartam, nem sokat használt. A lélekzet megfagy a kendőben s lassanként kemény jégpáncél veszi körül. A szemellenzőt egész idő alatt leeresztve tartottuk. Csak a szemek maradtak szabadon.


Hedin Sven Koszlovval és néhány társával

A svéd missziónővérek udvara Urgában

Boldogok voltunk, midőn ½ 11 órakor Szulszisa tanyánál megálltunk. Háromnegyed óráig maradtunk ott, hogy felmelegedjünk és teázzunk. Itt is egy házaspár lakik, szíves parasztok kis gyermekekkel.


Kínai, ökrös taligával útban a Mangataj-szoros felé

A hóban megrekedtünk

Hiába akarok magam levetkőzni. Kezeim olyan merevek, hogy még a sapkámat sem tudom levenni. Nevetve segít az asszony s pompás érzés, megszabadulni a bundától s a benne levő 20° hidegtől. Így gyorsabban enged fel az ember s a bundát a tűzön melegítik.


Andruska, Szasa és az autó Charában

Egy gyenge lökés

Azután tovább mentünk homokos talajon és 12 órakor átmentünk a Kujtan-gol (vagy Ujtum-gol) patakon. E völgytől északra a talaj lassanként a nagyon fontos, Iro-daban (vagy Jero-daban) szoroshoz emelkedik, amelynek nyergéről egy hosszú, eléggé meredek lejtő húzódik le a Jero folyóhoz. Ennek jegén tova haladunk és jó óra mulva Jero falu vendégfogadójához érünk.


Mongol katonák segítenek az autót a hóból kiszabadítani

A hegyszoros tetején

Ennek is csak egy szobája volt, amelyben már három orosz és két kínai kereskedő telepedett le. A korcsmárosné minden tekintetben kedvünkben akart járni s egy pár pillanat alatt kész volt az ebéd. A cseléd, csinos, magas orosz leány, éppen kenyeret sütött, s addig nem utazhattunk el, amíg meg nem kóstoltuk. Szasa és Andruska eleséges tarisznyájukból kivettek egy zacskó keményre fagyott peljmen-t, tésztába burkolt húsgombócot. Ezt megfőzték s egészen jó eledel lett belőle.


A forradalmi emlék Verkhne-Udinszkban

Vásár a Gosztinnij-dvor előtt Verkhne Udinszkban

Innen még 64 km Kjachta és 68 km Troickoszavszk. A hótól függ, hogy estig odaérünk-e, de Andruska biztosított, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni. Már fél három volt s előttünk emelkedett Cagan-daban a Fehér szoros.


A Kreml a Moszkva folyó felől

A Kreml Vladimir kapuja előtt

Ritkás fenyőerdőkben haladtunk fölfelé a déli lejtőn s oly jól mentünk, hogy három óra tíz perckor elértük a tetőt s lefelé rohantunk az északi meredek lejtőn, amelyen nyírfák nőnek. Később ismét fenyőerdőbe érünk s az Ibicik folyó mellett megállunk a hasonló nevű vendégfogadónál, hogy az autó vizet vegyen.


A Novogyevicsij-kolostor Moszkvában

Nagy Péter szobra (Sz.-Pétervár)

A hómennyiség ismét nagyobbodik. Találkozunk mongol ökrös szekerek hosszú soraival. Andruska kürtöl, hogy a kocsisok térjenek ki s adjanak helyet a mély keréknyomban. Ha nem hallják s nem térnek ki idejében vagy nem hallgatnak a figyelmeztetésre s nekünk kell kikanyarodni a hóba, Andruska a legdurvább szitkokat szórja feléjük s ha nagyon dühös, azt kiáltja oda: feneette belletristák.


Az Izsák-székesegyház

Az Eremitage palota

Nehéz nevetni, mikor az ember arca a hidegtől megmerevedik, az ajkak majd felrepednek s a bajusz jéggé fagyott. Alig érzem a kezemet s csak nagynehezen irok néhány rövid jegyzetet, amelyeket este egészítek ki. Az a tudat örömmel tölt el bennünket, hogy a talaj innen Verkhne-Udinszkig folyton lejtősödik.”


A Trojckij-székesegyház

Sven Hedin, mint ahogy azt tőle már megszoktuk, ismét egy kiváló könyvvel jelentkezett. Ő az a szerző, akinél a leginkább biztosra lehet menni, ha lebilincselő, kalandos és filmszerű útleírást szeretnénk olvasni. A „Pekingtől Moszkváig” című mű egy gyors utazásról számol be, Mongólián, Szibérián és az akkori európai Oroszországon keresztül. Egyfajta útinaplónak szánja a szerző, amelyben az általa látottakról számol be. A Pekingtől Moszkváig távolságot akkoriban a legegyszerűbben a transz-szibériai vasúton lehetett megtenni. Vonaton egészen Csitáig lehetett eljutni, majd onnan tovább Moszkvába (Csita Oroszország szibériai részén ma is a Bajkálontúli határterület központja). A szerző a műben tárgyalt utazás előtt 15 évvel már járt a „gyorsabb és kényelmesebb” vasúti útvonalon, azonban ezt, újabb utazása során már nem akarta újra átélni. Amerikában hallotta, hogy autóval is van lehetőség Mongólián keresztül megtenni ezt az utat. Bár jóval veszélyesebbnek ígérkezett, de természetesen Hedin ezt a verziót választotta. Így a „Pekingtől Moszkváig” című mű gyakorlatilag egy autós utazás olvasmányos krónikája.




A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban ezzel az egyetlen kötettel jelentkező Sven Hedintől egy rövid időre elbúcsúzunk, de hamarosan újra visszatér az ELBIDA projektbe. Már a következő MUFK kötet (Ossendowski: Állatok, emberek és istenek) bemutatása kapcsán előkerül a neve, hiszen a kor egyik nagy vitája Ossendowski és Sven Hedin között zajlott, amelyről részletesen lesz szó a következő bejegyzésben. Emellett természetesen Hedin szerzőként is szerepelni fog még a blogban, akkor azonban már sorozatoktól független, magával ragadó köteteivel.