2017. március 28., kedd

A szahara lelke

A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat következő kötetének szerzője ismét Ossendowski. Az előző bejegyzésben tárgyalt, „A sivatag népe” című művében olvasott afrikai túrájának folytatását dolgozza fel „A Szahara lelke” című könyve. Marokkót elhagyva a szerző Algérián és Tuniszon (Tunézián) keresztül folytatta utazását és az itt szerzett emóciókról, élményekről és kalandokról mesél. Ez a kötet is többféle kötésváltozatban jelent meg a MUFK sorozatban és a papír védőborító ennél a kötetnél is igazi kuriózum. Gyűjteményem egyik büszkesége a saját példányom, hiszen eredeti papír védőborítóval rendelkezik, és kiváló állapotban van. A papír védőborító Basch Mihály munkája. A mű 1929-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat gondozásában, 233 oldal terjedelemben. A magyar fordítást ez esetben is Dr. Balassa József végezte. A kötetben nem találhatók képek, így a blogbejegyzésben látható illusztráció egy része ismét internetes forrásból származik. Antoni Ferdynand Ossendowskiról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Állatok, emberek és istenek” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Eredeti papír védőborító

A védőborító hátsó oldala



Részlet a könyvből:

„A legrégibb és legtisztább berberek más eredetűek, mint Algéria többi lakosai. Az etnográfiai kutatás valóban azt bizonyította, hogy a kabilok az Alsó-Nílus régi lakosaihoz hasonlítanak és hogy nyelvjárásuk is Egyiptom és Abisszínia nyelvéhez hasonlít.

Egyszerű bordó kötésű kötet

Sorozatkötéses kötet (MUFK)

Némelyik kerület hegyi lakosai azzal dicsekszenek, hogy a rómaiak egyenes leszármazottjai. Ez történetileg lehetséges, amennyiben a birodalomnak voltak gyarmatai ezen a vidéken. Etnográfiai szempontból nézve, a kabilok közül többnek világos bőre és szőke haja északi eredetre, esetleg rómaira mutat. Egy másik bizonyítékul szolgálhat az a tény, hogy a legrégibb keresztény művészet jellemző rajzai gyakran megtalálhatók a kabil faragványokon.

Angol nyelvű kiadás

Angol nyelvű kiadás

Ezekben a hegyekben több bennszülött család összeáll és falut alkot, több ilyen falu alkot egy törzset, amelyet a dsemá, a törzsi tanács és egy felsőbb bíróság, melyben minden lakosnak van szavazata, kormányoz. A törzseken nemcsak a Korán törvénye szerint uralkodnak, amely minden muzulmán országban érvényes, hanem kanun-jaik, vagyis helyi szabályaik szerint is, amelyek részben írottak, részben hagyományosak.

A karthágói Szent Lajos katedrális

A karthágói Amfiteátrum

A kanun-ok gyakran ellentétben vannak a Koránnal s nagy nehézséget okoznak a francia közigazgatásnak az ország kormányzásában, ahol ilyen nagy különbségek vannak a lakosok között a pszichológia és a hagyomány tekintetében. Így például a kanun-ok nem ismerik el a fogházbüntetést, mert a szabadság korlátozása bármi okból idegen a kabil pszichológiától. A testi büntetést csak igen ritkán alkalmazzák s mivel megalázza az önérzetes embert, rendesen száműzés vagy önkéntes eltűnés követi.

Eredeti fotó Ossendowski útjáról

Rahba tér

A vérbosszú és a vendetta nagyon népszerű a kabilok és a berberek között. A Dsudsurában gyakran hallható ez a mondás: Kono van köztem és a … családja között. A bosszú végrehajtása a becsület követelménye, kötelesség, s azt a hegyi lakót, aki lemond róla, mindenki megveti. A vendetta néha tömeges gyilkosságot jelent, a rendes gyakorlat az, hogy a megsértett család egy tagja megöli a sértőt vagy egy közeli rokonát.

Francia sugárút Tuniszban

Néha azonban a bosszút egy szigorúan meghatározott, vad etikett szerint hajtják végre. Ha egy kabilt megöltek, a gyilkos családja eljön az áldozat házába s hoz egy ökörszarvat, abban van a dia, vagyis a vérdíj, rendesen húsz duro, spanyol dollár. A diá-t rendesen elfogadják s az ökörszarvat elteszik egy rejtett helyen. Azonban a dia dacára is bosszút állnak s ekkor a vérdíjat azonnal vissza kell adni annak a családnak, amelyik küldte. Ha a bosszú nem követi a vérdíj elfogadását, a kabilok azt mondják:
- Mahmed ben Iszmail családjánál még megvan az ezüsttel teli szarv, s vár egy bátor emberre, aki kiüríti.
Az ilyen vérbosszú idején némelyik berber nem mossa és nem vágja le a haját s egy szurokba mártott kötelet hord a fején, hogy mindig a bosszúra emlékeztesse.

Beduinok

Bab Souika tér

Némelyik törzs azonban látja a vendettával járó veszedelmet s az ilyen eseteket a dsemá elé viszik s ott megszabják a törzsi kanun-ok értelmében a vérdíjat.

Algériai utcarészlet

Előre megfontolt gonoszsággal végrehajtott bűn büntetéseül a vétkesnek házát lerombolják, húsz ökrét levágnak a község javára s az egész diá-t, a húsz durót, ki kell fizetni az áldozat családja számára. Némely esetben az áldozat szülei vagy családja választhat a között, hogy a vérdíjat fogadja-e el vagy pedig a gyilkos vérét kapja meg.

Bab el Khadhra

Karhágó sugárút Tuniszban

Ha egy kabil egy tolvajt öl meg a saját házában, mégis meg kell fizetnie a húsz durót s a dsemá ehhez még húszat ad a meggyilkolt tolvaj családja számára. Az idegen meggyilkolásáért, aki egy kabil asszonyt becsületében bántott meg, nem kell diá-t fizetni és senkinek sincs joga ezt követelni.

Piac Bou-Saadában

Harcosok

Miután a dsemá ítélete alapján megfizették a diá-t, a bűnöst nem szabad tovább üldözni, visszatérhet és nyugodtan élhet a faluban, ha már el is menekült onnan.

Korabeli utcarészlet

Beduin mulatság

A kabilok azt hiszik, hogyha a bűn bosszulatlan marad, egy gonosz madár, a hama letelepszik az áldozat házának tetejére és kiáltja:
- Szomjamat ki kell elégíteni!
Tudják, hogy csak a gyilkos vére elégítheti ki e madár szomját, amely rendesen a temetőkben és egykori csatatereken tanyázik.

Botanikus kert Algériában 
(Fotó az eredeti angol nyelvű Ossendowski kötetből ) 

Utcarészlet a "Kalózok városából"
(Fotó az eredeti angol nyelvű Ossendowski kötetből ) 

Könnyű elképzelni, milyen nehéz dolguk van a francia kormányzóknak és bíráknak egy olyan országban, ahol a kanun-ok és a vérbosszú ilyen szilárdan meg vannak állapítva a harcias lakosok hagyományaiban.”

Térkép a korabeli Észak-Afrikáról


A szerző nem csak afrikai élménybeszámolóját folytatta „A Szahara lelke” című művében, hanem a politikai kritikától mentes írói munkásságát is. Izgalmas és olvasmányos útleírás ez, melyben a klasszikus úti beszámoló mellett számos érdekes információt kapunk az afrikai bennszülött törzsek életéről, különös szokásaikról és babonáikról. Ossendowski néhány beszámolójából az is jól érzékelhető, elsősorban persze a sorok között, hogy a társadalomban komoly feszültségek voltak jelen. Az 1830-tól kezdődő Francia uralom, az iszlám és a törzsi szokások közötti ellentét, valamint a modernizáció és fejlődés mind egy-egy komoly feszültségforrás volt, amelyek folyamatosan feszítették a korabeli észak-afrikai országok társadalmát és ezeket a feszültségeket Ossendowski jól érezte és adta vissza beszámolójában. A szerző utazását befejezve aztán visszatért Európába, de nem utoljára járt ekkor Afrikában. Az ELBIDA projektben a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat bemutatása során hamarosan fogunk még olvasni Ossendowski további afrikai élményeiről. 






2017. március 25., szombat

A sivatag népe

A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat következő kötetét ismét Antoni Ferdynand Ossendowski jegyzi. Az előző bejegyzésben bemutatott Carter-Mace kötet, csak rövid időre szakította meg Ossendowski „egyeduralmát” a sorozatban. „A sivatag népe” címmel megjelent kötetben a szerző Észak-Afrikában, Marokkóban tett hosszabb utazásáról, itt szerzett tapasztalatairól és megfigyeléseiről számol be a tőle megszokott lebilincselő stílusban. Ossendowski ezen műve kivételesen nem szerepel a betiltott művek listáján, amely annak köszönhető, hogy eddigi könyveihez képest jóval kevesebb szerep jut a műben a politikának és a politikai kritikának. A mű 1928-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat gondozásában, 247 oldal terjedelemben. A magyar fordítást Dr. Balassa József végezte. A kötetben nem találhatók képek, így a blogbejegyzésben látható illusztráció egy része ez esetben is internetes forrásból származik. Antoni Ferdynand Ossendowskiról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Állatok, emberek és istenek” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Ritka MFTK logós kötet (téves nyomás)

Egyszerű bordó kötésű kötet



Részlet a könyvből:

„ Másnap reggel négy órakor már elindultunk egy pompás limousine-ban Udzsdából Taszán keresztül a szultán fővárosába, az afrikai iszlam Mekkájába, Fezbe, a miszticizmus, a politikai cselszövések, az élő szentek, tudós teológusok és a legmagasabb fokra fejlett mór tudomány városába. Teljes sötétségben indultunk, jóval hajnalhasadás előtt. A hatalmas kocsi sugárkévéjével áttörte a sötét éjszakát s ide-oda kanyargott Udzsda utcáinak labirintusában, megijesztve kürtjével a szamarakat és tevéket kora reggeli vásárra menő útjukban.

Ritka eredeti papír védőborító

Sorozatkötéses kötet (MUFK)

Téves sorozatkötéses kötet (MFTK)

Kiérve a nyilt országútra, a sofőr sebesen nekivágott s mint valami kísérteties versenyző, száguldott velünk az alvó telepesek házai s egyéb épületei mellett, míg végre mindez elmaradt a hátunk mögött s egy köves sivatagon haladtunk keresztül. Hajnalban egy terméketlen, kihalt síkság volt előttünk, melyet egy keskenyvágányú sztratégiai vasút szelt át a látóhatár felé haladva. Az országút mentén közönként gazolin-, olaj- és vízfelvevő állomások vannak elhelyezve, a nagyobb falvakban javítóműhelyekkel felszerelt garázsok is vannak. Autófuvarozó társaságok, melyek könnyű személykocsikat és nehéz autóbuszokat járatnak, gyors és biztos közlekedést hoztak létre ezen a rendezetlen vidéken.

Angol nyelvű kiadás

Angol nyelvű kiadás

Angol nyelvű kiadás eredeti papír védőborítóban

Tovább haladva, kis folyók fölé épített számtalan kőhídon mentünk keresztül. Ezek kiszáradt folyómedrek, néhol sekélyek, másutt mélyek s tele vannak apró kaviccsal, s már nem folyik bennük a nap hevétől felszáradt víz. De bizonyosan maradt még valami nedvesség a szikla és a talaj pórusaiban, mert egyes helyeken a folyómeder partján még nő a borostyán és az alacsony tamariszkbokor. Távolabb a síkságon, mint kerek bokréták, egyes terebintusfák kísérik a kiszáradt folyó partját, türelmesen várva a víz visszatérését, amely még több kavicsot hoz le s keresi útját a hegyszakadékok hűvös árnyékában, ahol néha több mint harminc méter mélységbe esik le.

Korabeli fotó Fez látképéről

Bennszülött fegyveresek

Korabeli látkép

Mikor afrikai utamon az első sivatagon haladtam keresztül, olyan megfigyelést tettem, mely később is többször beigazolódott. Észak-Afrikában a fák, bokrok és füvek, melyek csomókban nőnek, mindenütt kerek koronában végződnek. Azt a magyarázatot kockáztattam meg, hogy ennek oka az a tény, hogy a szelek a sivatagon minden irányból erősen fújnak. Vannak bizonyosan olyanok is, akik egy fensőbb ész megnyilvánulását látják ebben a tényben, amely azt parancsolja a növénynek, hogy olyan alakot vegyen fel, amely a legnagyobb árnyékot nyujtja az embereknek és az állatoknak. Az bizonyos, hogy e kerek fák és bokrok árnyékában számtalan madár, apró rágcsáló, csúszómászó és rovar, hosszú órákat tölt el, midőn a nap, mint egy megolvadt arannyal tele üst kiárasztja fonnyasztó sugarait.

Beduin család

A korabeli Marrakesh

Ossendowski által is említett Kaszba az Atlasz-hegységben

Időnként elrohantunk egy kis falu vagy egy kaszba (kis erődített hely) mellett, amely a síkságból kiemelkedett, s ma már olyan rozzant, hogy alig látszik valami maradványa az egykor oly hatalmas falaknak és tornyoknak. Ezek a kaszbák erődített kerítések voltak, amelyeken belül bennszülött törzsek védelmet találtak maguknak, nyájaiknak és minden vagyonuknak s néha egész életüket e falak között töltötték el. Napkeltekor kinyitották a kerítés egyetlen kapuját és este bezárták, ezután élő lény már nem juthatott be. Még ha egy jó barátjuk érkezett is ezután, az éjszakát csak a szabadban tölthette lova vagy tevéje mellett; ha idegen volt, még az is megeshetett, hogy lelőtte az éjjeli őr, akit a kaszba lakosai oda állítottak. Ma ezek az erősített telepek üresek, előbbi lakosaik külön tanyákon laknak a síkságon, művelik a földet, őrzik a nyájakat az európaiak példáját követve. Sokan közülük ma éjjeli őrök a barmok mellett, mások elpusztultak a francia ágyúk előtt a harcias és engedetlen törzsekkel vívott harcokban. Csakis az Atlasz-hegység felsőbb régióiban élnek még a bennszülöttek kaszbákban és ott megvannak még falaik és tornyaik.”

A Nedjarine szökőkút Fezben

Tanger térképe

Az angol nyelvű kiadás eredeti papír védőborítójának reprintje

A korabeli sajtó komoly figyelemmel kísérte a szerző munkásságát, hiszen korábbi köteteivel oly mértékű hírnevet szerzett, amely miatt minden új könyvének megjelenése, jelentősen várt esemény volt az olvasók körében. A Pesti Napló 1928. október 27.-én megjelent száma így számol be Ossendowski új művéről: „Ossendowski professzor elhagyta eddigi műveinek színhelyeit, Oroszországot és Szibériát s nyughatatlan szelleme északi Afrikába vitte, új kalandokra, új tájak, embertípusok, életformák megismerésére. A múlt évben nagy utazást tett a Szahara környéki afrikai néptörzsek között s erről az útjáról írta új könyvét, mely A sivatag népe címmel jelent meg magyarul. Nagyszerű megfigyelő szeme van, eleven fantáziája, mely ösztönösen megérzi a lényegeset és érdekeset minden dologban s olyan előadóképessége, amely vetekszik minden regényíróval. Nagyon nehéz is volna megmondani, tudós utazó-e inkább, vagy regényíró, tulajdonkép egy új műfajt teremtett meg a maga használatára. A sivatag népe is ebbe a zsánerbe tartozik. A modern világ legromantikusabb földjén járt, Marokkóban, ahol égő gyűlölet állítja szembe még most is az egykori harci feleket: két világ, két egymással meg nem férő civilizáció harca ez, Ossendowski az ellenkező oldalt világítja meg, az érdekesebbiket, az afrikai benszülött törzsek világát, életmódjukat, szokásaikat, babonáikat, különösen erkölcseiket a a megfigyelések és adatok roppant tömegéből kifejti a gyökereit az európaiak iránti gyűlöletüknek. így még nem mutatta meg senki a mohamedán Afrika lelkét.”


A korabeli Tanger

Marokkói utcai forgatag
Korabeli utcarészlet

Ossendowski ezen művével új korszakát nyitotta meg munkásságának. A szerző első olyan műve ez, melyben már nem Oroszországi élményeiről, hanem egyéb kalandjairól, ez esetben Afrikai tanulmányútjáról számol be. Természetesen itt is néha-néha belecsempész mondandójába egy kis orosz kritikát, ugyanakkor „A sivatag népe” című művében, már nincs túlsúlyban ez a vonal. A könyv egy klasszikus útleírás, amelyben a korabeli Marokkóról és az ott élő bennszülött törzsek különös világáról számol be Ossendowski. A mű sok ponton hasonló jellegű, mint Sven Hedin kalandos útleírásai és olvasmányosságában sincs eltérés közöttük, tehát aki szerette, Hedin műveit az biztosan élvezni fogja Antoni Ferdynand Ossendowski ezen könyvét is. Ami azonban jelentősen csökkenti élményszerűségét a műnek (a szerző minden kötetére igaz ez), sok más korabeli kötethez képest, hogy semmi illusztráció vagy kép nincs benne. A már említett Hedin művei ebben igazán erősek voltak. Függetlenül azonban a mű képbeli hiányosságaitól, a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban ismét egy izgalmas művel jelentkezett Ossendowski. 




2017. március 19., vasárnap

Tut-ankh-Amen sírja

A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban, a megjelenés sorrendjében soron következő mű, „Tut-ankh-Amen sírja” címmel jelent meg. A szerzőpáros Howard Carter amatőr régész és Arthur Cruttenden Mace egyiptológus, akik nevéhez fűződik az egyiptológia egyik leggazdagabb és leghíresebb leletének, az i. e. 1300-as években élt Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjának a felfedezése a Királyok Völgyében. A kötetben a híres sír felfedezésének körülményeiről és az ott talált leletekről készítettek összefoglaló beszámolót. Carternek később egy további munkája is megjelent „Tut-Ankh-Amen koporsója és múmiája” címmel a MUFK sorozatban, melyben részletesen beszámol a feltárt leletekről. (A kötetet rövidesen részletesen bemutatom az ELBIDA projektben.) A most tárgyalt első Carter kötet 1928-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat gondozásában, 170 oldal terjedelemben. A magyar fordítást dr. Balassa József végezte. A kötetben az angol kiadás összes eredeti képe és illusztrációja megtalálható.

Sorozatkötéses kötet (MUFK)

Félbőr kötés


Howard Carter brit rajzoló és amatőr régész 1874. május 9-én született Kensingtonban, egy nyolc gyermekes művész család legkisebb gyermekeként. Gyermekkorát a család vidéki házában töltötte, ahol festő apja tanította. Apja, Lord Amherst a korabeli Anglia egyik legnagyobb egyiptomi régiséggyűjteményének tulajdonosánál dolgozott. A házigazda a fiatal Carterrel megismertette a műkincseit, ami olyan hatással volt rá, hogy a történelem iránt amúgy is erősen érdeklődő fiú figyelme Egyiptom felé fordult. Nem sokkal később a Lord Amhersttel ápolt kapcsolatnak köszönhetően lehetőséget kapott Carter, hogy egyiptomi sírköveken található rajzokat másoljon a British Múzeum egyik egyiptológusának megbízásából. A lehetősséggel élve, 1891-ben már útnak is indult Alexandria felé, az Egyiptomi Kutatási Alap megbízásából, mint rajzolóasszisztens. A kor egyik legismertebb egyiptológusa, Flinders Petrie mellett dolgozott. 1892-ben Amarnában, majd nyolc éven keresztül Hatsepszut templomában tevékenykedett. Az Egyiptomi Régészeti Hivatal vezetője, Gaston Maspero oly mértékben meg volt elégedve munkájával, hogy 1899-ben kinevezték a felső-egyiptomi műemlékek főfelügyelőjévé. 1903-1905 között pedig Alsó-Egyiptom régészeti felügyelője volt. 1905-ben egy sajnálatos esetnek köszönhetően megbicsaklott a pályája és elbocsájtották. Egy ásatás során az őröknek megengedte, hogy megvédjék magukat néhány részeg francia turistával szemben, azonban a turisták később bepanaszolták Cartert a főkonzulnál. Carter nem volt hajlandó bocsánatot kérni, így elveszítette munkáját. Ezt követően akvarellfestőként és régiségkereskedőként dolgozik egészen 1907-ig. 

Howard Carter

Lord Carnarvon



Ekkor kerül kapcsolatba a dúsgazdag régiséggyűjtővel Lord Carnarvonnal, aki aztán felkéri ásatásainak vezetésére az ekkor 33 éves Cartert. A megbízatás lehetőséget adott arra, hogy bebizonyítsa tehetségét, amellyel Carter él is és vezetésével feltárják a Théba melletti nekropoliszt, II. Montuhotep, I. Amenhotep, Hatsepszut és IV. Thotmesz sírját, Hatsepszut völgytemplomát, a XVIII. dinasztia királynéinak sírját és számos magánsírt. Tutanhamon sírját azonban nem sikerült megtalálni. Nyolc év kutatás következett a hiányzó sír után. 1917-ben aztán egy munkástelepülést kezdett kutatni II. Ramszesz és IV. Ramszesz sírja között. Valójában a kutatási engedélyét máshová kapta, mint ahová remélte, de később aztán kiderült, hogy ennek köszönhetően sikerült 5 év múlva az addigi legnagyobb felfedezését megtenni. Az ásatási területnek kijelölt háromszöget 1921-re megtisztították a törmeléktől azonban addigra a finanszírozó Lord Carnarvon türelme elfogyott és kilátásba helyezte az ásatások beszüntetését. Carter szerencséjére azonban még egy utolsó szezont engedélyezett. 1922-ben aztán megtalálták azt a nyomot, amely végül a sír felfedezésével végződött. Carter 1922. november 24-én, Lord Carnarvon megérkeztével kezdte meg a sír feltárását, mely titkát 3300 éven át őrizte. A fantasztikus felfedezés, minden idők leggazdagabb és leghíresebb lelete volt az egyiptomi kutatásoknak. A napvilágra hozott kincsek nagy része a Kairói Múzeumba került, az ásatásról Carter és társai háromkötetes munkát adtak ki „The Tomb of Tutankhamen” címmel. Páratlan és világhírű munkássága ellenére Carter nem részesült hivatalos elismerésben, egy belga kitüntetést és az amerikai Yale Egyetem tiszteletbeli doktori címét kivéve. 1939. március 2-án hunyt el 65 évesen Londonban, szívelégtelenség és nyirokcsomó daganat következtében.

A.C. Mace

A sír tervrajza

Az eredeti három kötetes angol kiadás

Arthur Cruttenden Mace tasmán születésű brit egyiptológus 1874. július 17-én született. Munkásságát híres rokona Sir William Matthew Flinders Petrie egyiptológus mellett kezdte meg. Számos sikeres ásatáson dolgozott, majd 1901-ben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum, egyiptomi részlegének helyettes kurátora lett. Az 1922-es, Carter által a Királyok völgyében vezetett ásatások csapatának a tagjaként felbecsülhetetlen segítséget nyújtott mind az ásatások sikeres lebonyolításában, mind a későbbiekben megjelenő „The Tomb of Tutankhamen” című mű első kötetének összeállításában. 1924-ben Mace örökre elhagyja Egyiptomot egészségügyi okok miatt, majd 1928. április 6-án, 54 éves korában hunyt el.

Részlet a könyvből:

„Alig értem el másnap, november 4-én, a munka helyére, midőn a szokatlan csend, a munka szünetelésének jele, arról győzött meg, hogy valami rendkívüli történt s avval az örvendetes hírrel üdvözöltek, hogy egy sziklába vágott lépcsőre akadtak mindjárt az első kunyhó alatt. Ez nagyon is jó hír volt, semhogy elhigyjem, azonban egy kis további tisztogatás világosan elénk tárta, hogy valóban a sziklába vájt lejtő bejáratánál vagyunk, körülbelül négy méternyire VI. Ramezesz sírjának bejárata alatt s körülbelül ugyanolyan mélységben a mai völgyfenék alatt. A bevágás olyan volt, mint a Völgyben oly gyakori lépcsőlejáratoké, s már majdnem hinni mertem, hogy végre megtaláltuk a sírt. Lázasan folytattuk a munkát egész nap s a következő nap reggelén, de csak november 5-én délután sikerült teljesen eltakarítani a fölötte levő törmeléket s csak ekkor tudtuk kijelölni a lépcsőlejárat felső széleit mind a négy oldalon.

A királyok temetője

Pecsétlenyomatok

Az előkamra a folyosóról

Most már kétségtelenül világos volt, hogy egy sír bejárata van előttünk, de a régebbi sikertelenségek még mindig kételkedővé tettek. Előttünk volt a rettenetes lehetőség, a III. Thothmesz völgyében tett tapasztalatunk keltette bennünk ezt a gondolatot, hogy ez is befejezetlen sír, melyet sohasem használtak; ha pedig befejezték, megvolt a nyomasztó lehetőség, hogy hajdanában teljesen kifosztották. Másrészt ép oly valószínű volt az a lehetőség is, hogy érintetlen vagy csak részben kirabolt sírra akadtunk s nehezen leplezett izgalommal néztem, amint a lejárat egyes lépcsőfokai egyenkint napvilágra kerültek. A lejárat egy kis domb oldalába volt bevágva, s amint a munka haladt, nyugati vége egy szikla lejtője alá került, ahol előbb csak részben, később egészen tető alá jutott s egy 3 méter magas, 2 méter széles sikátor lett belőle. Most gyorsabban haladt a munka; lépcső következett lépcső után s a tizenkettedik lépcsőfokhoz érve, napnyugta felé, elénk tárult egy eltorlaszolt, bevakolt és lepecsételt kapubejárat felső része.

Az előkamra északi része

Az előkamra: A nyugvószék a tehénfejekkel

Az előkamra déli része

Egy lepecsételt kapubejárat – valóban igaz! Évek türelmes munkája végre megjutalmazott s első érzésem az önelégültségé volt, hogy a Völgybe vetett hitem nem volt alaptalan. Valóságos lázas izgalommal kerestem a pecsét lenyomatát a kapun, hogy meggyőződjek a tulajdonos személyazonosságáról, de nem találtam nevet: a kibetűzhető pecsét mind a királyi nekropolisz jól ismert pecsétje volt: a sakál és a kilenc fogoly. Két tény azonban világos volt: a királyi pecsét alkalmazása biztos tanujele volt annak, hogy a sír nagyon előkelő egyén számára készült; másodszor pedig, a lepecsételt kapu teljesen el lévén zárva felülről a XX. dinasztia idejéből származó munkáskunyhókkal, legalább ez idő óta érintetlen maradt. Egyelőre meg kellett elégednem ennyivel.

Az egyik nyugvószéket napvilágra hozzák

Egy leletet a laboratóriumba visznek

A lepecsételt ajtó megnyitása (Carnarvon és Carter)

Mialatt a pecséteket vizsgáltam, a kapubejárat felső részén, ott, ahol a vakolat lehullott, egy nehéz keresztgerendát vettem észre. Hogy meggyőződjek róla, milyen módon torlaszolták el a kapubejáratot, egy kis nyílást csináltam alatta, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy villamos lámpát dugjak be s megláttam, hogy a kapun túl levő folyosó egészen tele volt a padlótól a tetőig kövekkel és törmelékkel; újabb bizonyítéka annak, hogy milyen gondosan védték a sírt.

A király próbababája

A két őrszobor a sírkamra lepecsételt ajtaja előtt

A cédrusfából faragott trónszék hátlapja

Izgalmas pillanat a kutató számára. Bennszülött munkásaimat nem számítva. ott állottam egyedül, éveknek aránylag eredménytelen munkája után egy, esetleg rendkívüli felfedezés küszöbe előtt. Akármi van e folyosón túl, teljes önfegyelmezésre volt szükségem, hogy be ne törjem a kaput s ne kutassam, mi van azon túl.

A díszpáncél középső mellrésze

Egy dolog izgatott még s ez a nyílás kicsinysége volt, összehasonlítva a Völgy többi sírjával. Alakja kétségtelenül a XVIII. dinasztia korából való volt. Talán egy előkelő nemes sírja, akit a király beleegyezésével temettek ide? Talán királyi rejtekhely, ahová biztonság céljából vitték a múmiát és felszerelését? Vagy talán valóban annak a királynak a sírja, akire annyi esztendő kutatását pazaroltam?”


1922-ben Carter utoljára vonult a munkásfaluhoz, ahol az első évadot kezdte, és alaposan átvizsgálta VI. Ramszesz sírjának környékét, ahol addig az Egyiptomi Műemlék Felügyelőség kérésére nem kutattak. Lebontották a XX. dinasztia korabeli munkáskunyhókat, és november 4-én már előkerült az első nyom, egy tizenhat fokból álló lépcső, amely a Ramszesz sírjának közelében levő ókori munkáskunyhók maradványai alatt egy bevakolt ajtóhoz vezetett. Mögötte, a falon láthatóak voltak az ősi nekropolisz őrének pecsétjei, az utolsó válaszfalon pedig Nebheperuré (Tutanhamon koronázási neve) volt olvasható. 1922. november 24-én, Lord Carnarvon megérkeztével kezdték meg a sír feltárását. A sírkamrában megtalálták a fáraó túl sok balzsamozószerrel balzsamozott, s így súlyos károsodást szenvedett múmiáját és színarany, üveg- és féldrágakő-berakásokkal díszített halotti maszkját, amely megőrizte Tutanhamon arcvonásait. A több mint 2000 tárgy között aranyozott ládák, arannyal bevont és színes üveggel, illetve féldrágakövekkel díszített trónus, különböző állatfigurák, ékszerek, életnagyságú szobrok voltak.

Két aranyozott díszbot

A szandál arannyal gazdagon díszített csatja

A korabeli nagyközönséget azonban még a káprázatos kincseknél is jobban izgatta „a fáraó átka”. A bulvárlapok szenzációként tálalták, hogy a feltárást követő évben meghalt Lord Carnarvon, Carter megbízója, majd gyors egymásutánban 27 haláleset történt az ásatásban részt vevők és a velük érintkezésbe kerültek között. Egyes vad feltételezések szerint az egyiptomiak méregbe csavart gyolcsba burkolták a múmiákat, mások szerint a belélegzett mikroorganizmusok okozták a haláleseteket. Újabb feltételezések szerint az évezredek során a sírkamrában felgyülemlett magas radioaktivitás játszhatott szerepet, de hogy ennek a sugárzásnak mi a forrása, az megint csak rejtély. A valóságban azonban sohasem bizonyosodott be „ a fáraó átka” teória.  Az átok egyébként is válogatós volt, mert az expedíció 26 tagja közül 20 még tíz év után is élt és Carter aki főszereplője volt a történetnek és a pecsét feltörésénél jelen volt, még 16 évet élt erőben-egészségben. A legenda azonban minden konkrét bizonyíték ellenére is tovább él.

Tut-ankh-Amen szobra

A király és a királyné

Különleges kötet Howard Carter és A.C. Mace szerzőpáros munkája. Izgalmas és lebilincselő olvasmány, ugyanakkor sok ponton tudományos alapossággal megírt ismeretterjesztő mű is. A tudományos részletek szerencsére azonban nem csökkentik a mű élvezhetőségét, amelyet a korabeli és eredeti fotók még izgalmasabbá tesznek. Rövidesen az ELBIDA projektben érkezik Howard Carter következő munkája, amely gyakorlatilag ennek a műnek a folytatása. Elöljáróban csak annyit, hogy hasonlóan nagyszerű és izgalmas kötet az is.