2017. március 19., vasárnap

Tut-ankh-Amen sírja

A Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban, a megjelenés sorrendjében soron következő mű, „Tut-ankh-Amen sírja” címmel jelent meg. A szerzőpáros Howard Carter amatőr régész és Arthur Cruttenden Mace egyiptológus, akik nevéhez fűződik az egyiptológia egyik leggazdagabb és leghíresebb leletének, az i. e. 1300-as években élt Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjának a felfedezése a Királyok Völgyében. A kötetben a híres sír felfedezésének körülményeiről és az ott talált leletekről készítettek összefoglaló beszámolót. Carternek később egy további munkája is megjelent „Tut-Ankh-Amen koporsója és múmiája” címmel a MUFK sorozatban, melyben részletesen beszámol a feltárt leletekről. (A kötetet rövidesen részletesen bemutatom az ELBIDA projektben.) A most tárgyalt első Carter kötet 1928-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat gondozásában, 170 oldal terjedelemben. A magyar fordítást dr. Balassa József végezte. A kötetben az angol kiadás összes eredeti képe és illusztrációja megtalálható.

Sorozatkötéses kötet (MUFK)

Félbőr kötés


Howard Carter brit rajzoló és amatőr régész 1874. május 9-én született Kensingtonban, egy nyolc gyermekes művész család legkisebb gyermekeként. Gyermekkorát a család vidéki házában töltötte, ahol festő apja tanította. Apja, Lord Amherst a korabeli Anglia egyik legnagyobb egyiptomi régiséggyűjteményének tulajdonosánál dolgozott. A házigazda a fiatal Carterrel megismertette a műkincseit, ami olyan hatással volt rá, hogy a történelem iránt amúgy is erősen érdeklődő fiú figyelme Egyiptom felé fordult. Nem sokkal később a Lord Amhersttel ápolt kapcsolatnak köszönhetően lehetőséget kapott Carter, hogy egyiptomi sírköveken található rajzokat másoljon a British Múzeum egyik egyiptológusának megbízásából. A lehetősséggel élve, 1891-ben már útnak is indult Alexandria felé, az Egyiptomi Kutatási Alap megbízásából, mint rajzolóasszisztens. A kor egyik legismertebb egyiptológusa, Flinders Petrie mellett dolgozott. 1892-ben Amarnában, majd nyolc éven keresztül Hatsepszut templomában tevékenykedett. Az Egyiptomi Régészeti Hivatal vezetője, Gaston Maspero oly mértékben meg volt elégedve munkájával, hogy 1899-ben kinevezték a felső-egyiptomi műemlékek főfelügyelőjévé. 1903-1905 között pedig Alsó-Egyiptom régészeti felügyelője volt. 1905-ben egy sajnálatos esetnek köszönhetően megbicsaklott a pályája és elbocsájtották. Egy ásatás során az őröknek megengedte, hogy megvédjék magukat néhány részeg francia turistával szemben, azonban a turisták később bepanaszolták Cartert a főkonzulnál. Carter nem volt hajlandó bocsánatot kérni, így elveszítette munkáját. Ezt követően akvarellfestőként és régiségkereskedőként dolgozik egészen 1907-ig. 

Howard Carter

Lord Carnarvon



Ekkor kerül kapcsolatba a dúsgazdag régiséggyűjtővel Lord Carnarvonnal, aki aztán felkéri ásatásainak vezetésére az ekkor 33 éves Cartert. A megbízatás lehetőséget adott arra, hogy bebizonyítsa tehetségét, amellyel Carter él is és vezetésével feltárják a Théba melletti nekropoliszt, II. Montuhotep, I. Amenhotep, Hatsepszut és IV. Thotmesz sírját, Hatsepszut völgytemplomát, a XVIII. dinasztia királynéinak sírját és számos magánsírt. Tutanhamon sírját azonban nem sikerült megtalálni. Nyolc év kutatás következett a hiányzó sír után. 1917-ben aztán egy munkástelepülést kezdett kutatni II. Ramszesz és IV. Ramszesz sírja között. Valójában a kutatási engedélyét máshová kapta, mint ahová remélte, de később aztán kiderült, hogy ennek köszönhetően sikerült 5 év múlva az addigi legnagyobb felfedezését megtenni. Az ásatási területnek kijelölt háromszöget 1921-re megtisztították a törmeléktől azonban addigra a finanszírozó Lord Carnarvon türelme elfogyott és kilátásba helyezte az ásatások beszüntetését. Carter szerencséjére azonban még egy utolsó szezont engedélyezett. 1922-ben aztán megtalálták azt a nyomot, amely végül a sír felfedezésével végződött. Carter 1922. november 24-én, Lord Carnarvon megérkeztével kezdte meg a sír feltárását, mely titkát 3300 éven át őrizte. A fantasztikus felfedezés, minden idők leggazdagabb és leghíresebb lelete volt az egyiptomi kutatásoknak. A napvilágra hozott kincsek nagy része a Kairói Múzeumba került, az ásatásról Carter és társai háromkötetes munkát adtak ki „The Tomb of Tutankhamen” címmel. Páratlan és világhírű munkássága ellenére Carter nem részesült hivatalos elismerésben, egy belga kitüntetést és az amerikai Yale Egyetem tiszteletbeli doktori címét kivéve. 1939. március 2-án hunyt el 65 évesen Londonban, szívelégtelenség és nyirokcsomó daganat következtében.

A.C. Mace

A sír tervrajza

Az eredeti három kötetes angol kiadás

Arthur Cruttenden Mace tasmán születésű brit egyiptológus 1874. július 17-én született. Munkásságát híres rokona Sir William Matthew Flinders Petrie egyiptológus mellett kezdte meg. Számos sikeres ásatáson dolgozott, majd 1901-ben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum, egyiptomi részlegének helyettes kurátora lett. Az 1922-es, Carter által a Királyok völgyében vezetett ásatások csapatának a tagjaként felbecsülhetetlen segítséget nyújtott mind az ásatások sikeres lebonyolításában, mind a későbbiekben megjelenő „The Tomb of Tutankhamen” című mű első kötetének összeállításában. 1924-ben Mace örökre elhagyja Egyiptomot egészségügyi okok miatt, majd 1928. április 6-án, 54 éves korában hunyt el.

Részlet a könyvből:

„Alig értem el másnap, november 4-én, a munka helyére, midőn a szokatlan csend, a munka szünetelésének jele, arról győzött meg, hogy valami rendkívüli történt s avval az örvendetes hírrel üdvözöltek, hogy egy sziklába vágott lépcsőre akadtak mindjárt az első kunyhó alatt. Ez nagyon is jó hír volt, semhogy elhigyjem, azonban egy kis további tisztogatás világosan elénk tárta, hogy valóban a sziklába vájt lejtő bejáratánál vagyunk, körülbelül négy méternyire VI. Ramezesz sírjának bejárata alatt s körülbelül ugyanolyan mélységben a mai völgyfenék alatt. A bevágás olyan volt, mint a Völgyben oly gyakori lépcsőlejáratoké, s már majdnem hinni mertem, hogy végre megtaláltuk a sírt. Lázasan folytattuk a munkát egész nap s a következő nap reggelén, de csak november 5-én délután sikerült teljesen eltakarítani a fölötte levő törmeléket s csak ekkor tudtuk kijelölni a lépcsőlejárat felső széleit mind a négy oldalon.

A királyok temetője

Pecsétlenyomatok

Az előkamra a folyosóról

Most már kétségtelenül világos volt, hogy egy sír bejárata van előttünk, de a régebbi sikertelenségek még mindig kételkedővé tettek. Előttünk volt a rettenetes lehetőség, a III. Thothmesz völgyében tett tapasztalatunk keltette bennünk ezt a gondolatot, hogy ez is befejezetlen sír, melyet sohasem használtak; ha pedig befejezték, megvolt a nyomasztó lehetőség, hogy hajdanában teljesen kifosztották. Másrészt ép oly valószínű volt az a lehetőség is, hogy érintetlen vagy csak részben kirabolt sírra akadtunk s nehezen leplezett izgalommal néztem, amint a lejárat egyes lépcsőfokai egyenkint napvilágra kerültek. A lejárat egy kis domb oldalába volt bevágva, s amint a munka haladt, nyugati vége egy szikla lejtője alá került, ahol előbb csak részben, később egészen tető alá jutott s egy 3 méter magas, 2 méter széles sikátor lett belőle. Most gyorsabban haladt a munka; lépcső következett lépcső után s a tizenkettedik lépcsőfokhoz érve, napnyugta felé, elénk tárult egy eltorlaszolt, bevakolt és lepecsételt kapubejárat felső része.

Az előkamra északi része

Az előkamra: A nyugvószék a tehénfejekkel

Az előkamra déli része

Egy lepecsételt kapubejárat – valóban igaz! Évek türelmes munkája végre megjutalmazott s első érzésem az önelégültségé volt, hogy a Völgybe vetett hitem nem volt alaptalan. Valóságos lázas izgalommal kerestem a pecsét lenyomatát a kapun, hogy meggyőződjek a tulajdonos személyazonosságáról, de nem találtam nevet: a kibetűzhető pecsét mind a királyi nekropolisz jól ismert pecsétje volt: a sakál és a kilenc fogoly. Két tény azonban világos volt: a királyi pecsét alkalmazása biztos tanujele volt annak, hogy a sír nagyon előkelő egyén számára készült; másodszor pedig, a lepecsételt kapu teljesen el lévén zárva felülről a XX. dinasztia idejéből származó munkáskunyhókkal, legalább ez idő óta érintetlen maradt. Egyelőre meg kellett elégednem ennyivel.

Az egyik nyugvószéket napvilágra hozzák

Egy leletet a laboratóriumba visznek

A lepecsételt ajtó megnyitása (Carnarvon és Carter)

Mialatt a pecséteket vizsgáltam, a kapubejárat felső részén, ott, ahol a vakolat lehullott, egy nehéz keresztgerendát vettem észre. Hogy meggyőződjek róla, milyen módon torlaszolták el a kapubejáratot, egy kis nyílást csináltam alatta, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy villamos lámpát dugjak be s megláttam, hogy a kapun túl levő folyosó egészen tele volt a padlótól a tetőig kövekkel és törmelékkel; újabb bizonyítéka annak, hogy milyen gondosan védték a sírt.

A király próbababája

A két őrszobor a sírkamra lepecsételt ajtaja előtt

A cédrusfából faragott trónszék hátlapja

Izgalmas pillanat a kutató számára. Bennszülött munkásaimat nem számítva. ott állottam egyedül, éveknek aránylag eredménytelen munkája után egy, esetleg rendkívüli felfedezés küszöbe előtt. Akármi van e folyosón túl, teljes önfegyelmezésre volt szükségem, hogy be ne törjem a kaput s ne kutassam, mi van azon túl.

A díszpáncél középső mellrésze

Egy dolog izgatott még s ez a nyílás kicsinysége volt, összehasonlítva a Völgy többi sírjával. Alakja kétségtelenül a XVIII. dinasztia korából való volt. Talán egy előkelő nemes sírja, akit a király beleegyezésével temettek ide? Talán királyi rejtekhely, ahová biztonság céljából vitték a múmiát és felszerelését? Vagy talán valóban annak a királynak a sírja, akire annyi esztendő kutatását pazaroltam?”


1922-ben Carter utoljára vonult a munkásfaluhoz, ahol az első évadot kezdte, és alaposan átvizsgálta VI. Ramszesz sírjának környékét, ahol addig az Egyiptomi Műemlék Felügyelőség kérésére nem kutattak. Lebontották a XX. dinasztia korabeli munkáskunyhókat, és november 4-én már előkerült az első nyom, egy tizenhat fokból álló lépcső, amely a Ramszesz sírjának közelében levő ókori munkáskunyhók maradványai alatt egy bevakolt ajtóhoz vezetett. Mögötte, a falon láthatóak voltak az ősi nekropolisz őrének pecsétjei, az utolsó válaszfalon pedig Nebheperuré (Tutanhamon koronázási neve) volt olvasható. 1922. november 24-én, Lord Carnarvon megérkeztével kezdték meg a sír feltárását. A sírkamrában megtalálták a fáraó túl sok balzsamozószerrel balzsamozott, s így súlyos károsodást szenvedett múmiáját és színarany, üveg- és féldrágakő-berakásokkal díszített halotti maszkját, amely megőrizte Tutanhamon arcvonásait. A több mint 2000 tárgy között aranyozott ládák, arannyal bevont és színes üveggel, illetve féldrágakövekkel díszített trónus, különböző állatfigurák, ékszerek, életnagyságú szobrok voltak.

Két aranyozott díszbot

A szandál arannyal gazdagon díszített csatja

A korabeli nagyközönséget azonban még a káprázatos kincseknél is jobban izgatta „a fáraó átka”. A bulvárlapok szenzációként tálalták, hogy a feltárást követő évben meghalt Lord Carnarvon, Carter megbízója, majd gyors egymásutánban 27 haláleset történt az ásatásban részt vevők és a velük érintkezésbe kerültek között. Egyes vad feltételezések szerint az egyiptomiak méregbe csavart gyolcsba burkolták a múmiákat, mások szerint a belélegzett mikroorganizmusok okozták a haláleseteket. Újabb feltételezések szerint az évezredek során a sírkamrában felgyülemlett magas radioaktivitás játszhatott szerepet, de hogy ennek a sugárzásnak mi a forrása, az megint csak rejtély. A valóságban azonban sohasem bizonyosodott be „ a fáraó átka” teória.  Az átok egyébként is válogatós volt, mert az expedíció 26 tagja közül 20 még tíz év után is élt és Carter aki főszereplője volt a történetnek és a pecsét feltörésénél jelen volt, még 16 évet élt erőben-egészségben. A legenda azonban minden konkrét bizonyíték ellenére is tovább él.

Tut-ankh-Amen szobra

A király és a királyné

Különleges kötet Howard Carter és A.C. Mace szerzőpáros munkája. Izgalmas és lebilincselő olvasmány, ugyanakkor sok ponton tudományos alapossággal megírt ismeretterjesztő mű is. A tudományos részletek szerencsére azonban nem csökkentik a mű élvezhetőségét, amelyet a korabeli és eredeti fotók még izgalmasabbá tesznek. Rövidesen az ELBIDA projektben érkezik Howard Carter következő munkája, amely gyakorlatilag ennek a műnek a folytatása. Elöljáróban csak annyit, hogy hasonlóan nagyszerű és izgalmas kötet az is.