2017. május 30., kedd

Buddha útján a Távol Keleten

Az ELBIDA projektben a „fekete Révai” minisorozat befejező kötetéhez értünk. Felvinczi Takács Zoltán a „Buddha útján Távol Keleten” című műve egy klasszikus útleírás. A szerző 1935-ben indult 13 hónapon át tartó távol-keleti útjára, ahol bejárta Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. A kétkötetes műben aztán megörökítette művészettörténészként alkotott képét a Távol-Keletről és az út során átélt élményeiről. A könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, összesen 502 oldal terjedelemben. A szerző eredeti felvételei és illusztrációi színesítik a kötetet, melyet Teleki Pál grófnak ajánlott.

A kétkötetes "fekete Révai" 





Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész 1880. április 7.-én született Nagysomkúton. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsváron végezte, majd egyetemi tanulmányait Budapesten. A jogi tanulmányok mellett festeni is tanult a budapesti mintarajziskolában, később pedig mint Hollósy-tanítvány Münchenben, Nagybányán majd Berlinben festőnek készült, ezután a művészettörténettel és azon belül is a keletkutatással foglalkozott intenzíven. A Hopp Ferenc-féle keleti gyűjteményből ő hozta létre Budapesten a Kelet-Ázsiai Múzeumot, melynek később igazgatója is lett. Művészeti írásainak súlypontjában a Kelet művészete állt, de foglalkoztatta Dürer is, akiről könyvet is írt 1909-ben. 

Buddha. Ellura

A nagy templom Bodh Gayában

Előkelő mohamedán nő

Kőrösi Csoma Sándor sírja

1935-ben hosszabb utazást tett a Távol-Keleten. Élményeiről aztán útikönyvben számolt be. Az erdélyi művészettel foglalkozó kutatásai akkor váltak elmélyültebbé, miután 1940-ben az egyetemes művészettörténet tanárává nevezték ki a kolozsvári egyetemen. A következő év tavaszán, ugyancsak Kolozsváron, a keleti művészet erdélyi kincseiből rendezett kiállítást, India, Kína és Japán művészetét 40 oldalon tárgyaló tanulmányt közölve az igényes és pontos katalógusban.  1943 tavaszán az ő rendezésében nyílt meg a kolozsvári sétatéri műcsarnokot felavató tárlat. A negyvenes években több írását közölte „A Hírnök” és a „Pásztortűz” folyóirat. Antifasiszta körök felhívására értékes írással járult hozzá a „48-as Erdély” című kiadvány sikeréhez. Ebben az időben rendezte sajtó alá „A Kelet művészete” című munkáját is. 

Az elítélt táncosnő. Ajanta

A Gion-no Sakura

A dordzselinggangon

Tamil nő

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről 1947-ben kiutasították, visszament a szegedi egyetem bölcsészkarára, ahol 1939-40-ben, majd 1947-1950. december 31-ig volt alkalmazásban, ekkor számos más tanszékkel együtt a művészettörténeti tanszéket is megszüntették. Élete hátralévő éveiben értékes művészettörténeti tanulmányokat írt Hollósy Simonról valamint a keleti művészetekről. 1964. december 4.-én, 84 éves korában hunyt el Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Indiában kényelmesek a vonatok. Nyugati túristák útleírásaiban rendesen elsőosztályú kocsikról van szó. Régebben úgy is volt, hogy fehér ember Indiában jóformán nem utazhatott második osztályon. Ma már az a helyzet, hogy a magunkfajta ember ott is nyugodtan takarékoskodhat bizonyos mértékig. Én tehát, mikor a colomboi utazási irodában azt kérdezték, első osztályon utazom-e, nyugodtan feleltem, hogy másodikon. Utóvégre nem azért vettem nyakamba a Keletet, hogy páholyból nézzem Indiát.

Radzsput fiucska

A Fekete Pagoda szobrai Kanarakban

Anya és gyermeke. Jaipur

Japáni mosoly

A legérdekesebb tapasztalatokkal természetesen a harmadik osztály szolgál. Ott azonban már igazán nem jó kísérletezni. Az állomásokon, ha volt időm nézegetni a szegénysorsú bennszülöttek által megszállott kocsikat, még kívülről is éreztem, micsoda kényelmetlenséget kell végigszenvedniök az utasoknak. Férfiak, nők, mocskos gyerekek egymás hegyén-hátán szoronganak a többnyire túlzsúfolt szakaszokban. Az ablakból gyakran meredtek ki nemcsak karok és bámész fejek, hanem meztelen lábak is.

Két kis kaburo táncosnő

Kínai leányka

Lámajelölt

Az Ég temploma

Hogy második osztályon utaztam, nem bántam meg. Indiában ez kényelmes, bőrhuzatos termeskocsikat jelent, ágyaknak használható, széles, puha ülőhelyekkel. Ezek részint falak mentén, részint középen húzódnak, fölöttük pedig rendszerint még egy sor csapószerkezetű fekvőhely is van. Indiában az ember hosszú utakat szokott megtenni egyfolytában, ezért az első és másodosztályú kocsik egyben hálókocsik is. Aki átutazza az éjszakát, annak jegye hálókocsi-jegy. Aki csak nappal utazik, a fekvőhelyet nem veheti igénybe. Nappal tehát kétszer annyi utas van a kocsiban, mint éjjel.

Bronzoroszlán a pekingi palotában

A Nagy Fal

A Wen Miao Pekingben

A "Shi Tze"

Az Indiát járó utas maga gondoskodik éjszakai kényelméről. Magával viszi az úgynevezett „bedding”-et. A merev társadalmi eltérések országában nem fejlődhetett ki annyira a hálókocsi-rendszer, hogy a társaságok maguk bocsássanak felszerelt ágyakat az utasok rendelkezésére. Mikor tehát eljön az alvás ideje, mindenki leteríti (vagy leterítteti inasával) az ágyneműt és nyugalomra hajtja fejét. A másodosztályon azonban nem utaznak magasállású angol tisztviselők és katonatisztek, se kényelemszerető globetrotterek, hanem elsősorban bennszülöttek. Ezek pedig nem adják át magukat oly hamar az alvásnak, mint a hitetlen nyugatiak. Akár hindu, akár muszlim, a bennszülött utas, alvás előtt letérdel az ágyára. Ha muszlin, gondosan ügyel arra, hogy arcát Mekka felé fordítsa. Ájtatoskodás közben nem szabad az igazhívőt zavarni. Ha útközben ismeretséget köt velük az ember, imádság előtt abbahagyják a társalgást és megkérik az európai utitársat, szíveskedjék nyugton hagyni őket, míg megadják Istennek, ami Istené.

A palichuangi pagoda

Falfestmény töredéke Cheng Tingben

Pagoda Chengtingben

Pagoda Tingchouban

Az utazás általában közel szokta hozni egymáshoz az idegeneket. A keleti ember még könnyebben köt útközben ismeretséget, mint a nyugat. Nagyon helytelen volna ezzel a hajlamukkal visszautasító magatartást tanúsítani, mert az uton folytatott beszélgetésekből rendszerint igen érdekes dolgok derülnek ki. A hagyományos angol szokás természetesen az, hogy a fehér úriember távoltartja magától a bennszülötteket. A hódítók ezt azzal indokolják, hogy uralmuk fenntartásának érdekében van. Az átlag-angol érinthetetlen alapelvként tartja be ezt a szabályt. Ha azonban egy elv megmerevedik, rendesen baj lesz belőle. Attól tartok, hogy a magasabb színvonalú angol értelmiség már későn tagadta meg ezt az elvet. A bennszülöttek sokkal szívesebben beszélgetnek olyannal, aki nem angol. Bármilyen fajtához is tartoznak, rendesen nagyon barátságosak és a nem angol idegennek könnyen kiöntik a lelküket. 

Domborművek a Jadeit forrásnál

A mukdeni régi palotából

A Potala Jeholban

Bukkokuji

Gyakran csodálkoztam, mily őszintén és bátran panaszolják el bajaikat és sérelmeiket. Magánügyeikről is sokkal szívesebben beszélnek más nemzetbeliekkel, mint angolokkal. Egyébként ne tévesszük szem elől, hogy a régi hindu vallási törvények szerint minden idegen, akár angol, akár nem angol, éppoly érinthetetlen, mint a kasztok alatti pária. Minthogy azonban az örökké fejlődő élet erősebb minden törvénynél és szervezeti hagyománynál, ma bizony már érintkezik a kasztbeli a nem kasztbeliekkel és természetesen az idegenekkel is. Ha a régi szigorúsággal vennék a dolgot, váltópénzhez se nyúlhatnának, mert hiszen azt már érinthették az érinthetetlenek.”

Arany fedél Jeholban

Az Ili Miao

Vendéglő Chüyangban

A taoista templom Chüyangban

Felvinczi Takács Zoltán sokáig vágyódott keletre, míg végül aztán 1935-ben útnak tudott indulni. Rendkívül jól ismerte Ázsia művészetét és lelkületét, hiszen Európában feldolgozta szinte az összes könyvekben és múzeumokban található keleti kincseket már addigra. Elméleti feltevései a keleti művészet lényegéről aztán útja során beigazolódik, személyes tapasztalatai mindazt alátámasztják, amit addig Európában kutatott. Tudományos alapossága útja során is megjelenik, hiszen keresztül-kasul beutazza Ceylont és Indiát, hogy felkeresse mindazokat a helyeket, ahol művészettörténeti emlékek találhatók. 

Seiko és Kimiko

A Fuji San

Miss Kyoto

Az Okura múzeum Tokyóban

A művészeti értékek mellett azonban más problémák is érdekelték és a könyvben be is számol érzéseiről. Jól látta, hogy milyen társadalmi átalakulást vont maga után Indiában az angol uralom és látta, ahogy fejlődik a valláson alapuló új társadalmi rend. Sokat foglalkozik útja során a művészetnek és a távol-keletnek a honfoglaló magyarság kultúrájával való kapcsolatával is. Ebben a kutatási ágban elsőrangú szaktekintéllyé nőtte ki magát. Végtelen elhivatottságának köszönhetően Japánban olyan féltve őrzött titkokat és emlékeket is sikerül felfedeznie, amelyet más európai kutatóknak nem. Fáradságot nem ismerve, gyakran veszélyeket is vállalva több száz kilométeres utat is megtesz a forrongó Kínában csak azért, hogy egy-egy fontos szobrot vagy festményt dokumentálni tudjon. Amellett, hogy lenyűgöző a szerző elhivatottsága és tudományos alapossága, a könyv rendkívül olvasmányos és élményszerű is. A stílusnak köszönhető a műből nem csak a terület szakemberei meríthetnek, hanem bárki számára igazi olvasmányélmény lehet Felvinczi Takács Zoltán különösen ajánlott, lebilincselő műve. 




2017. május 25., csütörtök

Egy brit diplomata emlékei

amelyekben a szerző elbeszéli fiatalkorának történetét különböző országokban és hivatalos küldetését Moszkvában 1918-ban

A „fekete Révai” minisorozat egyik különleges kötete Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart, „Egy brit diplomata emlékiratai” címmel megjelenő önéletrajzi ihletésű műve. Útleírásnak nehéz lenne nevezni, ugyanakkor izgalmas és kalandos élete során Lockhart diplomataként többször utazott és ennek köszönhetően kitűnő korrajzot ad, a korabeli Malajziáról és Oroszországról. Moszkvában töltött éveiről szóló leírás pedig a korrajz mellett különös betekintést ad a korabeli szövevényes politikai viszonyokba is. A mű 1937-ben Budapesten jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, 399 oldal terjedelemben. A kötetben összesen 3 eredeti dokumentummásolat és annak magyar fordítása található illusztrációként. A magyar fordítást Juhász Andor végezte.


Angol nyelvű kiadás borítója

A "fekete Révai" kötet



Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart brit diplomata, újságíró, író, titkos ügynök és futballista 1887. szeptember 2-án, Robert Bruce Lockhart és Florence Stuart első gyermekeként született,  Anstrutherben. Apja a híres Skót Spier Iskola első igazgatója volt. A fiatal Lockhart a Fettes College-ba járt iskolába Edinburgh-ban. 1909-ben Malajziába utazik, hogy egy gumiültetvényt hozzon létre. Egy nagy szerelem és számos kaland után azonban el kell hagynia az országot és visszatér Londonba. Csatlakozik a brit Foreign and Commonwealth Office-hoz (gyakorlatilag külügyminisztérium) és rövidesen kinevezik moszkvai alkonzulnak. Moszkvába érkezése előtt tévesen elterjedt róla a hír, hogy briliáns futballista. Valószínűleg összetévesztették öccsével, aki Cambridge-ben futballozott. Lockhartot meghívták tehát a Morozov textilgyár csapatába, és ahogy írja „Mivel mindig készen voltam a kalandra, azonnal elfogadtam a meghívást”. Kiderült, hogy Moszkvában van egy brit csapat is és mikor híre ment, hogy Lockhartot „leigazolta” a Morozov, próbálták meggyőzni őt a váltásról, de Lockhart hajthatatlan volt. Az 1912 szezonban játszott a legtöbbet és csapatával meg is nyerte a moszkvai bajnokságot abban az évben. 


Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart

Moura az "Orosz Mata Hari"

Robert Bruce Lockhart 1913-ban találkozott Jean Haslewood-dal és feleségül is vette őt.  Miután kitört az első világháború visszatért Oroszországba. 1915-ben kinevezik moszkvai főkonzullá. Moszkvában házasságon kívüli viszonyt létesített egy „orosz zsidólánnyal”, amely eredményeként haza kellett térnie Angliába „pihenni”. 1917 szeptemberének első napjaiban, elhagyja Moszkvát és hat héttel az orosz forradalom kitörése előtt érkezik meg Angliába. 1917 decemberében már újra hívatják és új megbízást kap, hogy 1918 januárjában egy különleges bizottság vezetőjeként térjen vissza Oroszországba. Visszatérését követően ismerkedik meg Maria (Moura) Ignatievna Zakrevskaya-Benckendorff-Budberggel, egy magas rangú cári diplomata gróf Alexander Konstantinovich Benckendorff özvegyével. A könyvben csak „Mura”-ként emlegetett nő lenyűgözte Lockhartot és később nem titkolt viszonyt is létesít vele, amely kapcsolat a Cseka (Csrezvicsajnaja Komisszija a Szovjetunióban az 1917-i szocialista forradalom után szervezett államvédelmi bizottság) figyelmét sem kerülte el. 1917-es visszatérését követően szoros kapcsolatba került a korabeli titkosszolgálattal, bizonyos információk szerint koordinálta az angol ügynökök munkáját. 1918 augusztus 31-én Fanni Jefimovna Kaplan megpróbálta megölni Lenint. Amikor elkapták azt állította, hogy ez is része volt a brit összeesküvésnek. Lockhart és több brit ügynök is belekeveredik a Lenin elleni merényletben kicsúcsosodó állítólag a bolsevik rendszert megdönteni kívánó cselekménysorozatba, amiért letartoztatták őket. A letartoztatás hírére párhuzamosan Angliában letartóztatják Makszim Makszimovics Litvinovot. 


R.H. Bruce Lockhart

Csicserin és Litvinov

A bolsevik hatalomátvétel után Lenin Litvinovot nevezte ki (nem hivatalosan) az orosz kormány képviselőjének Nagy-Britanniában. Végül Litvinovot, fogolycserével kicserélik Lockhartra, így mindkét diplomata szabadult. Az összeesküvés kapcsán letartóztatni kívánt ügynökökből többnek sikerült elmenekülnie, valamint Lockhartnak a fogolycserével szabadulnia, ugyanakkor távollétükben őket is halálra ítélték, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben visszatérnek Oroszországba, akkor megölik őket. Lockhart szerencsés megmenekülése után 1922-ig szolgálta a Foreign Office-t, utána pedig pénzügyi területen helyezkedett el. 1932-ben jelent meg „Memoirs of a British Agent” címmel a könyve, amely jelentős sikert aratott. A második világháború alatt Lockhart a Political Warfare Executive brit titkos propaganda szervezet főigazgatója lesz. 1943-ban Knight Commander of the Order of St Michael and St George kitüntetést kap. 


Trockij eredeti utasításának másolata

A magyar fordítása Trockij utasításának

A háború után újra kezdte írói pályáját és több újságnál valamint a BBC-nél is dolgozott. 1948-ban feleségül vette Frances Mary Becket. Robert Bruce Lockhart 1970. február 27-én halt meg, 82 éves korában. Egyetlen fia született első házasságából Robin Bruce Lockhart, aki ugyancsak író volt. 1967-ben írta meg legjelentősebb könyvét „Ace Spies” címmel, mely az apja és barátja Sidney Reilly történetét meséli el. A könyvből 1983-ban „Reilly, Ace of Spies” címmel mini televízió sorozatot készítettek.


Részlet a könyvből:

„Saját házam táján, teljesen érdemtelenül, mint nagy pisztolylövő tettem szert tekintélyre. Kezdetleges bungalowomat valósággal ellepték a patkányok, amelyek különösen étkezés idején szoktak lerohanni a pálmalevéltetőről egy gömbölyű pilléren a padlóra. Kis foxterrierem ilyenkor közibük rohant, én pedig mellette álltam, kezemben hatalmas husánggal és agyoncsaptam őket, amikor megint föl akartak szaladni a pillérre. Egész tömeget pusztítottam ki ilyen módon. Sokkal jobb tréfa volt azonban revolverrel lövöldözni rájuk, amikor ott hemzsegtek a fal párkányzatán, az „atap” alatt és szemtelenül rámbámultak. Ez a gyakorlat csakugyan jót tett céllövő képességeimnek. De ezután eljött a nagy nap, amely a bennszülöttek szemében a varázslók nimbuszával ruházott föl.


Korabeli maláj gumiültetvény

Gumiültetvényen

Az egész telepet, beleértve az én házamat is, egyetlen nagy kút látta el vízzel, amely kerek volt és mély és amelyen hatalmas repedések mutatkoztak a föld felé néző oldalon, a víz és a talaj felszíne között. Egy reggel éppen egyedül ültem a reggelinél, amikor pokoli zűrzavart és kiabálást hallok irodám ajtaja előtt. A férfiak egyszerre ordítoztak és a nők panaszos kórusa kísérte őket. Dühösen rohantam ki, hogy megtudakoljam ennek a hajnali közjátéknak eredetét. Egy tamil kuli jajgatva feküdt a földön. Vagy kétszáz honfitársa állotta körül, panaszkodva, magyarázva, könyörögve. Egy csoport maláji és háztartásom egész kínai személyzete itt volt már, hogy tanácsokat osztogasson és hogy el ne mulassza a tragédia végét. A szerencsétlen flótást kígyó marta meg. A felizgatott, vad tömeg foszlányokban és töredékekben, de főleg ellentmondásokban, végre elmondta a történetet. Egy kobra volt, egy óriás-kobra. Ott tanyázik a kútban. Oda rakta a fészkét a repedésekbe, az oldalon. Nősténykígyó. Tojásokat is fog rakni és nemsokára tele lesz minden fiatal kígyókkal. A kutat nem szabad megközelíteni. Armagamot már megharapta. Az úrnak azonnal új kutat kell csináltatnia. 


Lenin levele

és a magyar fordítás

A telepi ápoló segítségével felszúrtam a flótás lábán a két csöpp, kék pontocskát, fertőtlenítettem a sebet, adtam neki egy üveg gint és ökrös szekéren beküldtem a tizenkét mérföldnyi távolságra lévő kórházba. (Szerencsésen fel is gyógyult!) Ezután két tamil „kengany” és a maláj felügyelő kíséretében elmentem megvizsgálni a kutat. Puskám még Port Dicksonban volt, ismétlő fegyveremet a jelebui kerületi főnöknek kölcsönöztem. Egyetlen védelmem a patkányölő pisztoly volt. A kút körül néma csönd fogadott. A tamil „kengany” rámutatott a nyílásra, amely valami nyolc láb mély lehetett, - ide építette a kobra a lakását. A maláji felügyelő hosszú bambuszfejszével kalapált a nyílás bejárata körül. Az élet néha gyorsabban pereg, mint a mozi. Sziszegés hallatszott, mintha figyelmeztetés akarna lenni. A nyílásban egy fekete kígyófej jelent meg, fenyegetően és méltatlankodva emelkedett a magasba, úgy hogy társaim jobbnak látták menteni az irhájukat. Óvatosan célbavettem, elsütöttem a ravaszt és ugyancsak hátraugrottam. A kútban valami mozgott, aztán megint csönd lett. A fején találtam a kobrát. Halálküzdelmében fészkéből belepottyant a vízbe. Varázslótudományom áldozatát közszemlére bocsátottam és mindenki szent tisztelettel csodálta. Hírnevem meg volt alapítva. Ettől kezdve bátran elmehettem mindenhová.


A fiatal Lockhart

Munkások a gumiültetvényen

Ez volt a szerencsém. A Serembanba és a civilizációba vezető legközelebbi út egy kínai bányászfalun vitt keresztül, amely hírhedt rablófészek volt. Pénztárosomat egyszer elfogták ezek a „kheh” deszperádók és mivel rendkívül kellemetlenül érintette őket táskájának sovány tartalma, lemetszették az ujját, hogy legalább fáradság nélkül juthassanak a gyűrűjéhez.

Ilyen veszedelmeknek én nem voltam kitéve. Mindenki jól tudta a bányászfaluban, hogy
1. első lövésre leterítem a patkányokat és kobrákat,
2. sohase utazom pisztoly nélkül és végül
3. soha sincs nálam pénz."


Moszkvai látkép (1918)

Lenin beszédet mond Moszkvában

Furcsa és izgalmas kötet Lockhart műve. A szerző fiatalkori maláj ültetvényen töltött éveit és kényszerű gyors távozásának történetét rendkívül élvezetes, sokszor tragikomikus stílusban meséli el, amely megalapozza az olvasó érdeklődését a későbbi történésekre. Oroszországba aztán alkonzulként érkezik a világháború küszöbén, akkor, amikor már a diplomaták látták a közelgő világháború sötétlő felhőit. Lockhart művében hiteles korrajzot ad a békebeli, a világháborús és a forradalmi Oroszországról egyaránt. Az orosz összeomlástól egészen a szovjeturalom kezdetéig van jelen diplomataként az országban, ahol aztán ellenforradalmi tevékenység miatt börtönbe zárják. A könyv elsősorban egy önéletrajzi ihletésű mű, amelyben csodás korrajzot kap az olvasó a korabeli Oroszországról, de emellett politikai és kémregényként is megállja a helyét, valamint egy csipetnyit talán útleírásnak is lehet minősíteni. 


Csicserin kiáltványa

Csicserin kiáltványának magyar fordítása

Az eredeti angol nyelvű mű 1932-es megjelenésekor nagy sikert aratott, csakúgy, mint az 1937-es magyar nyelvű kiadás, amely hazai népszerűségét tovább növelte Lockhart személyes budapesti élménybeszámolója is. A szerző műve egy kicsit hasonló, mint Ossendowski néhány politikai regénye. Az ELBIDA projekt tematikájába éppen hogy csak belefér, azonban önálló kötetként nem került volna bemutatásra, hiszen valójában nem útleírás, mivel azonban egy sorozat tagja így helyet kapott a blogban. Határeset jellegétől függetlenül azonban nagyon élvezetes olvasmány, persze csak annak, akit érdekel ez a kicsit szövevényes, sokszor furcsa politikai számításokkal átszőtt világ, egy olyan időszakban, amikor napról-napra változott mind az orosz belpolitikai, mind a világpolitikai helyzet is.