2017. június 30., péntek

Az éjféli nap országában - Svédország

A távoli Japán után érkezzen a hűvös Svédország az ELBIDA projektben. Egy személyes kedvenc, Vértesi Károly „Az éjféli nap országában” című művének első könyve, a Svédországról szóló fog most következni. Több szempontból is érdekes könyvről, azaz pontosabban könyvekről beszélünk. Két azonos kinézetű és című könyvről (csak alcímében tér el) van szó, szinte mintha egy kétkötetes mű lenne, azonban mégis két külön műről beszélünk. Az első könyv Svédországot, míg a második, szomszédját Norvégiát mutatja be. Ami miatt e két könyv igen különleges az a benne található színes képanyag. A Svédországot bemutató első mű, 1904-ben jelent meg Budapesten, a Szilágyi Béla könyvkereskedés gondozásban. A csodás művet Zomboron a Bittermann Nándor és Fia könyv- és kőnyomdájában nyomtatták. A 215 oldalas műben összesen 17 színes azaz „színnyomatú” kép található. A könyv végén Vértesi Károly összes megjelent művéről is találhatunk összefoglalót, valamit több korabeli reklámot, köztük több svéd bank, áruház, utazási iroda és egy gyógyfürdő reklámját is.





Vértesi Károly ügyvéd és útirajzíró 1843. október 22.-én született Zomborban, Virter Ferenc városi főjegyző és militicsi Czintula Fáni fiaként. Virter családi nevét 1885-ben változtatta Vértesire. Zomborban alreáliskolában tanult, majd a gimnázium négy alsó osztályát Baján, a felsőbbeket Pécsen végezte. Kalocsára ment ahol három évig teológiai tanfolyamra járt, ahol megtanulta az olasz, francia és dalmát nyelveket. A budapesti egyetemen jogot végzett. Megyéje tiszteletbeli aljegyzőjévé, majd tiszteletbeli főügyészévé választották. 1872-ben ügyvédi oklevelet nyert és 1887-ig Zomborban, 1894-ig Budapesten, azután ismét Zomborban folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1871-1881-ig a zombori takarékpénztár titkára volt, majd 1889-től a választmányi tagja. A zombori polgári kaszinó jegyzője később pedig ügyésze volt az 1870-es években. 1902-1907-ig a zombori ügyvéd-egylet elnöke, majd az ügyvédi kamara választmányi tagja. 1902-1905-ig az Iparoskör elnöke. 1905-ben megszervezte a bács-bodrog-megyei irodalmi társaságot, melynek elnöke lett. Egész Európát beutazta, aztán minden útjáról megjelentett egy könyvet. Útirajz író munkássága lenyűgöző. 1917. február 22.-én, 74 éves korában, Budapesten halt meg.

Részlet a könyvből:

„Nagyban és egészben véve, ismételve mondva, irigylésreméltó boldog ország, melynek nincsen államadóssága s fejlett vasipara dacára sem gyártanak mindig uj szerkezetü puskát, ágyut, s igy nem nyeli el a nép jövedelmének felét az állam. Agyából fakadt nemes szárnyalásu beszédében, szellemi és testi ereje feszességében, körüljáratván tekintetét, azt mondta a király, drottningholmi nyári lakában az irók és ujságiróknak: „Nagyhatalmi állásra nem törekszünk, csak a civilizációt akarjuk.” Hidegen latoló ész, világosan látó ember.

Az erdőben. Flatbröd

Gig

Kikötő. Nemzeti museum

A katona sors, nem olyan kemény sors mint másutt. Azt hiszem, hogy hadseregüknek nincsenek – hagyományai. Oldalfegyvert nem viselnek szolgálaton kívül. A sorok ugy is biztos irányban fejlődnek, ha a katonáskodással csak három hónapig vonják el a munkaerőt az országtól, szeretőiket a lányoktól. Ezenkivül, bár 18 évi a katonai kötelezettség, béke idején senkit sem hivnak be gyakorlatra, - melyen olykor a vaktöltés is talál. Minek is volna az a sok gyakorlat? A nemzeti szellemet és önérzetet kell fejleszteni, ez viszi előre a katonát. Idegen érdekekért miért harcoljon, ontsa vérét? Az adózó polgárok fölött ne legyen urrá, keressen kenyeret, ne herdálja el a javait és ne fogyassza azután a közvagyont. Így a katonaságtól sokkal kevesebb allure-öket hoznak. Így kerül a nemzeti jólét szélesebb alapra, ha megszünik a háboru lidércnyomása. Mennyi munkaerő marad ezáltal megtakaritva! Ugyis „háboruban a siker fölött kétharmad részben mindig az erkölcsi rugó határoz.” Megmondta ezt emlékirataiban I. Napoleon, Szt. Ilona-szigeten.

Bern szalonja (Stockholm)

Lovagház és a csatorna (Stockholm)

Károly ut

A nép meg van kimélve az adócséptől, mert a jövedelmi adó egy százalékban van megállapitva, sőt 500 koronáig terjedő, mint a mérvvonal alatt álló jövedelem, az adózás alól teljesen fel van mentve. Félszeg politika nem rakja meg őket közterhekkel, nem rak rájuk bilincseket; nagyhatalmi állás sem súlyosodik a nemzet teherképtelen vállaira, nem teremt náluk ágyuterhes világot. Nem aggasztja őket a keleti kérdés minduntalan való fölvetése. A világbéke megóvásának hivei, a be nem avatkozás elvének a követői. Mennek is előre!

A királyi kert (Stockholm)

A királyi palota Skeppsholm felől (Stockholm)

Salzjöbaden

Az utolsó királykoronázás sem került az országnak pénzébe. II. Oszkár svéd- és norvég király a saját költségén koronáztatta meg magát Stockholmban és Throndhjemben. Melyik királynak van népe iránt ilyen melegen érző szive, atyáskodó érzése?!

Dalekarliai leány Rattvik vidékéről

Dalekarliai leány Rattvik vidékéről

Erőviszonyoknak nem lévén felbillenése, összetudják tartani a szerzeményt, öregség idejére is együtt marad az. Nem verik el kicsiny anyagi erejüket, sőt silány földben is kihajt náluk a gazdasági erő. Uradalmak nem olvadoznak fel a pezsgőben. Ez a kedvtellés sok pénzt emészt fel. Nincs heves vér, nincs bőkezüség. Szinjózanságra törekszenek, a korcsmai vigalmak nem kedvelik. A földadó a jövedelmi adónál is kisebb, nem lesz züllött a gazdasági helyzetük, társadalmi életünk nincs lebilincselve. A községi adóval sok jót tesznek, közhasznu intézményeket honositanak meg és áldásos cselekedeteket művelnek iskolák felállitásával. Kisiskola, népiskola, (állandó és mozgó) ezeken kívül a szakiskolák, felsőbb iskolák és a két egyetem. A hol annyi az iskola, ott sok a tanult fej, világitó agy s csak elvétve fordul elő az irástudatlan. A hol néptanitók járják be a majorságokat s hirdetik a tudomány-, hazafiság-, vallás igéit, ott feleslegessé válik a rendőrség látogatása. Öröm tölti el szivünket mindezek láttára, hallatára.

A Drottningholmi királyi kastély

Részlet a Djurgardenből 

Nemzeti tánc

Egy vallás, egy nemzetiség. Vallási súrlódás nincs, itt nagyobb szeretettel ölelik át egymást az emberek. Vasárnaponként tömegesen, egész nagy csolnakkal mennek a templomba. Ezer módon bujtogatott nemzetiség sincs, tehát ezek vad haragu kötekedése sem fordulhat elő. Mennyire emészti ez másutt az ország erejét, fullasztja az emberek torkát, jól tudjuk. Eszembe jut a kilenc nemzetiségü Ausztria, melyről Gortschakoff mondta, hogy „az nem állam, csak kormány.” A lakósság kilencvenkilenc és fél százaléka svéd s a bevándorlók csekély hányada, egyszerü polgári józansággal megbecsüli az országot, mely födél alá fogadja, kenyérrel jól tartja. Szeretetért nem fizetnek gyűlölettel. Nem igy nálunk, a hol egy megyének több részén is összeér a nemzetiség. A rakoncátlan nemzetiségek, politikai rajongók még magyar gyűlöletet is büntetlenül szítanak. Hát még a horvátok, kiket teremtett viszonyukban, minden cselekedetükben a nemzeti nagyra törekvés indulata vezérel, mondjuk rosszul irányit.” 

Míg a tóban halak laknak...

Göta-csatornai részlet

Mennek a templomba

Vértesi Károly művei olvasói és gyűjtői szempontból is rendkívül izgalmasak. Olvasóként lebilincselő stílusa és igényes tartalma fogott meg, gyűjtőként pedig az a kihívás, amely néhány Vértesi kötet beszerzésével jár. Szerencsémre több kötete már a polcon várja sorát, hogy a blogban megjelenjen, ugyanakkor van olyan műve, amelyekkel még nem találkoztam soha. A jelen bejegyzésben bemutatott „Az éjféli nap országában” című kötet, Svédországgal foglalkozó része is ritka kötetnek mondható, bár ha pusztán a két északi országgal foglalkozó Vértesi kötetet hasonlítjuk össze, akkor a Norvégiáról szóló még inkább ritka, mint a jelen mű. Ez esetben azonban szerencsére az interneten a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában elérhető online formában az ebben a bejegyzésben bemutatott Vértesi mű, így ott ingyenesen elolvasható.

Korabeli reklámok

Korabeli reklámok

Svédország sok szempontból irigylésre méltó helyzetben van napjainkban és nem volt ez másképpen Vértesi idejében sem. Olvasva a könyvet egyre inkább megerősödött bennem az az érzés, hogy ez nem a szerencsének vagy a véletlennek köszönhető csupán. Rendkívül fegyelmezett, józan és higgadt nép a svéd, híján minden olyan viselkedésnek és attitűdnek, amely egy országot bajba vagy csődbe sodorhat. Sokszor kicsit olyan érzésem volt, ahogy a kezemben tartottam ezt az apró könyvet és olvastam, mintha egy Hollywoodban írt meseszerű történetet olvasnék, ugyanakkor a szerző utazása óta eltelt több mint 100 év, és beigazolódott, hogy a Vértesi által látottak és tapasztaltak meg is hozták az eredményüket az országnak. A szerző Svédországból tovább utazott Norvégiába, amely országról aztán következő útikönyve szól. Nem szoktam a blogban egy szerzőtől több művet gyors egymásutánban bemutatni csak kivételes esetben. Nos, ez egy ilyen eset lesz. Az ELBIDA projektben a következő bejegyzésben folytatjuk Vértesi Károly északi utazásának bemutatását, követjük tehát őt "Norvégországba". 





2017. június 27., kedd

Japán két arca

Dr. Keöpe Viktor neve nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára, hiszen a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat feldolgozása során a szerző 3 kötetét is bemutattam a blogban. 1913-1914-ben ázsiai utazását Ceylonban kezdte, majd innen Jáva szigetére utazott, aztán Szingapúr és Hong-Kong érintésével érkezik Kínába. Eddig bemutatott művei is e helyszínekről szóltak, sorrendben Ceylonról, Jáva szigetéről és Kínáról. Kínából aztán Japánba utazott, majd Szibérián keresztül tért haza. A „Japán két arca” című most bemutatott művében Japánban szerzett élményeit meséli el a tőle megszokott lebilincselő stílusban. A kötet 1943-ban jelent meg Budapesten a Vörösváry Könyvkiadó gondozásában.  A mű összesen 207 oldal és számos fénykép található benne, amelyek közül néhányat a szerző, Fritz Henle: „Das ist Japan” című művéből „kölcsönzött”. Dr. Keöpe Viktorról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben „Cejlon, az éden szigete” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.


Az 1943-ban megjelent kötet borítója


Díszes könybelső


Részlet a könyvből:

„A gésák – nem tévesztendők össze a josivara lakóival – hivatása, hogy zenével, énekkel, tánccal szórakoztassák a vendégeket. Gésaiskolákban éneket, zenét, táncot, verselést történelmet, festészetet, kínai szépírást, virágelrendezést, teaszertartást, versírást, angol nyelvet, stb. tanulnak. Megfelelő egyezség után a házhoz is eljönnek. A gésákat bérelni lehet és óraszámra fizetik őket. Természetesen olyan országban, ahol a nő, amíg férjhez nem megy, teljesen szabad, ott a gésa is teljes függetlenséget élvez. De azért a gésának is, mint minden nőnek legfőbb célja, hogy férjhez menjen. Ha ezt elérte, hű feleség, aki egész idejét, életét férjének és családjának szenteli.


A hirosaki-i daimjó várkastély

A Fuzsi-jáma hólepte orma

Tavaszi szántás a hegyvidéken

A házasságot a legtöbb esetben a szülők vagy valamelyik jóbarát készíti elő. Amikor a szülők már megegyeztek, akkor következik a fiatalok megismerkedése. Rendesen valamelyik teaházban vagy színházban történik az első találkozás. Ha megtetszenek egymásnak, úgy másnap kölcsönösen ajándékot küldenek. A házasság előtti udvarlás Japánban ismeretlen. A szerelemnek nincsen sok szava.


A Szakuradzsima nyugati kráterének kitörése

A Japán Beltenger

Sziklasziget a partok közelében

Egy pillanat alatt elővarázsolt hálószoba

Az ismerkedést csakhamar követi az esküvő. A menyasszonyt felöltöztetik. Hosszú, fehér, uszályos kimonót ölt magára, dereka köré pipacspiros obit köt, fejére fehér kendőből fejdíszt helyez. A mennyasszony beleül a fehér palankinba és vőlegénye házába megy. Itt már összegyűlt az egész rokonság. Közös csészéből megisznak három csésze szakét, - meleg rizspálinkát – és megvolt az esküvő. Érdekes, hogy Japánban is, mint Kínában a fehér a gyász színe és mégis az esküvőn, az eljövendő boldogság küszöbén fehér ruhát visel a menyasszony, sőt még a palankin is fehér, szakasztott mása a temetkezési palankinnak. A fehér szín azt jelképezi, hogy a leány asszony korában már csak férjének és férje családjának tartozik engedelmességgel, szülei, családja részére ettől a naptól kezdve meghalt.


Diáklányok nemzeti viseletben

Táncosnők felvonulása

A szalmaköpeny is nagyszerűen véd

Nők seprik az utcát

Ne gondoljuk, hogy ezek a nagy belső vonzalom nélkül kötött házasságok szerencsétlenek. A nőt már kora ifjúságától arra nevelik, hogy legfőbb és legelső kötelessége az engedelmesség, a tűrés, ha kell a szenvedés. Engedelmeskednie kell szüleinek, bátyjának, majd – de még sokkal fokozottabb mértékben – férjének és ha az meghalna férje családjának.


A kóbel daibucu

Az Arany pavillon Kjotóban, előtte kőlámpás

Imádkoznak

A japán asszonynak a gyermeknevelésen kívül egyetlen feladata, hogy férjét minél tökéletesebben kiszolgálja. A jólnevelt nő nem eszik férje asztalánál, az utcán csak mögötte lépked és alázatosan leborul, ha ura hazaérkezik. Az asszonyok nehéz testi munkát is végeznek: a rizsföldeken dolgoznak, köveket cipelnek, a hajókra szenet hordanak. Ezt kisebb kikötőkben még ma is látni. A szenesbárka és a hajó közé pallót fektetnek, az asszonyok egyforma távolságra ráállanak, a kosarakat kézről-kézre adják, míg a szén a kompról bevándorol a hajó belsejébe. Közben egyhangú, kezdetleges dalt énekelnek.


Szent kapu a tengerben, Mijazsima

Szent berek Kamakurában

A gyermekek temploma Kóbéban

A mi nőkkel szembeni lovagi hódolatunk itt teljesen ismeretlen. A japán férfi a primitív népek nyers erőtörvényei szerint a nővel többé-kevésbé rabnő módjára bánik. Japánban a nő nem egyenrangú a férfival, szabadsága asszonykorában messze elmarad az európai asszonyokétól. Minálunk a leány férjhezmenetele által lett nagykorúvá, önállóvá, - ott ennek éppen az ellenkezője áll. Egy ősrégi törvény ezt így fejezte ki: „A nő úgy tekintsen az urára, mint az égi hatalmasságra és sohase fáradjon el azon igyekezni, hogy hogyan lehetne még engedelmesebb, hasznosabb, szorgalmasabb.”


A negyvenhét ronin sírja Tókjóban

A kamakurai daibucu

Tókjó azaz Tokió térképe

A japán férfi különben sem bánik mindig éppen a legszelídebben feleségével. Azt a saját szememmel láttam, hogy míg az asszonyok a hátukon hordták föl a nehéz köveket a hegyoldalba, a férfiak kényelmesen letelepedtek az út szélére és úgy szívták apró kis pipáikat. Az egyik még rá is förmedt feleségére, mert egy percre pihenni merészkedett. Különösen régi időben volt korlátlan a férfi hatalma: feleségét akár meg is ölhette. Ma ez már nem lehetséges, de ehelyett könnyen elválhat. Többek között válási ok az asszony meddősége, engedetlensége, féltékenysége és a fecsegés. Ennyi válóok közül csak akad egy, amelyik használható! – Szinte természetes, hogy a váláshoz csakis a férfinek van joga!”  


A Vörös-híd Nikkóban

A Hadiisten temploma

Nyilazás

Japánról számtalan különleges útleírás született. Dr. Keöpe Viktor bemutatott műve, egy kiemelkedő példája ezeknek. Japán rejtélyes ország és vonzó úti cél volt a kor utazóinak. 1867-ben a Tokugava-sógunátus összeomlása után megalakult a Meidzsi szövetségi kormány. Japán ekkor nyitotta meg kapuit a világ többi része előtt és kezdte meg a nyugati kultúra adaptálását és a katonai hatalom erősítése érdekében folytatott iparosítást. A Meidzsi Birodalom idején néhány évtized alatt több változás történt a nyugati mintájú fejlődésben, mint azelőtt évszázadokon keresztül. Dr. Keöpe Viktor ennek a rohamos fejlődésnek az okára keresi a választ könyvében, ahogy írja: „Napjainkban Kórea, Mandzsúria meghódítása után, kultúrájának bölcsőjét, az ősrégi, óriási Kínai Birodalmat is nagy részében bekapcsolta életterébe. Már hatodik éve folyik a nehéz küzdelem és most az Újvilág leghatalmasabb birodalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak is oda vetette a kesztyűt. Ezt az óriási teljesítményt látva, az ember önkéntelenül is keresi a magyarázatot, szeretné a titkot megfejteni, hogy mik voltak azok a mozgató erők, azok a rejtett rugók, amelyek páratlan előretörését lehetővé tették.” A választ a szerző több dologban vélte felfedezni. Egyrészről a japán embernek esetében nem az egyén, a fő a fontos, hanem sokkal inkább a család és a nemzet. Ez a fajta alázat sok területen hihetetlen teljesítményt eredményezett az országban. Másrészről a japán ember a szerző szerint nem ismeri az érzelgősséget, így a nemzet céljainak az elérése érdekében, megalkuvás nélkül, céltudatosan és rendkívül bátran teszik a dolgukat. Mindez fegyelmezettséggel is párosul, amely többek között a közvagyon felhasználása kapcsán is igaz, így gyors ütemű és hatékony volt az ország gazdasági megerősödése.


Botvívás

Birkózás

Judó

A fejlődésnek köszönhetően szinte „amerikai ütemben rohan az élet” az országban, mindeközben telis-tele van az hagyományokkal és tradíciókkal is. A modern és az ősi kettőssége, valamint a benne élő emberek teszik oly különlegessé ezt az országot. Keöpe Viktor a tőle már megszokott lebilincselő stílusban ír minderről. Az ELBIDA projekt alapját képező gyűjteményben több Japánnal foglalkozó és azt bemutató csodás könyv van, melyek közül Keöpe műve egy igazán izgalmas és érdekes kötet, melyet jó szívvel ajánlok mindenkinek.