2017. június 15., csütörtök

Amerikai utazásom

Az ELBIDA projektben eddig bemutatott legtöbb mű az 1900-as évekből való. Persze volt egy-két kivétel is. Zádori János „Spanyol út” című műve, mely az eddig itt bemutatott legrégibb kötet, például 1869-ben jelent meg. A blogban most bemutatásra kerülő „Amerikai utazásom” című, Nendtvich Károly által írott mű, a legrégibb kötet címet veszi el Zádori művétől. A szerző 1855-ben utazik Amerikába, Kárász Imre és Csernovics Arzén társaságában. Az utazás során Észak-Amerika jelentős részét beutazzák, melyről aztán a hazaérkezésüket követően Nendtvich Károly írja meg lebilincselő úti beszámolóját. A könyv 1858-ban jelent meg Pesten, Heckenast Gusztáv kiadásában, két kötetben, összesen 556 oldal terjedelemben. A műben három kőrajz és egy földabrosz (térkép) található. A szerző a művet két útitársának ajánlotta.

A kétkötetes mű egybekötve





  
Cserkúti Nendtvich Károly Miksa kémikus, egyetemi tanár 1811. december 31-én született Pécsen, gyógyszerész családban. Középiskoláit Késmárkon és Pécsen végezte, majd a pesti orvostudományi karon kezdte orvosi tanulmányait. 1836-ban avatták orvosdoktorrá. Az egyetem befejezése után a kémiai és botanikai tanszéken maradt tanársegédként egészen 1840-ig. A tanszék professzorának, Schuster Jánosnak halála után, megpályázta a professzorságot, de eredménytelenül. Tevékeny részese volt a korabeli reformmozgalmaknak és jelentős szerepe volt hazánk kulturális fejlődésében is. 1841. május 28.-án részt vett a magyar királyi természettudományi társulat megalakításában, amelynek választmányi tagja és a kémiai szaküléseknek elnöke is volt. 1845-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1843-1847-ig Kossuth Lajos felhívására vasárnaponként az iparosok részére magyar és német nyelven népszerű vegytan előadásokat tartott. 1847. október 24. kinevezték a József-Műegyetem vegytan tanárának. Minthogy előadásait nem tudta rögtön megkezdeni, tanulmányainak és ismereteinek kiegészítése érdekében Németországi útra ment. 

A Dacota Észak-Amerikai Industörzs fönökei a békepipával

A szerzői ajánlása útitársainak

Az 1848-as események Berlinben érik, majd hazahívják, hogy tartson előadásokat kémiából az egyetemen. 1848. április 4-én Nendtvich tartotta az első kémiai előadást hazánkban magyar nyelven. Az oktatásnak Windischgrätz bevonulása vetett véget. Midőn a magyarok visszafoglalták Budát, ismét visszahelyezték előbbi állásába, azonban a világosi fegyverletétel után Haynau elbocsájtotta hivatalából és hadi törvényszék elé állították, ahol büntetésként egy évi fizetésétől megfosztották. 1850-ben Geringer ismét visszahelyezte a műegyetemi tanszékére, ahol ekkor az előadásokat németül tartotta. 1855-ben utazást tett Kárász Imre és Csernovics Arzén társaságában Amerikába, hol az észak-amerikai államok nagy részét bejárta. 1857-ben a József-Műegyetem kémia tanára lett. Az intézet 1873-ig maradt Budán majd Pauler Tivadar miniszter Pestre helyezte át. 1881-ben élete 70. évének alkalmából, midőn nyugalomba vonult, a magyar kormány a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki, amellyel nemesi címet is kapott, így lett Cserkúti. Még ebben az évben Pécs városának díszpolgára lesz. 1884–1887-ig országgyűlési képviselő volt. 1889-ben ismét nagyobb útra vállalkozott: Olaszországon át Tunéziába, majd Algériába utazott, ahonnét Spanyolországon át jött haza. Úti élményeit a Budapesti Szemlében „Három hónap Afrikában” címmel tette közzé. 1892. július 5-én halt meg, 81 éves korában, Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Az europaiak igen gyakran azt vetik az amerikaiak szemére, hogy anyagi utáni sovárgásuk miatt a természet szépsége s kellemei iránt egészen részvétlenek s érzéketlenek. A mit Amerikában láttam és hallottam, mindaz meghazudtolja ezen állítást. Az igaz, hogy az amerikai nem tartozik azon ábrándosan fellengző lelkek közé, kik minden sziklaorom, minden rombadölt váromladék s minden virágdús ligetek közt csergedező patak morajára őrjöngésbe esnek; az igaz, hogy hasonszenvi adagok legkisebb hatást sem gyakorolnak erős természetére: de azért a valódi természeti szépségek iránt nagyon is érzékeny.

Philadelphia az 1850-es években

Olajkutak Észak-Amerikában az 1850-es években

New Orleans-i rakodó az 1850-es években

Évenként sok ezeren zarándokolnak a Niagara zuhatagához, hogy ezen csudás természeti tüneményt bámulhassák, s hol még 50 év előtt széltében hosszában sürü, áthatlan őserdők boriták a vidéket, hol a veres bőrü indiánus a lakhatlan erdők fölötti háboritlan uralmát legfeljebb is az amerikai bivalyal és a canadai farkassal osztá meg: ott most nagy, szabályozott városok emelkednek pompás s kényelmes szállodáikkal; mindenfelé vasúthálózat szeldeli a vidéket, melyen az év kies részeiben ezer meg ezer utazó vándorol e zuhataghoz , hogy az évezredek óta egyforma méltósággal zuhogó Niagara eséseiben gyönyörködtethesse szemét. Niagarában mindenről gondoskodva van, a mit csak a kényelem igényelhet, minden nézpont ki van szemelve, melyről a zuhatag más alakban tünhetik fel; különösen semmi sincs elmulasztva, hogy a zuhatagot minél szebb világban, minél nagyszerübb változatosságban lehessen szemlélni.

Terrapin Tower

Niagara vízesés az 1850-es években
   
A Niagarát két ágra szakasztó kis Goáth szigetre az amerikai oldalról egy hid visz. Ez a sziget valamely Porter nevü orvos tulajdona, ki a zuhatag szélére, a parttól néhány ölnyi távolra egy tornyot épittetett, melyet a folyam smaragdszin hullámai csapdosnak. Ezen toronyból nemcsak a lezuhogó folyam örvényébe beláthatni, hanem az egész vidéket ellátja az ember, mely ugyan nem nagy változatossággal kinálkozik, s azonkívül a folyam nagy részét, mely, mielőtt az örvénybe zuhogna, tómódra terül el.

Franklin Pierce az Egyesült Államok 14. elnöke

Illinois-i látkép az 1850-es évekből

A folyamatosan fejlődő vasút 

A szigetbe léptekor tartozik minden utazó 15 cents díjt fizetni, a miért is joga van a még nagyon elhanyagolt, s nagy részint őseredeti vadonságában álló szigetben fel s alá járni, és a toronyba felmenni. Könnyü a szigetlátogató utazók számát kiszámitni, miután tudjuk, hogy annak tulajdonosa ezen dijból évenként 20,000 doll. jövedelmet huz. E szerint 133,333 utazó látogatja meg évenként a Goath szigetet.

The Maid of the Mist nevű hajó a Niagara vízesésnél

A kor jellegzetes gőzhajó típusa

Az amerikai parton egy fedezetes folyosón 200 lépcső vezet le a folyam 160 lábnyi mély partjához. Innen csónakokon járnak az átelleni (canadai) partra, mely közben az amerikai zuhatagot feje fölött látja az ember leömleni. Itt köt ki továbbá minden második órában egy kis gőzös (the Maid of the Mist, a köd szüz leánya), mely a mintegy angol mérfölddel feljebb fekvő lánczhidtól indulván ki, különböző állomásokon utazókat szed fel, kik elég bátorsággal birnak a zuhatag alá oly messzire behaladni, a mennyire csak lehet, a nélkül, hogy magukad a legnagyobb életveszélynek tennék ki. Számos amerikai ur és hölgy társaságában én is megtettem ezt az utat, s azokkal együtt tetőtől talpig ruggyantába (kaucsuk) öltözvén, utra keltem a társasággal Poseidon vadon országába, hol az ősidőktől fogva vad morajjal zuhogó hullámok veszélv s halállal fenyegetnek minden élő lényt, ki vigyázatlanul közelükbe hatolni vakmerősködik. Szorosan az amerikai zuhatag mellett vitt el útunk, melynek hullámai magasan zuhogtak alá fejünk fölött, ezután a lópatkó félkörébe, a tejfehér s fenekestől felkavargó tajtékhullámok közepébe hatolván, megfürödtünk a Niagara zuhatagának sürü, ködszerü esőjében, s miután hajónk egy félkört irt le, sebesen megfordulván, a canadai part hosszában ismét az amerikai parton levő kikötőbe vitorlázott. Ez az egész kirándulás legfeljebb félóráig tartott.

Cleveland az 1850-es években

Chicago az 1850-es években

Boston az 1850-es években
  
Igen érdekes látvány azon függő hid is, mely a két zuhatagon mintegy másfél angol mérfölddel alább az itt nagyon összeszorult folyam két partját egybe köti. Ez tulajdonkép nem is láncz-, hanem dróthid, mely 800' hosszu, 40' széles és 230' magasan lebeg a folyam szine fölött. Ennek közönséges kocsijárása fölött három ölnyi magasságban nyulik át a szinvonal, melyen a gőzkocsi Canadába, s onnan vissza az alatta járó kocsik és gyalogok feje fölött robogva jön s megy.”

A Baltimore-Ohio vasútvonal átadása

Az Egyesült Államok térképe 1855-ből


Nendtvich Károly műve egy igazi kordokumentum. Bár a szerző nem egy híres utazó volt, sokkal inkább a kémia tudományának területén elért eredményei miatt lett ismert, mégis két komoly utazásáról is izgalmas beszámolót írt. Könyv formájában csak az amerikai útjáról szóló műve jelent meg, míg a másik utazásának (észak-afrikai) leirata a Budapesti Szemlében jelent meg kizárólag. A bemutatott kötetben a legizgalmasabb, hogy olvasása során bepillantást kapunk az 1850-es évek Amerikájába. Nyelvezete a kornak megfelelő ezért olvasni kicsit furcsa, továbbá a közel 160 éves könyvvel óvatosan is kell bánni. Nendtvich és társai Bostonban indulnak és Philadelphia, Baltimore, Washington, Pittsburg, Cincinnati, Indianapolis, St. Louis, Chicago, Cleveland és Albany érintésével utazzák körbe Észak-Amerikát. Klasszikus útleírás ez, melyben a szerző komplex leírást ad az országról. Bemutatja annak természeti és épített szépségeit, intézményrendszerét, az amerikai társadalmat és a benne élő emberek szokásait és nézeteit valamint a két hónapos utazás személyes élményeit és emócióit is leírja. Talán a legizgalmasabb az a műben, hogy közel 160 éve is hasonló sztereotip gondolatok voltak a magyarokban az amerikaiakkal szemben, mint ma. A szerző a művében több ilyen téves előfeltevést is cáfol, személyes tapasztalatai alapján. Nendtvich műve különleges, izgalmas és ritka kötet, amelyet érdemes és tanulságos mindenkinek elolvasni, nem csak az antik útleírások rajongóinak. Könyv formájában beszerezni persze nem egyszerű és olcsónak sem mondható, azonban szerencsére online felületről letölthető, így könnyen beszerezhető bárki számára a mű, elektronikus formában.