2017. július 27., csütörtök

A Szentföldön

Minap éppen a számítógépemen dolgoztam, háttal a televíziónak, mikor megütötte a fülemet a szentföld szó. Ebben a pillanatban villant belém, hogy több mint egy éve írom a blogot és ezzel a területtel konkrétan foglalkozó kötet még nem került sorra az ELBIDA projektben. Rápillantottam a könyvespolcra és bár van több a Szentföldről szóló csodás útleírás, mégis egyből Erődi Béla könyvén akadt meg a szemem. Nagy kedvencem Erődi, akivel utaztunk már Egyiptomba a fáraók országába, valamint Máltára és Szicíliára is. Harmadik bemutatott műve tehát a „A Szentföldön” címmel megjelent kötet, mely két szentföldi utazás emlékei, tapasztalatai valamint némi szakirodalmi tanulmány alapján született meg 1898. április 10-én, „húsvétvasárnapján”. A könyv végül 1899-ben jelent meg Budapesten a Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Könyvkereskedés kiadásában, összesen 264 oldal terjedelemben. A műben 110 kép és egy térkép található. Erődi Béláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A fáraók országában” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.

Piros keretes második kiadás (1906)


A piros keretes kötésű kötetben található Palesztina térkép

Zöld keretes második kiadás (1906)

A zöld keretes kötésű kötetben található Palesztina térkép

Részlet a könyvből:

„Jeruzsálem utcai élete is érdemes a megfigyelésre, bár a Kelet nagyobb városainak tarkasága itt sem kápráztatja szemeinket és nem ad annyi anyagot a tanulmányozásra, mint Kairó, Konstantinápoly vagy Damaskus. A város nagyon szabálytalanul épült, alig van egy-két utcája, mely egyenes irányban haladna, girbe-görbén, össze-vissza csavarogva, itt-ott megtörve, mennek a rosszul kövezett szűk utcák. Legtöbb utca alagútszerűen vagy egészen vagy részben boltozott. Ezekben az utcákban sötétség vagy félhomály van egész napon át s penészes, dohos a levegő. Komor hangulat, borongás jellemzi egyébként is a várost. Házai nagy kődarabokból vannak összerakva, többnyire vakolatlanok s a befejezetlenség vagy a rombahagyás benyomását teszik az emberre.

A Karmel-hegye

Vízmerő beduinok

Nomád beduinok

A tisztátalanság, talán egész Keleten sehol sem annyira otthonos, mint épen itt. A házakból minden söpredéket, piszkot az utcára öntenek ; a tisztogatást, szemételhordást pedig még nem honosították meg. Itt is, mint Konstantinápolyban, a gazdátlan, csavargó kutyák végzik ezt a tisztet, amennyiben a szemétből a nekik való hulladékot kiszedegetik és felfalják, miközben a marakodás nem épen épületes jelenetében van része a járó-kelőknek, akik a kutyáktól megszállott területen sokszor csak nagy nehezen tudnak maguknak utat törni. A kutyáknak sem való szemét, piszok, állathulla ott rothad az utcákon, elviselhetetlen undorító szaggal, dögleletes bűzzel fertőzve meg a levegőt. Béna koldusok, eltorzított arcú bélpoklosok állják el utunkat, alamizsnáért könyörögve. A bélpoklosok leginkább a török kormány által fentartott sinlőházból jönnek ki koldulni. A kormányon kivül a Herrnhuter-testvérek is tartanak fenn egy Jézus-segély nevű bélpoklos-házat a városon kivül, nem messze a pályaháztól. A bélpoklosság, mely a régi korban igen nagy mértékben pusztított a Szentföldön, különösen a zsidók között, ma kiveszőben van. Jeruzsálemben már alig van több 50 ilyen szánandó teremtésnél. E borzasztó betegség vérbomlásból származó nyavalya, mely nem ragályos, de öröklő természetű. Hosszan tartó borzongással, lázzal jelentkezik, aztán megtámadja és szétroncsolja a nyákhártyákat, csontdaganatok képződnek, fekélyek támadnak az arcon, melyek kigyógyulnak, rút varrókat hagyva hátra, de másutt újra kiütnek. A halló-, látó- és beszélő-szervek szétroncsolódnak s az arc irtózatosan eltorzul. Az elcsúfított és mindenkitől került szerencsétlen betegek néha 20 évig is elnyomorognak ezzel az undorító bajjal.

Ábrahám tölgye Hebronban

Már-szaba kolostora

Ráchel sírja

A Király-sírok 

Itt is, mint Keleten mindenütt, az utcára költöznek ki az emberek házi dolgaikkal, napi foglalkozásukkal. A háziasszony az utcán gyúrja kenyértésztáját, melyből a mi lángosunkhoz hasonló lepényt: süt családjának. Az iparosok, kereskedők az utcára nyiló boltfülkékben magasabb deszka-emelvényen kuporognak és dolgoznak. Csakhogy Jeruzsálem utcai műhelyei és boltjai sem nyújtanak annyi tarka-barka látnivalót, annyi változatosságot, mint Keletnek más városai. Az ipar a legszükségesebb házi cikkekre szorítkozik. Kereskedelme sem annyira gazdag. Bazárjai szegényesek, egyszerűek. Alig találunk bennök valami eredeti terméket, amit innen, szentföldi emlékül magunkkal vihetnénk. Annál érdekesebbek a néptipusok, népviseletek, melyekkel lépten-nyomon találkozunk. Látunk itt tőrül metszett olyan alakokat, mint aminők a Bibliából ismeretesek előttünk, még ruházatuk szabása, szine is szakasztott a régi. Fehér burnuszos, hosszú lándsás beduinok vegyülnek a járó kelők tarka tömegébe. A festői turbánok, s minden szinű kaftánok, cafrangos arab kendők egymásután váltakoznak a nyugati ruházattal. 

Bethlehemi nő

Bethlehemi nők

Arab pórnők

Kenyértésztát gyúró nő Jeruzsálemben

A nők itt is fátyolozva járnak; de fátyoluk kötése egészen elüt a török és egiptomi nőkétől. Feltűnően sok a zsidó, akiknek száma újabb időben nagyon szaporodik. A szefardimok és askenázimok egyaránt szegények, kik leginkább gazdag hitsorsosaik, Montefiore, a Rothschildok alapítványaiból és az Alliance Israelite adományaiból élnek. Sokan csak azért vándorolnak a szent-városba, hogy ott éljék le utolsó napjaikat és oda temetkezhessenek. A Salamon temploma falánál siránkozók között sok magyarországi zsidóval találkoztunk, kik jobbára Felső-Magyarországról valók és hitsorsosaikról sok érdekes dolgot meséltek. A zsidóknak több zsinagógájuk és jóté­konysági intézményük van. Legnevezetesebb a Montefiore által alapított nagy szegények-háza, mely a városon kivül van, közel a pályaházhoz, nem messze a Jaffa-kaputól.

Bethlehem

Jeruzsálem képe, az előtérben Szent-Anna temploma

A zsidók siránkozásának fala

A Szent-szikla (Esz-szakhra)

A keresztény felekezetek között a görög-keleti egyház a leghatalmasabb. Már a kereszténység első századai óta erővel és szívóssággal terjeszkedik és igyekszik mindent kezére keríteni. Papjai, kik magas fekete süveget hordanak, legnagyobb számban vannak képviselve. Türelmetlen, nyers emberek, kik azonnal tettleges fellépésre is készen állanak. Van közel húsz kolostoruk, vannak fiú- és leányiskoláik, zarándokházuk, kórházuk.

Kubbet Esz-szákhra (Szikla-dóm)

A Coenaculum. Az utolsó vacsora helye

A Szent-sír temploma

Az oroszok is, különösen az utóbbi években, rendkívül tért foglaltak. Az orosz kormány nagy áldozatokkal tartja egyháza papjait, kik sok humánus intézményt alapítottak és tartanak fenn. A Jaffa-kapu előtt és az Olajfák-hegyén levő nagy telepen kivül magában a szent-városban is van zarándokházuk. Archimandrita kormányozza egyházukat.”

Antónia-vára

Ecce-homo-IV a Via Dolorosán 

Krisztus Pilátus előtt

A Damaskus-kapu

Erődi szentföldi útját átszövi a szerző erős vallásos hite. Kimondottan zarándokútként értelmezte saját utazását, melyről így írt: „A Biblia adta meg szentföldi utazásaimra az első serkentést, a bibliai történetek olvasásakor, már zsenge gyermekkoromban, ébredt fel a vágy lelkemben, hogy meglátogassam a Szentföldet. A Bibliával kezemben tettem meg utazá­somat s azzal irtam meg munkámat a Szentföldről”. Érdekes módon a szerző azt ajánlja, hogy amennyiben valaki nem vallásos elhivatottságból indul e területre, hanem csak „egyszerű” turistaként az ne tegye, mert ahhoz, hogy valaki lelkét megérintse a terület szükséges a vallásos hit. Erődi utazása során bejárja Jaffát, Jeruzsálemet, Bethlehemet, Hebront és Szamariát, valamint az itt található jelentős szent helyek mindegyikét.

Az Osztrák-Magyar zarándokház

Ramleh

Beduin a pusztában

Lidda

Erődi kötetének megjelenésekor még kizárólag Palesztina létezett, mint ország. A kötetben található térkép is erről a területről szól, míg ha egy mai azonos területet mutató térképet mellé tennénk, akkor nagyrészt már Izrael államot látnánk rajta. Éppen ez a történelmi léptékben rövid idő alatt bekövetkezett radikális változás az, amely tovább növeli a kötet különlegességét.

Változás a térségben 1946 és 2010 között

A 19. században főként Palesztinában, Európában és Oroszországban felerősödött a cionizmus eszméje. A mozgalom célja a történelmi, ókori zsidó állam helyén újból létrejövő, zsidók által vezetett önálló állam megalapítása volt, valamint a diaszpórában élő zsidóság érdekeinek egységes képviselete. A terv egyik ismert hirdetője a budapesti, német ajkú zsidó családból származó Herzl Tivadar volt, aki 1895-ben fogalmazta meg a Judenstaat című tanulmány első vázlatát. Az anyag eljutott a szétszórtan élő zsidó közösségekhez, ahol széles körű vitát eredményezett, mely hatására 1897-ben összehívták az Első Cionista Világkongresszust a svájci Bázelben. 

Herzl Tivadar

A zsidó közvélemény egy jelentős része akkor még határozottan elutasította a kongresszus céljait, ugyanakkor a Brit Birodalom Külügyminisztériuma egy nem hivatalos nyilatkozatban később már a (az 1917-es Balfour-nyilatkozat) támogatását fejezte ki, egy „nemzeti haza” létrehozásáról Palesztinában. Elindult az „Alija” azaz más néven a hazatelepülési program. A betelepülő zsidóság több hullámban érkezett a szinte teljesen arabok lakta Palesztina területére. A többségi arab lakosság nyomására 1939-ben már a brit kormány nyilatkozatban korlátozta a bevándorlási lehetőségeket, és kilátásba helyezték egy izraeli–arab közös kormányzású független állam létrehozását. Ez az intézkedés tovább mélyítette az arab–izraeli konfliktust. A két nép közötti és a britekkel szembeni feszültség csúcspontja az 1946. július 22-én a palesztinai brit főhadiszállás, a King David Hotel ellen elkövetett 91 halálos áldozatot követelő robbantás volt, amely nagyban hozzájárult az ENSZ 1947-es közgyűlésére kidolgozott és beterjesztett Palesztin rendezési terv elfogadásához. A terv alapján egy arab és egy izraeli állam jött volna létre, míg Jeruzsálem a konfliktusok elkerülése végett ENSZ igazgatás alá került volna. Bár a közgyűlés a javaslatot elfogadta, azóta sem valósult meg, mivel a nemmel szavazó Arab Liga államai az eredmény ellenére sem voltak hajlandóak elfogadni a döntést. 1948. május 14-én kikiáltották a szabad és független Izraelt, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, így kitört az első arab–izraeli háború. A mai napig egy „puskaporos hordó” a régió.

P. Angeli Szál. Ferenc, a Szentföld főbiztosa

Jaffai bazár

Jaffa

A Jordán-folyó

Erődi Béla művében még nem érzékelhető ez a pár évtized múlva mindent felbolygató konfliktus. Sőt a teljes utazás beszámolóját átszövi a vallásos áhítat, melyből még az ateista olvasónak is érzékelhetővé válik a szerző erős istenhite. Mikor először beletekintettem a műbe és olvastam találomra pár sort, kicsit megijedtem, hogy zavaróvá fog válni majd olvasás során ez, de nem így volt. Egyáltalán nem zavaró, sőt talán még egy kis pluszt is ad a leírtakhoz, amely amellett, hogy egy klasszikus útleírás, még a terület földrajzáról és a történetéről is beszámol. Azt gondolom sok embernek egyik kedvenc útleírása lesz a szerző ezen műve, mely jó állapotban nehezen beszerezhető, de a Debreceni Egyetem elektronikus archívumának köszönhetően ez esetben is letölthető és elolvasható elektronikus formában, teljesen ingyen. Erődi Béla immár harmadik művével szerepelt az ELBIDA projektben, de még mindig nem búcsúzunk a szerzőtől, hiszen hamarosan jön a negyedik és egyben utolsó, 1875-ben megjelent, illusztráció nélküli műve a blogban, „Török mozaik” címmel.