Fridtjof Nansen norvég sarkkutató nem ismeretlen a blog rendszeres olvasói számára, hiszen „Éjen és jégen át” című művéről már olvashattak itt az ELBIDA projektben. Jelen bejegyzésben is ő az egyik főszereplő, azonban most csak közvetve. Dr. Jankó János „Grönlandon át hóczipőn” című művét, a magyar szerző, Nansen eredeti műve alapján írta. A mű a norvég sarkkutató híres 1888-as expedíciójának történetét meséli el, mikor is öt társával együtt elsőként szelte át síléccel Grönlandot. Jankó műve 1897-ben Budapesten jelent meg az Eggenberger féle Könyvkereskedés gondozásában, összesen 232 oldal terjedelemben. A műben számos izgalmas, eredeti ábra található illusztrációként. Az egyik szereplőről, Fridtjof Nansenről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Éjen és jégen át” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.
 |
| Az 1897-es kötet borítója |
 |
| Fridtjof Nansen |
Dr. Jankó János földrajz és néprajz tudós 1868. március 13.-án született Pesten. Édesapja, Jankó János a kor ismert festőművésze és karikaturistája volt. Érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott, de nem érzett hivatástudatot az orvosi pálya iránt, s ezért földrajz szakos tanárjelöltként folytatta tanulmányait a bölcsészkaron. Nagy érdeklődést tanúsított a botanika iránt is. Még egyetemi hallgatóként több e tárgyba vágó tanulmányt publikált német és angol szaklapokban. 1888 tavaszán afrikai útra indult. Utazását, cikkeiért kapott honoráriumokból, valamint az ösztöndíjából fedezte. Afrikai kutatásai a Nílus deltájára és annak közvetlen környékére irányultak. Munkája közben hosszan tartó lázzal járó maláriát kapott. Gyógyulása után ismét Afrikába utazott, geológiai tanulmányokat végzett, majd az észak-afrikai kézműves iparról gyűjtött adatokat. 1890-ben doktori oklevelet nyert földrajzból, antropológiából és növénytanból. Még ebben az évben a Magyar Földrajzi Társaság titkárának választotta meg. 1890-1891-ben Anglia és Franciaország föld- és néprajzi intézeteit tanulmányozta. 1894-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának igazgatójává. 1896-ban néprajzi gyűjteményeket tanulmányozott Helsinkiben és Oroszországban. Zichy Jenő harmadik expedíciójának tagjaként 1897-1898-ban a Kaukázustól a Volga deltáig, majd onnan a szibériai Tobolszkig vándorolt, végül az osztjákok szállásterületeire utazott, részben az expedícióval, nagyobb részben attól különválva. Fiatalon, egyik erdélyi gyűjtőútján hunyt el 1902. július 28.-án Borszéken. 34 évesen bekövetkezett halála egy páratlanul termékeny kutatói pályát tört meg. Néprajzi kutatásai során megfigyelte, hogyan halásznak az emberek és feljegyezte a népi halászat hagyományos módszereit. Kutatásainak egyik nagy eredménye, hogy megírta „A magyar halászat eredete” című könyvet. Emlékére a Magyar Néprajzi Társaság 1969-ben Jankó János-díjat alapított, melyet fiatal néprajzkutatóknak adományoznak kiemelkedő tudományos teljesítményük elismeréséül.
Részlet a könyvből:
„Grönlandi a legcsodálatosabb élő népfajták közé tartozik s pompás példát nyujt arra, hogy az ember a természeti viszonyokhoz mennyire alkalmazkodik s ez által a földön mennyire elterjedhet, mert a meddig csak európai ember észak felé felhatolt, mindenütt rátalált ennek a népnek nyomára. A Behring-tengertől Grönlandig mindenütt előfordul, Amerika éjszaki partjain, Alaszkán, a sarki tenger szigetein, Labradorban, Grönlandban, és amennyire különbözik élete módjával, eszközeivel, külső megjelenésével és testalkatával minden más népfajoktól, annyira hasonlít egyik eszkimó-törzs a másikhoz, ha bármekkora távolság is választja el őket egymástól. A Behring-tenger mellékének eszkimója Keleti-Grönland eszkimójával annyira egyezik, hogy nem maradhat kétség bennünk az egy népfajtához való tartozásuk iránt, s e hasonlóság még a nyelvre is kiterjed, mert az alaszkai eszkimó minden nehézség nélkül megérti a grönlandi nyelvét.
 |
| Grönlandon |
 |
| Kajakkal a viharos tengeren |
Az eszkimók nevüket »eszkinmatsik« (nyershúsevök) a mohikánoktól, vagyis az algonkin törzshöz tartozó abenaki indiánoktól kapták; ők maguk innuitnek (embereknek) hívják népüket. Az európaiak ez eszkimókkal, kiket akkortájt skránlingarnak (törpéknek) neveztek, legelőször a normannok idejében jöttek érintkezésbe s valószinüleg akkor, mikor Vörös Erik fölfedezte Grőnlandot. Csak a XVII. században, mikor az európai hajósok Amerikából éjszakra utat kerestek Indiába, ismerték jobban meg az eszkimókat.
 |
| A “hóczipők” |
Eredetükre nézve azonban nagyon eltérők a nézetek. A krónika szerint főfészkük valahol Alaszka belsejében volt, ahol még szárazföldi, nem tengerparti életet éltek; a völgyeken innen jutottak le a tengerig az eszkimók; a XII. században Potamacig és Delawareig (Északamerikában) hatoltak, a XVI. században pedig Grönlandba nyomultak be; a legrégibb időkre nézve a krónika őket Ázsiába helyezi. Nyelvök uralaltáji, tehát ázsiai, s testalkatuk szintén Észak-Ázsia népeinek testalkatához hasonlít, de ethnografiájok egészen sajátságos helyet jelöl ki nekik.
 |
| Grönland keleti partjai a szemhatáron |
Az eszkimó néprajzában három tárgy van, mely eredetét egészen sajátosan világítja meg. Kajakja s annak minden felszerelése, az evezőkkel együtt, továbbá fegyvere: a szigony dárda (harpuna) kétségtelenül az indiánokhoz csatolja őket. Egy tárgy azonban élesen elválasztja az indiánoktól, és ez a kutyáktól vont szán. Az amerikai őslakosság ugyanis — az inkaperuiakat kivéve, akik a lámát teherhordó állatnak használták — állatot soha sem használt teherhordásra, vagy szánvonásra. A szánt és a kutyafogatot tehát az eszkimó Ázsiából vette át s még a kutyának a fajtája is hasonlít a kamcsatkai kutyafajtához; az eszkimó azonban soha sem használ iramszarvast szánja elé s ebben ismét eltér az ázsiai sarki népségektől, de egyezik a kamcsadálokkal. A harmadik eszköz azonban megint olyan, amely az eszkimókat úgy az ázsiai sarki népektől, mint az indiánoktól elválasztja s ez a hajító deszka. Meglepő, hogy ez a leleményes találmány, mely a kar hosszát és erejét növeli, a világon csak igen kevés — mindössze csak három — helyen fordul elő, és pedig Ausztráliában, továbbá az Amazon felső vidékén s végül az eszkimóknál.
 |
| Sverdrup őrt áll a julius 20-iki éjszakán |
Az eszkimók összes száma mintegy 30,000, melyből mintegy 10,000 Grönland nyugati partjain lakik a Farvel-foktól fel északra a Smithsundig. Grönland keleti partjain az é. sz. 66° ig laknak, de gyakran tesznek utazásokat északabbra is mintegy a 70°-ig. A többi 20,000-böl mintegy 3,500 lakik Labradorban, a többiza Amerika partjaitól északra eső jegestengeri szigeteken.
 |
| Az eszkimók kunyhójában Grönland keleti partjain |
Az eszkimók termetre nézve a kicsiny emberekhez tartoznak. E mellett vaskosak, zömökek, széles vállúak, vastag fejüek, kifejlett végtagúak, de kicsiny és szabályos alakkal biró kezűek. Arczuk meglapult s az orr táján behorpadt; pofáik teltek s a lehető legerősebben kiálló csontúak; orruk széles, kicsiny, alig kiálló; szemhéjrésük szűk, fekete szemeik bemélyedtek; szájuk kicsiny, kerek körvonalú, az alsó ajak erős; fogaik szabályosak, de csakhamar a foginyig elkopnak, ama szokás következtében, hogy fogaikat a bőr kikészítésénél segítségül használják. Fekete, szurokszinü hajuk hosszú, kevéssé tömött, durvaszálú. Szakálluk majdnem semmi. Bőrük világos vagy sötétszürke szinü, amelyen keresztül a bőralatti véredényzet vörössége áttünik.
 |
| A grönlandi eszkimók |
Dél-Grönlandban a felső testen madárbörböl készült ruhát — timiák-ot — viselnek, melynek a fejre húzható sapkája is van. Alsó végtagjaikat fókabőrből vagy európai szövetekből készült nadrág takarja, lábukon pedig fókabőrből való csizmafélét hordanak, mely kivülről vízhatlan, mig befelé szőrözetével a harisnyát pótolja. A nők ruhája nagyjában egyező a férfiakéval, csak sapkarésze hiányzik, és a nyakrészt széles gyöngygallér ékíti, a nadrág rövidebb s állati bőrsávokkal tarkán díszített, csizmáik ellenben hosszabbak és a térden felül érnek. A ruházatban szeretik az élénk színeket, s így különösen a piros, kék, ibolya és fehér színeket alkalmazzák. Grönland keleti partjainak eszkimói ugyanúgy ruházkodnak, mint a nyugatiak, de a madárbőr helyett fókabőrt használnak. Otthonában azonban, mint már láttuk, az eszkimó azonnal levetkezik s meztelenül jár, de a nyugati partokon a dán czivilizáczió ezt az ősi — s mindenesetre egészséges — szokást kiszorította, s most már az eszkimó otthon is ruhában jár.
 |
| Átkelés a jéghidakon |
Az eszkimónök hajukat fejők hátsó részén kontyba kötik fel, melyet aztán színes szalaggal kötnek át: a leányok piros szalaggal, a menyecskék kékkel, az özvegyek feketével. Hiúság dolgában különben a grönlandiak egyáltalában nem állnak az európaiak mögött, s ha arról van szó, hogy hajcsomójukat minél magasabbra és merevebbre húzzák ki, a hajat akkor annyira megfeszítik, hogy szinte kitépik különösen a homlok-, halánték- és nyakszirt tájön, a miért is vénségükre rendesen csaknem mind kopaszok.
 |
| A karaván indulása |
A grönlandiak egész élete attól függ, amit a férfi a kajakon fog, a kajak tehát csaknem a legfontosabb szerszám az egész eszkimó háztartásában. A kajaknak faváza van s azt fókabörrel vonják be. Egész hossza 15 láb, szélessége pedig 18—20 hüvelyk, közepén pedig mintegy 5—6 hüvelyk magas. Alja meglehetősen lapos, éle nincs, mellső és hátsó vége azonban elkeskenyedik. A kajak oly könnyű, hogy minden hozzátartozó részével együtt az ember a fején órákig viheti minden fáradtság nélkül a földön. A kajak felső lapján kis kerek nyílás van, éppen akkora, hogy egy ember a lábait beleszorítja s beleülhet; ez egész nyilás ki van bélelve olyképpen, hogy ha az ember beléül s a hullám átcsap is rajta, egy csepp víz sem jut a kajakba. Viharos időkben a nyílást kibélelő zsákhoz még egy kabátszabású vízhatlan bőrből készült köpenyt fűznek s az oly pontosan zárja el az evezőst, hogy sem meg nem ázik, sem, ha a csónak felfordul, át nem nedvesedik.”
 |
| Útban a belföldi jegen |
 |
| Vitorlás szánkázás a belföldi jég hátán szeptember 19-én |
Nansen híres expedíciója 1888 nyarán indult, amelynek során öt társával együtt elsőként szelte át síléccel Grönlandot. Az expedíció az északi szélesség 60° 30’ alatt ért partot, útjukat az Uminik-fjordnál kezdték meg és október 3-án értek Godthabba. Utazása során Nansen nemcsak Grönland természetrajzát, de az eszkimó őslakosság életmódját is tanulmányozta. 1889. május 30-ai hazatérésekor nemzete hősként fogadta kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiát, annak ellenére, hogy indulás előtt komoly kritikát kapott az expedíció nyilvánosságra hozott terve. A fogadási ünnepségen részt vett az akkor tizenhét éves gimnazista, későbbi híres sarkkutató, a Déli-sark felfedezője, Roald Amundsen is.
 |
| Fókára vadászó eszkimó |
Az expedíció történetéről eredetileg kettő műben számolt be Nansen. Az 1890-ben megjelent „Paa ski over Gronland” és az 1891-ben megjelent „Eskimoliv” című műveiben. A művek később több országban is megjelentek, melyek Közép-Európában felkeltették az érdeklődés a síelés iránt. Az eredeti mű magyarul csak 1923-ban „Az eszkimók között” címmel jelent meg, mely kiadást Dr. Jankó János műve 26 évvel előzött meg (az eredeti mű magyar nyelvű kiadásával, mely a „Hat világrész” sorozat harmadik köteteként jelent meg, még foglalkozni fogunk az ELBIDA projektben a sorozat feldolgozása során).
 |
| Az eredeti 1890-es mű |
 |
| Augustin Cyrille Vilhelm Victor Gamél |
Jankó János kitűnő író volt. Izgalmas, lendületes és olvasmányos művet írt Nansen eredeti műve után. Az első fejezetben egy kis történelmi visszatekintés keretében mutatja be Grönland felfedezésének történetét, amely kellő áttekintést nyújt az olvasónak az addigi expedíciókról. A második fejezettől indul aztán a tényleges Nansen féle kaland, mely első komoly kihívása a sítalpas expedíció megszervezése volt. A saját korában komoly bírálatot kapott Nansen terve, sokan hitetlenül fogadták, ugyanakkor a sarkkutatót ez teljesen hidegen hagyta. Szerencséje volt, mert expedíciójának teljes finanszírozását egy dán fűszerkereskedő fia, Augustin Cyrille Vilhelm Victor Gamél vállalta, így igazából anyagi nehézségei nem voltak és nem kellett támogatásért cserébe olyan dolgokat vállalni, amit valójában nem akart volna. A csapat és a felszerelés összeállítása után indult el végül 1888. május 2.-án az expedíció. A Grönlandot átszelő utazás élményei és kalandjai mellett, igazi néprajzosként Jankó részletesen mutatja be a grönlandi eszkimókat is. A könyv ritka, nehezen lehet jó állapotban fellelni, de szerencsére ez esetben is van lehetőség online felületről letölteni, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából, így bárki számára, ingyenesen elérhető a kötet. A klasszikus, kalandos, expedíciókat kedvelőknek kötelező a kötet, de mindenki másnak is bátran ajánlom.