2017. augusztus 31., csütörtök

Karczolatok

Dán- és Svédországi utamból

Ázsiából ismét visszatérünk egy rövid időre a hűvös északra egy különleges és ritka kötet segítségével. Wosinsky Mór „Karcolatok” című művében, 1885-ös dániai és svédországi utazásáról számol be, amely utazás valójában egy régészeti tanulmányút volt. A szerzőnek kettő, az ELBIDA projekt témájába illeszkedő műve ismert, melyből időrendben a most bemutatott műve jelent meg elsőként. A kötetet Ujfalusy Lajosnál nyomtatták „Szegzárd”-on, 1888-ban. A mindössze 87 oldalas műben illusztráció vagy kép nem található, éppen ezért a bejegyzésben látott fotók egy része internetes forrásból származik.





Wosinsky Mór apát-plébános, régész 1854. március 28.-án született Tolnán. Apja a lengyel származású Wosinsky József orvos, gyógyszerész volt, aki az 1830-as lengyel felkelés leverése után emigrált Magyarországra és itt fejezte be orvosi tanulmányait. Anyja a pesti Glatz Katalin volt. Apja alapvetően papi pályára szánta gyermekét, éppen ezért az ehhez szükséges neveltetésről gondoskodott. Iskolai tanulmányait a kalocsai gimnáziumba kezdte meg, majd a 6. osztálytól papi pályára lépett. 1871-ben a pécsi papnevelde filozófia osztályába folytatta tanulmányait, majd 1872. augusztus 15-én szentelték pappá Pécsen. 

Wosinsky Mór

Először Gödrén majd az apáti plébánián teljesít kápláni szolgálatot. 1881-ben aztán plébánosnak nevezik ki Lengyelre, ahol megismerkedik az életére jelentős hatást gyakorló gróf Apponyi Sándorral. 1885-ben Závodra kerül, majd 1887-től újra Aparon plébános. 1894-től Szekszárd-belváros plébánosa lesz. gróf Apponyi Sándorral és családjával közelebbi ismeretségbe kerül és ebben az időben lelkészi teendői mellett, minden idejét a tudományoknak szánta, azon belül is a régészet iránt érdeklődött erőteljesen. Egy szerencsés kocsizás alkalmával gróf Apponyi Sándorral a lengyeli erdőben egy régi földvárra akadtak. Apponyi felismerte Wosinsky tehetségét, és nagylelkűen elkezdte támogatni kutatását. Kivágatta a teljes erdőt, ahol felfedezték a földvár romjait, így neki tudott kezdeni az ásatásoknak Wosinsky Mór. A bizalmat megháláló Wosinsky jól haladt a munkával, olyannyira, hogy 1886-ban már egy 12056 darabos lelettárgy gyűjteményt mutathatott fel. A helyszínen megtalálta az úgynevezett lengyeli kultúra emlékeit. Az ásatásokat hét éven át folytatta, melynek eredményeként a korabeli szakma felfigyelt munkásságára. A külföldi régészeti szakirodalomban a mai napig alig van olyan új munka, melyben Wosinsky dolgozataira ne hivatkoznának. A lengyeli óriási telep kiaknázása után egész Tolna vármegyét átkutatta, községről községre járva. Kutatásainak eredményét, „Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig” című munkájának két vaskos kötetében írta meg, amely a szerző legfontosabb műveként említhető. 1885-ben Dániában és Svédországban járt, 1887-ben Egyiptomot, Török- és Görögországot, valamint a Szentföldet járta be. A régészeti munkájának elismeréseként 1889-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1890-ben a müncheni Antropológiai Társulat levelező tagja és 1891-ben a római Árkádia Akadémia rendes tagja lett. 

Wosinsky Mór a kép előterében gróf Zichy Jenő expedícióján 


Wosinsky Mór a kép előterében gróf Zichy Jenő expedícióján 

1895-ben régészként részt vett gróf Zichy Jenő híres közép-ázsiai expedíciójában. 1896-ban, a Millenium keretében az általa feltárt Tolna megyei leletekből megalapította a Tolna Vármegyei Régészeti Múzeumot. A múzeum, melynek gyűjteménye korábban Apponyi lengyeli kastélyába volt elhelyezve, 1898. június 1-én nyílt meg. Az első igazgatója Wosinsky Mór maga volt, s később róla is nevezték el a múzeumot, ami a mai napig a Wosinsky Mór Megyei Múzeum nevet viseli. 1907 februárjában tüdőgyulladást kap és napokig magas lázzal küszködik, mígnem legyőzi őt a betegség. Február 22-én, 53 éves korában hunyt el Szekszárdon. Testét a tolnai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Részlet a könyvből:

„Csakugyan óriási mérvben növekedtek a hullá­mok, mit arról vettünk észre, hogy nagyon kapkodtunk evő szereink után, melyek ide-oda vetődtek az asztalon. Az ebédet, mint rendesen, svéd nemzeti étel fejezte be, mely hig módra készitett s teljszinnel feltálalt hámozott szilvából áll. E nemzeti ételt azonban ez alkalommal nem ízleltük meg, mert alig tálalták azt fel lapos tálban, kitálalták csakhamar a hullámok, e roppant mód hányt vetett hajó asztalára s menekült kiki a csurgó lé elől, mely amúgy sem nézett ki a legizlésesebben.

Svéd kikötő a 19. század végén

Legveszedelmesebb ily viharban a zárt helyiség s különösen e mélyen fekvő szobák, hol mindig legerősebben érezhető a himbálás. Tántorogva s kapaszkodva siettem én is a fedélzetre, mert éreztem, hogy erős szédülés vesz rajtam erőt. Fenn a hajó legmagasabb részén a kapitány körül gyűltünk össze öten férfiak, mert a hajó többi utasai már mind kidőltek s erősen nyögték keserveiket. Szivarra gyújtva itt a szabad levegőn ugy éreztem magamat, mintha ujjá szü­lettem volna. Kapitányunk, ki emlitette, hogy a nö­vekvő vihar okozta aggályai miatt sietett el az asztaltól — különféle jó tanácscsal szolgált e ritka erős vihar ellenében, a mely tanácsok fő részét a jó kedélyhangulat megtartása képezte. Nem is volt hiány ebben, berlini útitársaim csak ugy szórták az élczeket s veszélyre nem is gondolva, örömöt szolgáltatott a felkorbácsolt hullámok gyönyörű képe.

Gotland szigete a 19. század végén

Valóban szebb látványt alig képzelek magamnak, mint minőt ez alkalommal kimondhatlan gyönyörrel élveztem. A tenger minden pillanatban más-más óri­ási hullámhegyeket s iszonyú örvényeket alkotott. A mint a hajó az örvényekbe bukott, összecsapódtak fö­lötte a hullámok, melyek e magas tengeri hajónak hol elő, hol hátsó részét egészen víz alá merítették s csak e legmagasabb pont, hol álltunk, maradt a nagyobb hullámoktól menten. A hajón átvert hullámok magasra szökő hab-cseppjeiben a nap sugarai megtörtek s ez által minden perczben meg-megujuló gyö­nyörű, szivárványt képeztek, a mi a tengernek haragos zöld szinü vize s a tajtékzó hullámok hófehér csucsai fölött nagyszerű látványt nyujtott, melyet feledni soha sem fogok.

Vitorlások a kikötőben

Könnyű megérteni itt azon latin közmondást: ,,qui nescit orare, pergat ad mare !” De nem a félelem, mert arra gondolni sem érteni reá, e remek kép bámulatában — hanem a természet elemeinek bámulandó nagyszerűsége, ereje és szépsége volt az, mely gondolataimat ezen természeti csodák alkotója felé terelte.

Lysekil télen a 19. azázad végén

Oly annyira elmerültem gondolataimba, hogy legkevésbbé sem bántottak a hullámok, melyek most már a hajónak ezen legmagasabb csucsán is átértek s térdemet verték. Görcsösen kapaszkodtam a vaskorlátba s észre sem vettem, hogy mikor tűntek el mellőlein útitársaim, Örültem, hogy a hajó állandó személyzetét kivéve, egyedül álltam itt, kinek vas természetét még e vad orkán sem törhette meg. Örömöm azonban nem tartott soká. Iszonyú mélységbe bukott hajónk s egy óriási hullám felülről csapott végig egész testemen. Kalapomat elvitte a viz s bőrig ázva e sós viztől lábaim ingadozni kezdtek s alig várhattam be mig hajónk egy hullámhegyre vettetik, amikor egy pillanat alatt szokott lefolyni az azt boritó víz, hogy lejuthassak kabinomba.

A visby-i Szent Miklós templom 

Alig botlottam nyugágyanira, elért engem is a többi utasoknak közös sorsa, mit azonban nem a tengeri levegő és szédülés, hanem a tengernek maró vize s a teljes átázást követő dermesztő hideg okozott. Legelső megkönnyebbülésem után annyira elgyengültem, hogy mozdulni sem voltam képes s teljesen átázott ruhámban szenderültem el. Midőn felébredtem, volt mégis annyi erőm, hogy átöltözhettem, néhány jég lapdacsot vettem be s teljesen jól éreztem magamat. Alig azonban, hogy meghallottam szomszédaimnak még mindig siralmas nyögését és erőlködését, recitiváltam én is s kétségbeejtő szenvedéseim azután folyton kínoztak, mig csak partot nem értünk.

Berlin a 19. század végén

Különös, hogy a mint Malmöben partra szálltunk, úgy éreztem magam mint mikor kínos álomból felébred az ember s megkönnyebülten vesz lélekzetet a fölötti örömében, hogy e rémképek nyomasztó érzete csak- álom volt és nem való. Kedélyhangulatom kitűnő s étvágyam, vagy jobban mondva éhségem olyan volt mint a typhus után a reconvalescens betegé. Éjfél után egy óra volt midőn megérkeztünk és pedig a vihar következtében hat órai késéssel ugy, hogy tizennégy óra alatt tettük meg azon utat, melyet csendes időben nyolcz óra alatt szokott a hajó megtenni.”

A Kaiser Wilhelm tér Berlinben a 19. század végén

Wosinsky Mór az a szerző, akinek nagyon régóta keresem a könyveit. Mindkettő ritka és drága kötet, de nekem szerencsém volt és a most bemutatott „Karczolatok” című könyvéhez teljesen váratlanul és nagyon olcsón jutottam hozzá. A szerző másik ugyancsak 1888-ban megjelent, „Keleti utam emlékei” című munkájával már nem állok ilyen jól. Folyamatosan vadászok rá, de még nem sikerült beszerezni.

Dán halászok az 1880-as években

Jelen kötet alcímében bár csak Dánia és Svédország szerepel nevesítve, valójában ez egy Németország, Dánia, Svédország és Norvégia érintésével megtett régészeti tanulmányútról szóló, rendkívül érdekes beszámoló, azzal az apró furcsasággal, hogy Norvégiáról egy szó sem esik a könyvben. Életrajzi adataiban északi utazása kapcsán említik Norvégiát, de a kötetben nem szerepel. Budapest-Boroszló-Berlin-Stralsund-Malmö-Koppenhága-Malmö-Stockholm-Norsholm-Karlsborg-Göteborg-Berlin-Drezda-Prága-Bécs-Budapest útvonalat járja be, melyről feljegyzéseket is készít, de végül csak három évvel az utazás után jelenik meg 1888 év végén a mű. Wosinsky stílusa és a bemutatott térség miatt számomra nagyon kedves olvasmány volt a mű, amely alapvetően egy klasszikus útleírás.

Berlini látkép 1894

A blog rendszeres olvasói biztosan emlékeznek egyik kedvenc szerzőm Vértesi Károly lényegében két külön könyvként, de azonos, „Az éjféli nap országában” címmel megjelent műveire. Vértesi a 19. század végén utazza be Svédországot és Norvégiát melyről aztán a blogban már bemutatott műveit írja meg. A térség azonos és a stílus is nagyon hasonlít Wosinsky Mór „Karcolatok” című munkájához, amely kötetnek talán csak egy szépség hibája van Vértesi Károly műveivel szemben. Az illusztráció pontosabban annak hiánya. Wosinsky könyvében nincs egy darab kép se, míg Vértesi mind két munkájában lenyűgöző színes képek vannak.

Svéd halászfalú a 19. század végén

A képek hiányától eltekintve azonban csodálatos kötet Wosinsky Mór műve, amelyben megismerhetjük az 1880-as évek Németországát, Svédországát és Dániáját, valamint a furcsa nemzeti ételeiket, az vízi és szárazföldi utazás viszontagságait, a híres épületeiket és múzeumaikat valamint az északi emberek szokásait és viselkedésüket. A szerzőre nagy hatást gyakoroltak az északi emberek és kimondottan pozitív élményekkel tér haza.

A háttérben Stockholm az 1880-as években

A ritka mű szerencsére ez esetben is letölthető és elolvasható elektronikus formában a letölthető könyvek fül alatt, így mindenki beleolvashat Wosinsky stílusába, amely számomra nagyon pozitív meglepetés volt. A szerzővel reményeim szerint fogunk még találkozni az ELBIDA projektben, amint sikerül második, a blog témájába illeszkedő művét beszereznem. Egy gyűjtő mindig optimista, így azt mondom: hamarosan tehát újra Wosinsky Mór




2017. augusztus 24., csütörtök

Közép-Ázsiai utazás

melyet a Magyar Tudományos Akademia megbizásából 1863-ban Teheránból a Turkman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti partján Khívába, Bokharába és Szamarkandba tett és leirt Vámbéry Ármin, a Magyar Tud. Akadémia tagja

Pár bejegyzéssel ezelőtt, mikor Radó Vilmos műve kapcsán először került szóba Vámbéry Ármin, akkor ígéretet tettem, hogy hamarosan az orientalista művei is sorra kerülnek az ELBIDA projektben. Vámbéry a 19. század egyik leghíresebb magyar tudósa volt és mai napig világviszonylatban ismertek művei. A korabeli kötetek igazi kincsek, amelyre minden gyűjtő vágyik. Vámbéry termékeny író volt, számos jelentős műve jelent meg, amelyből a blog témájába passzoló kötetei közül az összessel fogunk foglalkozni. A több nyelven is megjelent „Közép-Ázsiai utazás” című könyvével kezdjük műveinek a bemutatását. 1861 őszén a Magyar Tudományos Akadémia pénzügyi támogatásával indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson, amely utazásáról aztán 1865-ben jelent meg első magyar nyelvű munkája. Gyűjteményemben nem az első kiadás, hanem a második javított és bővített kiadás található, amely 1873-ban jelent meg Pesten az Athenaeum kiadó gondozásában. A 488 oldalas műben összesen kilenc kép található. 





Vámbéry Ármin (Wamberger Hermann) magyar orientalista, tanár 1832. március 19.-én született Szentgyörgyön.  Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, de későbbiekben maga Vámbéry az 1832-es évet jelölte meg. Szegény zsidó család gyermekeként született. Lába három éves korában megbénult, de ez nem akadályozta meg abban, hogy bejárja Közép-Ázsiát. Édesapja nem sokkal születése után kolerában meghalt, fiatal anyja szegénységben nevelte. Amikor aztán anyja újra férjhez ment, elköltöztek Dunaszerdahelyre. A helyi iskolában járt 12 éves koráig, aztán szabóinas volt, majd a kocsmáros gyermekének házitanítója lett. Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei segítették továbbtanulását. 1845-ben iratkozott be a szentgyörgyi piarista gimnáziumba, majd 1847-ben a soproni evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. Igazi nyelvzseni volt. Tizenhat éves korára az anyanyelvén kívül már folyékonyan beszélt latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. Tanulmányait Pozsonyban, majd Pesten a Piarista Gimnáziumban folytatta, eközben pedig házitanítóként kereste meg a tanuláshoz és a léthez szükséges pénzt. Már ekkor ismerkedett a török irodalommal, ami erőteljesen felkeltette érdeklődését a török kultúra iránt, ezért hamar megtanult törökül is. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Később barátja segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy rövidesen a híres török államférfi, Fuad pasa titkára lett. Ebben az időben már több tanulmányt tesz közzé folyóiratokban a magyarok történelmi vonatkozásairól, török források alapján. 1858-ban Isztambulban jelent meg első műve, a német-török és török-német szótár. Még távollétében 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 


Díszes borítójú harmadik kiadás 1892

A szerző Vámbéry Ármin

Vámbéry Ármin, Kőrösi Csoma Sándorhoz és másokhoz hasonlóan Ázsiában vélte fellelhetni a magyarok eredetét így kutatásokat kívánt e témában végezni. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával végül 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. Rasid Effendi néven, szunnita dervisnek öltözve indult el Isztambulból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait. 1863-ban érkezett meg Khoraszanba, ahol még a kán fogadásán is sikeresen játszotta Rasid Effendi szerepét. Amikor Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról. Herátban búcsút mondott utazótársainak és visszatért Isztambulba. Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A "Közép-ázsiai utazás" és annak angol nyelvű párja, a "Travels in Central Asia" 1865-ben jelent meg. Utazásainak hála nemzetközileg elismert író és híresség lett. Nemzetközi sikereit a császár a Pesti Királyi Tudományegyetemre szóló nyelvtanári kinevezéssel jutalmazta, ugyanakkor az állás elfoglalása nem volt könnyű, mivel az egyetem vezetése nem akarta Vámbéryt tanárként alkalmazni, így először csak tanítóként működött az intézményben. Vámbéry maga úgy vélte, hogy zsidó származása és a református egyházba való megtérése voltak fő okai az egyetem ellenkezésének, ugyanakkor az ellenséges fogadtatáshoz az is hozzájárult, hogy Vámbéry érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkezett és egyetemi tanulmányokat sohasem végzett.  1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára lett. Ő alapította a világ első turkológiai tanszékét itt, a Pesti Királyi Tudományegyetemen. 


Vámbéry Rusztem a szerző egyetlen gyermeke

1872-ben Rechnitz-Arányi Kornéliától született meg egyetlen gyermeke, Vámbéry Rustem Loránd Vilfried közismert nevén Vámbéry Rusztem, aki később híres jogász, képviselő és Magyarország washingtoni nagykövete lett. 1872-ben Berecz Antallal, Hunfalvy Jánossal és Xántus Jánossal részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Vámbéry a közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt, e tárgyban írott munkái gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, mely ugor-török háborúként híresült el. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös észak-ázsiai eredetére mutat. A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői és követői hangosan támadták Vámbéryt és elméletét, megkérdőjelezve Vámbéry tudományos szavahihetőségét és tisztességét. Az Ugor-török háborúról elmondható, hogy az sokkal inkább volt sokszor politikától sem mentes tudományos presztízsharc, mint tényleges tudományos eszmecsere. Az eredménytelen vitát soha nem zárták le megfelelően, az egyszerűen elhalt, mivel Vámbéry és követői hosszas küzdelem után felhagytak a kilátástalan vitával. Vámbéry az évek során többször módosított elméletén, de mindvégig kitartott a nyelvi és etnikai keveredés mellett. Vámbéryt az ellene intézett hazai támadások csalódással töltötték el. Munkássága azonban széles nemzetközi elismerésre talált, számos tudományos társaság, többek között a Royal Geographical Society is tiszteletbeli tagjául választotta. A legmagasabb körökben is megfordult, a brit királyi udvar is nagy szívélyességgel fogadta. 1876-ban aztán a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává, 1893-ban tiszteleti tagjává, 1894-ben igazgatósági tagjává választották. 1889 és 1890 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke volt. Vámbéry életének ritkán emlegetett oldala a Brit Birodalom külügyminisztériumának végzett ügynöki munka. Az Abdülhamid szultánnal és más magas rangú török vezetőkkel történt találkozóiról, illetve az oszmán politikai elitről szóló, és más, az oszmán politikát érintő megfigyeléseiről részletes jelentésekben tudósította a brit külügyet, akik busásan jutalmazták szolgálatait. 


Vámbéry Ármin

Rasid Effendi a dervis

Utolsó éveiben Vámbéry azt is elérte, hogy tőlük rendszeres nyugdíjat kapjon.  Vámbéry munkássága nagyban hozzájárult az orientalizmus sajátosan magyar érdekű változatának, az Ázsiát, népeit, történelmét és műveltségét a magyar történelemmel és műveltséggel való összefüggésében vizsgáló turánizmusnak felvirágzásához. A 19. század egyik legismertebb magyar tudósa 1913. szeptember 15.-én hunyt el, 81 éves korában Budapesten. Élete során termékeny íróként számos műve jelent meg, melyek közül a magyar kiadás mellett több angol, német és francia nyelven is megjelent. Az ELBIDA projektben minden a blog témájába passzoló munkáját bemutatom.


Részlet a könyvből:

„Igy a házi mulatságok képe is sokkal erkölcsösebb Konstantinápolyban, semmint a perzsáknál. Az efendi-osztály, melynek tagjai, kevés kivétellel, egy-egy pohárka rakit (pálinkát) szoktak élvezni estenden, kisebb- nagyobb csoportokban néha iddogálásra is egybegyül. Soká, igen soká kell a kis pohárkáknak körben járniok, hogy a társaság a hagyományos bóntónról megfeledkezzék, s a mámorban túlboldogok még akkor is csak annyiban térnek el a józan állapottól, hogy az ülés, felkelés stb. illemszabályait kevesebb figyelemre méltatják, a halk beszéd helyett fesztelenebbül kezdenek társalogni, vagy a sarokban elvonult zenészek müvészetétől elragadva, némelyik élénken veri a taktust térdein, a másik pedig – ez azonban nagyritkaság – a dallamot is énekli. Az ilyen ivás Törökországban rendesen vacsora előtt szokott történni, s valóban alig láttam egyet is, a kit azután az asztalnál való megjelenésben az ittasság megakadályoztatott volna. 


Dervisek Bokharában

A perzsa fővárosban az e fajta mulatság sokkal zajosabban szokott végbemenni s nemcsak az illem határait lépi át, hanem valóban orgiának is nevezhető; az ilyen dobzódásnál ritkán hiányzanak a táncosnők, kiknek művészete – mint alább majd elmondjuk – a legrikitóbb erkölcstelenségen alapul. S e dorbézolásban nemcsak ifjak és vének vesznek részt együtt, hanem, a mi Konstantinápolyban soha sem történik meg, itt nem egyszer még a nők is megjelennek. Ezen erkölcsi állapotok fölött annyival inkább csodálkozhatunk, mert hiszen a perzsák kora ifjuságuktól fogva az iszlam világ legelső moralistáinak olvasásával foglalkoznak s minden cselekedetük a kiváló finomság szinét akarja magán hordani.


Vásár lóháton az özbegeknél

Ha már most a társadalmi élet különbségeinek ezen néhány halvány vonása után párhuzamot akarunk vonni a két főváros épített művei között, bizonyára nem lephet meg senkit sem, ha azt állítjuk, hogy Sztambul, a byzanti császárok e régi székhelye, méltán sértve érezheti magát, midőn mi a régi székhelye, méltán sértve érezheti magát, midőn mi a régi Rhágesz romjaira csak az ujabb időkben ráépített nyomorúságos Teheránnal akarjuk összehasonlítani. Rhágesznek – az ős hajdankorban, sőt még a középkorban is nevezetes régi városnak – valóban óriási volt mind terjedelme, mind pompás épületeinek száma, de mindezekből egy pár romon kívül (s pedig ezek is már csak az arab korszakhoz tartoznak) semmi sem maradt fönn, s a mije a mai Teheránnak van, az csak a Kadsarok harcias turk dinasztiájának müve, kiktől a szépmüvészetek kedvelése nagy bajjal tudott egy pár fillért kicsalogatni. A belvárosban álló királyi palota, melyen a szél kénye-kedve szerint átfütyörész falainak minden arabeszkje és aranyozása dacára, igen szomorú benyomást tesz a látogatóra, sőt még a perzsák által oly fennen magasztalt azon részek is, hová az Európából hozott müvészeti és fényüzési cikkeket helyezték el összevissza, inkább valami diszáruraktárra emlékeztetnek, semmint királyi palotára. 


Lófuttatás a menyasszonynyal a tatároknál

Hogy ez nemcsak Dolma Bagcseval nem hasonlítható egybe, mely tündéri fényben emelkedik a Boszporus partján, s nemcsak Begler-Beg Szerajjal nem, mely bár fából van is csak, de belülről gyönyörűen el van látva mindennel, sem általában a szultán legkisebb palotájával sem, - sőt még azon jalikkal (nyaralók) sem versenyezhet, melyeket az előkelő török főméltóságok szoktak maguknak építettni, ezt, ugy hiszem, mondani is fölösleges. Ha a perzsa a Nizamieh, Nigarisztan vagy a Kaszri Kadsar (Kadsar kioszk) palotákat, mely utóbbi a várostól mintegy fél órányira fekvő kisded halmon áll, az ő szokott dicsekedésével leirja, az ember valóban azt hinné, hogy mindezek igazán keleti fényben uszó nyaralók, azonban korántsem! az ember vajmi nagyon csalódik, az uj perzsa épités szót sem érdemel, diszitései rikitók, feltünők ugyan, de nem szépek, a kertek vagy elhanyagoltak, vagy valamennyi a legkezdetlegesebb állapotban, a szökőkutak csak igen csekélyek és mind régi szabásuak, egy szóval a királyi palotákat Perzsiában csak azért magasztalják oly nagyon, mert épitésük reális értéküket rendkivül tulhaladó összegbe került, melynek – természetesen – fele a vállalkozók és magasabb hivatalnokok zsebébe vándorol.


Sátor Közép-Ázsiában

Egyébiránt a szunnita főváros roppant fölényét maguk a perzsák is elismerik, s ezt legjobban a következő adoma bizonyithatja: egy perzsa sah, kinek a boszporus-parti palotát nagyon magasztalták, előhivatta udvari főépitőmesterét, s megparancsolta neki, utazzék haladéktalanul Sztambulba, vegye szemügyre az ottani épületeket s azután Iránba visszatérve, emeljen ott hasonlókat. Az épitőmester elutazott. Vissza is tért azután nem sokára, megjelent a fejedelem előtt s igy szólott: Uram, trónod zsámolyára teszem le fejemet, mert lehetetlen parancsolatodat teljesítenem a konstantinápolyi palota utánzása felülmulja minden tehetségemet. S vajjon miért? dörgött haraggal a fejedelem. Uram – felelt amaz – benső szépségeit még nem volna nehéz utánozni, de falai aljához naponkint két fejedelem dörzsöli oda homlokát hódolata jeléül, - és ezt nem lehet utánozni! A perzsa müvész ugyanis a szeraj falainál zsongó fekete és márvány tengerek habjait értette. Fejedelmeknek mondja azokat, melyek a szultánlak előtt hódolatukat mutatják be, s valóban jóformán igaza is van, mert olyan tulajdonokat, minők Konstantinápoly körül egyesülnek, egyebütt a természet sehol sem tud felmutatni.”


Eszküszöm, Ön angol!

Gyűjteményem becses darabjai a Vámbéry köteteim. A szerző élete, tudományos munkássága mellett az általa írott művek is lenyűgözőek. Személyes első számú kedvencem nem ez a műve a szerzőnek, de tudományos szempontból mégis ez a legjelentősebb és emellett időben is a tárgyalt művek közül elsőként jelent meg, így mindenképpen e művel szerettem volna kezdeni Vámbéry köteteinek a bemutatását. Az 1865-ben megjelenő első kiadást követte az 1873-ban megjelent második, javított és bővített kiadás, amely személyes gyűjteményem része is. A két kiadást összehasonlítva jelentős szövegbeli eltéréseket lehet találni, amely ritkán fordul elő két azonos mű eltérő kiadása között.


Az emír bevonulása Szamarkandba

Érdekes helyzet, hogy mind az első, mind a második kiadás „Előszó, az angol kiadáshoz” részében születési helyként Duna-Szerdahely mezőváros van megjelölve, mely a „Duna egyik legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik”. Éppen emiatt, számos életrajz tévesen, születési helyeként Dunaszerdahelyet jelöli meg. Amennyiben valaki a települések wikipédia oldalát megnézi, ott a valóságnak megfelelően szerepelnek a tények, azaz a volt Pozsony vármegyei Szentgyörgy település oldalán az olvasható, hogy Vámbéry Ármin születési helye a település, míg Dunaszerdahely oldalán azt írják, hogy Vámbéry Ármin ott töltötte gyermekéveit. Ez valóban így is van, mert Dunaszerdahelyre csak azután került, amikor anyja újra férjhez ment és a család odaköltöztek. Az 1865-ben megjelent első és 1873-ban megjelent második kiadás előszavában azonban mégis születési helyként Dunaszerdahely van megjelölve. Erre a furcsa anomáliára nem sikerült választ találnom.  


Tebbad homok-vihar a sivatagban

A jelentős szövegbeli eltérés természetesen nem jeleni azt, hogy a művek alapjaiban eltérnek. A második kiadásban lényegében plusz élményeket is elmesél a mű megjelenésekor már közel tíz éve történt utazásról. Az utazás alapvető célja a magyar nyelv és ezáltal a magyarok nyomainak kutatása volt keleten. Arra kereste a választ, hogy a magyar nyelv a finn vagy a tatár ághoz tartozik-e. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozásával próbált meg kapcsolatot találni például a magyar és a tatár-török nyelvek között. Az út alapvető tudományos célja ez volt, de a könyvben ezen felül élményeiről, érzéseiről, a keleti emberek életéről, szokásairól és az ott tapasztalt társadalmi és politikai viszonyokról is képet ad a szerző. Rendkívül érdekes olvasmány, ahogy minden Vámbéry műről elmondható ugyanez. A mű szerkezetét tekintve két részre osztható. Az első rész egy klasszikus, kalandos útleírás, melyben a szerző elmeséli Teherántól Szamarkandig tartó utazását, míg a második inkább tudományos, ténybeli információkat tartalmazó feljegyzések sora, amelyben Közép-Ázsiáról ad egyfajta képet a szerző. 


Fél vad ember a pusztában

1865-ben megjelenésekor rendkívül hamar nemzetközi ismertséget és elismertséget hozott a szerzőnek tudományos körökben a mű, mert olyan információkat és tapasztalásokat tartalmazott, amelyet addig egyetlen Közép-Ázsiával foglalkozó mű sem. Olyan helyekre jutott el, hihetetlen ügyes álcázásának köszönhetően, ahová addig európai embernek nem sikerült. Vámbéry kiváló nyelvtudásának és dervis álcájának köszönhette sikereinek egy jelentős részét, azonban ezzel nem kevés kockázatot vállalt, hiszen lebukása esetén halál várt volna rá. Egyszer Szamarkandban a helyi emír gyanúját bár felkeltette és nagyon közel állt a lebukáshoz, de végül olyan sikeresen meggyőzte a kételkedőt, hogy végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára Vámbéry Ármint azaz Rasid Effendit, a szunnita dervist.


Fogadtatás egy turkman főnöktől a Kaspi-tenger partján

Különösen ritka és ennek megfelelően a kimondottan drága kötetek közé tartozik a mű, amely tipikusan az a kategória, amit kevesen foghatnak a kezükbe eredeti kiadásban és ezáltal nagyon kevesen is olvashatják  el a csodás könyvet. Vámbéry esetében azonban két ok miatt is szerencséje van az érdeklődő olvasónak. Egyrészről elektronikus formában az első kiadás az Országos Széchenyi Könyvtár által működtetett, Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról ingyenesen letölthetőés elolvasható, másrészről pedig 2014-ben megjelent egy reprint kiadás, amely elérhető áron lehetővé teszi, ha valaki kézzel fogható könyv formájában szeretné olvasni Vámbéry különleges utazásának történetét. Most elbúcsúzunk a szerzőtől, de rövidesen érkezni fog egy újabb különleges műve az ELBIDA projektben, amely személyes kedvencként a legszeretettebb Vámbéry kötetem a gyűjteményemben. 




2017. augusztus 21., hétfő

A Khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása

Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utazása alatt (1877-1880) szerzett tapasztalatai alapján és a meglevő irodalom fölhasználásával


A blogban most következő mű egy igazi monumentális alkotás. A wikiszótár szerint a monumentális szó jelentése átvitt értelemben egy olyan lenyűgöző hatású alkotás vagy mű, amely mondanivalójának fontosságával, terjedelmével, nagyságával felemelő érzést vagy csodálatot kelt. Lóczy Lajos „A Khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása” című művére azt gondolom, semmiképpen nem túlzó ez a jelző. Lexikonnyi mérete és több mint kettő kilogrammos súlya miatt, azonnal megakad az ember szeme rajta és egyből látszik nem egy átlagos alkotásról van szó. A szerző Lóczy Lajos tagja volt gróf Széchenyi Béla kelet ázsiai tudományos expedíciójának, mely 1877-ben indult és közel három évig tartott. Ennek a kutatóútnak az eredményei és tapasztalatai alapján készítette el jelen kötetet a szerző, amely az egyik legkomolyabb tudományos munka a mai napig a térségről. A mű 1886-ban jelent meg Budapesten, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kiadásában, összesen 884 oldal terjedelemben. A kötetben 200 rajz és 1 térkép található. A rajzok közül 70 eredeti, a többi pedig más forrásból származó, például található köztük Hopp Ferenc föld körüli útján készült fotók alapján készített rajzok is. Lóczy Lajosról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A mennyei birodalomnak története” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.








Részlet a könyvből:

„A Han folyó vizében sok a hal, és a halászatnak sokféle neme dívik itt is; de e folyó halai távolról sem oly ízletesek mint a Jang-cze-kiang-éi. A halászatban a khinaiakkal még egy halász sas is versenyez, míg a-házak körül lakmározó madarakra egy kánya és egy sólyom vadászgat. Nagyon meglepő a madarak szelídsége: veréb, szarka, varjú nem fél az embertől ; a verebek hajónk fedélzetén egy lépésnyire tőlünk szedegették föl a morzsát, a szarka, varjú még a lakosságnál is nagyobb kíváncsisággal nézeget bennünket és ha feléjök tartottunk, nem repült fel, hanem csak félreugrott az útból; a vadkacsák pedig, ha egy közéjök dobott kővel fölzavartuk őket, ötven lépésnyire ismét leszálltak a vízre.


Hongkong képe

A Kuen-lun hegység a Kara-kas völgyéből Khotentól délre

A Czó-Gyagár sóstó Rupsu-ban, Ny. Tibetben

Hu-pé lakossága árvíz és éhség gyötörte nép volt, midőn átutaztunk e tartományon; a lapályon az árvíz pusztította el a hajlékokat, a hegyek közt a szárazság rontotta el a termést. Ott, hol a Pai-ho a Han-kiang-ba ömlik, nemcsak a lősz nyúlik le a Hu-pé-i lapályra, hanem vele északi Khinának minden klimatológiai és tájképi sajátsága is. A legtermékenyebb talajra néha egész nyáron nem hull eső és ilyenkor az árvíztől elborított térségek közelében kiaszik a vetés. Fan-csöng és La-ho-kou közt az 1877—78-ki ínség nagy embersarczot vett a lakosságból; daczára a könyöradományoknak, melyekben a khinai kormány és az idegenek áldozatkészsége részeltette a nyomorgókat, igen sokan haltak el éhhalállal. FANTOZATI a La-ho-kou-i olasz misszionárius rémítő képeket ecsetelt nekünk azokból, a jelenetekből, melyeknek szemtanuja volt, midőn a segélyt szétosztotta. Csupán ő 60,000 frankot osztott szét és meggyőződött, hogy az emberek saját gyermekeiket főzték meg és még gyakrabban látta, midőn televény földet faltak. Midőn mi utaztunk át, az éhség megszűnt volt, a tarlórépa, mely igen jól termett, olcsó élelemmel látta el az elszegényedett népet. De minő nyomorult táplálók volt ez! Alig lágyult meg a szeletekre vágott répa a bogrács forró vizében, már is hozzá láttak az emberek az evéshez; só, paprika volt mellé a fűszer, s a ki egy kevés rizseczetbe mártotta a sovány eledelt, annak arczán tükröződött a megelégedés. Fan-csöng fölött a sok fehérbe öltözött gyászoló is mutatta, hogy alig állotta ki család az ínséget halottak nélkül; de a sok menyegző, melyek körmeneteit az úton láttuk, ismét élénken bizonyította, hogy az éhség elmult és a népesedési mozgalmak a veszteségeket az emberekben nemsokára pótolni fogják.


A Gobi sivatag

A Cse-tó-sán Ta-czien-lu vidékén

Az Altáj; a Csingadutui völgye

Hu-pé lakossága a hegyek között szelid, békés indulatú és tiszteletteljesen viselkedik az idegen iránt; nem úgy a lapály népe. Valahányszor partra szállottunk, sűrű néptömeg vett körül bennünket, a csőcselék nem elégedett meg a «jang-kvei-ezü» kiáltással, hanem sárral, kővel dobált; főleg a nagyobb helyeken voltunk kitéve bántalmazásnak; a lakosság viselete nyilván mutatta, hogy nem csupán a gúnyolódó kíváncsiság, hanem megrögzött gyűlölet ösztönözte ellenünk a csőcseléket; felnőtt emberek unszolták a gyerkőczöket, hogy bennünket dobáljanak és kutyáikat uszítgatták reánk.


A Jung-lo császár sírjához vezető kő-alakok alkotta sorfal

Peking egy utczája
Lámák szertartás közben egy Dardsilingi templom előtt

SZÉCHENYI expedicziója egész hosszában végig utazta Hu-pé-t, Hankou-ból egész a Hsziao- (Szie)-ho vizéig, melyen, közel a Han-kiang-gal való egyesüléshez, Ho-nan területére léptünk. 33 nap alatt jutottunk el khinai hajókon, melyeken az egész forgalom halad; a Han-kiang mentén Han-csung-fu felé a Hsziao-ho vizén Hszi-ngan-fü-nak tart a főút; Fancsing közelében pedig a Pai-ho folyó egy ÉÉK.-nek tartó vízi út, melynek legfelső állomásától a birodalom fővárosa felé szekérút visz. A Pai-ho mentén nemcsak a lősz, hanem az északi lőszvidékek főközlekedési eszközei, a szekerek is lejönnek a Han mellékére; Fan-csöng és La-ho-kou-ból Honan-ba már szekerekkel is történik az áruk szállítása. A Han mellékén láttam először khinai szekeret. Idomtalan kétkerekű taligák voltak ezek, melyek kerekei vastag deszkákból valának összetákolva és a tengelylyel úgy megerősítve, mint a vasúti kocsiké.


A nagy fal Hopp urral az előtérben

A Hoangho hídja Lan-csou-fu-nál

Hu-pé-nek azon részét, mely a Jang-cze-kiang déli partján Szü-csuan határától van bekerítve, európaiak még nem látogatták meg. Ennek teaültetvényei látják el Han-kou-t teával. A Jang-cze-kiang mentén I-csangfu fölött fekszik a nagy folyó legregényesebb része. Hu-pé terü letén az örvénylő folyó szűk szorosokon rohan, melyeken át a khinai dsunkák folytonos veszélylyel haladnak. Valahány európai útazó csak áthajózott e szorosokon, mindannyi elragadtatással írta le a sziklaszorosok nagyszerűségét.


A nesztoriánus emléktábla Hsz-ngan-fu mellett

Han-kou rakodó partja a Han-torkolatánál

Részlet a felső Jang-cze-kiang vidékéről

Hu-pé fővárosa, Vu-csang-fu, szemközt a Han folyó beömlésével, a Jang-cze-kiang déli partján fekszik. Ha a Han nyilasánál álló két városnak, Han-jang-fu-nak és Han-kou-nak közelségét tekintetbe veszszük, mondhatjuk, hogy egy hármas város áll a nagy folyónak e helyén, mely kereskedelmi tekintetben Közép-Khinának egyik legnevezetesebb pontját képezi. Vu-csang-fu egy része alacsony homokkő-halmokon emelkedik és ott; hol körfala a Jang-cze-kiang partjára ér, egy szép pagoda, Hoang-holiu, ékíti. E pagoda inkább óriási pavillon mint torony, de nagy talajemelkedésen állva, messze ellátszik és büszkeségét képezi a városnak, könyvsajtója is híres,; itt nyomatott Khinának azon térképe, mely a jezsuiták fölvételei alapján készült. Mi is meglátogattuk e várost; tisztelegtünk a két Hu tartomány alkirályánál, LI-HANG-CSANG-nál; az ő nagy jamenén kivül azonban a városban nem láttunk semmi figyelemreméltót. Szegény és gyér népesség lakik utczáin, melyeken áthaladtunk; a húsz év előtti lázadás pusztításait még nem heverte ki e város, miként a romokban heverő városnegyedek bizonyítják. A Hoang-ho-liu pagodáról, mint ezt más útazók leírják, szép kilátás nyílik Hu-pé tavaira; még a rendes vízállás idején is több vizet mint szárazat látni Vu-csang-fu körül, áradás idején pedig a tengerből kiemelkedő szigettel hasonlítható össze a város; de mindenkor fölséges képet nyújt az itt másfél kilométernyi széles hatalmas folyam, a mint a vitorlák ezrei ellepik és beépített partjait a megszámlálhatlan dsunkák szegélyezik.


Vu-csang-fu városának a Jang-cze-kiang-ra nyúló fala

A Lű-san hegység keleti oldala a Po-jang tó mellett

A Virághajó

Han-jang-fu a Han torkolat nyugati oldalán halmokon emelkedik és így szintén védve van az árvíztől. Han-hou csupán elővárosa Han-jang-fu-nak, melytől a Han szűk torkolata választja el; de a vízmellékí városoknál Khinában mindenütt ép az elővárosokban összpontosul az élénkség; a hajók a Jang-cze-kiang partján és a Han folyóban több mint 10 kilométernyire ellepik a partot. Han-jang-fu belseje a khinai mandarinoknak lakása, elővárosaiban a folyóparton folyvást sűrű néptömeg hullámzik föl s alá. Han-hou (a Han szája) 1861 óta van az idegen kereskedésnek meg nyitva és azóta Sang-hai után egyik legfontosabb kikötő­jévé emelkedett a keletázsiai kereskedésnek. Jelenleg is 600,000 lakosa, van; de mielőtt a taiping lázadók 1855-ben e városokat fölégettek volna, e hármas város volt talán a föld legnépesebb pontja. DUHALDE Párissal hasonlítja össze, külön Vu-csang-ot és külön Han-jang-ot. Huc, ki a negyvenes években utazott itt, e három város lakosságát nyolcz millióra becsülte. Jelenleg az itt élő nép mintegy másfél millióra fog menni, melyből a két balparti városra jut a legtöbb ember. A Han torkolata egy helyt 60 méternél nem szélesebb; két oldalán messze nyúlnak el a házak, melyek a folyó fölé szálfákra vannak építve; a külső házsoron belül a parttal párhuzamosan több kilométernyi hosszban egy-egy utcza vonul végig mindkét parton, melyek boltjaiban a kiskereskedés összpontosul. Han-jang és Han-kounak Jang-cze parti utczái közt számtalan csolnak és egy ingyen komp tartja fönn a közlekedést. A Han folyón reggeli nyolcz órától délután két óráig folyvást hajók közt haladtunk, melyek két, sőt három sorban horgonyoztak a part mellett, alig hagyva helyet a folyók közepén a jövő-menő hajóknak. Távol vidékek legkülönbözőbb hajói valának itt együtt. Hu-nan nagy szénhajói és Szü-csuan kicsiny kanoeszerű csolnakjai pihentek egymás mellett; az alsó Jang-cze-kiang hatalmas árúszállítói a mandarinhajókkal és rendőrhajókkal oly tarka képet nyújtottak, mely vetélkedik Európa bármely tengeri kikötőjével. A horgonyzó hajók között tömérdek apró számpán mozog, melyek bércsolnakokul szolgálnak, vagy árusok kinálgatják róluk az élelmiszereket, tűzifát s egyebet; mindeniknek saját kiáltása van, melyről már távolról tudható, hogy mit hordoz csolnakjában; más csolnakok szöveteket, czérnát és különféle rövidárut hordoznak szét, még borbélyok is hajóznak föl és le, a toilettre vágyakozó hajósnép hívására készen.”


Kanton egy utczája

Kaputorony Pekingben

gróf Széchényi Béla expedíciója Kína belsejében, körülbelül 14 hónapot töltött, a teljes időtartamát tekintve közel 3 éves kelet-ázsiai kutatóútból. Ezen az úton volt társa és segítője Lóczy Lajos. Az expedíció gróf Széchenyi Béla mellett további három tagból állt. Kreitner Gusztáv feladata a földrajzi helymeghatározás volt, Szentkatolnai Bálint Gábor mint nyelvész volt tagja a kutatóútnak, míg Lóczy Lajos része a geológiai észlelések és a természetrajzi gyűjtések voltak. A nyelvész betegség miatt kiesett a csapatból Sanghaiban, onnantól 3 főre csökkent az expedíciós csapat. Hazatérésüket követően 1882-ben, Kreitner Gusztáv megírta gróf Széchenyi felfedezőútjának az eseményeit, egy kiváló írás keretében, mely rövidesen az ELBIDA projektben is bemutatásra kerül. Lóczy része volt egy tudományos hangvételű kötet elkészítése, így született meg ez a kínai birodalom földrajzát bemutató monumentális mű.


Kanton képe a folyóról kiemelkedő zálogházával

Makao képe nyugatról

A "Kis-árva" a Jang-cze-kiang folyón

Lóczy Lajos hatalmas művének nem minden része könnyű olvasmány. Maga a szerző is figyelmezteti az olvasót, hogy a könyv első részében a kínai birodalom fiziográfiáját általánosságban tárgyalja, amely nem túl izgalmas olvasnivaló, ugyanakkor e rész nélkül tudományos szempontból csonka lett volna a mű. A további négyötöd részben azonban a szerző szerint kárpótlást fog találni az olvasó. Ez valóban így van. Lóczy mindig is híres volt tudományos alaposságáról, ahogyan azt már a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent „A mennyei birodalomnak története” című műve esetén is tapasztaltuk. Kína tartományai mellett komoly részt szentel az un. mellékországok bemutatásának, mint „Mandsuország, Mongolország, Dzungária, Kelet-Turkesztán és Tibet". Kína és a mellette tárgyalt országok hatalmas területet ölelnek fel, amelyet döbbenetes alapossággal mutat be a szerző. A Lóczy idejében még „csak” négyszáz milliós lakosságú ország egészen különleges volt, az akkori európai ember számára. Telis-tele ősi hagyományokkal, ugyanakkor már érezhető az a komoly fejlődési potenciál, amely a későbbiekben óriási növekedést eredményezett. A szerző saját élményei, feljegyzései és a meglévő irodalom felhasználásával alkotta meg a már akkor is kivételes művet. Ismereteim szerint, ilyen jellegű és mélységű mű a mai napig született a térségről.


Gyalog-hinto Hong-kong-ban

Benszülöttekkel vegyűlt khínai lakosok Formozán

Drága, ritka és nehezen beszerezhető a kötet, amely minden gyűjtő vágyott kötete, de könyvformátumban kevés embernek van lehetősége olvasni. Szerencsére a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálható, és ingyenesen letölthető a kötet, így lehetőség van olvasni, beleolvasni a könyvbe bárkinek. Összefoglalva tehát a bemutatott mű egy egészen különleges és lenyűgöző alkotás a híres magyar geológustól, amelyet a téma iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány, mindenki másnak erőteljesen ajánlott.