melyet a Magyar Tudományos Akademia
megbizásából 1863-ban Teheránból a Turkman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti
partján Khívába, Bokharába és Szamarkandba tett és leirt Vámbéry Ármin, a
Magyar Tud. Akadémia tagja
Pár bejegyzéssel ezelőtt, mikor
Radó Vilmos műve kapcsán először került szóba Vámbéry Ármin, akkor ígéretet
tettem, hogy hamarosan az orientalista művei is sorra kerülnek az ELBIDA
projektben. Vámbéry a 19. század egyik leghíresebb magyar tudósa volt és mai
napig világviszonylatban ismertek művei. A korabeli kötetek igazi kincsek,
amelyre minden gyűjtő vágyik. Vámbéry termékeny író volt, számos jelentős műve
jelent meg, amelyből a blog témájába passzoló kötetei közül az összessel fogunk
foglalkozni. A több nyelven is megjelent „Közép-Ázsiai utazás” című
könyvével kezdjük műveinek a bemutatását. 1861 őszén a Magyar
Tudományos Akadémia pénzügyi támogatásával indult útnak Ázsiába, hogy a
magyarok nyomai után kutasson, amely utazásáról aztán 1865-ben jelent meg
első magyar nyelvű munkája. Gyűjteményemben nem az első kiadás, hanem a második
javított és bővített kiadás található, amely 1873-ban jelent meg Pesten az
Athenaeum kiadó gondozásában. A 488 oldalas műben összesen kilenc kép
található.


Vámbéry Ármin (Wamberger Hermann)
magyar orientalista, tanár 1832. március 19.-én született Szentgyörgyön. Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, de
későbbiekben maga Vámbéry az 1832-es évet jelölte meg. Szegény zsidó család
gyermekeként született. Lába három éves korában megbénult, de ez nem
akadályozta meg abban, hogy bejárja Közép-Ázsiát. Édesapja nem sokkal születése
után kolerában meghalt, fiatal anyja szegénységben nevelte. Amikor aztán anyja újra
férjhez ment, elköltöztek Dunaszerdahelyre. A helyi iskolában járt 12 éves koráig,
aztán szabóinas volt, majd a kocsmáros gyermekének házitanítója lett. Felismerve
rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei segítették továbbtanulását. 1845-ben
iratkozott be a szentgyörgyi piarista gimnáziumba, majd 1847-ben a soproni
evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. Igazi nyelvzseni volt. Tizenhat
éves korára az anyanyelvén kívül már folyékonyan beszélt latinul, franciául és
németül, miközben már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt,
szerbet és más szláv nyelveket. Tanulmányait Pozsonyban, majd Pesten a Piarista
Gimnáziumban folytatta, eközben pedig házitanítóként kereste meg a tanuláshoz
és a léthez szükséges pénzt. Már ekkor ismerkedett a török irodalommal, ami
erőteljesen felkeltette érdeklődését a török kultúra iránt, ezért hamar
megtanult törökül is. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba
utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim
pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait.
Később barátja segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy rövidesen
a híres török államférfi, Fuad pasa titkára lett. Ebben az időben már több
tanulmányt tesz közzé folyóiratokban a magyarok történelmi vonatkozásairól,
török források alapján. 1858-ban Isztambulban jelent meg első műve, a
német-török és török-német szótár. Még távollétében 1860-ban a Magyar
Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
 |
Díszes borítójú harmadik kiadás 1892 |
 |
A szerző Vámbéry Ármin |
Vámbéry Ármin, Kőrösi Csoma Sándorhoz
és másokhoz hasonlóan Ázsiában vélte fellelhetni a magyarok eredetét így
kutatásokat kívánt e témában végezni. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával
végül 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson.
Rasid Effendi néven, szunnita dervisnek öltözve indult el Isztambulból.
Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz.
Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait. 1863-ban érkezett meg Khoraszanba, ahol
még a kán fogadásán is sikeresen játszotta Rasid Effendi szerepét. Amikor Szamarkandba
érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás
kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról. Herátban búcsút
mondott utazótársainak és visszatért Isztambulba. Vámbéry útja volt az első
sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben. Hosszú
és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott,
hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A
"Közép-ázsiai utazás" és annak angol nyelvű párja, a "Travels in
Central Asia" 1865-ben jelent meg. Utazásainak hála nemzetközileg elismert
író és híresség lett. Nemzetközi sikereit a császár a Pesti Királyi
Tudományegyetemre szóló nyelvtanári kinevezéssel jutalmazta, ugyanakkor az
állás elfoglalása nem volt könnyű, mivel az egyetem vezetése nem akarta
Vámbéryt tanárként alkalmazni, így először csak tanítóként működött az
intézményben. Vámbéry maga úgy vélte, hogy zsidó származása és a református
egyházba való megtérése voltak fő okai az egyetem ellenkezésének, ugyanakkor az
ellenséges fogadtatáshoz az is hozzájárult, hogy Vámbéry érettségi bizonyítvánnyal
sem rendelkezett és egyetemi tanulmányokat sohasem végzett. 1865-1904 között a budapesti
tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára lett. Ő alapította a
világ első turkológiai tanszékét itt, a Pesti Királyi Tudományegyetemen.
 |
Vámbéry Rusztem a szerző egyetlen gyermeke |
1872-ben Rechnitz-Arányi Kornéliától született meg egyetlen gyermeke, Vámbéry
Rustem Loránd Vilfried közismert nevén Vámbéry Rusztem, aki később híres
jogász, képviselő és Magyarország washingtoni nagykövete lett. 1872-ben Berecz
Antallal, Hunfalvy Jánossal és Xántus Jánossal részt vesz a Magyar Földrajzi
Társaság megalapításában. Vámbéry a közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat
elméletének szószólója volt, e tárgyban írott munkái gyakran durva hangvételű
tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, mely ugor-török
háborúként híresült el. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar
közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös észak-ázsiai eredetére
mutat. A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői és követői hangosan
támadták Vámbéryt és elméletét, megkérdőjelezve Vámbéry tudományos
szavahihetőségét és tisztességét. Az Ugor-török háborúról elmondható, hogy az
sokkal inkább volt sokszor politikától sem mentes tudományos presztízsharc,
mint tényleges tudományos eszmecsere. Az eredménytelen vitát soha nem zárták le
megfelelően, az egyszerűen elhalt, mivel Vámbéry és követői hosszas küzdelem
után felhagytak a kilátástalan vitával. Vámbéry az évek során többször
módosított elméletén, de mindvégig kitartott a nyelvi és etnikai keveredés
mellett. Vámbéryt az ellene intézett hazai támadások csalódással töltötték el.
Munkássága azonban széles nemzetközi elismerésre talált, számos tudományos
társaság, többek között a Royal Geographical Society is tiszteletbeli tagjául
választotta. A legmagasabb körökben is megfordult, a brit királyi udvar is nagy
szívélyességgel fogadta. 1876-ban aztán a Magyar Tudományos Akadémia rendes
tagjává, 1893-ban tiszteleti tagjává, 1894-ben igazgatósági tagjává
választották. 1889 és 1890 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke volt.
Vámbéry életének ritkán emlegetett oldala a Brit Birodalom külügyminisztériumának
végzett ügynöki munka. Az Abdülhamid szultánnal és más magas rangú török
vezetőkkel történt találkozóiról, illetve az oszmán politikai elitről szóló, és
más, az oszmán politikát érintő megfigyeléseiről részletes jelentésekben
tudósította a brit külügyet, akik busásan jutalmazták szolgálatait.
 |
Vámbéry Ármin |
 |
Rasid Effendi a dervis |
Utolsó
éveiben Vámbéry azt is elérte, hogy tőlük rendszeres nyugdíjat kapjon. Vámbéry munkássága nagyban hozzájárult az
orientalizmus sajátosan magyar érdekű változatának, az Ázsiát, népeit,
történelmét és műveltségét a magyar történelemmel és műveltséggel való
összefüggésében vizsgáló turánizmusnak felvirágzásához. A 19. század egyik
legismertebb magyar tudósa 1913. szeptember 15.-én hunyt el, 81 éves korában
Budapesten. Élete során termékeny íróként számos műve jelent meg, melyek közül
a magyar kiadás mellett több angol, német és francia nyelven is megjelent. Az
ELBIDA projektben minden a blog témájába passzoló munkáját bemutatom.
Részlet a könyvből:
„Igy a házi mulatságok képe is
sokkal erkölcsösebb Konstantinápolyban, semmint a perzsáknál. Az
efendi-osztály, melynek tagjai, kevés kivétellel, egy-egy pohárka rakit
(pálinkát) szoktak élvezni estenden, kisebb- nagyobb csoportokban néha
iddogálásra is egybegyül. Soká, igen soká kell a kis pohárkáknak körben
járniok, hogy a társaság a hagyományos bóntónról megfeledkezzék, s a mámorban
túlboldogok még akkor is csak annyiban térnek el a józan állapottól, hogy az
ülés, felkelés stb. illemszabályait kevesebb figyelemre méltatják, a halk
beszéd helyett fesztelenebbül kezdenek társalogni, vagy a sarokban elvonult
zenészek müvészetétől elragadva, némelyik élénken veri a taktust térdein, a
másik pedig – ez azonban nagyritkaság – a dallamot is énekli. Az ilyen ivás
Törökországban rendesen vacsora előtt szokott történni, s valóban alig láttam
egyet is, a kit azután az asztalnál való megjelenésben az ittasság
megakadályoztatott volna.
 |
Dervisek Bokharában |
A perzsa fővárosban az e fajta mulatság sokkal
zajosabban szokott végbemenni s nemcsak az illem határait lépi át, hanem
valóban orgiának is nevezhető; az ilyen dobzódásnál ritkán hiányzanak a
táncosnők, kiknek művészete – mint alább majd elmondjuk – a legrikitóbb
erkölcstelenségen alapul. S e dorbézolásban nemcsak ifjak és vének vesznek
részt együtt, hanem, a mi Konstantinápolyban soha sem történik meg, itt nem
egyszer még a nők is megjelennek. Ezen erkölcsi állapotok fölött annyival
inkább csodálkozhatunk, mert hiszen a perzsák kora ifjuságuktól fogva az iszlam
világ legelső moralistáinak olvasásával foglalkoznak s minden cselekedetük a
kiváló finomság szinét akarja magán hordani.
 |
Vásár lóháton az özbegeknél |
Ha már most a társadalmi élet
különbségeinek ezen néhány halvány vonása után párhuzamot akarunk vonni a két
főváros épített művei között, bizonyára nem lephet meg senkit sem, ha azt
állítjuk, hogy Sztambul, a byzanti császárok e régi székhelye, méltán sértve
érezheti magát, midőn mi a régi székhelye, méltán sértve érezheti magát, midőn
mi a régi Rhágesz romjaira csak az ujabb időkben ráépített nyomorúságos Teheránnal
akarjuk összehasonlítani. Rhágesznek – az ős hajdankorban, sőt még a
középkorban is nevezetes régi városnak – valóban óriási volt mind terjedelme,
mind pompás épületeinek száma, de mindezekből egy pár romon kívül (s pedig ezek
is már csak az arab korszakhoz tartoznak) semmi sem maradt fönn, s a mije a mai
Teheránnak van, az csak a Kadsarok harcias turk dinasztiájának müve, kiktől a
szépmüvészetek kedvelése nagy bajjal tudott egy pár fillért kicsalogatni. A
belvárosban álló királyi palota, melyen a szél kénye-kedve szerint átfütyörész
falainak minden arabeszkje és aranyozása dacára, igen szomorú benyomást tesz a
látogatóra, sőt még a perzsák által oly fennen magasztalt azon részek is, hová
az Európából hozott müvészeti és fényüzési cikkeket helyezték el összevissza,
inkább valami diszáruraktárra emlékeztetnek, semmint királyi palotára.
 |
Lófuttatás a menyasszonynyal a tatároknál |
Hogy ez
nemcsak Dolma Bagcseval nem hasonlítható egybe, mely tündéri fényben emelkedik
a Boszporus partján, s nemcsak Begler-Beg Szerajjal nem, mely bár fából van is
csak, de belülről gyönyörűen el van látva mindennel, sem általában a szultán
legkisebb palotájával sem, - sőt még azon jalikkal (nyaralók) sem versenyezhet,
melyeket az előkelő török főméltóságok szoktak maguknak építettni, ezt, ugy
hiszem, mondani is fölösleges. Ha a perzsa a Nizamieh, Nigarisztan vagy a
Kaszri Kadsar (Kadsar kioszk) palotákat, mely utóbbi a várostól mintegy fél
órányira fekvő kisded halmon áll, az ő szokott dicsekedésével leirja, az ember
valóban azt hinné, hogy mindezek igazán keleti fényben uszó nyaralók, azonban
korántsem! az ember vajmi nagyon csalódik, az uj perzsa épités szót sem
érdemel, diszitései rikitók, feltünők ugyan, de nem szépek, a kertek vagy
elhanyagoltak, vagy valamennyi a legkezdetlegesebb állapotban, a szökőkutak
csak igen csekélyek és mind régi szabásuak, egy szóval a királyi palotákat
Perzsiában csak azért magasztalják oly nagyon, mert épitésük reális értéküket
rendkivül tulhaladó összegbe került, melynek – természetesen – fele a
vállalkozók és magasabb hivatalnokok zsebébe vándorol.
 |
Sátor Közép-Ázsiában |
Egyébiránt a szunnita főváros
roppant fölényét maguk a perzsák is elismerik, s ezt legjobban a következő
adoma bizonyithatja: egy perzsa sah, kinek a boszporus-parti palotát nagyon
magasztalták, előhivatta udvari főépitőmesterét, s megparancsolta neki, utazzék
haladéktalanul Sztambulba, vegye szemügyre az ottani épületeket s azután Iránba
visszatérve, emeljen ott hasonlókat. Az épitőmester elutazott. Vissza is tért
azután nem sokára, megjelent a fejedelem előtt s igy szólott: Uram, trónod zsámolyára
teszem le fejemet, mert lehetetlen parancsolatodat teljesítenem a
konstantinápolyi palota utánzása felülmulja minden tehetségemet. S vajjon
miért? dörgött haraggal a fejedelem. Uram – felelt amaz – benső szépségeit még
nem volna nehéz utánozni, de falai aljához naponkint két fejedelem dörzsöli oda
homlokát hódolata jeléül, - és ezt nem lehet utánozni! A perzsa müvész ugyanis
a szeraj falainál zsongó fekete és márvány tengerek habjait értette.
Fejedelmeknek mondja azokat, melyek a szultánlak előtt hódolatukat mutatják be,
s valóban jóformán igaza is van, mert olyan tulajdonokat, minők Konstantinápoly
körül egyesülnek, egyebütt a természet sehol sem tud felmutatni.”
 |
Eszküszöm, Ön angol! |
Gyűjteményem becses darabjai a
Vámbéry köteteim. A szerző élete, tudományos munkássága mellett az általa írott
művek is lenyűgözőek. Személyes első számú kedvencem nem ez a műve a szerzőnek,
de tudományos szempontból mégis ez a legjelentősebb és emellett időben is a
tárgyalt művek közül elsőként jelent meg, így mindenképpen e művel szerettem
volna kezdeni Vámbéry köteteinek a bemutatását. Az 1865-ben megjelenő első
kiadást követte az 1873-ban megjelent második, javított és bővített kiadás,
amely személyes gyűjteményem része is. A két kiadást összehasonlítva jelentős
szövegbeli eltéréseket lehet találni, amely ritkán fordul elő két azonos mű
eltérő kiadása között.
 |
Az emír bevonulása Szamarkandba |
Érdekes helyzet, hogy mind az
első, mind a második kiadás „Előszó, az angol kiadáshoz” részében születési
helyként Duna-Szerdahely mezőváros van megjelölve, mely a „Duna egyik legnagyobb
szigeteinek egyikén fekszik”. Éppen emiatt, számos életrajz tévesen, születési
helyeként Dunaszerdahelyet jelöli meg. Amennyiben valaki a települések
wikipédia oldalát megnézi, ott a valóságnak megfelelően szerepelnek a tények,
azaz a volt Pozsony vármegyei Szentgyörgy település oldalán az olvasható, hogy
Vámbéry Ármin születési helye a település, míg Dunaszerdahely oldalán azt
írják, hogy Vámbéry Ármin ott töltötte gyermekéveit. Ez valóban így is van,
mert Dunaszerdahelyre csak azután került, amikor anyja újra férjhez ment és a
család odaköltöztek. Az 1865-ben megjelent első és 1873-ban megjelent második
kiadás előszavában azonban mégis születési helyként Dunaszerdahely van megjelölve.
Erre a furcsa anomáliára nem sikerült választ találnom.
 |
Tebbad homok-vihar a sivatagban |
A jelentős szövegbeli eltérés
természetesen nem jeleni azt, hogy a művek alapjaiban eltérnek. A második kiadásban
lényegében plusz élményeket is elmesél a mű megjelenésekor már közel tíz éve
történt utazásról. Az utazás alapvető célja a magyar nyelv és ezáltal a magyarok
nyomainak kutatása volt keleten. Arra kereste a választ, hogy a magyar nyelv a
finn vagy a tatár ághoz tartozik-e. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozásával
próbált meg kapcsolatot találni például a magyar és a tatár-török nyelvek
között. Az út alapvető tudományos célja ez volt, de a könyvben ezen felül élményeiről,
érzéseiről, a keleti emberek életéről, szokásairól és az ott tapasztalt társadalmi
és politikai viszonyokról is képet ad a szerző. Rendkívül érdekes olvasmány,
ahogy minden Vámbéry műről elmondható ugyanez. A mű szerkezetét tekintve két
részre osztható. Az első rész egy klasszikus, kalandos útleírás, melyben a
szerző elmeséli Teherántól Szamarkandig tartó utazását, míg a második inkább
tudományos, ténybeli információkat tartalmazó feljegyzések sora, amelyben
Közép-Ázsiáról ad egyfajta képet a szerző.
 |
Fél vad ember a pusztában |
1865-ben megjelenésekor rendkívül
hamar nemzetközi ismertséget és elismertséget hozott a szerzőnek tudományos
körökben a mű, mert olyan információkat és tapasztalásokat tartalmazott,
amelyet addig egyetlen Közép-Ázsiával foglalkozó mű sem. Olyan helyekre jutott
el, hihetetlen ügyes álcázásának köszönhetően, ahová addig európai embernek nem
sikerült. Vámbéry kiváló nyelvtudásának és dervis álcájának köszönhette
sikereinek egy jelentős részét, azonban ezzel nem kevés kockázatot vállalt,
hiszen lebukása esetén halál várt volna rá. Egyszer Szamarkandban a helyi emír gyanúját
bár felkeltette és nagyon közel állt a lebukáshoz, de végül olyan sikeresen
meggyőzte a kételkedőt, hogy végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára
Vámbéry Ármint azaz Rasid Effendit, a szunnita dervist.
 |
Fogadtatás egy turkman főnöktől a Kaspi-tenger partján |
Különösen ritka és ennek
megfelelően a kimondottan drága kötetek közé tartozik a mű, amely tipikusan az
a kategória, amit kevesen foghatnak a kezükbe eredeti kiadásban és ezáltal nagyon
kevesen is olvashatják el a csodás
könyvet. Vámbéry esetében azonban két ok miatt is szerencséje van az érdeklődő
olvasónak. Egyrészről elektronikus formában az első kiadás az Országos Széchenyi Könyvtár
által működtetett, Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról ingyenesen letölthetőés elolvasható, másrészről pedig 2014-ben megjelent egy reprint kiadás, amely
elérhető áron lehetővé teszi, ha valaki kézzel fogható könyv formájában
szeretné olvasni Vámbéry különleges utazásának történetét. Most elbúcsúzunk a szerzőtől, de rövidesen érkezni fog egy újabb különleges műve az
ELBIDA projektben, amely személyes kedvencként a legszeretettebb Vámbéry kötetem
a gyűjteményemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése