Suezig és vissza

báró Pongrátz Emil könyveire régóta vadászok, de mindig csak töredék kötetekre bukkantam, egészen szeptember elejéig, amikor legnagyobb örömömre váratlanul sikerült beszereznem a szerző egyik művét. A „Suezig és vissza” Pongrátz talán legismertebb műve, amiben 1869-es utazásáról számol be, mely során Ferenc József kíséretének tagjaként utazott Egyiptomba, hogy az ország pénzügyi helyzetét és birtokviszonyait tanulmányozza. A szerző utazása során részt vett az 1869. november 16.-án átadott Szuezi-csatorna ünnepélyes áthajózásán is, amelyről részletesen beszámol művében. A ritka kétkötetes mű 1870-ben jelent meg Petrik Géza kiadásában Pesten, összesen 394 oldal terjedelemben. A bejegyzésben megjelenő képek internetes forrásból származnak, hiszen az eredeti műben semmilyen illusztráció nem található.

Szentmiklósi és óvári báró Pongrátz Emil császári és királyi kamarás, a pénzügyi közigazgatási bíróság ítélőbírája, 1842. február 13.-án született a Nógrád Megyei Mohorán. Iskoláit Vácon, Esztergomban, Egerben és Rozsnyón végezte. Később Jenában és Heidelbergben tanult, majd Pesten és Bécsben jogi tanulmányokat végzett. Beutazta Európa legnagyobb részét; Olaszországban és Svájcban hosszabb ideig tartózkodott. 1868-ban államszolgálatba lépett és 1869-től mint pénzügyminiszteri titkár és 1878. január 28-tól mint osztálytanácsos működött. Cikkei, beszédei és útirajzai a több újságban és évkönyvben jelentek meg, emellett számos önálló kötetét is kiadták. 1886. február 11.-én, 44 éves korában hunyt el Budapesten.

A szerző ajánlása a kötet elején

Részlet a könyvből:

„Az európaiak kiváncsiságát misem vonta annyira magára ha keleten utaztak, mint a hárem, e titokteljes éden, melyről otthon milliónyi csodamesét hallott és olvasott mindenki. Engem is fölötte érdekelt, miért tagadnám, — s nagyon örültem, hogy a véletlen egy nővel ismertetett meg, ki hajdan szépséges odaliszk volt egy hires pasa háremében, most pedig kö­zönséges kocsmárosné, kitől sok érdekes apróságot hallottam a rejtett falak közti életről.

Óriási mérnöki teljesítmény volt a csatorna megépítése

Örömmel indultam meg, hogy az alkirály háremét, mely a gyönyörüséges Ghezireh szigeten a Nilus kö­zepén fekszik, megtekintsem, s így a titkos hely berendezéséről fogalmat szerezzek magamnak.

A munkálatok több mint tíz évig tartottak

E helyet a természet azért alkotá, hogy a sorsnak egy pár kegyencze háboritlan boldogságot éljen itt. Olyan e sziget, mintha tündérföld volna, még a lég is éltetőbbnek, balzsamosabbnak látszott.

A Szuezi-csatorna

Először csodaszépségü kertbe léptünk, hol minden virágágy, minden pavillon, szökőkút egy-egy műremek volt. A milliónyi soha nem látott virág leheletétől csodás édes fűszerré vegyült az athmosphera, s szinte izgatá a szivet; jobbra-balra, mindenfelé láthatatlan madárkák lélekemelő csicsergése hangzott; előttem az óriási pálma, mely leveleit a magas napfényben ragyogtatá, tovább a tövig aranyba öltözött amaranth, mely körül arany szárnyú bogárkák röpkédnek mélán döngicsélve, ezernyi mézes kelyhű apró virág, melyek körül himes pillangók szállongnak kéjelegve, szerelemittasan; — a buja természetpompa, melylyel minden ág, minden bokor gazdagon fel volt ékesítve, édes-jótevőleg hatott az idegekre.

Az elkészült csatornát bemutató korabeli térkép

Balra a khedive ragyogó fényü büszke palotája, aranyozott oszlopokkal, mesés fényűzéssel; jobbra a hárem, hova apró szines kagylókkal behintett út vezet. Nagy feladat volna e pazar fénynyel diszitett, minden kigondolható czifrasággal felszerelt épületet leirni. Ami kényelmi eszközt a világ eddig kigondolt, az mind feltalálható itt.

Népszerű úti cél volt akkor is Egyiptom

Az előcsarnok maga olyan mint egy díszes salon. Amint belépsz a puha szőnyegre, egyszerre százfelé látod magad a falakon függő óriási tükrökben; a müvészileg festett tetőről csillogó kristálylámpa függ le, jobbra-balra diszes szobrokon akad meg tekinteted, majd a lépcső vonja magára figyelmedet, melynek karfája egészen be van aranyozva, s minden egyes oszlopocskán finoman faragott emberfejek és madarak nyugszanak. Ha ez emelet első salonjába érsz, nem tudod, hogy a száz rococo órán gyönyörködjél-e, mely összevissza-tiktakkol, szorgalmasan ver, s különféle furcsa darabokat zenél, vagy a csodás szépségü chinai edényeket, a müvészi festményeket, vagy az ezer éves régiségeket csodáld-e?

Kleopátra tűje, Alexandria

Padlót vagy falat nem látsz, nem érintesz sehol, a világ legszebb szőnyegeit tapodja lábad; s akárhova támasztod fejedet, lágy selyem-vánkos simul arczodhoz. Amerre tekintesz, ragyogás, fény, csillogás, arany, ezüst kápráztatja szemedet. Milliókba került e tündéri palota felszerelése, melynek butora rózsa-, czédruss ébenfából készült.

Tevék a sivatagban

Minden nőnek külön lakosztálya van, mely egy salonból, haló-, öltöző-, fürdő- és előszobából áll. Van óriási nagyságu gyönyörü közös salonjuk és közös ebédlőjük, melyben akkora asztal áll, hogy száz ember kényelmesen ebédelhet mellette.

Kairói bazár

Az öreg háremőr sorba mutogatta, hogy e kék bársony butorzatu departement a szőke angolnőé, ki a khedivének különös kedvencze, jóságos szelid nő, ki soha sem haragszik, s még a szolganőkhez is nyá­jas; — a piros selyem lakosztály a barna franczia nőé, ki tele van csintalansággal, minden nap ezer apró bohóságot követ el, s rettentően tudja boszantani társnőit; — a violaszin salon a szép cserkeszleányé, kinek egész nap nem lehet szavát hallani. „Mindig egyedül ül, gondolkodik, méláz, búsong, ki tudja mi baja lehet, talán beteg — mondá a mogorva vén ember — ha itt nem érzi magát jól, ahol uszik a jólétben, sehol sem lehet boldog a világon!” — Ki kivánhatná egy háremőrtől, hogy a szív boldogságáról is fogalma legyen? A szép cserkeszleány odaadná mind e fényt, pompát, gazdagságot azon szegénységért, melyet bérczes hazájának egy kicsiny gunyhójában megosztana az ifjuval, ki megtanitá őt a boldogitó szerelemre….. A zöld salon egy oláh leányé, kinek legnagyobb gyönyöre az evésben telik; a szürke lakosztály egy szenvedélyes olasznőé, ki gyönyörüen cziteráz az est óráiban, s valahányszor a szép cserkeszleány ez édesen epedő hangokat hallja, oly keserves sirásban tör ki, hogy majd a szive reped meg.

A korabeli Trieszt. Itt szállt hajóra a szerző is.

Sorba néztük mind a megszámlálhatlan salonokat, melyeknek egy részében most nyitott kofferek, kabátok, diszkardok hevertek szerte, mert a szép hölgyeket nyolcz nap előtt más helyiségbe vitték, hogy ide királyunk kiséretét szállásolják el.

Port Said a csatorna ünnepélyes megnyitásakor

Magas falak, éber kegyetlen őrök védik ez elzárt helyet, hova férfinek belépni soha sem szabad, s valóban olyan az mint a gazdagon feldiszitett börtön. Ki hinné, hogy a tiltott szerelem mégis be tudott ide lopózkodni ?

A sivatag és a víz találkozása

A forró szivek aztán, kiket rajta kaptak, hűs temetőt találtak csendes éjjel a Nilus habjaiban. Nem tudott, nem beszélt róluk senki. Sötét éjjel megindult egy-egy csónak, egy vagy több bekötött zsákot tettek rá a hárem mogorva őrei, és szótlanul vitték a repülő hullámokon. Sohajtás, zokogás hallatszott ki a bekö­tött zsákból; a szél elkapkodta, a viz habjainak zú­gása elfojtotta. Mikor a Nílus közepére értek, a zsá­kot bedobták a vizbe és csendesen visszatértek. Ki tudja hány boldogtalan leány alszik ott a Nilus mély fenekén, ki szeretni merte azt, akit szeretni nem volt szabad, kinek borzasztó gondolat volt, hogy: szeretni kell azt, akit nem szeret…….

A szfinx és a második piramis

Kairóban egyátalán igen sok a szerelmi tragödia, mit könnyen elképzelhetünk, ha tudjuk, hogy minden főurnak, minden vagyonos arabnak van háreme, minden háremben van néhány szép és fiatal nő, kiknek ha szivök nincs is, de van pezsgő vérök, mely azt parancsolja, hogy ne a nagyfejű muftit szeressék, hanem tán véletlenül egy-egy európai ifjút, kinek sikerül is a tiltott paradicsomba bejutni, de onnan ki nem jő többé soha. Mutattak nekem egy házat, melyben több évig lakott egy veszélyes szépségű háremnő, ki halál volt azon ifjakra nézve, akik egyszer meglátták. Tiz ifju veszett el e ház falai között, a tizenegyedik egy szép fiatal görög csodálatos módon menekült meg. Látták, midőn fényes nappal a ház magas emeletéről az utcza közepére ugrott, baja nem esett, mert a szerelem szárnyain röpült le; az emberek megnézték, azután nevetve tovább mentek, senki sem törődött vele, mert itt nem szoktak más bajával bibelődni. Ez idő óta a szép nő nem volt többé veszedelmes, eltünt, senki sem tudta hova.

Csoportkép

Mióta a háremek nagy és apró titkairól tudomást szereztem, illuzióm nagyon eloszlott. Nem ugy ecsetelék nekem azokat, mintha Amor és Venus bűbájos tartózkodási helyei volnának. A szegény rabnőknek minden foglalkozásuk az egymás elleni ármánykodás, irigység, pletykálkodás , dohányzás és piperézkedés. Mindenki vetélkedik, mindenki irigykedik itt.

Khedive palota

E szép nőknek azon rosz szokásuk van, hogy nagyon festik magukat. E festést társnőik vagy rab nőik segélyével kénytelenek eszközölni, ezek pedig gonosz indulatból, irigység vagy féltékenységből néha nagyon különös módon pingálják ki szerencsétlen vetélytársnőik vagy úrnőik arczát. Az ajkat czinoberrel vérpirosra festik, az orrot és állat sötétveresre, a szemek alá pedig kék gyűrűket kanyarítanak. Ami még felmarad az arczból, azt fehérre mázolják. Nagyon nevetséges a szemöld festése is. Miután azt hiszik, hogy mennél nagyobb a szemöld íve, annál szebb: az orr tövétől kezdve egész a halántékig, két hajlott fekete vonalat húznak, mi aztán mindenhez inkább hasonlít, csak nem valóságos szemöldhez.

Ünnepélyes áthajózás a csatornán

A legelőkelőbb arabok női — igen kevés kivé­tellel — rabszolgalelkü teremtmények, kik egész nap henyélnek, czifrázzák magukat és veszekesznek. El lehet gondolni, milyen itt a czivakodás. Bocsánat szép hölgyeim, de én kijelentem, hogy még nem láttam két nőt, ki három napig békésen tudott volna élni egy födél alatt; képzeljék el, milyen lehet ott a csetepaté, ahol 40—50 vetélytársnő él együtt. Tanulni csak ujabb időben kezdenek valamit; az alkirály háremé­ben már nagyban járja a franczia leczke-óra, sőt egy kicsi kis geografia is. E nők minden kigondolható czifraságot magukra aggatnak, mely többnyire izléstelenül függ rajtok, a sok csecsebecsével és tarkasággal igen bizarr benyomást tesznek az emberre. De azért láttam igen elegánsul és izléssel öltözött háremnőket is, kiket bátran beállíthatnánk bármely európai salonba — hova talán inkább vágyódnának. Szerencsétlen teremtmények ezek nagyon, s csak az lehet közülök boldog, aki inkább állat mint nő.”

Egyiptomiak tevéikkel

Ferdinand de Lesseps egyiptomi alkonzul vezetésével és Alois Negrelli osztrák mérnök tervei alapján 1859. április 25-én kezdték meg a Szuezi-csatorna építését. A több mint tíz év múltán, 1869. november 16.-án átadott, a Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatorna hossza 163 km, mely Egyiptomban a földközi-tengeri Port Said és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze. A csatorna hivatalos megnyitó ceremóniájára a világ minden tájáról, összesen hatezer embert hívtak meg. báró Pongrátz Emil is a meghívottak között volt és így sikerült részt vennie ezen a történelmi eseményen. A csatorna pár évvel a hivatalos átadást követően 1875-ben brit fennhatóság alá került, hiszen Benjamin Disraeli brit miniszterelnök kivásárolta a csatorna társaságból Egyiptom résztulajdonát, amely így stratégiai fontosságúvá vált, hiszen kereskedelmi összeköttetést jelentett Nagy-Britannia és gyarmatai között. A csatorna több történelmi léptékű konfliktus helyszíne lett, mely alapvetően a brit és egyiptomi kormány ellentétéből fakad, melynek középpontjában mindig a csatorna állt. Az idő előrehaladtával a feszültség szintje a két ország között egyre erősödött, míg aztán 1956-ban a Szuezi-válságban teljesedett ki, amely során Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök államosította a csatornát, melyre válaszul a brit, francia és izraeli erők inváziót indítottak. A néhány hétig tartó válságot követően aztán először ENSZ csapatok, majd egy nemzetközi megfigyelő erő felügyeli a mai napig a csatornát. Pongrátz idejében persze nem lehetett sejteni a csatorna későbbi történelmet formáló szerepét, de azt már akkor tudni lehetett, hogy a megváltozó kereskedelmi útvonalak, alapjaiban változtatják meg az érintett országok mindennapjait is.

Korabeli turisták Egyiptomban

Bejegyzésem elején említettem, hogy régóta keresem a szerző műveit, de többször csak töredékkötetekre bukkantam. Gyűjtőként elsőre rendkívül csábító lehet egy töredékkötet beszerzése, hiszen ezek általában a teljes műhöz képest olcsónak számítanak. Gyakran el is csábul ilyenkor a gyűjtő és megvásárolja a töredéket, majd reménykedik, hogy szerencséje lesz és megtalálja ugyancsak olcsón a töredék másik felét, így két olcsó töredékből meglesz az amúgy drága és ritka teljes műve. A valóságban azonban az, hogy ez igazából csak egy szerencsejáték, melyben az esélyek csekélyek. Állapot, kötés, kiadás és megannyi apró tényező csökkenti annak a valós esélyét, hogy két töredékből egy szép állapotú teljes művet alkosson az ember. Gyűjtői szempontból pedig fontos a több kötetes művek egységessége, így a töredékvásárlás ritkán vezet sikerre. A „Suezig és vissza” című kötet esetében többször ellenálltam a töredék csábításának és végül szerencsém lett a teljes mű fellelésében.

A Szuezi-csatorna áthajózása

báró Pongrátz Emilről kevés információt lehet fellelni, annak ellenére, hogy íróként jelentős életművet hagyott hátra. Számomra stílusa nagyon hasonló volt, mint a blogban már több kötettel szereplő Erődi Béláé, aki ugyancsak jegyez egyiptomi utazásról szóló művet, az „A fáraók országában” címmel. Pongrátz nem tudományos művet írt, sokkal inkább egy útinapló szerű élménybeszámolót, amelyben emóciók, párbeszédek, személyes vélemények és tényszerű adatok is helyet kaptak. A sokszor megmosolyogtató történetek mellett, nagyon képszerűen számol be a korabeli Egyiptomról, de ezeken túlmenően az utazás céljaként megfogalmazott birtokviszonyok és pénzügyek tanulmányozásáról is információt ad az olvasónak és ezen a ponton sem fullad unalomba a könyv. Bár ritka és meglehetősen drága kötetről van szó, szerencsére ez esetben is fellelhető online a mű. A Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ez esetben is ingyen letölthető és olvasható a mű mind két kötete. Személyes véleményem szerint igen érdekes és olvasmányos mű, amelyet bátran ajánlok mindenkinek. A „Suezig és vissza” című műve mellett a szerzőnek létezik további útleírása is, mely kevésbé ismert és még ritkább, mint a most tárgyalt mű. Éppen ezért most nem búcsúzunk véglegesen báró Pongrátz Emiltől, mert bár még gyűjteményemnek nem része az említett mű, de remélem, hogy gyűjtői szerencsémnek köszönhetően rövidesen be tudom szerezni és bemutatni a szerző másik művét is az ELBIDA projektben.