2017. október 4., szerda

Konstántinápoly

Vértesi Károly, mint egy régi ismerős köszönti ismét olvasóit. Annak idején, amikor először mutattam be Vértesi kötetet, már említettem, hogy igen termékeny író volt, akinek a művei személyes kedvenceim és igazán lebilincselő olvasmányok. Gyűjteményem legújabb Vértesi műve a „Konstántinápoly” címmel megjelent kötet, melyben az oly sok utazót megihlető kalandos történelmű városban szerzett élményeit meséli el a szerző, aki folytatta az egy utazás egy könyv szokását. Előre jelzem, aki eddig szerette a szerző műveit az ebben a kötetben sem fog csalódni. A könyv 1902-ben jelent meg Budapesten az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat gondozásában. Az összesen 308 oldalas műben 65 kép található. A könyvet Zomborban a Bittermann Nándor és Fia könyv és kőnyomdájában nyomtatták. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában" című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Nők, különösen a középosztályhoz tartozók, nagyon szeretnek piaczolni, boltozni. Tudni sem akarnak a régi német közmondásról: „Kemenczének, asszonynak: otthon a helye." Fitymálnak és vesznek. A kereskedő ismeri már őket, tudja, hogy a ki ócsárol, az vásárol. Ha nem is vásárolnak, tereferélnek a bazárban, a mely nekik sétahelyül szolgál. Édes naplopás. Annál többet vesznek a gazdagsorsuak. A dologtalan kis teremtések, szép lilliomszálak ujjáról, nem esik le a gyémántgyürü, munkától. Édes szavu, formás asszonyok, csacska, nyalka lánykák élénkítik meg a fülkéket. Szemükben éj, mosolyukban hajnal, szivükben mágnes, de hasztalan vernők utánuk a vasat. Korán férjhez mennek. Az udvarlást nem ismerik, faképnél hagyott menyasszonyok nem lesznek. Könnyebben, akarom mondani hamarább lehet őket főkötő alá hozni, mint a nyugati országok leányait. Törökországban nincs korhoz kötve a házasság. Ismerjék a Koránt és a vallási szertartásokat, akkor összekelhetnek. Csak az a kár, hogy a visszatarthatlan elhervadás olyan hamar következik be. 

Sztámbul látképe

Tánczoló dervisek

A Dolma Bakcse palota nagyterme

A nők közelében, a zimankó felügyelők, zsírtól pufók, idegen világban élő eunuchok. Ha azok a megkoppadt csúfságok nem nyomulnának mint árnyék a nyomukban, a kaczérságra nagy hajlammal birok, sok szerelmes történetnek lehetnének a hősnői. Igy azonban nyugati országok fiainál, kiket az eunuchok sohasem értenek, vagy talán, mert nagyon is megértenek, továbbra is ábránd marad az ábránd. Minek kergessünk lehetetlen ábrándképeket, ha egynémelyik utazó, apróbb fülentéssel is fű­ szerezi az elbeszélését. Mi tudjuk, hogy elfogyván keblünkben a lélekzet, ugyancsak loppal lehet rájuk tekinteni. Legjobb ha példát veszünk a jámbor muzulmán boltostól, a ki hallgatásba burkolózva, mindenre néz, csak a fátyolos asszonyra nem emeli a szemét soha, (?) illemből folyólag szükséges ezt tennie, mert ez nemcsak török udvariasság, de regula is, a melyet ha betart, — maga is asszonyos lélek lesz.

II. Abdul Hamid szultán

Oszmán basa

Kolduló dervis

A tulságig menő illemérzetből való szemlesütésnek azonban ellene vall egy csattanós példa, melyről a fáma beszél. Ugy újságolták, — nem is az uborka szezonban — hogy egy földrengés után, mely a nagy bazárt is recsegve-ropogva megrázta, találtak — ugy hallszott — az elreteszelt ajtókon belül, az összedőlt belső bolt-fülkék romjai között, berekedve, igazhivő menyecskéket is legnagyobb pongyolában, kereskedő, csókszomjas török bácsik legbizalmasabb, egymás meleg leheletét érző közelségében, mondjuk kézenfogózva vagy egymás karjai közt meghalva. A szemek, összekötő szervvé váltak. A tejfehér karok öleltek. Van napsugár, van szerelem, van égő vágy, van a szépségnek szélid bája, vannak meghitt pillanatok. Elsö­tétül, újra virrad. „Nem lehet a szivvel okoskodni", mondja a zsidó közmondás. „Nem zörög a haraszt hiába”, mondja a magyar. Azok az érdekes találkozások, melyről a hir szól, csak világos nappal történhettek, mert mindenkinek tiltva van az éjét a nagy bazárban tölteni. Mindenki tud ezekről a kiszürenkedett, nyilvánosság előtt forgott dolgokról. Kisütötték róluk és a rikító példából megtanulhatta a világ — lehullván a fátyol nemcsak róluk, de a titokról is — hogy az önmagukra ráczáfoló, lefátyolozott török asszonyokban is támadhat kétség, akarom mondani, az élet melegségéből kifolyó szerelem. Ime a beszédes eset. Az idillek ilyetén betetőzése után igy kerültek az erényes igazhivők a világ szájára. Az bizony megesett. A róluk bizonyossá vált hir világgá röpült, mikor az igazságból pletykaságot csináltak. Bebizonyult, hogy a rejtelmes bazár daczára, semmi sem maradhat rejtelem, de mindég igaz marad az is, hogy egyes esetekből általánosítani nem lehet. Zökkenjünk vissza.

A Régi Szeráj és az Aja Szófia

Dolma Bakcse császári palota

A Dolma Bakcse nyugati kapuja

Annyi sok a csillogó-villogó, elefántcsonttal borított tárgy, férfinak, nőnek való fényes, szemet vakító ékesség. Ruha, selyemmel kivarrva, arany sújtassál kihányva; fegyver és ezer más tárgy tolul a szemünkbe, hogy nem tudjuk mire nézzünk. Ehhez járul az, hogy a bolttal kapcsolatos műhelyben, a legtöbb tárgyat látjuk a mint csinálják.

A Dolma Bakcse palota kapuja a tenger felől

Rumili Hisszár

Kert a Boszporuszon

Mikor azután többszörös át futóban vagy rendszeres járás-kelés után, a kanyarodóknál kezelünk kissé kiigazodni, az üzleti helyisé­gekben állandóan beállott alkonyatos sötétségben látni is azt a mire nézünk, sorba vehetjük az egyes utczákat, melyekben az egyformaságok halmaza, vására. Nagy folyosójuk van a papucs vásárosoknak, nagy választéka van a csolnakorru s egyéb keleti és nyugati formájú csisz-csosz és kopogó, vörös, sárga, egyéb szinti papucsoknak. Legszebb kiállításnak a tömzsi, iczi-piczi lábakra való selyem, bársonyosak.

Császári kioszk az ázsiai Édes Vizeknél

Jeni-dsámi, a bazár bejáratával

Részlet a nagy bazárból

Megvallom, a mit már elöljáróba kellett volna megtennem, hogy teljes fogalmat alkotni a konstantinápolyi nagy bazárról, leirás után nem lehet. Nincs az az ékes toll, mely beható részletességgel hegyére vehetné a bazár rendszeres leírását, a keleti szinbőség lerajzolását, mert en-tout-cas minden fogalmat felülmul az, a mi itt a való­ságban, többször minden rend és rendszer nélkül, a szem ingerére összegyűjtve van. Kelet mesés világának, az „Ezeregy éjszaka" tündérregéinek a számtalan sok fényes tárgya, a színes, drágaköves kincsek, bűvös tündérlányok, bájos herczegkisasszonyok, szépségtől ragyogó kívánatos asszonyok ékitő, vakító ékességei garmadában feküsznek itt. Ez nem szóvirág. Valóság. Annyi van itt azokból, a mennyi sehol. A pompában dúslakodó megtalál itt mindent, a mit különben el sem gondolhatna. De a szegény ember vágya, annál többször ütközik a sok fényes tárgyba.

Török nő

Spanyol zsidó háremhölgy

Gr. Széchenyi Ödön basa

Maradjunk mindjárt egy ugrókut friss vizszálánál megenyhülve, a hivságosság vásáránál, az encsenbencs, arany-ezüst, égő drágakő, elefántcsont és korallnál, az igen pompás zománcz munkánál. Török asszonykák itt mindég fényelgnek.”

Beduin 

Török esztergályos és pipaszár-készítő

Az Égett oszlop

Konstantinápolyt ma Isztambulként, sok száz évvel ezelőtt Bizáncként ismerték, de találkozhatunk az „Új Róma” (Nova Roma) vagy éppen a Sztanbulin, Iszlambol, Konsztantinije és Constantinopolis nevekkel is. A város nevének változásai tükrözik mozgalmas történelmét. Eredeti nevét, azaz a Bizáncot legendás alapítójáról Büzaszról kapta. I.e. 64-ben a Római Birodalomhoz csatolták, ahol aztán Nagy Konstantin császár nevezte el Nova Romának, hangsúlyozva ezzel a város fontosságát. Az új név nem, hanem magának a császárnak a neve után a Constantinopolis azaz Konstantinápoly terjedt el és lett az elfogadott neve a városnak. Az Oszmán Birodalom 1453-ban elfoglalta a várost, de nem változtatták meg a nevét, pusztán a török nyelvhez igazították, így lett Konsztantinije. Az Iszlambol nevet a hívő muzulmán törököknek köszönheti a város. A két név egészen 1923-ig az Oszmán Birodalom összeomlásáig elfogadott név volt az országban. Nyugaton leginkább Konstantinápolyként, illetve Sztambul néven volt ismert. Mai hivatalos nevét az Isztambult, Atatürk 1928-as rendelete után kapta.

Aja Szófia

II. Theodosius obeliszkje és a Kigyó-oszlop 

Galambok etetése a Bajazid dsámi udvarán

Az 1800-as évek második felében erőteljes modernizáció vette kezdetét Konstantinápolyban, több hidat építettek, elkészült a város vízellátó rendszere, kiépült az elektromos hálózat, a telefonhálózat és megjelentek az automobilok. 1851-ben már gőzhajók közlekedtek az európai és ázsiai oldal között, majd 1871-ben megindult a tömegközlekedés is lóvasút formájában. 1874-ben elindult a siklóvasút és a 1900-as évek elején már elektromos villamosok közlekedtek a város európai oldalán.

Szolimán szultán mausoleuma

Török koldusnő

Görög háremhölgy

A város szépsége mindig is sok utazót vonzott, de a jelentős fejlődés, modernizáció még tovább növelte az érdeklődök számát. Közéjük tartozott a szerző Vértesi Károly is, akit végül lenyűgözött a város, amelyet jól tükröz, hogy egy külön kötetét szentelt neki. Írói munkásságát végignézve ez az egyetlen olyan kötete, melyben „pusztán csak” egy városról ír. Konstantinápoly a szerző számára azonban több volt, mint egy város. Minden addigi utazását és az ott látottakat számbavétele után lényegében megállapítja, hogy ez a legszebb hely a világon. Vértesi így zárja művét „Konstantinápolyban a tündérmesék szárnyán szállva, lezártam a vágyam, letettem a hitről, hogy ennél a regeszerű világnál szebbet lássak”. Byron, Napoleon, Lamartine és még sorolhatnánk a neveket, ugyanígy éreztek a várossal szemben. Az 1500-as években még csak 80.000 fő lakosú város a 19. századra már 400.000 fősre növekedett. Konstantinápoly fontos kereskedelmi és diplomáciai központ volt, ezért egyre több külföldi is élt akkoriban a városban. 1900-ra lakóinak fele már muszlin volt. Ez a sokszínű, nyüzsgő és csodaszép város volt az, ami a szerzőt és még oly sokakat megragadott, és amelyről oly részletességgel és olyan képszerűen számol be művében, hogy az olvasó szinte úgy érzi, mintha Vértesivel együtt járná végig Konstantinápoly utcáit.

Örmény háremhölgy

Török háremhölgy

Cserkesz háremhölgy

A könyv nagyon ritka, nehezen beszerezhető és az interneten is elenyésző információ vagy kép van róla, ezért papíralapon kevesek privilégiuma olvasni a művet. Köszönhetően azonban a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumának a csodás kötet ingyenesen letölthető és elolvasható, így gyakorlatilag csak pár kattintás és élvezhetjük a szerző izgalmas művét.  Vértesi Károly könyveit mindig is kifejezetten ajánlani szoktam, azonban ha csak egyet szabadna választanom művei közül, akkor valószínűleg a most bemutatott „Konstántinápoly” című mű lenne az, bár biztosan sokat vívódnék a döntés előtt, hiszen minden műve csodálatos. Vértesi Károly sokat utazott élete során és minden komolyabb útjáról be is számolt egy könyv formájában, amely élete végére végül 12 művet eredményezett. A blogban eddig 4 könyvét mutattam be, így tehát van még Vértesi Károly kapcsán mit bemutatni a gyűjteményből. Hamarosan tehát ismét érkezik a szerző újabb művével az ELBIDA projektben.