2017. október 28., szombat

Török mozaik

Erődi Harrach Béla az egyik kedvenc szerzőm, akinek már három kiváló kötetével foglalkoztunk a blogban. A szerző elkalauzolt minket már a fáraók országába, Szicíliába és Máltára valamint a Szentföldre is. A most bemutatott „Török mozaik” címmel megjelent kötetében pedig a Vámbéry Ármin ösztönzésére 1860-as évek végén tett törökországi tanulmányútjának élményeit meséli el, a tőle már megszokott kiváló stílusban. Erődi legkorábban megjelent útleírása ez, mely egyben az ELBIDA projektben a búcsúkötete is a szerzőnek. A könyv 1874-ben jelent meg Budapesten, Aigner Lajos gondozásában összesen 190 oldal terjedelemben, de az ELBIDA projekt alapját biztosító gyűjteményben egy 1875-ös szerzői kiadás található. Erődi eddigi műveitől eltérően a kötetben egyetlen kép vagy illusztráció sem található, ezért a bejegyzésben látható képek internetes forrásból származnak. Erődi Béláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A fáraók országában” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.



A szerző arcképe

Részlet a könyvből:

„Ez az a tárgy, melyről legtöbb és legtarkább kérdésekkel ostromolják a keleti utazót, miután a keleti szokás ebben tér el leginkább a nyugatitól.

Táncoló dervisek
  
Megvallom a török nőről nálunk nagyon helytelen és a valóságnak meg nem felelő nézet uralkodik. Ennek okát részint rosszakaratú ferdítésekben, részint tudatlanságban kell keresnünk. Aki e dolgokat a hely szinén csak rövid ideig is tanulmányozhatja, annak, ha részrehajlatlanul akar egy nép felett ítélni, teljesen más álláspontra kell helyezkednie. Csak egy tévhitet akarok eloszlatni, t. i. azt, hogy a hárem és többnejűség ugyanazon egy jelentménnyel biró fogalom. "Hát mondja csak, kérem, még mindig tartanak a törökök háremet?" Hányszor ostromoltak már engem e kérdéssel! Igen is, tartanak, amint illik is, hogy a férfi nejének külön lakszobát tartson - válaszolám; - miután a töröknél a hárem szónak éppenséggel nincs más jelentése, mint nőszoba, nőlakosztály. A háremmel ellentétes fogalom a szelamluk, ami nem más, mint férfiszoba, férfilakosztály. Ezekből láthatjuk tehát, hogy a hárem szó épen nem valami erkölcstelen fogalom jegye, hanem a török nőnek jogos követelménye. Mindenek előtt a háremet kell berendeznie a töröknek, s ez mutatja a nőnek fensőbbségét, nem mint nálunk hiszik, alárendeltségét.

Korabeli életkép a városból

Az Aja Szófia (Hagia Szophia) mecset
  
A török nő e tekintetben sokkal több igénnyel lép fel, mint az európai. Számára a törvény sok előjogot biztosít. A török nő korántsem játékszer a férj kezében, mellyel az kénye-kedve szerint elbánhat. Téves nézet az, hogy a török elűzheti nejét minden ok nélkül. Ez ellen kezességet nyújt a házassági szerződés, mely a bíróság előtt köttetik, s csak ennen ítélete által felbontható. Válópert indíthat nemcsak a férfi, hanem a nő is férje ellen. A nő e tekintetben is többféle előjogot élvez. Ha a férj szándékos mellőzésből bizonyos ideig nem adja ki nejének az őt megillető fürdőpénzt (hamam paraszi), ez válópert indíthat ellene, s a biró ilyes esetekben kimondja, hogy a nő keresete alapos és a válást szentesíti. A házasság kötésekor a férfi bizonyos pénzösszeget köt le biztosítékul. E pénzt a Vakuf (ájtatos alapítvány) tanácsa kezeli. A letett biztosíték a férfira nézve minden körülmények között elveszett, a nőre nem. Három év mulva, ha nem forog fent semmi kifogás a nő ellen, felveheti azt, mint őt megillető hozományt, úgyszintén akkor is, ha a férje ellen indított válópert megnyerte. Ha három év leforgása előtt a nő bármiféle tett által okot szolgáltatott a házasság felbontására: akkor ő is elveszti ez összeget, s az ájtatos alapítványhoz csatoltatik. Ezek és ezekhez hasonló más pontok eléggé kimutatják a török nő előjogait. Ahol ily sulyosbító körülmények forognak fenn a férfival szemben, ott a nő játékszer nem lehet a férfi kezében, s az a lánc, mely őt férjéhez fűzi, éppoly erős, mint melyet nálunk a pap szentelt vízzel és stola körülkötéssel szentesít.

 
Konstantinápoly látképe

A török nőt nem tartják jó családanyának, hű hitvestársnak és gondos háziasszonynak. Ez is tévhit. A török nő, kit erős láncok kapcsolnak férjéhez, éppúgy megfelelhet, és meg is felel anyai kötelességének, mint nálunk az asszonyok. A török nő éppoly anyai gonddal és gyöngéd szeretettel ápolja gyermekét, oly vallásos áhitattal függeszti nyakába a talizmant (hamail), mely őt életén át bajtól vésztől megóvja, mint a milyennek a keresztény nő keresztségre viszi uj szülöttét. A török gyermekek a háremben nyerik az első alapot a nevelésben és oktatásban; az ő ragaszkodásuk és szeretetük anyjok iránt páratlan, s igen számtalan és szép példát találjuk ennek a történelemben. A török anya még a szárnyai alól kibocsátott ifjunak, a független önálló férfinak is szabhat parancsot.

A város egyik szimbóluma az Aja Szófia (Hagia Szophia) mecset
  
A török nőkre éppenséggel rá nem foghatjuk, hogy dologtalanok. Első kelléke egy török nőnek, hogy valami kézi munkát tanuljon. Iskoláikban, fájdalom, keveset foglalkoznak írás- és olvasás-tanítással. A lányoknak feladata a család körében szükséges kézimunkát végezni. Török nő nem készítteti ruháját a nőszabónál, minthogy a mesterségek között ezt az egyet nem is találjuk. A török nő maga csinálja minden ruháját, ez pedig maga is elég munkát vesz igénybe; hol vannak azonban még a hárem díszítésére és kényelmére tartozó cikkek? Amennyi függöny, divántakaró, függőkosár, virágtartó, az mind a háziasszony kezéből kerül ki. Vagy menjünk végig Konstantinápoly és más városok bazárjain, s elbámulunk a sok hímzett és kivarott munkán. Ezeket mind női kezek készítették. A cipészek sátrai, melyek csak Konstantinápolyban több százra mennek, tele vannak arany- és ezüst-fonalakkal himzett (isleme) és kivarrott cipőkkel. Asztalterítők, baslikok, burnuszok, házisapkák, asztalkendők, pénzzacskók, zsebkendők, törülközők, szebbnél szebb kivarott virágokkal, ezrével kaphatók a boltokban; ezek mind női kezekből kerültek ki. Európaiak rendesen ily cikkeket hoznak emlékül keletről, s nálunk, hol a kézimunkák elég nagy haladást tettek, méltán megbámulják e szép és fárasztó munkát.

A mindig forgalmas kikötő
  
Nemcsak díszmunkákat készítenek, hanem az alsóbb osztály szövés-fonással is foglalkozik. Fehérneműiket mind otthon készítik s a vászon-szövés nagy iparcikket képez, mely szintén nők kezében van. A bazárokban található női és férfi harisnyákat (csorab) is mind nők készítik. Ez iparcikkből több ezer nő táplálja családját.

Korabeli életkép a városból

Korabeli életkép a városból

A török nő viseletére áttérve, szabadságot veszek magamnak azt részletesen leírni, úgy, amint az használatban van. A salvar vagy bugyogó a török nőnél is ép oly szabásu ruhadarab, mint a férfiaknál. Rendesen szines, jobbára fehér, rószsaszín, vagy sárga színű selyem-szövetből készül, övön ráncba szedve, veres selyemkendővel (kusak) átkötve. A boka táján szintén megkötik, hogy a salvar és cipő közt csak két-három ujjnyira látszik ki a fehér harisnya. A nő lábát nem éppen kicsiny, sárga, ibolya színű vagy veres bársony s hímzett cipő (terlik) fedi, melyre ha a háremből kilép, még egy felső, rendesen félcipőt (pabucs) huz. A test felső részét az ing felett fehér, vagy tarka csíkos felöltő (enteri) takarja, melynek bő ujjai a kéz csuklóján megköttetnek. A nyakát, haját gyöngyökkel ékíti. Nagy kedvelője a török nő az ékszereknek, melyekkel tele aggatja nyakát, haját, karjait, ujjait. A hajadon leányok fejükön gyöngyös pártát viselnek; a nők turbánt, melyet a gazdagok gyöngyökkel és kócsagtollal díszítenek. Ez képezi a török nő házi öltözékét. E ruházat századok óta semmit sem vesztett szabásából, semmit sem szépségéből, s míg az európai nők divatja minden félévben, vagy talán minden hóban is változik, addig a török nők a divatnak hírét sem ismerik, s azért mégis oly szépek, oly bájolók. Ha a hárem küszöbén átlépni akarnak, fátyolt kell arcukra borítani; de a fátyol nem olyan és nem úgy viselik, mint a nyugati nők; hanem fehér musszelinkendőből (dülbend) áll, s olyformán kötik vele körül arcukat és fejüket, hogy az orr egy része és a két szem szabadon marad, míg az arc többi része egészen födve van. E fátyolt törökül jasmaknak hivják. Ma már ez is mindinkább ritkul, s a török nő kacérságának leginkább a fátyol kötésében adhat kifejezést. A fátyol viselése ellen leginkább a keleten utazó vagy lakó idegen férfiak kelnek ki; nem szeretik, hogy az utcán járó-kelő nőknek amúgy európaiasan arcukba nem bámulhatnak, s a monokli vagy cvikkerek hasznát nem vehetik. Az ilyen civilizatoroktól csak hadd viseljenek a török nők fátyolt jövőre is.

Korabeli életkép a városból
  
A török nő házon kívül bő köpenyt hord, melynek neve feradse, egyszínű szövetből áll, s nyaktól le a bokáig ér, úgy, hogy a nő e lepelben hasonlít egy dominós álarcoshoz. A feradse szine sokféle, van kék, zöld, sárga, narancsszín, fekete, veres és más, de mindig egyszinü, úgy, hogy mikor több nő sétál együtt, a különféle színű felöltők igen különösen veszik ki magukat távolról.

 
Korabeli életkép a városból
  

Otthon, ha reggel, és pedig nem éppen korán felkel, egy-két óráig házi fürdőjében fürdik, ami a tisztaság egy sajátságos nemének megszerzésére szükséges. E tisztázást a török nő ekszirnik (arsenikum) nevű kenőcscsel eszközli. A fürdőben költi el reggelijét is. Ezután piperéhez lát. Piperéje abban áll, hogy először arcát és nyakát híg fehér festékkel bekeni. A fehér mázzal bevont arc még kirivóbb színt nyer a szürme nevű festékkel feketére festett szemöldek által, melyeket a török ízlés annál szebbnek tart, minél vastagabbak és minél inkább közelednek egymáshoz, úgy, hogy az összenőtt szemöldek ideális szépséget képeznek. Következik a kebel. Ezt illatossá tenni szintén a török ízléshez tartozik. Erre pedig a szegény pézsma állatnak hólyagát (miszk) használják, melyet selyem zacskókba göngyölve, fekete selyemzsinórra illesztve, keblükbe rejtenek. A test, arc és kebel piperézése után a kézre kerül a sor. A tökéletes török szépségnek narancszinü ujjai vannak, s hogy az meglegyen, a hinna nevű port használják festőszerül. Ennek oldatába mártogatják ujjaikat, s a marós festék csakhamar úgy megfogja az ujjakat, hogy egyszeri festés egy hétig is elegendő ékességet képez. E festésnél arra kell figyelni, hogy a körmök sötét narancsszínűek, az ujjak az első hajlásig szintén sötétek, de már valamivel világosabbak legyenek, s a szín fokonkint menjen át a világos narancsszínbe. A festett ujjak úgy néznek ki, mint mikor a gyermekek zöld dióval bemocskítják ujjaikat. Mikor e festésen is túlestek, akkor öltözködni kezdenek. De most veszem észre, hogy a hajról majdnem elfeledkeztem, pedig ezzel is nagyon sok időt tölt el a török nő, s egyik büszkeségét képezi. Mennyiszer éneklik meg a török, persa költők a fürtös, göndör hajat, mely kígyók, viperák módjára csüng alá a fejről, s a szegény halandót kísértetbe viszi. A haj akkor szép, ha mentől sötétebb és fényesebb. Fényt és sötétséget a hajnak ambra (amber) által adnak. Így aztán a sokféle illat, - mert minden festéknek meg van a maga saját illata - oly vegyüléket képez, melyet szokatlan európai érzék egyelőre nehezen tud kiállani. A keleti költők dalaiban előforduló sok illet e szerint nagyon jogosult és természetes. A fogak és száj illata - edző gyanta szagú. Ez pedig a masztixtól van, melyet a török nő egész nap szájában tart, és idejének legnagyobb részét azzal tölti, hogy az összerágott masztixból apró golyócskákat csinál, s azokat nagy csattanással szétpattantja. E gyanta, melynek neve törökül szakiz, egyedül csak Khios szigetén terem, s jelentékeny árucikket képez. A masztix rágásnak igen jó haszna van, mert a szájnak frissességet ad, s a fogakat rendkívül tisztítja s fehéríti; azért van minden török nőnek olyan szép fehér fogsora, mint a kristály. A költők joggal szokták e fogakat nevező gyöngysornak (dur efsan) nevezni. E masztixot nem ártana nálunk is meghonosítani; a mi szépeink is készséggel fogadnák el pipereszereik közé. Nyáron napernyőt is hordanak; de kesztyűt soha.

Táncoló dervisek

Mevlevi dervisek
  
A török lány, midőn tizenkettedik évét elérte, átlépi a gyermekkort, s addig fedetlen arcát fátyollal fedi el. E kor beállta után férjhez mehet a leány. A házasság körül sajátságos szokások uralkodnak, melyek némileg megkötik a leánynak szabad választását. A lányt gyakran már öt évvel előbb eljegyezték valamely ifjunak, kiben a szülők kölcsönösen megegyeznek, anélkül, hogy a leány ismerné leendő férjét. Legtöbb esetben azonban az ifjú házasságszerző asszonyokra van utalva, kik nőt szereznek neki ajánlás által, vagy az ő utasítása és kívánalma szerint.

Török nő

A leánynak meg kell hajolnia szülei akarata előtt, azt halljuk mondani; de ez csak a család körében történik. Amely leány a biró (kadi) kérdésére háromszor határozottan azt válaszolja, hogy nem egyezik bele a házasságba, annak számára a biró nem írja meg a házassági szerződést, s nincs hatalom, mely azt rá kényszeríthetné.

Török asszonyok

A török nő műveltségi állapota koránt sincs elhanyagolva. A leányok rendes iskolába járnak a figyermekekkel együtt, írni, olvasni, számolni s egy kis földiratot is tanulnak. Sztambulban már pár év óta egy közlöny is jelenik meg nők számára "Terraki." (Haladás) cimen.”

Nők a háremből

Az utóbbi bejegyzések között többször találkoztunk már Konstantinápollyal, hiszen Vértesi Károlyt és Pulszky Ferencet is lenyűgözte a különleges város. A kor egyik vonzó úti célja volt az utazók számára, hiszen egyfajta kulturális csomópont volt, ahol a kelet és a nyugat találkozott. A szerző Vámbéry javaslatára, biztatására indult keleti tanulmányútra melynek központi állomása Konstantinápoly volt, ahol tovább képezte magát a török és perzsa nyelvben és irodalomban. Ott tartózkodása alatt aztán bejárta Kis-Ázsiát, Görögországot, Egyiptomot és a Balkán országait. Szeretem a szerző stílusát és ez a műve is kimondottan olvasmányos, de tény, hogy számomra hiányoznak belőle a képek a 100%-os élményhez. Valószínűleg akkoriban maga a szerző is rájött arra, hogy nagyban növelhető az olvasmányélmény az útleírás műfajban a képek és illusztrációk által, így a később megjelent és a blogban már bemutatott összes Erődi műben jelen is vannak azok. Természetesen, ahogy megszoktuk már a szerzőtől ebben a műben sem szorítkozik csupán a földrajzi látnivalók leírására. A térség és a városok bemutatásán túl megismerkedhetünk a hasissal, a dervisekkel, a törökök számos különleges szokásával, a török nőkkel, a többnejűséggel és természetesen a háremekkel is. Összefoglalva tehát egy izgalmas és sokszínű útinaplóval van dolgunk, ahol a minőségre a garancia maga a szerző személye. Az eddigi szerencsés helyzettől eltérően, ebben az esetben nem lehet fellelni ingyenesen letölthető formátumban a kötetet, de létezik egyetlen oldal, a Terebess Kiadó Virtuális Könyvtára ahol elektronikus formában fellelhető a mű, így van lehetőség elolvasni az amúgy ritka és nehezen beszerezhető kötetet. Erődi Harrach Béla műveinek bemutatása e kötettel lezárult az ELBIDA projektben. Reményeim szerint az Erődi művekről szóló négy bejegyzés alkalmas volt arra, hogy többek érdeklődését felkeltsem a szerző személyével kapcsolatban, valamint talán arra is, hogy ismét olvasmányélményünk részévé váljon a szerző néhány izgalmas műve.