Erődi Harrach Béla az egyik kedvenc
szerzőm, akinek már három kiváló kötetével foglalkoztunk a blogban. A szerző elkalauzolt
minket már a fáraók országába, Szicíliába és Máltára valamint a Szentföldre is. A most bemutatott „Török mozaik” címmel megjelent kötetében pedig a Vámbéry Ármin ösztönzésére 1860-as évek végén tett törökországi tanulmányútjának élményeit meséli el, a tőle már megszokott kiváló stílusban. Erődi legkorábban megjelent
útleírása ez, mely egyben az ELBIDA projektben a búcsúkötete is a szerzőnek. A
könyv 1874-ben jelent meg Budapesten, Aigner Lajos gondozásában összesen 190
oldal terjedelemben, de az ELBIDA projekt alapját biztosító gyűjteményben egy 1875-ös szerzői kiadás található. Erődi eddigi műveitől eltérően a kötetben egyetlen kép
vagy illusztráció sem található, ezért a bejegyzésben látható képek internetes forrásból származnak. Erődi Béláról ebben a bejegyzésben nem
írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A fáraók országában” című könyvének a
bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.
![]() |
A szerző arcképe |
Részlet a könyvből:
„Ez az a tárgy, melyről legtöbb
és legtarkább kérdésekkel ostromolják a keleti utazót, miután a keleti szokás
ebben tér el leginkább a nyugatitól.
![]() |
Táncoló dervisek |
Megvallom a török nőről nálunk
nagyon helytelen és a valóságnak meg nem felelő nézet uralkodik. Ennek okát
részint rosszakaratú ferdítésekben, részint tudatlanságban kell keresnünk. Aki
e dolgokat a hely szinén csak rövid ideig is tanulmányozhatja, annak, ha
részrehajlatlanul akar egy nép felett ítélni, teljesen más álláspontra kell
helyezkednie. Csak egy tévhitet akarok eloszlatni, t. i. azt, hogy a hárem és
többnejűség ugyanazon egy jelentménnyel biró fogalom. "Hát mondja csak,
kérem, még mindig tartanak a törökök háremet?" Hányszor ostromoltak már
engem e kérdéssel! Igen is, tartanak, amint illik is, hogy a férfi nejének
külön lakszobát tartson - válaszolám; - miután a töröknél a hárem szónak
éppenséggel nincs más jelentése, mint nőszoba, nőlakosztály. A háremmel
ellentétes fogalom a szelamluk, ami nem más, mint férfiszoba, férfilakosztály.
Ezekből láthatjuk tehát, hogy a hárem szó épen nem valami erkölcstelen fogalom
jegye, hanem a török nőnek jogos követelménye. Mindenek előtt a háremet kell
berendeznie a töröknek, s ez mutatja a nőnek fensőbbségét, nem mint nálunk
hiszik, alárendeltségét.
![]() |
Korabeli életkép a városból |
![]() |
Az Aja Szófia (Hagia Szophia) mecset |
A török nő e tekintetben sokkal
több igénnyel lép fel, mint az európai. Számára a törvény sok előjogot
biztosít. A török nő korántsem játékszer a férj kezében, mellyel az kénye-kedve
szerint elbánhat. Téves nézet az, hogy a török elűzheti nejét minden ok nélkül.
Ez ellen kezességet nyújt a házassági szerződés, mely a bíróság előtt köttetik,
s csak ennen ítélete által felbontható. Válópert indíthat nemcsak a férfi,
hanem a nő is férje ellen. A nő e tekintetben is többféle előjogot élvez. Ha a
férj szándékos mellőzésből bizonyos ideig nem adja ki nejének az őt megillető
fürdőpénzt (hamam paraszi), ez válópert indíthat ellene, s a biró ilyes
esetekben kimondja, hogy a nő keresete alapos és a válást szentesíti. A
házasság kötésekor a férfi bizonyos pénzösszeget köt le biztosítékul. E pénzt a
Vakuf (ájtatos alapítvány) tanácsa kezeli. A letett biztosíték a férfira nézve
minden körülmények között elveszett, a nőre nem. Három év mulva, ha nem forog
fent semmi kifogás a nő ellen, felveheti azt, mint őt megillető hozományt,
úgyszintén akkor is, ha a férje ellen indított válópert megnyerte. Ha három év
leforgása előtt a nő bármiféle tett által okot szolgáltatott a házasság
felbontására: akkor ő is elveszti ez összeget, s az ájtatos alapítványhoz
csatoltatik. Ezek és ezekhez hasonló más pontok eléggé kimutatják a török nő
előjogait. Ahol ily sulyosbító körülmények forognak fenn a férfival szemben,
ott a nő játékszer nem lehet a férfi kezében, s az a lánc, mely őt férjéhez
fűzi, éppoly erős, mint melyet nálunk a pap szentelt vízzel és stola körülkötéssel
szentesít.
A török nőt nem tartják jó
családanyának, hű hitvestársnak és gondos háziasszonynak. Ez is tévhit. A török
nő, kit erős láncok kapcsolnak férjéhez, éppúgy megfelelhet, és meg is felel
anyai kötelességének, mint nálunk az asszonyok. A török nő éppoly anyai gonddal
és gyöngéd szeretettel ápolja gyermekét, oly vallásos áhitattal függeszti nyakába
a talizmant (hamail), mely őt életén át bajtól vésztől megóvja, mint a
milyennek a keresztény nő keresztségre viszi uj szülöttét. A török gyermekek a
háremben nyerik az első alapot a nevelésben és oktatásban; az ő ragaszkodásuk
és szeretetük anyjok iránt páratlan, s igen számtalan és szép példát találjuk
ennek a történelemben. A török anya még a szárnyai alól kibocsátott ifjunak, a
független önálló férfinak is szabhat parancsot.
![]() |
A város egyik szimbóluma az Aja Szófia (Hagia Szophia) mecset |
A török nőkre éppenséggel rá nem
foghatjuk, hogy dologtalanok. Első kelléke egy török nőnek, hogy valami kézi
munkát tanuljon. Iskoláikban, fájdalom, keveset foglalkoznak írás- és
olvasás-tanítással. A lányoknak feladata a család körében szükséges kézimunkát
végezni. Török nő nem készítteti ruháját a nőszabónál, minthogy a mesterségek
között ezt az egyet nem is találjuk. A török nő maga csinálja minden ruháját,
ez pedig maga is elég munkát vesz igénybe; hol vannak azonban még a hárem
díszítésére és kényelmére tartozó cikkek? Amennyi függöny, divántakaró,
függőkosár, virágtartó, az mind a háziasszony kezéből kerül ki. Vagy menjünk
végig Konstantinápoly és más városok bazárjain, s elbámulunk a sok hímzett és
kivarott munkán. Ezeket mind női kezek készítették. A cipészek sátrai, melyek
csak Konstantinápolyban több százra mennek, tele vannak arany- és
ezüst-fonalakkal himzett (isleme) és kivarrott cipőkkel. Asztalterítők,
baslikok, burnuszok, házisapkák, asztalkendők, pénzzacskók, zsebkendők, törülközők,
szebbnél szebb kivarott virágokkal, ezrével kaphatók a boltokban; ezek mind női
kezekből kerültek ki. Európaiak rendesen ily cikkeket hoznak emlékül keletről,
s nálunk, hol a kézimunkák elég nagy haladást tettek, méltán megbámulják e szép
és fárasztó munkát.
![]() |
A mindig forgalmas kikötő |
Nemcsak díszmunkákat készítenek,
hanem az alsóbb osztály szövés-fonással is foglalkozik. Fehérneműiket mind
otthon készítik s a vászon-szövés nagy iparcikket képez, mely szintén nők kezében
van. A bazárokban található női és férfi harisnyákat (csorab) is mind nők
készítik. Ez iparcikkből több ezer nő táplálja családját.
![]() |
Korabeli életkép a városból |
![]() |
Korabeli életkép a városból |
A török nő viseletére áttérve,
szabadságot veszek magamnak azt részletesen leírni, úgy, amint az használatban
van. A salvar vagy bugyogó a török nőnél is ép oly szabásu ruhadarab, mint a
férfiaknál. Rendesen szines, jobbára fehér, rószsaszín, vagy sárga színű
selyem-szövetből készül, övön ráncba szedve, veres selyemkendővel (kusak)
átkötve. A boka táján szintén megkötik, hogy a salvar és cipő közt csak
két-három ujjnyira látszik ki a fehér harisnya. A nő lábát nem éppen kicsiny,
sárga, ibolya színű vagy veres bársony s hímzett cipő (terlik) fedi, melyre ha
a háremből kilép, még egy felső, rendesen félcipőt (pabucs) huz. A test felső
részét az ing felett fehér, vagy tarka csíkos felöltő (enteri) takarja, melynek
bő ujjai a kéz csuklóján megköttetnek. A nyakát, haját gyöngyökkel ékíti. Nagy
kedvelője a török nő az ékszereknek, melyekkel tele aggatja nyakát, haját,
karjait, ujjait. A hajadon leányok fejükön gyöngyös pártát viselnek; a nők
turbánt, melyet a gazdagok gyöngyökkel és kócsagtollal díszítenek. Ez képezi a
török nő házi öltözékét. E ruházat századok óta semmit sem vesztett szabásából,
semmit sem szépségéből, s míg az európai nők divatja minden félévben, vagy
talán minden hóban is változik, addig a török nők a divatnak hírét sem ismerik,
s azért mégis oly szépek, oly bájolók. Ha a hárem küszöbén átlépni akarnak,
fátyolt kell arcukra borítani; de a fátyol nem olyan és nem úgy viselik, mint a
nyugati nők; hanem fehér musszelinkendőből (dülbend) áll, s olyformán kötik
vele körül arcukat és fejüket, hogy az orr egy része és a két szem szabadon
marad, míg az arc többi része egészen födve van. E fátyolt törökül jasmaknak hivják.
Ma már ez is mindinkább ritkul, s a török nő kacérságának leginkább a fátyol
kötésében adhat kifejezést. A fátyol viselése ellen leginkább a keleten utazó
vagy lakó idegen férfiak kelnek ki; nem szeretik, hogy az utcán járó-kelő
nőknek amúgy európaiasan arcukba nem bámulhatnak, s a monokli vagy cvikkerek
hasznát nem vehetik. Az ilyen civilizatoroktól csak hadd viseljenek a török nők
fátyolt jövőre is.
![]() |
Korabeli életkép a városból |
A török nő házon kívül bő köpenyt
hord, melynek neve feradse, egyszínű szövetből áll, s nyaktól le a bokáig ér,
úgy, hogy a nő e lepelben hasonlít egy dominós álarcoshoz. A feradse szine
sokféle, van kék, zöld, sárga, narancsszín, fekete, veres és más, de mindig
egyszinü, úgy, hogy mikor több nő sétál együtt, a különféle színű felöltők igen
különösen veszik ki magukat távolról.
Otthon, ha reggel, és pedig nem
éppen korán felkel, egy-két óráig házi fürdőjében fürdik, ami a tisztaság egy
sajátságos nemének megszerzésére szükséges. E tisztázást a török nő ekszirnik
(arsenikum) nevű kenőcscsel eszközli. A fürdőben költi el reggelijét is. Ezután
piperéhez lát. Piperéje abban áll, hogy először arcát és nyakát híg fehér
festékkel bekeni. A fehér mázzal bevont arc még kirivóbb színt nyer a szürme
nevű festékkel feketére festett szemöldek által, melyeket a török ízlés annál
szebbnek tart, minél vastagabbak és minél inkább közelednek egymáshoz, úgy,
hogy az összenőtt szemöldek ideális szépséget képeznek. Következik a kebel. Ezt
illatossá tenni szintén a török ízléshez tartozik. Erre pedig a szegény pézsma
állatnak hólyagát (miszk) használják, melyet selyem zacskókba göngyölve, fekete
selyemzsinórra illesztve, keblükbe rejtenek. A test, arc és kebel piperézése
után a kézre kerül a sor. A tökéletes török szépségnek narancszinü ujjai
vannak, s hogy az meglegyen, a hinna nevű port használják festőszerül. Ennek
oldatába mártogatják ujjaikat, s a marós festék csakhamar úgy megfogja az
ujjakat, hogy egyszeri festés egy hétig is elegendő ékességet képez. E
festésnél arra kell figyelni, hogy a körmök sötét narancsszínűek, az ujjak az
első hajlásig szintén sötétek, de már valamivel világosabbak legyenek, s a szín
fokonkint menjen át a világos narancsszínbe. A festett ujjak úgy néznek ki,
mint mikor a gyermekek zöld dióval bemocskítják ujjaikat. Mikor e festésen is
túlestek, akkor öltözködni kezdenek. De most veszem észre, hogy a hajról
majdnem elfeledkeztem, pedig ezzel is nagyon sok időt tölt el a török nő, s
egyik büszkeségét képezi. Mennyiszer éneklik meg a török, persa költők a
fürtös, göndör hajat, mely kígyók, viperák módjára csüng alá a fejről, s a
szegény halandót kísértetbe viszi. A haj akkor szép, ha mentől sötétebb és
fényesebb. Fényt és sötétséget a hajnak ambra (amber) által adnak. Így aztán a
sokféle illat, - mert minden festéknek meg van a maga saját illata - oly
vegyüléket képez, melyet szokatlan európai érzék egyelőre nehezen tud kiállani.
A keleti költők dalaiban előforduló sok illet e szerint nagyon jogosult és természetes.
A fogak és száj illata - edző gyanta szagú. Ez pedig a masztixtól van, melyet a
török nő egész nap szájában tart, és idejének legnagyobb részét azzal tölti,
hogy az összerágott masztixból apró golyócskákat csinál, s azokat nagy
csattanással szétpattantja. E gyanta, melynek neve törökül szakiz, egyedül csak
Khios szigetén terem, s jelentékeny árucikket képez. A masztix rágásnak igen jó
haszna van, mert a szájnak frissességet ad, s a fogakat rendkívül tisztítja s
fehéríti; azért van minden török nőnek olyan szép fehér fogsora, mint a
kristály. A költők joggal szokták e fogakat nevező gyöngysornak (dur efsan)
nevezni. E masztixot nem ártana nálunk is meghonosítani; a mi szépeink is
készséggel fogadnák el pipereszereik közé. Nyáron napernyőt is hordanak; de
kesztyűt soha.
![]() |
Táncoló dervisek |
![]() |
Mevlevi dervisek |
A török lány, midőn tizenkettedik
évét elérte, átlépi a gyermekkort, s addig fedetlen arcát fátyollal fedi el. E
kor beállta után férjhez mehet a leány. A házasság körül sajátságos szokások
uralkodnak, melyek némileg megkötik a leánynak szabad választását. A lányt
gyakran már öt évvel előbb eljegyezték valamely ifjunak, kiben a szülők
kölcsönösen megegyeznek, anélkül, hogy a leány ismerné leendő férjét. Legtöbb
esetben azonban az ifjú házasságszerző asszonyokra van utalva, kik nőt szereznek
neki ajánlás által, vagy az ő utasítása és kívánalma szerint.
![]() |
Török nő |
A leánynak meg kell hajolnia
szülei akarata előtt, azt halljuk mondani; de ez csak a család körében
történik. Amely leány a biró (kadi) kérdésére háromszor határozottan azt
válaszolja, hogy nem egyezik bele a házasságba, annak számára a biró nem írja
meg a házassági szerződést, s nincs hatalom, mely azt rá kényszeríthetné.
![]() |
Török asszonyok |
A török nő műveltségi állapota
koránt sincs elhanyagolva. A leányok rendes iskolába járnak a figyermekekkel
együtt, írni, olvasni, számolni s egy kis földiratot is tanulnak. Sztambulban
már pár év óta egy közlöny is jelenik meg nők számára "Terraki."
(Haladás) cimen.”
![]() |
Nők a háremből |
Az utóbbi bejegyzések között
többször találkoztunk már Konstantinápollyal, hiszen Vértesi Károlyt és Pulszky Ferencet is lenyűgözte a különleges város. A kor egyik vonzó úti célja volt az
utazók számára, hiszen egyfajta kulturális csomópont volt, ahol a kelet és a
nyugat találkozott. A szerző Vámbéry javaslatára, biztatására indult keleti
tanulmányútra melynek központi állomása Konstantinápoly volt, ahol tovább
képezte magát a török és perzsa nyelvben és irodalomban. Ott tartózkodása alatt
aztán bejárta Kis-Ázsiát, Görögországot, Egyiptomot és a Balkán országait. Szeretem
a szerző stílusát és ez a műve is kimondottan olvasmányos, de tény, hogy számomra
hiányoznak belőle a képek a 100%-os élményhez. Valószínűleg akkoriban maga a
szerző is rájött arra, hogy nagyban növelhető az olvasmányélmény az útleírás
műfajban a képek és illusztrációk által, így a később megjelent és a blogban
már bemutatott összes Erődi műben jelen is vannak azok. Természetesen, ahogy
megszoktuk már a szerzőtől ebben a műben sem szorítkozik csupán a földrajzi
látnivalók leírására. A térség és a városok bemutatásán túl megismerkedhetünk a
hasissal, a dervisekkel, a törökök számos különleges szokásával, a török
nőkkel, a többnejűséggel és természetesen a háremekkel is. Összefoglalva tehát egy
izgalmas és sokszínű útinaplóval van dolgunk, ahol a minőségre a garancia maga
a szerző személye. Az eddigi szerencsés helyzettől eltérően, ebben az esetben
nem lehet fellelni ingyenesen letölthető formátumban a kötetet, de létezik
egyetlen oldal, a Terebess Kiadó Virtuális Könyvtára ahol elektronikus formában
fellelhető a mű, így van lehetőség elolvasni az amúgy ritka és nehezen
beszerezhető kötetet. Erődi Harrach Béla műveinek bemutatása e kötettel lezárult
az ELBIDA projektben. Reményeim szerint az Erődi művekről szóló négy bejegyzés alkalmas
volt arra, hogy többek érdeklődését felkeltsem a szerző személyével
kapcsolatban, valamint talán arra is, hogy ismét olvasmányélményünk részévé
váljon a szerző néhány izgalmas műve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése