2017. november 28., kedd

A mászái fensíkon

Ritka, különleges és nehezen beszerezhető könyv Damaszkin Arzén elfelejtett vadászutazó híres műve a „A mászái fensíkon”. A műben a szerző kelet-afrikai vadászexpedíciójáról számol be, meglehetősen tárgyilagos formában. Damaszkin Arzén nem volt gyakorlott író, amely jelei néhol érzékelhetőek a műben, de ennek ellenére izgalmas, érdekes és olvasmányos kötetről van szó. A rendkívül költséges afrikai expedíció azonban nem csak a szerző számára okozott még nagyobb ismertséget a korabeli vadásztársadalomban, hanem egy fiatal segédpreparátor, Kittenberg Katona Kálmán azaz Kittenberger Kálmán számára is itt indult lenyűgöző vadászkarrierje. Az eredeti könyv 1906-ban jelent meg Budapesten, összesen 284 oldal terjedelemben. A Budapesti Hírlap nyomdájában nyomtatott műben 6 kép és több függelék található. Az eredeti 1906-os első kiadást követően csak 2005-ben egy reprint kiadás formájában került a mű ismét a könyvesboltok polcára.  




Némethi Damaszkin Arzén földbirtokos, vadász és utazó 1854. október 9-én született Temesváron. Bácskai földbirtokos nemesi családba született, édesapja Damaszkin György, aki Bem József tábornoka volt, édesanyja pedig Földváry Etelka. Már 12 évesen járt vadászni és a szenvedély hamar magával is ragadta. 1881-ben lépett be az Országos Magyar Vadászati Egyesületbe, ahova aztán később maga is gyűjtött tagokat. 1883-ban Temes vármegye szalonkalövési rekordját ő állította be 30 példánnyal. Nem csak a Bánságba, de az ország számos vidékére járt vadászni, így Somogyba és a Bakonyba is. 1902-es afrikai útjára, alapvetően Teleki Sámuel biztatására indul el, de az elutazás hátterében egyéb okok is voltak. A könyvében is utal arra, hogy közügyek és magánügyek is szerepet játszottak abban, hogy az utazás mellett döntött, Teleki pusztán az útirány eldöntésében segített. A legföbb ok egy későbbi leveléből derült ki, miszerint is elmenetelének legfőbb oka a családba tartozó Schratt Katalin Ferenc Józseffel folytatott „bűnös” viszonya volt. Az utazás tervezésekor még egyedül akart menni, aztán Madarász Gyula ornitológus unszolására magával vitte Kittenberger Kálmánt. A szerény anyagi körülményekkel bíró Kittenberger támogatás hiányában még utazási költségeit sem tudta volna fedezni, de Damaszkin közbenjárásának köszönhetően megoldódott a probléma. 

A Damaszkin testvérek 1870-ben. Margit, Arzén és István. 

Az utazás sem vadászati szempontból nem volt sikeresnek nevezhető. Mindösszesen körülbelül 250 vadat sikerült elejtenie Damaszkinnak, amely akkortájt meglehetősen csekély eredmény volt. Damaszkin a vadászexpedíciója után hazatért, de ott hagyta felszerelését, ami lehetővé tette Kittenbergernek, hogy kint maradjon és folytathassa a munkát. A gyarmatokon járva ráeszmélt, hogy a nemzetiségi politika, amit Magyarország folytat, végül a vesztét fogja okozni, ezért hazatérte után egy komoly összefoglalást írt erről a témáról, amit el is küldött Kossuth Ferencnek. Élete hátralévő részét homály fedi. 1914. november 7-én hunyt el Budapesten. Testét a családi sírboltban, Lőkösházán helyezték örök nyugalomra. Halála után neve gyorsan feledésbe merült. Unokaöccse ifj. Damaszkin István és később Fekete István volt az, aki tett azért, hogy a feledés homályából ismét előtűnjék Damaszkin Arzén személye.

Részlet a könyből:

„Május 4-én kis elmoránom vezetése alatt három órai gyaloglás után, sűrű tövises bokrokon keresztűl folyvást fölfelé haladva, a Szira hegy sziklás csúcsa alá értünk. Az erdőben több szakadékon haladtunk át, amelyek mind lávafolyástól képződtek. A sziklák közeit is mindenütt megkeményedett láva tölti ki. Egy meredek sziklafal alatt, egészen a sziklába bemélyedve megtaláljuk a medencét, amely két oldalról összejövő lávafolyás között képződött. Alakja tojásdad, akár csak egy fürdőkádé; hossza ötödfél méter, szélessége és mélysége három méter.

Utazás előtt

A víz felszínét békanyálhoz hasonló zöld növény borítja, amely alatt szép, kristály tiszta víz csillog. Két parazzit iderendelek, hogy a nem éppen kecsegtető kinézésű nyálkás zöld leplet galyak segítségével távolítsák el. Éppen hozzá akarnak fogni a munkához, midőn előáll a nagyszájú Szelemáni és rémült arckifejezéssel könyörög, hogy ne távolíttasam el a zöld növényzetet, amelylyel a hegyi szellemek fedték be a vizet, hogy az mindig hűvös maradjon; ha ezt eltávolítjuk, a szellemek megbosszulják magukat. Biztos tudomása van, hogy egy karaván, amely egy ilyen hegyi medence vizét megfosztotta a beárnyékoló zöld rétegtől, másnap az utolsó emberig meghalt. Látva a hallgatóság ijedt arcát, nem maradt más hátra, mint épségben hagyni az utálatos takarót; mert ha esetleg valamelyik pagazzi eltöri a lábát, mindenesetre én vagyok az oka azzal, hogy a hegyi szellemeket megbosszantottam. Az elmorán mondja, hogy ez a vízmedence messze környéken híres; ő is a híréből ismerte, bár még soha nem járt e vidéken. A benszülöttek El muti la Szira donyo ( a szira hegyi kút)-nak nevezik. Oly magasan fekszik, hogy innen az északi oldal kivételével, amerre a sziklafal elzárja a kilátást, az egész környék áttekinthető.

Maszájok

A meredek sziklát megkerülvén, megmászszuk a hegyet. Érdekes, hogy a láva, amelyen haladunk, néha a lépés alatt tompán hangzik. Egy-két helyen, ahol a réteg egész üregesen kong, keresztülütjük a lávát baltákkal. Ily helyeken látszik, hogy a láva sebes folyásában mélyedéseken és sziklahasadásokon gyorsan átfolyván és megmeredvén, üres helyeket hagyott maga alatt. Más kitörések alkalmával ugy látszik, csak lassan hűlt ki a láva és tovább maradhatott puha állapotban, mert sok helyütt tisztán látni az antilop-paták benyomatát. Némelyik lábnyom körvonalai oly élesek, hogy egészen jól meg lehet ismerni, hogy miféle antiloptól ered. Különösen kongoni-, gnú- és kisebb antilop-nyomok különböztethetők meg.

1-5. Hartebeeszt, 6. Grant-gazella, 7. és 9. Grant-bika, 8. és 11. Tomzon-gazella, 10. Ismeretlen

A hegy csúcsán látjuk, hogy az ikerhegy valamikor összetartozott és csak az erupció választotta el őket egymástól. A kráter a két csúcs között nyilik. A külső lávafolyások irányában nagy sziklatömbök fekszenek egymás fölé gördítve, amelyeket a kitörés alkalmával ragadhatott magával a kifolyó lávafolyam. A kráter belsejét áthatolhatatlan sűrűség borítja, amelyben óriási sziklák hevernek.

Gnú trófeák (felül), Elen-antilop és Vízibak trófeák (alul)

Messze a látóhatáron nagy pori-égések látszanak. Elmorán mutatja a Pangani folyó fekvését. Az irány teljesen megfelel az égtájak szerint beállított térképpel. Ugyanez irányban egy magános hegy emelkedik, amelyet Mokoteni-nak neveznek; ezen kell áthaladnunk.

1-5. Impala, 6-7. Kudu, 8. Orix-bika, 9. Orix-tehén

Nem mehetünk azonban egyenes irányban oda, mert a Szira hegyet a víz miatt délnek kell megkerülnünk. Holnap reggel, ha indulunk a déli órákban vízhez érünk és ez az utolsó, amelyet a Pangáni folyóig találunk, miután pedig a Pangáni, mint mondja, még két napi járásra van onnan, elhatározzuk, hogy holnap reggel korán indulunk, hogy már a víznél táborozhassunk. Onnan majd magunkat vízzel ellátva folytatjuk utunkat a Pangániig. E magas helyről látjuk, hogy egész utunk folyvást erdőségen keresztűl fog vezetni, amelyet csak helyenkint szakít meg egy-egy tisztás.

Dudu Mangassza, Szongoleli, Uledi bin Abdallah, Damaszkin
Mganga, Mahomadi, Meri, Ruga-Ruga

Északnak egy vékony pori-szalag húzódik, amely sok helyen ég; nyugatnak a magános hegy emelkedik, amely alatt Meri elbeszélése szerint bővizű ciszternát, előtte pedig a tisztáson sok vadat fogunk találni. A síkság oly kedvezően van megvilágítva, hogy a nagy távolság dacára látócsővemmel valóban nagymennyiségű vadat látok rajta mozogni. A szomjuság erdeje is ott fekszik délnyugotnak, a kiégett porival együtt, ahol annyit szenvedtünk. Csak a Kinyárok tavat nem látni sehol sem. Azt hiszem, hogy erős esőzések alkalmával e hegyet környező porikon a gyorsan lezuhogó víz összefüggő mocsarakat képez és igy jött létre a Kinyárok-tó híre. Állandó tó itt nem létezik. Az is lehet, hogy a térképen az Ologumi sásos tóval van összetévesztve.

Utazás után

A vízmedencéhez a kráter szélén emelkedő sziklákon keresztül mászunk le. A kihűlt láva-folyam szélén nagy salak-lerakódásokat találunk, a melyekből egyes nagyobb tömbök könnyen leválaszthatók. A kiégett salaknak alig van súlya; alakra, színre egészen hasonló a Vezuv-kráter salakjához.

Kittenberger Kálmán oroszlán zsákmányával

A sziklalapon elszórva sok, naptól fehérített antilop- és gazella csontvázat találunk. Ugy látszik, hogy a kráter bokros sziklái között ragadozók tanyáznak és zsákmányukat ide hurcolják.

Bennszülött törzs Kelet-Afrikában

Este a táborhoz visszatérvén, szép látványt nyújt a köröskörül égő avar. A vandoróbó vadászok és a mászáiak, hogy a vad és tehéncsordák új legelőt kapjanak, a régi avart felgyújtják. Ez a legrosszabb ideje a vadászatnak, mert a sok tüzeléssel a vadat elriasztják és ezek csak két-három hét mulva térnek ismét vissza az újonan kizöldült legelőre.”

Német Kelet-Afrika

Damaszkin Arzén eredetileg három részben akarta megírni afrikai utazása beszámolóját. Elsőként a tengeri útját Trieszttől Mombászáig és onnan a vasúton megtett Kilimandzsáróig tartó részt dolgozta volna fel, aztán következett volna a kelet-afrikai vadászélmények feldolgozása, majd végül az ugandai vasúti utazás, a közép-afrikai vadászkirándulás majd a tengerparti városokban tett utazása zárta volna a hosszú út beszámolóját, melyhez még ráadásként háromhetes egyiptomi és olaszországi élményeit is megírta volna. Sajnos végül nem jött létre ez a monumentálisnak úti beszámoló, mert a szerző vadászbarátai nyomására elsőként a kelet-afrikai vadászélményeit vetette papírra, amely „A mászái fensíkon” címmel aztán meg is jelent. A tervezett további részek megírása és megjelenése ezt követően végül elmaradt.

Szolgák és teherhordók névjegyzéke

Kirongozik névjegyzéke

Damaszkin és Kittenberger kapcsolata érdekesen alakult az utazás során. A szerző nehéz ember hírében állt. A könyvből is több ponton kiderült, hogy gyenge idegállapota, gyakori dühkitörései miatt nem volt egyszerű útitárs a műben Katonaként emlegetett Kittenberger Kálmánnak, aki ezzel szemben visszahúzódó, zárkózott személyiségű volt. Kisebbrendűségi érzését tovább növelte Kittenbergernek, hogy akkoriban a születés és a vagyon alapján meghatározott társadalmi osztályokban távol álltak egymástól. Damaszkin tehetős földbirtokos, míg Kittenberger szerény anyagi körülményekkel bíró tanító volt. Barátság semmiképpen nem alakult ki közöttük, ugyanakkor egyfajta kölcsönös tisztelet mindenképpen. Már eleve útitársa Afrikába jutásáért sokat tett Damaszkin, de későbbi cselekedetei még inkább meghatározták Kittenberger karrierjét. Hazautazásakor minden felszerelését odaadta Kittenbergernek, hogy az tovább tudja folytatni a munkáját, valamint az 1905. december 24-én írt előszó tanúsága szerint a könyvből befolyó jövedelmet is az akkor 24 éves fiatalembernek adja, mivel „otthagyta biztos állását, hogy egészségét, életét nemes hevülettel a magyar tudományosság szolgálatára szentelje”.

A részletes vadásznapló

A részletes vadásznapló

Damaszkin Arzén és Kittenberger Kálmán számos kalandot élt át közösen Afrikában. Mindketten átvészelték a maláriát, keresztülutazták az akkori Német Kelet-Afrikát, számos értékes tudományos anyagot gyűjtöttek a Nemzeti Múzeum számára, csodálatos vadászélményekben volt részük és emellett mindkettőjük életét alapjaiban változtatta meg a közös utazás. A gyarmatokon tapasztaltak eredményeként Damaszkin egészen más politikai szemlélettel érkezett haza, amely aztán élete hátralevő részét is jelentősen meghatározta, míg Kittenbergernek ez az utazás volt az amely során egy életre rabul ejtette őt Afrika.

Német Kelet-Afrika térképe


Csodálatos munka Damaszkin híres és ritka vadászkönyve. A néha-néha nehézkes megfogalmazás semmiben nem csökkenti a mű élvezeti értékét, mely régimódi nyelvezet ellenére is kimondottan izgalmas olvasmány. Gyűjtőként nagyon boldog voltam mikor sikerült a polcomon tudni, hiszen eredeti kiadása nagyon nehezen beszerezhető. Az egyetlen dolog, amely hiányzik a műből az a bőségesebb képanyag, hiszen mindösszesen csak 6 kép található az eredeti műben. Az antik útleírások élvezeti értékét nekem nagyban növelik az eredeti fényképek, amelyből itt sajnos nem volt sok. A képek csekély számát azonban valamennyire tompítja a könyv utolsó részében található függelékek, melyek nagyon izgalmasak. Megismerhetjük a teljes expedíció vadásznaplóját (hol és mit lőttek), a vadászatok alatt alkalmazott vezetők nevét és származását és a teherhordók névjegyzékét és fizetését, számos vicces megjegyzéssel fűszerezve. Mindezek mellett azonban a legérdekesebb Katona azaz Kittenberger 1904. áprilisában és szeptemberében a szerzőnek írott levelei. Az egyik levélben meséli el Kittenberger hihetetlen küzdelmét egy oroszlánnal, mely találkozás majdnem az életébe került, de végül szerencséjére megúszta azt igaz súlyosan megsérült. Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói talán ezen a ponton már várják a megszokott „nehezen beszerezhető, de ingyen letölthető” részt, amely oly sok bejegyzés esetében lehetőséget ad a bemutatott mű online elolvasására. Itt sajnos ez a rész elmarad. Nem fellelhető online formában a könyv, így aki el szeretné olvasni annak vagy az eredeti művet vagy a 2005-ben megjelent reprint kötetet kell beszerezni. A modern kiadású könyv egy csodás élmény, de az eredeti mű igazi nemzeti kincs egy rég elfeledett magyar vadászutazó tollából. Aki teheti mentsen meg egy példányt a jövő nemzedék számára. 





2017. november 23., csütörtök

Néhány hét a Szent Földön 1856-ban

Az előző bejegyzésben Dezséri Bachó László utazásának végállomása, míg a most következő szerző úti célja a Szentföld volt. A „Néhány hét a Szentföldön 1856-ban” című műben a szerző Hoványi Ferenc a címben is szereplő évben megtett zarándokútjáról meséli el élményeit. Hoványi többször utazott életében. 1846-ban beutazta Erdélyt, 1847-ben Németországot, 1850-ben Olaszországot és végül 1856-ban a Szentföldet. Két utazásáról számolt be útleírás formájában, elsőként az olaszországi, míg utolsóként a szentföldi útjáról. A jelenleg bemutatott szentföldi zarándokútról szóló mű, mely Hoványi utolsó nyomtatásban megjelenő írása, 1858-ban jelent meg Bécsben, Schweiger Antal gondozásában. Az összesen 368 oldalas műben 1 kép és 1 templom alaprajz található.




Hoványi Ferenc teológiai doktor, nagyváradi kanonok 1816. április 2-án született a Bihar megyei Köröstarján. Apja a malommester Hoványi János volt, aki egy erdélyi régi nemes család gyermeke volt. A nagyváradi főiskolában 1824-ben kezdte meg tanulmányait ahol négy latin osztályt végzett. 1829-ben Temesvárra ment ahol retorikát tanult és a német nyelvet is elsajátította. Váradon végezte a két bölcseleti osztályát. 1832-ben papi pályára lépett, majd a bécsi Pázmány-intézetbe küldték. Bécsben két szigorlatot tett, Pesten pedig bölcseletdoktori oklevelet szerzett, majd 1836-ban visszatért Nagyváradra. Itt a püspöki papnevelő tanulmány-felügyelője és reggeli hitszónoka lett. Később a Lajcsák Ferenc püspök által alapított vallásos gyermekek intézetben hittan előadásokkal foglalkozott. 1838. október 4-én szentelték áldozópappá, majd nem sokkal később teológiai doktorrá is avatták. Az egyházmegyei hivatalban iktató majd szentszéki jegyző lesz. 1840-ben püspöki titkárrá nevezték ki. Az 1839. évi országgyűlésen Pozsonyban küzdött a saját korában nagy port kavart vegyesházassági kérdésekben. báró Bémer László püspök szentszéki ülnökké neveztet ki, majd, mint titkár működött 1843 végéig. 

A szerző Hoványi Ferenc

Rövidesen váradi-velencei plébánossá és a körösvölgyi kerület helyettes alesperese lett. Ezt követően elment a Kraszna megyei Szilágysomlyóra plébánosnak, majd a kerület rendes alesperese és az ottani gimnázium felügyelője is volt. Ebben az időben több új iskolát is építtetett. Rövidesen Kraszna megye megválasztotta táblabírájának. 1847-ben a budapesti egyetemen a hittan tanárának nevezték ki azonban ezt a feladatott nem sokáig láthatta el, hiszen még azon évben ő felsége a király és testvérei magyar nyelvtanárának hívták meg 1849-ben nagyváradi kanonokká, 1853-ban a Keresztelő Szent Jánosról címzett nagyváradhidi préposttá, a pápa által pedig 1854 végén házi praelátussá neveztetett ki. Eközben beutazta Erdélyt, Németországot, Olaszországot és a Szentföldet is. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én tiszteleti tagjává választotta. Később a zsinati vizsgáló bizottmány elnöke is volt. 1871. december 11-én, 55 éves korában halt meg Nagyvárad-Olasziban. Életében számos költeménye, cikke és könyve jelent meg. Nagyváradon az 1840-es években irodalmi társulatot is alakított.


Részlet a könyvből:

„Augustus 17-kén otthoni szokás szerint jókor fölocsódván azon perczben léptem ki a födözetre, midőn ébredő napunk fényes arczát az enyelgő vízárból mintegy mosakodva kiemelé. Nem sokára véletlenül lecsapó sürü köd folyá körül deszkavárunkat; de megint fölülkerekedett az égi hős ellenállhatlan erejével, s a hivatlan vendéget hamar elüzé körünkből. Exultavit ut gigas ad currendam viam. Kedvező jelnek tekintők az olly bőven hulló fris harmatot is, mellynek következtében hajónk korán reggel egészen eső utáni lucskos képet mutatott. Az éjjel Dalmátország magas hegyei s apró szigetei mellett haladtunk végig, olly közel, hogy a tengerészek mondája szerint Zárának legalább egy kiváló csúcsoni erődjét megpillanthattuk volna. Nekem meg ad vocem Zára egy középkori zarándok sorsa jut eszembe, ki Hollandiából csak e tájig érhetvén, jó erős vászon lepedőbe göngyölve szállott a hideg és nedves mély sirba; szegényke még egy lábaihoz kötött kővel telt zsákot is kénytelen vala leczipelni magával, talán hogy az itélet napjáig föl ne jöhessen. Bennünket is azzal biztatott a szentföld bécsi főbiztosa P. Maczek , hogy szükség esetében a tenger fenekéről is lehet mennyországba menni; pedig ez a fő dolog. Hire sincs tehát a bajnak; minden esetre kárpótlást reménylünk onnan fölülről, nota bene ha magunkat ide lenn megbecsüljük.

A Szent Sír Templomának Homlokzata (eredeti kép a műből)

Jeruzsálem a damaszkuszi kapu

Nem tudom, mi baja lehetett a hollandi jámbornak; de nekem kevésbe mult, hogy az itteni borzasztó kesernyés tejes kávé meg­ ízlelése keserü gyümölcsöt nem termett. Azért is tanácslom mindenkinek, óvakodjék az illyen tengerre nem való nyalánkságoktul, s inkább várja be türelmes éhgyomorral a mindig tulságosan kielégítő villás reggelit, melly Kaltner szerint az ő ritka karácsoni ebédjével vetekedik. E nemes czélra szolgál a födözeteni hosszú ketreczekbe zsúfolt aprómarhák kövér egyeteme; szép alkalmat nyújtván a házi szárnyasok mindenféle nemeinek tanulmányozására, miglen az egyes példányok lassankint megszabadulnak kinos rabságukból, kinosabb halálos műtétel utján, hogy a tudós uri gyomrok életölő vágya kielégittessék. Ámde a szegény legények sem éheznek Lloyd gazdag asztalánál; s a körben földre, vagyis deszkára települt matróz-suhanczok és vénebb kamaszok irigylésig jó izüen nyeldelék szokott kedves makaronijukat. Hanem mégis legtöbbet evett maga potrohos Egittonk, óránként 30 pengő forint áru kőszenet emésztvén föl, mellynek szapora salakját rendes idő­ közben, ugy tetszik hatszor napjában, szokták kidobni Neptunnak olcsó áldozatul. Mindez pontosan megcsendülő harangszóra történik a hajón, mint valami jó fegyelmü zárda- vagy szigoru növeldében. Mikor a kormány kerekét tartó, meg a gőzös orra hegyén őrt álló egyének, vagy a kormos gépészek egymást fölváltják; mikor a hajó vendégeit délelőtt 10 órakor s délután négy körül enni híják: mindig kiszabott hangos jel által adatik tudtára mindenkinek, a kit csak illet, fontos teendője. Szabályos napirend és csín dolgában igazán sokat tanulhatni e durva tengerészektől, kivált ha kemény parancsnok áll az ügyek élén. Szóval minden tekintetben meg lehettünk elégedve sorsunkkal; csak a jó fris víz hiánya volt ránk nézve sokszor igen kellemetlen; annál inkább, mivel a corfui kormányzó lord számára nagy hordókban drága jeget vitt a gőzös szemünk láttára; s az alatt mi magunk habár egy csöpp enyhítő hideg ital után hasztalan epedezénk. De hiszen ollykor ollykor egy kicsit sanyargató nélkülözés a bucsujárat érdemét növeli.

A Szent Sír Templomának alaprajza
Jeruzsálem. Az Arany kapu

Eléggé szerencsések valánk bezzeg a szerfölött csendes derült égre, valóban arany időre tekintve; minek következtében a félelmes tengeri betegségnek még csak árnyéka sem mutatkozék nálunk. Igaz ugyan, hogy a ritkán viharos augustus havát általában legkedvezőbbnek tartják illyen utazásra; de olvastam én már alig négy éve iszonyú szélvész roncsolta gőzös tört kerekeiről, Candiatóli kényszerült visszatérésről, és Triestből másodszori elindulásról épen e dicsőített hónap folytában; s azért jobbnak tartom alázatos hálával elösmerni az Urnak különös kegyelmét, ki ugy látszik érezhetöleg velünk akar vándorolni P. Urban ohajtása szerint: »wohl wissend, das uns unsere Pilgerreise nur dann zum Segen werden könne, wenn der Herr selber mit uns pilgert« / jól tudva, hogy a zarándoklatunk áldássá válhat számunkra csak akkor, ha az Úr zarándokolni akar velünk / Lehet, hogy a dühöngő vész idején még kö­zelebb van hozzánk Isten atyai karja; mire nézve tanácsolják qui nescit orare, pergat ad mare; s talán épen ezért nevezek a vihart középkori német utasok is, franczia-olasz módra, szerencsének »Fortune«. De mondhatom, nagyszerü nyugalmában, midőn látkörödet ég- és vizén kivül semmi sem korlátolja, nem kevésbbé képes a tenger imára gerjeszteni; hiszen tetszöleg határtalan terjedelmű fölülete olly magasztosán tünteti elénk az isteni végetlenség fönséges képét Nem csoda hát, ha nekem annyiszor kedvem kerekedett huzamosan betekinteni e kristály tükörbe, mellynek varázs szine a nap különböző részeivel söté­tebb vagy világosabb árnyéklatu változatokon ment keresztül. Illyen nagy tudományú észleleteknek fölötte kedvezett a folyvást szendén lengedező kellemesen hűvös déli szél, meg az igen könnyü porköpeny alakú fehér vászon öltöny, mellynek használatát zarándok utódimnak jó lélekkel ajánlhatom. Reménylem, a figyelmes olvasó bölcsen észreveendi, hogy mi, hajóra szorult árva magyarok, igen gyakran foglalkozunk a légmérséklet és időjárás fontos kérdéseivel, mint valamelly unatkozni kezdő társaság ásitozó rendes tagjai.”

Hoványi rövid ajánlója 

A betlehemi út

Hoványi Ferenc utolsó műve nagyon izgalmas kötet, de pokoli nehezen olvasható. A szerző gondolatmenete, a korabeli nyelvezet, az apró betűk és a számos latin vagy német szövegrész nagyban nehezíti a kötet olvasását. Ugyanakkor, ha az ember elkezdi és sikerül beleszoknia ebbe a „nehezített” környezetbe, akkor élményszámba menő részeket is találhatunk, sőt a szerző humora sok ponton számomra nagyon kedves pillanatokat okozott. A 24 fejezetre bontott műben az 1856. augusztus közepétől, 1856. október végéig tartó utazás élményeit meséli el a szerző. A klasszikus úti beszámoló részek mellett, számos egyéni benyomást, apró történetet, illetve vallási és történelmi kitekintéseket is olvashatunk. Hoványi célja az írással kettős volt. Egyrészről bővíteni kívánta a vallásos témájú és magyar nyelvű művek körét, másrészről kedvet akart csinálni a szentföldi zarándoklat iránt, amely neki oly nagy élményt olvasott.

Jeruzsálem a Jaffa kapu

Jeruzsálem. A damaszkuszi kapu

Az életrajzi adatok tanúsága szerint a mű 1858-as megjelenését követően, a szerző 1871-es haláláig több műve már nem jelent meg, pedig azt megelőzően kimondottan termékeny író volt. Hoványi Ferenc a blog témájába illő művei ritkák és nehezen beszerezhetők, így kevesek számára van lehetőség klasszikus formában elolvasni vagy beleolvasni a műbe. A Debreceni Egyetem elektronikus Archívumának köszönhetően azonban ez a ritka mű is ingyenesen letölthető és elolvasható elektronikus formában. A mű elolvasása nem kis kihívás, de ennek ellenére is mindenképpen ajánlom a letöltését, hiszen egy igazi kuriózum Hoványi szentföldi zarándokútjáról írt műve. A szerzőtől végleg még nem búcsúzunk, hiszen Olaszországi útjáról írt műve még szerepelni fog az ELBIDA projektben, amely talán Hoványi legismertebb műve. A szerző visszatéréséhez a blogban már csak egy dologra van szükség. Be kell szereznem az „Olasz ut” című ritka művét. Remélem hamarosan rábukkanok.



2017. november 19., vasárnap

A Közeli Keleten

Benyomások, útijegyzetek a Levante országaiból


A most következő mű szerzője korántsem nevezhető klasszikus útirajzírónak. Bár nagyon termékeny író volt, ugyanakkor útleírás csak egyetlen van, amely a nevéhez kötődik. „A Közeli Keleten - Benyomások, útijegyzetek a Levante országaiból” című mű szerzője Dezséri Bachó László, aki elsősorban radikális politikai nézetei és gyöngyösi levéltárosként a településről írt munkái miatt „ismert”. Valódi ismertsége azonban igen szűk körben létezik, hiszen életéről is alig lehet adatot találni, egyes források szerint egy tudatos folyamat eredményeként. A csekély információ ellenére, azonban azt biztosan tudjuk a mű, Megyery Ella által írt előszavából, hogy sokat utazott, Afrikában tizenhatszor fordult meg, de bejárta Európát, Ázsiát, Észak- és Dél Amerikát is. A korabeli pesti lapoknak több „úti levelet” is küldött, melyek meg is jelentek, de mind álnéven. Saját nevén ez az egyetlen mű mely a témában megjelent. A kötetet 1935-ben adta ki Budapesten a Stádium Sajtóvállalat Részvénytársasága. A mű összesen 243 oldal terjedelmű és a címlap képpel együtt 27 kép található.



Dezséri Bachó László

Dezséri (Dezséry) Bachó László magyar királyi alezredes, tanár, író és történész 1885. április 25-én született a nógrádi Lőrinciben. A Ludovika Akadémia nyelvtanáraként és történészként lett ismert. Katonai szakszótárai saját korában közismertek voltak. Legtöbb művében Gyöngyös történelmével foglalkozott, hiszen a második világháború utolsó éveiben Gyöngyös város levéltárának kezelőjeként dolgozott. Nyugat-Németországban, a bajorországi Eichendorfban hunyt el 1953. november 8-án, 68 éves korában. A nemzeti emigráció nagy részvéte mellett november 10-én temették el, koporsóját magyar zászlóval terítették le. Művei közül több tiltólistára került 1945-ben. Egyes források szerint rendkívül hiányos életrajza annak köszönhető, hogy 1945-ben művei betiltása mellett, életrajzi adatait is tudatosan eltüntették.

Részlet a könyvből:

„Amint a szíriai partokhoz közeledik a hajó, már jelentékeny távolságból láthatók a Libanon meredeken leereszkedő hegyláncai, a több mint kétezer méter magasságig felkapaszkodó Dzsebel Keneise és Dzsebel Sanin csúcsokkal. A messziről szinte függő- legesnek látszó hegyfal tövében eleinte nem is lehet felfedezni a keskeny parti síkságot, ahol a csaknem negyedmillió lakost számláló nagyváros rejtőzik. A Szent György-öböl partjának ez a lapos része csak akkor válik láthatóvá, amikor a rajta épült Beirut is megjelenik a láthatáron. Meglep a váratlan kép. A táj eddig olyan volt, amilyennek a feniciaiak, az arabok és a keresztes vitézek láthatták. Szinte rosszul esik, hogy valami romantikus, keleti város helyett, egy európaias kikötő képe bontakozik ki, hasonló azokhoz, amelyek az európai Levantén is tucatjával teremnek. Az öböl előtt egy nagyobb hadihajó és torpedónaszád sötét tömegei válnak el a háttértől, a kikötő irányából palaszínű motorcsónakok siklanak feléjük a hullámok tetején. Ezek a hadihajók, mint az itt horgonyzó kereskedelmi járművek nagyrésze, a francia lobogót viselik.

Sztambul. Részlet az Aranyszarvból

Sztambul. Hágia Szófia mecset

Gyorsan végezve a vámvizsgálat formaságaival, néhány óra Beirut megnézésére is jut. Ez a rövid idő erre teljesen elég, mert Beirut a turista szempontjaból is érdekes látnivalókban meglehetősen szegény. Bár Berytus, a mostani város őse, nagy szerepet játszott a rómaiak idejében és híres intézményei között világhírű jogi akadémiája is volt, ebből a korból semmi emlék nem maradt vissza; elporlasztották a földrengések, az arab pusztítások és a keresztes hadjáratok zivataros eseményei. A keresztesek uralmának idejéből származó templom, a maroniták székesegyháza, a nagy mecset, a zsidó és amerikai egyetem képezi a város látnivalóit. Maga a város jellege sem nagyon marasztalja a keleti képek után kutató átutazót. A muzulmán elem teljesen háttérbe szorul a görög, maronita és újabban a francia lakosság mögött. Tipikus levantei kikötőváros ez, élénk és forgalmas, s ha nem volna egy különben meglehetősen szegé- nyes, visszafejlődő muzulmán negyede és ha a mohamedán törzsek népviseletei nem vegyülnének az európai törzsek közé, Beirut nem egy helyén tökéletes volna valamelyik déleurópai város, a ragyogó korzón pedig akár Marseille illúziója. Jól rendezett, szépen befásított terek és boulevardok, a hegyoldalra felkapaszkodó, egyenes utcák hirdetik, hogy Szíria küszöbére is rátelepedett, minden jel szerint örökre, az európai civilizáció. 

Sztambul. Achmed szultán mecsetje
Ruméli Hisszar vára a Boszporuszon

Sztambul. A Jedikulé

Még ideérkezésem előtt azon gondolkoztam, hogyan lehetne legjobban megoldanom a Szíria és Palesztina belsejébe tervezett kirándulásomat anélkül, hogy a Levantén is tucatszámra burjánzó utazási irodák által toborzott embernyájak valamelyikéhez csatlakozzam. Ezek az irodák, bár nem túlságosan drágán, de mégis csoportosan szállítják utaskaravánjaikat az ország belseje felé. A személyszállító hajókon is felütik tanyájukat az utazási irodák képviselői és az utasok legnagyobb része, csupa kényelemszeretetből, rendesen ezekhez csatlakozik. Ilyen kirándulókkal később Damaszkuszban és a Szentföldön is találkoztam. Többen keservesen panaszkodtak a gyenge elszállásolás, a nem kielégítő ellátás, az elégtelen számú és tájékozatlan vezetők, a tömegkirándulásokkal járó kellemetlenségek és főleg egymás társasága miatt. 

Sztambul. Bajazid-tér

Kilátás az Aranyszarvra Ejub temetőjéből

Muzulmán negyed Rhodoszban

A Levante országaiban nem mindig lehet túlságosan kényesnek lenni szállás és élelmezés tekintetében; de azt elismerem, hogy heterogén, különféle nemzetiségű és korú, főként pedig a különböző műveltségű emberek társaságának állandó tűrése olyan kényszerzubbony, aminek viselése még a flegmatikusabb ember idegeit is megviseli. A beiruti mólón a véletlen sietett segítségemre egy becsületes arcú, keresztény arab képében, aki autótulajdonos és egyben idegenvezető is volt. Ez elfogadható árért vállalkozott arra, hogy tervbevett utamat velem teszi meg. Van ugyan Beirutban vasút is, amely Damaszkusznál csatlakozik a Kis-Ázsia és Palesztina felé vezető fővonalhoz, de ezen a vidéken a vasúti utazás nem európai embernek való mulatság. A vonatok lassúk, kényelmetlenek és nem nagyon tiszták, mint közlekedési eszköz, tehát csak a gépkocsi jöhet tekintetbe. Az önként kínálkozó megoldási mód különben nagyon kielégítő volt, mert arab vezetőm művelt, pontosan tájékozott, becsületes és igen mulatságos útitársnak bizonyult, aki a világháború alatt mint tolmács szolgált a törökök és a központi hatalmak palesztinai hadseregének parancsnokságánál. 

Rhodosz. Sant Atanasio-kapu

Damaszkusz. Az Omajádok mecsetjének árkádjai

Damaszkusz látképe

Már a törökök idejében is nagyon jó volt a Beirutból Damaszkuszba vezető országút, most pedig mintaszerű. Beirut után és Damaszkusz előtt 40—50 kilométernyire aszfalttal van burkolva, a hiányzó rész burkolása pedig éppen most folyik. A népszövetségi mandátum gyakorlásával megbízott franciák, miután az úthálózat elégtelensége miatt jelentékeny veszteséget szenvedtek a drúzok elleni harcaikban, az utakat lázas sietséggel építik ki az egész Szíria területén. Különös gondot fordítanak a Damaszkuszon át Bagdadba és onnan Perzsia, India felé vezető főútra, amelyen az Ázsia szíve felé irányuló szárazföldi forgalom tekintélyes része bonyolítódik le. Ennek az országútnak forgalma Európára emlékeztet. Nem is említve a számtalan személyautót és autó- buszt, teherautók és hosszú autókaravánok egymást érik. A bennszülötteknek a civilizáció áldásaihoz hozzászoktatása tekintetében máshol sem túlságosan kíméletes franciák eléggé egyszerű módon oldják meg az építés problémáját, itt Szíriában is. Az útvonal mentén fekvő községek és telepek, a lakosság számához képest, kötelesek bizonyos számú munkást ki- állítani. Az így összeterelt munkások, francia zsandárok és feltűzött szuronnyal sétáló gyarmati katonák felügyelete alatt, a nehéz robotmunkát nagyszerű eredménnyel végzik el. A francia megszálló haderő hadoszlopai és páncélautói most már gyorsan mozoghatnak a mindenfelé kiépített mintaszerű országutakon.

A Dervis-mecset Damaszkuszban

Baalbek romjai között

A nagy mecset Damaszkuszban

Nagyon érdekes és látványos a Libanonon át vezető autóút. A hegység lejtője, Beirut fölött, még fel tud mutatni valamelyes vegetációt, de a sokat emlegetett libanoni cédrusfák ma csak a mesék birodalmában léteznek. Mondják ugyan, néhány árva példány van még belőlük valahol. A nyugati lejtőkön bokrok és alacsony fák tenyésznek, Imitt-amott lát az ember egy csenevész erdőparcellát, de ezek nem is hasonhatók a Mátra vagy a Bükk gyönyörű erdőségeihez. De mivel ebben az országban minden zöld hely, ha tenyérnyi is, valóságos Isten áldása, Beirut fölött, az árnyékosabb helyekre letelepedett arab falvak mellett, egymás után létesülnek az üdülőtelepek. A damaszkuszi és szíriai francia hatóságok is idemenekülnek nyaranta, az alsóbb régiókban uralkodó nagy hőség elől.

Kafarnaum romjai

Tibériás

Kána Galileában

A felfelé kígyózó szerpentinút utolsó kanyarulata körül azután minden növényzet eltűnik és a hólepte csúcsok között tátongó völgyekben sivár, csaknem lakatlan karsztvidéken kanyarog lefelé az út. Ha akad valami kis patak vagy sovány vízér a völgyek fenekén, valami nagyon szegényes növényzet is felfedezhető, de művelhető föld alig. Az a néhány nyomorúságos házcsoport, ami itt-ott feltűnik, falunak nem nevezhető. 

Názáreth

Jeruzsálem. Gethsemani-kert 

Jeruzsálem. Absolon sírja

Bennszülöttekkel az egész úton alig találkozunk, kivéve az építő-munkásokat, néhány szomorú tevekaravánt, néhol pedig, az út szélén sátrak alatt táborozó, piszkos tarka rongyokba öltözött beduinokat, a sivatag cigányait. De gyakran látunk remekül felszerelt, tropikus egyenruhába bujtatott francia csendőröket, akik szép paripákon, lövésre készen tartott fegyverrel ficánkolnak a vakító napfényben szinte izzó utakon. Minden három-négy kilométer távolságban egy védelemre berendezett, szeges drótkerítéssel körülvett, kőből épült őrház van, hasonló azokhoz a Blockhausokhoz, amelyeket a régi monarkia építtetett Bosznia-Hercegovinában. A francia őrházak lőréseiből gépfegyverek csövei merednek ki az országútra és figyelmeztetik az arrahaladó bennszülöttet arra, hogy ő most francia védelem alatt áll. S ha ez a figyelmeztetés nem volna eléggé hatásos, a megszálló csapatok komolyabbal is szolgálnak: a pusztaság közepén épült francia repülő- tér hangárjai és barakkaszárnyái felett bombavető repülőgépek gyakorlatoznak. A jó szíriai már tapasztalatból tudja, ezeknek a gépmadaraknak hivatása az, hogy a francia protektor és az arab védenc között fennálló, szívélyes viszony tartósságát és zavartalanságát biztosítsák.”

Jeruzsálem az Olajfák hegyéről

Jeruzsálem. A Siratófal

Jeruzsálem. A damaszkuszi kapu 

A műben a szerző egy hosszú, több országot érintő utazásáról számol be. Olvasóként Törökországban kapcsolódunk be az utazásba, majd Rhodosz, Cyprus, Libanon, Szíria érintésével érkezünk végül a Szentföldre. A mű nem egy klasszikus útleírás abban a tekintetben, hogy pusztán egy földrajzi leírásról lenne szó, hanem sokkal inkább egy történelmi, földrajzi és etnográfiai tanulmány, mely mélységében mutatja be az érintett országokat. A könyvet olvasva több ponton érzékelhető a szerző politikai nézete, de mindettől függetlenül egy igen jól megírt izgalmas és olvasmányos kötet. Dezséri Bachó László annak ellenére, hogy „saját elmondása” szerint sok csalódás érte az út során, mégis fájó szívvel hagyja el a vidéket, hiszen azt gondolta, hogy a „Közeli Kelet régi bája és varázsa, régi romantikája foszladozik s nemsokára eltűnik, visszahozhatatlanul”.

Jeruzsálem. Omár kalifa mecsetje

A Jordán folyó

A Holt Tenger partján

A könyv nem számít extrém ritkának, de ennek ellenére azért gyakorinak, vagy könnyen beszerezhetőnek sem mondható. Ismereteim szerint a műnek egyetlen kiadása van, ugyanakkor a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában elektronikus formában létezik, így onnan ingyen letölthető és elolvasható. Akit vonz a kelet világa, annak erőteljesen ajánlom a művet, hiszen egy nagyon alapos munkáról van szó, amely kimondottan olvasmányos is. Dezséri Bachó Lászlótól elbúcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen ő a témában az egyműves szerzők közé tartozik, ugyanakkor a Közel-Keletről szóló művek között munkája mindenképpen értékes olvasmány, így bemutatása alapértelmezett volt.