2017. december 23., szombat

Olasz földön

Olaszországot a blogban már több bemutatott mű kapcsán érintettük, emlékeim szerint utoljára Vértesi Károly „Több országból” című műve volt az, amelyben olasz földre "léphetett" az olvasó. Jánossy Gábor a következő szerző kinek segítségével újra Olaszországba utazhatunk. „Olasz Földön” című művének megjelenéséig már több az országot bemutató kötet jelent meg, így nagyon nehéz volt újat és érdekeset írni róla. Jánossynak nem is sikerült valami egészen világraszólót alkotni, ugyanakkor egy jól megírt klasszikus útleírásban hagyományos módon mutatja be olaszországi utazásának élményeit. A kötet 1902-ben jelent meg Szombathelyen a szerző saját kiadásában. A 242 oldalas műben egyetlen kép sincs, ugyanakkor a fejezetek kezdő oldalán díszes és szépen kidolgozott iniciálék találhatók.



Jánossy Gábor életrajzának összeállítása ismét nem volt egyszerű feladat. Amit biztosan tudunk, hogy 1870. szeptember 18-án született a vasmegyei Nemesmagasiban. Tanulmányait a soproni evangélikus gimnáziumban és a budapesti tudományegyetem jogi fakultásán végezte. Nyugati országokban való tanulmányútjai után egy ideig ügyvédjelölt volt Győrött és Budapesten, aztán 1897-ben Vas Vármegye szolgálatába lépett. Vármegyei aljegyző, árvaszéki jegyző, ülnök, helyettes elnök volt és végül árvaszéki elnök, majd ettől a tisztségétől vált meg az országos politika kedvéért, mikor az 1926-os évi általános választások idején képviselőként indult Celldömölkön. Nagy küzdelem után képviselőnek választották. Az országházban híres volt zamatos nyelvezetű, költői és bibliai idézetekkel tarkított felszólalásairól. A magyar irodalom tradícióinak és emlékeinek a politikai életben való ápolásával nagy érdemeket szerzett magának. 1931-ben ismét képviselővé választják.

Jánossy Gábor

Jánossy Gábor szeretett írni, életében összesen hat könyve jelent meg. Első könyve „Ifjúságom” címen jelent meg, a másodikban az ünnepi beszédeit gyűjtötte össze, a harmadik „A kivándorlók” című a kivándorlók sorsáról szólt, negyedik könyve közművelődési tárgyú munka volt, ötödikként az „Olasz földön” című úti emlékeit feldolgozó munka, míg utolsóként „A feminizmus Magyarországon” címmel jelent meg, a saját korát sok szempontból megelőző, erősen feminista munkája. Jánossy kora egyik nagy feministája volt, aki lelkesen védte a nőket. Antifeminista képviselőtársaival rendszeres vitákat folytatott a témában, ahol ismert mondása volt, hogy „ne haragudjanak úgy a nőkre, hiszen nők nélkül képviselők se lehetnénk, mert nem is jöttünk volna a világra”. Felesége Magassy Sarolta volt, akitől több gyermeke is született, melyek közül a legismertebb Jánossy Andor, aki később akadémikus és a tápiószelei Agrobotanikai Intézet alapítója és igazgatója volt. Jánossy Gábor élete utolsó időszakáról nem sikerült adatokat találni. Életének 75. évében, 1945-ben hunyt el.


Részlet a könyvből:

„A nap mind melegebben hinti sugárait az ébredező városra, megélénkül a kikötő, megjelennek a tengerparton az olasz népélet jellemző alakjai, a halászok, osztriga árusok, virágot, gyufát, kagylóból készített apró tárgyakat kinálgató gyerekek, leányok, vénasszonyok s megjelennek a dolce far niente elvét valló lazzaronik is, elfoglalják helyeiket, dominiumaikat a rakpart széles, forró kövein, egy része hanyatt fekve szemléli a rózsaszinü eget, kéjes lomhasággal nyujtóztatván végig a kemény nyoszolyán rongytakarta tagjait, a másik, a természet szépségei iránt kevésbé fogékony rész pedig a föld felé borulva folytatja az éjszakának éppen nem fáradságos munkáját, az abszolút nyugalmat adó, mindent felejtető áldomást.

Velence

Sorrentoi utcarészlet

Csak akkor méltóztatik a klasszikus lustaság e tiszteletreméltó lovagjainak megmozdulni és fölkelni, ha idegen közeledik érdekes táboruk felé; bezzeg frissek, elevenek, beszédesek ilyenkor e hitvány koldusok, kiknek egyetlen foglalatossága az idegenek zsebeinek kiüritgetése. Jaj annak a jámbor utasnak, a ki e néposztályt tanulmányozandó, a szerteszét heverő alakok közelébe jut, jól tele legyenek a zsebjei centesimókkal, hogy kielégithesse e nyomorultak kivánságait. El nem ereszti addig innen a tömeg, míg valamennyi kéregetőnek nem juttatott az alamizsna fillérekből.

Sorrento

Pompei. Casa del Fauno

Társaságunk lassan-lassan összeverődik s megindulunk a tenger partja mentén elhuzódó park árnyas pálmái, örökzöld bokrai között a világhirü aquárium megtekintésére. A látvány, mit a nápolyi aquárium nyujt az embernek, annyira uj, szokatlan, csodás, hogy nehéz az itt nyert benyomásokat hiven leirni.

Velence. Rialtó-híd

Nápolyi edényárus

A tenger állatvilágának, a legalsórbbrendü tengeralatti lényeknek változatos alakjait, a tenger vizét tartalmazó üvegrekeszekben elhelyezve látjuk itt. Mily csodás, rejtelmes, a laikus előtt megfoghatatlannak, megismerhetetlennek látszó világ tárul föl e csöndes. hangtalan helyen előttünk! Hatalmas polipok, a mint szinte észrevehetetlenül tapadnak az üvegfalhoz, majd magukat a tenger tápláló vizével teleszíván, félelmetes csápjaikkal, tapogatózóikkal előre törtetve ide-oda szállonganak a szükre szabott helyen; gyönyörü sugárállatok, melyeknek egész teste öt hosszu, sugáralakot öltő karból áll; testük áttetsző, mint a színes szappanbuborék, pompás szineket játszva lebegnek a vizben; ernyőalakot mutató meduzák különféle, változatos csoportjai, a mint a vizben hol itt, hol ott láthatjuk üvegszerüen áttetsző, csodálatos testeiket; valami különös, leirhatatlan alakokban ide oda libegő ugynevezett virágállatok, korallok, a ragyogó szinü tengeri rózsák, szivacsállatok, infusoriák (ázalékállatok), s a legremekebb alakzatokban jelentkező radioláriák, gömbalaku testből szétfutó tűerdőikkel: ezeknek a legalsóbb rendü állatoknak ily remek csoportositását, a természet nagy rendjében elfoglalt állapotaikban való föltüntetését látni, ily tudományos, rendszeres s mégis a laikus által is hozzáférhető formában, valóban dicsőségére válik azoknak a kulturnemzeteknek, a kiknek áldozatkészsége e világhirü aquárium föntartását és fejlesztését lehetővé teszi.

Nápolyi életkép 
Pompei

A leggyümölcsözőbb befektetés a tudományokra az az áldozatkészség, a mivel e természettudományi intézmény megteremtéséhez és állandósitásához a nemzetek (a magyar is) évről-évre hozzájárulnak.

A római kolosszeum

Nápoly

(Mikor fog a félvilág majd csodájára járni a fiumei magyar aquáriumnak, melynek fölállitása busás kamatozásokat hozna a magyar kultúra, a magyar tudományosság és az egyetlen magyar tengeri kikötő idegen forgalma számára egyaránt!)

Piac Rómában

Róma utcarészlet

Nincs ember, a ki Nápolyba jövet, ne sietne ezt a nagyszerü intézményt megtekinteni. Hogy mi is itt jártunk, egész sereg angol, német, franczia, amerikai, orosz utazó, egész légiói az idegeneknek tolongtak az aquárium homályos, felülről alászürődő gyönge fény megvilágitotta termében a hallani lehetett itt is, ott is a meglepetés, a csodálat hangos kitörését, a mint a nézők a tenger titokzatos világának csodáit szinte félelemmel teljes gyönyörüséggel szemlélték.”

Róma

Velence
  
Jánossy Gábor saját kora egy ismert és jellegzetes figurája volt. A hatvan éves szerzőről egy korabeli újság így írt: „Zsinóros, Zrínyi-vitézkötéses öreg Ferenc József-kabátot hord a jubiláns. Kis fekete nyakkendő, csokorra kötve, feketekeretű szemüveg a horgos orrán. Kipödört bajusz, szemeiben fiatalos temperamentum, arcán pillanatról-pillanatra változó vonások. Olyan ember arcjátéka ez, akinek az agya szüntelenül dolgozik, és szinte mohón várja a friss táplálékot. Elég egy szó, egy célzás és csak úgy zuhog belőle a gondolat, emlék, komoly reflexió, dévaj móka, ötlet, érzelem, hangulat.” Jánossy Gábor népszerű politikusa volt az 1920-as évek második felének, ugyanakkor 1902-ben, amikor az „Olasz földön” című könyve saját kiadásában megjelent, még nem volt komoly ismertsége. A mű nagyon csekély nyilvánosságot kapott a korabeli sajtóban és ott is inkább enyhe kritikával fogadták. A „Művészet” című folyóirat 1903-ban például finoman, de azért érthető módon jegyezte meg a műről, hogy: „Egy szép dolgokért rajongó lélek szerény jegyzetei, önálló műtörténeti igények nélkül”. Jánossy műve akkor jelent meg, amikorra már előtte többen megírták hasonló olaszországi utazásuk élményeit, így nehéz volt 1902-ben már újat írni a térségről a kor olvasója számára. A csekély ismertsége a műnek azonban annak is betudható, hogy a szerzői kiadások általában csekély példányszámú megjelenést jelentettek, így esély sem volt arra, hogy az olvasók széles köréhez eljusson a mű. Gyűjtőként ez a tényező azonban növeli a könyv értékét, hiszen nem egy gyakran előbukkanó kötetről van szó, ugyanakkor az tény, hogy nem a legjobb olasz útleírás, amit valaha olvastam, azonban a szerző védelmében azt mindenképpen elmondható, hogy egy kimondottan jó stílusban megírt könyv, amelyben Jánossy Gábor olasz utazását, élményeit és az ország számos művészeti értékét ismerheti meg az olvasó.


Jánossy Gábortól mint egykötetes szerzőtől búcsúzunk az ELBIDA projektben, ugyanakkor Olaszország, mint a kor népszerű úti célja, hamarosan újabb szerző tollából ismét szerepelni fog a blogban. Addig is, Ci vediamo!