2018. december 26., szerda

Olaszhoni és schweizi utazás

Léteznek könyvek, amelyek önmagukban történelmi ereklyének számítanak, hiszen valamilyen szempontból kiemelt jelentősége van a műnek. Ilyen volt a nemrég bemutatott Tessedik Ferencz kötet is, amely a reformkor első jelentős útleírásaként, egyfajta műfaji lavinát indított saját korában. Ezekről a könyvekről egy gyűjtő eleinte csak álmodozik, szinte valószerűtlen, hogy egyszer birtokba vehesse. Idővel, ahogy egyre régebb óta böngészi az antikváriumok vagy éppen aukciók kínálatát, rájön, hogy szerencsével és türelemmel, még azok a kötetek is beszerezhetőek, amelyről eleinte csak álmodott. 

Korabeli olasz táj
Paget Jánosné Wesselényi Polixéna könyve egy ilyen, vágyott kötet volt. Közel 4 éve keresem, és végre mára sikerült beszereznem a szerző „Olaszhoni és schweizi utazás” címmel megjelent könyvét, amely egy igazi történelmi mérföldkő, hiszen ez az első magyar utazónő által írt útleírás. Saját korában nagy kihívás volt nőként egyedül utazni, de az útról még könyvet is írni, az példátlan, addig soha nem látott tett volt. Olyan évszázados férfiúi kiváltságot tört meg Wesselényi Polixéna, amelyet előtte senki nem mert megtenni. 1834 végén miután férjével megromlott házassága, indult el Erdélyből lányával, komornájával és inasával. A könyvben az 1835. január 1.-i bécsi indulástól kezdve kísérhetjük nyomon utazását, mely nyolc hónappal később, egy svájci településen Coppetben ér véget. A tényleges utazást követően mintegy hét év múlva, 1842-ben jelenik meg a könyv Kolozsvárott. A kétkötetes, bár egybekötött mű 485 oldal terjedelmű, melyet a Királyi Lyceum betűivel nyomtattak. A könyvben egyetlen kép vagy illusztráció sem található.




Hadadi Wesselényi Polixéna erdélyi bárónő 1801-ben született, Wesselényi József báró és Kendeffy Mária grófnő gyermekeként. Gyermekkoráról gyakorlatilag nem tudni semmit. Első férje Bánffy László báró, aki Kraszna megye főispánja és az erdélyi ellenzéki politika vezéralakja volt. Házasságukból egy leánygyermek született, Jozefa, a későbbi gróf bethleni Bethlen Sándorné. Kapcsolatuk férjével az 1830-as évek elejére megromlott. E válság késztette aztán a közel egy évig tartó utazására, egyedül gyermekével, komornájával és inasával vágott neki az útnak, melyből aztán hét évvel később jelentette meg „Olaszhoni és schweizi utazások” című híres művét. Az utazás során Rómában megismerkedik John Paget angol orvossal, akivel az 1830-as évek végéig Angliában és Franciaországban utazgatott. Hazatérte után elvált férjétől, majd hozzáment John Pagethez. Kolozsváron telepedtek le, de a nyarakat Aranyosgyéresen töltötték, ahol férje mintagazdaságot hozott létre. 1839-ben Polixéna sugallatára férje könyvet írt erdélyi és magyarországi útjairól, „Hungary and Transsylvania” címmel. 

Wesselényi Polixéna
A szerző egyetlen műve

1841-ben ikergyermekeik születtek, két fiú, akik azonban fiatalon meghaltak. Az egyik még egészen gyermekkorban, míg a másik huszonévesen. A gyerekek születését követően nem sokkal jelenik meg a már említett műve Polixénának, 1842-ben Kolozsvárott. 1848-ban az aranyosgyéresi kastélyukat fölégették, ahol mindenük és vélhetően a további utazásairól szóló kézirataik is odavesztek. Férje forradalmi tevékenysége miatt menekülniük kellett, így 1849-ben Angliába emigráltak. 1855-ben tértek csak haza Erdélybe, ahol a kastélyt újjáépítették. A férj John Paget tevékeny közéleti tevékenységet folytatott, sőt több gazdászati cikket is publikált, de felesége nem folytatta tovább soha írói munkásságát. Paget Jánosné Wesselényi Polixéna 77 éves korában, 1878-ban halt meg Aranyosgyéresen. A házsongárdi temetőben található Paget-kriptában nyugszik férjével együtt.

Részlet a könyvből:

„A hatalmas Mont Blanc most mindig szemeink előtt volt. Vadkecskéket láttunk szirtről szirtre ugrándozni; gyönyörű szemlélni, milyen eltökélt merészséggel teszik ugrásaikat; miként űzheti ember ott őket, arról képzetem alig tud lenni. - Soknemű havasi virág, havasi cseresznye, melynek gyümölcse édes-savanyú ízű, veresen nyíló rhododendron-, rozmarin-, fenyő- s más bokrok ékesítették ösvényünk szélét. Ezen napot kellemetesen töltöttük el. Hálni Sz. Gervais-re mentünk.

Hegyek lábánál

Reggel öszvéreinken csakhamar elhagytuk a vezetőket; ők nagyon morogtak miatta, mert az öszvérek nemigen szoktak a vezetőkéi lenni, hanem különböző gazdákéi; a vezetők csak kibérlik, s tartoznak ügyelni, hogy az utas igen el ne fárassza. Ha az öszvér vezető nélkül érkezik állomásra, a fogadós feladja, s bírságpénzt fizettet vele.

Genova

A Chamouny-völgybeli út kies, eleven. Csaknem minden lépésre más meg más utasokat találtunk, kit öszvéren, kit gyalog, kit char a banc-ban. Lánykák tejet, epret, cseresznyét, virágot hoztak az utasnak; fiúk bokrok közé bujkáltak, s havasi kürtjeikkel az echót felelgetni kényszerítették. Reggelire a bájos Chamounyba érkeztünk.

Olasz halászfalu

A Chamouny, tavaszi fiatalságban zöldellő bájvölgy, körül van zárva felhőkbe tornyosuló alpes örökös hóval fedett szirtjeivel, és egy mértföldnyi kiterjedésű. Délszakra a Mont Blanc meredek alsó része teszi jégből, porfír és gránitból épült óriási határfalát, melyből számtalan vízesések mérgesen törnek ki; alját a sötét fenyves sűrű mohként nőtte bé. Ezen völgy - háromezer-százhetvennégy lábnyi magasságban a tenger felett - bizonyosan a természet csuda művei közé tartozik, és talán mai napig is ösméretlen volna, ha 1741-ben két angol utas - Mr. Windham és Pocock - fel nem találja; pedig Genevától csak tizennyolc mértföldnyi távolságra fekszik.

Korabeli itáliai életkép

Reggelizés alatt gazdánktól megtudakozván a látnivalókat, s mi módon kelljen megnézni azokat, két chamouny-i vezetőt és öszvért fogadtunk. Szerencsénkre, az idő kedvezett, s minden veszedelem nélkül felmehettünk a Mont Anvert-re. - Egy keskeny, sziklás, de az öszvérnek mégis járható ösvényen fenyves között vezettettünk, hol minden lépten lezuhant avalanche-ok borzasztó nyomai láthatók; töveikből erőszakkal kitekert nagy fák imitt-amott elszórva zárják el az utat, fennről lehengergett iszonyú gránittömegek mintegy káoszban hevernek együtt. Ezek miatt az ösvény, mely "le chemin des crystalliers"-nek neveztetik, Chamounytól csak másfél mértföldnyire oly meredek és göröngyös, hogy kényteleníttettünk öszvéreinkről leszállani.

Modena

Le Caillet nevű kicsiny forrás mellett a kinézés említést érdemel; innen az alatt fekvő völgyön átfolyó Arve vize csak egy tündöklő ezüstfonalnak tetszik, a házak úgy látszanak, mint megannyi kártyaépítmények, s a felosztott búzaföldek, rétek mint egy különböző zöld színekre kockázott ostábla.

A Szent Péter tér

Az ösvény mind szűkebb, meredekebbé s szinte járhatatlanná vált; majd elértük a "Hopital de Blair"-t. Ezt egy angol építtette, kiről neveztetik is; most kis, rossz fogadó, hol az utasok öszvéreiket szokták hagyni, míg a "Mer de glace"-t megjárják. Itt is, mint többnyire minden havasi fogadóban, havasi termékekből álló gyűjtemény találtatik. A Mont Blanc, Sz. Gothárd és más, körül fekvő havasokbóli másodrendű drágakövekből készített apróságok: a gazda egyik keresetmódja az utason; én is néhány frankon szép kis kristály pecsétnyomót vettem. Innen már látszik a Jégtenger, de mégis egy negyedóráig kellett mennünk, míg odaértünk egy szűk ösvényen.

Bologna

A Jégtenger hosszúsága nyolc, szélessége egy mértföldnyi. A természet ezen pompás jelenetét jobban le nem lehet írni, mint azon angol író tette, ki dühösködő óceánhoz hasonlította, melynek hánykodó hullámait egy hatalmas kéz egyszerre megállítá s kemény kristállyá változtatá. Kiterjed egészen a Mont Blanc aljáig, s sziklás partjaiból számos szirttők emelkednek fel, melyeket a Mont Blanc udvarának neveznek; igazán alázatosan is udvarolnak havasi királynéjoknak, ki büszke hármas fejével az ég boltját láttatik tartani. Az európai szem minden roppant nagyságróli képzetét csak a Mont Blanc-hoz mérheti.

Nápoly

Megsétáltuk magunkat a Jégtengeren; a tapasztalt vezető tanácsai: veszedelmes rajta áthágni, mert nagy repedései s hasadásai vannak. Ezek a Mont Anvert bércéről csak barázdáknak tetszettek nekünk, s itt húsz és még negyven lábnyi mélységűeknek is találtuk. Hasadásiban az örökre megkeményedett jég színe legszebb tengerzöldet és égszínkéket játszik. Jéggel békristályozott felülete alatt örökös zúgás és dörömbözés hallik; s mint kis sziget, úgy tűnik fel belőle egy mohval bénőtt zöld folt, melyet kertnek neveznek.

Vatikán

Néhány lépésnyire e tengertől egy nagy gránitszirt van; azt la pierre des Anglais-nak, angolok kövének nevezik, mert Windham és Pocock, mikor e csuda helyet feltalálták, a szirtet ebédlőasztal gyanánt használták.

Az Alpok lábánál

Visszamentünkben gyalog lejtettünk le a Mont Anvert-en, s vezetőnk, ki már háromszor járt a Mont Blanc tetején, ügyekezett rábeszélni, hogy mi is nekifogjunk. Első pillanatban nagy kedvem is volt reá, de mint a gyaloglásban jobban, jobban elfáradtam, magasra vágyó kívánságom szépen lejjebb, lejjebb szállott: s nagyon örültem, midőn öszvéremre újra felülhettem, s Chamounyt és fogadónk füstölgő kürtőjét megláttam. Megérkezvén oda, legelső dolgunknak tartottuk ebédhez ülni, s ennek minden becsületet meg is adtunk, nagyon fáradtak és éhesek levén. Egy tál, pezsgővel készített vadkecskére még most is emlékszem.

Korabeli tájkép (háttérben a Vezúv)

Másnap megváltunk Chamounytól, de feltettük magunkban, hogy e tündérvölgyet újra meglátogatjuk. Utunkban gyönyörű kis vadkecskéket találtunk. A "Col de Balme" bércén egy fából épített rossz fogadóban, melyet a szünet nélkül fúvó kemény szél szinte elviszen, megpihentünk és ebédeltünk. Ebédünk pár tojásból s aranyszínű rajmézből állott; a havasi méznek más íze s illatja van, mint a mezeinek. Ebédlőszobánk deszkafala Filep Lajos plajbásszal és szénnel vont caricature-jával egészen bé volt mázolva. A caricature egy nagy körte, s alája ez írva: "A bas la poire;" ennek ellenébe: "A bas les Carlistes". Az idegenek névkönyve is tele ilyen francia politikai invectivákkal. Így szórja a francia lármás véleményét mindenhol el. Itt is igen szép, mindennemű havasi termékekből álló növény- és ásványgyűjtemények voltak eladandók; kis csinos ládákba rakvák azok, melyek közül egy-egynek az ára ötven-hatvan frank. Szép tiszta időben a Col de Balme bércéről az egész Wallis kanton, a Rhône vize, a cenisi és simploni út, a Sz. Gothárd-, Berna- s Unterwaldeni-havasok és a Mont Blanc, körül álló udvarával, kivehetők.

Vatikán látképe

Estve hét órakor vígan béléptettünk ismét Martignybe. - Így végeztük Mont Blanc körüli kellemetes kis vándorlásunkat.”

Az Alpokban


Paget Jánosné Wesselényi Polixéna nem pusztán első női útleíróként vonult be a történelembe. Utazása során számos olyan kalandban vett részt, amelyet előtte nő még nem vállalt be. Alpok-béli utazása során, 1835-ben a bátor szerzőnő állítja fel az első női magassági rekordot, amikor megmászta a hétezer hétszázharminc láb magasan fekvő Bon Homme bércet. Az utazás során Rómában ismerkedett meg a Paget testvérpárral, akiből később John a férje lett. Oliver a „másik” Paget volt az, aki ösztönzésére indultak el az Alpokban túrázni. A szerzőnő eredeti célja a Mont Blanc megmászása volt, de végül máshogy döntöttek: „Az én vágyásom is a Mont Blanc tetejére felmenés lett volna; de úgy határoztuk, hogy azt csak megkerüljük.” Bár a csúcshódítás elmarad, ugyanakkor a hegymászás magyar történetébe is beírta magát a bátor Wesselényi Polixéna.

Róma

1842-ben megjelentetni utazásáról a könyvet legalább akkora bátorságot igényelt, mint nőként egyedül utazni, vagy akár az Alpok veszélyes leejtőin túrázni. Bár könyve előszavában a mű megszületésének elsődleges motivációját azzal indokolja, hogy az írás közbeni visszaemlékezés mulattatta, ugyanakkor ő maga sem titkolja, hogy művével, komoly előítéletekkel kell megküzdenie. Saját korában, ahogy írja: „szerénység nememnek tiltja szépségén kívül minden más tulajdonnal a sorból kiválni”. Wesselényi Polixéna azonban sikeresen megküzdött a kor minden nehézségével és első nőként megjelentette saját útirajzát. Az első haza kritikája a műnek 1843-ban jelent meg, amelyben bár nem durván, de azért jelezte a szerző, hogy „férfiúi szigorú szempontból” megítélve számos hiányt talált a műben. A további bár csekély számú kritika is hasonló volt, így sokan úgy gondolják, ez is lehetett az oka annak, hogy a franciaországi utazásáról szóló műve már nem jelent meg a szerzőnőnek.


Nápoly

A könyv első kiadását már kézbe venni is igazi élmény. Olvasni nem egyszerű nyelvezete miatt, de így is mindenképpen az élvezetes kategóriába sorolnám. A mű nem egy tudományos vagy irodalmi értékű útleírás, sokkal inkább egy egyszerű, élményekkel teli útinapló, amelynek pontosan az adja a különlegességét, hogy írója egy nő. Női szemmel meséli el mindazt, amit látott vagy éppen átélt. Róma szépségeit, a társasági élet apró részleteit, egy bál előkészületeit, a Vatikánt vagy éppen a mű vége felé az Alpokban átélt élményeit. A látottakat sokszor egészíti ki apró érdekes vagy humoros történettel, amely nagyban növeli az olvasmányélményt. Összességében tehát szórakoztató és rendkívül érdekes a mű, amelyet kifejezetten ajánlok. Természetesen az első kiadás beszerzése elég nehézkes, időigényes és drága, ugyanakkor papíralapon elérhető két reprint kiadás valamint lehetőség van elektronikus formában is letölteni a művet az Országos Széchenyi Könyvtár által működtetett, Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról.

Itáliai életkép 

Paget Jánosné Wesselényi Polixéna könyve egy igazi kordokumentum, amely a reformkorban oly népszerű műfaj az útleírás, egy kiemelkedően különleges képviselője. A kötet az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjtemény egy igazi ékköve, de nem az egyedüli. A szerzőnőtől bár búcsúzunk, de a reformkor kiemelkedő útleírásaitól nem, hiszen rövidesen újra érkezik egy igazi kuriózum kötet az ELBIDA projektben. 



2018. december 16., vasárnap

Olasz faluk és városok

Az ELBIDA projektben közel egy éve mutattam be Dr. Tóth Rezső, „Északafrikai kikötők” című munkáját. Az ott bemutatott aprócska kötet egy magas szintű és olvasmányos útleírást rejtett, melyet jó volt olvasni. Akkori bejegyzésem záró részében ezt írtam: „Dr. Tóth Rezső egyetlen megjelent útleírása az „Északafrikai kikötők” című munkája, holott olaszországi utazásairól is értékes beszámolókat írt, de ismereteim szerint ezek könyv formájában soha nem jelentek meg.” Nos, bevallom férfiasan: TÉVEDTEM. Dr. Tóth Rezsőnek jelent meg még munkája, mégpedig az említett olaszországi utazásáról, „Olasz faluk és városok” címmel. A ritka könyv 1905-ben jelent meg Budapesten, Lampel Róbert Könyvkereskedésének gondozásában. A kötet a Radó Antal által szerkesztett „Magyar Könyvtár” sorozat 424. része. A mindösszesen 64 oldalas könyvben egyetlen kép vagy illusztráció sem található. Dr. Tóth Rezsőről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, hiszen az ELBIDA projektben az „Északafrikai kikötők” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Egy Velence-környéki kis halászfalun kezdem a sort: Torcellón. A régi rómaiak idejében még szép nagy kikötő-város volt, ma: nyomorúlt kis halászfalu.

Velence

Santa Fosca, Torcello


A Foudamenta nuove-ról háromnegyed óra alatt visz egy kis propeller ide; de aki szereti a hangulatot, öt perccel a propeller indulása előtt (ilyenkor delicitando hihetetlen olcsón lehet megalkudni) fogadjon inkább egy gondolát.

Torcello

Velence

Párás, szürke délután volt, amikor a mi víg kompániánk hét-nyolc gondolán, végig Velence szűk kanálisain, kievezett a nyílt tengerre, Torcello felé. Az utolsó zajos sikátort is elhagyva, amikor a szürke vizen, szürke ég alatt, nyílsebesen és némán suhanva, kiértünk e mélységes szürkeségre, lassan elhallgatott minden víg leánykacagás, s e fekete gondolákon, hosszú sorban, szótlanúl: önkéntelen eszünkbe jutott a temetés gondolata. Olyasmit éreztünk, mintha temetőbe tartanánk. Mellettünk valóban az van: a S. Michele-cimitero: a szomorúan víg francia festő, Leopold Róbert örökös nyugovó helye; de nem ez keltette fel e borús gondolatokat. Van valami az egész vidéken, az égen, a vízen, a levegőn, ami lehangol s az elmúlásra emlékeztet.

Torcello

Piacenza

Abban a hosszú lagunában, ahová Muranót elhagyva, befordulunk, az útjelző megfeketült póznák rengeteg sora, mint megannyi fejfa sorakozik. Amig csak a szem ellát: két szin, a szürke és a fekete. Két szürke árnyalat, csaknem egymásbamosodó: a tengeré s a ráborúló csendes, bánatos égboltozaté; s a fekete: az oszlopok, a messzi ciprusok, vagy a gőzösök füstje, árbocfája. A vonalak hosszan, fáradtan nyúlnak el a víz színén; a tenger nyugszik, még fodra sincs, de ez nem a nyugodalmas erő pihenése, hanem a tehetetlenségé; itt oly sekély a víz, hogy a gyermek meglábolhatja, a hinár megköti, az iszap töltögeti; itt a tenger, ha akarna, sem lehetne haragos, fenséges. Végtelen némaság, kietlen csönd mindenütt; a távolban apró szigetek, fehér házakkal: a Velencét védő katonai erődítések; egy-egy tarka vitorlás ha elsuhan, feketén… Gőzhajó – apró kis propeller – egyetlenegy pöfékelt el melletünk, fütyölve, szörnyű zajt csapva; azután szomorú csönd mindenfele, csak az evezők csobbanása hallik pontosan.

Piacenza

Gubbio

Beérünk végre a városba. Magnum Emporium Torcellanorum: a torcellóiak nagy kikötő városa: emlegeti még a tizenkettedik században Porphyrogenitus. Magnum emporium: ma százötven szegény halász a büszke lakosságod! Egy zsupfedeles kis halászkunyhó előtt kötnek ki a csónakok. Szegényes kertek, épületnek semmi nyoma. Egy kis mezei út mellett, tarka virágok közt visz az út. Rongyos kis halászkocsma az útszélen: de az udvarán, a szemét között római oszlopfő-töredékek. Itt egy híd: karfája nincsen, de íve márvány s hajlása mesterre valló. A búzaföldek szélén egy-egy hatalmas márványkocka a folyó felé: még a régi ház-alap vagy csatorna-fal maradványa. Különben pedig csend mindenütt, míg eléd nem szalad egy-két apró talián-gyerek – a legnagyobbik ha van hat-hét esztendős, - s nem koldúl drága centisimiket az ibolyabokrétájáért.

Assisi

Assisi


Míg ezt nézzük – a várost, mit egy évezred teljsen elsöpört – Velence jár folyton az eszünkben. Mert az ő jövendőjének képe ez. Egyszer majd – ki tudja mikor – jönni fog valamelyik jövendő század tudósa, s merengve áll meg a romok között, megnézegeti az oszlopfőket, rekonstruálja a palotákat, s ha felballag az akkorára újra rom Campananilé-re: azt fogja látni, amit mi most. Velence egész ragyogása nem lesz más, mint ilyen szürke, csendes, holt mező. Szőlő befutja mezejét, virágok nyílnak rajta, csak emberkéz munkája nincs sehol.

Vidéki Olaszország

San Pellegrino


Virágbenőtte gyalogúton jutottunk az emporium legközepéig, oda, ahol a templom és a városháza van. A liba-pázsiton egy karcsú, szűz Máriás oszlop alatt idétlen kő-trónus: a hagyomány Etele trónusának tartja. Beleültettük, tarka virágkoszorúval koszorúzva a legkisebb és legbájosabb koldusgyereket: így illett ez e perc hangulatához. Ott ül, fűzfavesszővel a kezébe, tágra nyilt nagy fekete szemekkel a kis koldus, ahol előtte tizenöt százada talán a világ ostora. Bár az egészen bizonyos ugyan, hogy ez a régi püspökiszék sohasem volt Etele trónusa: mégis nagy gondolat, végig gondolni, mi lehetett a mi nagy hún fejedelmünk hatalma, hogy emlékezete másfélezer esztendő múlva is itt lebeg e vizek fölött.”

Brisighella

Brisighella

Dr. Tóth Rezső műve nem egy klasszikus olaszországi utazás egyszerű leirata. Különlegességét éppen az adja a műnek, hogy a szerző olyan helyekre kalauzolja az olvasót, ahová a híres Olaszországot bemutató „nagy” művek nem teszik. A modernizálódó világban az utazás sebessége is felgyorsult, amely a szerző szerint pontosan az utazás lényegét és szépségét veszi el. Éppen ezért ebben a művében arra törekedett, hogy olyan eldugott vagy kevéssé ismert, vagy éppen ritkán bemutatott állomásairól számoljon be Olaszországnak, ahol a kor átlagos utazója már csak átsuhan. Tóth Rezső, ahogy előző műve kapcsán is már említettem nagyon jó stílusban írt, már-már szépirodalmi igényességű a munka. Torcello, Bergamo, Piacenza, Gubbio és Assisi mellett az olasz fürdőélet két ismert helyszínére, San Pellegrinóba és Brisighellába is elkalauzolja az olvasót, és mindeközben a saját élményeit és érzéseit színes képekben adja vissza. Az Olaszország rajongóknak kötelező darab, hiszen Itália nagyon ritkán bemutatott vidékeire kalauzolja az olvasót, de másoknak is bátran ajánlott a kötet. A könyvnek két problémája van azonban. Ritka és nehezen beszerezhető kötetről van szó, ugyanakkor ha sikerült beszerezni, apró mérete és csekély terjedelme miatt csupán rövid élményt ad az olvasónak. Ez esetben ismereteim szerint nincs lehetőség arra, hogy a művet elektronikus formátumban le lehessen tölteni, így marad az antikváriumok és aukciók böngészése azoknak, akik olvasni szeretnék Tóth Rezső ritka kötetét. A szerzőtől egyszer már búcsúztam az ELBIDA projektben, de most ismét megteszem, hiszen már biztos vagyok benne, hogy nem fog előbukkanni újra egy számomra ismeretlen útleírás Tóth Rezsőtől.

Assisi

San Pellegrino


A karácsony számomra mindig az év legmunkásabb időszaka, így kevés időm jut nagyon az ELBIDA projektre, de ennek ellenére igyekszem. Rövidesen egy egészen kiemelkedő és kuriózumnak számító kötetet mutatok be 1842-ből, amely bejegyzés reményeim szerint még az ünnepek előtt olvasható lesz. Addig is békés készülődést az ünnepekre. 



2018. november 19., hétfő

Amerika

Magyarok a modern csodák világában

1928. március 5.-én egy különvonat indult a Keleti pályaudvarról Cherbourgba. A szerelvényen utazó több száz „zarándok” aztán hajóra szállva Amerika felé vette az irányt, hogy az 1848-49-es szabadságharc 80. évfordulója alkalmából New Yorkban állított Kossuth szobor avatásán részt vehessen. A zarándokok között volt dr. Biró Zoltán grafikus is, aki élményeiről aztán az „Amerika - magyarok a modern csodák világában” címmel megjelent könyvében számolt be. A kötet 1929-ben jelent meg Budapesten a Novák R. és Társa tudományos könyvkiadó vállalat gondozásában. A 292 oldalas műben összesen 250, nagyrészt a szerző által készített kiváló kép található. 

A kötet színes borítója



dr. Biró Zoltán grafikus 1898. szeptember 1-én született Szolnokon. Édesapja Biró Mátyás vármegyei jegyző és földbirtokos volt, míg édesanyja Szeidenleider Lenke. A nemesi származású Biró család jelentős földbirtokkal rendelkezett Fegyverneken és Örményesen. Iskoláit Örményesen kezdte meg, majd a szolnoki Verseghy Gimnáziumban folytatta és végül Szegeden szerzett jogi végzettséget. Jogi tanulmányai követően művészeti tanulmányokat is folytatott Szolnokon, Budapesten és Salzburgban. 1928-ban kezelésbe vette családja földbirtokait és rövid idő alatt modernizálta azokat, majd ezt követően gazdálkodni kezdett. Yorkshire-i sertéstenyészete és napraforgó termesztése országosan híressé tették majorságát. Aktív közéleti szereplőként részt vett a New York-i Kossuth-szobor avatására indult magyar delegációban. Az úti élményeiről könyvet is írt, amely több kiadást ért meg. 

A szerző első feleségével

Az 1934-ben indult Tiszamenti Szemle című folyóirat főmunkatársa egészen 1938-ig. 1945-ig több könyve jelent meg és mindeközben alkotásait a budapesti Nemzeti szalonban is kiállították. 1945-ben elhagyja az országot és az Egyesült Államokban telepedik le majd két évtized múlva tér csak vissza Európába. 1966-ban Madridban jelent meg a „B. Z.” című könyve, amelyben a II. világháború utáni Európa különféle országaiban készült grafikáit mutatja be. A műből kiderül az is, hogy 1958-ban nyolc hónapos európai körutat tett. 1967 májusában telepedik le a burgenlandi Pinkafőn. Tagja lett az Osztrák Képzőművészek Szövetségének és a Külföldi Magyar Képzőművészek Világszövetségének is. Az 1970-es évek elején vélhetően új kiadványt tervezett, amely aztán sohasem jelent meg. Bár kétszer házasodott, végül utód nélkül hunyt el Felsőőrött, 1979. augusztus 23-án, 81 éves korában. 

Részlet a könyvből:

„Tíznapos körutazásunkra az óriási méretű Pennsylvania Stationról, New-York második nagyságú pályaudvaráról indulunk el. Zarándoktársaink egy része az Olympic-kel már visszautazott, másik része New-Yorkban maradt, de még így is kb. háromszázan tesszük meg a körutazást. Washington, Pittsburgh, Cleveland, Buffalo és a Niagara az útirány. Egy európai ország nagyságának megfelelő területet járunk be. Az Egyesült- Államoknak ez csak kicsiny része, de legértékesebb, legsűrűbben lakott és viszonylag legrégibb kultúrájú területe. Lesz mit nézni és tanulni!

Csizmadia András

Az Olympic

Karcagi gazdák a hajón

Éjjel tesszük meg az utat New-Yorkból Washingtonba. Az Európából érkezett bevándorlónak azonkívül, hogy itt Amerikában mindenki mister és senkinek sem kell előre köszönni, az tetszik legjobban, hogy itt a vonatokon látszólag nincs osztálykülönbség. Mint ahogyan a társadalomban sincs elméletileg. A vasúti kocsikra sincs ráírva az osztálykülönbség, mert nem a kocsik, hanem a vonatok között van különbség. Ugyanis vannak olcsóbb és drágább vonatok. Éjjel az olcsóbb vonatok kocsijai is hálókocsikká alakulnak át, de a drágább vonatokhoz ezenkívül még dohányzó-, szalon- és egyéb kocsit is csatolnak. Az olcsóbb — mondjuk harmadik osztályú — vonatokon a drága vonatok finom kényelméből és pazar fényűzéséből bizony nagyon kevés maradt. A mi vonatunkra sincs ráírva, mégis úgy látom, hogy ez itt harmadik osztályú. De csak itt, mert nálunk, Európában az expressvonatok sem különbek, ha ugyan vannak ilyenek.

A leleplezés pillanata

Magyar előkelőségek Pedlow kapitánnyal

Kossuth Lajos new-yorki szobra

A vonat mélyedésben áll a pályaudvaron, a kocsik belső szintje és az aszfaltjárda egy magasságban van, s az áthidaló vaslemezen egyenesen beléphetünk a kocsikba, nem kell lépcsőt mászni. Amelyik állomáson nincs ilyen szintmagosítás, ott az automatikusan le- és felhajtható lépcsőn kell ki- és beszállni. A lépcső fel- és lehajtását a fekete kalauz irányítja, aki voltaképen nem is kalauz, hanem vasútkísérő szolga, mert a jegyhez semmi köze, ezt a bejáratnál kezelik. A kézitáskát is a néger teszi az ágyamra, a ráakasztott sárga céduláról olvasva le, hogy melyik kocsinak melyik számú ágyába utaltak. A nagyobb táskákat a két csomagkocsiba rakják. A szállóban búcsúztunk el tőlük a washingtoni szállónkban leendő viszontlátásra.

Az óriás Szabadság-szobor a kis Bedloe-szigeten

A Broadway a Bowling Greentől 1928-ban

Kilátás a Woolworth Building tetejéről

Érdekes, hogy véletlenül épen magyar mozdonyvezető vezeti villamos mozdonyunkat a Hudson-folyó alatti alagúton keresztül New-Jersey-ig.

A Great White Way nappal

A Great White Way éjjel

Roxi-görlök nyári szórakozása

Vonatunk Pullmann-kocsijai alig nagyobbak az otthoniaknál és semmivel sem hosszabbak a franciaországiaknál. A kocsi két végének egy-egy kis helyiségében van összezsugorítva mindaz a pazar kényelem, ami a nagy vonatokon van. A külön szalon-, dohányzó-, mosdó- és egyéb kocsik helyett itt egyetlen kis helyiségben van a dohányzó és a mosdó, a másik végén pedig a csöppnyi szalon. A kocsi nagyrészét a fekvőhelyek foglalják el. Ezek ellen aztán még a finnyásoknak sem lehet kifogásuk. Az európai hálókocsiktól eltérően itt az ágyak nem keresztben, hanem a kocsi hosszában, a középen végigvivő folyosó két oldalán vannak. Itt is két fekvőhely van egymás felett. Aki felülre kerül, az int a fekete szolgának és az hozza a lépcsőt, azon lehet felmenni a felső ágyba. Belül két ruhaakasztó, a tárgyaknak háló, fogas és külön kezelhető villanyvilágítás is van.

A Kossuth-zarándokok a Fehér Ház előtt

Coolidge elnök Perényi báró és Széchenyi gróf között

Több az autó, mint a gyalogjáró

Moziban gyakran látni olyan komikus filmet, amelyben a nevetséges főhős esetlik-botlik a hálóhelyek kö­ zött, a folyosón hölgyek függönyét húzza el, hogy végül a durva erőt megszemélyesítő, nagybajuszos férjjel gyűljön meg a baja. Fellármázza az egész kocsit, mire cipővel és egyebekkel is megdobálják, s csak az utolsó pillanatban menti meg a néger szolga, amikor a lépcsőt hozza neki és a helyére igazítja. Erre gondoltam, amikor a néger lépcsőjén, mint legutolsó lefekvő, a fekvőhelyemre felléptem. Bár kissé primitívnek és mulatságosnak tetszik, hogy férfiak és nők egy kocsiban hálnak, moziba illő komédiára még sem került sor. Amikor megállunk, a vonat nem zakatol, s a társaság alvási mellékzörejei is érvényre jutnak. Egy erőteljes horkolás különö­sen kiemelkedik a többi közül. Alighanem Csizmadia András képviselő bátyánk, a legnagyobb zarándok fújja a prímet.”

Washington György sírja

A homesteadi Carnegie-féle acélgyár

Régimódi, hátullapátkerekes gőzhajók az Ohio-folyón

A Kossuth szobor átadási ünnepségére 1928. március 5-én egy 488 fős szervezett csoport indult Magyarországról. A zarándokok egyik része kétnapi utazást követően szállt fel a 46.439 tonnás Olympic nevű hajóra, amely akkor a világ negyedik legnagyobb hajója volt. A zarándokok másik része az Adriáról indult. Az utazók között találhatunk minisztereket, egyházi vezetőket, magas rangú katonákat, földbirtokosokat, kereskedőket és számos egyéb, de alapvetően jómódú embert. A csapat vezetője báró Perényi Zsigmond volt belügyminiszter, országgyűlési képviselő volt. A szobor ünnepélyes átadását követően egy amerikai körutazáson vett részt a zarándokcsapat. New-York, Washington, Pittsburgh, Cleveland, a Niagara vízesés és Buffalo érintésével tértek vissza ismét New Yorkba, ahonnan aztán március utolsó napján indultak el haza.

Míg Kisfaludi-Strobl alszik, Póka-Pivny udvarol...

Hegedüs Lóránt a hajón

Ford, az autókirály legelső és tízmilliomodik autójával

dr. Biró Zoltán műve egy remek stílusú és olvasmányos úti beszámoló, amely értékét növeli a benne található fantasztikus képanyag is. Az „Amerika – Magyarok a modern csodák világában” című könyv népszerű volt a korabeli olvasók körében, így összesen két kiadást ért meg. Biró műve mellett azonban egyéb útleírások, albumok és cikkek is születtek a híres Kossuth zarándoklat eseményeiről. Egyik ilyen igazán izgalmas mű, a szerző barátja és későbbi olaszországi utazásán is társ Pólya Tibor grafikus, „A nagy zarándokút” című képes albuma, amelyben minden zarándokot és a fontosabb eseményeket is rajz formájában rögzített a szerző (köztük természetesen Biró Zoltánt is). A különleges "rajzos" kötet igazi ritkaságnak számít napjainkban.

A Niagara-vízesés repülőgépről

Buffalói utcarészlet

Biró Zoltán arcképe Pólya Tibor művéből

A bemutatott könyv bár nem számít extrém ritkának, ugyanakkor mindennaposnak sem mondható, így egy jó példánynak még mindig magas az ára. Aki megelégszik az elektronikus formával és nem szeretné pénzért, kézzelfogható formában beszerezni a művet, annak ez esetben is szerencséje van, hiszen a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyen letölthető a különleges mű. dr. Biró Zoltán szerencsére nem egy „egykötetes” szerző, így rövid idő múltán ismét érkezni fog az ELBIDA projektben a másik különleges művével. A búcsú tehát még várat magára.