Könyvek

Vándorlások Albániában

Albániában nem először járunk az ELBIDA projektben, hiszen Temesy Győző és Oleják Károly egy-egy kiváló művében már olvashattunk a furcsa országról. A most következő bejegyzésben, egy a térséget talán mindenkinél jobban ismerő szerző, Báró Nopcsa Ferenc egyik különleges művében ismét Albániába utazunk. „A legsötétebb Európa Vándorlások Albániában” című könyv a szerző egyik legismertebb műve, mely személyes véleményem szerint a korabeli Albániát bemutató kevés könyv közül a legkiemelkedőbb. A mű minősége és a szerző személye az igazi kuriózumok sorába emeli a kötetet. A könyv 1911-be jelent meg Budapesten az Utazások Könyvtára kiadásában. A mű egy négy műből álló sorozat harmadik része. A 64 oldalas könyvben kép nem található csak egy térkép Észak Albániáról. A bejegyzésben látható képek internetes forrásból származnak.

A két művet tartalmazó képes kötésű kötet
Az önálló megjelenési forma

Báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus, albanológus, 1877. május 3-án született Déván, egy Erdély történetében évszázadok óta jelentős szerepet játszó főúri családban. Középiskolai tanulmányait a bécsi Collegium Theresianumban végezte. Életének és pályájának további alakulását alapvetően befolyásolta, hogy Ilona nevű testvére szentpéterfalvai birtokukon 1895-ben különös csontmaradványokat talált. A leleteket Bécsbe vitte és megmutatta Eduard Suessnek, a tudományegyetem nagy hírű tanárának. Suess ösztönzésére hozzá fogott a csontok, az első magyarországi dinoszaurusz-leletek vizsgálatához. Munkája egyre inkább elmélyült, tanulmányozta a szakirodalmat és az egyetemen rendszeresen látogatta Suess óráit. Első előadását huszonkét éves korában, 1899. június 21-én a bécsi tudományos akadémia osztályülésén tartotta meg. 1903-ban kitüntetéssel tett doktori szigorlatot.

báró Nopcsa Ferenc

A következő évtizedekben vizsgálatok céljából felkereste Európa legjelentősebb természettudományi múzeumait, ahol az őshüllő maradványokat tanulmányozta. Terepen a kutatásait elsősorban Erdélyben és a Balkán-félszigeten végezte. Utazásai során először 1899 augusztusában fordult meg a Balkánon, 1903 végén eljutott Albániába. Az 1905-ös utazásának hatására kezdetét vette az élete végéig tartó munkásság, amelynek célja Albánia földjének és népének tanulmányozása volt. Több mint egy évtizeden keresztül, sokszor életveszélyes és kalandos körülmények között rendszeresen járta az országot. 1903 és 1916 között több mint 4000 kilométert utazott országon belül és összesen 360 napot töltött ott.

A fiatal Nopcsa albán népviseletben

Utazásai során nagyon megszerette az albán népet, ahogyan ő nevezte őket, „Európa nagy fegyveres gyermekei”-t. Nopcsa a magyar mellett angolul, németül, olaszul, románul és szerbül is beszélt. Nagyon jó nyelvérzéke volt, így hamar megtanulta az albán nyelvet és a nyelvjárásokat. Elmélyülten tanulmányozta Észak-Albánia földrajzát, az albánok nyelvét, történelmét és néprajzát is. Személye és tevékenysége kivívta az albánok tiszteletét, sőt szeretetét olyannyira, hogy 1913-ban kevés híján királyukká választották. A földtani munkálatok és kutatások mellett Nopcsa végig tartotta a kapcsolatot a monarchiával, diplomáciai feladatokat is ellátott és kémkedett is.

báró Nopcsa Ferenc

forrás: www.albanianphotography.net

Az I. balkáni háború kitörésekor az európai nagyhatalmak elhatározták, hogy megteremtik az önálló albán monarchiát. Ez volt az az információ, melynek hatására báró Nopcsa Ferenc is jelezte igényét a trónra, sőt egy levélben még teljes vagyonának a feláldozását is vállalta volna, csak hatalomra kerülhessen. Ötletét azonban nem támogatták, így nem lett Albánia királya, pedig már előre megvette a díszes lovat, amin belovagolt volna szeretett és választott népe közé új királyként. 1925-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójává nevezik ki. Egészen 1928-ig töltötte be ezt a pozíciót, de a megfeszített munka és a gyermekkora óta időnként kiújuló pszichés betegsége miatt, olyannyira kimerült, hogy lemondott igazgatói állásáról és visszavonult bécsi lakásába.

Bajazid Elmaz Doda és báró Nopcsa Ferenc

Visszatérte után sikerült újra talpra állnia és folytatta paleontológiái, geológiai és albanológiai kutatásait. Az 1930-as évek elején motorral bejárta Olaszországot, majd hazatértét követően megírta a félsziget történetét. Ezt követően már nem mozdult ki lakhelyéről, betegsége erősödött, vagyona nagy részét elveszítette különböző albániai akciói során és depresszió gyötörte. 1933. április 24-én Bajazid Elmaz Dodát, titkárát és szeretőjét elaltatta, majd agyonlőtte, ezt követően magával is végzett.

A korabeli újságok vezető hírként, egész oldalas cikkben számoltak be az esetről
(a teljes cikk itt elolvasható)

A helyszínre érkező rendőrök egy búcsúlevelet is találtak, amelyben Nopcsa leírja, hogy egyre súlyosbodó idegbaja és az anyagi nélkülözés miatt döntött úgy, hogy öngyilkos lesz és „hű” titkárát is magával viszi, „nehogy ínségbe jusson” halála után. Az akkorra a bécsi éjszakai élet ismert alakjává váló Bajazid Elmaz Doda esetében azonban valószínűleg nem pusztán ez volt az egyedüli indok, hanem szerelemféltés is állhatott a háttérben, hiszen a korabeli pletykák szerint Nopcsa titkára és szeretője egy másik férfival is „szerelmi kalandba” keveredett. Báró Nopcsa Ferenc huszonkét éves korától haláláig több mint 150 tudományos művet publikált, melyből körülbelül 60 írás foglalkozott Albániával és az albánokkal. Könyvei és tanulmányai egyaránt megjelentek magyar és idegen nyelven, a hazai tudományos folyóiratok mellett a legjelentősebb külföldi szakfolyóiratok is közölték írásait. Munkásságát számos elismerés övezte. Több magas kitüntetést kapott és rangos tudományos társaságok is tagjai közé választották. A geológia, paleontológia és albanológia mindegyikének igazi úttörője volt, a tudománytörténészek a mai napig a világ egyik legnagyobb őslénytudósaként tartják számon.

Részlet a könyvből:

„ Sebkezelést kétszer volt alkalmam látni Albániában. Az első esetben az ágyék-tájon kapott veszedelmes, súlyos lőtt sebről volt szó. A másik eset egy tekintélyes katolikus emberrel esett meg, aki rozsdás szegbe lépett. A kezelés mind a két esetben oly sajátságos volt, hogy nem lesz érdektelen róla külön megemlékeznünk. A lőtt seb gyógyítása nem azzal kezdődött, hogy kimosták a sebet, hanem puha juh-sajtot tettek rá, hogy elállítsák a vérzést. A további eljárást magam nem láttam, de úgy tudom, hogy a sebesült lázba esett, később azonban kigyógyult.

Híd a Buna folyónforrás: www.albanianphotography.net

P. megsérült lábának tragikomikus kezelését elejétől végig megfigyeltem. Az első orvosi segély, amiben P.-t részesítették, abban állt, hogy a sebhelyet olajjal többszörösen bedörzsölték és parázzsal megpörkölték. Este a sebesült maga elővett egy kis darab ürüfaggyút s szurokfenyő lángja fölé tartotta, hogy megolvassza s a sebre csepegtesse. A faggyú igen kicsi volt s a szurokfenyő forgácsa lobogva égett. P. megégette az ujjait s az olvadt faggyú rácsepegett a lábára. Mindenhova jutott belőle, csak a sebre nem. Végre aztán, amikor alaposan összeégette a sarkát, bokáját s az ujjait, egy csepp elérte a megsérült helyet a talpon s ezzel a sebkezelés arra a napra befejeződött. Másnap megismételte az egész eljárást, harmadnap ugyancsak, s a negyedik napon szerencsésen felgyógyult.

Észak Albán hegyvidékforrás: www.albanianphotography.net

Mi sem természetesebb, mint az, hogy a belső bajokat — ha lehet — még nagyobb tudatlansággal gyógyítják. Országszerte el van terjedve a talizmánok, kegyes mondásokkal teleírt papiros-darabok használata. Ez a papoknak egyik főfoglalkozása. Annak az elvnek az alapján aztán, hogy, „ha nem használ, nem is árt”, sok esetben mohamedánok is magukra aggatják ezeket a bibliai mondásokkal ellátott, bűvös szereket. A Malcija Madhe vidékén elterjedt az a babona, hogy az április végén vásárolt orvosságnak valami különös csodatevő ereje van.

Albán férfiak és fiúk népviseletbenforrás: www.albanianphotography.net

Miután járványok idején a betegek elkülönítésére még csak nem is gondolnak, hihetetlen módon dühöng a tífusz, a fekete himlő és az influenza. Ujabban a Malcija vidékén egy ragályos nemi betegség is befészkelte magát. Másrészt viszont kezdik már az albánok elismerni a tehénből vett himlő beoltásának a hasznosságát. A halandóság a férfi-lakosságban évről-évre a következő számokat mutatja az általam összeállított bővebb statisztika alapján, 16 éven keresztül (1890—1905). Ezerre: 95, 128, 124, 70, 72, 74, 77, 66, 57, 49, 52, 56, 50, 52, 83, 126. Évi átlagban 77.

Albán nőkforrás: www.albanianphotography.net

Sok utazó állította azt, hogy Albániában a férfi lakosság 30—50%-a esik áldozatul erőszakos halálnemeknek, vagyis gyilkosságnak, miután az öngyilkosság úgyszólva teljességgel ismeretlen. Sőt Barbarich az ő kevéssé ajánlható könyvében annyira elveti a sulykot, hogy 70%-ot említ Merditára vonatkozólag. Indokoltnak látom ennélfogva, hogy közöljek itt néhány pontosabb statisztikai adatot. A felnőtt férfi-lakosságból gyilkosság következtében hal meg, az összes halálesetek százaléká­ban kifejezve:

Gyilkossági statisztika Nopcsa művéből

Toplaná-t illeti a szomorú dicsőség, hogy élére került ennek a kimutatásnak. A gyilkosságok óriási száma már a környékbeli törzseknek is felötlik s szólásmóddá vált köztük: „úgy gyilkolják egymást rakásra, mint Toplaná-ban”, vagy pedig: „Toplaná-ban úgy öldösik az embert, mint a disznót.” Az egész vidékre átlagul körülbelül 19% kerül ki.

Híd a Drin folyónforrás: www.albanianphotography.net

Az életbiztonság hiánya, ami kifejezésre jut ezekben a számokban, visszatükröződik az albán házak építésmódjában is. A hegyek között nincs olyan falu, amelynek a házai egymás mellett volnának. Az egyes házakat gyakran kis dombokon emelik s többnyire puskalövésnyire esnek egymástól vagy legalább is egy-egy kisebb birtok közepére építik azokat. Csak ritkán láttam a hegyvidéken házakat, amelyek csupán hajításnyira voltak szétszórva.

Kamerának pózoló Albánokforrás: www.albanianphotography.net

Legszívesebben persze kőből építik házaikat. Merdita keleti részeiben azonban, továbbá a Malizi és Krabi-hegyen, ahol nagyobb kiterjedésű tölgyerdők vannak, szegényebb nép egy része faházakban lakik. A tető mindenütt kőlapokból vagy cserépből való, csak Thethi-ben fedik a házaikat a hó miatt még a legjobb módban élők s méteres fadarabokkal, amelyekből meredek tetőt rónak össze s ezt kövekkel terhelik meg. Ilyen tetőt csak Dugó-pljana mellett láttam még Sjenica közelében, ahol szintén igen sok hó esik. Általában kiválnak a thethibeliek a többi malsor-ok (hegyi lakók) közül tetszetősebb famunkáikkal, fafaragásukkal és általában szorgalmukkal. A kő-tetőzet előnye albán felfogás szerint az, hogy nem hatol rajta keresztül a lövés.

A felfújt kecske, melyet a folyón történő átkeléshez használtakforrás: www.albanianphotography.net

Kiválólag a jobbmódú férfiak lakóháza a kőből épült, toronyszerű kula. Ez rendesen több emeletes, ablakai kicsinyek és kivétel nélkül ablaktáblákkal záródnak. A bejárat gyakran az első emelet magasságában van. A ház belsejében minden emeleten rendesen csak egy szoba van. A szobában a félig befalazott kémény mellett szinte mindig találunk egy fülkét, amelyben a kávés-edényeket tartják.

A Drin folyótól északra élő albán törzs férfi tagjaiforrás: www.albanianphotography.net

Bútorzatról különben alig lehet szó. A Malcija Madhe vidék házaiban néhány csinos, nem ritkán faragásokkal ékesített félkörös széket találunk s nem hiányzik a legszegényebb házból sem egy-két alacsony, háromlábú ülőke. A világítást szurokfenyő-forgács szolgáltatja, amelyet vasrostélyra, kőre vagy valami vaslappal bevont fadarabra helyeznek. Csak a gazdagabbak használnak apró, szabadon égő, füstölő bélü kőolaj-lámpákat. A nagy ebédlő asztalt csak éppen az étkezések előtt hozzák be. Az asztal kerek s egészen alacsony, legfeljebb húsz centi méter magas. A nők lakosztálya és az istállók többnyire a kulán kívül vannak.

Albán hegyvidékforrás: www.albanianphotography.net

Ettől a lakás-típustól lényegesen elüt a szegényebbeknek a háza. Ez földszintes és egyetlen szobából áll, vagy pedig rőzsefonadékkal félig-meddig elválasztott két helyiségből. Az ilyen házakban a tűzhely a szoba közepén foglal helyet s egy fedél alatt lakik ember és állat.

Shkodrai férfiakforrás: www.albanianphotography.net

Jaj az utazónak, aki véletlenül két kakasra akad egy ily házban s azoknak éjjel eszükbe jut rákezdeni a kukorékolást a tyúkok gyönyörködtetésére. Az efféléből olykor szenvedélyes éjszakai hangverseny támad.”

A könyvben található Észak Albánia térkép

Az Utazások Könyvtára sorozatban, melyet Halász Gyula szerkesztett, összesen 4 mű jelent meg. Saját korában egy megjelent mű ára 1 korona volt. A nagy lendülettel megindult sorozatban rövid egymás után jelentek meg a kötetek, de aztán amilyen hirtelen megindult, olyan gyorsan meg is szűnt a sorozat folytatása, pedig ismereteim szerint, eredetileg hosszú sorozatot terveztek, de végül nem így alakult. A megjelent művek időrendben az alábbiak voltak:

  1. dr. Mészáros Gyula: A Boszporusz partjain
  2. dr. Prinz Gyula: Ázsia szívében
  3. dr. Báró Nopcsa Ferenc: A legsötétebb Európa
  4. dr. Kúnos Ignác: Török földön

Személyes véleményem szerint a legkiemelkedőbb munka mind közül a „A legsötétebb Európa” című Nopcsa mű. Ezért is kezdtem a sorozat bemutatását ezzel a művel, holott természetesen az összes munka kiváló a maga nemében, de Nopcsa személye és műve mégis valami egészen más dimenzió. A szerző élete olyannyira izgalmas, hogy külön mű is született róla „Báró Nopcsa Ferenc kalandos élete” címmel, melyet az ELBIDA projektben is be fogok mutatni, hiszen Világjárók – utazások és kalandok sorozat egyik ritka kötete.

Albán férfi népviseletbenforrás: www.albanianphotography.net

Albánia igen különös történelmű ország és az albánok igen különös szokásokkal és hagyományokkal rendelkező nép. Az ország nem volt túlzottan népszerű az utazók körében akkoriban (és talán ma sem), hiszen a kényelem hiánya és az ország rossz híre általában visszatartotta az utazni vágyókat. Nopcsa a kényelem hiányát elismeri, viszont az ország rossz hírét okozó veszélyeket cáfolja, sőt azt állítja nem veszélyesebb Albánia, mint Európa bármely más országa. A műben számos érdekes szokást, hagyományt és információt mesél el Nopcsa, amelyből egy nagyon különleges ország és nép képe rajzolódhat ki az olvasó számára. Nyelvről, történelemről, vérdíjról, vérbosszúról, fegyvercsempészetről, sebkezelésről, életmódról, ételekről, ruházatról, asszonyokról, vallásról és megannyi izgalmas dologról olvashatunk báró Nopcsa Ferenc kiemelkedő munkájában. A könyv nagyon jó stílusban megírt és olvasmányos munka, amely ugyanakkor nehezen szerezhető be. Éppen ezért nagy szerencse, hogy ebben az esetben is lehetőség van elektronikus formában ingyenesen letölteni a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából a művet, így bárki elolvashatja az egyik legkalandosabb életű magyar tudós korszakos művét. Többször írtam egy-egy blogbejegyzés végén, hogy a téma iránt érdeklődők számára ajánlott. Nos, ebben az esetben nem csak a téma iránt érdeklődőknek, hanem mindenkinek bátran ajánlom, hiszen egy kivételes és lebilincselő könyvről van szó. báró Nopcsa Ferenctől és az Utazások Könyvtára sorozattól sem köszönünk még el végleg, hiszen rövidesen mindkettővel találkozni fogunk újra az ELBIDA projektben, ezért csak így búcsúzok: Mirupafshim!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment