Északafrikai kikötők

Tunisztól Tangerig

Afrika mindig is népszerű úti célja volt az utazóknak. A most következő mű szerzője, Dr. Tóth Rezső is szeretett utazni és nagyon vágyott Afrikába. Beöthy Zsolt társaságában végül 1903-ban teljesült a vágya és sikerült eljutnia Észak Afrikába. Úti élményeiről és az ott látottakról írta meg, „Északafrikai kikötők, Tunisztól Tangerig” című művét. A könyv 1904-ben jelent meg Budapesten, a Magyar Könyvtár sorozat 369. köteteként, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Könyvkereskedés gondozásában. A mindössze 61 oldal terjedelmű könyvben egyetlen kép sem található, így a bejegyzésben található képek internetes forrásból származnak.

Tóth Rezső író, tanár 1875-ben született Beregszászon. Gyermekkoráról gyakorlatilag semmi nem lehet tudni. Az 1888-1889 tanévtől a budapesti református főgimnáziumban tanult. 1893-ban érettségizett, majd utána a budapesti tudományegyetemen tanult, ahol 1897-ben szerezte meg a magyar-latin szakos tanári diplomáját. A diploma megszerzése után gyakorlatilag azonnal tanítani kezdett, latin nyelvet, az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziumában, mely Magyarország legelső leánygimnáziuma. 1898-tól kezdte meg ifjúsági könyvtári munkásságát, amikor az igazgató felkérésére segítő könyvtárat hozott létre, amely célja az volt, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat is el tudják látni tankönyvekkel. Az 1900-as évek elején megválasztják a Népiskolai Ifjúsági Könyvtárak Intéző Bizottságába előadónak. Sokat foglalkozott az ifjúsági irodalommal, több tanulmányt is írt a témában, ugyanakkor mindemellett több ifjúsági regényt is írt.

Ajánlás Beöthy Zsoltnak

Az 1910-es években több tankönyve és olvasókönyve is jelent meg. Az iskolában működő Vörösmarty önképzőkört is több évig vezette. Tóth Rezső sokat utazott és a tanítványainak is szervezett külföldi tanulmányutakat. Olyan helyekre is elment, ahol kevesen jártak. Beöthy Zsolt társaságában 1903-ban Észak-Afrikában járt, de több tanulmányutat szervezett Beöthyvel a gimnazista leányoknak Olaszországba is. Tóth Rezső 1916. szeptember 29-én, negyvenkettő éves korában, váratlanul halt meg. Negyvenkét évéből közel két évtizedet az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziumában neveléssel, oktatással foglalkozott.

Részlet a könyvből:

„A Zaccone úr hotelje, a Bristol — egy hétig kedves fogadó-tanyánk — bent van Tanger legközepén, az afrikai vásárok örökös zajában, beékelve a két legforgalmasabb út, a marina s a kapukhoz vivő főút közepére, egy piszkos kis piacon. Rangra, helyre körülbelül az, ami a mi Pannóniánk; ha nem is a legeslegelső, de bent van a városi élet forgatagában, s akit a tenger árjánál jobban érdekel az élet fura hullámcsapása, bizony jól teszi, ha ide vetődik. Igen olcsó pénzen kap becsületes jó szobát, tisztes arab szolgahadat, nem várt pompás kosztot, tüzes spanyol borokat.

Rabati piac

Tunisz, Rue Sidi El Bachir

Színház Algírban

Ebéd után, a hotel árnyas balkonjáról sokszor órahosszákig elnéztük azt a víg életet, ami a kis sokon (piac) lefolyik. Jeles kis tér; négy hatalmasság postahivatala van rajta: az angolé, a németé, a spanyolé, a franciáé; marokkói posta — igaz hitűnek mire is ily hivságos dolog? — tudvalevőleg nincsen. Van ezenkívül egy díszes kávéháza: a Caffé des Postes, francia bankja, tömérdek utcai csemegekereskedése, kanári telepe, keleti bazárja, s a jó ég tudja, még mi minden. Beletorkollik Tanger Kerepesi-útja meg Váci-utcája. Terén örökös a járás-kelés. Csupa szines arc; európai alig-alig Burnuszos arabok, ké­nyes járású paripákon. Komondor nagyságú csacsik mögött szerecsen gyerekek. Az apró csacsik hátán földig érő rengeteg szalma általvetők, tele fügével, datolyával, kaktusz-bogyókkal. Tömérdek henyélő, ki ébren, ki félálomban szundít az útszéleken.

Tunéziai tengerpart

Chellah temető kapu, Marokkó

Algír látkép

Gitárpengető ősz énekes, egy öklömnyi kis burnuszos szerecsen-bambinóval. Naplopó, parancsra váró szerecsen Herkulesek. Alacsony taligákon egész mozgó cukrászda; rajta forgó kerekű rouge et noire-játék; odább limonádé-árus (a vizet hozzá illatos kecskebőr-tömlő bői Önti; jeles ital lehet!), kakas-viadal és kakaduprodukciók. A lárma nem csendesül le még; éjfél felé sem; folyton hallik a csacsi-hajcsárok barrá-barrá-ja, a fekete Kuglerek sipító szava, a kakaduk karácsolása, a víz-árusok éles csengettyűje.

Tuniszi bazár

Tuniszi bazár

Még pokolibb a zaj, ha az ember végig baktat a lassan emelkedő fő-úton, ki a város-kapukhoz, s kinéz a kapuk előtti rengeteg vásár-térre. Hetenként egyszer ide gyűl össze fél Marokkó. Valami érdekes látvány. A falak tövében véges-végig lacikonyhák, rézművesek, puskások, késesek, vargák, szíjártók apró fabutikjai. Az óriási téren nagy zűrzavarban apró csacsik egész csordája, öszvér-hadak, teve-karavánok. Egy hosszú sátor-sor, ahol oroszlán-bőrt, teve-bőrt árulnak.

Forgalmas kikötő

Orán kikötője

Borbély-műhelyek, ahol a kiszemelt áldozatot a gyékényre fektetve borotválják. Mindez, akár a városvégi cigány putrik. Néhol a legcsodálatosabb „árúcikkek” nagy csomóban eladásra készen: ócska szardina-dobozok, törött kulcsok, megrepedezett theásedények, kanalak, láncocskák, tört üveg, porcellán, gondosan külön-külön szedegetve, rendbe rakva. Csak ki veszi meg mindezeket? Érdekes alakok jönnek-mennek: sivataglakó kabilok, tuarégok, sivatagjáró nagy lépésekkel; borotvált fejű, egyetlen tincsű vad puszta-fia, remeték, ugrándozó, pléh-tányért csörgető, nyelvét öltögető szerecsen bohóc.

Valamelyik délután végig néztünk egy arab Paprika Jancsit is. A tér közepén, körben ember ember hátán; a nagy karika közepén három selyembársony ruhás cifra arab. Kettejük katonának van öltözve, tarka-barka uniformisban, karddal, puskával, tőrrel; a harmadik — a kompánia Csali Péterje — tódott-fódott ruhájú, kis bunkós ügyes arab. A „hősök” büszkén marsolnak, harcolnak; Csali Péter idétlenül utánozza, figurázza őket; a vége természetesen az, hogy szegényt csúnyán elverik. A publikum: egymás mellett őszhajú, vigan pislongató aggastyánok, villogó fogú kamasz fiúk s hosszú pendelyű apró gyerekek, boldog, naiv kacagással hallja az egy- ügyűségeket, s őszintébben, jobban mulat, mint a mi Vitéz Lászlónk publikuma.”

Marokkó

Oráni kikötő

Dr. Tóth Rezső egyetlen megjelent útleírása az „Északafrikai kikötők” című munkája, holott olaszországi utazásairól is értékes beszámolókat írt, de ismereteim szerint ezek könyv formájában soha nem jelentek meg. Mondhatnám hogy kár, hiszen nagyon jó stílusban és olvasmányosan írt és jól ragadta meg azokat a momentumokat egy utazásból, amely mások számára is érdekes lehet. Az apró méretű, kis terjedelmű mű hamar kiolvasható, de ez nem von le semmit az értékéből, így is egy igazán különleges század eleji kötetről beszélünk. Antikváriumokban alapvetően beszerezhető a könyv, de aki nem kíván az ígérkező rövidke olvasmányélményért anyagi áldozatot hozni, annak van lehetősége ez esetben is elektronikus formában ingyen letölteni a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából. Tóth Rezső igazi egykötetes szerző az ELBIDA projektben, hiszen a témában több műve nincs, de a szerző személye és a mű is, mindenképpen megérdemelte a bejegyzést a blogban.