2018. január 4., csütörtök

Spanyolországi képek

A most következő „Spanyolországi képek” című mű, egy egészen különös és egyben tragikus életű írónő utolsó megjelent műve. Majthényi Flóra saját kora ismert költőnője volt, akinek az első és egyetlen útirajza ez az apró kis kötet, amelyben spanyolországi élményeiről számolt be. Egy elfeledett költőnő, elfeledett műve ez, amelynek mindenképpen helye van az ELBIDA projektben. A „tragikus sorsú” Majthényi egyszerű, de nagyszerű útirajza ez a századfordulós Spanyolországáról. A könyv 1900-ban jelent meg Budapesten, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Könyvkereskedés kiadásában. A mindössze 64 oldalas műben egyetlen kép sem található. A bejegyzésben látható képek internetes forrásból származnak.






Majthényi Flóra költő, író 1837. július 28-án született Nyitranovákon. Apja, Majthényi Flórián Nyitra megye adószedője, míg anyja Kállay Johanna, egy nábob leánya volt. Hétévesen elveszíti apját, aki öngyilkos lett. Kisgyermek korától angol nevelőnő foglalkozik vele, idegen nyelveket és zenét oktat neki. Flóra tehetsége már korán megmutatkozik, gyermekként már zeneműveket ír. Édesanyja gyermekének kibérelte a Városligeti tavon található Páva-szigetet, ahol szegény művészeknek is hajlékot adtak, így volt lehetősége Flórának tanulnia tőlük. Itt került kapcsolatba Szemere Pál költővel, aki tehetségesnek tartotta és arra biztatta, hogy írjon. Flóra rendkívül népszerű volt a férfiak körében, versengtek kegyeiért. Első verseit Madách Imre öccséhez, Madách Pálhoz írta tizenkét évesen, akihez plátói szerelem kötötte. Pál 1849-ben részt vállalt a szabadságharcban, de gyenge szervezetét megviselte a katonai élet. Lovaglás közben meghűlt, tüdőgyulladást kapott, majd meghalt. Szerelme elvesztése végigkísérte Flóra életét. Korán megjelentek első versei, több lapban is olvashatta a pesti közönség, mint például a Hölgyfutár, a Családi Lapok, a Délibáb vagy éppen a Divatcsarnok. 1856-ban férjhez megy Tóth Kálmán költőhöz, akitől tizenkét év után, 1868-ban elvált. Házasságuk tizenkét éve alapjaiban határozta meg mindkét fél életét. Majthényi Flóra tragikus életében kulcsszerepe volt az eleinte szegény, majd később ünnepelt költőnek, Tóth Kálmánnak. (Kapcsolatuk mélyebb ismertetésébe, az ELBIDA projektben nem mennék bele, pedig kapcsolati erőszakkal foglalkozó szakemberként, rendkívül izgalmasnak és tanulságosnak tartom azt.) Kapcsolatukból egyetlen gyermek született Tóth Béla, aki később ismert újságíró, filológus, publicista és anekdotagyűjtő lett. 1879-ben volt férjét szélütés éri. Flóra a félig megbénult férfi ápolója lesz, amely feladatot Tóth Kálmán haláláig tisztességgel végezett.


Majthényi Flóra

Tóth Kálmán

Magyar írónők képcsarnoka (3 sor bal szélső Majthényi Flóra)

A férfi halála után utazni kezdett. 1886-ban először Spanyolországba utazott, ahol Andalúziában, később Sevillában és Barcelonában élt. Spanyolul is írt, könyve is jelent meg spanyol nyelven, miközben úti beszámolókat írt magyar lapoknak is. 1900-ban jelent meg utolsó írása „Spanyolországi képek” címmel. Spanyolországból aztán a Szentföldre utazott, ahol Betlehemben és Jeruzsálemben írt és idegenvezetőként dolgozott. Fiával ritkán találkozott, miközben fia küldte neki a pénzt, amely nélkül szűkös idegenvezetői keresetéből maximum élelemre futotta volna. 1907-ben fia váratlanul szívszélhűdést kap és meghal. Anyját külföldön éri a gyermeke halálhíre, de nem tér haza a temetésre. 1910-ben költözik vissza Magyarországra a császárfürdői lakásába. Szentföldről hozott teknősével élt együtt itt, magányosan, öregen és szegényen. Visszavágyott a Szentföldre, de soha többé nem jut már vissza. A folyamatos szenvedéstől, fájdalomtól, nehézségtől és magányosságtól végül elméje megbomlik. Kényszerképzetek gyötörték mely szerint, ha megfürdik, akkor meghal. Olyan bűz kezdett egy idő után terjengeni Majthényi Flóra lakása körül, hogy kihívták a tisztiorvost. Megfürdették, koszos ruháit lecserélték, de állapota miatt nem maradhatott egyedül, ezért a lipótmezei tébolydába szállították. Elfeledett költőnőként, méltatlan körülmények között a tébolydában 1915. május 18-án halt meg. Sírja nincs. Utolsó útjára egy angol hölgy és Kozma Andor kísérte el, aki az Írók Segédegyletét képviselte a temetésen.

Részlet a könyvből:

„ Az andaluz nők legnagyobb része bájos és szép. Egész megjelenésükön természetes gráczia és festőiség ömlik el; de képzettségük és fölfogásuk igen korlátolt. A férfiak vidámak, gúnyolódásra hajlandók; de sokkal kevésbbé a komoly foglalkozásokra. E nép olyan, mint némely kigyofaj; tarka, zománczos, de veszedelmes mérges.



A vallás, az erkölcs, a szentebb komolyabb fogalmak: ez mind a percznyi önérdek s a könynyelműségnek van alávetve; úgy hogy nem csoda, ha a gyér kivételek annál inkább ragaszkodnak azután a magukban fölállított — vagy talán a hajlamaikban nálunk született — ideálhoz; mert ilyen kivételek is vannak itt, a kik maguk belátják az erkölcs-világ tarthatatlanságát; de segíteni, változtatni senki sem bir.



Csak a múltkor érték tetten a sevillai San Isidoro templom rablóit Ugyan melyik osztályból kerülhettek ezek ki?

Bizonyosan ama dologtalan ifjakból, a kik az utczaszögleteket szokták elállni, vagy a terek valamelyik részén csoportosulni a hüvelykujjaikat a piros öv-kendőbe dugva, a lapos kalapot homlokukról hátra tolva s élénken társalognak egymás között, a mennyire tudniillik ezt a szájukban tartott szivarcsutka megengedi.



Hogy miből élnek? azt csak a foglalkozástalanok bűnkrónikája tudná megmondani; mert az ő látható foglalkozásuk nem egyéb az aguardientés (pálinkás) boltok látogatásánál; meg a járó­ kelők amaz ismeretes kötekedő bosszantásánál, a minek neve „meterse con alguno", a mi annyit jelent : mint akadékoskodni valakivel.



E gunyolódó időtöltés ugy a férfiaknál mint a nőknél igen el van egész Andalúziában terjedve, mert az a „nép-humor”-t képviseli. S kivált jaj annak, a ki a gyárból hazatérő szivaros-leányoknak útjába esik! Pedig szép csapat ez! Magasra föltornyozott, fölvirágozott hajú vidám sereg! Munka után egy csöpp faradság sem látszik rajtuk, sőt alig várják, hogy haza érjenek s valamelyik barátnő házának patio-jában (udvarában), a palillo (castagnetta) csattogása mellett tánczra kerekedjenek. De nem! Ez helytelen kifejezés, mert itt a táncz nem egyéb hajlongásnál s a pároknak egymást való ügyes kikerülésénél s ezt az öregek is szívesen elnézik a patio-ban, ha a májusi „kereszt" előtti imának vége van. E „kereszt"ugyanis a háznál fölállított kis oltár, melyet a fiatalok állíttattak és koldultak össze s e vallásos ürügy mulatságul szolgál nekik azután az e^ész hónapon át. Mulatság és tréfa itten hát a főczél s még az elkerülhetetlen munkát is nagyobbrészt úgy osztják be Andalúziában — óra-vagy darabszámra — hogy azért maradjon idő a szórakozásra is, mert egész napjokat nem szeretik lekötelezni. Még a cselédség nagy része is csak „bejáró" a közép osztálynál. A faczér cselédeket gyakran látni az „escribiente" (irnok) előtt, kis asztalkáját valamely kapu alá vagy az utczára állította ki s lassan, figyelemmel körmöli a diktált levelet.



De a píaczról hazatérő asszony is leül né­hány perczre a kliensek számára odakészített székre, hogy „haza" valamely szomszéd provincziába — egy rövid üzenetet meneszszen az escribiente tudományának s a fizetendő egy reálnak jóvoltából, mert itt bizony ritka nő tud írni. Nevezetes személy tehát az „escribiente", a kinek e néven sok családi titok rejtett kulcsa jön a kezébe s visszaélhetne vele, ha épén akarna, de még sem teheti, mert épen az a titoktartás a kenyere. Közvetít ugyan szállásokat is, meg holmi apróbb adás-vevéseket, azonban mint a neve is mutatja, mégis csak főfeladata az írás: a levelek, a folyamodások; és hiába csalja be az „aguardiente” (pálinka) boltos, vagy a frissítőket mérő kofa egy-egy pohárkára, még sem tudnak belőle egyebet kivenni holmi czélzatos félszavaknál, a melyeket egy-egy szemhunyorítás erősít meg — ivásközben.



Az öszvér-hajcsár is e társaságba vegyül egy pillanatra, mely pihenés alatt a szegény zaklatott állat is kifújhatja magát egy kicsit, megrázva a sok csengőt, csörgőt, bojtot, czifra, tarka sallangot, úgy hogy egyet libben a kettős-kosár az oldalain s annál könnyebben libben, mert végre üres lett pár órára. Oly nagy szerepet játszanak e teherhordó öszvérek és szamarak a nép életében s annyi családot segítenek föltartani fáradhatatlan türelmükkel, hogy lehetetlen őket legalább mint kiegészítő staffage-t föl nem említeni.



Korán reggel már látni őket az utczákon s ekkor avult öltönyü pékek mennek velük házról-házra, ugyanazok, a kik szabad óráikban lelkesülten olvassák a Castelar Emil beszédeit, este pedig ott ringanak ama kaszinók zsőlyeszékjein, melyeknek elegancziája olyan hangosan hívja ki az onnan kizárt nők irigységét. Az a háziúr, a kinek szakácsnője reggel kenyeret vásárolt az ambuláns péktől, most kezet fog e csinosan öltözött iparossal s egyetértőleg vagy olykor vitatkozólag beszél vele a politikáról. S ilyen műveltebb iparos sok van itt, ki például a szurtos kaptafát olykor-olykor félretéve, pihenésül érdekes, tudományos könyvet fog a kezébe s elmerül kedves tárgyába — a csillagaszatba. Később azután átöltözik s résztvesz a kávéházak társaságában, dicsekedve, hogy milyen kellemes a munka és a szórakozás között eltöltött élet!



A kereskedők soraiban is vannak hasonló hajlamú egyének; de nagyrészt sokkal műveletlenebbek, mint például nálunk s lépten-nyomon kitűnik az andaluz felületességre és a könnyelmű­ségre való tartalmatlan vidámság. A ragyogó ég, a mosolygó föld okozhatja ezt; meg az az általános megelégedés amaz egyenlőségi érzetből is támad, mely a demokrata irányú Spanyolországban annyira ki van fejlődve. Az urasági cselédek például kalaplevéve segítik be a gazdájukat és annak családtagjait a hintóba; de ha az ur valamely hanyagságért kissé türelmetlenebbül feddi meg a szolgáját, ez rögtön így felel: „Velem így ne beszéljen! Csak oly caballero vagyok, mint ön; az én elődeim csak úgy segítettek a mórokat kiverni az országból, mint az önéi. Fizessen ki és elmegyek!"



S csakugyan képesebb volna tüntetése közben éhen  halni, mint a szerinte igaztalan és szigorú bánásmódnak magát alávetni. De a tüntetésre alig kerül a sor; pár jó szó, néhány szivar gyorsan helyre állítja a békét; s a világ előtt újra az alázatos szolga emeli a czimeres hintóba gazdáját. A női cselédség türelmesebb; csakhogy ennél meg az a szokás van, hogyha valami nem tetszik,'" minden további szó nélkül a faképnél hagyja úrnőjét; s este már ott sétál hosszú rojtu, elérik virágú nagykendőjében a Calle Sierpes kivilágított boltjai előtt valamelyik barátnője karján és nevetgélve birálgatják a járókelőket. S akad is e részben elég dolguk, mert itt hemzseg esténkint az egész elegáns és nem elegáns világ. S csak akkor némulnak el tiszteletteljesen a jókedvű bírálgatok, ha torero-k haladnak el mellettük; ezek lévén az általános bámulatnak sérthetetlen tárgyai. A torero (bikaviador) különösen ama kis czopfról ismerhető fel, melyet simára nyírt fejének hátulsó részén visel s mely arra szolgál, hogy a szerepléskor föltűzni szokott hagyományos fejdíszt e hajfonathoz erősítsék. Néha tüntető büszkeséggel szabadon viseli a sétáló torero a hajfonatot, néha pedig félig a kalap alá rejti, de mindig csak úgy, hogy azért elárulja az irigyelt foglalkozást. Többi öltözetük rendesen az andaluz népviselet; a lapos kalap, a rövid ujjas, az alóla előkandikáló szines övkendővel.



A hires matador-ok többnyire bársony-ujjast viselnek s hogy őket meglássák, néha csődület is támad egy-egy helyen. Az elégedett Garciát külö­nösen ismerik a koldusok is, mert ő bőkezű úgy a szegények, mint a gazdagok iránt. Előadás után rendesen  megszokta vendégelni barátait és az impresariót. Mazantini uri családból való s arisztokratikus hajlamokkal bir, azért nem is hordja a rendes toreroi öltözéket, de elegáns szalon-ruhában jár s nehéz arany lánczot visel, melyet különösen megbámulnak rajta. Igy függ minden szem érdekkel a torerokon s ők viszont: „kivívott" dicsőségüknek problematikus magaslatáról néznek végig a czirkuszok lelkesült közönségén, melynek tarka hullámai: az arisztokráczia, a középosztály s a nép mozaikszerű egysége: magába foglalván a tengerészeket, földmíveseket, gyári munkásokat, napszámosokat, koldusokat, naplopókat s ama számtalan elnevezést viselő embereket, a kik a szorgalom és henyélés által képezik amaz alig észrevehető apró rétegeket az emberi társadalomban, melyek hasonlók a víz rezgéséhez a tengeren.



S vajjon eszökbe jut-e ilyenkor a toreroknak, hogy az egész gyülekezetben alig foglalkozik valaki a közjóra nézve haszontalanabb dologgal, mint ők maguk, az irigyeltek.”



Majthényi Flóra könyve apró, de rendkívül jó stílusban megírt olvasmányos mű. Kiváló példája annak, hogy lehet csekély terjedelemben is nagyszerűt alkotni. Nagyon szerettem a könyvet, hiszen nagyszerűen ragadja meg azokat az elemeket az általa látottakból és átéltekből, amelyek érdekesek lehetnek egy olvasó számára is. Véleménye persze sokszor sarkos vagy éppen általánosító, de mindennek ellenére is egy egészen kiváló spanyolországi útirajzról van szó a „Spanyolországi képek” című mű esetében. A szerző nem egy gyakorlott útirajzíró, de kiváló és tehetséges íróként valószínűleg bármely területen kiválót alkotott volna, így útirajza is magas minőséget képvisel. Könyv formájában magyarul csupán ez az egy a blog témájába illő műve jelent meg, de tárcacikkeket utazásai során többet is írt, amelyeket korabeli magyar lapok meg is jelenítettek. A művet jól fogadták, sőt már megjelenése előtt is magasra értékelték. Például, Dr. Márki Sándor 1889-ben egy magyar nők utazásáról írt cikkében már előre jelzi, hogy „Majthényi Flóra könyve még nincs befejezve; ha elkészül s önállóan is megjelenik, az útirajzok kedvelőinek kedvencz olvasmányai közé fog tartozni.” Igaza volt Márkinak, kiváló lett a mű.



A Magyar Könyvtár sorozatban megjelenő mű ritkán, de felbukkan antikváriumokban, azaz a kötet beszerzése nem esélytelen, de azért nem is egyszerű, hiszen nem egy gyakori könyvről van szó. Csakúgy, mint az ELBIDA projekt több kötete esetében a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálható a mű, onnan elektronikus formában ingyenesen letölthető, így sokak számára van lehetőség elolvasni Majthényi spanyolországi képeit. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen kis terjedelme ellenére is egy kiváló és élvezetes mű a korabeli Spanyolországról.