2018. február 25., vasárnap

Kirándulás Istambolba

az 1863-dik év ápril havában

Egy igazi ritkaság következik az ELBIDA projektben. Jancsovics István evangélikus lelkész Isztambuli utazásáról, az ott látottakról és az átélt élményekről mesél a „Kirándulás Istambolba” című művében. A szerző a mű előszavában elmeséli, hogy eredendően nem kívánt könyvet írni az utazásáról, de aztán az út során olyan hatás érte, amely miatt mégis jegyzetelni kezdett és végül megszületett a már említett mű. A kötet 1864-ben jelent meg Pesten, Landerer és Heckenast kiadásban. A mindössze 121 oldalas műben, 16 kép és egy kihajtható térkép található. A gyűjteményemben található kötet, egy restaurált példány melyből a kihajtható térkép hiányzik.




Jancsovics István lelkész 1811-ben született a Pest megyei Albertiben. Gyermekkoráról és élete korai szakaszáról semmilyen információval nem rendelkezünk. Iskoláit Mezőberényben, Pozsonyban és Bécsben végezte. 1837-ben a Békés megyei Szarvason lett evangélikus lelkész és gyakorlatilag egész életében ezt a hivatást látta el. Szeretett utazni és sokat utazott. Bejárta Európát, volt Törökországban, Észak-Amerikában és vélhetően Délkelet-Ázsiában is. Amerikai és Törökországi utazásának élményei könyv formájában is megjelentek. Úti élményeinek publikálása mellett gyümölcstermesztéssel és a szláv-magyar nyelvvel kapcsolatos cikkei és könyvei is jelentek meg. 1893. március 29-én, 82 évesen hunyt el Szarvason.

Részlet a könyvből:

„Következett az ó seralj (Seralj Burnu) megtekintése, mely azon félsziget éjszakkeleti hegycsúcsán van épitve, melyet délfelől a Marmora-tenger, keletről Bosporus, éjszakról az Aranyszarv mos, s melyet II Mohamed Konstantinápoly bevétele után itten telepitett, Aja Sófia szomszédságában, kőfallal körülövedzve, minden symetria és architecturai tudomány nélkül össze-vissza épített paloták, kioszkok és kéjlakokból van összetákolva, mintegy 3/4 négyszög mérföldnyi térségen. Alig hiheti a szemlélő, hogy császári lakban időz, az egésznek áttekintése legalább nem figyelmezteti őt arra. Ezt azon körülmény fejti meg, hogy a seralj nem egy embernek müve, hanem századok eredménye.

Erechtheum

Legelébb is a fegyvertárba vezetteténk, mely templomalakú lévén, oly áttekintést engede kivennünk, mintha annak minden fala egész a boltivezetig s minden chorusai lőfegyverekkel volnának kirakva. A bemenet balján ott áll két janicsár-alak kétfelől, oly természetes utánzással, hogy alig hihet az ember szemeinek, váljon elő lény-e az, mit lát, vagy csak élettelen alak. Ezen mélyedésben vizforrás is van, mely igen találékonyan van ide illesztve a szemlélők felfrisitésére.

Weinzetteli fal

Klam útvezeték

Kis távolságra innen, egy kapun át, beléptünk egy kerített udvarba, honnan jobbra is balra is nyilik ajtó az úgynevezett régiségek tárába, mely ugyan alig hasonlítható össze a bécsi Ambróser gyüjteményével; egyes tárgyak azonban mégis megérdemlik a megemlítést, ilyen a Sófia képzelt képe — régi faragvány, egy egyiptomi múmia, két kádnagyságú roppant dob, roppant nagy puska és kard, milyet csak óriások használhattak egykor, egykori Sófia tornyáróli harang, montenegróiaktól elszedett fegyver és lobogó, azon láncznak töredéke, melylyel egykor a Dardanelláknál elzárták a Hellespontot stb.

Roller útvezeték

Innen őrkapun keresztül, melyen vagy 50 kapidzsiból álló őrtest vala felállítva, Efkaf udvarán keresztül, egy félreeső épületbe vezetteténk, az úgynevezett Janicsárok palotájába, hol 5 teremben, különféle időszakokból, igen eltérő és vagy húszféle öltözetben viaszból egyes janicsárok képmásai, igen jól találva, vagy száz példányban vannak körülállitva; köztük egy kurdnő, orrában arany gyémántos függővel; továbbá egyfelől két gyönyörű férfialak, hihetőleg valami török herczegek, másik felől három sultánnő igen gyönyörű példányai viaszból nagy üveg-szekrényekben, szintén természetes nagyságban. Végre maga a hóhér is kapott helyet egy legvégső szögletben. Mondhatom, igen érdekes ezen janicsárok csarnoka.

Bruck Mura mellett

Azon az utón, melyen jöttünk, vissza is mentünk az Efkaf udvarába, a kapu előtt jobbra magára vonta figyelmünket egy tán ezeréves, 7 öl területű, roppant terebélyes platánfa. Efkaft előudvarnak lehet elnevezni, honnan egy kapun át — melyet szintén vagy ötven személyből álló kapidsicsapat őriz — bemenet szolgál a szigorúbb értelemben vett seraljba. Ez egy előbbihez hasonló négyszögbe nyílik, melynek közepén roppant cyprusokból álló fasor van, balra egy — görög stylben épített tornyos templom, jobbra a konyhák és fürdők; előttük áll a diván vagy tanácskozó terem, hol a sultán számára egy mennyezettel ellátott széles emelvény van készítve, hol ö more patrio lábait maga alá szegve elnököl a belső titkos tanácsban, hová Bairam-ünnepkor lábcsókolásra bocsáttatnak a boldog illetők. Azt állítják, hogy ezen szobát egykor Nagy Konstantin lakta, most a régi sultáni könyvtár csekély számban van itten képviselve, hol a könyvek nem mint nálunk hegyével fölfelé vannak felállítva, hanem fekve laposan nyugszanak egymáson. Itt kutathattak hihetőleg legközelebb hazánk régiség-bú­várai is: Kubinyi Ferencz, Ipolyi Arnold és Henzelmann.

Grácz

Marburg

Innen virágos kerten keresztül jutottunk egy kerti tavacska mellett azon kioszkba, mely éjszak felől a tó legvégső csúcsán van regényesen építve, honnan elragadó szép kilátás nyilik az Aranyszarv torkára, Galata és Pérára. Ezen kioszkban van az új könyvtár, szintén fektetve elhelyezett könyvekkel, azon fölül 3 pompás nyugágy függönyökkel ellátva. Mintha ez is szentély volna, az ajtóban egy szép leányképü eunuch utunkat állta, a csizmalehúzást követelvén tőlünk, egy kettő megtette, de a többi csak berohant csizmástul, keveset törődve a herélt hadonázásával. — Kis kanyarodás után kinyílt előttünk a sultán pipázó-terme, a kandallóba csak egy szikra kell, s az oda készített fénylő kőszén azonnal lángot fogót volna vetni.

Tüffer fürdőhely

Megragadó szép kilátás kínálkozik innen a Marmora tengerre, az ásiai partokra, a völgyben alatt a seralj zöldséges kertjére, túlnan pedig a hárem termeire. A szekré­nyek itt chinai és párisi munka által készitvék, középen függ egy igen nagy csillár, a szögletekben chinai urnák láthatók.

Barcola

Ne legyen sértő a kegyes olvasóra, ha itt megemlítem a sultán árnyékszékét, mely gránitból van metszve, mint milyeket Konstantinápolyban mindenütt találunk, t. i. nem ülésre, hanem guggolásra készítve, az ablakokat három ölnyi magasaknak becsülgettük.

Trieste

Ez volt végpontja a szeralj-szemlének; most már magunkra hagyattunk, oda lévén a kavaszoktól utasítva, hogy a merre jöttünk, ismét azon utón távozhatunk.

Hadrián Zeus-üdvcsarnoka és a fellegvár

Többen nem valának ezen elutasítással megelégedve, sováron pillantgatván a zöldséges kerteken túlra, szerették volna t. i. a házi asszonynak — illetőleg asszonyoknak, hó­doló kézcsókjukat átadni, nem fontolván meg a szerencsétlenek — mily veszedelemnek tennék ki magokat az által, s mily szomorú áldozatul dobnák magokat a balfelfogás és a vakhitnek.

Parthenon

Theseus dicscsarnoka

A törökök azt sehogysem akarják fejőkbe venni, hogy az asszonyi hűség, minél inkább őrzik, annál lazább, s hogy annak legjobb őre a tiszta szeretet és házassági bizalom.”

Ponte Rialto Velenczében

Jancsovics István 1863 áprilisában indult útnak, orvos barátjával dr. Télessy Józseffel. Pestről először Bécsbe mentek, majd onnan Trisztbe, ahol hajóra szálltak. Az „America” nevű hajón sokan utaztak, melyről részletes listát is találhatunk a könyvben. A legtöbben tehetős, jómódú emberek voltak Európából. A hajóút során szerzett élmény volt az, ami arra sarkallta Jancsovicsot, hogy könyvet írjon utazásáról. Több német származású útitársa folyamatosan jegyzetelt, leírta élményeit. Ekkor merült fel a szerzőben, hogy ezt valamely magyar útitársa is megtehetné, mivel azonban nem volt ebben senki motivált, így magára vállalta ezt a feladatot és ő kezdet jegyzeteket készíteni, amiből aztán hazatérésüket követően kevesebb, mint egy évvel megszületett a „Kirándulás Istambolba” című mű. Triesztből Korfu és Syra érintésével érkeztek Isztambulba. Mindössze öt napot töltöttek a városban és indultak is vissza. Athén és Velence megállók után tértek vissza Trisztbe. A teljes út három hetet vett igénybe, melyből kevesebb, mint egy hét jutott Isztambulra. Mindent lejegyzett, amit látott vagy átélt, de nem törekedet tudományos kiegészítésekkel színesíteni a művet. Bár a címben Isztambul szerepel, részletesen beszámol a Triesztig tartó útról, Athénről és Velencéről is a műben. Stílusát tekintve jól ír Jancsovics, de a mű nyelvezet régies, így néha nem könnyen olvasható.

Doge palotája Velenczében

Fohászhid Velenczében


A ritka mű, igazi kuriózum az antik útleírások között. Jancsovics műve ritkán fordul elő még aukciókon is, jó állapotban és eredeti kötésben pedig elenyésző példány létezik, így a gyűjteményemben megtalálható restaurált példánynak is nagyon örültem. Az a fajta könyv, amely nagyon kevesek számára elérhető, azonban ez esetben is van lehetőség a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyen letölteni és elolvasni a művet. Mindenképpen az ajánlott kategória, már csak a különlegesen ritka mivolta miatt is. A szerzővel reményeim szerint találkozni fogunk még az ELBIDA projektben, hiszen Amerikai útjáról 1872-ben jelent meg még könyve, „Utazás az északamerikai szabad-államokban” címmel. Nagyon ritka mű, de egy gyűjtő mindig reménykedik, így amikor sikerült beszereznem a művet, Jancsovics István is visszatér a blogba.




2018. február 24., szombat

Mérföldkövek

Egy blog életében vannak mérföldkövek és ez az ELBIDA projekt esetében sem volt másként. Az első fontos mérföldkő maga az indulás volt, 2016 februárjában. Nem volt célom a bloggal bármilyen személyes elismerést elérni, pusztán gyűjtőként szerettem volna egy oldalt, ami csak az antik útikönyvekről, útleírásokról szól.


Az anonimitás eleinte fontos volt nekem. Családom, kollégáim és ismerőseim közül is csak kevesen tudták esténként mivel foglalkozok. Egyik bejegyzést követte a másik és azon kaptam magam, hogy a Facebookon már közel háromszáz követője van az oldalnak. A növekvő ismertség eredményeként, ismét egy mérföldkőhöz ért a blog. Egy rendszeres olvasó kapcsolatfelvételt kezdeményezett, majd többszöri elektronikus levélváltásban megbeszéltük az antik útleírások gyűjtésével kapcsolatos tapasztalatainkat, élményeinket. Fontos pont volt ez a blog életében, hiszen itt indult el egy szűk, de aktív olvasói közösség létrejötte, amely bár az eleinte fontos anonimitást megszüntette, ugyanakkor ez a fajta közösségi aktivitás nagyban motivált személyesen is abban, hogy folytassam. Egyértelműen kiderült, van akit érdekel az ELBIDA projekt.

Ide kattintva olvasható a teljes cikk

2017 tavaszán egy éves lett az ELBIDA projekt, átléptem a századik bejegyzést és már több mint ötszáz követője volt a blognak, a már említett közösségi oldalon. 2017 augusztusában aztán megkeresett Pallós Tamás újságíró, aki maga is a téma iránt érdeklődő gyűjtő, hogy szeretne egy cikket írni az ELBIDA projektről. Az „Új ember” katolikus hetilapban 2017 októberében megjelent cikk, mint az ELSŐ újságcikk, egy újabb nagyon fontos mérföldkő volt a blog életében. Büszke voltam és motivált.



Hamarosan két éves lesz az ELBIDA projekt és minap ismét egy nagyon fontos mérföldkőhöz ért ez az önként vállalt kultúrmisszió. A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér művelődésszervezője, Cseke Gabriella felkérésére és meghívására 2018. február 22-én megtartottam az első, élő előadást a blogról, „ELBIDA Projekt – Antik úti kalandok a könyvespolcon” címmel. A győri előadással először lépet ki az ELBIDA projekt a virtuális világból. 




Az érdeklődő nézők visszajelzései szerint jól sikerült az előadás és azt gondolom, hogy a fejlődés egy újabb fontos állomása volt ez az esemény. 2016 februárjában az induláskor nem gondoltam, hogy lesz ilyen történet a blog életében, aztán mégis megtörtént. Természetesen folytatom az ELBIDA projektet és kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Bármi is lesz az, biztosan beszámolok róla.



2018. február 18., vasárnap

Török földön

A Kis-Ázsiai és Bagdadi vasút történetével


Egy váratlan betegség miatt, lassan egy hete nem jelentkeztem új bejegyzéssel a blogban. Mostanra sikerült elérnem, hogy íróasztalhoz tudtam ülni, így folytatódik a kényszerű szünet után az ELBIDA projekt. Nem is olyan régen találkoztunk már a blogban Kúnos Ignáccal, majd egy másik bejegyzésben, röviddel utána, az Utazások Könyvtára sorozat is porondra került. Jelen bejegyzésben e két elem, azaz a szerző és a sorozat kapcsolódik össze, ugyanis az Utazások Könyvtára sorozat negyedik részeként jelent meg, Kúnos Ignác, „Török földön” című különleges műve. A kötetben a szerző, egy két hónapig tartó Anatóliai bolyongását írja le. Vonaton és szekéren járta a vidéket és rögzítette élményeit és gondolatait, a tőle megszokott érdekes és színes formában. A ritka kötet 1911-ben jelent meg Budapesten, az Utazások Könyvtára sorozat negyedik köteteként. Az összesen 78 oldalas kötetből 68 oldal Kúnos Ignác műve, míg a maradék 10 oldalon, függelékként, Halász Gyula „Szárazföldi útak Indiában” című rövid írása olvasható, mely tartalmazza a kötet címlapján említettet Kis-Ázsiai és Bagdadi vasút történetét is. A műben nyolc kép és két térkép található, mely térképek közül egy a Kúnos műhöz, míg a másik a Halász féle tanulmányhoz tartozik. Dr. Kúnos Ignácról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben „Anatóliai képek” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Másnap korán reggel útra készen állottunk megannyian. Csak Huluszi efendire kellett kissé várnunk; a hánban felejtette a kardját. Ott állott a két tatár szekér, előtte a két cserkesz csendőr, a kellőleg neki öltözködött tanár, a kardostól előkerült Huluszi és jó magam, a ki a bej mérnöki katona-köpönyegét öltöttem föl, hogy ezzel is rejtegessem frenk voltomat. Csak a tanárnak maradt meg az európai máza, úgy a ruházatában, mint a beszédében. Szíves búcsút vettem földinktől, a török szolgálatban megőszült Oszmán pasától, aki nem átallotta a fáradságot, hogy Izmidig elkísérjen.

Bozjuk cserkesz falu

Elhelyezkedtünk nem nagyon kényelmesnek igérkező tatár szekerünkben, és neki a döcögős országúinak. Alig haladtunk nehány kilométernyit a vasúti vonal mentén, amidőn elénk robog egy tresszin és egy rajta ülő francia barátságosan megszólít bennünket. Mr. Charles Hazelaire volt a nyájas idegen, az izmid-angorai vasútak egyik mérnöke és miután megtudta, hogy a vasúti igazgatóságnak is ajánlottjai vagyunk, rendelkezé­sünkre bocsátotta a tresszint. Szabandzsa városa volt az ő állomása, odáig elmehetünk a kocsijával. Legott elő­ bújtunk a szekerünkből és holminkat a kocsisok őrizetére bízva, elhelyezkedtünk a kényelmesebb tresszinen, amelyet két markos örmény legény hajtott, és egy talpig fegyverben levő csendőr őrizett.

Eszki-sehir

Hatan ültünk a négykerekű kis vasúti kocsin, előttünk lovagolt egy záptije (csendőr), a másik a két szekerünk után ment, és úgy robogtunk át a cserkeszek lakta nagy izmidi síkságon. Falura kettőre is akadtunk útközben; az egyik a cserkesz Tepe-tarla, a másik a georgiai lakóiról híres Büjük-dervend. Mennyire más képe volt e műveletlen vidéknek három év múltán, amidőn már vasút hasította át e területet. A kavicsos föld porhanyóssá vált, a cserjéket és bozótokat tűz emésztette el, és az apró falvak előtt oly formás állomások épültek, hogy művelődöttebb vidékre is beillettek volna.

Köplü (Biledzsik közelében)

Csak a cserkesz nép maradt a régi. És ugyanaz a cserkesz rabló, akit három év előtt üldözőben tartott az izmidi pasa, úri kényelemben füstölgetett az állomás padkáján és mustrálgatta a ki-beszálló útasokat. Zakhárija bejnek hívták a kiérdeműit rablót, aki az igazgatóság kívánságának engedve, felhagyott a rablóskodással s most kegydíjat húz, hogy gondtalanúl élhessen. Fegyverét azonban nem engedte át; ott hordja az övében emléknek.

Biledzsik állomása Asa-köj mellett

Nem sokára elénk csillámlott a távolból a szabandzsai nagy tó. Partja mentén négy óra hosszat haladtunk, amíg eljutottunk tresszinnel tett útunk végállomására, a francia mérnök székhelyére. Ma már rengeteg gyümölcsösök körítik a termékeny talajú Szabandzsát és mesés olcsón árulják a nagy kosár gyümölcsöket és a tó eleven halait. Mind ennek alig volt még azelőtt némi nyoma, és amidőn Hazelaire úr fölvitt bennünket primitiv berendezésű laká­sába, nem éppen franciás konyhával kedveskedett jól megéhezett vendégeinek. Egy sebtiben elkészített lakomával illusztrálta előttünk, hogy milyen életmódot folytatnak az Anatóliába szakadt európai mérnökök. Olajbogyó, száraz hal, hús-konszerv, meg sajt, ennyiből állott a mindennapi menüjök. Szabandzsa törökjei még kevesebbel érik be: gyümölcs, ami a kertjeikben terem és halfélék, amelyeket a tó dob ki nekik.

A vasút hídja Lefke előtt

Vendéglátó házi gazdánktól csakhamar búcsut vet­tünk, mert előre megállapított tervünk szerint Balabánig kellett volna még aznap jutnunk. Szekerünkre, amely időközben utolért bennünket, ismét felszállottunk és úgy indúltunk neki az emelkedő vidéknek. Jó későre fordúlt az idő, amikor megérkeztünk Balabánra, egy né­hány földviskóból álló cserkesz helységbe. Vendéglőfélé­nek még csak nyomát sem fedezhették föl fedél alá vá­gyódó csendőrjeink, karaván-szerájt pedig, főleg cserkeszek lakta vidéken, hiába is kerestünk volna.

Teve-karaván a Szakária folyó mellett

Benne voltunk a legsötétebb Anatóliában. Éhesek is voltunk, fáradtak is, és a hirtelen neki hűvösödött időjárást a törökök isten-áldása, az eső is kísérte. Leszálltunk a kényelmetlen alkalmatosságból, csendőrjeink lámpást gyújtottak, és úgy indúltunk nyugalom-kutató, meg éhség-csillapító útra. Annyit észrevehettünk a sötétben is, hogy már nagyban folytak a vasúti munkálatok és hogy mérnök vagy vállalkozó féléknek is lappanganiok kell valamerre. Nem csalódtunk e föltevésünkben Egy fák között rejtőző kis faházikóból víg beszélgetés zaja hallatszott. Utitársam majd olasz, majd német szót hallott (ezen a két nyelven tudott legjobban), Huluszi bej pedig égre-földre esküdözött, hogy franciáúl meg törökül társalognak, én meg mintha magyar szót is hallottam volna.

A Szabandzsai tó

Egyikünk sem csalódott. Különböző nyelven üdvözölvén a terített asztal mellett lévő társaságot, oly nagy hurrával fogadtak bennünket, mintha csak miránk várakoztak volna. A készülő vasút emberei voltak megannyian, és mert a perai igazgatóságtól különben is értesültek volt utazásunkról, kétszeres örömmel fogadtak bennünket. Volt a tíz főnyi társaságban olasz, francia, spanyol, svejci, angol, osztrák; sőt, ami engem légkellemesebben lepett meg, egy honfitárs is akadt közöttük. Hónapokon át nem érintkezve európaiakkal, egész esemény számba ment a betoppanásunk, elannyira, hogy valóban kölcsönös volt a jótétemény, amelyben egymást részesítettük. Kitűnő hangulat kerekedett és, miután egy magyar szakácsné főztjével éhségünket is lecsillapítottuk, megeredt a sok nyelvű beszéd, a kis-ázsiai vasúti élmé­nyek és egyéb érdekes megfigyelések sorozata.”

Izmid főutcája

Kúnos második és egyben utolsó könyve az ELBIDA projektben, hisz a blog témájába vágó műve nincs több a szerzőnek. Kúnos Ignác mindkét bemutatott műve egészen izgalmas és különleges kötet, amely abban az értelemben nem csoda, hogy a térség egyik legelismertebb szakértője a szerző. A törökök szerették őt és a népköltésük felfedezőjét tisztelték benne, hiszen neki köszönhették a népdalaik első lejegyzését és kiadását, nemcsak törökül és magyarul, hanem később több más európai nyelven is. A vidék azonban nem volt egy könnyen utazható és egyszerűen járható, éppen ezért a gyűjtés sem volt soha egyszerű feladat. A sok éves ott tartózkodás azonban egyre inkább megkönnyítette a feladatot és egyre jobban befogadták Kúnost a helyben élő emberek. A „Török földön” című munkát olvasva először egy klasszikus útleírásként értelmezhetjük, ugyanakkor miután jobban belemélyedünk, kezdjük megérteni, hogy van mélyebb tartalma is a műnek. Kúnos nagyon szépen bemutatja utazási élményei között, hogy a nyugati országok, mint Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország és Olaszország miként verseng a keleti piacokért. Sok munkával és ügyességgel próbálják elérni, hogy ők legyenek a befutók, ők szakítsák a legnagyobbat a keleti piacokból. Megmutatja milyen ütemben nyomul előre az európai civilizáció a keleti térségben, ugyanakkor kihallik a szerző soraiból az is, hogy sajnálja a magyaroknak ebben nincs semmilyen szerepe.

Kis-Ázsia


Az Utazások Könyvtára sorozatban már megszoktuk, hogy nincsenek túl combos kötetek a soraikban, ahogy Kúnos Ignác jelen műve is igen rövidkének mondható a maga 68 oldalas terjedelmével. A mennyiség azonban ez esetben sincs egyenes arányban a minőséggel, szerencsére. Az ELBIDA projektben a sorozat mind a négy ismert kötete megvan, egy kétkötetes képes borítójú verzióban. A sorozat kettő része egy kötetben, míg másik kettő egy másik kötetben van egybekötve. A „Török földön” című mű, a nem rég bemutatott Báró Nopcsa művel, „A legsötétebb Európa” cíművel van egybekötve, így alkotnak egy könyvet. A sorozat kötetei alaphelyzetben is ritkának mondhatók, míg ez a képes kötésű két kötetes verzió talán még ritkábbnak. Éppen ezért keveseknek van lehetősége papír alapú könyv formájában elolvasni a művet, azonban szerencsére ebben az esetben is van lehetőség elektronikus formában ingyenesen letölteni az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából a ritka könyvet, így bárki elolvashatja, Kúnos Ignác török földön átélt kalandjait. Mindenképpen az ajánlott kategóriát képviseli, hiszen Kúnosnál kevesen ismerik jobban a területet és az ott élő embereket. A szerzőtől bár búcsúzunk a blogban, de az ELBIDA projektbe hamarosan visszatér egy újabb különleges részével az Utazások Könyvtára sorozat. 




2018. február 10., szombat

Egy gyűjtő büszkeségei 2.

Pár hónapja, "Egy gyűjtő büszkeségei 1." címmel már volt egy hasonló bejegyzés a blogban és reményeim szerint időről-időre újra jelentkezem hasonlóval. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat és a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat gyűjtése életre szóló kihívást és feladatot jelenthet egy gyűjtő számára. Első lépésben a cél a sorozat minden kötetének a beszerzése, mely már önmagában is óriási kihívás. Mire sikerül mindezt megtenni, valószínűleg már teljesen kialakul a függőség és újabb célokat is megfogalmaz a gyűjtő. Akár azt, hogy az összes kötésváltozatot be szeretné szerezni, vagy a különleges, téves kötésváltozatokat keresi, vagy éppen az eredeti papír védőborítók rajongója lesz. Számomra az eredeti védőborítók, a különleges kötésváltozatok és az utóbbi időben a puha papírkötéses kötetetek azok, amelyeknél azt érzem: EZ KELL NEKEM!!! Jelen bejegyzésben, e témában beszerzett új kincseimet mutatom be az ELBIDA projekt olvasóinak.

Az ovális logós Ossendowski sor

Ossendowski az egyik kedvenc szerzőm, akinek jó néhány, szám szerint 9 műve jelent meg a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban. Többféle kötésváltozatban léteznek ezek a kötetek is. A legritkábbak a sorozatkötéses kötetek és a védőborítós példányok. A MUFK sorozatról írt bejegyzésben is volt már róla szó, hogy a párhuzamosan egymás mellett futó MFTK és MUFK sorozatban számos ponton voltak összefonódások. Így létezik olyan MUFK kötet, amely MFTK kötésváltozatban vagy jelzéssel jelent meg, valószínűleg tévedésből. Ezek a kötetek kellően ritkák ahhoz, hogy egy gyűjtő számára komoly vonzerőt jelentsenek. Eddigi ismereteink szerint, Ossendowskinak három műve megjelent ovális logós MFTK kötésben is. A ritka kötetek mindegyikét sikerült végre beszereznem, így már ez a furcsa kötésváltozatú Ossendowski sor is része lett a gyűjteményemnek. 

A két új papír védőborítós MFTK kötet

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat eredeti papír védőborítói,  gyönyörűek és igen ritkák. A mai napig léteznek olyan kötetek, ahol ismeretlen a védőborító, mely természetesen igen izgalmas tény egy gyűjtő számára. Az elmúlt időszakban sikerült két csodálatos, bár már ismert borítót is beszereznem. Az egyik Cholnoky Jenő 1941-ben "Erdélyi képek" címmel megjelent közepesen ritka művének, az eredeti papír védőborítója, míg a másik, Fritz W. Up de Graff kalandor, 1930-ban megjelent, "Az Amazonasz őserdeiben" című művének eredeti védőborítója. Mindkettő kimondottan ritkának számít.

A puha papírkötéses Cholnoky Jenő kötet

További érdekességként sikerült beszereznem ismét egy papírkötéses kötetet. Cholnoky Jenő 1943-ban "A sivatag" címmel megjelent műve, mely a szerző utolsó műve a sorozatban, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatnak pedig az utolsó előtti kötete. A papír védőborító bár ismert volt eddig is, de a puha papírkötése verziója a műnek csak nagyon ritkán fordul elő. Azt vélelmezni lehetett eddig is, hogy az 1930 után megjelenő művek közül voltak olyanok, amelyek puha papírkötésben is megjelentek. Cholnoky ezen műve egy újabb bizonyíték a puha papírkötéses verziók létezésére. A beszerzett kötet állapota nem tökéletes, de ettől függetlenül is igazi kuriózum. 

Az utóbbi időszakban tehát ezekkel az izgalmas kötésváltozatokkal és borítókkal bővült a gyűjtemény. Hiszek benne, hogy rövidesen újra találkozni fog az olvasó hasonló bejegyzéssel az ELBIDA projektben, ahol ismét bemutathatom "új szerzeményeimet", a számomra oly kedves MFTK és MUFK sorozatok újabb különleges példányait. 



2018. február 4., vasárnap

Három év Tibetben

Sven Hedin neve a blog rendszeres olvasóinak bizonyára már nem ismeretlen, hiszen a svéd felfedező több művét már bemutattam az ELBIDA projektben. Hedin amellett, hogy kiváló földrajztudós volt, remek és termékeny író is. „Három év Tibetben” című munkájában az 1899-1902 között megvalósult második nagy expedíciójáról mutat szemelvényeket az olvasó számára. Aki rendszeresen olvassa a blogot, annak valószínűleg eszébe jut a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent „Ázsia szívében” című kétkötetes munkája is Hedinnek, amely ugyanezt az expedíciót jóval részletesebben és nagyobb terjedelemben meséli el. A most bemutatott ritka könyv 1909-ban jelent meg Budapesten, a Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Könyvkereskedés gondozásában. A mindössze 61 oldalas kötet a Magyar Könyvtár sorozat, 516. részeként jelent meg. A kötetben egyetlen kép sincs. A blog bejegyzésben látható képek, a szerző „Abenteuer in Tibet” című német nyelvű könyvéből származik. Sven Hedinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Az illusztrációt biztosító, német nyelvű, csodás Hedin kötet

Részlet a könyvből:

„Július 20-án kezdtem meg nehéz, fáradságos utazásomat dél felé, Kelet-Tibeten keresztül. Cserdon kozák volt a szolgám, Turdu Bej a karaván-basi. Aldat vadászom otthonos volt az ország északi részében. Hat télen át barangolt egyedül ezek közt a hegyek között. Jakokra vadászott a bőrükért, a melyet eladott. Összesen hat emberem volt, hét tevém, tizenkét lovam, egy öszvére, tizenhat juhom és két kutyám. A karaván nagyobbik részének Sagdur és Iszlám vezetésével később kellett Temirlik-be menni s ott bennünket bevárni. Mandarlik-ot nyárias időben hagytuk el, de már két nappal később, a Csimen-tag-on heves hóvihar ért utól. Felhasználta ezt néhány vakmerő farkas; éjnek idején elűzték a juhokat táborunkból s belőlük kilenczet elpusztítottak. Később fogtunk két fiatal farkast; magunkkal szerettük volna vinni őket, de az egyik elmenekült, a másik pedig halálra marta magát.


Hedin jelentős mennyiségű felszereléssel indult az útra

Csónakon és tutajon járták be a Tarim folyót

Harmadik napon átkeltünk a Csimen-tag-on, a következő napon pedig a vele egyközü Ara-tag és Kalta-Alagán hegyláncz könnyen járható, bár magas hágóin. A hegyek közt nekem mindig annyi volt a gondom, hogy jóval a karaván után érkeztem meg tanyánkra. Ezen a napon azonban a rendesnél is bonyolódottabb volt a térszín. Amint leszállt az est, lehetetlenné vált munkámat folytatni s kozákjaimmal a szabad ég alatt kellett töltenem egy keservesen hideg éjszakát étlenül és meleg ruha nélkül.


A stabil tutajon a felszerelés is elfért

Hedin teljesen feltérképezte a Tarim vidékét útja során 

A Kalta-Alagántól délre síkság terül el; alig észrevehetően lejt a térszín a Kum-koll tavak felé. Ezek közül a felső édesvizü, az alsó sós. Tőlünk délre futóhomok öve terül el 50 méter magas buczkákkal. A steppén ezrével legelnek a kulán-ok. Embereim fogtak is két fiatalt belőlük, a melyek egyszeriben megszelidültek. Megpróbáltuk lisztpéppel tartani őket. Ették is jó étvággyal. De csakhamar romlani kezdtek s akkor leölettem az állatokat. Anyjuknak nem sikerült őket visszaadni, mert ezek mit sem akarnak tudni kicsinyeikről, ha egyszer emberkézbe kerültek.


Ladak városa

Éjszakai csónakút

Július utolsó napjaiban egyenesen dél felé tartottunk az Arka-tag irányában, a melynek négy párhuzamos lánczán keltünk keresztül. Állataink erejét kemény próbára tette ez az út, de kiállták a próbát. Nem volt könnyű dolog a hegyeknek ebben a szövevényében mindenkor a helyes utat megtalálnunk. Valahányszor egy-egy ujabb hófedte láncz elé kerültünk, tájékozódás czéljából előre küldtem egy lovast. Aldat lőtt a számunkra orogo-antilopokat; az elveszett juhokat pótolnunk kellett.


Küzdelem a homokdűnék között

Induláskor hét tevéje volt Hedinnek

Augusztus 8-án átkeltünk az Arka-tag negyedik lánczán s belejutottunk abba a nagy, hosszanti völgybe, a melyben 1896-ban utaztam. Egy sóstó partján ütöttünk tanyát, teljességgel sivár vidéken. Összevágtunk egy faládát, hogy legalább meleg teát ihassunk estelire. A völgyfenék is jó néhány száz méterrel magasabb a Mont Blanc csúcsánál.


Vízkeresés a dűnék között

Hedin két kutyája

Olyan vidék vette itt kezdetét, a melynél elriasztóbbat alig képzelhetünk. A talaj merő homok és iszap s mint az ingovány, keresztülázott; az állatok térdig süppednek belé. A havazásokból és jégesőkből származó nedvesség nem fut le a felszinen; azt mind magába veszi a föld. Az állatok minduntalan bukdácsolnak s újból és újból kell terhelnünk őket. Egy teve és egy ló eltünt. Csigalassúsággal haladunk. Legelő nincs sehol. A havazás és a jégesés perczre sem szünetel. A tevék reszketnek a fagytól s minden nélkülözhető zsákot és pokróczot rájuk adunk takarónak.


Több teve elpusztult az út során

Sivár vidéken haladt az expedíció 

Két ujabb hegylánczon átkelve, augusztus 21-én egy hatalmas sóstó északi partján ütöttük fel tanyánkat. Kucsuk kiséretében szeltem át a tavat. A karavánnak nyugat felé kerülve kellett a déli part kijelölt helyére igyekeznie. Délkelet felé eveztünk a csodálatos tavon. Keleten nem látjuk a partot. Két méteres evezőnkkel majd mindenütt érjük a feneket. Két kilométerre kellett czipelnünk a csónakot, míg végre hátára vette a víz. A tófenéket mindenütt sóréteg boritja, a melynek durva felületén nehezünkre esett a járás. A víz olyan sós, hogy a sűrüségmérő beosztása néhány ujjnyira kiállott a vizből, úgy hogy külön jelzést kellett alkalmaznom az üvegen. A csónak, az eszközök és szerszámok megfehéredtek, mintha csak burgonyalisztbe mártotta volna valaki. A vizcseppek helyén stearin-szerü kerek kidudorodások támadtak. Nem csoda, hogy olyan sivár ez a tó, mint a Holt-tenger.”


Tábor a hegyek lábánál

Tibetben

Sven Hedin második nagy expedíciója 1899-ben Szent Iván napján indult és egészen 1902. június 27.-éig tartott. Az utazásnak 1130 kilogrammos poggyásszal vágott neki Hedin, amely 23 ládába volt elhelyezve. Ekkor már tapasztalt utazóként a felszerelését tökéletesítette és minden eszköz rendelkezésre állt a tudományos mérésekre is. Vitt magával egy univerzaltheodolitomot (szögmérő), három kronométert, nivelláló messzelátót (szintkülönbség mérő), mérőrudakat, mérőszalagokat, meteorológiai felszerelést, tíz puskát és húsz revolvert is. Emellett az elmaradhatatlan Watson fényképezőgépét, valamint jelentős papírkészletet és 300 db gyűjtésre alkalmas üveget is a csomagolt. Élelmiszerkészlete 8 láda konzerv és Liebig-féle húskivonat volt. Tetemes súlyú poggyászát szállítani is rendkívül drága lett volna, de köszönhetően az Orosz cárnak, az Orosz birodalom teljes területén ingyen szállították az expedíció felszerelését. Krasznovodszktól egészen a Közép-Ázsiai vasút végpontjáig, Andisánig pedig egy külön vasúti kocsit biztosítottak a szerző és felszerelése számára.


A tibeti fennsíkon

Hedin (középen) és segítői

Sven Hedin expedíciója során járt a Tarim-medencében, Tibetben és Kasmírban. 1899. szeptember 15. és december 7. között végighajózott a Jarkend-darja, Tarim és Koncse-darja folyókon. Pontos térképet készített a Tarimról és behatóan vizsgálta a folyó alsó szakaszát. Lhászába, az európaiak számára tiltott városba azonban nem sikerült eljutnia. 1901 júliusában két kísérővel elindult a város felé, és bár mongol viseletet hordott a zarándokok mégis felismerték. Szeptemberben újra próbálkozott, de több száz tibeti lovas bekerítette a karavánt és visszatérésre kényszerítette. Ezt követően Indiába utazott. A szerző útjai során folyamatosan naplójegyzeteket írt, amelyből aztán útleírásait elkészítette. Ezen útról készült naplójegyzete 4500 oldal volt és emellett 1149 térképet is készített.


Táborban

Sikeres vadászat zsákmánya

A „Három év Tibetben” című aprócska kötet, Sven Hedin eredeti művének egy kivonatolt, rövidített fordítása, mely azonban csekély mérete ellenére is, egy több szempontból is különleges könyv. Gyűjtőként azért izgalmas munka, mert meglehetősen ritkának és nehezen beszerezhetőnek számít, olvasóként pedig azért, mert Hedin munkái mindig is a műfaj kiemelkedő minőségét képviselték, amely ez esetben sincs másként. A szerzőt saját korában rendszeresen vádolták azzal, hogy az expedícióiról készített beszámolóiban túloz, sőt néha talán valótlanságot is állít. A Cholnoky Jenő által szerkesztett 1908-as Földrajzi Közlemények-ben maga Cholnoky írt rövid beszámolót a munkáról, amelyben tudományos szempontból a legnagyobb problémát abban látta, hogy Halász Gyula a fordító az „amúgy is túlságos szenzációs dolgokból még a legszenzációsabb dolgokat válogatta ki”. Természetesen Cholnoky is tudta, hogy a kötet célja nem egy magas tudományos értékű fordítás elkészítése volt, hanem a műfaj, a „geográfia” népszerűsítése az olvasók körében, amely célnak a cikket író szerkesztő szerint is tökéletesen megfelelt a mű.


Tibet térképe Sven Hedin nyomán

Hedint mindig is nagyon szerettem olvasni, hiszen Ő az egyik olyan szerző, aki számomra a leginkább vissza tudja idézni a gyermekkoromban elképzelt kalandos expedíciók világát, amelyekről mindig is sokat álmodoztam. Felnőtté válva persze be kellett látnom, hogy keveseknek adatik meg, hogy a gyermekkorban elképzelt kalandokat felnőttként át is éljék, ugyanakkor Sven Hedint olvasva, rövid időre mégis részesei lehetünk a hihetetlen kalandoknak. Jelen kötet nem fellelhető elektronikus formában, ugyanakkor az 1899-1902-es expedíciót teljes egészében bemutató könyve Hedinnek, mely a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban, „Ázsia szívében” címmel jelent meg, elérhető és ingyenesen letölthető az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából. Sven Hedin munkái számomra megunhatatlanok és szerencsére termékeny író volt, így a blogban eddig bemutatott 8 kötete után sem kell búcsúzni tőle, azaz hamarosan ismét érkezik egy újabb lebilincselő munkájával Sven Hedin az ELBIDA projektben.