2018. március 31., szombat

Kalandozások a tengeren

Egy tengerkutató naplója


Leidenfrost Gyulával a híres magyar tengerkutatóval legutóbb a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent kötetének a bemutatásakor találkoztunk az ELBIDA projektben. Most ismét visszatér a szerző a blogban, a „Kalandozások a tengeren – Egy tengerkutató naplója” címmel megjelenő munkájával, mely amellett, hogy kitűnő munka, igazi kuriózum is. Személyes gyűjtői tapasztalatom szerint a szerző legritkább, legnehezebben beszerezhető munkája. A mű, ahogy az alcíme is jelzi, egy naplószerűen megírt munka, amely gerincét a két Najade-expedíció útinaplója adja. A híres magyar tengerkutató expedíciók megteremtője, szervezője és vezetője is Leidenfrost Gyula volt. A könyv 1924-ben Budapesten jelent meg a Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság kiadásában. Az összesen 271 oldalas műben, 118 kép található. Leidenfrost Gyuláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Keserű tenger” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.


Leidenfrost Sándor művészi címlapja



Leidenfrost Gyula

Részlet a könyvből:

„A Najade 1913 október 9-én délben egy órakor verőfényes időben futott be a fiumei kikötőbe s a Tengerészeti Hatóság épülete mögöt lévő Zichy-mólóhoz állt. A hajó parancsnoka, Marschall Verner báró korvettkapitány, szíves magyar szóval fogadta a kutatóbizottság tagjait, akik azonnal behajóztak. A Najade tisztikara rajta kívül még Margelik Tódor sorhajóhadnagyból és Prinz Ottmár fregatthadnagyból (utóbbi szintén magyar ember) állott, akik negyvennégy főből álló legénység fölött rendelkeztek. A legénység soraiban nagy örömmel fedeztem fel a „meteorológus” matrózokat, akiket Kesslitz hajókapitány a tizedik osztrák expedició alkalmával a meteorológiai megfigyelésekre már kioktatott s így nekünk is jó szolgálatokat tehettek.


A "Klotild" gőzös

A bizottság tagjai csakhamar elhelyezkedtek a számukra kijelölt kabinokban s erre rögtön nekiláttak a hajó tudományos felszerelésének. A Najade elé egymásután érkeztek a szállítókocsik, amelyek az expedició felszerelését tartalmazó ládákat hozták. A ládákat fürge matrózok hordták a fedélzetre s azonnal felbontották. Avatatlanok lőtt nagy kereskedelmi hajó berakodásának tűnt fel az egész s a ládákból előkerülő különös műszerek rengeteg bámészkodót csődítettek össze a mólón.


Az "Adria" (Az osztrák Adria-egyesület kutatóhajója)

Harcsaszáju mélységi hal

Az eszközök elhelyezése a laboratóriumok berendezése verejtékes munka volt. Csak akkor tűnt ki, hogy mekkora előnyben voltak felettünk az osztrákok, akiknek Triesztben jól berendezett zoológiai állomásuk volt. Az osztrák expediciók felszerelése alig néhány órát vett igénybe. Az eszközök, üvegneműek könnyedén csomagolt rekeszes ládákban voltak elhelyezve s ezeket részben motoros bárkán, részben kocsin szállították a hajóhoz. A mi eszközeinket a legutolsó üvegcsőig Budapestről kellett minden alkalommal leszállíttatni. A csomagolás és 68 óriási láda ide-oda szállítása és raktározása rengeteg időt és költséget emésztett.


Őfelsége "Najade" hajója

Estére kelve megérkeztek Triesztből a hálóink is, valamint a hidrográfiai felszerelés utolsó része. Hiányzott azonban még a Földtani Intézet iszapgyüjtő ládája. Nem érkezett meg a Lucas-féle szondagép sem, holott a londoni cég távirata szerint expressz adták fel és szeptember 27-én már a kontinensen volt. Hasonlókép nem jöttek meg a Bécsből expressz rendelt huzalok sem. Az iszapgyűjtö üvegeket Fiuméban beszerzett üvegekkel, a Lucas-gépet pedig a Thoulet-féle mélységmérővel pótoltuk. Szállítónkat azonban utasítottuk, hogy amennyiben az említett tárgyak időközben megérkeznének, azokat utánunk küldjék.


Hőmérő

A pelagosai világítótorony

Másnap, október 10-én reggel érkezett Fiuméba Kövesligethy Radó egyetemi tanár s vele együtt jöttek meg az expedíció indulásához Lóczy Lajos egyetemi tanár, a Földtani Intézet igazgatója és Róna Zsigmond, a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet igazgatója is. Elnökünk, Gonda Béla miniszteri tanácsos már előtte való nap Fiuméban volt. Az expedíció tagjai szorgalmasan folytatták a felszerelés nagy munkáját, amely csak dél felé kezdett befejezéshez közeledni. Az indulás idejét délután két órára tűztük ki s ekkorára a Najade már komoly tudományos mezbe volt öltözve.


A Nansen-féle önműködően záró háló

Az eszközök hasznavehetőségének kipróbálása végett jóval az expedíció előtt a Tengerészeti Hatóságtól két-három napra az egyik kincstári gőzös átengedését kértük, kérésünket azonban elutasították. E miatt kénytelenek voltunk az expedíció idejéből egy napot erre a célra szentelni.


A próbaút résztvevői

Tanácskozás a borában a parancsnoki hidon

A Nadaje kéménye délben már vastagon ontotta a füstöt s minden előkészület megtörtént az indulásra. A fedélzeten a kutató bizottság tagjain kívül az Adria Egyesület elnöke, Gonda Béla, Lóczy Lajos, Róna Zsigmond, Roediger Ernő, a révhivatal vezetője, Schwalm Amadé és Lengyel Béla fiumei tanárok is megjelentek, hogy a próbaúton részt vegyenek.


Ragusa vecchia

Zára 

Az indulás előtt Kövesligethy Radó néhány keresetlen, meleg szóval mondott köszönetet Gonda Bélának abból az alkalomból, hogy az első magyar tengerkutató expedíció tagjai a Najade fedélzetén a számukra kijelölt helyeket elfoglalták s ezzel a magyar tudományos világ régi óhaja valóra vált. Ezután Marschall báró parancsnok üdvözölte a magyar kutató bizottságot a vezetése alatt álló hajó fedélzetén és sok sikert kívánt az Adria Egyesület tengerkutató működésének.


Cherso

Az adriai barátfóka

Pontban 1 óra 55 perckor tisztjeink elfoglalták helyüket a parancsnoki hídon. A köteleket bevonták, lánccsörgés, katonai vezényszavak hallatszottak s rögtön rá hosszú szirénabúgás hirdette az első magyar Adriakutató expedíció elindulását. Az első propeller fordulat belevitte Magyarországot a nemzetközi tengerkutatás történetébe, amelyből oly sokáig ki volt rekesztve. E lépéssel a magyar tudományosság csatlakozott a nagy nemzetközi vállalkozáshoz s mi, a rendszeres magyar tengerkutatás első szerény munkásai őszintén megilletődve álltunk eszközeink mellé.”


Sebenico

Mélytengeri hal

A XIX. század elejéig a tengerekről csak „felszínes" tudása volt az akkori embereknek, majd ezt követően a nagy hajósnemzetek kezdték feltérképezni az óceánok és tengerek világát. Számos expedíció indult felfedezni az addig ismeretlen világot és gyakorlatilag ekkor alakult ki a természettudományok egyik ága is, az oceanográfia. Az első magyar adriai nyílt-tengeri kutatóút 1874-ben, a fiumei Tengerészeti Hatóság akkori elnökének, gróf Szapáry Géza hathatós támogatásának köszönhetően indult, a „Nautilus” nevű hajóval. Ezt követően rövid időn belül még több, további kisebb kutatóút is megvalósult egészen 1880-ig az Adriai-tengeren. E rövid időszak után egy hosszabb szünet következett egészen az 1900-as évek elejéig, majd ekkor megalakult az osztrák Adria Egyesület és nem sokkal ezt követően az olasz-osztrák nemzetközi Adria-kutató bizottság, ami nagy lökést adott az újabb kutatásoknak. Leidenfrost Gyula a Bécsi Tudományos Akadémia és az osztrák Adria Egyesület meghívására 1913-ban vett rész elsőként a Najade fedélzetén nyílt-tengeri kutatóúton, majd ezt követően még ugyanebben az évben megszervezi az első magyar tengerkutató expedíciót is. A Magyar Adria Egyesület első Adria-kutató expedíciója 1913 őszén indul, majd ezt követően 1914 tavaszán a második expedíciót is sikeresen valósítja meg Leidenfrost a kutatócsapatával. A két sikeres kutatóutat követően további Adria expedíciókra is volt terv, azonban az I. világháború kitörése derékba törte az éppen éledő magyar tengerkutatást.


A lukovói cápa

Az emberevő cápa szája

Leidenfrost Gyula könyve nagyon jó kritikát kapott saját korában és ez nem csoda, hiszen egészen kiváló műről van szó. A szerző jól ír, sőt egészen magával ragadó az a lelkesedés, ahogy a tengerkutatásról ír. Mondataiból egyszerre sugárzik szaktudása és szenvedélye is. A mű központi része a két magyar expedíció amolyan naplószerű elbeszélése. A Najade mintegy négyezer kilométert tett meg a kutatóutak során, keresztül-kasul bejárta az egész Adriát. A könyvben nem csak az Adriai-tengert és a partvidékét ismerhetjük meg, hanem a hajón zajló tudományos munkát és a hajóséletet is. A mű természetesen nem kizárólag a két expedíció beszámolója csak, hanem a szerző tizenöt évi tengeri kalandozásának további érdekes eseményét is bemutató komplex kötet.


A tüskés pikó és fészke

Akit vonz a hajósélet, a tenger, a tengeri utazás vagy az Adriai-tenger, az biztosan élvezni fogja a könyvet, de meggyőződésem, hogy mindenki más számára is egy lebilincselő olvasmány lehet. Személyes véleményem szerint a szerző legjobb műve ez, ugyanakkor nagyon nehezen beszerezhető kötetről van szó, így sajnos csak kevesek olvashatják. Ez esetben elektronikus formában sajnos nincs lehetőség a letöltésre. Akinek azonban már megvan, vagy valamilyen úton be tudja szerezni annak mindenképpen ajánlom, hogy olvassa el, hiszen egy lebilincselő és izgalmas könyv az Adriáról és a magyar tengerkutatás rövid de sikeres időszakáról. Leidenfrost Gyula második bemutatott műve az ELBIDA projektben, de szerencsére nem az utolsó. Rövidesen fogunk még találkozni a szerzővel és szeretett tengerével is, itt a blogban.



2018. március 26., hétfő

Oroszország

Uti vázlatok


Falk Zsigmonddal nem először találkozunk az ELBIDA projektben. Legutóbb a szerző első útleírását mutattam be „Budapesttől San-Franciskóig” címmel, melyben Falk amerikai élményeiről számol be. A szerzőnek 1897-ben lehetősége volt, hogy Oroszországba utazzon egy orvosi kongresszusra, mely kiváló alkalom volt arra, hogy az amúgy akkoriban nem a turisták kedvenc úti céljának számító országról tapasztalatokat szerezhessen és aztán később élményeit egy könyv formájában meg is írja. Falk Zsigmond „Oroszország” című műve, a saját korában igazi hiánypótló munka volt, hiszen akkoriban alig jelent meg olyan munka mely ezt a különös országot ilyen alapossággal mutatta volna be. A mű 1898-ban jelent meg Budapesten, Kilián Frigyes könyvárus gondozásában. Az összesen 149 oldalas műben számos kép található. Falk Zsigmondról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Budapesttől San-Franciskóig” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.





Részlet a könyvből:

„Varsót reggel 9 órakor hagytuk el, Moszkvába másnap délután 6 órakor érkeztünk, négy órai késéssel. A késés különben mindennapi dolog az orosz vasutaknál, mert a forgalom lebonyolítására nem ügyelnek a kellő rigorozitással.

II. Miklós orosz czár és családja

Moszkva: A Miklós-pályaudvar

Moszkvába érkezve, az első pillanatban nagy csalódásnak voltunk kitéve. Moszkvára gondolva, mindig valamely hatalmas, külső jelenségeiben is impozáns várost gondoltunk, mert hisz a 130 milliónyi lakosság urának koronázási városa ez. Rendkívül elcsodálkoztunk tehát, midőn a 22 millió négyszögkilométer területű birodalom fő­ városát megpillantottuk. A pályaházat elhagyva, szemünk előtt egy végtelen kiterjedésű, hatalmas nagy arányokkal bíró — falu tárult föl. Egy óriási nagy falu, melyben csak földszintes és emeletes házat látunk, melynek széles utczái apró hegyes kővel vannak kikövezve és melyen végigszáguldanak a sajátságos szerkezetű egylovas izvostsik, orosz kocsik.

Moszkva: A Kreml

Moszkva: Veliki Iván tornya

Moszkvában, mint Oroszország bármely más városában, majd mindenki kocsin jár, a lóvasutak közlekednek ugyan, de csak kevés vonalon s a közönség is csak kevéssé pártolja. Ennek indokát ott kell keresnünk, hogy például Moszkvában egymagában 25.000 egylovas kocsi közlekedik; ki is fejlődött közöttük ennek folytán oly nagy konkurrenczia, hogy egy-egy utat, mely eltarthat akár egy fél óráig is, csak közben ne tartsunk állomást, 10—15, esetleg 20 kopekért tesznek meg, a mi a mi értékünk szerint 20—25—30 krajczárnak felel meg. Hasonlítsuk ezt össze a mi árainkkal, gondoljuk meg, hogy a mi egylovasainknak bármely csekély útért legalább 50 krajczárt kell fizetnünk és rögtön természetesnek fogjuk találni, hogy Oroszországban mindenki, a kinek szüksége van valamilyen közlekedő alkalmatosságra, kocsin jár.

Moszkva: Mária-templom

Finnország: Helsingfors


A lihats kocsik már drágábbak. Ezek szintén egylovas kocsik ugyan, de a lehető legelegánsabbak közül valók. Kocsisaik, az orosz ízlésnek megfelelően, oly kövérre vannak öltözve, mintha elhízásban szenvednének. Ruhájuk tiszta fekete bokáig érő köpeny, mely színes övvel van összetartva. Kalapjuk ugyanaz a sajátszerű felfelé szélesedő alacsony czilinder, mint az izvostsikoké, de kocsijok új és tiszta, lovuk a lehető legjobb orosz telivér és a kocsi kerekei gummin járnak. Igy egy lihatson járva, nem érezzük a kövezet kellemetlenségét A lihatsok talán megfelelnek a mi Gizella-téri flakkereinknek. Taksájuk nincs, honorálásuk a tökéletesség azon fokától függ, melylyel megelégedésünket ki tudták érdemelni.

Finnország: Az Imatra vizesés

Szent-Pétervár: A Newskij Prospect

Kétlovas kocsi azonban már igen kevés van Oroszországban. A magánfogatok is többnyire egylovasok és a lihatsok mintájára vannak felszerelve. Orosz embernek teljes boldogságához ugyanis csak három kellék szükséges: egy jól megtermett feleség, egy fekete ló és egy jól elhízott kocsis. Mivel pedig a kocsisok nem igen szoktak kövérek lenni, hát kibélelik a ruhájukat, hogy legalább a látszat meglegyen.

Szent-Pétervár: II. Katalin czárnő szobra

Szent-Pétervár: A Miklós-hid

Moszkvában volt az orvosi kongresszus központja. A császári manézsben volt a központi iroda, itt fordult meg naponta az a közel 8000 kongresszusi tag, a ki a kongreszus alkalmából Moszkvába jött. A 8000 tag közül 4000 külföldi volt, mig a többi közel 4000 oroszországiakból állott. A manézsben elhelyezett központi iroda államok szerint volt elrendezve és ki-ki megtalálta saját államának nyelvén beszélő útbaigazítóját, a kitől azután az összes tájékoztató felvilágosításokat megkapta.

A Newa partja

A péterhofi vizijátékok

Oroszországban mindent nagy arányokban terveznek, folyton nagy tömegekre kell gondolniok, mert hisz például Moszkvának lakossága egymaga egy milliót tesz ki és van néhány ilyen város. A mérhetlen kiterjedésű, szintén végtelennek tetsző Moszkvában azonban még sem volt oly épület, a melyben az összes kongresszusi tagok részvételével egy ülést lehetett volna megtartani. Másrészt minden kongresszusi tag mégis részt kivánt venni az összülésen. Úgy segítettek tehát a dolgon, hogy három ünnepélyes összülést tartottak, még pedig a nagy császári színházban. Itt 2500 ember fér el, a színpadtól eltekintve, a hol a notabilitások, a felolvasók és a központi bizottság tagjai foglaltak helyet. A háttérben az összes résztvevő nemzetiségek zászlódísze között ott volt II. Miklós czárnak életnagyságú olajfestésű képe és az első ülésre eljött Sergius nagyherczeg, a moszkvai kormányzó is. A színház nagy méreteivel és dús aranyozásával meglepi a nézőt; akusztikája azonban nem a legjobb, mert bizony az elő­ adókat alig lehetett hallani és a taps, a tetszésnyilvánítás csak akkor zúgott végig az egész házon, mikor arra a központi bizottság a kezdeményező lépést megtette.

Szent-Pétervár: A tőzsde

Kiew: Szent Wladimir temploma

Az oroszok mindent elkövettek, hogy az idegenek körükben minél jobban, minél kényelmesebben érezzék magukat, s lehetőleg semmiben se találjanak hiányt, a mit otthon megszoktak. Már a vasúton is a személyzet, daczára annak, hogy csakis oroszul beszél, a kozmopolita nyelv és jelek segélyével a lehető legnagyobb előzékenységet tanusitotta az utasokkal szemben. 

Kiew: A császári palota

Kiew: A Kreschtschatik

Moszkvába érkezve, a pályaudvaron az egyetemi hallgatók és a moszkvai orvosok várták az idegent, a kik német, franczia, angol nyelven kinek-kinek megadták a kivánt felvilágositást; sőt még annyira mentek, hogy vendégeik számára a kocsi árát is kialkudták és szivünkre kötötték, hogy a világért egy krajczárral többet ne fizessenek. Ez a szivélyesség, melylyel az oroszok vendégeik iránt viseltettek, tetőpontját akkor érte el, a mikor az idegen az utczán valamely kocsissal vagy valamely rendőrrel csak néhány szót is váltott, nyomban mellette termett egy-egy orosz, a ki néhány szót értett németül vagy francziául. Megkérdezvén az idegent, hogy mely irányban óhajt felvilágosítást, azt nemcsak hogy megadta, hanem a legtöbb esetben a kijelölt helyre el is vezette, avagy részére, ha netalán nagyobb távolságról volt szó, potom 15 — 20 kopekért egy kocsi árát kialkudta. Olyan szivélyesség, olyan előzékenység, olyan szeretetreméltóság és annyira lekötelező szolgálatkészség nyilatkozott mindenfelől, hogy valóban azt hihette volna az ember, miszerint az idegen áradat évente ellepi Oroszországot és hogy ezek az emberek igy már hozzászokhattak a vendéglátáshoz.”

Kiew: A Lawra klastrom

Kiew: Mária menybemenetelének temploma a Lawraban

Falk Zsigmond második útleírása vegyes kritikát kapott saját korában. A kritika egyik része elismerően írt a műről és kiemelte, hogy a szerző munkájával pótolja azt a hiányt, amely Oroszországról irodalmunkban jelen volt, továbbá kiemeli, hogy érdekesen és közvetlenül mutatja be az oroszok szent városait valamint a vidéki orosz életet is. Az 1890-es évek végén számos szóbeszéd szólt arról, hogy Oroszországban az utazó mennyi kényelmetlenséget él át és milyen hatósági atrocitásoknak van kitéve. Falk Zsigmond művében ezeket a pletykákat is megpróbálja eloszlatni, és „egy kis gyomorerősítőt nyújt azoknak” akik kedvet kapnak, hogy turistaként bejárják ezt a különleges országot. A kritika azon része, mely inkább negatív hangvételű a mű kapcsán, az azért kárhoztatja a szerzőt, hogy felszínes leírást ad csak Oroszországról, holott lehetősége lett volna egy mélyebb, részletesebb bemutatására is a különleges országnak.

Kiew: Wladimir szobra

Kiew: A Dnjeper felé eső rész


A mű valóban nem bocsátkozik mélyebb elemzésbe, sem politikai helyzetről, sem társadalmi összefüggésekről, ugyanakkor klasszikus útleírásként jól bemutatja egy „turista” szemével az 1890-es évek végi Oroszországot. Az utazásról, a vendéglátásról, a városokról, az átélt élményekről és az orosz emberekről olvasmányos formában számol be a szerzőtől már megszokott jó stílusban. Szerethető mű, így mindenkinek bátran ajánlom, bár a Falk művek közül talán ez a legdrágábban beszerezhető kötet, ugyanakkor a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában ez a mű is fellelhető és ingyen letölthető, így van lehetősége mindenkinek elolvasni ezt a különleges munkát. A szerzőtől nem búcsúzunk, hiszen jegyez még további útleírást is, amelyet mindenképpen bemutatok az ELBIDA projektben, így hamarosan újra érkezni fog a blogban dr. Falk Zsigmond.   




2018. március 17., szombat

Uti képek Amerikából

Még az ELBIDA projekt kezdetén 2016 márciusában mutattam be Bánó Jenő, „Mexico és utazásom a tropusokon” című művét. A szerző 1899 áprilisában Eperjesről indult, majd Bremerhavenben hajóra szállt és New Yorkba ment, onnan aztán beutazta Amerikát, majd végül Mexikóban telepedett le. Amerikai utazásáról és élményeiről írta meg aztán a most bemutatott művét, „Úti képek Amerikából” címmel. A könyv érdekes felépítésű, hiszen a több mint 200 oldalas műből, mindössze 114 oldal az ami Amerikáról szól, a további rész amolyan függelékként már inkább mexikói kalandjairól. A kötet 1890-ben jelent meg Budapesten, a Franklin-Társulat gondozásában. A mindösszesen 216 oldalas műben számos kép és egy térkép található. Bánó Jenőről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Mexico és utazásom a tropusokon” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.


  
Részlet a könyvből:

„Mindannyian, kik legelőször jövénk New-Yorkba, már megérkezésünknél a látottak által alig tudtunk magunkhoz jönni a bámulattól, mert mielőtt hajónk megérkezett volna a kikötőbe, csodáltuk a partokra épített óriási raktárakat, kikötő­ helyeket s azon toronymagasságot érő palotákat, melyek a parton végigvonulnak; hátha veszszük még azon rengeteg hajóforgalmat, mely a Hudson és Easter-Riveren szemeink előtt bonyolódott le; itt egy amerikai hajó vonult el előttünk csillagos felületű lobogójával, ott egy franczia tricolor büszkélkedik, amott egy mexikói sas lengedez szerényen; most egy négykürtőjü, több emeletes fehér helyi hajó, hátul alkalmazott nagy kerekével ver fehér fodrokat, s ezer meg ezer, furcsábbnál furcsább alkotmány síklik el mellettünk; csodá­latunk azonban csak most éri. el tetőpontját, mert megpillantottuk a szabadságszobrot, azon colossust, melyet Francziaország az Egyesült-Államoknak száz éves fenállásuk jubileuma alkalmából ajándékozott, s mely óriási arányaival egy a vízből kiemelkedő magas sziklán épülve, büszke megelégedéssel látszik nézni az alatta véghez menő zajos életre.

A szerző: Bánó Jenő

Elhaladva a szabadság-szobor mellett, jobbra mintegy felhőkből bontakozik ki a New-Yorkot Brooklinnal összekötő lánczhíd, mely alakjára nézve bár emlékeztet budapesti lánczhídunkra, nagyságát s nagyszerűségét tekintve azonban, azt bizony nagyon túlszárnyalja, mert eltekintve attól, hogy az Easter-River itt talán háromszor szélesebb a Dunánál, a híd magassága olyan, hogy alatta a legmagasabb árboczokkal bíró oczeáni hajók teljes kényelemmel mehetnek el.

Indián csoport, férfiak, nők és gyermekek ünnepi öltönyökben

Hogy a híd két oszlopa, melyen az egész ívezet nyugszik, minő súlyt hord: legyen elég megjegyezni, hogy azon gőzvasut robog keresztül, lóvasut, omnibusz s teher-szekerek, továbbá fiakker- és magánfogatok oly tömege van folytonos közlekedésben, hogy az ember szemét-száját tátja bámulatában; a gyalogosok pedig ezer és ezer számban hangya, módra, sietnek rajta ide s tova.

San-Francisco látképe az Aranyszarv-szorossal

Az éjszak-német Lloyd-társulat kiszálló helyén az éppen ott horgonyzó «Lahn» hajó zenekara fogadott, megszámlálhatatlan kíváncsi tömeg, s ösmerősét avagy rokonát váró kö­zönség jelenlétében; a zenekar, ha nem csalódom, a Radeczkymarsot húzta; jó, hogy nem a «Gott erhalte»-t.

Az úgynevezett "Dead Giant" (halott-óriás) a Yosemit-völgyben

Végre valahára horgony-leeresztés, csiga-nyikorgás, s a matrózok egyhangú énekének befejezése után (kötélhúzáskor, hogy jobban megtarthassák az egyenlő ütemet, a tengerészek énekelni szoktak), kikötöttünk.

Részlet a Yosemith-völgyből

Az I-ső és II-od osztályú utasok — útközben megösmerkedett társaiktól búcsút véve — podgyászaikkal együtt partra tétettek Hobockenban.

Elsőrangú kinai kávéház San-Francisco kinai városrészéből

A podgyász itt a legszigorúbb vizsgálat alá vétetik s jaj annak, ki vám alá eső tárgyát előre meg nem nevezve, a kérlelhetetlen pénzügyőr szemei előtt csempész számba vétetvén, azon oly vámilleték hajtatik be, hogy az illetőre jobb lett volna ki nem szállva azonnal visszatérni Európába.

Tengeri fókák és borjúk csoportja

Szerencsére vám alá eső tárgyaim nem voltak, habár egyik túlbuzgó pénzügyőr nőm olaj-arczképét megvámolni hajlandó lett volna s talán egy emennél lágyabb szivűnek s valószínűleg több intelligentiával birónak köszönhetem csak, hogy ezen fizetéstől megkíméltettem. Podgyászom béltartalmának össze-vissza hányása után végre felkereshettem a több oldalról ajánlott Meyer-féle vendégfogadót.

Apache indiánok Arizonából

A III-ad osztályú, vagyis hajós nyelven a «Zwischendeck» utasai átvitetnek a New-Yorkban lévő Castel-Gardéba- (egy körépület) és ott partra kiszállva, a járatlan rész a legveszedelmesebb agensek kezeire jut, ezek ismét más szédelgőkre bízva őket, többnyire Amerika kőszénbányáiban kapnak a rabszolgákéhoz hasonló munkát. Ezen utasok között, mint egy lajstromból olvastam, igen sok hazámbeli tót atyafi, nő és leányzó is volt, kik, ha nem bírnak az újvilágban megbízható ösmerősökkel, hasonlólag nyerészkedő agensek kezére jutva, hosszú ideig a legnagyobb nyomorban tengődhetnek.

Columbus Kristóf szobra Mexikó városban

Kiszállva New-Yorkban s némileg elhelyezkedve hotelemben, első dolgom volt szerető atyámat s rokonaimat szerencsés megérkezésemről értesíteni, s úgy intézni a dolgot, hogy leveleim a másnap Európába menő «Lahn» hajóval vitessenek el.

Quauhtemoc, utolsó aztéc császár szobra Mexikó városában

New-Yorkban hosszabb időt töltvén, elég alkalmam volt megösmerkedni magával a várossal, az itteni élettel s némileg a társadalmi viszonyokkal is. New-York egy terjedelmes félszigeten épült város a Hudson és East-Riverek (folyamok) között; New-York maga 2 millió lakost számlál, a többi három együtt véve talán másfelet.

Az aztékek régi kalendáriuma

New-Yorkot Brooklintól az East-River, Hobocken és New-Yerseytől pedig a Hudson választja el; e négy város között a rendkívüli nagy személyforgalmat, a Brooklinnal összekötő hídon kívül, több ezer embert egyszerre magában foglalható úszó óriások, a ferry-bothok (átszállítási hajók) közvetítik.

Jelenet bikaviadalból

A ferry-bothokon bárhova három centbe kerül az utazás, s érdekesen történik a beszállás; nagy várótermek vannak a víz partján, s egyedül ezeken keresztül haladva juthatsz a hajóhoz; jegyet nem kapsz, de szűk sikátorokon kell keresztül haladnod s csak ha a sikátorban álló pénztárnál lefizetted a 3 centet, juthatsz a váróterembe.

Sabina nevű óriásfa Oaxaka államban

A lóvasutakon s azokat helyettesítő gőz-, cabel- és egyéb tramwayokon, valamint a város számos utczáján vasoszlopokra épített helyi gőzvasutakon 5 cent a taksa bárminő távolságra is. Kivéve a gőzvasutakat, jegyet ezen tramwayokon sem kapsz, de lefizetve az 5 centet a kalauznak, az a pénzt a nyakán lévő dobozba csúsztatván, abban egy éles hangú csengettyű szólal meg, s úgy téged, mint a többi utazó közönséget is meggyőzött arról, hogy a pénz nem a kalauz zsebébe, hanem egy kitűnő lakattal ellátott s csakis az igazgatóság által felnyitható szekrénybe vándorolt. Sok mindenféle önellenőrző készüléket láttam, s legnagyobb részét igen practicusnak találtam. Hogy ezeket nálunk miért nem hozzák be, fel nem foghatom!”

SS ELBE: Bánó Jenő ezen a hajón érkezett Amerikába

Bánó Jenő műve gyakorlatilag egy Eperjestől Brémán, New York-on, Chicagón, San Franciscón és El Passón át egészen Mexikó városig tartó izgalmas utazás leírása. A könyv két blokkra osztható. Az első blokk egy 1899 áprilisától - júliusáig tartó Amerikai utazás krónikája, míg a második blokk, amolyan függelékként az út során Bánó Jenő által apjának írott leveleit, valamint egy pár oldalas ismertetőt tartalmaz, „A mexikói kávé és annak termelése” címmel. Az első blokk egy igazi klasszikus útleírás, ahogy a szerző eljut New Yorkba, majd onnan több megállóval San Franciscóba és végül Mexikóba, ahol aztán letelepedik és kávéültetvényt hoz létre. Bánó műveiben általában szabadkozik, hogy műve nem bír semmilyen irodalmi értékkel, de valójában szerintem jó stílusban ír, kimondottan élvezetes olvasni az utazásának történéseit. A második blokkban a teljes utazás és a mexikói tartózkodás kezdeti idejében született levelekben olvashatunk Bánó Jenő úti élményeiről, amelyeket apjának Bánó Józsefnek írt. Kimondottan érdekes rész, melyhez a könyvben térkép is tartozik, amikor a szerző közel kétheti lovaglással keresztül szeli Oaxaca államot és eléri végül a Camilla-telepet, ahol a kávéültetvényét létrehozza. Bánó Jenő életének ezt követő időszakáról aztán a hat évvel később megjelent és már bemutatott, „Mexico és utazásom a tropusokon” című művében olvashatunk.

A lóháton megtett utazás térképe


Bánó Jenő művei minden szempontból izgalmas kötetek. Gyűjtőként is, hiszen a szerző művei kimondottan ritkának mondhatók, és olvasóként is, hiszen mindig izgalmasak a korai Amerikát bemutató művek és egészen ritkák a korabeli Mexikót bemutató művek, pláne magyar szerző tollából. A most bemutatott „Úti képek Amerikából” című mű esetében szerencse, hogy a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából a mű ingyenesen letölthető és így bárki számára hozzáférhető a ritka Bánó kötet. Mindenképpen ajánlott olvasmány, hiszen egy érdekes útleírás, egy izgalmas életű magyar utazó tollából. Bánó Jenőnek ez volt a második műve az ELBIDA projektben, azonban nem búcsúzunk tőle még, hiszen 1906-ban jelent még meg egy jelentős útleírása, amelyet mindenképpen be fogok mutatni még a blogban. Addig is azonban érdemes elolvasni amennyiben van rá lehetőség a magyar utazó kalandjait Amerikában és Mexikóban.