Kalandozások a tengeren

Egy tengerkutató naplója

Leidenfrost Gyulával a híres magyar tengerkutatóval legutóbb a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent kötetének a bemutatásakor találkoztunk az ELBIDA projektben. Most ismét visszatér a szerző a blogban, a „Kalandozások a tengeren – Egy tengerkutató naplója” címmel megjelenő munkájával, mely amellett, hogy kitűnő munka, igazi kuriózum is. Személyes gyűjtői tapasztalatom szerint a szerző legritkább, legnehezebben beszerezhető munkája. A mű, ahogy az alcíme is jelzi, egy naplószerűen megírt munka, amely gerincét a két Najade-expedíció útinaplója adja. A híres magyar tengerkutató expedíciók megteremtője, szervezője és vezetője is Leidenfrost Gyula volt. A könyv 1924-ben Budapesten jelent meg a Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság kiadásában. Az összesen 271 oldalas műben, 118 kép található. Leidenfrost Gyuláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Keserű tenger” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Leidenfrost Sándor művészi címlapja

Leidenfrost Gyula

Részlet a könyvből:

„A Najade 1913 október 9-én délben egy órakor verőfényes időben futott be a fiumei kikötőbe s a Tengerészeti Hatóság épülete mögöt lévő Zichy-mólóhoz állt. A hajó parancsnoka, Marschall Verner báró korvettkapitány, szíves magyar szóval fogadta a kutatóbizottság tagjait, akik azonnal behajóztak. A Najade tisztikara rajta kívül még Margelik Tódor sorhajóhadnagyból és Prinz Ottmár fregatthadnagyból (utóbbi szintén magyar ember) állott, akik negyvennégy főből álló legénység fölött rendelkeztek. A legénység soraiban nagy örömmel fedeztem fel a „meteorológus” matrózokat, akiket Kesslitz hajókapitány a tizedik osztrák expedició alkalmával a meteorológiai megfigyelésekre már kioktatott s így nekünk is jó szolgálatokat tehettek.

A “Klotild” gőzös

A bizottság tagjai csakhamar elhelyezkedtek a számukra kijelölt kabinokban s erre rögtön nekiláttak a hajó tudományos felszerelésének. A Najade elé egymásután érkeztek a szállítókocsik, amelyek az expedició felszerelését tartalmazó ládákat hozták. A ládákat fürge matrózok hordták a fedélzetre s azonnal felbontották. Avatatlanok lőtt nagy kereskedelmi hajó berakodásának tűnt fel az egész s a ládákból előkerülő különös műszerek rengeteg bámészkodót csődítettek össze a mólón.

Az “Adria” (Az osztrák Adria-egyesület kutatóhajója)

Harcsaszáju mélységi hal

Az eszközök elhelyezése a laboratóriumok berendezése verejtékes munka volt. Csak akkor tűnt ki, hogy mekkora előnyben voltak felettünk az osztrákok, akiknek Triesztben jól berendezett zoológiai állomásuk volt. Az osztrák expediciók felszerelése alig néhány órát vett igénybe. Az eszközök, üvegneműek könnyedén csomagolt rekeszes ládákban voltak elhelyezve s ezeket részben motoros bárkán, részben kocsin szállították a hajóhoz. A mi eszközeinket a legutolsó üvegcsőig Budapestről kellett minden alkalommal leszállíttatni. A csomagolás és 68 óriási láda ide-oda szállítása és raktározása rengeteg időt és költséget emésztett.

Őfelsége “Najade” hajója

Estére kelve megérkeztek Triesztből a hálóink is, valamint a hidrográfiai felszerelés utolsó része. Hiányzott azonban még a Földtani Intézet iszapgyüjtő ládája. Nem érkezett meg a Lucas-féle szondagép sem, holott a londoni cég távirata szerint expressz adták fel és szeptember 27-én már a kontinensen volt. Hasonlókép nem jöttek meg a Bécsből expressz rendelt huzalok sem. Az iszapgyűjtö üvegeket Fiuméban beszerzett üvegekkel, a Lucas-gépet pedig a Thoulet-féle mélységmérővel pótoltuk. Szállítónkat azonban utasítottuk, hogy amennyiben az említett tárgyak időközben megérkeznének, azokat utánunk küldjék.

Hőmérő

A pelagosai világítótorony

Másnap, október 10-én reggel érkezett Fiuméba Kövesligethy Radó egyetemi tanár s vele együtt jöttek meg az expedíció indulásához Lóczy Lajos egyetemi tanár, a Földtani Intézet igazgatója és Róna Zsigmond, a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet igazgatója is. Elnökünk, Gonda Béla miniszteri tanácsos már előtte való nap Fiuméban volt. Az expedíció tagjai szorgalmasan folytatták a felszerelés nagy munkáját, amely csak dél felé kezdett befejezéshez közeledni. Az indulás idejét délután két órára tűztük ki s ekkorára a Najade már komoly tudományos mezbe volt öltözve.

A Nansen-féle önműködően záró háló

Az eszközök hasznavehetőségének kipróbálása végett jóval az expedíció előtt a Tengerészeti Hatóságtól két-három napra az egyik kincstári gőzös átengedését kértük, kérésünket azonban elutasították. E miatt kénytelenek voltunk az expedíció idejéből egy napot erre a célra szentelni.

A próbaút résztvevői

Tanácskozás a borában a parancsnoki hidon

A Nadaje kéménye délben már vastagon ontotta a füstöt s minden előkészület megtörtént az indulásra. A fedélzeten a kutató bizottság tagjain kívül az Adria Egyesület elnöke, Gonda Béla, Lóczy Lajos, Róna Zsigmond, Roediger Ernő, a révhivatal vezetője, Schwalm Amadé és Lengyel Béla fiumei tanárok is megjelentek, hogy a próbaúton részt vegyenek.

Ragusa vecchia

Zára

Az indulás előtt Kövesligethy Radó néhány keresetlen, meleg szóval mondott köszönetet Gonda Bélának abból az alkalomból, hogy az első magyar tengerkutató expedíció tagjai a Najade fedélzetén a számukra kijelölt helyeket elfoglalták s ezzel a magyar tudományos világ régi óhaja valóra vált. Ezután Marschall báró parancsnok üdvözölte a magyar kutató bizottságot a vezetése alatt álló hajó fedélzetén és sok sikert kívánt az Adria Egyesület tengerkutató működésének.

Cherso

Az adriai barátfóka

Pontban 1 óra 55 perckor tisztjeink elfoglalták helyüket a parancsnoki hídon. A köteleket bevonták, lánccsörgés, katonai vezényszavak hallatszottak s rögtön rá hosszú szirénabúgás hirdette az első magyar Adriakutató expedíció elindulását. Az első propeller fordulat belevitte Magyarországot a nemzetközi tengerkutatás történetébe, amelyből oly sokáig ki volt rekesztve. E lépéssel a magyar tudományosság csatlakozott a nagy nemzetközi vállalkozáshoz s mi, a rendszeres magyar tengerkutatás első szerény munkásai őszintén megilletődve álltunk eszközeink mellé.”

Sebenico

Mélytengeri hal

A XIX. század elejéig a tengerekről csak „felszínes” tudása volt az akkori embereknek, majd ezt követően a nagy hajósnemzetek kezdték feltérképezni az óceánok és tengerek világát. Számos expedíció indult felfedezni az addig ismeretlen világot és gyakorlatilag ekkor alakult ki a természettudományok egyik ága is, az oceanográfia. Az első magyar adriai nyílt-tengeri kutatóút 1874-ben, a fiumei Tengerészeti Hatóság akkori elnökének, gróf Szapáry Géza hathatós támogatásának köszönhetően indult, a „Nautilus” nevű hajóval. Ezt követően rövid időn belül még több, további kisebb kutatóút is megvalósult egészen 1880-ig az Adriai-tengeren. E rövid időszak után egy hosszabb szünet következett egészen az 1900-as évek elejéig, majd ekkor megalakult az osztrák Adria Egyesület és nem sokkal ezt követően az olasz-osztrák nemzetközi Adria-kutató bizottság, ami nagy lökést adott az újabb kutatásoknak. Leidenfrost Gyula a Bécsi Tudományos Akadémia és az osztrák Adria Egyesület meghívására 1913-ban vett rész elsőként a Najade fedélzetén nyílt-tengeri kutatóúton, majd ezt követően még ugyanebben az évben megszervezi az első magyar tengerkutató expedíciót is. A Magyar Adria Egyesület első Adria-kutató expedíciója 1913 őszén indul, majd ezt követően 1914 tavaszán a második expedíciót is sikeresen valósítja meg Leidenfrost a kutatócsapatával. A két sikeres kutatóutat követően további Adria expedíciókra is volt terv, azonban az I. világháború kitörése derékba törte az éppen éledő magyar tengerkutatást.

A lukovói cápa

Az emberevő cápa szája

Leidenfrost Gyula könyve nagyon jó kritikát kapott saját korában és ez nem csoda, hiszen egészen kiváló műről van szó. A szerző jól ír, sőt egészen magával ragadó az a lelkesedés, ahogy a tengerkutatásról ír. Mondataiból egyszerre sugárzik szaktudása és szenvedélye is. A mű központi része a két magyar expedíció amolyan naplószerű elbeszélése. A Najade mintegy négyezer kilométert tett meg a kutatóutak során, keresztül-kasul bejárta az egész Adriát. A könyvben nem csak az Adriai-tengert és a partvidékét ismerhetjük meg, hanem a hajón zajló tudományos munkát és a hajóséletet is. A mű természetesen nem kizárólag a két expedíció beszámolója csak, hanem a szerző tizenöt évi tengeri kalandozásának további érdekes eseményét is bemutató komplex kötet.

A tüskés pikó és fészke

Akit vonz a hajósélet, a tenger, a tengeri utazás vagy az Adriai-tenger, az biztosan élvezni fogja a könyvet, de meggyőződésem, hogy mindenki más számára is egy lebilincselő olvasmány lehet. Személyes véleményem szerint a szerző legjobb műve ez, ugyanakkor nagyon nehezen beszerezhető kötetről van szó, így sajnos csak kevesek olvashatják. Ez esetben elektronikus formában sajnos nincs lehetőség a letöltésre. Akinek azonban már megvan, vagy valamilyen úton be tudja szerezni annak mindenképpen ajánlom, hogy olvassa el, hiszen egy lebilincselő és izgalmas könyv az Adriáról és a magyar tengerkutatás rövid de sikeres időszakáról. Leidenfrost Gyula második bemutatott műve az ELBIDA projektben, de szerencsére nem az utolsó. Rövidesen fogunk még találkozni a szerzővel és szeretett tengerével is, itt a blogban.