2018. április 22., vasárnap

A rejtelmes Anatóliában

Egy könyvgyűjteményben nem biztos, hogy mindig a legdrágább kötetek a legérdekesebb művek. Az árat sok minden befolyásolhatja, de biztosan nincs hatással rá a kötet olvasói szempontból értelmezett olvasmányértéke. A kiadás dátuma, a kiadott példányszám, a szerző személye, a könyv története és megannyi további szempont az, ami meghatározza egy kötet pénzben kifejezett árát. A most bemutatott kötet igazi példája lesz annak, hogy egy könnyen és olcsón beszerezhető antik útleírás is lehet egészen lebilincselő és különleges könyv. Fehértájy Tibor „A rejtelmes Anatóliában” című kötet ideális példája lesz mindennek. A szerző magyar mérnökként az 1930-as években a török kormány megbízásából vett részt a Kayseri és Maras között építendő autóút nyomvonalának kijelölésében. A könyv lényegében egy olvasmányos élménybeszámoló Közép-Anatóliáról, pontosabban Kappadókiáról, a Taurusz-hegységről és Észak-Kilikia akkori viszonyairól. Az útleírás mellett azonban egy igazi kordokumentum is a mű, hiszen Fehértájy olyan vidéken járt ahol akkoriban csak kormányengedély birtokába lehetett utazni. Igazi objektív szemtanúként számol be az örmény népirtás eredményéről anélkül, hogy bármely irányban is pártos volna. A könyv vélelmezhetően 1940-ben jelent meg Budapesten a Stádium Sajtóvállalat R.T. kiadásában. Az összesen 208 oldalas műben, 62 izgalmas fotó található.




Fehértájy Tibor az a szerző, akinek nem volt egyszerű információt szerezni az életéről, mert mint kiderült a „Fehértájy Tibor” csak szerzői álnév. A szerző eredeti neve Fehrentheil-Gruppenberg Tibor volt, aki 1898. március 25-én született Brassóban. A régi porosz katonacsaládból származó Tibor édesapja Fehrentheil-Gruppenberg Zsigmond József Henrik gimnázium igazgató, míg édesanyja Ötves Aranka örmény származású erdélyi nő volt. Tibor egészen fiatalon vett rész az I. világháborúban, s mint tartalékos hadnagy szerelt le. Ezt követően kezdte meg mérnöki tanulmányait, azonban iskolái elvégzése után nem tudott elhelyezkedni, így utazni kezdett. Utazásai során Törökországba is eljutott, ahol letelepedett és mint mérnök hét esztendőt élt és dolgozott. Törökországból visszatért Magyarországra ahol hírlapíró lett. Újságírói pályáját a „Magyarság” című szélsőjobb lapnál kezdte, majd az „Új Nemzedék” szerkesztőségébe került. A II. világháború kitörését követően 1941-ben kinevezték a haditudósító század tagjává és a „Tábori Újság” felelős szerkesztője lett. 1942 júliusában az orosz harctéren futárszolgálat teljesítése közben autóbalesetet szenved, melyben a helyszínen életét veszti. A mindössze 44 éves Fehrentheil-Gruppenberg Tibort 1942. augusztus 6.-án Budapesten temették el.

Részlet a könyvből:

„Ott, a Tekir folyó vidékén csodálatos világ van eltemetve. Rejtelmes világ szendereg, amely soha többé fel nem támad.

A Bagdad-vasút a Taurusznál

A völgyekben, a vizek partjain, a hágókon lépten nyomon ösvényeknek kusza, szertefoszlott nyomai tűnnek fel. Helyenként a sziklaoldalakba utak vannak vágva és pataknak, folyónak partján, ahol a part megszűkül, egykoron nagy gonddal támfalak épültek fel, hogy a víz árja az utat el ne mossa. Ott pedig, ahol a folyó szélesen kanyarog, néhol cölöpök közé készült vesszőfonás maradványait fedezheti fel a vándor, aki erre kóborol.

Elindult a karaván

Ha felmásznál a Göztepeszi negyedfélezer méter magas csúcsára és letekintenél, közel s távolban nem látnál élőlényt, emberi településnek nyomait. Hogyne lepne meg tehát, ha idelenn a völgyben, ezek között a magányos, lakatlan, vad hegyek között emberi kéz munkájának nyomaira bukkansz. Hogyne lepne meg, ha az Alikajaszi mögött a Tekir vize fölött egy hidat találsz. Egy primitív kőhidat, amely inog lépteid alatt, de amelyet évtizedekkel ezelőtt – van annak talán száz esztendeje is – emberkezek építettek a folyó közepébe zuhant hatalmas szikladarab fölött a két part közé. Hogyne csodálkoznál, ha Tekir alsó folyásánál, ahol a partokon elterebélyesedett fák és bokrok dzsungellé nőttek, a sűrű bokrokon átvergődve, egyszerre csak egy függőhidat látsz magad előtt, fából, ősrégi gerendákból, korhadozó deszkákból megépítve. Minek ez a híd? Ki járna rajta keresztül? Hiszen a csaknem áthatolhatatlan dzsungelen át út vagy ösvény sem vezet hozzá.

Kájzeri vasútállomása

A hegyoldalak alsó szegélyén, a völgyek peremén beomlott, szétmállott árkok vonala húzódik végig. Alattuk a földek a partokig mindenütt szúrós bogánccsal, haszontalan gazzal vannak ellepve, ahol pedig tavasszal zöld pázsit terjeng, az első nyári forró napok után szalmasárgára aszik minden fűszál.

Kájzeri-i részlet

Valamikor öntözőcsatornák lehettek ezek az árkok. Az anatóliai forró nyári napokon vizet: életet vittek a földekre és életet teremtettek a völgyek alján. Valamikor emberek éltek itt ezekben a völgyekben. Ők építették szorgos kezekkel az ösvényeket, utakat, hidakat, öntözőcsatornákat, ők művelték meg a parlagon heverő földeket. Valamikor… Ma itt fenn, a Taurusznak e vadregényes, festői völgyében kihalt minden, elköltözött innen az élet… Egy néma, kihalt birodalom ez az egész terület…

Útban a karaván

A térkép tele van itt különös nevekkel: Gyaurpunár (Hitetlenforrás), Gyaurtepeszi (Hitetlenhegy), Ermenidere (Örménypatak)… Már csak ezek a nevek emlékeztetnek arra, hogy e magas hegyek közé meghú- zódva valamikor, nem is olyan régen kik éltek. Kerestem a falvakat. Mert egész sereg faluról fecseg a térkép. Árhidzsa, Karapunár , Szoszu, Csájilán, Firniz, Karadut, Düün, Taslár, Sádálák, Göredin, Karakütük és így tovább. Na és egy kisebb város: Zejtin. A híres Zejtin, amely odafenn a hegyoldalban ennek az egész kis világnak központja volt. Messze földön híres szellemi centruma a déli örmény településeknek.

A szivászi országút, a háttérben az Erdzsijász

A városka az örmény mészárlások óta a föld színével egyenlő. A legtöbb falunak pedig ma már nyoma sincs. A házak eltűntek, mintha csak egy óriásseprű takarította volna le a föld színéről. Eltűntek a kertek . . . azaz, hogy még ezeknek nyoma maradt meg egyedül. Egy-egy öreg gyümölcsfa, mit a rombolás hevében a balták elkerültek, elvadulva, bemohosodva, folyondárral benőve, tovább is híven hozza a termést. Már nincs kinek, de talán csupán azért teszi, hogy az elpusztított falvak helyét valamikor még meg lehessen állapítani.

Szakáltutáni ház

A Karagözdere völgyében nyugatnak haladtunk. Széles patak a Karagöz. Szucsatinál, ahol a Tekirbe beleszakad, csaknem akkora, mint az. Különös két patak ez. Vízüknek színe sohasem egyforma. Amikor az egyik kristálytiszta, hogy az ember lelát a meder fenekére, akkor a másik szürkés, tejszínű, mint a mészlé. Kara Hasszán, a karavánvezetőm figyelmeztette erre először. Később számtalanszor ütöttem sátrat Szucsatinál, a két patak egyesülésénél. De sose láttam a két patak vizét egyformának. Két ízben meg különös csodát figyelhettem meg: a patakok félórán belül megváltoztatták színüket. Egyik, amelyik eddig szürkén hömpölygött, hirtelen megtisztult. A tejszínű, fehér víztömegek mindinkább felhígultak, míg aztán kristálytisztává vált az egész patak. Erre, mintha csak jelre várt volna, a másik pataknak vize hirtelen homályosulni kezdett, megtört, zavarossá vált s végül is fehér mészlé hömpölygött a mederben.

Kuruköprü látképe

Kara Hasszán szerint egyszer régen egy jámbor remete élt Szucsatinál és annak Álláh megígérte, hogy mindig lesz ivóvize. Megparancsolta a két pataknak, hogy egyikük mindig legyen kristálytiszta, hogy a remete ihassék belőle.

Koláj olszun! - szántás faekével

Persze, ezt Kara Hasszán mondja. Az ő szavának meg nem lehet hinni. Egy természettudós bizonyára hamar rájönne a dolog nyitjára. Én, bevallom, mikor csak arra jártam, eleget kutattam, eleget töprengtem, de nem találtam semmi elfogadható magyarázatot. Végül is el kellett hinnem a Kara Hasszánét. Hja, a Taurusz völgyeiben még vannak csodák.

Ilyenek a török falusi házak. Az asszony és a két gyerek a lakóház lapos tetején áll

Vékony ösvény vezetett a Karagöz balpartján. A patak az egyre szűkülő völgyben nagyokat kanyarodott, a völgynek hol egyik, hol másik oldalára szökellt át. Ilyenkor a keskeny ösvényszalagot jól nekiszorította a hegyoldalnak, hogy az omlófélben levő támfalak fölött lovaink apró patái részére alig maradt hely.

Esküvői menet a gökszuni "felhőkarcolók" tövében

Egy mellékvölgy torkolatánál kissé kiszélesült a völgy. A hegyoldalban fekete üreg tátongott, előtte nagy halomban fekete kődarabok hevertek. Egy beomlott tárna nyílása ásított rám. Felemeltem egy követ: acélosan csillogó széndarab volt, a legjobb fajta feketeszén.

Juhnyáj a Zámánti Irmák partján

Röviddel ezután, a következő mellékvölgy torkolatánál már messziről szemembe ötlött egy különös romhalmaz. A földet mindenütt szénsalak borította, a hegyoldalban pedig garmadával állott a salakgúla. Alattuk fantasztikus kőfalak rogyadoztak a földre. Amott meg a mellékvölgy oldalában kivájt sziklaoldalak szikráztak a napon. Alig akartam hinni szememnek: egy vasbányát találtam ott elárvultan, összeomolva, gazzal benőve.

Gökszun látképe

A Karagöz partján valamikor egy kis vashámor állott ott. A szomszédos szénbányának termékét a leleményes örmények felhasználták a vasérc kiolvasztásához.

Szerző Arszlán nevű lovával

Egy negyedóra múlva a völgy hirtelen kiöblösödött, majd merészet gondolva, élesen balra kanyarodott. Megállottunk. Szemközt velünk, erdőborította, meredek hegyoldalak – mint egy óriási épületnek két sarokfala – meredtek az égnek. Lábuknál, fejünk felett 50-60 méternyire, széles karéjban jókora terasz húzódott el. Valami feketés épületmaradvány, mint egy óriási mutatóujj, bámult ránk a terasz széléről. Keskeny ösvény vezetett oda fel. Egy falu romjaira bukkantunk ott. Firniz állott itt valamikor.

A marasi várdomb

Csodálatos, festői helyet kerestek ki maguknak a falu lakói. Hátuk mögött a magas, meredek, zöld hegyoldalak, alattuk egy szűk, kiöblösödő völgykanyarulat, szemközt pedig sötét lomberdőkkel fedett hegyhátak, melyeknek lankás oldalain nagy tisztásokat fürdetett meg aranysugaraival a nap. Festői hely, idillikus fekvés.

Maras másik nevezetessége: az "üdv szállója"

A fennsík hátterében a hegy lábánál bővizű, jéghideg forrás buggyant elő. Valamikor égetett agyagcsöveken a föld alatt folyt a jéghideg forrásvíz a lakóházakba. Az örmények vízvezetéket készítettek maguknak. A rombolás ezt sem kímélte. A terméskőből megépített forrásfoglalat kövei szanaszét hevertek, az agyagcsövek darabjai itt is, ott is a föld felszínére kerültek, a víz a romok közt száz helyen tört magának utat a völgybe le.

Néha szamárkaravánok poroszkálnak végig Marason

Vagy száz lakóház állott valamikor itt a fennsíkon. Egy méternél magasabb facsonk sem maradt belőlük, azokat is mind benőtte a dudva, a gaz. Egyedül egy fekete épületcsonk emelkedett magasan a terasz szélén. Keskeny oromfal, masszív, faragott kövekből emelve, a felső oromrészen egy keskeny, keresztalakú ablaknyílásban az ablakszárnyak üszkös roncsai között egy pár fecske vert magának fészket. A felgyújtott templomból ennyi maradt meg.

Szeldzsuk kőhíd a Dzsejhán Nehri fölött Maras közelében

Odalenn a völgynek egész kiöblösödését apró teraszok alkották. Csupa virágoskert, gyümölcsös volt valamikor. Köröskörül az övig érő gyom közül mindenütt feldugta fejét egy csomó színes virág, a gyümölcsfákon pedig a virágok készültek átalakulni gyümölccsé. Diófák terebélyesedtek, húsoslevelű fügefák, gránátalma, szentjánoskenyér, naspolya és különös alakú gyümölcsöt termő fák, melyeket még sehol sem láttam és nem hallottam. A kertek mögött a patakon egy malomnak tömzsi, alacsony épülete igyekezett a földön elterülni.

Részlet a Tekir folyó völgyéből

Közeledtünkre egy keszeg kis kakas és egy viharvert, öreg tyúk rebbent el a labodadzsungelbe. És nini, ott az egyik kert közepén három rozzant, náddal fedett vályogkaliba körül mintha élet volna!

Egy szál deszkából kivágott fakorong a török szekér két kereke

Egyiknek ajtaja előtt a piszokban három félmeztelen, maszatos gyerek hempergett. Réveteg, tágrameredt szemekkel bámultak ránk, talán még soha idegen embereket se láttak. Egy nagyszakállú fehér kecske a kert sarkában mekegni kezdett. Erre egyik ajtónyílásból egy kíváncsi, megrémült, bozontos női fej bukkant ki és nemsokára valahonnan a kalyiba mögül toprongyos férfialak került elő. Mekkora szegénység, milyen földhözragadt nyomor rítt le erről a háztájról, ezekről az emberekről!

Tábortűznél Dejirmentas mellett

Amíg a patakparton egyik kertben elkészültek a sátrak, egy vén diófa alatt kidiskuráltam magam Hüsszeinnel. Mert így hívták a kalyiba lakóját. Mohádzsir volt, olyan áttelepített mohamedán, akit a török-görög szerződés értelmében a két állam kicserélt. Ő „hazajött” Macedóniából, ahol született s ahol eddig élt, helyette pedig a török kormány elküldött Görögországba egy görögöt.

Házak Keklikolukban

Két másik mohádzsir családdal eljött ide, mert Marason a bej nagyon hívta őket. Azt mondta, van itt minden a világon, annyi a föld, amennyit csak akarnak. Hát hiszen az van is, víz is van, fa is bőven. A vetőmagot minden tavasszal a bej adja, de hát alig terem valami kevés kukorica meg árpa, mert a nagy forróságban minden kisül. Ősszel pedig a vetőmagot, meg a termésnek a felét még oda kell adni a bejnek.

Török szekér

Három éve három család jött ide, de a másik kettő már az első év végén megszökött. Ő itt maradt egyedül. Hová menjen? De bizony már ő sem igen bírja tovább. Nincs egyebe, mint ez az öreg kecske, az is alig ad tejet, meg egy kakas és a tyúk. Ha minden évben ez a kevés gyümölcs nem teremne itt, bizony éhen halnának…”

Az alacsonyabban fekvő lapályokon a nyári nap kiéget mindent

Fehértájy műve nem a legjobb írói munka a blog életében. Valójában a szerző mondjuk közepes író, aki gyakran helytelenül fogalmaz és felszínesen ír, de mindettől függetlenül is egy rendkívüli munkával van dolgunk. Fehértájy akkor járt Törökországban, amikor keveseknek volt erre lehetősége, és azon a vidéken járt ahol leginkább lehetett megtapasztalni az örmény népirtás drámai eredményeit.

Kihalt falu, a jailákról csak az aratásra, néhány napra jöttek haza a férfiak

A vallási alapokon működő oszmán jogrendszerben az örményekre más törvények vonatkoztak, mint a muszlimokra, amely már eleve erőteljes konfliktusokat okozott a törökök és az örmények között. Már a nagy népirtást megelőző száz évben is bizonyos rendszerességgel folytak örmények elleni tízezres nagyságrendű mészárlások, de igazából a 19. századtól kezdve kimutatható az örmény kisebbség teljes megsemmisítésére irányuló szándék a törökök részéről. Az örmény népirtás így utólag visszanézve nem volt váratlan. 1914-ben az Oszmán Birodalomban körülbelül kétmillió örmény volt. Az örmény népesség nagy része Kelet-Anatóliában élt, de laktak örmények a birodalom nyugati részében is, elsősorban Konstantinápolyban és környékén. 1914 novemberében az Oszmán Birodalom belépett az első világháborúba a központi hatalmak oldalán. 

Csendélet Keklikolukban

Enver pasa az akkori hadügyminiszter hadjáratot indított Baku visszafoglalásáért az orosz csapatok ellen, de a kísérlet katasztrófával végződő. A török csapatokat felmorzsolták, sok katona pedig a visszavonulás során halálra fagyott. Az Isztambulba visszatérő Enver pasa jórészt, az azon a vidéken élő örményeket hibáztatta a tragédiáért, mert azok az oroszok pártjára álltak. Ez az esemény illetve az 1914-ben az oszmán hatóságok által már elindított propaganda-hadjárat, a birodalomban élő örményeket úgy mutatta be, mint akik az ország biztonsága szempontjából veszélyesek. 1915. április 24-én aztán az oszmán kormány begyűjtött és börtönbe vetett kétszázötven örmény értelmiségit, majd még aznap éjjel kivégezték őket. Ez az esemény és ez a dátum az, amelyet az örmény népirtás hivatalos kezdetének tartanak. Már 1913-ban létrejött egy, a Különleges Szervezet néven ismerté vált lényegében különleges katonai alakulat. 1914-ben az oszmán kormány utasítására több bűnözött engedtek ki a börtönből, akik csatlakoztak a szervezethez. 1914 vége és 1915 eleje között apránként elítéltek százai, majd ezrei szabadultak ki és lettek a Különleges Szervezet tagjai. Később az volt a feladatuk, hogy kísérjék az örmény kitelepítettek konvojait. A harmadik oszmán hadsereg parancsnoka „az emberi faj mészárosainak” nevezte a szervezet tagjait. 

Az adapazári út

Az örményeket a szíriai Deir ez-Zor városába és az azt körülvevő sivatagba meneteltették. A kitelepítetteket kísérő csapatok aztán kifosztották, majd megölték az örményeket. Hozzátartozóiktól elszakítva és a sivatagba száműzve örmények százai és ezrei pusztultak el így. Minden vizsgálat azt bizonyítja, hogy valószínűleg huszonöt nagyobb koncentrációs tábor létezett a mai irak és szír határok közelében. 

Az örmény népirtás térképen

Több tábort tömegsírok elhelyezésére használtak átmenetileg, majd 1915 őszén ürítették ki őket. A legtöbb tábor szabadtéri volt ahol az emberek tömegeit mérgezték meg, fojtották vízbe majd égették el. Nincs teljes egyetértés abban a kérdésben, hogy hány örmény vesztette életét az örmény népirtás során, abban azonban a nyugati tudósok általában egyetértenek, hogy az 1914 és 1918 között meghalt örmények száma meghaladja az ötszázezret. 

Férfidivat Anatóliában

A korabeli nemzetközi tiltakozások hatására a török hatóságok a népirtás értelmi szerzőit bíróság elé állították, azonban a büntetések elől a vádlottak nagy része elmenekült. Éppen ezért az Örmény Forradalmi Szövetség nevű szélsőbaloldali párt a "Nemeszisz" nevű titkos hadműveletében a népirtás hat fő török közreműködőjét, illetve értelmi szerzőjét gyilkolták meg az 1920-as évek elejéig. Törökország a mai napig nem fogadja el népirtásnak az 1914-1918 között történteket.

Perzselőn süt Anatólia napja...


Fehértájy ennek a kevéssé ismert drámai történelmi eseménynek a látható következményeit írja le megrázó hitelességgel, ezáltal a műve egy olyan tragédia kordokumentuma lett, amelyről világviszonylatban is kevés beszámoló született. A szerző nem nevezhető kiváló írónak, azonban hiteles tanúnak igen. A mű egy izgalmas útleírás, melyet egészen különlegessé tesz, a már említett történelmi esemény következményeiről való beszámoló. Utazása során Anatólia szívében több kihalt, üres, örmény városban és faluban megfordult, amely „élmény” megdöbbenti a szerző. Nyers és hiteles beszámolóját olvasva rám is erős hatást gyakoroltak ezek a részek, miközben érezhetően nem erre akarta kihegyezni Fehértájy a művet. „A rejtelmes Anatóliában” című mű bár online nem tölthető le egyetlen oldalról sem, mégis sokak számára elérhető lehet a kötet, hiszen talán ez az egyik legkönnyebben és legolcsóbban beszerezhető könyv az ELBIDA projektben eddig bemutatott összes könyv közül. Fehértájy Tibor igazi egykötetes szerző a blogban, de azt gondolom, hogy egy nagyon érdekes és nagyhatású könyv a bemutatott mű, amely egyben a szerző írói munkásságának is a csúcspontja. Gyakorlatilag kijelenthető az, hogy egy kötelező darab a térség vagy a történelem iránt érdeklődők számára.




2018. április 15., vasárnap

Ázsia szívében

Az Utazások Könyvtára sorozat nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára, hiszen immáron a sorozat harmadik kötete érkezik a blogban. Dr. Prinz Gyula „Ázsia szívében” című műve időrendben a sorozat második kötete, melyben a szerző 1909-es ázsiai expedícióját meséli el. Prinz Gyula ekkor már gyakorlott Ázsia utazó volt, hiszen 3 évvel korábban már részt vett Almásy György közép-ázsiai expedícióján, ahol elsősorban a Tiensan-hegység vonulatait kutatta és tanulmányozta. A második kutatóútja 1909-ben indult, ahol folytatta a megkezdett munkát és részletesen feltárta a Tiensant. A kötet 1911-ben Budapesten jelent meg az Utazások Könyvtára kiadásában, összesen 80 oldal terjedelemben. A könyvben 14 különleges színes kép található. Prinz Gyuláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Utazásaim Belső-Ázsiában” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Képes borítójú kötésváltozat

Hagyományos papírkötéses változat


Részlet a könyvből:

„Már első utamról hazajövet, élt bennem a vágy, hogy visszatérjek újra a szürt-sikokra, Közép-Ázsia magas plateauira.

Imádkozó szártok

Kirgiz ház ajtaja

A második út tervei szüntelenül foglalkoztattak. Az utiköltség megszerzése okozta az első nehézséget. Körülbelül tizezer koronára volt szükségem, hogy megvalósíthassam terveimet. Amikor ennek csaknem felét, négyezer koronát, a Magyar Tudományos Akadémia biztosította számomra, hozzáfoghattam az előkészületek munkájához.

Araba

Tervem a következő volt: 1908 szeptember végén indulok. Október végén elhagyom Andizsánt s Narinszkoje-ba megyek. Ott felszerelem karavánomat a téli expedícióra s felkutatom az Üzün-gegus és Szári-dzsássz szurdokvölgyeit, amikor a befagyott folyók jegén lehetséges a behatolás. Tavasszal a Kara-teke-hegységet kutatom át, nyárra lemegyek a Kasgári Alpokba, az őszt pedig a Kok-tan-tau-ban töltöm s október-novemberben hazatérek. Az akkori politikai viszonyok miatt azonban az orosz kormány késett az engedély megadásával. Szentpétervári nagykövetünk, Berchtold gróf ötször is megsürgette ügyemet, egész télen át eredménytelenül. Csak 1909 március közepén érkezett meg az engedély, amely szabaddá tette az utat az orosz Ázsiában. Annál könnyebben ment a dolog khínai részről. Leupudong miniszter, a khínai birodalom wieni követe gyorsan elintézte ügyemet.

Aul a Tar-völgyben

Az előkészületekre tehát volt időm elég. Sátramat, amely csaknem egy évig szolgált lakásomul, terveim és rajzaim alapján a pozsonyi Klinger-gyár készítette el bámulatos olcsó áron, mindössze hatvanöt koronáért. Ez a sátor kitünő szolgálatot tett. Útam végén emlékül adtam narinszkojei barátomnak, Laurenty kozák ezredorvosnak. A bútorzatot egy Elsinger-féle tábori ágy alkotta. Az aluminium-konyhafelszerelést, két karabélyt, egy browning revolvert, a hozzávaló töltényeket, a sport-felszerelést a Skaba és Plökl budapesti cég szállította. Vettem azonkívül egy jó angol nyerget, hálózsákot. A fényképezésre Watson-kamarát és egy Kodak-gépet vittem magammal. Felszerelésemhez tartozott még: két aneroid, egy Fuess-féle „Tascheninstrument” (Richthofen-Horisontglas), egy Heyde-féle iránytű, hőmérők, higrometer s az apróságoknak egész halmaza.

Bódumm-bej

Ékítmények egy szárt lakóház faláról

1909 április 2.-án reggel végre elindult vonatom. Az orosz határt Woloczysk-nál léptem át s a már ismert vonalon haladtam Baku felé. A Dnyeper és Don vidékén még havazott néha, de az unalmas domboldalakon már megindult a szántás. A távoli dombhátak mögül koronkint cifra templomok, piros és zöldfedelü házak kandikáltak elő. Fenn a tetőkön egy-egy magányos szélmalom öltögette karjait.

Kirgiz ékítmények 

Kirgiz leány

Nyolcadikán reggel Baku-ba érkeztem. Goldlust osztrák-magyarkonzul, akinek vendégszeretetét már 1906-ban élveztem, szíves fogadtatásban részesített. A város most békés képet mutatott. A lapok azonban valóságos rabló-romantikával vontak tele. A közbiztonsági viszonyok nem valami példásak ebben a városban, aminek főként a rendőrség az oka. Igen gyakran történik meg Oroszországban, hogy a rendőrtisztek szövetkeznek a rablókkal, tolvajokkal. Baku-ban sokszor hallottam, hogy amióta új polgármestert kapott a város, a helyzet sokat javult. Ezzel a derék „grado-nacsalnik”-kal Goldlust konzul révén meg is ismerkedtem.

Mauzoleum Kasgárban 

Bakuból a Kavkaz-Merkurij vállalat hajójával kellett átkelnem a Káspi-tengeren. Éppen ezekben a napokban történt a következő eset. A Kavkaz-Merkurij gőzöse már indulásra készen állott a kikötőben, amikor a grado-nacsalnik a postával értesítést kap, hogy a hajón huszonkét fegyveres rabló tartózkodik, akik a nyílt tengeren kiakarják rabolni a postát meg az utasokat, hogy azután elrontsák a gépet s csónakon elhagyják a hajót. A grado-nacsalnik rohant a hajóra, hogy a kapitányt figyelmeztesse a veszedelemre. A kapitány erre elinditotta a gőzöst, de azután szépen visszakanyarodott a parthoz, ahol a grado-nacsalnik már várta az időközben kivezényelt katonasággal. Rövid küzdelem után valamennyi rablót letartóztatták. Vezetőjük egy szolgálaton kívüli lovastiszt volt, aki a grado-nacsalniknál néhány héttel azelőtt jelentkezett azzal a kérdéssel, hogy osszák be a rendőrséghez. A hajón másfél millió rubel értékű arany volt a turkesztáni főkormányzóság számára.

Mauzoleum At-basi vidékén

Kilencedikén este már a hajón vacsoráltam. Másnap reggel az ázsiai parton, Krasznovodszkban kötöttünk ki.”

Kasgárlik férfi vizi pipával

Dr. Prinz Gyula 1906-ban és 1909-ben utazott és kutatott Ázsiában. Dr. Almásy György (Almásy László apja) második expedíciója volt a fiatal Prinz Gyula első komoly tudományos utazása, melyről „Utazásaim Belső-Ázsiába” című könyvében szemléletesen mutatta be a látottakat. A blogban már bemutatott kötetnek az is külön értéke, hogy míg Almásy György első útjáról saját maga készített egy fantasztikus beszámolót, addig a második expedícióról csak a fiatal Prinz számol be az említett munkájában, mely az egyetlen beszámoló Almásy második, amúgy kevésbé sikeres útjáról.

Öreg szárt At-basiban 

A most bemutatott műben az 1909-es expedíció lényegében klasszikus, szinte útinaplószerű leírását olvashatjuk, sajnos csak rövidke 80 oldal terjedelemben. A két Prinz kötet között érezhető különbség van. Az „Ázsia szívében” című mű kicsit olyan „Sven Hedines”, kalandos, de rövidített útleírás, míg az „Utazásaim Belső-Ázsiában” című, mely ugyancsak 1911-ben jelent meg, már egy bővebb és tudományosabb hangvételű munka. Olvasmányosság szempontjából a most bemutatott kötet (személyes véleményem szerint) erősebb, hiszen sokkal inkább az útra és a kalandra koncentrál és nem törekszik tudományos információkat átadni az olvasó számára. Az Utazások Könyvtára sorozatban önálló műként megjelenő kötet kimondottan ritkának számít, így bár az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli, mégis keveseknek van lehetősége olvasni azt és sajnos lehetőség sincs letölteni ismereteim szerint egy online archívumból sem. A szerzőtől ezzel a kötettel búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen mindkét, a blog témájába illő kötetét bemutattam. Egy olyan szerző két művét ismerhettük meg, akit idős korára politikai okokból méltatlanul háttérbe szorítottak, de ma már tudjuk, hogy Dr. Prinz Gyula a magyar földrajztudomány egy olyan szereplője, akire emberként és tudósként is méltán lehetünk büszkék.




2018. április 8., vasárnap

Magyar jezsuiták Kínában

A tamingi magyar misszió első tíz éve


Az ELBIDA projekt eredeti célkitűzése az, hogy széles nyilvánosság számára mutasson be antik, ritka, érdekes és értékes útleírásokat, földrajzi témájú könyveket. A blog történetében nem először egy igazi határeset kötet érkezik. Valójában vegytisztán nem útleírás és nem is földrajzi témájú kötet, ugyanakkor mégis mindkettő is egy kicsit. A „Magyar jezsuiták Kínában – A tamingi magyar misszió első tíz éve” című kötet valóban határeset a blogban, de mégis egészen lenyűgöző műről van szó. A könyv valójában egy gyűjteménykötet a misszió tíz éves kínai tevékenységéről, életéről, fejlődéséről és számos izgalmas kalandjáról. Bár nem útleírás, de aki olvassa, az érteni fogja miért került bele a bemutatandó művek körébe. A kötet 1935-ben jelent meg Budapesten a Katolikus Missziók kiadásában. A könyv összesen 301 oldal terjedelmű, számtalan kép és térkép található benne és a kivitele pedig egészen kivételes. Az egyszerű papírkötéses könyv, a fantasztikus képek, a színes rajzok és térképek valamint az informatív táblázatok miatt a gyűjtemény egyik legszebb tagja. A mű egy igazi többszerzős gyűjteménykötet, így a rendszeres olvasók által megszokott szerzői életrajz ebben a bejegyzésben elmarad, azonban helyette röviden a magyar jezsuiták történetét, elsősorban Kínához kapcsolódóan mutatom be.





Több évszázados küzdelem után Franz Wernz rendfőnök 1909. szeptember 7-én alapította meg az önálló és független magyar jezsuita rendtartományt. Az első tartományfőnök Bús Jakab jezsuita atya volt. A múlt század első évtizedében olyan meghatározó jelentőségű személyek kerültek az önálló magyar rendtartomány központjába, mint Bóta Ernő, Bíró Ferenc és Bangha Béla (vele fogunk még találkozni az ELBIDA projektben), akik munkájukkal évtizedeken keresztül meghatározták a jezsuiták életét és tevékenységét, valamint nagy hatással voltak az egész magyar egyházi életre is. Az első világháború után Somogyi Jenő vállalása alapján a magyar jezsuiták külhoni missziós küldetést terveztek. Elsőként a rokon népek körében kívántak hitterjesztő tevékenységet folytatni így Finnországra, majd később Törökországra gondoltak, mint a misszió helyszíne. Törökországban el is indult egy kisebb misszió, az ott élő magyar és más nyelvű katolikusok gondozására, de a rend római rendfőnöke inkább Kínát ajánlotta fel a magyar jezsuiták számára, mint megtérítendő pogány missziós területet. 

Kína királynője

Az északkelet-kínai Tamingban 1862-ben már megtelepedtek a francia jezsuiták. Az ottani misszióvezető a 1921-ben határozta el, hogy bevon a munkába más nemzetek térítőit is. A magyar jezsuiták is a Kína középső részén fekvő Taming környékét kapták és kezdték meg missziós munkájukat. A Jézus Társasága magyarországi rendtartományának első hittérítője, Szarvas Miklós 1922-ben érkezett Észak-Kínába. 1947-ig összesen negyvenen követték. A rend generálisa 1931 tavaszán Szarvast Miklóst Taming helyettes elöljárójává, majd több mint tíz év aktív hittérítő és egyéb missziós tevékenység után, 1936. március 26-án pápai határozat alapján apostoli kormányzóvá és missziós főnökké nevezték ki, egyben a tamingi misszió területén született kínai jezsuitákat a magyar rendtartományhoz csatolták. A tamingi jezsuiták tevékenységük során árvaházakat, rendelőket és gyógyszertárakat, iskolákat, valamint szegénykonyhákat létesítettek. Az 1937-ben kitört japán–kínai háborúban a japánok elfoglalták Tamingot, amit a misszió viszonylag békésen vészelt át. A jezsuitákat befogadó városba 1945. május közepén érkezett meg a kommunisták előőrse, amely kezdetben mérsékelten viselkedett. 1946 első felében még működhetett a keresztény iskola, hamarosan azonban ellenségessé vált a hangulat. Ekkor kezdődött a misszió zaklatása, a kommunista propaganda terjesztése és a keresztény papok elleni uszítás. 

Sang-Juan-Tu: Madonna

1946 szeptemberében házkutatást tartottak a misszióban, Szarvas Miklóst elhurcolták és több ízben meg is verték. Ezt követően a jezsuiták vagyonát elkobozták, a házakat és létesítményeket kirabolták. 1947. január elején bevonultak a kommunista kormánycsapatok, s a nemzetiekkel együtt a magyarok is elhagyták a várost. Az utolsó magyar, a jezsuita Császár György 1955-ben hagyta el a „népi Kína” területét.
    
Részlet a könyvből:

„Július 4-én a két mandarin jelentette P. Finck-nek, hogy a katonaságnak északra kell vonulnia, ahol harc folyik. Így ők nem biztosíthatnak bennünket a továbbiakról!

Siensien misszió

A magyar jezsuiták vezetése alatt álló tamingi misszió

Elhatároztuk tehát, hogy még hajnalhasadás előtt július 6-án, elhagyjuk Tamingot. Tsaotcheoufuba, Chantong tartományba fogunk menni, ahol, mint mondták, P. Japiot-t szívesen fogadták és Shanghai felé irányították. De ugyanilyen bizonyossággal mások meg azt állították, hogy P. Japiot-t Kaichow környékén megölték.

Búzahordás

Ahol még faekével szántják a búzaföldeket

Kínai "országút" esők után

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka pár órás pihenés után, némi ételt vettünk magunkhoz. De ez is nehezünkre esett a fájdalom miatt. Tudtuk, hogy amit itt hagyunk, annak vége! Hiszen már eddig is az egyik tiszt szobámból, a szemem láttára emelte el ébresztő órámat. A másik meg a lámpát vévén föl, hogy világítson nekem, utána lámpástól együtt távozott.

Békésen összeférnek a közös járomban

Közlekedési bárka a tamingi misszióban

Pagoda belseje

Igy július első péntekén, 6-án, reggel 3 órakor hagytuk el kedves tamingi otthonunkat. Nem volt módunkban, hogy bemutathassuk az engesztelő szentmisét Jézus Szentséges Szívének: ezt az áldozatot is megkövetelte tőlünk az Úr!

A misszió kis pártfogoltjai

Árva gyermekek a misszió gondviselésében

Fiúcskák írást gyakorolnak

A katonaság őrködött azon, hogy békében hagyhassuk el a várost és lépjük át Taming kapuját. De amint jobban és jobban kivilágosodott, kitűnt, hogy a mi őrségünk egészen más, mint aminőnek jelezték.

Ahogy a pogányság bánik a gyermekekkel

A katonásdit Kínában is ismerik

Szegénysorsú munkásasszony

Hat kocsiból állott a menekülő csapat. Négy kocsi a misszióé, kettő bérelt, amit a mandarin szerzett. De e hat kocsi védelme csak húsz katonából állt és még ennek is egy részét a Weiho folyó átkelésénél visszaküldték. 10-12 katona maradt mellettünk egy-két puskával. A többinek még fegyvere sem volt.

A protestánsok temploma Tamingban

Nanlo főutcája

Egy órával a folyón való átkelésünk után jobbról hosszú csapatot vettünk észre, kik nagyokat kiáltozva egyenesen felénk tartották. Botokkal, villákkal voltak felfegyverkezve s mind közelebb értek hozzánk. Néhány katona lóhátról igyekezett őket csendre inteni, de a tömeg mit sem törődött velük, mind merészebb és szemtelenebb lett. Látták ugyanis jól, hogy ellenállástól nem kell tartaniok. Úgy néztek ránk, mint a kiéhezett farkascsorda, amely prédára talált.

R.P. Szarvas "pöfögő paripája"

Boldogult P. Gábor István növendékei között

Míg egészen közel értek, éppen annyi időm volt, - írja P. Gaudissart – hogy tökéletes bánatot indítsak s lelkemet Istennek ajánljam. A következő pillanatban már rám vetették magukat, lábamnál és hajamnál fogva kihúztak a kocsiból és a földre dobtak. Erős ütést éreztem, majd szemüvegem és órám eltünt a támadóim kezében. Minthogy még mást is reméltek, hajamnál fogva húzott maga után az egyik, miközben szorgalmasan folytatta a kutatást ruháimban. Kocsisom, ki régóta hűséges emberünk volt és egy katona végül segítségemre jöttek, kiszabadítottak szorongatott helyzetemből. Utána a katona lovára ülve, P. Finck és Cézárd után vágtattam, előttem haladtak gyors iramban, miután már átestek a tortúrán.

Taming

A tamingi missziós központ épülete

A három első kocsi után jött P. Neveux kocsija, majd P. Gissingeré, melyeken semmit sem bántottak. Hogy miért, nem tudtuk.

A tamingi iskolákban is lelkesednek a labdarúgásért

Boldog diákélet

Szélmotor

Nem így bántak azonban velem, - írja fr. Kieffer – aki az utolsó kocsin volt. Egy gézengúz előbb kocsim ablakán nyúlt be és kiragadta kezemből a legyezőt, de a következő pillanatban már egész had vett körül s a kocsit egy szempillantás alatt kifosztották. Én a földre estem. A katona lőtt ugyan egy párat, természetesen a levegőbe, de ez nem zavarta az útonállókat.

R.P. Szarvas plébániai központja

Akik a missziónál mindig nyilt ajtóra találnak

P. Lischerong orvosságot ad egy beteg számára

Midőn újra a kocsira cihelődtem, teljesen üres volt. Alapos munkát végeztek!”

P. Lischerong új kaichowi "kerülete" a Sárga-folyam kiöntése után

P. Lischerong kínai káplánjával mentésre indul

Árvíz után


A „Magyar jezsuiták Kínában” című gyűjteménykötet nem a legjobb vagy legizgalmasabb könyv a blog életében, de az biztos, hogy a rendkívül különleges kötetek közé könnyedén bekerül. Fantasztikus az a képanyag ami a kötetben található és emellett nagyban növeli is a könyv hatását. Bár az igaz, hogy nem egy klasszikus útleírásról van szó, de mégis több izgalmas utazás történetét ismerhetjük meg, és Kínát is valódi mélységében mutatja be. 

A missziósnővérek anyaháza

Serényen folyik a templomi ruhák készítése és javítása

Édes gondtalanság

A mű gerincét a tamingi misszió története alkotja, de a történet olvasása közben számos izgalmas epizód elevenedik meg az olvasó előtt. Személyes szakmai életemben, szociális munkásként egy anyaotthon vezetője vagyok. Lassan húsz éve a területen dolgozom, így személy szerint nagy érdeklődéssel olvastam a jezsuiták által kialakított szociális gondoskodás rendkívül széles körét Kínában. Iskolában, árvaházban, aggnők otthonában, veszélyben lévő fiatalasszonyok menhelyén és betegkezelőben végezték a segítő munkát. A kötetben található táblázatok számadataiból az is kiderül, hogy 1931-ről 1933-ra körülbelül 5000 főről majdnem 19000 főre nőtt a segítettek köre, amely nem kis teljesítmény a misszió erőforrásait tekintve. 

Nővéreink az árvízkárosultak szolgálatában

Új keresztény pár az esküvő után

A misszió gyámoltjai: árva leányka, elaggott nénike...

A kötet persze személyes szakmai érdeklődésemen túl is tartalmaz számos lebilincselő történetet, így mindenki számára bátran ajánlom a kötetet. Az olvasmányos könyvből Kína és a tamingi misszió történetén és életén túl, betekintést kapunk a jezsuita misszionáriusok hétköznapjaiba is. A közepesen ritka kötet ez esetben nem letölthető online felületről, így csak fizikai valójában olvasható a mű, de akinek van lehetősége az szerezze be és olvassa el ezt a csodás kivitelű és különleges könyvet.