2018. április 22., vasárnap

A rejtelmes Anatóliában

Egy könyvgyűjteményben nem biztos, hogy mindig a legdrágább kötetek a legérdekesebb művek. Az árat sok minden befolyásolhatja, de biztosan nincs hatással rá a kötet olvasói szempontból értelmezett olvasmányértéke. A kiadás dátuma, a kiadott példányszám, a szerző személye, a könyv története és megannyi további szempont az, ami meghatározza egy kötet pénzben kifejezett árát. A most bemutatott kötet igazi példája lesz annak, hogy egy könnyen és olcsón beszerezhető antik útleírás is lehet egészen lebilincselő és különleges könyv. Fehértájy Tibor „A rejtelmes Anatóliában” című kötet ideális példája lesz mindennek. A szerző magyar mérnökként az 1930-as években a török kormány megbízásából vett részt a Kayseri és Maras között építendő autóút nyomvonalának kijelölésében. A könyv lényegében egy olvasmányos élménybeszámoló Közép-Anatóliáról, pontosabban Kappadókiáról, a Taurusz-hegységről és Észak-Kilikia akkori viszonyairól. Az útleírás mellett azonban egy igazi kordokumentum is a mű, hiszen Fehértájy olyan vidéken járt ahol akkoriban csak kormányengedély birtokába lehetett utazni. Igazi objektív szemtanúként számol be az örmény népirtás eredményéről anélkül, hogy bármely irányban is pártos volna. A könyv vélelmezhetően 1940-ben jelent meg Budapesten a Stádium Sajtóvállalat R.T. kiadásában. Az összesen 208 oldalas műben, 62 izgalmas fotó található.




Fehértájy Tibor az a szerző, akinek nem volt egyszerű információt szerezni az életéről, mert mint kiderült a „Fehértájy Tibor” csak szerzői álnév. A szerző eredeti neve Fehrentheil-Gruppenberg Tibor volt, aki 1898. március 25-én született Brassóban. A régi porosz katonacsaládból származó Tibor édesapja Fehrentheil-Gruppenberg Zsigmond József Henrik gimnázium igazgató, míg édesanyja Ötves Aranka örmény származású erdélyi nő volt. Tibor egészen fiatalon vett rész az I. világháborúban, s mint tartalékos hadnagy szerelt le. Ezt követően kezdte meg mérnöki tanulmányait, azonban iskolái elvégzése után nem tudott elhelyezkedni, így utazni kezdett. Utazásai során Törökországba is eljutott, ahol letelepedett és mint mérnök hét esztendőt élt és dolgozott. Törökországból visszatért Magyarországra ahol hírlapíró lett. Újságírói pályáját a „Magyarság” című szélsőjobb lapnál kezdte, majd az „Új Nemzedék” szerkesztőségébe került. A II. világháború kitörését követően 1941-ben kinevezték a haditudósító század tagjává és a „Tábori Újság” felelős szerkesztője lett. 1942 júliusában az orosz harctéren futárszolgálat teljesítése közben autóbalesetet szenved, melyben a helyszínen életét veszti. A mindössze 44 éves Fehrentheil-Gruppenberg Tibort 1942. augusztus 6.-án Budapesten temették el.

Részlet a könyvből:

„Ott, a Tekir folyó vidékén csodálatos világ van eltemetve. Rejtelmes világ szendereg, amely soha többé fel nem támad.

A Bagdad-vasút a Taurusznál

A völgyekben, a vizek partjain, a hágókon lépten nyomon ösvényeknek kusza, szertefoszlott nyomai tűnnek fel. Helyenként a sziklaoldalakba utak vannak vágva és pataknak, folyónak partján, ahol a part megszűkül, egykoron nagy gonddal támfalak épültek fel, hogy a víz árja az utat el ne mossa. Ott pedig, ahol a folyó szélesen kanyarog, néhol cölöpök közé készült vesszőfonás maradványait fedezheti fel a vándor, aki erre kóborol.

Elindult a karaván

Ha felmásznál a Göztepeszi negyedfélezer méter magas csúcsára és letekintenél, közel s távolban nem látnál élőlényt, emberi településnek nyomait. Hogyne lepne meg tehát, ha idelenn a völgyben, ezek között a magányos, lakatlan, vad hegyek között emberi kéz munkájának nyomaira bukkansz. Hogyne lepne meg, ha az Alikajaszi mögött a Tekir vize fölött egy hidat találsz. Egy primitív kőhidat, amely inog lépteid alatt, de amelyet évtizedekkel ezelőtt – van annak talán száz esztendeje is – emberkezek építettek a folyó közepébe zuhant hatalmas szikladarab fölött a két part közé. Hogyne csodálkoznál, ha Tekir alsó folyásánál, ahol a partokon elterebélyesedett fák és bokrok dzsungellé nőttek, a sűrű bokrokon átvergődve, egyszerre csak egy függőhidat látsz magad előtt, fából, ősrégi gerendákból, korhadozó deszkákból megépítve. Minek ez a híd? Ki járna rajta keresztül? Hiszen a csaknem áthatolhatatlan dzsungelen át út vagy ösvény sem vezet hozzá.

Kájzeri vasútállomása

A hegyoldalak alsó szegélyén, a völgyek peremén beomlott, szétmállott árkok vonala húzódik végig. Alattuk a földek a partokig mindenütt szúrós bogánccsal, haszontalan gazzal vannak ellepve, ahol pedig tavasszal zöld pázsit terjeng, az első nyári forró napok után szalmasárgára aszik minden fűszál.

Kájzeri-i részlet

Valamikor öntözőcsatornák lehettek ezek az árkok. Az anatóliai forró nyári napokon vizet: életet vittek a földekre és életet teremtettek a völgyek alján. Valamikor emberek éltek itt ezekben a völgyekben. Ők építették szorgos kezekkel az ösvényeket, utakat, hidakat, öntözőcsatornákat, ők művelték meg a parlagon heverő földeket. Valamikor… Ma itt fenn, a Taurusznak e vadregényes, festői völgyében kihalt minden, elköltözött innen az élet… Egy néma, kihalt birodalom ez az egész terület…

Útban a karaván

A térkép tele van itt különös nevekkel: Gyaurpunár (Hitetlenforrás), Gyaurtepeszi (Hitetlenhegy), Ermenidere (Örménypatak)… Már csak ezek a nevek emlékeztetnek arra, hogy e magas hegyek közé meghú- zódva valamikor, nem is olyan régen kik éltek. Kerestem a falvakat. Mert egész sereg faluról fecseg a térkép. Árhidzsa, Karapunár , Szoszu, Csájilán, Firniz, Karadut, Düün, Taslár, Sádálák, Göredin, Karakütük és így tovább. Na és egy kisebb város: Zejtin. A híres Zejtin, amely odafenn a hegyoldalban ennek az egész kis világnak központja volt. Messze földön híres szellemi centruma a déli örmény településeknek.

A szivászi országút, a háttérben az Erdzsijász

A városka az örmény mészárlások óta a föld színével egyenlő. A legtöbb falunak pedig ma már nyoma sincs. A házak eltűntek, mintha csak egy óriásseprű takarította volna le a föld színéről. Eltűntek a kertek . . . azaz, hogy még ezeknek nyoma maradt meg egyedül. Egy-egy öreg gyümölcsfa, mit a rombolás hevében a balták elkerültek, elvadulva, bemohosodva, folyondárral benőve, tovább is híven hozza a termést. Már nincs kinek, de talán csupán azért teszi, hogy az elpusztított falvak helyét valamikor még meg lehessen állapítani.

Szakáltutáni ház

A Karagözdere völgyében nyugatnak haladtunk. Széles patak a Karagöz. Szucsatinál, ahol a Tekirbe beleszakad, csaknem akkora, mint az. Különös két patak ez. Vízüknek színe sohasem egyforma. Amikor az egyik kristálytiszta, hogy az ember lelát a meder fenekére, akkor a másik szürkés, tejszínű, mint a mészlé. Kara Hasszán, a karavánvezetőm figyelmeztette erre először. Később számtalanszor ütöttem sátrat Szucsatinál, a két patak egyesülésénél. De sose láttam a két patak vizét egyformának. Két ízben meg különös csodát figyelhettem meg: a patakok félórán belül megváltoztatták színüket. Egyik, amelyik eddig szürkén hömpölygött, hirtelen megtisztult. A tejszínű, fehér víztömegek mindinkább felhígultak, míg aztán kristálytisztává vált az egész patak. Erre, mintha csak jelre várt volna, a másik pataknak vize hirtelen homályosulni kezdett, megtört, zavarossá vált s végül is fehér mészlé hömpölygött a mederben.

Kuruköprü látképe

Kara Hasszán szerint egyszer régen egy jámbor remete élt Szucsatinál és annak Álláh megígérte, hogy mindig lesz ivóvize. Megparancsolta a két pataknak, hogy egyikük mindig legyen kristálytiszta, hogy a remete ihassék belőle.

Koláj olszun! - szántás faekével

Persze, ezt Kara Hasszán mondja. Az ő szavának meg nem lehet hinni. Egy természettudós bizonyára hamar rájönne a dolog nyitjára. Én, bevallom, mikor csak arra jártam, eleget kutattam, eleget töprengtem, de nem találtam semmi elfogadható magyarázatot. Végül is el kellett hinnem a Kara Hasszánét. Hja, a Taurusz völgyeiben még vannak csodák.

Ilyenek a török falusi házak. Az asszony és a két gyerek a lakóház lapos tetején áll

Vékony ösvény vezetett a Karagöz balpartján. A patak az egyre szűkülő völgyben nagyokat kanyarodott, a völgynek hol egyik, hol másik oldalára szökellt át. Ilyenkor a keskeny ösvényszalagot jól nekiszorította a hegyoldalnak, hogy az omlófélben levő támfalak fölött lovaink apró patái részére alig maradt hely.

Esküvői menet a gökszuni "felhőkarcolók" tövében

Egy mellékvölgy torkolatánál kissé kiszélesült a völgy. A hegyoldalban fekete üreg tátongott, előtte nagy halomban fekete kődarabok hevertek. Egy beomlott tárna nyílása ásított rám. Felemeltem egy követ: acélosan csillogó széndarab volt, a legjobb fajta feketeszén.

Juhnyáj a Zámánti Irmák partján

Röviddel ezután, a következő mellékvölgy torkolatánál már messziről szemembe ötlött egy különös romhalmaz. A földet mindenütt szénsalak borította, a hegyoldalban pedig garmadával állott a salakgúla. Alattuk fantasztikus kőfalak rogyadoztak a földre. Amott meg a mellékvölgy oldalában kivájt sziklaoldalak szikráztak a napon. Alig akartam hinni szememnek: egy vasbányát találtam ott elárvultan, összeomolva, gazzal benőve.

Gökszun látképe

A Karagöz partján valamikor egy kis vashámor állott ott. A szomszédos szénbányának termékét a leleményes örmények felhasználták a vasérc kiolvasztásához.

Szerző Arszlán nevű lovával

Egy negyedóra múlva a völgy hirtelen kiöblösödött, majd merészet gondolva, élesen balra kanyarodott. Megállottunk. Szemközt velünk, erdőborította, meredek hegyoldalak – mint egy óriási épületnek két sarokfala – meredtek az égnek. Lábuknál, fejünk felett 50-60 méternyire, széles karéjban jókora terasz húzódott el. Valami feketés épületmaradvány, mint egy óriási mutatóujj, bámult ránk a terasz széléről. Keskeny ösvény vezetett oda fel. Egy falu romjaira bukkantunk ott. Firniz állott itt valamikor.

A marasi várdomb

Csodálatos, festői helyet kerestek ki maguknak a falu lakói. Hátuk mögött a magas, meredek, zöld hegyoldalak, alattuk egy szűk, kiöblösödő völgykanyarulat, szemközt pedig sötét lomberdőkkel fedett hegyhátak, melyeknek lankás oldalain nagy tisztásokat fürdetett meg aranysugaraival a nap. Festői hely, idillikus fekvés.

Maras másik nevezetessége: az "üdv szállója"

A fennsík hátterében a hegy lábánál bővizű, jéghideg forrás buggyant elő. Valamikor égetett agyagcsöveken a föld alatt folyt a jéghideg forrásvíz a lakóházakba. Az örmények vízvezetéket készítettek maguknak. A rombolás ezt sem kímélte. A terméskőből megépített forrásfoglalat kövei szanaszét hevertek, az agyagcsövek darabjai itt is, ott is a föld felszínére kerültek, a víz a romok közt száz helyen tört magának utat a völgybe le.

Néha szamárkaravánok poroszkálnak végig Marason

Vagy száz lakóház állott valamikor itt a fennsíkon. Egy méternél magasabb facsonk sem maradt belőlük, azokat is mind benőtte a dudva, a gaz. Egyedül egy fekete épületcsonk emelkedett magasan a terasz szélén. Keskeny oromfal, masszív, faragott kövekből emelve, a felső oromrészen egy keskeny, keresztalakú ablaknyílásban az ablakszárnyak üszkös roncsai között egy pár fecske vert magának fészket. A felgyújtott templomból ennyi maradt meg.

Szeldzsuk kőhíd a Dzsejhán Nehri fölött Maras közelében

Odalenn a völgynek egész kiöblösödését apró teraszok alkották. Csupa virágoskert, gyümölcsös volt valamikor. Köröskörül az övig érő gyom közül mindenütt feldugta fejét egy csomó színes virág, a gyümölcsfákon pedig a virágok készültek átalakulni gyümölccsé. Diófák terebélyesedtek, húsoslevelű fügefák, gránátalma, szentjánoskenyér, naspolya és különös alakú gyümölcsöt termő fák, melyeket még sehol sem láttam és nem hallottam. A kertek mögött a patakon egy malomnak tömzsi, alacsony épülete igyekezett a földön elterülni.

Részlet a Tekir folyó völgyéből

Közeledtünkre egy keszeg kis kakas és egy viharvert, öreg tyúk rebbent el a labodadzsungelbe. És nini, ott az egyik kert közepén három rozzant, náddal fedett vályogkaliba körül mintha élet volna!

Egy szál deszkából kivágott fakorong a török szekér két kereke

Egyiknek ajtaja előtt a piszokban három félmeztelen, maszatos gyerek hempergett. Réveteg, tágrameredt szemekkel bámultak ránk, talán még soha idegen embereket se láttak. Egy nagyszakállú fehér kecske a kert sarkában mekegni kezdett. Erre egyik ajtónyílásból egy kíváncsi, megrémült, bozontos női fej bukkant ki és nemsokára valahonnan a kalyiba mögül toprongyos férfialak került elő. Mekkora szegénység, milyen földhözragadt nyomor rítt le erről a háztájról, ezekről az emberekről!

Tábortűznél Dejirmentas mellett

Amíg a patakparton egyik kertben elkészültek a sátrak, egy vén diófa alatt kidiskuráltam magam Hüsszeinnel. Mert így hívták a kalyiba lakóját. Mohádzsir volt, olyan áttelepített mohamedán, akit a török-görög szerződés értelmében a két állam kicserélt. Ő „hazajött” Macedóniából, ahol született s ahol eddig élt, helyette pedig a török kormány elküldött Görögországba egy görögöt.

Házak Keklikolukban

Két másik mohádzsir családdal eljött ide, mert Marason a bej nagyon hívta őket. Azt mondta, van itt minden a világon, annyi a föld, amennyit csak akarnak. Hát hiszen az van is, víz is van, fa is bőven. A vetőmagot minden tavasszal a bej adja, de hát alig terem valami kevés kukorica meg árpa, mert a nagy forróságban minden kisül. Ősszel pedig a vetőmagot, meg a termésnek a felét még oda kell adni a bejnek.

Török szekér

Három éve három család jött ide, de a másik kettő már az első év végén megszökött. Ő itt maradt egyedül. Hová menjen? De bizony már ő sem igen bírja tovább. Nincs egyebe, mint ez az öreg kecske, az is alig ad tejet, meg egy kakas és a tyúk. Ha minden évben ez a kevés gyümölcs nem teremne itt, bizony éhen halnának…”

Az alacsonyabban fekvő lapályokon a nyári nap kiéget mindent

Fehértájy műve nem a legjobb írói munka a blog életében. Valójában a szerző mondjuk közepes író, aki gyakran helytelenül fogalmaz és felszínesen ír, de mindettől függetlenül is egy rendkívüli munkával van dolgunk. Fehértájy akkor járt Törökországban, amikor keveseknek volt erre lehetősége, és azon a vidéken járt ahol leginkább lehetett megtapasztalni az örmény népirtás drámai eredményeit.

Kihalt falu, a jailákról csak az aratásra, néhány napra jöttek haza a férfiak

A vallási alapokon működő oszmán jogrendszerben az örményekre más törvények vonatkoztak, mint a muszlimokra, amely már eleve erőteljes konfliktusokat okozott a törökök és az örmények között. Már a nagy népirtást megelőző száz évben is bizonyos rendszerességgel folytak örmények elleni tízezres nagyságrendű mészárlások, de igazából a 19. századtól kezdve kimutatható az örmény kisebbség teljes megsemmisítésére irányuló szándék a törökök részéről. Az örmény népirtás így utólag visszanézve nem volt váratlan. 1914-ben az Oszmán Birodalomban körülbelül kétmillió örmény volt. Az örmény népesség nagy része Kelet-Anatóliában élt, de laktak örmények a birodalom nyugati részében is, elsősorban Konstantinápolyban és környékén. 1914 novemberében az Oszmán Birodalom belépett az első világháborúba a központi hatalmak oldalán. 

Csendélet Keklikolukban

Enver pasa az akkori hadügyminiszter hadjáratot indított Baku visszafoglalásáért az orosz csapatok ellen, de a kísérlet katasztrófával végződő. A török csapatokat felmorzsolták, sok katona pedig a visszavonulás során halálra fagyott. Az Isztambulba visszatérő Enver pasa jórészt, az azon a vidéken élő örményeket hibáztatta a tragédiáért, mert azok az oroszok pártjára álltak. Ez az esemény illetve az 1914-ben az oszmán hatóságok által már elindított propaganda-hadjárat, a birodalomban élő örményeket úgy mutatta be, mint akik az ország biztonsága szempontjából veszélyesek. 1915. április 24-én aztán az oszmán kormány begyűjtött és börtönbe vetett kétszázötven örmény értelmiségit, majd még aznap éjjel kivégezték őket. Ez az esemény és ez a dátum az, amelyet az örmény népirtás hivatalos kezdetének tartanak. Már 1913-ban létrejött egy, a Különleges Szervezet néven ismerté vált lényegében különleges katonai alakulat. 1914-ben az oszmán kormány utasítására több bűnözött engedtek ki a börtönből, akik csatlakoztak a szervezethez. 1914 vége és 1915 eleje között apránként elítéltek százai, majd ezrei szabadultak ki és lettek a Különleges Szervezet tagjai. Később az volt a feladatuk, hogy kísérjék az örmény kitelepítettek konvojait. A harmadik oszmán hadsereg parancsnoka „az emberi faj mészárosainak” nevezte a szervezet tagjait. 

Az adapazári út

Az örményeket a szíriai Deir ez-Zor városába és az azt körülvevő sivatagba meneteltették. A kitelepítetteket kísérő csapatok aztán kifosztották, majd megölték az örményeket. Hozzátartozóiktól elszakítva és a sivatagba száműzve örmények százai és ezrei pusztultak el így. Minden vizsgálat azt bizonyítja, hogy valószínűleg huszonöt nagyobb koncentrációs tábor létezett a mai irak és szír határok közelében. 

Az örmény népirtás térképen

Több tábort tömegsírok elhelyezésére használtak átmenetileg, majd 1915 őszén ürítették ki őket. A legtöbb tábor szabadtéri volt ahol az emberek tömegeit mérgezték meg, fojtották vízbe majd égették el. Nincs teljes egyetértés abban a kérdésben, hogy hány örmény vesztette életét az örmény népirtás során, abban azonban a nyugati tudósok általában egyetértenek, hogy az 1914 és 1918 között meghalt örmények száma meghaladja az ötszázezret. 

Férfidivat Anatóliában

A korabeli nemzetközi tiltakozások hatására a török hatóságok a népirtás értelmi szerzőit bíróság elé állították, azonban a büntetések elől a vádlottak nagy része elmenekült. Éppen ezért az Örmény Forradalmi Szövetség nevű szélsőbaloldali párt a "Nemeszisz" nevű titkos hadműveletében a népirtás hat fő török közreműködőjét, illetve értelmi szerzőjét gyilkolták meg az 1920-as évek elejéig. Törökország a mai napig nem fogadja el népirtásnak az 1914-1918 között történteket.

Perzselőn süt Anatólia napja...


Fehértájy ennek a kevéssé ismert drámai történelmi eseménynek a látható következményeit írja le megrázó hitelességgel, ezáltal a műve egy olyan tragédia kordokumentuma lett, amelyről világviszonylatban is kevés beszámoló született. A szerző nem nevezhető kiváló írónak, azonban hiteles tanúnak igen. A mű egy izgalmas útleírás, melyet egészen különlegessé tesz, a már említett történelmi esemény következményeiről való beszámoló. Utazása során Anatólia szívében több kihalt, üres, örmény városban és faluban megfordult, amely „élmény” megdöbbenti a szerző. Nyers és hiteles beszámolóját olvasva rám is erős hatást gyakoroltak ezek a részek, miközben érezhetően nem erre akarta kihegyezni Fehértájy a művet. „A rejtelmes Anatóliában” című mű bár online nem tölthető le egyetlen oldalról sem, mégis sokak számára elérhető lehet a kötet, hiszen talán ez az egyik legkönnyebben és legolcsóbban beszerezhető könyv az ELBIDA projektben eddig bemutatott összes könyv közül. Fehértájy Tibor igazi egykötetes szerző a blogban, de azt gondolom, hogy egy nagyon érdekes és nagyhatású könyv a bemutatott mű, amely egyben a szerző írói munkásságának is a csúcspontja. Gyakorlatilag kijelenthető az, hogy egy kötelező darab a térség vagy a történelem iránt érdeklődők számára.