2018. április 15., vasárnap

Ázsia szívében

Az Utazások Könyvtára sorozat nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára, hiszen immáron a sorozat harmadik kötete érkezik a blogban. Dr. Prinz Gyula „Ázsia szívében” című műve időrendben a sorozat második kötete, melyben a szerző 1909-es ázsiai expedícióját meséli el. Prinz Gyula ekkor már gyakorlott Ázsia utazó volt, hiszen 3 évvel korábban már részt vett Almásy György közép-ázsiai expedícióján, ahol elsősorban a Tiensan-hegység vonulatait kutatta és tanulmányozta. A második kutatóútja 1909-ben indult, ahol folytatta a megkezdett munkát és részletesen feltárta a Tiensant. A kötet 1911-ben Budapesten jelent meg az Utazások Könyvtára kiadásában, összesen 80 oldal terjedelemben. A könyvben 14 különleges színes kép található. Prinz Gyuláról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Utazásaim Belső-Ázsiában” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Képes borítójú kötésváltozat

Hagyományos papírkötéses változat


Részlet a könyvből:

„Már első utamról hazajövet, élt bennem a vágy, hogy visszatérjek újra a szürt-sikokra, Közép-Ázsia magas plateauira.

Imádkozó szártok

Kirgiz ház ajtaja

A második út tervei szüntelenül foglalkoztattak. Az utiköltség megszerzése okozta az első nehézséget. Körülbelül tizezer koronára volt szükségem, hogy megvalósíthassam terveimet. Amikor ennek csaknem felét, négyezer koronát, a Magyar Tudományos Akadémia biztosította számomra, hozzáfoghattam az előkészületek munkájához.

Araba

Tervem a következő volt: 1908 szeptember végén indulok. Október végén elhagyom Andizsánt s Narinszkoje-ba megyek. Ott felszerelem karavánomat a téli expedícióra s felkutatom az Üzün-gegus és Szári-dzsássz szurdokvölgyeit, amikor a befagyott folyók jegén lehetséges a behatolás. Tavasszal a Kara-teke-hegységet kutatom át, nyárra lemegyek a Kasgári Alpokba, az őszt pedig a Kok-tan-tau-ban töltöm s október-novemberben hazatérek. Az akkori politikai viszonyok miatt azonban az orosz kormány késett az engedély megadásával. Szentpétervári nagykövetünk, Berchtold gróf ötször is megsürgette ügyemet, egész télen át eredménytelenül. Csak 1909 március közepén érkezett meg az engedély, amely szabaddá tette az utat az orosz Ázsiában. Annál könnyebben ment a dolog khínai részről. Leupudong miniszter, a khínai birodalom wieni követe gyorsan elintézte ügyemet.

Aul a Tar-völgyben

Az előkészületekre tehát volt időm elég. Sátramat, amely csaknem egy évig szolgált lakásomul, terveim és rajzaim alapján a pozsonyi Klinger-gyár készítette el bámulatos olcsó áron, mindössze hatvanöt koronáért. Ez a sátor kitünő szolgálatot tett. Útam végén emlékül adtam narinszkojei barátomnak, Laurenty kozák ezredorvosnak. A bútorzatot egy Elsinger-féle tábori ágy alkotta. Az aluminium-konyhafelszerelést, két karabélyt, egy browning revolvert, a hozzávaló töltényeket, a sport-felszerelést a Skaba és Plökl budapesti cég szállította. Vettem azonkívül egy jó angol nyerget, hálózsákot. A fényképezésre Watson-kamarát és egy Kodak-gépet vittem magammal. Felszerelésemhez tartozott még: két aneroid, egy Fuess-féle „Tascheninstrument” (Richthofen-Horisontglas), egy Heyde-féle iránytű, hőmérők, higrometer s az apróságoknak egész halmaza.

Bódumm-bej

Ékítmények egy szárt lakóház faláról

1909 április 2.-án reggel végre elindult vonatom. Az orosz határt Woloczysk-nál léptem át s a már ismert vonalon haladtam Baku felé. A Dnyeper és Don vidékén még havazott néha, de az unalmas domboldalakon már megindult a szántás. A távoli dombhátak mögül koronkint cifra templomok, piros és zöldfedelü házak kandikáltak elő. Fenn a tetőkön egy-egy magányos szélmalom öltögette karjait.

Kirgiz ékítmények 

Kirgiz leány

Nyolcadikán reggel Baku-ba érkeztem. Goldlust osztrák-magyarkonzul, akinek vendégszeretetét már 1906-ban élveztem, szíves fogadtatásban részesített. A város most békés képet mutatott. A lapok azonban valóságos rabló-romantikával vontak tele. A közbiztonsági viszonyok nem valami példásak ebben a városban, aminek főként a rendőrség az oka. Igen gyakran történik meg Oroszországban, hogy a rendőrtisztek szövetkeznek a rablókkal, tolvajokkal. Baku-ban sokszor hallottam, hogy amióta új polgármestert kapott a város, a helyzet sokat javult. Ezzel a derék „grado-nacsalnik”-kal Goldlust konzul révén meg is ismerkedtem.

Mauzoleum Kasgárban 

Bakuból a Kavkaz-Merkurij vállalat hajójával kellett átkelnem a Káspi-tengeren. Éppen ezekben a napokban történt a következő eset. A Kavkaz-Merkurij gőzöse már indulásra készen állott a kikötőben, amikor a grado-nacsalnik a postával értesítést kap, hogy a hajón huszonkét fegyveres rabló tartózkodik, akik a nyílt tengeren kiakarják rabolni a postát meg az utasokat, hogy azután elrontsák a gépet s csónakon elhagyják a hajót. A grado-nacsalnik rohant a hajóra, hogy a kapitányt figyelmeztesse a veszedelemre. A kapitány erre elinditotta a gőzöst, de azután szépen visszakanyarodott a parthoz, ahol a grado-nacsalnik már várta az időközben kivezényelt katonasággal. Rövid küzdelem után valamennyi rablót letartóztatták. Vezetőjük egy szolgálaton kívüli lovastiszt volt, aki a grado-nacsalniknál néhány héttel azelőtt jelentkezett azzal a kérdéssel, hogy osszák be a rendőrséghez. A hajón másfél millió rubel értékű arany volt a turkesztáni főkormányzóság számára.

Mauzoleum At-basi vidékén

Kilencedikén este már a hajón vacsoráltam. Másnap reggel az ázsiai parton, Krasznovodszkban kötöttünk ki.”

Kasgárlik férfi vizi pipával

Dr. Prinz Gyula 1906-ban és 1909-ben utazott és kutatott Ázsiában. Dr. Almásy György (Almásy László apja) második expedíciója volt a fiatal Prinz Gyula első komoly tudományos utazása, melyről „Utazásaim Belső-Ázsiába” című könyvében szemléletesen mutatta be a látottakat. A blogban már bemutatott kötetnek az is külön értéke, hogy míg Almásy György első útjáról saját maga készített egy fantasztikus beszámolót, addig a második expedícióról csak a fiatal Prinz számol be az említett munkájában, mely az egyetlen beszámoló Almásy második, amúgy kevésbé sikeres útjáról.

Öreg szárt At-basiban 

A most bemutatott műben az 1909-es expedíció lényegében klasszikus, szinte útinaplószerű leírását olvashatjuk, sajnos csak rövidke 80 oldal terjedelemben. A két Prinz kötet között érezhető különbség van. Az „Ázsia szívében” című mű kicsit olyan „Sven Hedines”, kalandos, de rövidített útleírás, míg az „Utazásaim Belső-Ázsiában” című, mely ugyancsak 1911-ben jelent meg, már egy bővebb és tudományosabb hangvételű munka. Olvasmányosság szempontjából a most bemutatott kötet (személyes véleményem szerint) erősebb, hiszen sokkal inkább az útra és a kalandra koncentrál és nem törekszik tudományos információkat átadni az olvasó számára. Az Utazások Könyvtára sorozatban önálló műként megjelenő kötet kimondottan ritkának számít, így bár az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli, mégis keveseknek van lehetősége olvasni azt és sajnos lehetőség sincs letölteni ismereteim szerint egy online archívumból sem. A szerzőtől ezzel a kötettel búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen mindkét, a blog témájába illő kötetét bemutattam. Egy olyan szerző két művét ismerhettük meg, akit idős korára politikai okokból méltatlanul háttérbe szorítottak, de ma már tudjuk, hogy Dr. Prinz Gyula a magyar földrajztudomány egy olyan szereplője, akire emberként és tudósként is méltán lehetünk büszkék.