Előző bejegyzésem végén már jeleztem,
hogy a most bemutatott kötet kapcsán egy jól ismert pilóta segítségével, ismét
a fellegek felett fogunk utazni. Vitéz Hefty Frigyes a szerző, nem először szerepel
az ELBIDA projektben. „Repülők előre!” című kiváló munkája a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat egyik legritkább köteteként igazi kuriózumnak számít
a gyűjtők és a téma iránt érdeklődők körében. Most bemutatott, „Mégis repültünk!...”
című könyve sem egy gyakori kötet, de talán mégis könnyebben beszerezhető, mint
a szerző MFTK sorozatban megjelent híres munkája. A kötetek azonban több
dologban nagyon hasonlóak. Izgalmasak, olvasmányosak, a repülésről
szólnak és valójában egyik sem klasszikus útleírás, de mégis mindkét kötetnek fontos része az utazás. A jelen bejegyzésben bemutatott „Mégis repültünk!...” című
mű, a trianoni idők magyar repülésének újjászervezéséről szóló munka,
amelyben bőven van utazás és küzdelem, valamint a Hefty és Almásy közös
sivatagi kalandjairól szóló izgalmas beszámoló is. A könyv elsőként 1942-ben Budapesten
jelent meg a Magyar Repülő Sajtóvállalat és a Stádium Sajtóvállalat Rt. közös
kiadásában. A mű a „Repülő ember” című sorozat nyolcadik kötete volt és több
kiadást élt meg. Az összesen 314 oldalas műben számos korabeli fotó is
található. Vitéz Hefty Frigyesről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az
ELBIDA projektben a „Repülők előre!” című könyvének a bemutatásakor már
részletesen megtettem, így ott az elolvasható.


Részlet a könyvből:
„Az almazai repülőtér homokja a
sárga semmibe olvad, még egy dobbantás egy félig egyengetett vádin át, aztán a
kis De Havilland Moly könnyedén válik el a talajtól. A csillapító síkot
emelkedéshez állítom be, aztán már csak kezem fejét eresztem a kormánybotra, —
a Moly magától repül.
 |
Dongó, a motoros vitorlázó |
Nyugatról, a szemhatáron vándorló
beduinok rögtönzött sátrai emelkednek ki, mint odahaza a cigánykaravánoké. De
mögötte éles ellentétként, amerikai méretű kertváros nyújtogatja 6—8 emeletes
modern palotáinak üstökét, — Heliopolis... S máris Demardas, Abasszié, a
külvárosok ... A Hassan-mecset... Cairo! — Ügy sem repültem még az ősi város
felett, melynek sok évszázaddal ezelőtt épült házaiban Memphis kövei mesélnek
régmúlt idők nagyságáról.
 |
A Dongó bemutatása József főherceg előtt |
Khan Halil bazámegyed, a Mouski
szűk sikátorai innen felülről szétdúlt hangyaboly járatainak látszanak.
Zeg-zugosak és szeszélyes ákombákomban tarkállanak. A Nílushoz közel
kimagaslik környezetéből a Citadella, melyben egykor Mohamed Ali ölette rakásra
az alkalmazkodni nem tudó mamelukokat... Karcsú minaretek emelik gyűrűs
fejeiket a magasba, hol a müezzin kiáltja imáját Mekka felé fordulva. Délnek
Gezirah, nyugatnak Gizeh ködlik a Nílus párázatában. Észak felől a szent folyó
deltája ágazik széjjel, mint Seherezádé pálmalegyezője.
 |
Ő hordozta triangle keresztjét... |
A Mokattam hegy felől hosszan
nézek el a pyramisok irányába. Már megjártam párszor ezt a csodálatos utat a
fáraók örökéletű alkotásai körül, de a némán meredő kő- kolosszusok varázsától
nem tudok szabadulni. Most is repülőszemmel mustrálgatom a magasból is impozáns
óriásokat s tűnődöm, vájjon lehetséges volna-e vitorlázni széles lejtőik mentén?
Mi lenne, ha elvontattatnám magamat a nagy szelek idején a pyramisok fölé s
megpróbálnék oldalaik felhajtó szelében fennmaradni?
 |
A Spad bonyolult indítása |
A gondolat olyan élénk bennem,
hogy sietve térek vissza Almazába. Almásy a Vörös-tenger menti kietlen sivatag
felkutatására kiküldött expedíciót irányítja, — még napokig késhet, ezt a
kényszerű üzemszünetet használom fel a megbizonyosodásra. Utamra nem viszek magammal
senkit. Ma egyedül kívánok lenni gondolataimmal. Érzem, hogy bele kell álmodnom
magamat évezredek titokzatosságába s elmélyednem soha nem múló szépségek és
nagyság élvezetében.
 |
Adorján "Strucc"-ával (1912) |
Százlóerős Lassalleunkat a
pyramis platón állítom meg. Máskor talán dühössé tenne a baksist kolduló „auia”
a kocsiőr, kinek egyetlen jó tulajdonsága, egyben érdeme, hogy a kocsira rá se
néz, — most szívesen nyomok markába két kis piastert, minek ellenében ezerszer
biztosít, hogy inkább megvakul, semhogy egyetlen pillanatra szem elől
tévesztené ezt a gyönyörű, kiváló, fenséges kocsit, mely boldog lehet, hogy
effendit hordozhatja nyíves méhében...
 |
Fokker utasgépünk Staakenbe érkezik |
Megállok Cheops égbenéző üstökű
síremléke előtt s valami furcsa gondolattársítással Kossuth haderő megajánlási
szózatának befejező mondatát hallom: — Leborulok a nemzet nagysága előtt!...
Lenyűgöző nagyságával szinte térdre kényszerít Cheops alkotása, a testté vált
eszme, minden idők építészeti tudományának ez az örökké élő csodája. A világ
négy tája felé épített oldalaival a legtökéletesebb iránytű, melyet valaha
tudomány megalkothatott. És kövei, öt ezredév viharát látott gránit és mészkő
tömbjei ma is épségben világlanak az Orion csillagképe alatt. Évszázadok után
évezredek peregtek le a történelem homokóráján, — emberek jöttek s alkotásaik
multak, csak a pyramisok állanak rendületlenül...
 |
A "Malert" első pilotái |
A Mena House felől cifra
szőttessel takart tevék imbolyognak a műúton felfelé, — amerikai turisták
hajlandók szerencséltetni a gúlákat magas látogatásukkal. Ezektől szökni kell,
ha csak nem akarom minden — embertársaimról alkotott jóvéleményemet elveszteni. A fal tövében álló dragoman ugyan
váltig magyarázza, hogy meg kell várnunk az amerikaiakat, de a baksis
mindenható hatalma előtt meghajol s kész egyedül kalauzolni a pyramisban.
 |
Scheveningen a gloriettel |
Különös érzésem támad. Valami kis
szorongásféle, — talán csak annyi, mint diákkoromban a felelés előtt... Honnan
ez a lámpaláz? Milliók járták meg már a pyramisok alagútjait, másztak fel a
sírkamrához, amióta a nagy fáraó temetőhelye kíváncsiak közprédája lett.
Évszázadok távlatában egymást követő generációk taposták gránit feljáróit s
bizonyára nem kerestek semmi rejtélyt. A tömegnek puszta látványosság, Bädekker
programmszám, amelyet illik megtekinteni, akár a milói Vénust a Louvre
nagycsarnokában... De illik ilyenkor fitymálva s egy kicsit szánakozva
mustrálni másokat: — hát ezen bizony nincs semmi különös, — nekem nem imponál, .
Mert az úr nem kérdez és nem csodálkozik...
 |
Rotter Lajos első gépe, a "Feiro I". |
Ennek ellenére csodálkozom.
Elsősorban azon, hogy bizony egy kicsit izgatott vagyok. Gondolkodom,
bemenjek-e ezzel az arabbal, aki ugyan bizonyára éppen olyan jól gagyog el
angolul, mint olaszul vagy franciául, de minek kínozzam magam az „aujja”
idiómával, mikor csendes magambaszállással elintézem gondolataimat nélküle is.
Ismeretlen utakkal aligha kell számolnom, a jártakon pedig annyi ezrek után
elcsellengek magam is, kísérő nélkül. így legalább elkísér az a kis
izgalomérzet... vájjon mire esik tekintetünk újabb fordulóknál, —
megpillantunk-e valamit elfelejtett korok rejtett maradványaiból ...
 |
Bekötöttem a Frici gyereket |
De örömömet elrontja a hamida.
Szigorú meghagyásuk van, nem szabad idegent egyedül bebocsátaniok. — Megadom
magam sorsomnak. Megindulunk a mészkőtömbökből
álló pyramisba vágott „úton” felfelé. A jámbor arab, ki talán ifjúsága óta
járja minden világtájak mindenfajta kíváncsiaival ezt az utat, készségesen
nyújtja feketére cserzett kezét s sehogy se tudja megérteni, miért nem kívánom
támogatását igénybe venni a lépcsőszerűen emelkedő tömbök megmászásánál.
 |
Ez volt az első utasrepülés Zöglingen |
Alig két emelet magasságban
elérjük a bejáratot. Másfél emberszélességnyi, talán 3 méter magas nyílás, A
mészkőtömbök fölé hatalmas méretű, veres színben játszó gránithasábok gúlája magasodik,
mintha a kolosszus roppant súlya ellen védené a bejáratot.
 |
Petróczy ezredes mondta a megnyitó beszédet |
Vezetőm nyomán, lejtős úton, kb.
20 métert topogunk előre, aztán forduló következik. Egyelőre teljes az illúzió,
mert a nehéz, dohos levegő, részben megkopott, töredezett kövek, a síri csend,
amelyben sejtelmesen koppannak lépteink, a villanylámpák gyér világosságában
imbolygó árnyak, évezredes titkok sejtelmes hangulatát varázsolják az élettelen
kövek közé.
 |
A Move-madarak fészke |
Újabb forduló, — a járat szűkül
köröttünk. Mit rohan ez a bolond dervis, mintha a baksist az olimpián kellene
megkeresnie?... Szeretnék megállni, megszemlélni a folyosót, mint hidalták át a
fejünk felett sötétbe burkolt mennyezetét? Folyosóm járunk-e egyáltalán, vagy
csak az építésnél szállításra meghagyott közlekedő alagutak egyikén kúszunk
felfelé?
 |
Eleresztett kormányokkal repült |
Egyenes haladásunk hirtelen
végetér. Meredekebben emelkedő rész következik. Talán 25—26 fok lejtésű, alig
két méter széles, de csaknem 9 méter magas folyosóba jutottunk. Eredetileg sima
köveit fényesre csiszolták a századok folyamán végigtopogó saruk, — most
deszkapadlózat vezet felette, amelyen a lépcsőfokokat keresztbe szegezett lécek
helyettesítik. Vezetőm kioltja lámpáját s a hirtelen támadt vak sötétben egy
pillanatra megtorpanunk. Aztán ismerős kattanás — és a folyosón árnyéknélküli
világosság ömlik el. A minden eredetiséget meghazudtoló, illúziót rontó
villanylámpák falba süllyesztett burái alól terjedő fény bevilágítja a
folyosót. — Egyszerre megszűnik a varázs. A kultúra „áldásait” a pokolba
kívánom.
 |
Kézben vitték másfél kilométerre... |
Kedvetlenül bandukolok felfelé.
Néhány lépés egyenes út után újabb forduló következik. Tekervényes vájatok
keresztezik egymást és zavarják a tájékozódást. Most még erősen lehajolva
csoszogunk még néhány lépést, aztán kitágul az alagút és felérkezünk Cheops
fáraónak a gizehi kőfensík felett 40 méter magasságban lévő sírkamrájához.
 |
A Kevély lejtője nevéhez méltó |
A lámpák gyér világa mellett
kisebb, szobanagyságú üreg mered reánk. Vezetőm igyekezete, hogy hangos
kiáltások valóban csodálatos visszhangját mutassa be, kevésbbé hat meg, annál
inkább az a bámulatos pontosság, amely a termet alkotó, hatszor hat méteres
vörös gránittömbök összeillesztésében s évezredek után is hajszálpontosságában
nyilvánul meg. Előveszem tollkésemet, de még a finom penge sem talál
tizedmilliméternyi rést, amelyen behatolhatna a tökéletesen csiszolt lapok
közé. Míg elgondolkodom, mint voltak
képesek a mi fogalmaink szerinti erőgépek hijjával, a Nílus duzzasztása útján
ide emelni a folyó túlsó partján lévő Mokattam-hegységből kibányászott
kőtömböket, nagy lárma, vihogás közepette beérkezik az amerikaiak csoportja.
 |
Szárny-szárny mellett suhantak |
Pillanatok alatt pokoli hangzavar
ömlik el az évezredek néma sírkamrája felett. A nők szeges botjaikkal bökdösik
a falakat. Fitymálva kérdik, hogyan lakhatott egy király ilyen üres kamrában, —
mért temetkezett ilyen magasba, hogy „az embernek kilóg a nyelve, míg felér
ide, ahol nem lát mást, mint köveket... akkor otthon is maradhatott volna, mert
a Rocky Mountains-ben nagyobb sziklák is vannak...” Egy fölényes yenki a méter
magas vörösgránit szarkofágra ugrik, grimaszokat vág és egyszerre három
magnézium fénye lobban, hogy megörökítessék a világtörténelem számára mister
Doodley ( ejtsd: dudlü). — Az jut eszembe, hogy ha nevéhez hasonló gumit
hordana a szájában, talán még lehetne rendes embert faragni belőle ...
 |
Ha megnövök - pilóta leszek |
Mire napvilágra jöttünk, bizony
fellélekzettem. Most láttam csak, milyen világfájdalmas mélabú ül az én
fellahom arcán. Szeme könnyes és fogai közt halk átkot küld az amerikaiak után.
Megértem. Legszentebb érzésein taposott a gaz yenki, aki nem átallotta
megcsúfolni a nagy király emlékét s gúnyt űzni abból a bensőséges hiten alapult
érzésből, amelyet minden egyptomi ma is változatlanul őriz.
 |
A Kormányzó a kormányhoz ült |
Ezt a kirándulást másként
képzeltem el. Többet szerettem volna tudni. A sírkamra felett emeletnyi
magasságban nyílást láttam, —- a királyné kamrájának bejárata lehetett. Vájjon
hogyan jutottak ide a sírrabló fáraóivadékok? Szerettem volna
környezettanulmányt végezni, — elképzelni, miként mászhattak fel a sima kőfalba
vert lapos kis vájatok segítségével a felső kamrába, amelyhez csak kevesen
juthattak fel eddig.
 |
Szép munkát végeztek!... |
Érdekes lett volna megkeresni a
pyramisba épített szellőző nyílásokat, kitapasztalni a világ legcsodásabb
visszhangjának keletkezési okát, — jobban megvizsgálni a sírkamrát egykor
elzáró ajtó maradványait és ezer apróságot, amely izgatja képzeletemet és
úgysem hagy addig nyugtot, míg más alkalommal hosszabb időt nem tölthetek itt.
 |
A korinthosi szorosban |
Most bizony jólesik a napvilág.
Alig várom, hogy az amerikaiak elkotródjanak. Közlöm vezetőmmel, hogy most már
a magasba törekszem. A tetőről a repülési lehetőségeket szeretném megvizsgálni. Arabom nagy nekibuzdulással
felajánlja, hogy elkísér utamra, ősz fejére, hajlott hátára esik pillantásom, —
magas korára valói hivatkozással elutasítom.
 |
Dünék végtelen láncolata |
Rettenetesen megsértődik. Arab
sohasem öreg. Jöjjek csak fel vele, majd ő megmutatja, hogy félúton kidőlök,
mikor ő még vezet felfelé. Nagyon megbántottam ugyan, de azért hajlandó régi
római pénzt is adni nekem, ha tudomásul veszem, hogy ő életének kezdetén áll
még s így van alkalma érdemeket szerezni a túlvilági életre, mikor hurik
táncolják körül és gyönyörökben élhet hatvan feleségével...
 |
Az "Eol"-t startra viszik |
Mindent ráhagyok s a csúcson reám
is váró örömök ígéretében gyors ütemben kezdem meg a kapaszkodást. Kiérve a
gúla északkeleti gerincére, kisebbednek a talapzatnál még méteres magasságú
tömbök s most egyformán fél métert meghaladó nagyságú köveken kúszunk felfelé.
Arabom még néhányszor kísérletet tesz, hogy egyes túlzottan lecsiszolt helyen
felhúzzon maga után, azonban csakhamar alám kerül s nemsokára már csak
feltolásra tehetne kísérletet.
 |
Az "M 22" hűen követte a Fordot |
Hetven méter magasságban
lehetünk, — most erősítem a tempót. Roppant megerőltető a mászás, mert a magas
tömbökre egyszerűen lépcsőként kell felhágni, hacsak nem kívánom magamat
fellahom által asszony módjára támogattatni. De a jó öreg — testvérek közt is
lehet 70 éves — már régen lemaradt, — hat lépcsővel járok felette.
 |
Mult és jelen |
Kísérőm a pyramis utolsó
harmadában lévő „pihenőt” (állítólag Napoleon ágyúinak nyoma) szó szerint
értelmezi s meg is tartja. — Mire újból nekibuzdulna, én már a csúcs alatt
járok. Roppant megerőltető ez a mászás,
— zihálva lélegzem s minden tagom tiltakozik a továbbmenetel ellen. De hadd
ámuljon el arabom. Váltig bizonygatta, hogy a „pihenőn” túl nemigen jutnak
európaiak segítség nélkül. Most nélküle jutok fel a 200 „lépcsőfokot” befejező
tetőre.
 |
Almásy átrepült a piramisok felett |
Egy kicsit megcsuklottak térdeim
mire felértem, de az elkövetkezők bőségesen kárpótoltak a fáradtságért. Ott
állottam 147 méter magasan a környező fensík felett, hol kitárult szemeim előtt
a sivatag végtelenje. Idefent fenséges csönd honol, — misem hallatszik fel a
környezet zajából. A gizehi úton szaladó autók parányi fénylő bogarak, — a Mena
House pompás kertjének zöldje élénken válik el a sivatag sárga homokjától.
Mellettem a Chefren, a testvérpyramis emeli kucsmás üstökét, de elnézhetek
felette, bár a csúcsot, melyen állok, megtépázta már az idők vihara s csak az
ide állított, gerendákból összerótt háromszögelési gúla hegye mutatja a Cheops
eredeti magasságát. Még távolabb, a Chefrentől takarva, a Mykerinos
szerénykedik s pillant alá az alján emelkedő, alig három emelet magasságú
lépcsős pyramisokra, a nagy fáraó, Chufu gyermekeire.
 |
Csodás kilátás nyílt a sivatag felé |
Körüljárom a mindössze
szobanagyságú tetőt. Hatalmas kockaköveit sűrűn írták tele a látogatók s aki tehette,
a puha mészkőbe belevéste nevét. „Kísérőm” is felérkezett s nagy igyekezettel
mutogatja a nevezetesebb aláírásokat. Edward walesi herceg, a mostani walesi
herceg nagyatyjának s későbbi angol királynak, azután Wellington hercegnek s
másoknak a neve közt, az egyik tömb belső, el nem taposható felületére késemmel
tenyérnyi lapot simítok, aztán a vésést grafittal feketítem be rajta:
— Oser! — merészelj! — hirdeti a
felírás, az ott élt nagy francia úttörő, Mouillard jelmondatát, — majd dátum s
utána kézjegyem következik. Egyszer talán eljut ide fel az általunk nevelt első
vitorlázó generáció valamelyik tagja s akkor emlékezzék azokra, kik szárnyait
elnyerni segítették.
 |
A Chefren csúcsa még érintetlen |
Északnyugat felől hirtelen
fuvallat szaladt át a csúcson, figyelmeztetőül jövetelem céljára. Egy
lépcsőnyit lejjebb ereszkedem, honnan az egész lejtőt áttekinthetem. Rövidesen
megállapítom, hogy a pyramis oldalainak szélessége 100 méter magasságban alig
ér el 80 métert, tehát 150 méter szélességű fronton való vitorlázásnál
legfeljebb 50 méter magasan lehetne a gép, ami felhajtó erő szempontjából —
tekintve, hogy az oldalak az élekig nem használhatók ki, — a lehetőséget eleve
megdöntik. — Maradna még a kőkolosszus felmelegedéséből származó hőlég
kisugárzás, —- erre sem lehet nagyobb mértékben számítani, miután az egész
plató maga azonos tulajdonságokkal rendelkezik.
 |
A sivatagban eltűnt Stohrer báró, német követ |
Azon kapom magam, hogy egészen
lehangolt ez a felfedezés. Ügy kell nekem. Mit is mászkál egy ilyen, hazájától
messze szakadt magyar annak az üstökével égbenyúló kőtoronynak a csúcsán,
amelynek megpillantásakor Napoleon híres mondása hangzott el: — Katonák, — öt
ezredév tekint le Rátok!... de amely minden romantikája mellett könyörtelenül
nyilatkoztatja ki, hogy a Group de vol à voile, azaz suhanó szárnyú,
motornélküli repülők csoportja jobban teszi, ha lemond arról, hogy a
hallhatatlan fáraók felülmúlhatatlan remekének fölébe merészkedjék.
 |
Stohrer kocsija kormánytörést szenvedett |
Alkonyodik. Hazatérésre keli
gondolnom. A lejövetel nehezebbnek tűnik fel, mint a magasba jutás ...
Lépcsőről-lépcsőre ugorva ereszkedem lefelé. Helyenként homorítanom kell, hogy
előre ne bukjam a keskeny kövek meredélyén. Szöcske módjára, páros lábbal
ugrálva, egy-egy síkosabb helyen pedig szégyenszemre, ülőhelyzetben csúszva
érkeztem le a pyramis tövébe. Onnan mégegyszer feltekintettem.
 |
Almásy a Sahara Forddal |
Kevélyen, a leáldozó nap
ereszkedő homályában még gigantikusabbnak tűnő üstökével, az égbolt hátterébe
vész Cheops pyramisa. S míg lassan kanyarodom le a Mena House felé vezető úton,
megengesztelődve pillantok vissza a sejtelemszerűen ködlő gigászi árnyra ... Megismertem
... Feledhetetlen élmény volt!”
 |
A Baharya oázis bejáratánál virradt ránk a reggel |
Hefty aki az első világháborúban
összesen 383 bevetésen repült, a fegyverszünet után visszatért Magyarországra,
ahol még a Tanácsköztársaság Vörös légierejénél harcolt egy rövid ideig. A
harcok elmúltával aztán a szegedi postajárat pilótája, majd több külföldi
társaság, köztük az Air France pilótája lesz. 1922-ben tér ismét haza ahol,
aztán több repülőklub alapításában vesz részt és komoly energiák mozgósításával
szervezi a hazai repülőéletet. Az 1920-as és 1930-as években elsősorban a
vitorlázórepüléssel foglalkozott, itthon és külföldön is. A most bemutatott kötetben ezeket az időket dolgozza fel a szerző. Hefty a motor nélküli repülés
szerelmese volt, aki a művében a kezdeti idők viszontagságaitól kezdve, a
küzdelmes napok át, a feledhetetlen kalandokig sok mindenről beszámol. Almásy László a híres kalandor a 30-as években csatlakozott az Egyiptomi Repülőklub
vitorlázó-repülőihez, ahová aztán Heftyt is kihívta és a vitorlázó repülők
oktatása mellett több közös kalandot éltek át. A könyv végső fejezetei ezt az
időszakot dolgozzák fel, amely személyes véleményem szerint a kötet
legolvasmányosabb része.
 |
A Sphynx hallgatagon mered a sivatagba |
Hefty Frigyes második és egyben
utolsó könyvében, hozza azt a magas színvonalat, amit már a „Repülők előre!”
című munkájában megszokhattunk tőle. A szerző műveit olvasni nagy élmény, gyűjteni pedig nagy kihívás. Ahogy említettem első könyve ritkább és drágább,
de a „Mégis repültünk!...” című kötet sem szerezhető be könnyen vagy olcsón. Jelen
kötet esetében azonban szerencséje van az érdeklődő olvasóknak, hiszen a mű
ingyenesen elérhető a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában, így
azt bárki letöltheti és elolvashatja. Vitéz Hefty Frigyestől ezzel a kötetével búcsúzunk
az ELBIDA projektben, de búcsúzóul minden érdeklődő olvasó részére csak azt tudom ajánlani, hogy aki teheti töltse le és olvassa el a bemutatott művet, akinek pedig olyan szerencsében van része, hogy birtokol is egy Hefty kötetet, az vigyázzon rá nagyon, mert igazi kincs van a kezében.