2018. május 13., vasárnap

Keleti képek

Egy szinte ismeretlen szerző, különleges és ritka műve következik az ELBIDA projektben. Bálint Imre „Keleti képek” című műve egy több országot érintő különleges utazás, melyről élményszerű beszámolót ad a szerző. A kicsit tárcacikkhez hasonló formában megírt úti jegyzetben, Bálint a legapróbb megfigyeléseitől kezdve, élményein át, az út során látottakig mindenről beszámol, könnyed stílusában. A kötet 1909-ben jelent meg Budapesten a Franklin Társulat gondozásában, összesen 264 oldal terjedelemben. A könyvben egyetlen kép vagy illusztráció sincs, így a bejegyzéshez internetes forrásból származó képeket illesztek.



Bálin Imre életéről gyakorlatilag csak töredék információkkal rendelkezünk. Sok-sok keresgélés után is csak egészen apró részleteket sikerült fellelni, de egy teljes életrajzot sajnos nem. Amit biztosan lehet tudni, hogy a közgazdasági író 1873-ban Budapesten született. Eleinte hírlapíró volt és ő vezette a Budapesti Hírlap közgazdasági rovatát, majd 1896-ban a Magyar Gazdaszövetség megbízásából a szövetség hivatalos közlönyét szerkesztette. A századforduló táján amikor a kereskedelmi minisztérium kereskedelmi attasé állásokat „hirdetett”, ő lett az Osztrák-Magyar Monarchia, konstantinápolyi osztrák-magyar nagykövetségének kereskedelmi attaséja. Több éves szolgálata után visszatért Magyarországra, ahol a Kereskedelmi Múzeum aligazgatója lett. 1911-ben kinevezik a Kereskedelemügyi Minisztérium osztályfőnökének. Több önálló művet publikált, de nagyrészt szakmai témában. Egyetlen kivétel ez alól a „Keleti képek” címmel megjelent útleírása. Élete hátralévő részéről vagy halálának időpontjáról további információt nem sikerült beszerezni.  

Részlet a könyből:

„Muharem hónap első tiz napján ülik a perzsák vérünnepüket. A tizedik napon legnagyobb fokát éri el a fanatikus dühösség és szertartásuk ezen a napon a képzelhető legborzalmasabb jelenetek sorozata. Mint egy véres álom lebeg ma is szemem előtt az akkor látottak képe, a melyet magammal együtt jókora csoport európai, főleg a Konstantinápolyban székelő követségek tagjai és családjaik néztek végig.

Konstantinápolyi forgatag

Tudnivaló, hogy ez az ünnep az Izlám siita ágának, a perzsáknak főünnepe, a melyet annak emlékezetére ülnek, hogy Ali kalifának második fia, Husszein, a kit a perzsák prófétául tisztelnek, a siiták fölkelésének Kerbelánál való leveretésekor, Krisztus után 680-ban társaival együtt vértanuhalált halt.

Konstantinápoly, a kikötő

Érdekes ez az ünnep már csak azért is, mert Konstantinápolyban is megülik és pedig török rendőri és katonai asszisztencziával, holott az ünnep történelmi és vallási értelmében éppen a szunita török faj ellen irányul.

Poszeidón-templom

A perzsák, a kik siiták ma is Alit, Mohamed vejét tartják Mohamed jogos örökösének. Az első három kalifát, Abu Bekrt, Omart és Osmant, valamint az Omajjadok dinasztiáját a kalifátus bitorlóinak nézik és ma sem ismerik el a szultán uralmát, mint a kalifák jogos utódjáét. De azért a szultán nem tiltja az Asura ünnep megtartását török területen sem s az európai diplomáczia fiatalabb tagjai, köztük apró kis leányok is, számukra föntartott páholyokból nézik a perzsák fanatikus vérengzését.

Út a Kaukázusban

Az ünnep főszintere a sztambuli Valide-Han, a perzsák óriás területű templomtelke, a melynek közepén a perzsa mecset, e körül jókora szélességü út van, az utat pedig keskeny üzletházak sürü sora szegélyezi olyanformán, hogy az egész udvarnak csak egy kijáró kapuja van. Az udvarra nyiló házak, a melyek mind perzsa kézben vannak, fekete szövettel és zászlókkal vannak bevonva. A zászlókon a perzsa oroszlán és napos cimer, a fekete szöveteken Hasszán és Husszein neve gyászföliratokkal kapcsolatban. A házakról csillogó üveggel diszitett karos gyertyatartók lógnak alá. A falak légszeszcsövekkel vannak behálózva, mint a hogy minálunk nagy gyászünnepeknél dekorálják az utczákat. A kivilágitás tulnyomó része azért mégis gyertyával történik. Az udvar sarkaiban magas faoszlopokon vasabroncsból összetákolt nyilt kosarakban jókora hasábfák égnek magasra csapó kisérteties lánggal. Az egész udvaron pedig a kötéllel elkeritett út két oldalán hemzseg a mohamedán tömeg, tulnyomó részben fekete asztrakán süveges, fekete kaftános perzsák.
Jeruzsálem

A gyászünnep naplementekor kezdődik, de ezt jóval megelőzi a körmenet előjátéka, a mely még kivilágitás nélkül történik s mint egy bemutatkozása a szereplő tömegeknek. Hat óra után monoton zugás és sirás hallatszik s az udvar egyik sarkából megindul a menet. Mi európaiak föntartott helyeinken a perzsa követség páholya körül csoportosulunk, mert a játék a követség szeme előtt a legvadabb. A menet megindulásakor hallatszó tompa moraj, mint a távoli mennydörgés jut fülünkhöz. A bömbölö csoportok panaszos orditását tárogatószerü sipok sirást utánzó folytonos harsogása, valamint üstalaku dobok szabálytalan verése teszi még borzalmasabbá.

Görög utcarészlet

A misztikus menetből messziről csak egy fekete és egy fehér csoportot látunk, az utóbbinak körében kardok villanását. Gyászos lassusággal közeledik a menet. Az utolsó fordulónál már tisztán hallható a csoport panaszos kiáltása:
- Mazlum Husszein! Mazlum Hasszán! (Kegyelet Husszeinnak, kegyelet Hasszánnak)

A Kaukázusban

Ezt üvöltik karban. A menetet egy feketébe göngyölt magas alak vezeti, hatalmas fekete perzsa zászlóval. Körülötte is zászlótartók. Utána két fáklyatartó fekete óriás az ut két szélén. Fáklya alatt megint csak hosszu farud végére erősitett abroncskosárban égő hasábfát kell érteni. Ezek után jönnek az énekes perzsák. A perzsa költő nemzet és mint hajdanában, ma is vannak nagy tiszteletben álló énekeseik, a kik rögtönözve dalokat és legendákat zengenek. Ilyen dalosok vagy regősök jönnek ketten-hárman; magas asztrakán süvegük alul vállig érő bodros, kékes-fekete hajuk lengedez alá; hosszu, rőtre festett szakáluk van.

Damaszkusz látképe

Az énekesek imádsághoz hasonló egyhangu énekénél jobban megragadja a figyelmünket a mellettük lépkedő lánczosok alakja. Ezek is fekete lepelbe vannak burkolva, de a lepelből elől és hátul a mellre és a hátra eső rész derékig ki van vágva, hogy a kezükben lévő lánczkorbácscsal csupasz mellüket és hátukat csapkodhassák. Ezeket diszlovak követik. Három paripa, tarka perzsa szövetekkel letakarva; a lovakon történelmi emlékü nyeregszerszám van, oldalukra régi pajzsok és fegyverek erősitvék; a harmadik, fehérrel letakart ló kápájához egypár élő galamb van hozzákötve. Köröskörül fekete alakok, fáklyavivők és üvegből való karos gyertyatartókat vivő statiszták. A lovak csoportját a muzsikusok követik. Hat tárogatós, ugyanannyi dobos és czinfedős. Három tiz-tizenkétéves fiu megy a menet után, jobbkezében handzsárral, balkezével egymásba fogódzva; a sápadt gyermekek feje bőrig leborotválva, testök fehér lepelbe burkolva. A fiuk csengő gyermekes hangja kisir a fanatikus bömbölésből.”  

Anatóliai utcarészlet

Bálint Imre évekig teljesített szolgálatot Konstantinápolyban, mint kereskedelmi attasé. Ezen években gyakorlatilag bejárta a Földközi-tenger keleti medencéjét. Művét természetesen konstantinápolyi epizódokkal kezdi, majd azt követően görögországi, anatóliai és szíriai élmények következnek, míg végül a Szentföldre, Egyiptomba és végül a Kaukázusba kalauzolja az olvasót. Könnyed, olvasmányos és lebilincselő a mű, így gyorsan lehet vele haladni az olvasásban, már amennyiben be tudja valaki szerezni. A kötet kimondottan ritkának számít, nehezen beszerezhető, pláne eredeti papírkötésben. Nincs információm arról, hogy mekkora példányszámban jelent meg a kötet, de az biztos, hogy saját korában kiváló kritikát kapott és népszerű kötet volt. Érdekesség még a kötet kapcsán, hogy bár a könyvben és több adatbázisban is 1909-es dátum látható, mint a megjelenés dátuma, ugyanakkor találtam olyan 1908-as Pesti Hírlapot és 1908-as Budapesti Hírlapot, amelyben már megvehető kötetként hirdetik, az új könyv rovatban. A szerző Bey és Gyaur írói álnéven már a kötet megjelenését megelőzően több hetilapban, amolyan tárcacikkekben publikálta élményeit, amelyeket aztán végül egy kötetbe gyűjtve jelentetett meg. 

Híd a Kaukázusban

A szerző életrajza mondhatni foghíjas, azt azonban biztosan tudjuk, hogy termékeny közgazdasági író volt, akinek egyetlen nem szakmai jellegű műve a „Keleti képek” című útleírás. A könyvet olvasva sajnálhatja az olvasó, hogy Bálint Imre „csak” egyszer kalandozott írói munkássága során más területre, hiszen így csak egy kiváló útleírás született, pedig ilyen „jófélét” szívesen látott volna még a témát kedvelő nagyközönség. Akinek sikerül beszerezni az olvassa és vigyázzon rá, hiszen egy ritka és kiváló munka, mely sajnos jelenleg nem fellelhető internetes archívumokban. Bálint Imrétől, mint egykötetes szerző, most búcsút veszünk az ELBIDA projektben és hamarosan repülőre szállunk, hogy egy már jól ismert pilóta segítségével, ismét a fellegek felett utazzunk.