2018. május 20., vasárnap

Mégis repültünk!...

Előző bejegyzésem végén már jeleztem, hogy a most bemutatott kötet kapcsán egy jól ismert pilóta segítségével, ismét a fellegek felett fogunk utazni. Vitéz Hefty Frigyes a szerző, nem először szerepel az ELBIDA projektben. „Repülők előre!” című kiváló munkája a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat egyik legritkább köteteként igazi kuriózumnak számít a gyűjtők és a téma iránt érdeklődők körében. Most bemutatott, „Mégis repültünk!...” című könyve sem egy gyakori kötet, de talán mégis könnyebben beszerezhető, mint a szerző MFTK sorozatban megjelent híres munkája. A kötetek azonban több dologban nagyon hasonlóak. Izgalmasak, olvasmányosak, a repülésről szólnak és valójában egyik sem klasszikus útleírás, de mégis mindkét kötetnek fontos része az utazás. A jelen bejegyzésben bemutatott „Mégis repültünk!...” című mű, a trianoni idők magyar repülésének újjászervezéséről szóló munka, amelyben bőven van utazás és küzdelem, valamint a Hefty és Almásy közös sivatagi kalandjairól szóló izgalmas beszámoló is. A könyv elsőként 1942-ben Budapesten jelent meg a Magyar Repülő Sajtóvállalat és a Stádium Sajtóvállalat Rt. közös kiadásában. A mű a „Repülő ember” című sorozat nyolcadik kötete volt és több kiadást élt meg. Az összesen 314 oldalas műben számos korabeli fotó is található. Vitéz Hefty Frigyesről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Repülők előre!” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Az almazai repülőtér homokja a sárga semmibe olvad, még egy dobbantás egy félig egyengetett vádin át, aztán a kis De Havilland Moly könnyedén válik el a talajtól. A csillapító síkot emelkedéshez állítom be, aztán már csak kezem fejét eresztem a kormánybotra, — a Moly magától repül.

Dongó, a motoros vitorlázó

Nyugatról, a szemhatáron vándorló beduinok rögtönzött sátrai emelkednek ki, mint odahaza a cigánykaravánoké. De mögötte éles ellentétként, amerikai méretű kertváros nyújtogatja 6—8 emeletes modern palotáinak üstökét, — Heliopolis... S máris Demardas, Abasszié, a külvárosok ... A Hassan-mecset... Cairo! — Ügy sem repültem még az ősi város felett, melynek sok évszázaddal ezelőtt épült házaiban Memphis kövei mesélnek régmúlt idők nagyságáról.

A Dongó bemutatása József főherceg előtt

Khan Halil bazámegyed, a Mouski szűk sikátorai innen felülről szétdúlt hangyaboly járatainak látszanak. Zeg-zugosak és szeszélyes ákombákomban tarkállanak. A Nílushoz közel kimagaslik környezetéből a Citadella, melyben egykor Mohamed Ali ölette rakásra az alkalmazkodni nem tudó mamelukokat... Karcsú minaretek emelik gyűrűs fejeiket a magasba, hol a müezzin kiáltja imáját Mekka felé fordulva. Délnek Gezirah, nyugatnak Gizeh ködlik a Nílus párázatában. Észak felől a szent folyó deltája ágazik széjjel, mint Seherezádé pálmalegyezője.

Ő hordozta triangle keresztjét...

A Mokattam hegy felől hosszan nézek el a pyramisok irányába. Már megjártam párszor ezt a csodálatos utat a fáraók örökéletű alkotásai körül, de a némán meredő kő- kolosszusok varázsától nem tudok szabadulni. Most is repülőszemmel mustrálgatom a magasból is impozáns óriásokat s tűnődöm, vájjon lehetséges volna-e vitorlázni széles lejtőik mentén? Mi lenne, ha elvontattatnám magamat a nagy szelek idején a pyramisok fölé s megpróbálnék oldalaik felhajtó szelében fennmaradni?

A Spad bonyolult indítása

A gondolat olyan élénk bennem, hogy sietve térek vissza Almazába. Almásy a Vörös-tenger menti kietlen sivatag felkutatására kiküldött expedíciót irányítja, — még napokig késhet, ezt a kényszerű üzemszünetet használom fel a megbizonyosodásra. Utamra nem viszek magammal senkit. Ma egyedül kívánok lenni gondolataimmal. Érzem, hogy bele kell álmodnom magamat évezredek titokzatosságába s elmélyednem soha nem múló szépségek és nagyság élvezetében.

Adorján "Strucc"-ával (1912)

Százlóerős Lassalleunkat a pyramis platón állítom meg. Máskor talán dühössé tenne a baksist kolduló „auia” a kocsiőr, kinek egyetlen jó tulajdonsága, egyben érdeme, hogy a kocsira rá se néz, — most szívesen nyomok markába két kis piastert, minek ellenében ezerszer biztosít, hogy inkább megvakul, semhogy egyetlen pillanatra szem elől tévesztené ezt a gyönyörű, kiváló, fenséges kocsit, mely boldog lehet, hogy effendit hordozhatja nyíves méhében...

Fokker utasgépünk Staakenbe érkezik

Megállok Cheops égbenéző üstökű síremléke előtt s valami furcsa gondolattársítással Kossuth haderő megajánlási szózatának befejező mondatát hallom: — Leborulok a nemzet nagysága előtt!... Lenyűgöző nagyságával szinte térdre kényszerít Cheops alkotása, a testté vált eszme, minden idők építészeti tudományának ez az örökké élő csodája. A világ négy tája felé épített oldalaival a legtökéletesebb iránytű, melyet valaha tudomány megalkothatott. És kövei, öt ezredév viharát látott gránit és mészkő tömbjei ma is épségben világlanak az Orion csillagképe alatt. Évszázadok után évezredek peregtek le a történelem homokóráján, — emberek jöttek s alkotásaik multak, csak a pyramisok állanak rendületlenül...

A "Malert" első pilotái

A Mena House felől cifra szőttessel takart tevék imbolyognak a műúton felfelé, — amerikai turisták hajlandók szerencséltetni a gúlákat magas látogatásukkal. Ezektől szökni kell, ha csak nem akarom minden — embertársaimról alkotott jóvéleményemet elveszteni. A fal tövében álló dragoman ugyan váltig magyarázza, hogy meg kell várnunk az amerikaiakat, de a baksis mindenható hatalma előtt meghajol s kész egyedül kalauzolni a pyramisban.

Scheveningen a gloriettel 

Különös érzésem támad. Valami kis szorongásféle, — talán csak annyi, mint diákkoromban a felelés előtt... Honnan ez a lámpaláz? Milliók járták meg már a pyramisok alagútjait, másztak fel a sírkamrához, amióta a nagy fáraó temetőhelye kíváncsiak közprédája lett. Évszázadok távlatában egymást követő generációk taposták gránit feljáróit s bizonyára nem kerestek semmi rejtélyt. A tömegnek puszta látványosság, Bädekker programmszám, amelyet illik megtekinteni, akár a milói Vénust a Louvre nagycsarnokában... De illik ilyenkor fitymálva s egy kicsit szánakozva mustrálni másokat: — hát ezen bizony nincs semmi különös, — nekem nem imponál, . Mert az úr nem kérdez és nem csodálkozik...

Rotter Lajos első gépe, a "Feiro I".

Ennek ellenére csodálkozom. Elsősorban azon, hogy bizony egy kicsit izgatott vagyok. Gondolkodom, bemenjek-e ezzel az arabbal, aki ugyan bizonyára éppen olyan jól gagyog el angolul, mint olaszul vagy franciául, de minek kínozzam magam az „aujja” idiómával, mikor csendes magambaszállással elintézem gondolataimat nélküle is. Ismeretlen utakkal aligha kell számolnom, a jártakon pedig annyi ezrek után elcsellengek magam is, kísérő nélkül. így legalább elkísér az a kis izgalomérzet... vájjon mire esik tekintetünk újabb fordulóknál, — megpillantunk-e valamit elfelejtett korok rejtett maradványaiból ...

Bekötöttem a Frici gyereket

De örömömet elrontja a hamida. Szigorú meghagyásuk van, nem szabad idegent egyedül bebocsátaniok. — Megadom magam sorsomnak. Megindulunk a mészkőtömbökből álló pyramisba vágott „úton” felfelé. A jámbor arab, ki talán ifjúsága óta járja minden világtájak mindenfajta kíváncsiaival ezt az utat, készségesen nyújtja feketére cserzett kezét s sehogy se tudja megérteni, miért nem kívánom támogatását igénybe venni a lépcsőszerűen emelkedő tömbök megmászásánál.

Ez volt az első utasrepülés Zöglingen

Alig két emelet magasságban elérjük a bejáratot. Másfél emberszélességnyi, talán 3 méter magas nyílás, A mészkőtömbök fölé hatalmas méretű, veres színben játszó gránithasábok gúlája magasodik, mintha a kolosszus roppant súlya ellen védené a bejáratot.

Petróczy ezredes mondta a megnyitó beszédet

Vezetőm nyomán, lejtős úton, kb. 20 métert topogunk előre, aztán forduló következik. Egyelőre teljes az illúzió, mert a nehéz, dohos levegő, részben megkopott, töredezett kövek, a síri csend, amelyben sejtelmesen koppannak lépteink, a villanylámpák gyér világosságában imbolygó árnyak, évezredes titkok sejtelmes hangulatát varázsolják az élettelen kövek közé.

A Move-madarak fészke

Újabb forduló, — a járat szűkül köröttünk. Mit rohan ez a bolond dervis, mintha a baksist az olimpián kellene megkeresnie?... Szeretnék megállni, megszemlélni a folyosót, mint hidalták át a fejünk felett sötétbe burkolt mennyezetét? Folyosóm járunk-e egyáltalán, vagy csak az építésnél szállításra meghagyott közlekedő alagutak egyikén kúszunk felfelé?

Eleresztett kormányokkal repült

Egyenes haladásunk hirtelen végetér. Meredekebben emelkedő rész következik. Talán 25—26 fok lejtésű, alig két méter széles, de csaknem 9 méter magas folyosóba jutottunk. Eredetileg sima köveit fényesre csiszolták a századok folyamán végigtopogó saruk, — most deszkapadlózat vezet felette, amelyen a lépcsőfokokat keresztbe szegezett lécek helyettesítik. Vezetőm kioltja lámpáját s a hirtelen támadt vak sötétben egy pillanatra megtorpanunk. Aztán ismerős kattanás — és a folyosón árnyéknélküli világosság ömlik el. A minden eredetiséget meghazudtoló, illúziót rontó villanylámpák falba süllyesztett burái alól terjedő fény bevilágítja a folyosót. — Egyszerre megszűnik a varázs. A kultúra „áldásait” a pokolba kívánom.

Kézben vitték másfél kilométerre...

Kedvetlenül bandukolok felfelé. Néhány lépés egyenes út után újabb forduló következik. Tekervényes vájatok keresztezik egymást és zavarják a tájékozódást. Most még erősen lehajolva csoszogunk még néhány lépést, aztán kitágul az alagút és felérkezünk Cheops fáraónak a gizehi kőfensík felett 40 méter magasságban lévő sírkamrájához.

A Kevély lejtője nevéhez méltó

A lámpák gyér világa mellett kisebb, szobanagyságú üreg mered reánk. Vezetőm igyekezete, hogy hangos kiáltások valóban csodálatos visszhangját mutassa be, kevésbbé hat meg, annál inkább az a bámulatos pontosság, amely a termet alkotó, hatszor hat méteres vörös gránittömbök összeillesztésében s évezredek után is hajszálpontosságában nyilvánul meg. Előveszem tollkésemet, de még a finom penge sem talál tizedmilliméternyi rést, amelyen behatolhatna a tökéletesen csiszolt lapok közé. Míg elgondolkodom, mint voltak képesek a mi fogalmaink szerinti erőgépek hijjával, a Nílus duzzasztása útján ide emelni a folyó túlsó partján lévő Mokattam-hegységből kibányászott kőtömböket, nagy lárma, vihogás közepette beérkezik az amerikaiak csoportja.

Szárny-szárny mellett suhantak

Pillanatok alatt pokoli hangzavar ömlik el az évezredek néma sírkamrája felett. A nők szeges botjaikkal bökdösik a falakat. Fitymálva kérdik, hogyan lakhatott egy király ilyen üres kamrában, — mért temetkezett ilyen magasba, hogy „az embernek kilóg a nyelve, míg felér ide, ahol nem lát mást, mint köveket... akkor otthon is maradhatott volna, mert a Rocky Mountains-ben nagyobb sziklák is vannak...” Egy fölényes yenki a méter magas vörösgránit szarkofágra ugrik, grimaszokat vág és egyszerre három magnézium fénye lobban, hogy megörökítessék a világtörténelem számára mister Doodley ( ejtsd: dudlü). — Az jut eszembe, hogy ha nevéhez hasonló gumit hordana a szájában, talán még lehetne rendes embert faragni belőle ...

Ha megnövök - pilóta leszek

Mire napvilágra jöttünk, bizony fellélekzettem. Most láttam csak, milyen világfájdalmas mélabú ül az én fellahom arcán. Szeme könnyes és fogai közt halk átkot küld az amerikaiak után. Megértem. Legszentebb érzésein taposott a gaz yenki, aki nem átallotta megcsúfolni a nagy király emlékét s gúnyt űzni abból a bensőséges hiten alapult érzésből, amelyet minden egyptomi ma is változatlanul őriz.

A Kormányzó a kormányhoz ült

Ezt a kirándulást másként képzeltem el. Többet szerettem volna tudni. A sírkamra felett emeletnyi magasságban nyílást láttam, —- a királyné kamrájának bejárata lehetett. Vájjon hogyan jutottak ide a sírrabló fáraóivadékok? Szerettem volna környezettanulmányt végezni, — elképzelni, miként mászhattak fel a sima kőfalba vert lapos kis vájatok segítségével a felső kamrába, amelyhez csak kevesen juthattak fel eddig.

Szép munkát végeztek!...

Érdekes lett volna megkeresni a pyramisba épített szellőző nyílásokat, kitapasztalni a világ legcsodásabb visszhangjának keletkezési okát, — jobban megvizsgálni a sírkamrát egykor elzáró ajtó maradványait és ezer apróságot, amely izgatja képzeletemet és úgysem hagy addig nyugtot, míg más alkalommal hosszabb időt nem tölthetek itt.

A korinthosi szorosban

Most bizony jólesik a napvilág. Alig várom, hogy az amerikaiak elkotródjanak. Közlöm vezetőmmel, hogy most már a magasba törekszem. A tetőről a repülési lehetőségeket szeretném megvizsgálni. Arabom nagy nekibuzdulással felajánlja, hogy elkísér utamra, ősz fejére, hajlott hátára esik pillantásom, — magas korára valói hivatkozással elutasítom.

Dünék végtelen láncolata

Rettenetesen megsértődik. Arab sohasem öreg. Jöjjek csak fel vele, majd ő megmutatja, hogy félúton kidőlök, mikor ő még vezet felfelé. Nagyon megbántottam ugyan, de azért hajlandó régi római pénzt is adni nekem, ha tudomásul veszem, hogy ő életének kezdetén áll még s így van alkalma érdemeket szerezni a túlvilági életre, mikor hurik táncolják körül és gyönyörökben élhet hatvan feleségével...

Az "Eol"-t startra viszik

Mindent ráhagyok s a csúcson reám is váró örömök ígéretében gyors ütemben kezdem meg a kapaszkodást. Kiérve a gúla északkeleti gerincére, kisebbednek a talapzatnál még méteres magasságú tömbök s most egyformán fél métert meghaladó nagyságú köveken kúszunk felfelé. Arabom még néhányszor kísérletet tesz, hogy egyes túlzottan lecsiszolt helyen felhúzzon maga után, azonban csakhamar alám kerül s nemsokára már csak feltolásra tehetne kísérletet.

Az "M 22" hűen követte a Fordot

Hetven méter magasságban lehetünk, — most erősítem a tempót. Roppant megerőltető a mászás, mert a magas tömbökre egyszerűen lépcsőként kell felhágni, hacsak nem kívánom magamat fellahom által asszony módjára támogattatni. De a jó öreg — testvérek közt is lehet 70 éves — már régen lemaradt, — hat lépcsővel járok felette.

Mult és jelen

Kísérőm a pyramis utolsó harmadában lévő „pihenőt” (állítólag Napoleon ágyúinak nyoma) szó szerint értelmezi s meg is tartja. — Mire újból nekibuzdulna, én már a csúcs alatt járok. Roppant megerőltető ez a mászás, — zihálva lélegzem s minden tagom tiltakozik a továbbmenetel ellen. De hadd ámuljon el arabom. Váltig bizonygatta, hogy a „pihenőn” túl nemigen jutnak európaiak segítség nélkül. Most nélküle jutok fel a 200 „lépcsőfokot” befejező tetőre.

Almásy átrepült a piramisok felett

Egy kicsit megcsuklottak térdeim mire felértem, de az elkövetkezők bőségesen kárpótoltak a fáradtságért. Ott állottam 147 méter magasan a környező fensík felett, hol kitárult szemeim előtt a sivatag végtelenje. Idefent fenséges csönd honol, — misem hallatszik fel a környezet zajából. A gizehi úton szaladó autók parányi fénylő bogarak, — a Mena House pompás kertjének zöldje élénken válik el a sivatag sárga homokjától. Mellettem a Chefren, a testvérpyramis emeli kucsmás üstökét, de elnézhetek felette, bár a csúcsot, melyen állok, megtépázta már az idők vihara s csak az ide állított, gerendákból összerótt háromszögelési gúla hegye mutatja a Cheops eredeti magasságát. Még távolabb, a Chefrentől takarva, a Mykerinos szerénykedik s pillant alá az alján emelkedő, alig három emelet magasságú lépcsős pyramisokra, a nagy fáraó, Chufu gyermekeire.

Csodás kilátás nyílt a sivatag felé

Körüljárom a mindössze szobanagyságú tetőt. Hatalmas kockaköveit sűrűn írták tele a látogatók s aki tehette, a puha mészkőbe belevéste nevét. „Kísérőm” is felérkezett s nagy igyekezettel mutogatja a nevezetesebb aláírásokat. Edward walesi herceg, a mostani walesi herceg nagyatyjának s későbbi angol királynak, azután Wellington hercegnek s másoknak a neve közt, az egyik tömb belső, el nem taposható felületére késemmel tenyérnyi lapot simítok, aztán a vésést grafittal feketítem be rajta:
— Oser! — merészelj! — hirdeti a felírás, az ott élt nagy francia úttörő, Mouillard jelmondatát, — majd dátum s utána kézjegyem következik. Egyszer talán eljut ide fel az általunk nevelt első vitorlázó generáció valamelyik tagja s akkor emlékezzék azokra, kik szárnyait elnyerni segítették.

A Chefren csúcsa még érintetlen 

Északnyugat felől hirtelen fuvallat szaladt át a csúcson, figyelmeztetőül jövetelem céljára. Egy lépcsőnyit lejjebb ereszkedem, honnan az egész lejtőt áttekinthetem. Rövidesen megállapítom, hogy a pyramis oldalainak szélessége 100 méter magasságban alig ér el 80 métert, tehát 150 méter szélességű fronton való vitorlázásnál legfeljebb 50 méter magasan lehetne a gép, ami felhajtó erő szempontjából — tekintve, hogy az oldalak az élekig nem használhatók ki, — a lehetőséget eleve megdöntik. — Maradna még a kőkolosszus felmelegedéséből származó hőlég kisugárzás, —- erre sem lehet nagyobb mértékben számítani, miután az egész plató maga azonos tulajdonságokkal rendelkezik.

A sivatagban eltűnt Stohrer báró, német követ

Azon kapom magam, hogy egészen lehangolt ez a felfedezés. Ügy kell nekem. Mit is mászkál egy ilyen, hazájától messze szakadt magyar annak az üstökével égbenyúló kőtoronynak a csúcsán, amelynek megpillantásakor Napoleon híres mondása hangzott el: — Katonák, — öt ezredév tekint le Rátok!... de amely minden romantikája mellett könyörtelenül nyilatkoztatja ki, hogy a Group de vol à voile, azaz suhanó szárnyú, motornélküli repülők csoportja jobban teszi, ha lemond arról, hogy a hallhatatlan fáraók felülmúlhatatlan remekének fölébe merészkedjék.

Stohrer kocsija kormánytörést szenvedett

Alkonyodik. Hazatérésre keli gondolnom. A lejövetel nehezebbnek tűnik fel, mint a magasba jutás ... Lépcsőről-lépcsőre ugorva ereszkedem lefelé. Helyenként homorítanom kell, hogy előre ne bukjam a keskeny kövek meredélyén. Szöcske módjára, páros lábbal ugrálva, egy-egy síkosabb helyen pedig szégyenszemre, ülőhelyzetben csúszva érkeztem le a pyramis tövébe. Onnan mégegyszer feltekintettem.

Almásy a Sahara Forddal

Kevélyen, a leáldozó nap ereszkedő homályában még gigantikusabbnak tűnő üstökével, az égbolt hátterébe vész Cheops pyramisa. S míg lassan kanyarodom le a Mena House felé vezető úton, megengesztelődve pillantok vissza a sejtelemszerűen ködlő gigászi árnyra ... Megismertem ... Feledhetetlen élmény volt!”

A Baharya oázis bejáratánál virradt ránk a reggel

Hefty aki az első világháborúban összesen 383 bevetésen repült, a fegyverszünet után visszatért Magyarországra, ahol még a Tanácsköztársaság Vörös légierejénél harcolt egy rövid ideig. A harcok elmúltával aztán a szegedi postajárat pilótája, majd több külföldi társaság, köztük az Air France pilótája lesz. 1922-ben tér ismét haza ahol, aztán több repülőklub alapításában vesz részt és komoly energiák mozgósításával szervezi a hazai repülőéletet. Az 1920-as és 1930-as években elsősorban a vitorlázórepüléssel foglalkozott, itthon és külföldön is. A most bemutatott kötetben ezeket az időket dolgozza fel a szerző. Hefty a motor nélküli repülés szerelmese volt, aki a művében a kezdeti idők viszontagságaitól kezdve, a küzdelmes napok át, a feledhetetlen kalandokig sok mindenről beszámol. Almásy László a híres kalandor a 30-as években csatlakozott az Egyiptomi Repülőklub vitorlázó-repülőihez, ahová aztán Heftyt is kihívta és a vitorlázó repülők oktatása mellett több közös kalandot éltek át. A könyv végső fejezetei ezt az időszakot dolgozzák fel, amely személyes véleményem szerint a kötet legolvasmányosabb része.

A Sphynx hallgatagon mered a sivatagba


Hefty Frigyes második és egyben utolsó könyvében, hozza azt a magas színvonalat, amit már a „Repülők előre!” című munkájában megszokhattunk tőle. A szerző műveit olvasni nagy élmény, gyűjteni pedig nagy kihívás. Ahogy említettem első könyve ritkább és drágább, de a „Mégis repültünk!...” című kötet sem szerezhető be könnyen vagy olcsón. Jelen kötet esetében azonban szerencséje van az érdeklődő olvasóknak, hiszen a mű ingyenesen elérhető a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívumában, így azt bárki letöltheti és elolvashatja. Vitéz Hefty Frigyestől ezzel a kötetével búcsúzunk az ELBIDA projektben, de búcsúzóul minden érdeklődő olvasó részére csak azt tudom ajánlani, hogy aki teheti töltse le és olvassa el a bemutatott művet, akinek pedig olyan szerencsében van része, hogy birtokol is egy Hefty kötetet, az vigyázzon rá nagyon, mert igazi kincs van a kezében.