2018. augusztus 20., hétfő

Törökországi képek

Az 1870-es évek derekára az oszmán birodalom, már csak komoly erőfeszítések árán tudta egyben tartani a lassan széthullásnak induló országot. Az 1875-ben Hercegovinából illetve Boszniából indult, eleinte jelentéktelennek tűnt antifeudális felkelésből kibontakozott háború végül aztán komoly változásokat eredményezett az oszmán birodalomban. Az 1876-ban kitört szerb-török háborúba érkezik a Nemzeti Hírlap fiatal „harctéri” tudósítójaként Márkus István, aki élményeit és az Törökországban látottakat aztán, „Törökországi képek” című művében örökíti meg. A ritka kötet 1877-ben jelent meg Budapesten az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat gondozásában. A 327 oldalas műben egyetlen kép vagy térkép sem található.


Márkus István

Márkus István újságíró, miniszteri titkár és országgyűlési képviselő, 1847. augusztus 14.-én született Szombathelyen. Édesapja Márkus József gombkötő, míg édesanyja Horvát Anna Rozália volt. Anyja, Horvát Boldizsár nevű testvére 1867-1871 között az Andrássy kormány igazságügy-minisztere volt. Hat testvére között volt főpolgármester, volt költő és volt színésznő is. István a Pesti Egyetem jogi karán tanult, ahol 1867-ben szerzett diplomát. Az iskola befejezését követően nagybátyja Horvát Boldizsár mellé kerül fogalmazónak. 1875-ben már miniszteri titkár. Andrássy Gyula külügyminiszter felkérésére a király kísérője és levelezője lett a dalmáciai útján. Bosznia okkupációjában parancsőrtisztként vállalt szerepet, mint Bienert altábornagy szárnysegédje. Részt vett a brecskai csatában is, így főhadnagyi ranggal, a Ferenc József rend lovagkeresztjével és hadiéremmel kitüntetve tért haza. Rendszeresen publikált különböző újságokban. Írói pályája az Esti Lapnál kezdődött 1867-ben, majd az 1848 című lap munkatársa lett. Ezt követően a Reform című újságnál is dolgozott, amíg az 1875-ben a Pesti Naplóba nem olvadt. 1876-ban a Nemzeti Hírlapnál hadi tudósítóként alkalmazták. 1878-ban már a Nemzeti Hírlap szerkesztője egészen az 1879-es megszűnéséig a lapnak. Ezt követően is jelentek meg cikkei különböző korabeli lapokban. 1875-ben a csíkszeredai kerület országgyűlési képviselőjévé választják, majd 1878-ban a Vas vármegye sárvári kerületének lett képviselője. 1877-ben a hadügyi költségvetés referense. Kezdetben a Deák párt majd később az abból létrejött Szabadelvű Párt híve volt. Aktív életet élt, vívott, lovagolt, de egészsége a háború után megromlott. Nagybátyjához utazott, remélve, hogy a vidéki levegő segíti gyógyulását, de ez a terve meghiúsult. Állapota egyre inkább romlott, mígnem 1880. augusztus 24.-én, 33 éves korában elhunyt Kismartonban.

Részlet a könyvből:

„A politikánál kellemesebb és reánk nézve tán érdekesebb themáink is voltak. Oszmán pasa nagy érdekkel tudakozódott B. gróf indiai és chinai utazása felől; és elbeszélt egyet mást saját arábiai éleményeiből. A pasa hosszabb időt töltött az arabok közt; s az ottani harcokban alapította meg parancsnoki hírét. Jellemző volt a pasa itélete az arabok különböző szokásai felöl. Az araboknak — mondá — sok sajátságos szokásuk van, melyek egé­szen eltérnek a törökökétől, s inkább az európaiakéhoz hasonlítanak. Így az arabok kopogtatnak az ajtón, (de hát a sátron ?) ha valakihez belépnek; evésnél külön tányérakról és nem a kö­zös tálból esznek, találkozásnál üdvözletül kezet fognak, európai módon ülnek; a kávét lassan szörpölgetve hülni hagyják, (a török gyorsan, egészen forrón issza meg kávéját), feleségeiktől elkü­lönítve alusznak; s több efféle.

Csatajelenet

Támadnak a törökök

A pasa mind e szokásokról ép ugy beszélt, mint a hogy mi beszélni szoktunk idegen népek, s most különösen a törökök »csudálatos« társadalmi szokásairól. S bizony igaza volt; mert a török szokások csak annyit érnek, sőt néha tán észszerüebbek, mint a mieink; azoknak, mint a mieinknek értékét a convenientia adja meg. E szokások csak külső jelei annak, hogy két külön társadalom vagyunk, a melyek egyikét a másik álláspontjáról helyesen megitélni nem is lehet.

Török rajtaütés

Konyha a nishi táborban

Oszmán pasa különben szigoru török volt. Komolyan vette a korán rendeletéit; bort nem ivott: rendesen mosta kezeit evés előtt és után. Az utóbbi mohamedán szokást egyébiránt most már Európa is elfogadta; csakhogy Törökországban kétszeres szükség van rá, miután ujjaival eszik az ember. Nem kevésbé pontosan végezte el a pasa a kiszabott imákat. Sátra mellett egy lombkaliba volt; szolgája ebben terítette fel az imádkozó szőnyeget, s a pasa egészen a szokott módon állva és térdelve végezte néha szemünk láttára ájtatosságát.

Haditanács

Diplomáciai látogatás

A táborban ismerkedtünk meg Halil pasával, a ki lovas tábornok volt és vagy harmadfél mázsát nyomott. Csak egy árokpartról tudott lovára felülni. A pasa arról volt nevezetes, hogy Magyarországon járt, és németül is beszélt, vagyis néhány német szót ismert; ezek közül azonban a »Sivimer«-t, Schvimmer temesvári török konzul nevét, kivel mint a török kormány lószállitójával, a pasa is csinált üzleteket, csak nagy vesződséggel bírta kimondani. A pasa volt az, a ki több magyar szónak, mint »kapu, szakál, kerevet« a török nyelvben való azonosságát is felfedezte előttünk.

Szerb katona

Börtönélet

Találkoztunk néha Hasszán bej, ezredessel a ki nemsokára pasai rangot nyert. Ő volt Oszmán pasa kardja; a hol ember kellett a gátra, északon a Timok torkolatánál, délen a Vrska Csukánál és Rakovicánál, mindenüvé őt küldte. Ő verekedett és győzött mindenütt; expeditióiból egy-egy muszka süveget, vagy érdemjelet szokott hazahozni. E jelvényeket a törökök nagy szorgalommal gyűjtötték, mint bizonyítékait az akkor hivatalosan még nem konstatált, de mindenki előtt ismeretes muszka invásiónak. Hasszán bey egyébiránt hírnevét a bolgár zavargásokban, néhány falu felkelésések kegyetlen letiprása által alapitottameg; neve tán Baring hires Reportjában is előfordul Fazli pasáéval egyetemben.


Segítő nők a háborúban
Konstantinápolyi utcarészlet

A tábor egy másik eredeti, de kellemes alakja volt Hamdi bej, ezredes és térparancsnok. Marcona, haragos és kemény, de jó izü kis ember, a kinek tréfáit azonban mi csak társai nevetéséből értettük meg. Egy látogatásom alkalmával sajátságos családapai foglalkozásban találtam őt. Lombkunyhó alatt lakott, mint a többi tiszt; mert Izvornál csak a pasáknak volt sátruk. Kunyhójának azonban szintén galyakból egy kis előcsarnoka volt, mely egyszersmind konyha gyanánt szolgált. Ide vagy négy darab apró szerb gyereket fogadott be, kiket a cserkeszek szedtek fel valahol portyázásaik közben. A marcona ezredes egy szerbül beszélő katonája által értekezett apró ijedt vendégeivel, a kiket később Vidinben egy bolgár háznál helyeztek el. Látjátok, hogy kegyetlenkedünk mi gyermekkel? mondá és nevetve megveregette az egyik kis mártír duzzadt pofáját.

Szerb önkéntesek

Ételt osztó török katonák

Igaz, hogy nem is láttam más kegyetlenséget, mint azt a pyromániát, melylyel a cserkeszek és basi bozukok minden kezük ügyébe esett épületet felgyújtottak. Velik Izvor falu, mely közvetlenül a tábor alján a hegyoldalban feküdt, már régóta romokban hevert. De a falu előtt- a völgyben még volt itt ott egy magános tanya, csőszház, vagy malom; ezek az első kedvező napon, mikor az eső megszűnt és egy élénk szellőnek adott helyet, sorban kigyuladtak. Vagy tiz máglya égett egyszerre a folyó hosszá­ban, mig a szerb előőrsek dühösen lődöztek a merész portyászokra, kik az orruk előtt gyújtogatták fel kunyhóikat.

Tájkép csata után

Szultáni látogatás a hadikórházban

Mi nem lévén még beavatva e hadviselés titkaiba, és mindig egy uj csatát, s török részről támadást várva, azt hittük, hogy e gyújtogatásnak valami célja van. Kérdeztük tehát franciául beszélő tiszteinket, hogy miért teszik ezt a cserkeszek? Pour s’amuser, volt a válasz.

Papok és katonák

Menekül a lakosság

Oszmán pasa rendes délutáni foglalkozása az volt, hogy a sátra előtt levő szerb fegyverarzenálból az újon érkező cserkeszeket és basibozukokat sajátkezüleg látta el fegyverekkel. Leginkább csak előltőket adott nekik; mert a hátultöltőkhöz nem vettek el a szerbekből elég töltényt, habár a pasa egyszerű sátrában a hiányzó székeket szerb töltényládák helyettesítették. A cserkeszeknek többnyire megvoltak ősi kovás puskáik is; azontul némelyik két fegyvert hordozott a vállán. A pasa nekünk is felajánlott néhány szerb fegyvert; de ez nagyon vesződséges bútordarab lett volna. Én inkább egy apróságot fogadtam el emlékül; egy kis szerb szótárt (Recsnik za tajnu korrespondenciju, a titkos levelezés szótára) melyet egy elesett szerb tisztnél találtak. A kis könyvecske egy betűrendes szótáron kívül, még a számokat, ragokat irásjeleket, betűket és szótag-kombináciokat külön is tartalmazza. Minden tétele egy tintával beirt számmal van megjelölve; az utolsó szó 1486-tal kezdődik és az első vagyis A betű 9987-tel végződik. A szótár, a mint látszik fontosabb titkos jelentések szerkesztésére szolgált. Oszmán pasa nem igen látszott ezzel törődni, mert különben tán jobb hasznát vehette volna, minthogy nekem ajándékozta.

Ágyúvontató ökrök

Értékmentés

Kellene itt még egyet mást mondanom a tábor tisztjeiről, katonáiról és cserkeszeiről; de mindezekkel újra találkozunk a másik nagyobb török táborban, s inkább akkor egyszerre mondom el észleleteimet.

A Morava völgye

Abdul Hamid szultán szemlét tart

Négy napi tartózkodásunk alatt hiába vártunk valami mozgalomra a táborban. Oszmán pasa azt mondta: pás d’ordre, nincs parancsa. Azt kezdtük sejteni, hogy az ordre, még sokáig nem jő meg; és nem akarva a pasának hiában terhére lenni, a harmadik napon megkértük, hogy rendeljen számunkra kocsit Vidinből. A tábori távirda ugyanis, sőt a vidin adliei vonal is csak tö­rökül dolgozik; s igy mi a magunk emberségéből nem használhattuk. Kocsink megérkezett a negyedik napon; s az ötödik nap reggelén elbúcsúzva gazdánktól ismét négy lovas díszes kíséretével utón voltunk Adlie és Vidin felé.”

Hadikórház

Önkéntesek eligazítása

Márkus István életrajzában a legtöbb helyen (szerintem tévesen) az olvasható, hogy haditudósítóként vett rész az orosz-török háborúban. Az évszámok azonban nem stimmelnek, így meggyőződésem, hogy helyesen a szerb-török háborúban vett részt „harctéri” tudósítóként. A szerb-török háború 1876-ban tört ki, míg a cár csak 1877 áprilisában üzent hadat az Oszmán Birodalomnak. 1877 tavaszán, amikor közel 260 000 fős seregével átkelt a Dunán az orosz hadsereg, akkor már Márkus István itthon tartózkodott, sőt könyvének előszavát is 1877. januári keltezéssel írta meg. A könyvben felbukkanó helyszínek is egyértelművé teszik, hogy valójában a szerb-török és nem az orosz-török háborúról van szó. 

Fegyverszünet kihirdetése

Szerb hadifoglyok

Márkus István híres volt kimondottan magas szintű szónoklatairól, és mint újságíró is, népszerű volt könnyed stílusú, de tartalmas írásai miatt. Az 1876 júliusától-novemberig tartó utazásról szóló élménybeszámolója azonban nem kapott túlzottan jó kritikát. Alapvetően nem a stílussal volt problémája a korabeli kritikusoknak, hanem sokkal inkább a tartalmi tévedésekkel, helyesírási hibákkal és a zavaróan sok téves vagy általánosító következtetéseivel. Kiemeli a kritika, hogy a kivételes állapotokból, azaz a háborús helyzet során tapasztaltakból, általános érvényű ítéleteket hoz. A mű 19 fejezete lényegében a harctéren játszódik, míg a 20 fejezet Konstantinápolyban. Éppen ezért a korabeli vélemények szerint, elsősorban hadtörténeti értéke van a műnek, nem pedig földrajzi vagy éppen néprajzi. Az 1877-ben zavaró helyesírási hibák, melyet a kritika kiemel, ma olvasva már nem tűnik fel, hiszen az ilyen korú művek nagy többségét a régies nyelvezete miatt amúgy sem egyszerű olvasni. A kritika ellenére, azonban az biztos, hogy egy sajátos történelmi helyzet, különleges leírása a mű, amely egy olyan történelmi eseményről számol be, amelyről kevés írás született, éppen ezért nagyon keveset tudunk róla.

Török foglyok

Török kémek

Márkus István műve vélhetően nem a legjobb kötet a Törökországot bemutató művek közül, ugyanakkor egy nagyon izgalmas és kalandos, háborús úti élménybeszámoló. 1877-ben a mű megjelenésekor nem volt még tele a piac Törökországról szóló munkákkal, így különösen izgalmas olvasni ezt a korai törökországi beszámolót. Beszerezni nagyon nehéz, kimondottan ritkának számít a mű, de akit érdekel annak lehetősége van elektronikus formában a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálni, letölteni és elolvasni a könyvet. A szerzőt korai halála meggátolta abban, hogy utazzon és az ott látottakból további könyveket írjon, így gyakorlatilag ez az egyetlen olyan műve, amely az ELBIDA projekt része tud lenni. Egykötetes szerzővel van tehát dolgunk, így Márkus Istvántól búcsúzunk, de a térségtől nem, hiszen hamarosan újra visszatérünk erre az izgalmas vidékre.