2018. október 28., vasárnap

Tessedik Ferencz utazása Francia ország déli részeiben

Egy gyűjteményben mindig vannak olyan tételek, amelyek kiemelkednek a többi közül. Könyvgyűjtemény esetében ezek tipikusan a nagyon ritka, régi és általában drága kötetek. Aki régóta gyűjt és gyűjteménye jelentős méretűvé vált, annak még ezen kiemelkedő tételek között is lesznek olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva a csúcsot képviselik. Nos, most egy ilyen kötet következik az ELBIDA projektben. Különleges, ritka, drága és mindemellett egy korszak egyik meghatározó műve Tessedik Ferenc, „Tessedik Ferencz utazása Franczia ország déli részeiben” című műve. A reformkor kedvelt olvasmányainak, az útirajzoknak egyik első jelentős képviselője, amely a maga 187 éves korával igazi kuriózum a témában. A könyv 1831-ben jelent meg Pesten, Trattner és Károlyi könyvnyomtató intézetében. A 240 oldalas műben egy kőnyomatú díszcímlap és két kőnyomatú látkép található illusztrációként. A látképek a szerző rajzai alapján készültek.  

A ritka mű díszcímlapja
A képen: Pic-Du-Midi De Bigorre Bagnéresbül
Tessedik Ferenc 1800. február 22-én született a Békés vármegyei Szarvason. Apja Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, míg anyja nemes Lissovényi Karolina volt. Ferenc a család ötödik és egyben utolsó gyermeke volt. A Tessedik család helyzete radikálisan megváltozott, amikor 1809-ben I. Ferenc magyar király nemességet és címert adományozott neki. A szlovák evangélikus családból, így hirtelen magyar nemes család lett. Tessedik Sámuelnek két feleségétől összesen tizennyolc gyermeke született, akikből mindösszesen csak nyolc élte meg a felnőttkort. A nemesi címet adományozó levél az akkor élő hét gyermek mindegyikét név szerint említi, így Tessedik Ferenc is apjának köszönhetően nemesi ranghoz jutott. Iskoláiról keveset tudni, mindössze annyi biztos, hogy a középiskoláit Mezőberényben és Selmecbányán, majd jogi tanulmányait Pozsonyban és Sárospatakon végezte. Tanulmányai befejezését követően 1822-ben letette az ügyvédi esküt, és meg is kezdte munkáját Pesten. Ügyvédi állásától azonban rövid idő után megvált, és gróf Apponyi Antal titkára lett. Apponyi gróf aki a Habsburg Birodalom római követe volt, 1924-ben londoni, majd 1825-ben párizsi követ lett ahová titkárként követte Tessedik is. A párizsi tartozódás során francia könyvtárakban végzett kutatásokat, amely munka elismeréseként 1827-ben a párizsi földrajzi társaság tagjává választották. Apponyi gróf 1827 és 1828 között egy nagy európai körutazást tett, amelyre Tessedik is elkísérte. 1828-ban az utazás befejezését követően felmondta titkári állását és visszatért Magyarországra, ahol a Magyar Kamaránál kezdett dolgozni. A közel kétéves európai utazás franciaországi élményeiből írja meg a „Tessedik Ferencz utazása Francia ország déli részeiben” című művét. A Pesten megjelent kötet nagy sikert arat, melynek eredményeként 1832-ben a Magyar Tudós Társaság, levelező tagjává választotta Tessediket. 1835-ben Magyarországról Bécsbe költözött, ahol az Udvari Kamara titkára lett. A szerző 1844. június 17-én bekövetkezett haláláig Bécsben élt. A fiatalon elhunyt Tessedik azonban nem kizárólag a tudomány területén ért el sikereket. Szépirodalommal is foglalkozott, költeményeket írt, melyekből jelentetett meg az Aurora című szépirodalmi periodika és az Íris is. Mindemellett a magyar alpinisták között is számon tartják, mivel 1830-ban a Pireneusokban megmászta a 2877 méter magas Pic du Midi de Bigorre csúcsot. Magánéletéről nagyon kevés információval rendelkezünk. Egyes források szerint nős volt, de gyermektelen, míg egy 1877-es gyászjelentés szerint 64 éves korában elhunyt egy özvegy Tessedik Ferencné báró Natorp Izabella nevű nő, akinek azonban volt egy fia, ifjabb Tessedik Ferenc. Kétséget kizáró bizonyíték nincs, hogy pusztán névegyezés vagy valódi vérségi kapcsolat is volt a szerzővel, Tessedik Ferenccel.

Joseph Merk és Tessedik Ferenc
Wilhelm August Rieder 1825-ben készült képén
   
Részlet a könyvből:

„October 15-kén a Bayonne-bül Madrid-ba utazó kurirral Irun-ba mentem. Ezen 13 mértföldnyi utat megtettük négy óra alatt.

San-Sebastian

Egészen a határnál egy nagy szakállos szerzetest vettem észre; e volt a legelső, kit Francziaországban láttam. Az ut mellett ült egy kövön, s távolrul majdnem határkőnek tartottam, melly a két országot egymástul elválasztja.

L' Alicastro - Porquerolles szigetén Hyréres mellet a közép tengerben

Egy csinos hid vezet a' Bidassoa-n keresztül, Béhobie-bul, a franczia vámhelyrül, Spanyolországba. Ez a hid az Angouléme herczeg alatt Spanyolországba nyomult sereg számára húsz óra alatt készült. —- A Bidassoa igen kicsiny folyó, melly azonban itt a tengerrel együtt árad és apad. Nem messze a hidtul látszik a Fáczán sziget maradvá­nya, hires azon egyességrül, melly a Bourbon háznak Spanyolországot megszerezte (1660).

Korabeli francia életkép

A franczia vámosok udvarisága s megelőző készsége különösen ellenkezik a spanyol vámtisztek gorombaságával, s undoritó mocskosságával. Ezeknek feje egyedül csak szembetűnőbb részegség, s következőleg még nagyobb durvaság által különbözött alattavalójitul. A min kiváltképen bámultam, az volt, hogy ezen tiszt tisztátalan kezét előnkbe nyújtotta, mintha alamizsnát kérne, mellyet adtam is neki uti társam utasítása szerint.

Korabeli francia életkép

A mint beértünk a spanyol földre, az itt tüstént felényivel keskenyebb lett, s szélein sehol sem láttunk jó karban tartására megkívántató ké­születet. Az utak ezen rosz volta, a mint ugyan az az uti társam mondta, annál inkább nevekedik, mennél tovább megy az ember az ország belsejébe. — Csak attul féltem illyen beszélgetés közben, hogy az a jó ember a mi útjaink állapotja felől fog tudakozódni.

Korabeli francia életkép

Néha látni ollyan talyigákat is, mint Váczon, mellyeknek kerekei azonban egy darabbul állanak, minden küllő nélkül, s nem lévén kátránnal megkenve, busan nyikorognak. Azt gondolám, hogy a legelső szekér van előttem, mellyet a régiség valamellyik népe talált fel.

Korabeli francia életkép

Török buza földeket is láttam itt közbeültetve babbal és tökkel. Néhány biscajai leányok öltözete, kikkel az uton találkoztam, felette meglepett, igen hasonlitván a Tisza mellyéken, Szolnok körül, szokásban lévő viselethez. Hajók egészen homlokokra volt simitva, s fonadékban függött hátul, vállaikat veres tarka kendő fedte, s kék vászon kötény volt előttök. Ez a viselet annyival inkább meglepett, minthogy egész Francziaországban nem láttam hozzá hasonlót.

Korabeli francia életkép

Irun-ban a dohányt s a fejes paprikát a házfedél alatt füzérben láttam szárítani , a mi hasonlólag némelly magyar alföldi vidék szokását juttatá eszembe. Ugyan ezen városban számos házak kapuja felett van kőbe vésett nemes czimer. A lakosok száma mintegy 4000-re megy.

Korabeli francia életkép

Megnéztem a nagy szentegyházat, melly régi épület, s belseje igen homályos. Vezetőm, az egyházfi, a természetesnél valamivel jobb kedvünek látszott, s eleinte azt állitá, hogy deákul szint olly jól beszél, mint spanyolul, de midőn néhány deák szót intéztem volna hozzá, megelégedett azon tudománnyal , hogy a litániakat igen jól olvassa. Nyelve spanyol, bask és franczia keveréknek tetszett. Különbféle kérdéseimre, mellyeket a szentegyház épittetése iránt tettem, nem tudott felelni.

Korabeli francia életkép

Ezen szentegyház mellett egy régi épület áll; a belőle hallatszó iszonyú gyermeklármánál fogva könnyű volt eltalálnom, hogy oskola. A gyermekek mind egyszerre sillabáztak fen szóval; épen illyen regula szerint hallottam lármázni kiskoromban a gyermekeket a Sz..i evangelika oskolákban.

Korabeli francia életkép

Visszamenvén szálasomra, a fogadó előtt lévő piaczon egy utazó kocsit láttam állani két fegyveres ember által kisértetve. Értésemre esett, hogy kö­zönségesen igy szokás itten utazni, a tartomány utjainak csekély bátorsága miatt. Melly biztató tudósítás reám nézve, kinek szándékom vala más nap korán reggel San-Sebastian-ba menni, s csak egy vezetővel, kit épen nem esmértem, s ollyan mellék uton, mellyen csak lovagok s gyalogok járhatnak.

Korabeli francia életkép

Idegen föld még soha sem gerjeszte bennem olly különös, olly kedvetlen érzéseket, mint az Iruni fogadó. Most hagyám el a szép Francziaország pallérozott s nyájas lakosait. Itten durva szemmel néztek reám az emberek, s még beszédem meghallgatására sem méltattak. Szobámban kandalló sem volt, piszkos benne minden, s az ágyi ruha bizonyságul szolgálhata, hogy ezen fogadó, siralmas állapotjának ellenére is, számos vendéget lát. — Be szerettem volna Bécs, vagy Páris hires gyomorhőseit ezen Iruni fogadóba szálitani, meg­ értették volna itt Napoleon ezen mondását: hogy bár melly keveset egyék is az ember, mégis mindég többet eszik, mint. kel1ene. Az olajnak, mellyel itt minden ételt készitnek, kiállhatatlan avas szaga volt, s nehéz képzelni az ide való bornak undoritó izét, melly onnan ered, hogy azt közönségesen kátrános kecskebőr tömlőben tartják. De mindenütt különböző az izlés; az itteni lakosok bizonyosan felségesnek tartják ez italt. Éjjel az utszai vad lárma több izben felébresztett, s ugy látszott, hogy ezt is az ottani nektárnak lehetett tulajdonítani.”

Korabeli francia életkép

Tessedik Ferenc művét nem lehet egyszerűen „csak” útleírásként értékelni. Sokkal többről van szó. A kötet valójában egy kiváló kordokumentum, amely emellett saját korában, széleskörű népszerűségének köszönhetően sokakat ösztönzött arra, hogy az útleírás műfajában beszámoljanak saját utazásuk élményeiről. Tessedik művének megjelenése után érezhetően szaporodott a hasonló műfajban megjelent kötetek száma. A reformkor számos ismert embere utazott Európában, hogy megismerjék a polgári társadalmakat és az ott szerzett tapasztalataikat a hazai haladás ügyében kamatoztassák. Ezekről a tapasztalatszerző utazásokról aztán számos izgalmas és értékes útleírás született, melyekből Tessedik Ferencz könyve volt az első igazán jelentős.

Tudományos Gyűjtemény 1831. évi XI. szám

Tessedik egyetlen önálló munkája volt a mű, amely ismertetése a Tudományos Gyűjtemény 1831. évi XI. számában vélhetően Vörösmarty Mihály nevéhez köthető. A kiadványt Vörösmarty szerkesztette és a Tessedik művét bemutató cikk szerzője egy bizonyos „V”, aki minden bizonnyal maga Vörösmarty Mihály volt. Az 1831-es cikkben „V”, (itt letölthető) méltatja a szerzőt és művét is. Vörösmarty dicsérő szavainak meghatározó szerepe volt abban, hogy Tessedik Ferenc könyvét az értelmiség széles köreiben pozitívan fogadták.

Korabeli francia életkép


A mű régies nyelvezet miatt nehézkesen olvasható, ugyanakkor a stílusa miatt mégis bátran nevezhető olvasmányosnak a könyv. A blogban eddig bemutatott kötetek közül talán itt van a legkisebb esély arra, hogy valaki könyv formájában beszerezze azt, viszont a Debreceni Egyetem szakembereinek köszönhetően az elektronikus archívumban megtalálható a munka, így bárki számára pár kattintással ingyen elérhető és letölthető az extrém ritka kötet elektronikus formában. Mindenkinek kifejezetten ajánlom, hiszen egy egészen különleges műről beszélünk, amely hiteles és érdekes képet ad az 1820-as évek végén beutazott Franciaországáról (és némi Spanyolországról). Tessedik Ferenc egykötetes szerző volt, így búcsúzunk tőle a blogban, de a korszaktól nem, hiszen rövidesen újra visszarepülünk a reformkorba az ELBIDA projektben, egy hasonlóan ritka és izgalmas kötet kapcsán.  







2018. október 22., hétfő

Olasz ut 1850-ben

2017 novemberében mutattam be, Hoványi Ferenc nagyváradi kanonok „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című ritka kötetét. Akkori bejegyzésemet azzal zártam, hogy a szerző másik, az „Olasz ut 1850-ben” címmel megjelent híres kötete, még nem része az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjteménynek, de amint sikerül beszereznem, bemutatom azt. A szerencse és a türelmes keresgélés eredményeként végül a szerző elsőként megjelent útleírása mára már a könyvespolcom egyik dísze lett, így elérkezett az idő, hogy a blog olvasói is megismerjék a ritka munkát. 

Sz. Péter temploma

A szerző kétkötetes művében naplószerűen írja le az utazás során látottakat és az Olaszországban átélt élményeit. A könyv 1851-ben jelent meg, Keck és Pierer bécsi nyomdájának kiadásában. A összesen 645 oldal terjedelmű kétkötetes műben, egy rézmetszet és egy térkép található. Hoványi Ferencről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




  
Részlet a könyvből:

„Itt vagyok Olaszhon kemény sorompójánál, a kedves, szelíd, áldott jó Veronában. Ma délfelé érkezénk; s a nyugati kapu közelébeni S. Zeno templomot üdvözölve, meg a Castel vecchio-i merész hidat bámulva, egyenesen az arany galambhoz siettünk; hol csakugyan feltalálok a terv szerint Triest-Veleneze felől hozzánk csatlakozd kedves útitársakat. Képzelheted, hogy tiszántúli hat magyar hazáját mindenütt magával hordozza szivében és társalgási nyelvében. A testvér-és baráti ajakról folyvást zengő édes anyai hangok közt, soha sem érzém, hogy egészen idegen földön vagyok; ha szabad volt volna is katholikusnak a félszigeten s kivált Roma légkörében idegennek lenni.

Róma látképe

Piazza Navona 

Trientböl egyenesen ide a híres veronai szoroson átvonulva, már hajnalban itt leheténk; de ez nagyon közönséges, mindennapi ösvény a dicső Italiába. Hiszen, ha ezelőtt 64 évvel, midőn a malsesinei öbölbe szoruló Goethe példás türelemmel emlegeté a víziút bizonytalanságát, s két éjen át lélekvesztö bárkán alig juthata a fügéiről híres Bardolinoig, hogy onnan szamárháton ismét átdöczögjön az Etsch völgyébe; még is kinek a természet magasztos képeihez tapadó fogékony keble volt, a Garda tavát elnem tudta kerülni: mikép választhatna ép szemmel és szívvel más utat a vándor 1850-ben, midőn fürge gőzös röpíti át e nagyszerű tónak egész hosszában Pesehieráig, s innen társas-kocsi teljes kényelemmel Veronáig, mindössze 5 — 6 óra alatt, és lehető legjutányosabb áron. E rövid kerülés gazdagon fizet; kivált ha olly szép nap kedvez a jámbor utasnak, minő vala ránk nézve aug. 18-ka. E vonalon tartók tehát ünnepélyes bemenetelünket a szép Ausoniába; és miután a víz sima felületén szoros határt vonni bajos: igazán mondhatjuk, észresem vevők, midőn Olaszföldre vagyis inkább olasz vízbe jutánk.

A római pantheon

Caffé Gréco - Róma

Reggel 5 órakor 20 ágyúlövés mennydörgött végig a tó színén, s százszorosan viszhangozva halt el a távolban: diadalmasan hirdetvén I. Ferencz Jó­zsef, lelkes fejedelmünk 20-dik születési ünnepét. Örömmel fölriadva sieténk magas ablakainkhoz; honnan a pompásan büszke hullám végetlen sima tükrére, a rivai kellemes öbölben horgonyzó kis hadi-nászádok egytől egyig felvont czifra lobogóira, s a nem messze viruló kedves olasz partok széleire esett gyönyörittas tekintetünk. Egy illyen hajnal megfizethetlen, a kilátás nagyszerű fönsége leirhatlan; s a hív emlékezetben fölelevenülve éveken át andalító élvet nyújt.

Nápoly

A terni vízesés

Hat óra előtt az élesen csengő harangocska fejér-kéményü gőzösünk födezetére idézte az utasokat; honnan leszállani, s a legdicsöbb tükörrajz élvezetéről csak egy pillanatra is lemondani szinte lehetetlen volt; annál inkább, minthogy a katonai szolgálattal járó pontosság és rend csinos teremmé varázsolá a hajó tiszta födelét. Éjszaki környéke a tónak zordonabb, s a jó magasan felnyúló szirtfalak e részét valódi szikla félkörszínné — amphitheatrum — alakítják; de ezek védik egyszersmind az éjszaki havasok dermesztő leheletétől, s ekként az ide szoruló déli nap hevével egyesülten egész vidékét természetes melegházzá bűvölik. Fenn a szikla-oldalba merészen bevágott új astoroi út Brescia felé nagyon, oda illik. A ponale-i elrejtett zuhatag nem tűnt szemembe, de közelről festőinek mondják, egy szomszédja ugyanazon — jobb — oldalon füstölögve tolul ki a szirtüregen, s csillogva zuhan a 200 lábnyi mélységbe. Minél tovább haladsz, a partokat szegélyző hegyek annál inkább szelídülnek, s a tó szélein gyönyörű halmokká olvadnak. Limone már Olaszföld, s olasz növényzet környezte kedves hely. Fölötte kis olajfa-ligetek homályos zöldéből a sötét cziprusok szépen emelkedének. Ezek alatt illatozó czitrom és narancs kertek fokrul fokra hágó szabályos térleteket — terrasse — képeznek; s kö­zönként ismét szelid olajerdők szürkülnek egészen föl a sziklákig. A tó színe is, mintha e fáktól kölcsönözné árnyéklatát, halvány kékes-zöld; apró vitorlás bárkák barázdolják felületét; de mindig tisztelő távolban a büszkén haladó gőzös kerekeitől. Fejünk fölött meredező, szédítő magas szikláról bájosan hangzának le Tremosine szép harangjai. Itt már déli irányban végetlennek látszék a hullámtükör; s némi fogalmat nyújtott az egekkel összeolvadó tenger alakjáról. Oldalpartjain pedig számtalan nyaralót, kertet, s falvak, kikötök és kis városok tornyait látók fejérleni: mellyek közt a garignanoi czitrom-kertek messziről mindannyi sürü oszlopokon lebegő tündér-palotáknak tetszenek.

Velence

Szent Márk lovak

E tájon szólita meg- bennünket komáromi szül. Kreis János, tengerész e gardatói hajóhadnál; a magyar hang hallattára meg nem állhatván, hogy szóba ne álljon. Ártatlan kérkedéssel beszélte el, milly tetemes részt vettek ők — a magyar ezeredek — is az 1848 — 49-iki olasz csatákban, különösen Novaranál, hol zászlóaljukból alig, maradt 300 legény. Jutalmul tétetett ide, hol szívesen szolgál; s reményli, hogy jövőre a Dunán alakítandó hasonló csapathoz jut. Ő is erősité, miként szélvész idején a hajózás e tavon nem veszélynélküli. Minap is az árbocz és kémény jobbra balra hajlongva majd a víz színét verdeste; s a katona-kormányos is alig maradhata helyén. Igy igazolja 18 és fél század múlva is a természet szabályos hatalma Virgil versét: Fluctibus et fremitu resonans Benace marino.

Milánói katedrális

Genova

Elég legyen még a tó közepén nyugvó kis szigetet, Lecchi Lajos gróf szép lakával s kertjével, meg Sermione félszigetét a déli partokon megemlí­teni, hol Catull nyaralójának maradványit mutogatják. Mit is rajzoljak én ott tovább, hol a híres német költő megvallja: e vidék kelleméit szóval kifejezni nem lehet. Veni, yide. Jobb lesz nekünk a Mincio kifolyásánál örködö Peschiera ágyúi alá simuló kikötőbe, s onnan társainkhoz Veronába sietni.”

Trieszt

Roma - Colosseum

Hoványi társával B.L.-el, aki a szerző szerint a „lehető legbecsületesebb tiszavidékí magyar”, 1850. augusztus 10.-én indult olaszországi utazására. Az útitárs személye kapcsán, monogram alapján Bémer Lászlóra, a nagyváradi püspökre gondoltam elsőre, ugyanakkor Bémer életrajza alapján kérdéses, hogy az 1850. augusztusi induláskor jelen lehetett-e. Bémert, Haynau parancsára 1849 karácsonyán elfogták, majd Pesten 1850. március 5-én felségsértés bűnének vádjával halálra ítélték. Az ítéletet később Haynau 20 év vasban letöltendő várfogságra „enyhítette”, amit aztán a Vatikán hathatós diplomáciai lépéseinek köszönhetően végül száműzetésre enyhítettek. Bémer László miután megfosztották minden vagyonától, Innsbruckba ment, ahol egy kolostorban töltötte száműzetését, egészen 1860-ig. Bémert életrajza alapján tehát továbbra is kérdéses a kísérő személye. A szerző végül zarándokútjáról 1850. október 15-én tért vissza Bécsbe, ahol szinte azonnal neki is állt élménybeszámolója megírásának, amely végül 1851-ben jelent meg.

Róma térképe


A most bemutatott „Olasz ut 1850-ben” című kötet ismét nem a könnyen olvasható munkák közé sorolandó. Régies nyelvezet nagyban nehezíti, hogy az olvasó átadja magát a szerző gondolatmenetének, ugyanakkor az olvasás során az egyértelműen érződik, hogy Hoványi rajongott az országért és az olasz népért egyaránt. A könyvben részletesen, sőt mondhatni aprólékosan meséli el az út során látottakat és átélt élményeket, amelyeket még további informatív jegyzetekkel is kiegészít a kötetek végén. A könyv kitartó keresgélést követően és akkor is csak jelentős anyagi áldozatok árán szerezhető be, így valószínűleg keveseknek adatik meg, hogy kézzel fogható könyv formájában olvassák Hoványi Ferenc első útleírását. Szerencsére azonban, jelen kötet esetében ismét van lehetőség, elektronikus formában a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyenesen letölteni a művet, így bárki számára könnyen elérhető és olvasható a ritka kötet. Hoványi Ferenc utazással kapcsolatos munkáinak a végére értünk, hiszen mindkét útleírását bemutattam a blogban, így a szerző búcsúzik az ELBIDA projekt olvasóitól.







2018. október 15., hétfő

Amerikai Naplókivonatok, Utijegyzetek, Levéltöredékek

gróf Vay Péter nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára. Az arisztokrata származású főpap élete során sokat utazott és élményeiről, tapasztalatairól több könyvben is beszámolt. Vay Péter neve sokak számára összeforrt a „kelettel", pedig az utazó élete során Amerikába is többször járt és e térség is meghatározó volt életében. A most következő ritka művében, mely „Amerikai Naplókivonatok, Utijegyzetek, Levéltöredékek” címmel jelent meg, dolgozza fel amerikai élményeit és benyomásait. A könyv olvasását követően azonban bátran állíthatom, sokkal többről van itt szó, mint egy puszta élménybeszámoló. A kötet 1910-ben jelent meg Budapesten a Szent István Társulat kiadásában. A 300 oldalas műben számos izgalmas kép található. gróf Vay Péterről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Keleti féltekén” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

"A Rocky-Mountain hóval fedett csúcsai között irom e sorokat. Ki ne hallotta volna hirét a „Rocky”-nak, mint a hogyan a tájszólás nevezi a nevezetes hegylánczot? Az északamerikai continens Alpeseinek tekinthetők a hatalmas Cordillerák. Elnyúlnak hosszan e világrész északi területéről le délfelé. Alaska hideg, dermedt földjétől leágaznak a forró California irányába, átszelik északról dél felé Canada és az Egyesült-Államok területét.

New York

British-Columbia részeit szeretem legjobban. A nyugati lánczok a legfestőibben hatnak. A sötét völgyek mélyén e tájakon csillogó tavak terülnek el. Canadának ez a legszebb vidéke. A Rocky-Mountain itten a legmegragadóbb. Csoda-e, hogy nagy a hire, sok a látogatója? Legalább nyáron, mikor Amerika kicsinye, nagyja egyaránt uton van.

Prédikációt hallgató tömeg

A nép vigaszul tánczra perdült

A mi engem illet, először télen jártam erre. A hó leple alatt a vidék még nyer nagyszerűségében. De voltam tavaszszal is, mikor Columbia hires gyümölcsösei virulnak. Utolsó izben márcziusban utaztam át és akkor majdnem végleg itt maradtam. Egy alkalommal a vonat szédítő meredek mentén haladva, hegyszakadást ért, szerencsére azonban csak a mozdonyt ütötte el.

New York, a metropolis látképe

A város központjában fellegkarcolók

A legkiesebb pontokon vendéglők, üdülőhelyek emelkednek. A leghozzáférhetetlenebb völgyeken át út vezet. A legszédítőbb csúcsokon menházak állanak. Régen szándékoztam a különböző alpesi állomásokat bejárni, de soha se értem reá. Mindig a bányatelepekhez kötött foglalkozásom. A magyar munkásokat kerestem föl. Mert van sok e tájon elszórva. A legnagyobb központ Lethbridge. Az ottani tárnákban százával dolgoznak véreink. Sorsukkal aránylag eléggé meg vannak elégedve. Jól keresnek. Életük tűrhető. Meglátogattam a nagy részét. Megannyi apró munkásházban vannak elszállásolva. A legtöbb család több nőtelen munkást lát el. Ez a mellékkereseti forrás. Az asszonyok nyeresége. A nevezetes Crows-Nest-Pass szénbányáiban is vannak magyarok nagy számmal. A legtöbb persze a felső vidékről vándorolt ki. Megannyi tót nemzetiségű. De pár év óta tiszta magyar is érkezett nagyobb számmal. Abauj, Borsod, Zemplén, Szatmár és Szabolcs megyebeliek.

Roosevelt koronázásán seregek felvonulása

Roosevelt elnök dolgozó asztalánál

A viszonyok e tájékon már kevésbé kielégítőek. Elsősorban a munka fölötte veszélyes. A tárnák tele vannak szénsavval. Minden untalan ismétlődnek a robbanások. Csak alig pár hónap előtt lelte egy egész tárna munkása halálát. Magyar származású is lehetett vagy tíz közöttük. A legtöbb családos ember volt, kik egy kis tőkét szerzendő, vándoroltak ide.

Quebec, a régi franczia város

Canadean Pacific Railway. Igazgatósági épület

De ha már nincsen is robbanás, a tájék gyászos és sötét. Komor. Soha komorabb, sötétebb vidéket nem láttam. Minden kopár. Minden kiégett. Szennyes. Szintelen. Hamu és fekete szén fedi az egész vidéket. Növény és állatvilágot mintha tintaeső áztatta volna, vagy pedig korommal mázolták volna be. Feketék a házak és feketék lakóik.

Az őserdőkben. Csendes tenger mentén

Loghouse gyarmatos telep

A szűk völgy mentén a kohók állanak. Kémény kémény mellett meredez a sötét égbolt felé. Mindannyi fullasztó fekete füstöt okád. Tekintsek bármerre, a kép egyaránt kietlen és ijesztő. Jobb nevet, mint crows-nest, alig adhattak volna a siralom e völgyének. Az elnevezés megilleti minden tekintetben. Igazi varjúfészek az.

A Cordillerák. A sziklás hegység. 

Banff. Az uj vendéglő.

Szegény kivándorlott földieink. Hiszen érzik is nagyon az elszomorító táj komor hangulatát. A varjúfészek fullasztó fekete légköre mint lidércznyomás nehezedik mindannyiokra. Panaszkodtak is őszintén. Mit tegyenek. Itten legalább megtalálták a keresetüket. Létük biztosítva van. De milyen szivesen mennének hazafelé bármikor.

Előadás után. A collegium növendékei.

Missionarius az eszkimók között

És még se tér haza többé egyik sem. Mentül többet vagyok ez emberek között, annál jobban tapasztalom, hogy még azok is, a kik visszautaznak a hazába – hosszabb – rövidebb idő után ismét csak kijönnek ide az újvilágba. Elszokott hazulról, mint mondja. A nélkül, hogy cselekvéseit részletesen indokolná, még kevésbé, hogy érzéseit elemezni tudná. Azon szóba: elszoktam, foglalja össze magát a való tényt.

Az utolsó mohikánok. Sátorozó indusok.

Sziklás hegység. Tengerszemek és jégmezők.

Elszokott hazulról. Még ha keresett is bőven és módjában lenne otthon letelepedni, csendben, gondtalanul élni, nem találja többé magát bele a viszonyokba. Hány ember nézetét hallgattam végig. Hány mondotta el, hogy pár év alatt tőkét szerezve haza tért. Vásárolt földet, szerzett telket és fölépítette szülőházát. És meddig maradt? Miét jött ismét vissza? A szavak eltérően hangzottak, de a fogalom ugyanaz volt.

Rockey Monntains, üdülő állomás.

A. C. P. R. vonaton. Hatalmas úttörő.

Elszoktak, jobban mondva, nem találták magukat bele a hazai viszonyokba. Más a gondolkozás, eltérő az életmód. Egyszóval más az egész cultura. Az ok lényege – ezen körülményekben rejlik.

Passeo, délutáni kocsizás.

A helyzet kifejezésére a szavak ritkán megfelelőek. A legtöbb esetben egy-egy véletlen okot, vagy mellékkörülményt említenek. Azt mondják, hogy nem maradtak, mert nem volt igazság. Vay azt említik, hogy nagy volt a falu népe között az irigység. Mások a községházát és a jegyzőt okolják a helyzet tarthatatlanságával. Az általános viszonyok olyanok voltak, melyek a tartózkodást kellemetlenné tették. Se a társadalom mint olyan, sem az államrendszer nem felelt meg többé igényeiknek.”

Amerika egykori urai. Vándor indusok. 

A bevezetőben már említettem, hogy Vay Péter aktuális műve kapcsán többről van szó, mint egyszerű élménybeszámolóról. A szerző úti élményei mellett mélyrehatóan mutatja be az amerikai embereket, az oktatás és munka világát, ipart és mezőgazdaságot, valamint az amerikai irodalomról és képzőművészetről is bőven esik szó a műben. Vay Péterről tudjuk, de könyveiből is kiderül, hogy fontos feladatának, mondhatni szívügyének tartotta a kivándorlók, elsősorban az Amerikába emigráló magyarok segítését. Tengerentúli utazásainak, függetlenül attól, hogy mi volt az aktuális út konkrét célja, mindig része volt a kivándorlók mindennapi viszonyainak a feltérképezése is. Jelen kötet megjelentetésének egyik nem titkolt célja volt az, hogy a korabeli magyar olvasó a könyv olvasása során reális képet tudjon alkotni, az amerikai viszonyokról, a kivándorlás során felmerülő helyzetekről, lehetőségekről vagy éppen nehézségekről. A könyvben a szerző bemutat egy klasszikus kivándorlóhajó három hetes útját is, amely úton több ezer emigráns utazik Fiumétól egészen New Yorkig. Vay az ilyen utak kapcsán is folyamatosan szolgálatban volt és mindig nyitva állt kabinja ajtaja a kivándorló magyarok előtt.

A nagy fensikon legelő csorda

Vay Péter könyve ritka és nehezen beszerezhető mű, így egy gyűjtő számára igazi öröm a polcon látni. Olvasóként is jó választás, függetlenül attól, hogy régies nyelvezete és helyesírása miatt nem mindig nevezhető könnyed olvasmánynak. A magyarul kiadott mű megjelenése előtt két évvel, „The Inner Life of the United States” azaz „Az Egyesült Államok belső élete” címmel jelent meg Vay másik híres könyve Amerikáról. A magyar nyelvű műben többször hivatkozik a két évvel korábban kiadott angol nyelvű alkotásra, több ponton utalva arra, hogy bizonyos témákat a korábbi művében már részletesen bemutatott, így a magyar könyvben már nem teszi meg azt újra. Sajnos az 1908-ban megjelent kötetnek nincs hivatalos magyar megjelenése, így a kizárólag magyarul értő olvasóknak be kell érni a most bemutatott, és Vay egyetlen magyarul megjelent, Amerikáról szóló kötetével.

Az 1908-as angol nyelvű mű




Vay Péter második műve az ELBIDA projektben ismét egy lenyűgöző kötet. Amennyiben az ember sikeresen ráérez a szerző gondolatmenetére, akkor nehéz olvashatósága ellenére is, egy lebilincselő és rendkívül érdekes olvasmányt kap. A probléma ez esetben is, mint a legtöbb Vay Péter mű kapcsán szokott, hogy nem fellelhető elektronikus formában a mű, így csupán azon kevesek élvezhetik ezt a nem mindennapi könyvet, akik valamilyen módon beszerzik azt. Akinek tehát lehetősége adódik a beszerzésre, az mindenképpen tegye meg, mert egy igazán különleges, értékes és gondolatébresztő kötet kerül a birtokába. gróf Vay Pétertől szerencsére nem búcsúzunk még, hiszen a blog hátterét biztosító gyűjteményben az összes magyarul megjelent műve megtalálható, így rövidesen újra visszatér a szerző egy újabb különleges művével.